Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 231-257. szám)
1953-10-28 / 254. szám
4 lyOö OKTOBER 28, SZERDA Gyerák József demecseri népnevelő elvtársi segítsége Sokan voltak a múlt hónapban Demecserben, akik azt figyelték, nogy ki lép ki, ki marad a csoportban. Szó se róla, akadt olyan is, aki azt mondta, hogy otthagyja a csoportot. Ilyenek főleg az Arany János tsz-ben voltak. — Megvan az oka, hogy miért éppen itt ütötte fel a fejét az ilyen hang. Ugyanis ebben a csoportban vannak olyanok is, akik nem szívesen nézik a szövetkezetek virágzását. Az Arany János tsz. tagja többek között László Sándor, akinek családja fél évszázadon keresztül uralta, mint főbíró a falut. Földjüket mások művelték. A Pilló- család is. Kriston Gyula — a volt adóügyi jegyző, aki Faki László hitelbank igazgatóval 300 holdat bérelt a múltban, szintén tagja a szövetkezetnek. ILYEN EMBEREK is vannak az Arany János tsz-ben. Nem csoda, ha sokan gondoltak Itt kilépésre. Lászlóék nem sajnálták a ; zajukat, ha a tsz. ellen kellett beszélni. Meg akarták környékezni Tamás Ferencet és az Arany János tsz. számos tagját. Talán minden úgy is történik, ahogy Lászlóék eltervezték, csakhogy valamit kihagytak a számításból. Azt, hogy a László és Kriston- félék szava sose volt hiteles a dolgozó ember előtt. Tamás Ferenc és a , hozzá hasonló becsületes tagok inkább kikérték Gye- rák József — az Úttörő tsz. tagjának véleményét. Nem volt vé- "etlen, hogy Gyerák Józseftől ér- ieklődtek. Mindent jól meggondoló embernek ismerik, aki a munkát is szereti. Elmondta Gyerák József, hogy ebben az évben megszerezték a 900 munkaegységet. Eddig kaptak 26 mázsa kenyérgabonát, meg két és fél mázsa árpát. Árpát kapnak még ezután is. Mérik az almát, amiből 16 mázsa körül kap a Gye- rák-család. Ebből 12 mázsa eladó. A 16 éves Marikának kerék-, párt vásárolnak. A ruháravalót majd a zárszámadás adja meg, a kukorica, burgonya-juttatás... Beszélgetéseiben azt is elszokta mondani, hogy ilyen eredményt az Arany János tagjai szintén könnyen elérhetnek, csak szorgalmasan műveljék a földet és a naplopókat zárják ki. — Mindent eladsz, a hízónak nem kell a kukorica? — szokták kérdezni az Arany János-beliek. — Van annak, hiszen a háztáji meghozta a magáét. 25 mázsa kukorica máris a padláson van. EGY HETE még valóban meg volt a 25 mázsa. De azóta már híjjá van. Ugyanis az elmúlt napok egyikén Gyerák József 2 mázsa kukoricáért egy jó nagy káposztáshordót vett. Mert az is a disznóhoz tartozik. Vagyis toroskáposztához való kerül bele. — Ez a jövedelem az idei! De majd jövőre nézzétek meg — szokta mondani Gyerák József. Éppen a napokban számoltuk otthon: hogy lesz jövőre. Elmondom. Kapok minden hónapban a három kisgyerek után 114 forint családi segélyt, a tehenem megadja a 10—12 litert, olyan feleforma otthon marad, a többi része piacra megy. Ez úiabb 600 forint havonta, merthát tejbeadás nincs a csoporttagoknak. Aztán havonta ad munkaegységelőleget a csoport is. Hárman dolgozunk... Ha csak 100 forintot számítok egynek ... de sokkal több lesz — akkor is felül van az ezren, ami a házhoz jön minden hónapban. Aztán az asszonyt se féltem, az is összehozza a háztáji gazdaságban a baromfiból, tojásból a sóra, paprikára valót. OKOS BESZED volt ez. Az előleg, a tejből való pénzelés minden tsz-családnál valóság. Még ott is, ahol jelenleg nincs tehén, mert az állam tehénvásárlásra 2000 forint kölcsönt ad. Az a 800 —1000 forint minden szövetkezeti házhoz befolyik. A háztáji meg 1 hold lesz, amit már a napokban mérnek is. Gyerák József a következőket mondja mindig: — Gondolkodtam én máskép is. Mi lenne, ha kikérném az 5 holdat? Mi lenne? Három holdat kenyérgabonával vethetnék, hogy teremjen 30 mázsa, mint ameny- nyit kaptam az idén. Egy holdat úgy használnék, mint most a háztájit. Mi marad7 Egy hold. Abból csináljak pénzt ruhára, abból tartsam télen a tehenet? Nem jobb így? Csak az alma ad annyit a tsz-ben, mint ameny- nyit ebből az 5 holdból kivennék. Hol van akkor a többi, amit a tsz. ad? Termény, pénz . . . Szóval érthető, hogy azok, akik Gyerák Józseffel beszélnek, úgy határoznak, hogy maradnak. — Egyre többen lesznek az Arany János tsz-ben is olyanok, mint Tamás Ferenc, akik közösen tervezgetik a jövőt és esztendő ilyenkorra még gazdagabbak akarnak lenni, mint Gyerák Józsefek. Ennek előfeltétele: a szorgalmas, jó munka és az ellenség azonnali kiebrudalása! Vass Ottó. II SZÉP ÉLET A B ÉLET 1951 augusztus 27-én vágtam először szénbe csákányomat; Azóta sokminden történt velem, ezt szeretnem leírni. 1951 augusztus 20 utáni napokban bányászloborzók érkeztek községünkbe, Dögére. A toborsók hívására, velük mentem Kurittyánba. A bányánál Barnócvki Bertalan öreg bányász vett pártfogás alá. Hatnapon keresztül együtt jártuk a bányát, ismerkedtem a csilletolással. a réseléssel és mindennel, amivel vsak foglalkoznak a bányában. ISgy hét eltelte után láttam munkához. A bánya vezetősége „régi jó" ismerősömhöz, Barnóczki Bertalanhoz osztott be munkára. Az első néhány hét nem vóIV ' könnyű. Sokat kellett tanulnom, hiszen még nem ismertem a régi bányászok munkafogásait. Észrevettem■„ hogy a régi bánya, szók szeretettel néznek rám, tanítanak, segítenek_ Ezt a bizalmat elsősorban azzal tudtam kivívni, hogy becsületesen dolgoztam,. Soha egy műszakot nem mulasztottam el, a munkaidőméi kihasználtam és igyekeztem mindent alaposan megismerni. Fizetésemet nem kótyavetyéltem el, hanem egy részel élelmezésre, ruházatra fordítottam, a többit JiaiakUldtém felesegemnek, családomnak. Jó munkámnak meglett az eredménye. A jő kereset mellett 1952 márciusában 80 forint, májusban !!00 forint, augusztusban pedig 500 forint termelési prémiumot, kaptam. Í952. cv végére sztahanovista oklevéllel és 9tí(i forint hűség juta- lommal tüntettek ki. Az első tizennégyhavi átlagkeresetem 1DQ0 forint volt9 ez az összeg 1053 őszére 2100 forintra emelkedett. A szeptember 6-i. Bányásznap alkalmával 111 J forint hűségJu. tálmát kaptam. Kétéves hónyászmiiködesem ■ sok mindent hozott a ^konyhára". A családi ház rendbehozatalára hat-hétezer forin. lot költöttünk. Tavaly egy tinót cs egy hízómkvalót vettünk, ami majdnem kétezer forintba, került_ j feleségemnek, gyermc. kéknek ruhát, vásároltunk 5000 forintért. Magamnak télikabá. tót, két öltöny ruhát, lábbelit9 sok fehérneműt, kerékpárt, edényt és más apróságot vásároltam keresetemből, A villany bevezetése is közel 2000 forintba került. Az én példámon 'okulva,'Kői Karoly Szívós Árpád, Dobos Ferenc és Zakor István minden 1obor- zás nélkül eljöttek Kurittyánba dolgozni. S most már az ö keresetük is meghaladja az l-'/OO—1500 forintot. A sztahanovista oklevél, a hűség jutalom. a termelési prémium mind azt bisonyiják, hogy a bányánál megbecsülik azo. hat. akik szorgalmasan dolgoznak. OROSZ, SÁNDOR Kurittgdn. Felelős§égrevouják a vetést szabotáló fiszavasvári huláhokat A Néplap elintézte „Atiszalöki járási tanács dolgozója voltam és III. Békekölcsönöm egyrészét ott fizettem. Decemberben áthelyeztek Mátészalkára, ott fizettem tovább és meg is kaptam az ottani részletért 80(1 forintos kötvényemet. A tiszalöki járási tanács — előző munkahelyem — azonban nem küldte utánam az ott kifizetett összegről a kötvényeket; bár kétszer is írtam ebben az ügyben. Ezért kérem a szerkesztőség segítségét." ■— írta levelében Szuhi Jánosné elvtársnő Mátészalkáról. Felkerestük a tiszalöki tanácsot, megkérdeztük mi van Szuhi .elvtársnő kötvényeivel. Válaszukban közölték, hogy nem volt mód a kölcsönkötvények átküldésére, mert Szuhi elvtársnő pontos címét nem ismerték ’. Ezért azokat a nyíregyházi OTP fiókjánál letétbe helyezték, ahol bármikor átveheti. Nagyobb gonddal kell a dolgozók kisebb kérését és ügyeit intézni a tiszalöki tanácsnál, hiszen Szuhi elvtársnő két levelén, melyet az ügyben hozzájuk küldött, rajta volt a cím. * Ferenci György egyénileg dolgozó gazda azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy egészsége helyreállításában legyünk segítségére Sokat szenvedett ifjú korában, mint béres legény, megviselte a sok robot. — Most -úgy érzi. kórházi vagy egyéb gyógyápolással segíthetnének rajta, de öreg már, nem keres sokat, nem bírja a költségeket. Megvizsgáltuk az ügyet, megállapítottuk, hogy Ferenczi Györgyöt lényegében fia tartja el, aki a budapesti Mélyfúró Vállalat dolgozója, így tehát Ferenczi bácsinak ingyenes SZTK- kezelés jár. A Mélyfúró Vállalat a mai napon értesítette szerkesztőségünket, hogy feladták számára a szükséges igazolványt, amely- lyel jelentkezhet az SZTK illetékes orvosánál, aki segítségére lesz egészsége helyreállításában. * A Néplap október 3-i számában levél jelent meg „Villanyt kérünk az apagyi állomásra” címmel. A cikkel kapcsolatban a közlekedésügyi minisztérium I. vasúti főosztálya a következőket közölte szerkesztőségünkkel. „Az apagyi MÁV. állomáson 1952 december végén terven felül beszereltük a villanyt. A csatlakozó- vezeték kiépítését az áramszolgáltató vállalat nem vállalta el, mivel tervében nem szerepelt. A vállalat 1953 évre is csak úgy volt hajlandó elvállalni a munkát, ha a csatlakozóvezeték részére szükséges anyagot a MÁV. bocsátja rendelkezésre. Az áram- szolgáltató vállalat részére szükséges vezetékanyagot átadtuk s ugyanakkor szerződést kötöttünk, hogy az áram bevezetését a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat 1953 december 25-re elkészíti.” Felhívás l Felhívjuk Szabolcs-Szatmár megye és vidéke azon dolgozóinak figyelmet, akiknek a nehéziparban elhelyezkedési szándékuk van — jelentkezhetnek a Lenin Kohászati Művek MunkacrögazMagyar Népköztársasági Kupamérkőzések Megyénkben mind több csapat kapcsolódik be a népköztál’easásri kupa- mérkőzésekbe. A legtöbb mérkőzésen magasszínvonalú játékot láthat a közönség-. Azonban előfordul még olyan eeet. ahol a mérkőzéseket lejáratják, liven éppen Nyíregyházán a város két számottevő sportkörénél történt. Az Építők és a Dózsa vezetősége megegyezett aban. hogy az É ni tők csapatának kapuját a Dózsa kapuea. Komái1 védje. A két sportkörnek éppen az lenne a feladata, hogy tanítsák megyénk többi játékosait, vezetőit. — Va.i.ion mit szóltak a mérkőzéshez a balkánvi játékosok, akik énnen Nyíregyházán voltak. Egészen biztoean az volt a véleményük, hogy a két egyesület lejáratja, komolytalanná teszi a Magya.r Népköztársasági Kupa-mérkőzéseket. Ezek a sportkörök tanulhatnának a szovjet labdarú iáétól, ahol nagyobb értéke van a Szovjet Kupa megnyerésének mint a ba?nok?ági győzelemnek. Igaz. a Magyar Népköz- társasági Ivuna mérkőzéseire felsőbb sportvezeteeégünk sem fordít nagv gondot, — elsősorban az OTSB. A tavalyi szabolcs-azatmármecvei győztest egyszerűen nem eorsolták ki a következő mérkőzésére. A Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzések komolyságának megóvására nagyobb gondot kel fordítani az MTSB mellett lévő társadalmi labdarúgó szövetség, nek. •Záhony—M. Lokomotív 3:0 (2:0) Záhony. Vezette: Balkányi. Záhony: Csépka. —— Hajdú Lukács. Gyurinc?ák, — Suhajda. Magyar. — Jászai. Béres. Révész. Rákosi Baksa. M. Lokomotív: Balogh.----Fehér. Elek. Fazekas. — Lakatos. Kádár. __ Demeter. Uzonyi. Papp. Horváth. Ladányi. A több tartalékkal játszó mátészalkai csapat, nem tudta megkadályozni a záhonyiak győzelmét. Az első félidő 5. és 15. percében Jászai ér el gólt. A IT. félidő 20. percében Révész egyé. ni játék után állítja be a végeredményt. Jók: Suhajda. Magyar. Jászai illetve Ladányi. Kádár. Lakatos. Nyb. Dózsa—Nagyhalász 1:0 (1:0) Nyírbátor. 500 néző. Verette- Komiáthi. Nyb. Dózsa: Németh — Jakabffi. Michéle. Kaszner. — C-sépka. Károlyi. — Marusinecz, Nyári' Devecska. Nagy. Pluger. dálkodásánál felvételre (Diósgyőrvasgyár, I. sz. kapu.) A vállalat szállást és étkezést az előírt fizetési feltételek mellett biztosít, valamint munkakörönként munkásruhát. (Nyári, vagy meleg munkásruha.l Jöjjetek növelni hazánk ereiét, népünk és családotok jólétét! Lenin Kohászati Müvek Munkaerögazdálkodása Nagyhalász; Láda. — Riezu. Oláh. Kaponyás. — Póka Hegedűs. Kormány. Perce. Pálur, Vitái. Korpái Végig etceiramú mérkőzés folyt a pályán. A csatárok mindkét oldalon sokat rontottak nem tudták kellőképpen gólrá, váltani a kínálkozó helyzeteket. A nagyhalásznak v/ egyetlen gól után többet támadnak de az egyenlítő gólt nein tudják megszerezni. A II. félidőben mindkét csapat egyaránt kiveszi részét a támadásokból. de úgy a nyírbátori, mint a naffyhnláezi csatárok a legjobb hely- reteket is elrontották A termelőszövetkezeti parasztok és az egyénileg dolgozó parasztok szorgalmasan végzik a mezei munkát. Javában folyik a szántás-vetés a tiszavasvári határban is. Egyre több földet mozgat meg az eke, egyre több hold az őszi kalászosok vetése. Csak a kulákok földjein nincs mozgás. Kötésig érő gaz borítja a vetések helyét.. Nem is szántottak eddig. Pedig Hajdú Lajos kuláknak két lova van. Nagy Lajosnak szintén két lova van. Ötvös Károlynak is van lova, egyszóval minden előfeltétele megvan a vetésnek. — Csak akarat nincs. A kulákok ezzel a magatartásukkal akarták Rádióműsor OKTÓBER 28, SZERDA KOSSUTH-RáDIÓ: 4.30: Híreit tdöjárás.ielentés 4-.+0—8.30-íe: Beszeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. Közben: 5.00: A Szabad Nép mai vezércikke. 6.00: Falurádió. 7.00: Hírek. Időiárás.ielentés 8.20: Műsorismertetés. 11-30: Az új ház urai. Elbeszélés. 11.55: H «elemez.— 12.00: Hírek. Belföldi lapszemle. Idő- járásjelentée. 12.15: Jó munkáért szén muzsikát. 13.00: Hanglemezek. 13 30: Részletek az líra alatt c. bolaár film- hez írt kísérőzenéből. 14 00: Idő.iárás- és vízállásjelentés. 14.15: Úttörő-híradó. 14-40: Hangverseny gyermekeknek. 15.30: Népszerű zenekari mű- vek. 16.20: Művészek az Ifjúsági Bá- dió mikrofonja előtt. 1640: A rádió válaszol a hozáérkezett levelekre. — 17.25: Szív küldi szívnek szívesen, 17-40: A magyar opera története. I- 13.25: Hanglemez. 18 50: Tíz perc külpolitika. 19.00; Az épülő kommunizmus nagy országában 20.00: Hírek Időiárás.ielentés. 20.10: Mit hallunk holnap? 20-15: A magyar radio válaszol falusi hallgatói kérdéséire: 20.30: Hangos TJjsáff 21.10; Zene« irodaimi műsor a Komszomol .35. évfordulója alkalmából.. 21.30: Ecv falu — egy nóta. 22.00: Hírek. Külföldi lapszemle. Sport. Időjárásjelentés. 22.20: Kodály-ePt. 23.25: Hangezerszó- lók. 24.00: Hírek. Idő.iárás.ielentés. Sporthíradó. 19-00: Hanglemezek. — 19.30: Szív küldi szívnek szívesen. A nyíregyházi rádió műsora A nyíregyházi rádió minden reggel fél 8-tól fél 9-ig sugároz megyei műsort a 240 méteres középhullámon A csütörtöki műsor: Irodalmi műsor az ifjúság reámára. -— Szól a zene. szól n nóta. Elbeszélés. —- Hírek. -— Szórakoztató zene. — Karcolat. — Riport: Az a.iaki Petőfi tszot pénze. rábírni a dolgozó parasztokat, hogy ne vessenek. „Ráérünk á vetéssel” hangoztatták. Ezek a kulákok azt szeretnék, ha jövőre sorba kellene állni a ke-* nyárért. A vetés helyett a terme-« lőszövetkezetek ellen izgatnak. A községi-tanács feljelentett né-i hány szabotáló kulákot. Boa Andrást, Cellér Bálintot és Hamvas Ferencnét 600—600 fo-* rintra büntette a járási tanács, Hajdú Lajos és D. Gál Sándor ügyét a járásbíróságnak adták át. Ideje, hogy a községi tanács a többi szabotáló kulákkal, ötvösJ sei, Nagy Lajossal szemben is megindítsa az eljárást. APRÓHIRDETÉSEK F. hó 22 -én a déli órákban Kisvárdán a Földmüvesezövetkezet vas- kereskedésében elvesztettem levélt ár- cámat. A megtaláló a benne lévő pénzt megtarthatja, az iratokat a benne lévő címre küldje el. Sürgősen keresünk építészmérnököt vagy technikust. esetleg építőmestert) revizori munkakörre. Jelentkezni lehet a- Magyar Beruházási Bank nyíregyházi fiókjánál Zrínyi Ilona utca 8. 8zám alatt. Ugyancsak felvételre keJ regünk perfekt gyors- és gépírónőt isi BIZTOS ALAP SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő- Sikló:. Norbert Felelő« kiadó: Varga Sándor Szerkesztőséi?: Nvirec-vháza Dózsa G.v.-u. 5. Tel.: 11-70 11-71 ll-7á Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-utca 1. — Telefon: 30-00 Szabó les-Szstniarn-sgysi Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza Felelős vezető: Szilágyi József