Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 258-281. szám)

1953-11-22 / 275. szám

4

NÉPLAP

1853 NOVEMBER 22, VASÁRNAP

ADY ENDRE

1877-ben született Ady Endre, a A A', „zázad egyik legnagyobb magyar költője. Ér dm indszenten kis. nemesi családból. „A Szilágyságból ■ jöttem én — írja önéletrajzában — tehát nem Erdélyből nem Magyar, országból. Családilag szintén így, 'se föntről, se lentről, hanem■ vem. setes kisüri famíliából”... Családfáját a honfoglalásig vezette visz- xza, magát Ond vezér unokájának nevezte. Büszkén emlegette törzsö- . kos magyar voltát, ezzel is oda. Vágta támadóinak, hagy ö fórra, dalmér, hivatott örököse a múlt ha. gyomén yainak. A gimnázium felső osztályait Zilalwn végezte ■ s erre az időre vonatkozik „tisenet isko. iámnak” című verse, melynél szebbet iskolájára öregdiák még nem mondott. Innen Debrecenbe ment, •megpróbálkozott jogászkodással, de ez » pálya, sehogy nem volt ínyére ■— újságíró lett. 1900-ban Nagy- váradra került, mint, újságíró, nagyvárad, haladöszetlcmű, európai műveltségű város ebben az időben, fejlődésére jó hatással van. A Nagyváradi Naplő újságírója, majd .szerkesztője lesz.

Már ebben az időben nagy ties, lémlátással írja meg Magyarország képét, s egyben rámutat az orvosságra: a forradalomra. „Nekünk dől kell kezdeni a dolgot az első rendnél ff másodiknál s a harma- d Urnát, végre ff rangokkal, kivált. Ságokkal, öndurvasággal. arissto. krédóval és klérussal s a kiszipolyozó tőkével egyszerre kell végezni.” Cikkeiben bátran védelembe veszi as elnyomottakat, élesen támadja a. nagyváradi káptalan ka- nonokjait, akik minden földi jókban dúskálnak, míg töliik pár lépéssel nélkülöznek a, szegények. Ezért a cikkéért sajtóperbe fogják,

•— tnCff is büntetik. 1904-ben Pá. rizsba, jut és ez másik nagy élmény költői fejlődésére. Párizsba előbb jut, mint Budapestre és így Párizsban látja■ meg először a ma. dem nagyvárost. A világváros roppant nagy méretei. forrongó élete csakhamar ráébreszti a magyar vidéki városok életének korlátozottságára. Más oldalról világossá vápiak Ady elölt a burzsoá demokrácia, ellentmondásai is. Itt ismeri meg közelebbről Lédát, akihez legszebb verseit Írja. 1905 elején visszatér Budapestre, a. Budapesti Napló című radikális újság munka, társa lesz. Adyra rásütik a hazafiéit lanság bélyegét. Ekkor jelenik meg első if tanán nagy verskötete, „Uj versek” címmel. A konzervatív kritika lekicsinyléssel fogadja, hívei lelkesednek érdé. A vádak keserűséggel töltik el, elkeseredésében Pártiba, utazik Lédához pi. henni, „ újabb harcokra készülni. Az 1905-ös forradalom s a magyar munkásosztály megmozdulásai még. inkább megerősítették benne a hitet■, hagy Európa leeleti felén. így Magyarországon is be kell következnie a. forradalomnak.

Ady forradalmi költő volt. Nem szorítkozott művészeti, költői forradalomra\ Ady valóságos né.pfórra, dóimat akart, s ennek a forradalomnak Icöllészete cselekvő harcosa. Nem olyan harmonikus költészete, mint Petőfié -— ellentmondásokkal terhes. Sokszor a kétségbeesett ember hangja gzólaf, meg benne. S hogy ellentmondásokkal van tele, a fejlődésben keresendő a magyarázata. Jól tudja, hogy népforra-da. lomnak kell jönnie, de ismeri a magyar viszonyokat, nem tud igazán hinni. Szírrel-lélekkel a haladás oldalán, állt, de szomorúan tapasztalta,hogy nemzetének fejlődése nem cbben az irányban halad.. „Vctöfi 1848-ban nyugodt önérzettel írhatta, hogy a magyar nem. set ..Európa, homlokén táncol”, úgy ö lámpafény az ellenforradalom sötétjében. Ady kínzó élménye a.-: volt. hogy a magyarság 48—49 magyarságához képest, tört éneim i. leg kis péppé lett, amelynek rendeltetése, jövője történelmi szerepe nem problematikus — írja Révai (le-lán.

Ady világosan lát ja. hogy a, magyarság elmaradottságának egyik oka éppen a feudális birtokviszonyban vau. Énekli a paraszt forradalmat, Dózsa Oyörgy unokájának nevezi magát, máshol viszont le. mondóan állapítja meg „ily népet nem lehet forradalomba vinni’’.

A munkássághoz írott versei tele vannak optimizmussal, A fövendő fchtrei”-nek nevezi étket. Legszebb versei hozzájuk: „Küldöm a frigy, ládát”, „Csák Máté földjén”, „A Hadak útja”, „Csaba, új népe” Ady gondolkozását nem itatta át a tudományos szocializmus eszmevilága, azonban jól látta, hogy a szociáldemokrata párt nem olyan erő, amely a munkásság és parasztság érdekeit hűen képviselné. Ezért sürgeti a forradalmat. Ellenségei magyartalannak nevezik, gáncsol, ják.

Hét Ízben járja meg Párizst, Lédával 1912-ben szakit, majd kőt év múlva feleségül veszi Bonca Bertát. Egészsége egyre romlik. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején már egészen elhatalmasodott betegsége. Alig bír doh gozni — de verséit a. forradalom érdekében írja. A megvalósult for. vadalom már nem Önthetett bele új erőt. 1918-ban a. magyar polgári forradalom kormányküldötteit már betegágyén fogadta. 1919 január 27-én balt meg. A J’anáasköztársa. ság ff dolgozó nép ügyének haroo. séit, látta benne.

És most, születésének 7(1-ik évfordulóján, úgy emlőkezünk rá, mint aki egyik megálmodója volt (I. mi szabad, boldog életünknek. Mi érijük meg igazán költészetet és nem felejtjük el soha:

Sz. M.

A minisztertanács határozata a fogászati ellátás megjavításáról

A minisztertanács határozatot hozott a fogászati ellátás kiterjesztéséről. A határozat értelmében a biztosítottak és igényjogosult családtagjaik által igénybevett fogászati ellátás jelentősen bővült. Csökkent a térítési díj is.

Eddig a korona és hídfogpótlás térítési díja harminc forint, volt, ez most húsz forintra csökkent. Ezentúl — a biztosítottak kívánságainak megfelelően — fogszínű homlokzatú koronát és hidat is kaphatnak mérsékelt térítés (egyszerű kozmetikai fémmunkánál egységenként harmincöt forint, összetett kozmeikai fémmunka esetében egységenként ötven forint) ellenében.

A határozat december 1-cn lép életbe.

(-ii/erniekekneU, úttörőknek

Wályás király sm'í; Hz Igazmondó j uhász

(NÉPMESE)

Elment a hurkus király Mátyás királyhoz. Mint pajtások köszöntötték egymást. Mondja a burkus király:

— Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van?

— Igaz, — mondja Mátyás, — van nekem a juhaim közt egy aranyszörű bárányom, meg van egy olyan juhászom, hogy az még sosem hazudott.

Mondja a burkus király:

— Én megmutatom, hogy fog hazudni!

— Fogadok akármibe, hogy nem hazudik, — mondja Mátyás király. — Fele országomat odaadom.

— Én is odaadom fele országomat, ha nem hazudik, — mondja a burkus király.

A burkus király elküldte a leányát a juhászhoz.

Vitt egy ládácska színaranyat a leány és egy üveg bort, jó mézesen, hogy a juhászt megcsalja.

Addig-adöig beszélt a leány, addig incselkedett, hogy végül megiíták a bort is. De a leánynak kellett előbb innia belőle. Látni akarta a juhász, nem tett-e tatami étőt beléje. Nem. A bortól olyan kedve kerekedett aztán w* juhásznak, hogy utoljára azt mondja: ha nagyon akarja, odaadja az aranyszeríi bárányt, ha a lány hozzámegy rögtön feleségül.

Sokat szabedott a leány, de végül mégis beleegyezett. Azt mondja azután a leány a juhásznak:

— Nyúzd meg a bárányt, a húst edd meg, mert nékem a húsa nem kell, csak a bőre.

Megnyúzta a juhász. Haza vitte a leány nagy örömmel az apjának az aranyszőrü báránynak a bőrét. No, örvendezett az apja., hogy a leánya meg tudta csalni a juhászt.

Eljött a reggel, búsult erővel a juhász, hogy mit mondjon ö most Mátyás királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány elveszett. Indult a kastélyba és útközben clpróbálía, hogyan is fog hazudni, ha a király elé kerül. Beszúrta botját egy egérlyuk- be. a ke'entát a botra.

Elhátrált aztán tőle, meg feléje ment, köszöntötte király uramnak. Mondta a király nevében saját magának:

— Mi újság a tanyán?

Mondta erre ő a maga nevében:

— Ott biz nincs más, csak az, hogy az aranyszőrű bárány elveszett: a farkas megette!

Mikor kimondta, megijedt.

— Hazudsz, mert akkor a többit is megette volna!

Avval kivette a botját és ment tovább a király kastélya fele. Ismét talált egy egérlyukat, ismét beletette a pálcáját, reá a kalap- j ját és köszöntötte király uramnak a botot.

— Mi hír van a tanyán?

— Nincs egyéb, csak az aranyszörű bárány bedöglött a kútba.

— Hazudsz, — vélte hallant a király hangját, — mert a többi is bedöglött volna.

Kivette most is kalapját és ment tovább Mátyás király palotájába. A burkus király is ott ült a leányával az asztalnál. Bemegy a juhász és köszönti a két királyt és a leányt is. A bőrt már odavitte volt Mátyás királynak a burkus király és most várták mind, hogy hazudik-c a juhász. Mert ha hazudott volna. Mátyás király a fogadással elvesztette volna a fele királyságát.

— Mi újság a tanyán? — kérdi Mátyás király.

— Nincs semmi egyéb, minthogy az aranyszőrű bárányt egy szép fekete báránnyal elcseréltem.

— Hál hozd bé a bárányt.

De azt mondja a juhász:

— Ott iil középhelyt a király közi.

— Éljen! — mondta Mátyás király a juhásznak. — Nem hazudtál! Ezért néked adom a burkus királynak a fél országát, amit tőle elnyertem.

— No, — mondja a burkus király. — .én is odaadom a leányom. úgyis megszerettétek egymást,

ÖKdt(a i-kettős

ii.

— Aztán hol járjátok el ti cz- tet? — kérdezi lassan Török bá- tyótól, tlc látszik, hogy nem azért állt fel, csak kerülgeti még az igazit.

— A kultúrversenyen, öreg- apám, ami még egy hét. Ez a' harmadik próba mór, szombaton gondolnám a jelmezest.

— Hogy milycst? —- ámuldozik a vénség, mintha Török- bátyó valami megfoghatatlanul csodálatosat mondott volna.

— A jelmezest.

— Hát az minek, bohócokkal járatod te el a kállai kettőst, Török fiam, te? És ilyen hop- «zassza-vidám tánc lenne a mi kállai kettősünk, mondd már, no?

Török András bátyó rekedten makog valamit, szólna ő szívéből, ott furdalja még mindig nyelve hegyén az erős férfiszó, de ha nem lehet ekkora vénségnek illetlenül felelni. Idő se igen jut rá Öreg Mózes Gábor folytatja is:

— Tudjátok-e, gyermekeim, miféle ez a tánc? Kiktől kaptátok ti örökbe?

Toka Gábris áll a legközelebb, ő feleli hadaró beszéddel, ahogyan szokta:

— Apánktól, meg öregapánktól, Gábor bácsi. Hogyne tudnánk mi!

És úgy látszik egy pillanatig, mintha a párbeszédnek ezzel végeszakadna. mintha a vénség

megelégedne ezzel a felületes magyarázattal. Hátra is lép egy keveset, de állva marad, gondolkozik. Gergelyné, Borsi Eszter ugrik hátra az öreg odahagyott székéért, előrehozza, mert nem szokott ez a két lábán állni ekkora hosszú ideig, az utcán jártában is le-leül a padokra, kerítéstámasztó dúcokra.

Borsi Benedek rikkantja közbe, de a szeme Sóti Katin jár, inkább csak azért szól Öreg Mózes Gáborhoz, hogy a lány a,.hangját hallja.

— Hát öregapánk tudja-e mindenkinél jobban, miféle tánc ez?

Az maga elé néz, neríi felel mindjárt a legénykedö hetyke beszédre. Előbb egy sovány, rán- cokbavesző könnycsepp jelenik meg a szeme sarkában, mintha ez húzná magával a szót:

— Tudom, fiam ... Nem vidám tánc ez, hanem a fájdalomé, a halál tánca ...

Fejét leszegve áll még egy darabig, azután leereszkedik a székre, minden moccanását hallani olyan nagy a csend.

— A halálé? — mereszti szemét Pozsér Jóska és előbbre jön, egészen az öreg széke elé. — így mondta, öregapánk?

Az ősz üstök ráhajol a kérdésre:

— így, fiam.

Megint Borsi Benedek:

— Hiszen csinálhatnánk szünetet, igaz-e, Török bátyó, meghallgatnánk, amit öregapánk a régiekből megőrizett. Kerüljünk közelebb s üljünk le, halljátok?!

És Sóti Kati ott terem máris, egyszerre ülnek le a padra, egymás mellé, még szoronganak Is, hogy több hely jusson a többinek — és másért is ... Török András a homlokát ráncolja s mint akinek nincs dolga az efféle beszé- lődéssel. a muzsikusokhoz fordul, azokkal tárgyal. A nézelődők összébb csoszogtatják székeiket s annak örülnek, hogy ez estén nemcsak a szemnek, de a fülnek is kijut a gyönyörűséges táplálékból.

— Halljuk már, — noszogatják a székbe süppedt vénséget, akiben jól megáll a szó, nem kívánkozik elő egykönnyen. — Tán

ívéikor... — «zsfbódik, de Bor-:'

Benedek, aki olyan fenséges jól ül Sóti Kati mellett, világért se mondana le a történetről.

— Már ha kell, könyörgéssel is kiáhítozzuk öregapánkból!

Az lassan rátöm a rövidszárú pipára, zsebéből kotorássza össze a belevalót. Mannlicher-hüvelyből készített benzingyujtóval ültet tüzet a közepébe és egy kis Ideig elméláz még, aztán inkább csak a közelieknek mondja:

— Messze kell visszanéznie a szemnek ... A régi múltnak kevés szószólója maradt, akik a történetet meghagyták nekünk, odalent nyugosznak s nem mesélés az ő dolguk.

Pozsér Jóska felemeli mutatóujját s megfordul a széken:

— Azokat a gyerekeket kéne elcsitftani ott hátul. Ne játszódjanak mostan.

A szolgálatkész Gergelyné Borsi Eszter emelkedik máris, tessékeli ki a viháncos kicsinyeket s nagy gonddal teszi be az ajtót utánuk.

— Az ember olyan, tudjátok, hogy csak magamagára gondolna legszívesebben. Ahogy itt elnézem

A a legényt, ni. Borsi Benedeket, meg Nagy Istvánt, Sóti Katát, a többit is, hát nicsak, mintha megélemednének a nevek haj- dankori viselői, hajdú-hősök, virágszép menyecskék, akik annyi sok ideje mar a földdel ölelkeznek ... Tán, ha meghallgatjátok, jobban sikerül ez a tánc is, mert régesrégi időkből maradt ránk a kállai kettős, ismernetek kell a hozzávaló históriát. ..

Ungos Vince, az alvárosi tanító, aki akkor érkezett éppen, amikor Gergely Eszti a gyerekeket menesztette világgá, elhelyezkedik végre egy falmclletti széken s összesugdos a szomszédjával, Tol- ‘dy Ádámmal. Ketten is pisszegnek, a susmogásnak hirtelen vége szakad s Ungos Vince fennhangon mondja a magáét:

— Énnekem még gyermekkoromban mondta el ezt Simonyi György apánk, tavaly ősszel pedig egy debreceni történész elv- társ a „Magyarország Táncai“ című könyvben mutatta, érdemes figyelni. — És füzetet vesz elő kabátja zsebéből, térdére fekteti, hogy jegyezgesse a hallottakat, mert író lenne ez az Ungos Vince, éppen az ilyen regebeli történeteket keresgéli a szabolcsi nép mesélő ajkán, hogy könyvek vereté be szorítsa.

(Folytatás következik.)

Ember György:

»•U* II« 8 • II *11 «I! *.l II* II« II« , ♦ * ; • .