Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 258-281. szám)
1953-11-11 / 265. szám
4 MCPLAP 1953 NOVEMBER 11, SZERDA A Politikai Bizottság beszámolója a Központi Vezetőség június 28-i határozatainak végrehajtásáról (Folytatás a S. oldalról.) üss politikai rendszabályok révén el beeil érni, hogy erősödjön, javuljon W viszony a párt és a dolgozó parasztság és nem utolsósorban a Járt és a köaépparasztség között, i A mezőgazdaságban a legsürgősebb feladat, hogy minden körülmények közt biztosítsuk az őszi munkálatok: a szántás, a vetés, a mélyszántás mielőbbi jóminőségű elvégzését. I’el kell készülni a tavaszi mezőgazdasági munkáknak az őszinél jobb. szervezettebb, tervszerűbb elvégzésére, különösen a gépállomások munkájának megjavítására. A mezőgazdaság területén biztosítani kell. hogy pártunk és kormányunk határozatait a faluban pontosan végrehajtsák. Ez vonatkozik termelőszövetkezeteinkre csakúgy, mint az egyéni gazdaságokra. Gondoskodni kell arról, hogy az egyénileg dolgozó gazdákhoz eljuttassuk mindazt, ami a mező- gazdaság termelékenységét és ho- iramát fokozza. Biztosítani kell azt is, hogy árufelesi egüket — miután az áliámmal szemben fennálló kötelességüket teljesítették — szabadon. minden kötöttség, minden zaklatás nélkül értékesíthessék. A termelőszövetkezetekben is biztosítani kell, hogy végrehajtásra terüljenek mindazok a kedvezmények és többtermelésre serkentő rendszabályok, amelyeket pártunk <e.s kormányunk határozatai a térin elöszövetkegetek megerősítésére hoztak és hogy hatásukra növekedjék a termelőszövetkezeti tagok" •anyagi jóléte. Gondoskodni kelt róla bogy a szövetkezeti dentokrá eiát meg ne sértsék, hogy ez a demokrácia minden területen érvényesüljön. Fel kell lépni az ellen n jelenség ellen, hogy a bankok, a termeltető vállalatok, tanácsok megsértik a szövetkezeti autonómiát, jogtalanul rendelkeznek a szövetkezetek vagyonával, vagy illetéktelenül avatkoznak be a szövetkezetek munkájába. Segédkezet kell nyújtani ahhoz, hogy gyorsan áthidalják a nehézségeket, amelyek egyes termelőszövetkezetekben a nagyobb Számú kilépések vagy átszervezések következtében előálltak. Tekintetbe kell vennünk, hogy az utolsó esztendőkben a mezőgazdaságból olyan mértékben szívta el az ipar a munkaerőt, hogy termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink, gépállomásaink nem egyszer komoly rounkáshiányban szenvednek. Ezért fokozottan elő kell segíteni, hogy azok az ipari munkások, akiket nemrég a mezőgazdaságból toboroztak össze, lehetőleg visszatérjenek. Fel kell lépnünk a falun azzal a nézettel szemben — melyet kétségkívül az ellenség terjeszt — amely a parasztságnak nyújtott engedményeinket és kedvezményeinket gyengeségnek tekinti és azt hirdeti, hogy nem kell teljesíteni a beadási kötelezettséget, az adófizetést, mert mindezt újabb engedményekkel és kedvezmények, kel úgyis csökkenteni fogják vagy éppen elengedik. Az ellenség minden eszközzel alá akarja aknázni az állampolgári fegyelmet. A ml feladatunk ezzel szemben, hogy érvényt szerezziink az állampolgári fegyelemnek minden téren, az adófizetésnél, a begyűjtésnél, az ősz. szes állampolgári kötelességek telje, sí lésénél. Bel- és külkereskedelmünk megjavítása Központi Vezetőségünk és kormányunk határozatainak végrehajtása parancsolóan megköveteli bélés külkereskedelmünk megjavítását, Mi eddig még a maga egészében nem vetettük fel a szocialista ke- reskedeiem problémáit. Most érré is sor kerül, ezt a kérdést is napirendre kell tűznünk és ki kell küszöbölnünk azokat a hibákat, amelyeket belkereskedelmünk a lakos ság — mind a munkásság, mind a parasztság — ellátása terén elkövetett. ' fé épjólétünk emelésének alengedhetellen előfeltétele, hogy lényegesen megjavítsuk az árnfor- gatlmat a városban csakúgy, mint a falun és lényegesen tovább fejlesszük a város és a falu közti áruforgalmat, az állami, a szövetkezeti kereskedelem, valamint a paraszti és egyéb kisárutermelők közvetlen árueladása révén. Fel kell lépni a kereskedelemben szélesen elterjedő bürokratizmus ellen, fel keli számolni a vásárlóközönség érdekeinek elhanyagolását, a szervezetlenséget, gondoskodni kell róla, hogy a falusi lakosság áruellátását a SZöVOSZ-hoz tartozó földműves- szövetkezetek lényegesen javítsák meg. Jelentősen növelni keli a legközelebbi hónapokban a kereskedelmi forgalomban azoknak az áruknak a mennyiségét, melyek részben vagy egészben hiányoznak és megbatározott terv szerint meg kell szüntetni e cikkek hiányát. Fokozott mértékben kell a falusi vásárlók rendelkezésére bocsátani az olyan árukat, melyek a mezőgazdasági termelést szolgálják : a kisgépeket, műtrágyát, szerszámokat, kocsit, lószerszámot, szeget, drótot, építőanyagot, rézgálicot, rneszet seb., melyek lehetővé teszik a parasztság számára a termelés fokozását és serkentőleg hatnak a termelésre, lekötik a falu fölös vásárlóerejét, élénkítik a város és falu közti áruforgalmat. Végül, de nem utolsósorban, lílöl-re biztosítani kell, hogy a lakosság zavartalanul és hiánytalanul el legyen látva jóminőségű tüzelővel. Az eddiginél hasonlíthatatlanul nagyobb figyelmet kell fordítani külkereskedelmünkre. Mindent meg kell tennünk arra, hogy exportipa. runk teljesítse, sőt túlteljesítse tervét, s hogy a begyűjtés jó menete lehetővé tegye, hogy közellátásunk biztosítása ’ mellett mezőgazdasági áruk is exportra kerülhessenek. .4 pari tu unk «• megerősítése Központi Vezetőségünk határozatainak jó végrehajtása elsősorban pártunk vállain nyugszik és megköveteli, hogy pórim unkánkat min. den téren javítsuk és erősítsük meg. A párton belüli munka az utolsó hónapokban kétségkívül javulást mutatott. Gondoskodni keli róla, hogy ez a fejlődés tovább folytatódjék azáltal, hogy még következetesebben alkalmazzuk pártunk életében a bírálatot, az önbírálatot, a pártdemokráciát, a kollektív vezetést. Belső pártmun. kánk további javítása mellett most el kell érnünk, hogy megjavuljon a széles pártonkívüli tömegek veze. lésének munkája is. Az eddiginél sokkal fokozottabban kell támogat- mink, irányítanunk és ellenőriznünk a szakszervezetek, a DISZ, az MXDSZ munkáját és minden segítséget meg keil adnunk ahhoz, hogy pártunk és kormányunk célkitűzéseinek megvalósításához e tömegszervezetek a legnagyobb segítséget nyújtsák. A küszöbönálló pártvezetőségi választásokon ennek megfelelően elsősorban olyan pár. tünkhöz hit, rátermett elvtársakat válasszunk meg, akiknek jó kapcsolataik vannak a széles pártonki- »üli tömegekkel. Központi Vezetőségünk határozatainak jó végrehajtása azt is megköveteli, hogy javítsuk meg azt a munkát, melyet pártunk az állami szervek működésének ha. nyitásában_ ellenőrzésében és támogatásában kifejt. Különösen meg kell erősíteni pártunk munkáját a tanácsoknál, mert egyre inkább tapasztaljuk, hogy pártszer - vezetőink gyenge munkája következtében nem :udunk a tanácsoknak elég segítséget nyújtani és részben emiatt a tanácsok messze elmaradnak azoktól a követelményektől, melyeket dolgozó népünk joggal állít fel veltik szemben. Általában gondoskodnunk keit róla, hogy pártunk határozatai az eddi. ginéi következetesebben legyenek iránytadúak az államéletben. Párt- szervezeteink törődjenek az eddiginél;- többet az állami szervek munkájának megjavításával, hogy a párt és kormány határozatai maradéktalanul végrehajtásra kerüljenek. Ennek megfelelően pártszervezeteink az eddiginél fokozottabban gondoskodjanak a begyűjtés, az adózás pontos teljesítéséről, az állampolgári fegyelem megszilárdításáról. Központi Vezetőségünk határozatainak megtárgyalásával kapcsolatban lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy pártszervezeteink még mindig nem tudják eléggé összeegyeztetni a politikai munkát a gazdasági munkával. Az új szakasz megköveteli, hogy ezen a téren is gyökeresen változtassunk és biztosítsuk, hogy elvtársaink a termelésben, az iparban csakúgy, mint a mezőgazdaságban, az eddiginél jobban, át. gondoltabban, szivósabban kössek össze politikai munkájukat a gaz- dasági munkával, álljanak a munkaverseny élére, irányítsák, vezessék, s karolják fel a dolgozók helyes élenjáró kezdeményezéseit. Támogassák erőteljesen a műszaki értelmiséget, a mérnököket, technikusokat, agronömusokat a népgazdaság erőinek gyors átcsoportosításáért kifejtett tevékenységükben; tudatosítsák közöttük munkájuk nagy jelentőségét és közvetlen ösz- szefüggését az egész nép jólétének emeléséért folytatott harccal. Az ideológiai munka terén végre kell hajtani Központi Vezetőségünk határozatait és fel kell számolnunk azt a lemaradást, mely a határozatok végrehajtásában mutatkozik. Külön alá kell húzni, hogy e rendkívül fontos határozatokat csa’c megfelelő ideológiai, elméleti alátámasztással lehet jól végrehajtani. Az ideológiai és elméleti munka gyors megjavítására annál nagyobb szükség van, mert Központi Vezetőségünk határozataival kapcsolatban megnőtt az érdeklődés az ilyen kérdések iránt. Fennáll az a veszély, hogy e nagyfokú, egészséges érdeklődés felülről nem kap megfelelő kielégítést, támogatást és irányítást, ami újabb zavarok és ellenséges ideológiai nézetek elterjedéséhez vezethet a párt soraiban. Politikai Bizottságunknak most mindenekelőtt arról kell gondoskodni, hogy kidolgozásra és tisztázásra kerüljenek azok az elméleti és ideológiai kérdések, melyek az új helyzetben pártunk és népi demokráciánk új szakaszával !■ esolatosak, s amelyek tisztára: . sága zavarja pártunk helyes politikájának megvalósítását. Nagyobb gondot a falusi munkákra Egész továbbfejlődésünk döntő láncszeme és kulcskérdése a mezőgazdaság termelésének nagyarányú fejlesztése, a növénytermelés és az állattenyésztés hozamának lényeges megnövekedése. E feladat parancsolóan megköveteli, hogy pártunk az eddiginél hasonlíthalatla. nul nagyobb gondot fordítson a falusi munkára. Ez a munka az utolsó években, annak következtében, hogy , a mezőgazdaságban különféle típusú gazdasági alakula- lok működnek egymásmelleit, rendkívül bonyolulttá vált, megnehezüli, nem egyszer visszaesett. En- neik a vlsszaeesésnek felszámolásától, falusi pártszervezeteinknek, a termelőszövetkezetek, gépállomá- sok és állami gazdaságok pártszervezeteinek további megerősítésétől és jó munkájától függ elsősorban, hogy pártunk és kormányunk mezőgazdasági termelés emelésére irányuló rendszabályai mennyiben fognak megvalósulni. A párt- és kormányhatározatok lehetőséget nyújtanak a munkás- paraszt szövetség megerősítésére. Jórészt falusi pártszervezeteink eredményes, munkáján múlik, hogy ezt a lehetőséget mennyiben használjuk ki. l'alusi szervezeteink kiépítése és megszilárdítása pártunk döntő fel. adatává vált. Ezért javasoljuk, hogy Központi Vezetőségünk kötelezze Politikai Bizottságunkat, valamint pártunk megyei, járási és egyéb vezetőszerveit, hogy a mezőgazdaság alapvető fontosságának megfelelően, az eddiginél sokkal fokozottabban foglalkozzanak a falusi, gépállomási, termelőszövetkezeti, állami gazdaságbeli stb. párt- szervezetek megerősítésével, kiépítésével, pártéletével, vezetésének megjavításával. Falusi pártszervezeteinket meg kell erősíteni a mezőgazdasághoz értő városi káderek, kel. Különös figyelmet kell szentelni a falusi pártszervezetek ösz- szetételének és biztosítani kell, bogy a falusi pártszervezetekben minél nagyobb számmal legyenek közvetlen termelőmunkát végző dolgozó parasztok, köztük egyénileg dolgoz parasztok is. Politikai Bizottságunk, tekintettel arra, bogy a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatban rendkívül megnőtt a falusi pártmunka jelentősége és Központi Vezetőségünk határozatai nyomán az új problémák egész sora jelentkezett, javasolja, hogy még ez évben Központi Vezetőségünk soronikívül üljön össze és ülésének egyetlen napirendi pontja legyen: a mezőgazdaság kérdése. Az eddig elért eredmények számbavétele és megszilárdítása, vala. mint szocialista építésünk új szakaszában felmerülő új problémák kidolgozása szükségessé teszi, hogy a jövő év tavaszán, április hava. ban, összehívjuk a Magyar Dolgozók Tártja legközelebbi kongresz. szusát. Pártunk számára a legfőbb törvény: gondoskodás a nép jólétéről Központi Vezetőségünk júniusi határozatai új szakaszt nyitottak meg szocialista építésünk útján, új eszközökkel, új módszerekkel új feladatok megoldását tűzik ki elénk É. M. 24. sz. Állami Építőipari Tröszt budapesti munkahelyei részére felvesz anyagszállitó segédmunkásokat, valamint építőipari segédmunkás férfiakat és nőket. Dolgozóink részére kedvezményes utazást, olcsón napi kétszeri étkezést, díjmentesen védőruházatot, valamint munkásszállás biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, VII-, Baross-tér 19. sz. (Keleti pályaudvarnál.) Apróhirdetések Jó állapotban kombinált szobabútor, hálószoba és konvhaezekrény eladó. 1— Zrínyi Ilona-utca 10. cipőüzlet. Zongorát bérbe vennék. Cím: Ta- kác? János. Vécsey-köz 11. Nyíregyházi Offért Vállalat 50— 300 liter űrtartalomig iahordókat bármilyen mennymisben vásárol. Ér. dek lő dili Offért Vállalatnál. Luther, ház A. épület. Tel.: 32—29. Cenerálozott Sachs 100-ae motor eladó. Pacsirta-u. 3 szám. Kifogástalan állapotban lévő rövid női irhabunda eladó. Holló-utca 58. Tiszamogyrós határában 2 darab liatal lovat a végrehajtó bizottság befogott október 11-én amelyeknek jo- <íos tulajdonosa még a mai napig nem .jelentkezett. így .i ári at levéllel a tulajdonosa 24 órán belül a tiszamo- ceyorósi községi tanácsnál jelentkezzen. A nyíregyházi rádió műsora A nyíregyházi rádió minden reggel fél 8-tól fél 9-ig sugároz megvei műsort. A csütörtöki adás műsora; ..Boldog órák szét) emlékekében ..Irodalmi műsor Petőfi nyírségi látogatásairól. —- Tiszamenti népdalok. -— Hírek. — Karcolat —- Tanyanézés. Riport. — Ünnepi percek. célul. E határozatok a dolgozó nép érdekeivel való fokozottabb törődést állítják pártmunikánk középpontjaiba. A népjólétről való gon- doskodds pártunk és kormányunk számára a legfőbb törvény. A feladat, melyet dolgozó népünk életszínvonalúnak megjavítására most magunk elé tűztünk, hálás, nép. szerű, rokonszenves. Ez új feladatok megoldásúhoz az eddiginél fokozottabb kommunista éberség példamutatás és áldozatkészség kell. E feladatok megkövetelik, hogy legyünk résen, hogy erősítsük békénk és szocialista építésünk hű őrét, a honvédséget, at államvédelmet. Megkönnyíti az új szakasz feladataink megoldását az, hogy a magyar dolgozó nép, mint minden fontos kérdésnél, most is szilárdan támaszkodhat a hatalmas Szovjetunió segítségére, a baráti népi demokráciákra. A Magyar Dolgozók Pártjának új politikája — a magyar munkásosztály politikája. Ez a politika a munkásosztály, a parasztság, az egész magyar nép anyagi és szellemi felemelkedésének, Magyar- ország felvirágoztatásának, a békének, a nemzeti függetlenségnek, a nemzeti egység megerősítésének a politikája. Ezért felszólítjuk minden párttagunkat, minden elvtársunkat, hogy egyemberként támogassák a feladatok megvalósítását, melyek szocialista építésünk ú.i szakaszán előttünk állnak. Dolgozó népünk minden hű fiát, békénk és függetlenségünk minden hívét, minden hazáját szerető magyart arra hívunk fel, hogy pártunk cs kor. Hiányunk mögött széles nemzeti egységben összeforrva, juttassák diadalra népünk jólétének, nemzetünk további felemelkedésének nagy ügyét. November 11-én, szerdán délután 5 órakor az SzKP. elsőéves tanfolyama propagandistái és hallgatói részére előadást tartunk a Pártoktatók Házában „A párt; elméleti alapelvei“ címmel. Előadó: Farkas Kálmán elvtárs. Kádárok felvétetnek Savanyúság és a halkonzervgyár kirendeltsége hordó szakmunkásokat alkalmaz huzamosabb időre Barell-horcfók javításához. ____________________Demeoseri Ipartelep. Segédmunkásokat és szakmunkásokat FELVESZÜNK budapesti építkezéseinkhez. Vidékiek útiköltségét megtérítjük, ingyen szállást és olcsó ebédet biztosítunk. Egy éves szerződésnél 200.— Ft iutalmat fizetünk, de kötünk 2—3 hónapos megállapodást is. Jelentkezni lehet ág ém 41/1 Építőipari vállalat munka, ügyi osztályán. Budapest V.. József Attila-u. 18. III. em. 14. Paray István _________munkaügyi vezetőnél. S2ABOLCS-SZATIWARI NÉPLAP Felelő? szerkesztő: Sikló:i Norbert Foleiőfl kiadó: Varga Sándor Szerkesztősé" r N viiegrvháza Dózsa Gy.-u. 6. Tel.: 11-70. 11-71. 11-7Ö Kiadóhivatalt Nyíregyháza Zádánov-utca 1. — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza Dózs-a G.vörsry-utca 5 szám Felelő« vezető: Szilágyi József A Komlói Szénbányászati Tröszt üzenteihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas. |ó dolgozókból 3 hónán alatt betanított munkásokat, egv éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munkánál ehhez minden dolgozónak 20. illetve 30 százalék földalatti pótlék iár. Minden komlói dolgozó ehhez külön fizetésének 10 százalékát ..komlói pótlék“ elmén kapja. A nős és családos dolgozók, családfenntartók évi 40 a ingyen illetményszénben részesülnek. A hiányzás nélkül dolgozók minden év eltelte után egy telles rend ..hüség.ruhát“ és földalatti pótlékkal növelt alapkereseté. nek 3—5 százalékig terjedő összegben hűségjutalmat kannak. Napi 8.70 forintért háromszori bőséges ellátást biztosítunk Legényszállás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek és nem elbecsáitottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek és 600.— Ft toborzási iutalmat kapnak. A bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a váiárságot lövő év első negyedében, a váiárok még ez évben lakást kaphatnak. A minisztertanács határozata szerint a Komlóra munkára Islentkezőket az üzemvezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet KOMLÓN A SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZTNÉL. vagy a Budapesti Kirendeltségen (Budapest. V Tanács krt 10.) KOMLÓI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT. Párthír