Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 258-281. szám)

1953-11-04 / 260. szám

1953 NOVEMBER 4, , SZERDA FARTÉPÍTÉS A szövetkezet megszilárdításáért vívott karc megerősítette a tiszakórodi Kossuth tsz. pártszervezetét 1952 januárjában két ter­melőszövetkezet alakult Tiszakó- ródon. Az egyikben az Újkorod nevű tanya lakói tömörültek, a másikba a község dolgozó pa­rasztságának egyrésze indult kö­zös munkára. Rövid két hónap múlva a két termelőszövetkezet tagsága úgy határozott, hogy egyesítik szövetkezeteiket, s kö­zös erővel harcolnak a jobblétért. Az így létrejött Kossuth termelő- szövetkezetben több, mint 200 dolgozó paraszt indult el a nagy­üzemi gazdálkodás útján. A kö­zös munka első esztendeje nem sok eredménnyel járt. Az aszály, a szervezetlenség miatt a földek egvrésze műveletlen maradt, ami sok kárt okozott a fiatal szövet­kezet tagjainak. Mind több szö­vetkezeti tagban felmerült az a gondolat, hogy talán helytelenül határozott, amikor a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett. Kevés lett a kenyérnekvaló, nem sok volt a részesedés a többi ter­ményféleségből, pénzből, „s ennek az az oka, hogy termelőszövetke­zetben dolgoztunk'* — volt a tag­ság nagyrészének véleménye. — Duszka Sándor, s még néhányan az egyéni gazdálkodáshoz szeret­tek volna visszatérni. Debreceni Kálmán, s mások az üzemekbe vágytak. Főleg azok elégedetlen­kedtek, akik az egyesülés előtt a faluban megalakult termelőszö­vetkezet tagiai voltak, akiknek nagyrésze közép- és Msparaszt volt. A tanya lakóinak majdnem mindegyike Kende báró cselédje volt valaha, s nagyrészük a fel- szabadulás óta tagja a pártnak, bízik benne, s helyesnek tartja a párt célkitűzéseit. Ezek nagyré­sze tisztában volt azzal, hogy az aszályos esztendő, a szervezetlen munka miatt haladtak nehezen előbbre, s bíztak abban, hogy a következő esztendő több jót hoz maid valpmennyiüknek. 1953-ban már kijavították a hibák nagyrészét, jobban meg­szervezték a munkát, s az idő is kedvezett a szövetkezet tagjai­nak. Mégis, amikor a sok kenye­ret ígérő, dús kalászokat vágták, végigfutott a hír a szövetkezeten: ,.— a most megjelent kormány- programm lehetővé teszi a kilé­pést“. S a szövetkezet tagjainak majdnem mindegyike úgy hatá­rozott, hogy — kilép. S az ezt kö­vető napokban mind többen ke­resték fel a szövetkezet irodáját s adták be írásban is kilépési ké­relmüket. Már alig akadt a szö­vetkezeti tagok között olyan, aki továbbra is közösen kíván dol­gozni. Nemcsak a párttagok nagy­része ingott meg ebben az idő­ben. de Szabó Ferenc és Dankai Ferenc, a pártvezetőség tagjai sőt Karmacsi Péter, a pártszer­vezet titkára is a kilépés mellett döntött. A pártszervezet legharcosabb tagjai, a legjobb kommunisták csak akkor ébredtek tudatára an­nak, hogy súlyos hibát követtek el, amikor elhanyagolták legfon­tosabb feladatukat: az emberek­kel való foglalkozást. Nem tud­ták, mi az oka a nagyfokú inga­dozásnak, a kilépési kéréseknek, nem ismerték a szövetkezeti ta­gok problémáit. Pedig ha meg­kérdezték volna Debreceni Kál­mánt, elmondta volna, hogy azért riem érzi magáénak a szövetkeze­tét, mert a szövetkezet elnöke so­ha nem kereste fel brigádjukat a munkaterületen, nem érdeklő­dött munkájuk felöl, nem kapott a télen engedélyt arra, hogy fiát Özdra vigye ipari tanulónak, s a nyáron, amikor kenyérproblémá- ja volt, csak hosszú vitatkozás után kapott egy mázsa kenyérga­bonát. A pártszervezet, s a ter­melőszövetkezet vezetősége a ta- nyal lakókból állott, s elkövették azt a hibát, hogy többnyire csak a tanyán lakó szövetkezeti ta­gokkal foglalkoztak, elhanyagol­ták a faluban lakó tagok neve­lését. Amikor Mocsái'kó János, Gáli Ferenc, s még néhány párttag harcba indult a szövetkezet meg­szilárdításáért. már késő volt ar­ra, hogy minden tagot megnyer­jenek a nagyüzemi gazdálkodás számára. De nem adták fel a re­ményt, hanem a legjobb párton- kívüliekkel, Juhász Pállal, Csá­szár Bertával, Gáli Klárával és Nagy Józseffel karöltve, meg­kezdték az ingadozók meggyőzé­sét, felvilágosítását. A pártonkí- vüliek megállták helyüket a nagy munkában, becsülettel telje­sítették azt a feladatot, amit a párt bízott rájuk. Mocsárkó elv­társ legtöbbet Császár Bertával beszélgetett ebben az időben, s bőven ebátta munkával. — Először a testvéreidet kell meggyőznöd a közös gazdál­kodás előnyeiről. Mondd el ne­kik, hogy az idei bő termésből ők is bőven részesednek, ismertesd azokat a kedvezményeket, ame­lyek könnyebbé, szebbé teszik a szövetkezeti tagok életét, — je­lölte meg Császár Berta feladatát Mocsárkó elvtárs. S Császár Ber­ta nem késlekedett a feladat vég­rehajtásával. Beszélt a mostani jövedelemelosztásról, a beadási hátralék elengedéséről, a kedvez­ményekről. Testvérei azonban nem hittek neki. — Az elmúlt évben is kevés volt a jövedelmünk, most sem lesz több, — válaszolták. Ö azon­ban nem hátrált meg, újabb és újabb érveket hozott fel, ame­lyek mind amellett szóltak, hogy meggondolatlanul cselekszik az, aki most kilép a szövetkezetből. Tudta, bátyjának legfőbb vágya hogy saját házában lakhasson. Elmondotta neki, hogy a termelő­szövetkezeti tagokat segíti az ál­lam hosszúlejáratú hitellel ab­ban, hogy lakást építhessenek maguknak. S ez az érv győzött. Császár István úgy döntött, hogy továbbra is a szövetkezet tagja marad. így harcolt a pártszervezet tagjainak nagyrésze, s Császár Bertához hasonlóan segítették a pártszervezet munkáját azok a pártonkívüli dolgozók, akiket a pártszervezet népnevelő munká­val bízott meg. Bár az évek alatt elkövetett hibákat néhány hónap alatt nem tudták helyrehozni, s a tagok egyrésze a kilépés mellett maradt, azonban a szívós felvilá­gosító , munkának mégis volt eredménye, mert több, mint 60 tag visszavonta kilépési kérelmét s mint szövetkezeti tag végzi az őszi munkát. A legutóbbi párttaggyűlés soká emlékezetes marad a tisza- kóródi Kossuth termelőszövetke­zet kommunistái számára. Négy dolgozó kérte felvételét, köztük Császár Berta, aki sírva mondta el a taggyűlésen, milyen nyomo­rúságos életük volt. amíg a Ken­de báró cselédei voltak, s ígéretet tett arra, hogy ezután, mint a pártszervezet tagjelöltje, még odaadóbb munkával harcol a szövetkezet felvirágoztatásáért, A pártszervezettel együtt megerősö­dött a vezetőség is ezen a taggyű­lésen. A pártszervezet tagjai ezen a gyűlésen a legharcosabb kom­munistákat bízták meg a párt- szervezet vezetésével. Olyanokat, mint Mocsárkó János, Gáli Fe­renc, ifj. Császár János, akik ke­ményen harcoltak a termelőszö­vetkezet megszilárdításáért. Ma már ezek a vezetők a szövetkezet tagjaival közösen szántanak-vet- nek, dolgoznak a jövőévi bősége­sebb termésért. Közösen tervez­getnek: Újkorodon, a 15 holdas halványparti részt gyümölcsfák­kal ültetik be. Ez a földterület alig 10 éve még Kende bárónak termett. Szabó Ferenc. Majoros Jánosné keserves verítéke áztat­ta, de akkor nekik nem sok jutott belőle. 4—5 év múlva már dúsan termő gyümölcsfák fogják hir­detni a szövetkezeti tagok jólétét, gazdagságát, boldog életét. — LÉVAINÉ — A nyírmadai és ófehértói gépállomás pérosversenyében az ófehértóiak ha&dnaic az élen Gépállomásunk ezévben ver­senyben van a nyírmadai gépál­lomással. A versenyt kétheten- kint szoktuk értékelni. Ezek az értékelések megmutatják, a két gépállomás hogyan harcol a terv teljesítéséért. A legutóbbi értéke­lés szerint a versenyben továbbra is mi vagyunk az élen. Traktor- munka-tervünket 55.8 százalékra, talajmunka-tervünket 62.9 száza­lékra teljesítettük. Ezen belül igen szép a vetőszántási terv tel­jesítése, 193.4 százalékot értünk el. I Azonban nagyon gyenge a siló- ! zási terv teljesítése, mindössze 1.6 százalékra teljesítettük eddig ezt a tervet. A nyírmadai gépállomás is szép eredményeket ért el. Traktor- munka-tervét 52.3 ; zúzalékra, ta- lajmunka-tervét 55.1 százalékra teljesítette. Utóbbin belül a vető­szántást 145.9, a vetést S6.2, a si- iózást 9.2 és a mélyszántási ter­vet 5.8 százalékra teljesítette. Az üzemanyagfogyaszíás terén mi 9.8, a nyírmadai gépállomás 4.9 százalékos megtakarítást ért cl. Évi tervünket 80,9 százalékra teljesítettük. 0.9 százalékkal meg­előzve versenytársunkat. Gépál­lomásunk azért tudott ilyen ered­ményeket elérni, mert ügy a pártszervezet, mint a gépállomás vezetősége a traktoristákkal együtt minden erejével küzd az előttünk álló feladatok sikeres megoldásáért. ■ KULCSÁR JÓZSEF, az ófe­hértói gépállomás politikai he­lyettese. Petrus&a Ferenc balNányi traktoros 192 százalékra teljesítene éves tervét A Néplap október 28- i számá­ból olvastuk, hogy az ófehértói gépállomás dolgozói milyen szép eredményeket értek el. Ezek kö­zött Is elsőnek említették meg Orgován Mihályt, aki 145.4 száza­lékra teljesítette évi tervét. A mi gépállomásunkon még ennél is A minisztertanács liatárqáKa alapján a begyűjtési minisztérklm kizárta a nagykállói járást a bur­gonya és kukorica szabadpiaci forgalmából. A járás elmaradása elsősorban abból adódik, hogy a tanácsok nem értették meg az új begyűj­tési rendszer jelentőségét. Nem bíztak abban, hogy a felvilágo­sító munka kiszélesítésével az ed­digi túlzott adminisztratív rend­szabályokat helyettesíteni lehet. A régi módszer szerint már nem dolgozhattak, az új módszert nem alkalmazták, mert abban maguk sem hittek. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a dolgozó parasztokkal a tanács helyett az ellenség beszélgetett. A tanácsoknak és aktíváiknak kellett volna kimenni idejében a i dolgozó parasztok közé és meg- | magyarázni, hogy a beadás 10 százalékos csökkentése, az elemi kár figyelembevétele, a szabad­piaci értékesítés lehetősége, az árleszállítás és valamennyi ked- | vezmény a kormány mélységes bizalmát jelenti a dolgozó pa­rasztság irányában. Erre a biza­lomra pedig a kötelezettség telje­sítésével kell válaszolni. A falusi dolgozók türelmetlenek — cs jog­gal — ha egy-egy iparcikket, amire szükségük van, nem kap­nak meg. Ahhoz, hogy még bősé­gesebb legyen minden iparcikk­ből az ellátás, a falunak is telje­sítenie kell a tervét. — Ez a fel- világosító munka maradt el a nagykállói járásban. A járás területén hiányzik a példamutatás is. Burgonyából 229, kukoricából 176, napraforgóból pedig 172 tanácsfunkcionárius hátralékos. A rossz példa raga­dó. A járásban több mint 3000 dolgozó paraszt adósa az állam­nak csak burgonyából. Elhanya­igouák a járásban a kulákokkal j szemben is a szankciók alkalma- I zását. Az egész járásban nincs | versenymozgalom. A községek | nincsenek párosversenyben egy- | mással. A versenytáblák üresek, a hangoshíradók nem foglalkoznak j a begyűjtéssel. A tanácsok nem {figyeltek fel a kupecek tevekeny- jségére sem. Nagy Gábor kálló- ! sem jeni spekuláns már több, mint 800 mázsa burgonyát szálli- ! tott el az ország különböző ré- I szeire, ugyanakkor 2 mázsa bur­gonyával adósa az államnak. A nagykállói járás tanácsai ve­gyenek példát az élenjáró közsé­gektől. Porcsalmán például meg­szervezték a tanács aktívái út­ján, hogy mindig tudták azt, ki szedi a burgonyáját, ki töri a ku­koricáját, kitől mikor lehet kérni a beadást. Ha valaki megfeledke­zett a határidő betartásáról, az állandó bizottság tagjai azonnal elbeszélgetlek vele és az ered­mény az lett, hogy elszámoltatást alig négy-öt esetben kellett vé­gezni. Támaszkodott a tanács az élenjárók véleményére. Mohácsi József, az egyik élenjáró például követelte a tanácstól, hogy a tör­vény értelmében büntessék meg azokat, akik nem akarják a tör­vényt betartani. Mérkvállajon idejében megkövetelte a tanács, hogy tegyenek eleget beadási kö­telezettségüknek, így tudták ok­tóber 15-re teljesíteni burgonya­beadásukat. A nagykállói járási tanács jobb ellenőrző munkájával és a hely­színen adott segítséggel iparkod­jon javítani munkáján, hogy mi­nél előbb kiköszörülhessék a csor­bát és visszakapja a járás a sza­badpiaci értékesítés jogát. SZAMOS KÖZI LÁSZLÓ. a megyei tanács begyűj­tési csoportvezetője. A biri Béke tsz. taggyűlése is segített megerősíteni a szövetkezetét szebb eredmények születtek. — Petruska Ferenc például már 192 százalékra teljesítette évi tervét, Balogh Sándor pedig 199 százalékra. Gépállomásunkon ösz- szesen 9 dolgozó teljesítette évi tervét, s ezen belül az őszi terv teljesítéséből csak 20—25 normál­hold hiányzik. A Néző-brigád évi tervét 105,2 százalékra teljesítet­te. Dolgozóink minden erejükkel harcolnak a terv mielőbbi teljesí­téséért. SZILAGYI MARIA, balkányi gépállomás. A napokban gyűlt esszé a biri Béke termelőszövetkezet tagsága, hogy megvitassa a soronkövetke- ző feladatokat, megállapítsák a következő gazdasági óv végleges taglétszámát. Huszti János elv­társ, a termelőszövetkezet elnöke beszámolt a tagok munkájának eredményeiről, hiányosságairól. Elmondotta, hogy igen szép eredményeket értek el, különösen a közös állatállomány fejlesztése terén, azonban az utóbbi időben igen sokat romlott a munkafegye­lem. Nagyon sok tag nem vette ki részét becsületesen az őszi be­takarítás, vetés munkáiból, s még olyanok is bőségesen akadnak, akik megkisebbítették a termelő- szövetkezet vagyonát. Ez különö­sen a betakarításnál nyilvánult meg. Nem feledkezett meg az elnök elvtárs a vezetők hibáiról sem. Elmondta, igen helytelenül tették azt, hogy a szövetkezet igazgató- sági tagjait és a tagságot kizár­ták a vezetésből, ezt a munkát csak két-három ember végezte. Ezzel megsértették a termelőszö­vetkezeti demokráciát. Ezután ismertette az elnök elv- társ, mi mindent kapott a tsz. a kormányprogramm megjelenése óta. Csak a rövid- és hosszúlejá­ratú hitelek elengedéséből mint­egy négyszázezer forinttal gazda­godott a tsz., s még ezenkívül is nagyon sok kedvezményben ré­szesültek. Az elnök elvtárs beszámolója után került sor arra, hogy végle­gesen megállapítsák, kik azok, akik el akarják hagyni a terme­lőszövetkezetet. A termelőszövet­kezet, annak ellenére, hogy az ellenség küzdött a feloszlatásá­ért, továbbra is megmaradt, s tagjai az eddiginél szilárdabban állnak helyt a szövetkezet útján. A taggyűlés úgy határozott, hogy azoknak a kilépőknek, akik az őszi betakarításból, vetésből nem vették ki részüket, valamint a közös vagyont megkárosították, nem osztanak ki vetésterületük­ből. Ilyen tag volt Vaskó László- né, Kigyósi Imre és még 39 tár­suk. A taggyűlésen még sokan gon­dolkoztak, nem lesz-e helyesebb a tsz-ben maradni, s öt tag hatá­rozott is: továbbra is tsz-tag ma­rad, s ezután becsületesebben fog dolgozni a termelőszövetkezet fel­virágoztatásáért. A következő gazdasági évben a termelőszövetkezet 744 holdon gazdálkodik, amiből 709 hold szántó és 35 hold gyümölcsös. A közös állatállományt teljesen meghagyják, mert ebben látják a legnagyobb jövedelem biztosíté­kát. Ezután került sor a termelő- szövetkezet új vezetőségének megválasztására. Olyan tagokat választottak meg, akik eddig is becsülettel dolgoztak a tsz-ért, s ezután is ez a szándékuk. így vá­lasztották meg Kigyósi Józsefet, aki a múlt gazdasági évben 330 munkaegységet szerzett, valamint Szilágyi Ferencet, aki eddig is a tsz. egyik brigádvezetője volt. — Ortó Jolánt is a vezetőség tagjai sorába választották. Ortó elvtárs­nő a múlt évben 200 munkaegy­séget szerzett. A termelőszövetkezet tagjai megfogadták a gyűlés végén, hogy . ezután még inkább nyitott szem­mel járnak, s minden legkisebb ellenséges mesterkedést leleplez­nek. El akarják érni, hogy az egyéni gazdák elismerően nyilat­kozzanak, ha a termelőszövetke­zet földjei mellett haladnak el. BÁLLÁ SÁNDOR. Nagykáli ti á. . ’ U A l­Javítsa BKf begyűjtési munkálat a nagykállói járás

Next

/
Thumbnails
Contents