Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 282-307. szám)
1953-12-13 / 293. szám
4 NÉPLAP 1053 DECEMBER 13, VASÁRNAP „Este koska na baranu. . ÚJ HAJTÁSOK Emlékezés a nyíregyházi szűcsökre Kevesen emlékeznek ma már Nyíregyházán a szűcsökre, pedig a szűcsmesterség egyike volt a legtekintély esebb mesterségeknek. Készítményeik nélkülözhetetlenek Voltak a nagyrészt tanyán élő lakosságnak, de a városban élő polgárságnak is. Különbözött a többi mesterségektől abban, hogy a feldolgozandó anyagot maga a szűcs készítette ki, állítatta elő, szabta ki és varrta meg. Jó anyagi viszonyok között éltek, saját házukban laktak a szűcsök. Műhelynek az udvari szobát használták, hogy a legény, az inas ne bámészkodhasson az utcára, A nyíregyházi „magyar szűcs1' hosszúszőrű juh- és báránybőrből dolgozott, a bélelő „német szűcs'1 vadbőrökből is. A négy-öt hónapos pünkösdi bárány bőre már alkalmas volt prémnek. Az ennél fiatalabb báránynak a prémje csak bélésnek volt jó. Nyíregyháza határa alkalmas volt juhtenyésztésre, lakosai régi időktől kezdve foglalkoztak juhtenyésztéssel. A szűcsök azonban helyből nem tudták ellátni magukat elegendő és megfelelő anyaggal, így a szomszédos városokból, megyékből szerezték be szükségletüket, főleg a tavaszi szentgyörgynapi és az őszi szentmihálynapi vásárokon. Míg vasút nem volt, az 185Ó-es évekig szekeret fogadtak hárman-négyen, azon mentek Debrecenbe. A felhasználáshoz a bőröket ielőször kitörték, kikartácsolták, aztán festették, szabták, díszítették, majd megvarrták. Lúdtollal, tintával rajzolták ki a díszeket, amelyeket sűrűn varrtak ki. Díszítésül alkalmazott virágok közül a rózsát* tulipánt, nárciszt, nefelejcset, szekfűt, gyöngyvirágot és mákvirágot használták. A levelek közül: tölgyfalevelet makkal, borostyánt, szilvát, rózsát, szőlölevelet. A gyümölcsmintákat is kedvelték. Az uralkodó szín a piros és zöld volt, kisebb mértékben kék, lila, rózsaszín. A feketével varrott díszítést csak a raka- mazi, dombrádl és miskolci vevők részére alkalmazták. Nagykálló- ban a pirosirhás ködmönök voltak kapósak, melyeket a nyíregyháziak, ha ingyen adták volna, sem vették volna meg. A szűcsök’ is céhekbe tömörültök. Kegyetlen céhszabályok voltak. Az „engedetlen1“ inast a céh megbüntette, amit céhkorbáccsal hajtottak végre. Ilyen eset kettő van feljegyezve. 1826-ban Toma- sovszki János inasát büntették meg 12 korbácsütéssel, amiért „a legénnyel illetlenül bánt1', 1833- ban Hibián Sámuel inasát büntették meg „lopásért és éjjeli csavargásért1. Nagy esemény volt életükben a csapóvesszővágás, ezt minden évben József napján tartották. Csak rossz idő esetében halasztották el a hét más napjaira. Ezen a napon a város engedel- mével mentek az erdőbe, ahol kopogtató pálcát vágtak, egész évre valót (mogyorófavesszőből). Rendesen 100 szál vesszőt vágtak. Az inasra ráparancsoltak, hogy el ne Este kozka na baranu Uz kusnieri piju na nu Su kusneri su, Dobri chlapi su! Még a bőr a bárány hátán, A szűcs már iszik az árán: Mert a szűcs mind valahány, Ilyen ember a talpán! A nyíregyházi szűcs szerette munkáját, bár nagyon nehéz Volt. Csak akkor hagyta ott, amikor rokkant lett. Sz. M. téli takarmány oiztosítását. A vállalás teljesítése után ezt határozták el fiataljaink, hogy még egy háromszázköbméteres silót készítenek, s ezenkívül 10 hold szőiő befedését is vállalták. A vállalás teljesítéséhez már hozzá is kezdték. MAJOR JÓZSEF. párttitkár. maradjanak egymástól. Tüzet gyújtani, cigarettára gyújtani az erdőben nem volt szabad. Azt az inast, aki először vett részt ilyen csapóvesszővágáson, azt megcsapták. Vágás után játszottak, labdáztak, majd lakomához készültek, melynek költségeit maguk rakták össze. A csapóvesszővágással kapcsolatos lakoma tartotta össze a szűcsöket a céh megszüntetése után, különösen a mesterség hanyatlása idején. Magasra hágott a jókedv, amikor a hagyományos szűcsök nótáját dalolták tótul. DISZ HÍR a közös állatállomány jómínöségű A NYÍRMEGGYES! PETŐFI termelőszövetkezet D ISz-szerveze- té alig két hete alakult meg. A fiatalok már az alakuló gyűlésen lelkes vállalást tettek: háromszáz köbméter silótakarmányt készítenek el. A vállalásnál nem álltak meg a fiatalok. S lelkes munkájuk eredménye az lett. hogy egy hét alatt becsülettel eleget tettek kötelességüknek, s a 300 Köbméter siló elkészítésével elősegítették AZ ÖREG IGOR Eszembe jut most egy régi emlék, — Mint a mára, úgy emlékezem. Vem valami érdekes történet. Hisz mindig oly egyszerű az élet — Egy kolhóznyik beszélte nekem. Aratás volt száz hektárnyi földön. A kaszásgép előttünk haladt, Gyűlt a kéve, vígan folyt a munka, Nem fáradtunk és senki nem únta, Learattnk néhány nap alatt. Munkánk végével szótlanul ültem. Valaki szólt: „Min töröd fejed?“ A vén Igor volt. Csak ennyit kérdett. Nem szerette már a sok beszédet, Látszott rajta: sokat szenvedett. Matróz volt. Az Aurórán harcolt. Péterváron Leninnel evett, ■» A Néva parton zuhogó esőben, Éjszaka egy régi temetőben. Egy szeletke barna kenyeret. A harcok után a Jakma parton Két hektárral a kolhozba állt. A küzdelem akkor sem múlt még cl. Sok baj volt a sunyi ellenséggel, Amíg a nagy terv valóra vált. „Nézz szét, — szólott. — A Szovjet Hazában Minden a nagy győzőkről beszél, Gyárak, bányák, dús mezők felett Nem beszéd, ez biztos felelet: A .jólétről dúdolgat a szél. Nálatok is így lesz nemsokára. Mástakarók lesznek majd sokan, De ha lesztek, kik mint a tölgy, álltok. Az útra, mit ti is megtaláltok, Eljönnek mind önként s boldogan. Eszembe jut most e régi emlék. Munkám után. este, amikor Még búgnak künn a mezőn a gépek, Érzem, hogy a győztesé ez ének. így mondta ezt az öreg Igor. MOLNÁR LÓRÁNT, vasmegyeri pedagógus. NAPFÉNY 4 nyári nap kacér. kávánó lány. tüzes, elemcsstő ajka nyomán Forró, fojtó vágy, jázas seb terem ... 3- őszi'napfény álmokat temető, könnyes, halk mosollyal váló szerelő. — Bficsúzóan, lányon csókolja- szentem. SZLÁVIÉ FERENC. Ember György: /^/ rgg . / ,, zz JLallai -kettős — Talán ekkor fogant meg Kállay Ferencben a gondolat, talán később, de a megyei uraknak, akik a hegyavató ünnepségre Semjén- be érkeztek, már előállt vele. — Hogy a megyének bele kellene szólni ebbe a perbe, mert odafeni elhúzzak a kegyelmes kúrián .. . Hogy engedékenységre kell hajlítani ezt a dib-dáb hajdúnépet, elővenni, vallatóra, honnan ezt a nagy virtust, ki éleszti, ki táplálja ... Ha megfognák nyakánál a hajdút... de a nyakához nem ereszt, vigyázó, óvatos, ravasz nép óz, így mondta Kállay és András- sy, a másik szabolcsi főhatalom. Majd a megyei áristomban ...! — Üj volt még akkor ez a megyeháza, nagyapám úgy mondta, valami teccseni herceg avatta fel akkortájt és hintés urak jöttek mindenfelől csodájára. Áristoma sem Volt még akkor. Akkor épült csak a tömlőé, amikor a pokol táncmestere, Kállay, eltervezte ezt a táncot... Tóka Gábris nem állhatja meg, megkérdezi: — Táncot? — Azt, táncot. Elsőnek nem hajdút, hanem híres betyárt, Zsíros Pestét fogták vallatóra a me- gyeházi új áristomban marhatol- vajlás miatt. Egy gulyát bevallott. V. Aztán Gesztely Jóskát fogták meg, az felhasadt lábbal elván- szorgott utána a szirohdi korhá- nyóig, ott a lelkét sóhajtotta ki.1 A jó próba után elkezdődött a j hajdúfogás. Öreg Borsi Benede- j ken kezdték... A fényesre olajozott bajuszka1 megrándul, Sót! Kati riadtan érzi, I hogy a lopva ölelő erős férfikai j eltávolodik a válláról. És az indu- I lattól kiegyenesedik Borsi Bene-1 dek, mozdulatlanul áll és követe' a hangja: — Miféle öreg Borsi volt uz. mondja már! j — Tán ükapád, fiam, mindegy.! Valamelyik a sorban, egyik azon j a fán, amelyen té is termettel. 0 ' látta meg először a hajdúságból | a kállai egyes zárkát. A megyeházát ismeritek, annak öles falai századok súlyától sem roppanhatnak meg, megdönthetetlen erősség ez a négyszögű épület. A hi- vatalozó urak úgy érezhették ben ne magukat, mint a hegycsúcsra épített várban, rettenetes falak vigyázták nyugalmukat. Az északi szárny pincéjében lelkét ordíthatta ki a rab, öt lábbal följebb annyi hallik csak meg belőle, mint amikor a szú rágja az odvas bútort, vagy megfogott egér nyik- kant a csapdában. — Mert ordítani volt oka annak, akit egyszer a kállai egyesbe csuktak, — Vasajtaja volt, nem tömör v'asból, hanem rácsozatos vásajtó, hogy szólni lehessen a torturázott emberhez, aki derékban kétrét hajlik, mert felállni csak egy serdülő gyerek ha bírna ebbe a lyukban. A padozata pedig gerenda volt ennek, de nem egymás mellé fektetve, mint itt a lábuk alatt, hanem égnek- állóan ... Egy ölnyi mélységbe verték le valamennyit és kiálló végüket bárddal hegyezték meg. Állj ezen egy fertályórát, a pokol rohan rád és ha előbb még kényelmesen váltogattad a lábadat, most kapkodod ebben a fene táncban, mert véred csurog a talpadon át, minden érintés húst szaggat a testedből...! Öreg Bor- | si Benedek meg állt görnyedten a szeges hasábokon, annyira hajolt meg csak, ahogyan a Vénség előredöntötte. így éppen belefért a kállai egyesbe. Aztán rázárták az ajtót és a porkoláb röhögve I csörrentette meg a rácsozat előtt | a tízfontos bécsi zár súlyos lakat- ! jut. ..Táncolhatsz, zsiványok apja, ♦cl" És tényleg, mintha perzselni kezdte volna valami alulról a meztelen lábakat. Öreg Borsi előbb lassan váltogatta őket. úgy festett kívülről, hogy szőlőt tapos egy szüreti kádban ... Aztán éles, hasogató fájdalom csapolt a lábaiból. a szíve verését fojtogatta, t torkába verődött és lihegéssé -.zaporította szuszogó lélekzését. A hegyes gerendák már átdöfték a talp cserzett hámját, a húst feszegét lék, az izmokat, idegeket suj- kolták cnyhíletlen fájdalommal. Öreg Borsi hatalmasat ordított, ahogy megfogott vadállat engedi ki egyetlen üvöltésben félelmét és gyűlöletét, hazavágyását, szabadulni akarását. De csak egy ordításra tellett az Öreges tüdőből, utána nyüszített, mint a kerék alá került kutya, akinek a kemény földbe döngölte törött lábát a vasalt kocsikerék. Ügy váltogatta végül két vénségtól vézna lábát, ahogyan csak a legpatto- góbb tánc rángatja a lakodalmast. — A zsandár szólt: „Hívhatom-é a töl-vénybírót, öreg .. ,T‘ Az már várta a hívást. „A neve Borsi Benedek, úgy-é?" Hivatalosan telte fel a kérdést komolyan, bíró módján. — Az meg odabent táncolt, az utolsó lehelletét táncolta ki, már akadozott elkín- zott szíve a verejtékes testben. —. „Arra várja kelmed válaszát a tekintetes vármegye, hogy ki oltotta a hajdúságba, ki élesztgeti azt a rebellisakaratot, amit úgy híjnak kegyelmetek, hogy hajdúhiszekegy? Ki áll útjába annak, hogy becsületes 'égi'ességgel béke legyén méltóságos Kállay főúr és a hajdúság között? Erre feleljen Borsi Benedek uram...!‘‘ Az akkor rúgta az utolsót, de ez a végső ugrás is olyan volt, mint a tánc topogója... Boi-si Benedek még mindig ott áll. mozdulatlanul, akár a pózna. Só'i Kati kezénél rángatja, de nem is érzi tán, kimered nagy barna szeme a mesélő vénségre és fölindultán* magából kikelve mondja maga elé: — Megölték .. > (Folytatása következik.)
