Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-13 / 137. szám

4 fr £ F L Ä P i*X>J i«j, Szí U ALHAT Miért nem haladnak a növényápolási terv teljesítésével ? So lefog- hogy résxtvehetek a Sztálin Vasmű építésében Megyénk dolgozói sokat hallot­tak már a balkányi gépállomás­ról. Újságban, rádióban közölték a dolgozók eredményeit, de a gép­állomás munkájának hiányossá­gait is. Sajnos, az utóbbi időben sok fogyatékosságról esik szó. Hosszú idő óta egyenletlen itt a terme­lés. Néha fellendül a munka — mint például most is — utána aztán hetekig, hónapokig nem teljesítik a tervet. Miért ilyen egyenletlen a termelés ezen a gépállomáson, miért áll sokszor rosszul azoknak a traktorosoknak a teljesítménye, akik többségben lelkesen kiveszik részüket a mun­kából? A termelés egyenletlenségének, a lemaradásnak fő oka, hogy a balkányi gépállomás pártszerve­zete nem áll hivatása magasla­tán. Nem törődik a dolgozók munkaversenymozgalmával, nem lelkesítője, motorja a munkaver­senynek. A pártszervezet népne­velői nem sokat beszélnek dolgo­zó társaikkal, a gépállomás trak- torosaival. Nem mondják el ne­kik, hogy a munkaverseny a szo­cializmus építésének kommunista módszere. így történt meg, hogy a gépállomási dolgozók nem tud­nak arról a hatalmas mozgalom­ról, amely megyénk minden üze­mében, községeink döntő többsé­gében, de gépállomásainkon is elindult: a békeverseny mozgal­máról. A választás után elbiza­kodtak a pártszervezet vezetősé­gének tagjai. Nem támogatták és fejlesztették a dolgozók kezdemé­nyezését, versenymozgalmát. Ami­kor a dolgozók javasolták, hogy égy órával hamarabb kezdjenek munkához és a tsz. traktorosok a gépállomáson lévő gépjavítás után hazamenve,. a termelőszö­vetkezetekben dolgozzanak a nö­vényápolásnál, ebbe pontosan Ke­nyeres Mihály, a pártszervezet titkára és Tóth Béla, a gépállo­más politikai helyettese nem egyezett bele! (Hogy aztán mégis egy órával hamarabb kezdték meg a munkát, az a gépállomás öntudatos dolgozóinak köszön­hető.) A gépállomás pártszerve­zete hoszú ideig eltűrte, hogy ér­tékes gépek rozsdásodjanak az udvaron, hogy a biri-i Béke-ter- melőszövetkezet földjén hanyag­ságból a műtrágya marja a mű­trágyaszóró génét. — mert egyál­talán nem ellenőrzik a gépállo- másvezetést, a termelő munkát. A pártszervezet munkája kö­zéppontjában áll most: elősegíteni a növényápolást. Mégis, május 23-án, amikor a növényápolási munka dandárja kezdődött, a pártszervezet taggyűlésén a be­számoló csak sablonosán és álta­lánosságban beszélt a növényápo- lásról. Nem értékelte a választási békeversenyben elért eredménye­ket, nem mutatott rá azokra a hiányosságokra, amelyek gátolják a munkát. „Természetesen“ a Béke-Világtanács budapesti ülé­sének tiszteletére tett vállalások­ról is elfeledkeztek. így aztán nem csoda, ha a pártszervezet egyik tagja az üzemi bizottság elnöke, Gilányi elvtárs így véle­kedik a munkaversenyről: „Úgy sem tudtunk volna mit vállalni. Nemsokára vége lesz a növény- ápolásnak, az aratás, cséplés pe­dig még nem kezdődött el.“. A pártszervezet vezetősége nem harcol az efajta nézetek elterje­dése ellen, sőt maga is egy véle­ményen van ezekkel. Nem fontos nekik, hogy a közvetlen szom­szédjukban lévő Kossuth terme­lőszövetkezet jópár hold földjén térdigérő a gaz. Pedig a gépállo­másnak szerződése is van ezzel a szövetkezettel a növényápolási munkára! A pártszervezet ahe­lyett, hogy harcot hirdetett vol- ma, megelégedett azzal, hogy a gépállomás szerződést kötött. Azzal mór nem törődtek, hogy ezt a szerződést a gépállomás hi­bájából nem tartották be. Tóth Béla elvtárs, a gépállomás politi­kai helyettese nem ment el a „Kossuth“ tsz-hez, nem magya­rázta meg nekik, milyen fontos az idejében való növényáoolásl munka. Gépállomásaink politikai helyetteseinek legfontosabb fel- adata a termelőcsooortokban vég­zett politikai nevelő és felvilágo­sító munka. E feladat nem volt szívügye a balkányi gépállomás politikai he­lyettesének és pártszervezetének. Ahelyett, hogy ellenőrizték volna a termelés menetét, megmutat­ták volna a hiányosságokat és bí­rálták volna a hibák elkövetőit, maguk is szemet hunytak a hi­bák felett. A geszterédi és balká­nyi termelőcsoport megkötötte a szerződést, mégsem végzik gép­pel a növényápolási munkát. A gépállomás pártszervezete sem­mit sem tett azért, hogy a gépi munka előnyéről beszéljenek, hogy számításokat csináljanak a ter­melőcsoportok tagjaival. Több mázsa burgonya, kukorica és cu­korrépa vész kárba emiatt hol­danként. A politikai helyettes elvtárs ahelyett, hogy e termelő- csopoidok munkáját igyekezett volna megjavítani, többnapi ön­kényes szabadságra ment, s ezt sem a gépállomás mozgatójbf sem a gépállomások megyei központja nem tudta. De utána sem vonták felelősségre ezért! A gépállomás pártszervezetének vezetősége, a gépállomás igazga­tója fiókba zárják, lélektelenül bürokratikusán kezelik a dolgo­zók munkaverseny-vállalásait. Az üb. nem értékeli a versenyben elért eredményeket, nem bírálják azokat, akik elmaradtak és nem népszerűsítik az élenjáró trakto­rosokat. A pártszervezet vezetői pedig elnézik mindezt, eszük ágá­Sidó Ferenc háromszoros asztalitenisz-világbajnok június H-sn Nyíregyházán vendégszerepel Június 14-én N.yíresyházára láto­ttat el Sidó Ferenc háromszoros asz­talitenisz világbajnok. Sidó Ferenccel ro'vütt még két orszátroe válogatott is íé.iön Nvírecvházára: Gyetvai éa !ó- ii:s személyében. A válogatottak dél­előtt 10 órai kezdettel Szabolcs-Szat- nár rr.fvve válogatottjával látszanak bemutató mérkőzést. A labdarúgást kedvelő nézőközön- íétr számára is nem kis meglepetést tartogat n vasárnapi sportműsor — Délután fél 6 órai kezdettel Hajdú és Borsod megye fiatal labdarúgói csap­nak össze aifjúsáeri bajnokságért. A nyíregyházi közönségnek alkalma lesz összehasonlítani más megye ifjú­sági csapatát megyénk ifjúsági csa­patával. Előtte fél 4 órai kezdettel az Ny. Lokomotiv II. csapata játszik az Ny. Vörös Meteor II. csapatával. MEGHÍVÓ A KTOSZ szabolcs-szatmármegyei adeközössége 1953 évi. záró- és 1953. évi alakuló közgyűlésére 1953. június 21-én délelőtt fél tíz órára a KIOSZ helyiségébe (Nyíregyháza. Beseenyei- tér 6. sz.) ezúttal meghívja az adó- közösség tagjait. Napirendi pontok: 1. Megyei titkári beszámoló. 2. 1952. évi zárszámadások ismertetése 3 Ha­tározatok. 4. Felmentvény megadása. 5. 1953. évi vezetőség megválasztása. Az esetleges indítványokat a. köz­gyűlés megtartása előtt legkésőbb 3 nappal írásban kérjük. A KIOSZ szabolcs.szatmármegyei adOközösségénck vezetősége. A nyíregyházi Kisipari Termelőszövet­kezet értesíti a dolgozókat, hogv a hslyiipari minisztériumnak 1.104 1953. sz. (Tg. É. IV. 3.) HIM á. H. rendelete értelmében 1953. évi június hő 15-íőf a szövetkezet összes részle­geinél, valamint a központi üzemben a dolgozók által javításra behozott, valamint a méretes cipők vállalási összegének 40 százalékát készpénzben előre BE KELL FIZETNI. Kéri a Szövetkezet Vezetősége, hogy a dolgozók a fenti rendelet értelmében járjanak el a jövőben a javításra behozandó és mértékes cipók rencielé- kénél. Vezetőség. ban sincs felvetni a fogyatékossá­gokat. Nem dolgozik jól a gépállomás DISZ-szervezete sem. Nem har­colnak a fiatalok azért, hogy mél­tók lehessenek a „termelés ro­hamcsapata“ címre. Több, mint hat hónapja nem tartottak DISZ-ve- zetőségi és taggyűlést. Rendszer­telenül fizetik a tag:ági díjakat is. A fiatal traktorosok nem is­merik az élenjáró módszereket. Kevesen hallottak arról, hogy a tiszavasvári gépállomás ifjú trak­toristája, Tamás József elvtárs a gépkapcsolás új módszerével ed­dig több mint 1000 kát. holdon végzett növényápolást. A párt- szervezet rossz munkája követ­keztében nem jutott el a hír a balkányi gépállomásra, hogy Kaptur Margit fiatal traktorista képviselő a megyében munka­módszerátadási mozgalmat indí­tott el. Ezekért a hiányossá­gokért nem utolsó sorban a DISZ járási bizottsága is felelős. Hónapokig nem látogatja a bal­kányi gépállomás HISZ-szerveze­tét és amikor mégi; véletlenül arra tévednek, csupán általános „szempontokat“ és kérdőíveket visznek ki. A nagykállói járási DISZ-bizottság munkatársai ta­fílömmel és büszkeséggel olvas­tam mindig szocialista városunk­ról, hazánk büszkeségéről, az épülő Sztálinvárosról. Csodálkoztam azon a, gigászi építkezésen, ami ott fo­lyik. Tanulótársaim, akik a mull évben resztvettek a város építésé­ben, beszámoltak a'z ott folyó élet­ről, s elbeszéléseik nyomán mind­inkább megerősödött bennem az az elhatározás, hogy nekem is részt kell von nem a Sztálin Vasmű épí­tésében. Vágnám most valóravált. Magam is tevékeny résztvevője le­szel- ennek a hatalmas építkezés­nek. A párt és a DISH Központi Vezetősége lehetővé tette azoknak a. tanulóknak, akik tanulmányi és szervezeti munkájukat jól végezték el. hogv résztvehetnek büszkesé­günk. Sztálinváros építésében. Mi, diákok igyekszünk bebizonyítani, hogy méltók vagyunk e kitüntetés­re, s boldogan veszünk részt a szo­cialista város építésében. A tanév folyamán jó munkánkkal, szívós tanulással harcoltunk, most a nyá­ron kitartó munkával fogunk har­colni a dolgozók legnagyobb kin­cséért. a békéért. Azt az elhatározásomat, hogy Sztálinvárosba menjek dolgozni a nyáron, megerősítette az is, hogy mint DISZ vezetőségi tag felelős­séggel tartozom azért, hogy a sző- vc’séy Sztálinváros építőse fölött vállalt védnökséfje neesak puszta szó jnaradjon. Igyekeztem tanulmá­nyi eredményemmel és a jó szer­vezeti munkával is bebizonyítani, hogy méltó vagyok e bizalomra. Boldog vagyok, hogy tevékenyen résztvehetek e hatalmas építkezés­be. n, s ezzel a béke. és boldog éle­tünk kovácsolásában. M IT Ró CSÁK (JÁBOR Nyíregyháza, III. osztályos tanítóképzős. Szedd fel a hullásaimét! Mázsánként 50 Frt-ért gyűjti be a Mezőker. nuljak meg, hogy a gépállomások, termelőszövetkezetek és falusi DISZ-szervezetek munkája nem csupán adminisztratív, hanem ko­moly politikai kérdés! A járási pártbizottság munka­társai .nem segítették megfelelően a gépállomás pártszervezetét, ke­veset ellenőrizték munkájukat és elnéztek a hiányosságok felett. Amikor végre úgy látták, hogy tűrhetetlen az az állapot, ami a gépállomáson uralkodik, akkor Kenyeres Mihályt, a pártszerve­zet titkárát „leváltották“ funkció­jából és kizárták a pártból. A gépállomás pártszervezetének tagjait nem kérdezték meg, mi a véleményük a kizárással kapcso­latban, nem vitték a legfelsőbb fórum, az alapszervezet taggyű­lése elé, hogy a becsületes kom­munisták döntsenek a kizárás fe­lől. A nagykállói járási pártbi­zottság így nem adott segítséget a gépállomás pártszervezetének munkája megjavításához. Két hét telt el azóta és még semmi sem történt a gépállomáson, nem ja­vult a munka. A balkányi gépállomás párt- szervezetének tagjai és a becsű- letes pártonkívüli dolgozók erő­sítsék meg soraikat. Mutassák meg, hogy növényápolási tervük túlteljesítésével, az aratás, csép­lés nagy munkájának időbeni elvégzésével az elsők közé tud­nak kerülni. A gépállomás kom­munistái legyenek azon, hogy megerősödjön, a pártszervezet és valóban a termelés motorjává, jó ellenőrévé, lelkesítőjévé váljon! Kopka János. GYÚJTS étkezésre alkalmas erdei gombát átveszi az Erdőgazdaság Begyűjtő Állomása kg-ként 2 frt-tól 5 írt kg-os árban. Az Erdőgazdaság Begyűjtő Állomása minden gom­batermő vidék községében meg­található. Erdei Gomba Felvá­sárló- és Értékesítő V. Rádióműsor JUNIUS 13. SZOMBAT KOSSUTH-RÁDí O 5.00: falurádió 5.30: Hírek Lapszemle. 545—8.30-ig: Reggeli zenép műsor a munkába in­duló dolgozóknak. Közben: 5.50: FtCggeli torna. 6.00: Levelezőink je­lentik. — 6.45: A Szabad Nén mai véreikké. 7.55: Mü=ori? merí.e‘é=. — 11.50: A béke c.rséeén. 11.53: Hang­lemezek. 12.00: Hírek 12.10: Kcrin­gők. polkák. 12.30: Mai operettekből. 15.30: Feltámadott a. tenger. 14 00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15; Állami vállalatok hírei. 14.20: Vidám katonadalok. 14-45: Elbeszélés. 15.30: Vidám hahgscerszóiók. 16-00: Beszélő atlasz. 16.15: a. fővárosi népi zenekar .játszik. 17.00: A magyar rádió disz- pécserszolgálata. 17.10: A rádió mű­vészeti híradója. 17.50: Védd n bekét, ifjúság. 18.00: Falurádió. 18.30: Stí* küldi szívnek szívesen. 1900: Hangos Újság. 20-00: Hírek. 20.10: Tánc­zene. 20.40: A weddingi per Rádió­játék. 22.00: Hírek. Sport. 22.25: Tánc éjfélig 24.00: Hírek. II nyíregyházi rádió műsora A nyíregyházi rádió minden este háromnegyed héttől sugároz egvóráp műsort Szabolcs-Szatmár megye dol­gozói számára. A ma esti műsor: Ilit hallottunk a 61/2. számú építőipari vállalat röp- gyűléasin? — Hírek. — A kiskereske­delmi vállalat népi zenekarának mű­sora. — Született, de hol? Bolyongás a bürokrácia útvesztőiben. —Tánczene. — Előadás: Hasznosan töltsék a pe­dagógusok a nyarat! Esztergályos, gyalus, lak.atos jó szakmunkásokat felvesz Épületelemgyár. Jelentkezés Épületelemgyár mun­kaerőgazdálkodásán Budapest, XI. Budafoki út 78. Napi háromszori étkezés 7.40 forintért, vidékiek­nek szállást havi 10.— forintért biztosítunk. Sztálinvárosba felveszünk vasszerkezeíek gyártásában és szere- léssbsn jártas viilanvhegesztő- vas- szerkezeti lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Az odautazás költségeit vállalatunk megtéríti. Lakást irigyen, napi háromszori fő­étkezést 6.40 forintért biztosítunk. Jelentkezés személyeden vagy levélben Sztálinvárosi Cső- és Erömüszerelési Vállalatnál Budapest. Bajcsy Zsi­linszky utca 33, vagy Sztálinváros Kokí:Ja út. Martin-iroda. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a város lakosságát, hogy városrendezési tervek alapján a déli köztemető és a. Kótaji úti- izraelita te­mető lezárását a városi tanács végre­hajtó bizottsága 1953. évi június hó 15. napjával elrendelte, mely időpont­tól kezdve csak az északi köztemetőbe lehet temetkezni. (Városi tanács.) Ajándékozzon könyvet! Sokezer könyvből választhatja ki a legszebb, leghasznosabb ajándé­kot gyermekek és felnőttek szá­mára az Állami könyvesboltok­ban: nyíregyháza Kossuth Lajos-tér 1. Tel. 33-15 KISVÁRDA Malinovszkij u. 22. Tel. 55 MÁTÉSZALKA Bajcsy Zsilinszky u. 27. Tel. 249 NYÍRBÁTOR Szabadság tér 28. Tel. 32 FEHÉRGYARMAT Kossuth L. tér 15. Tel. 16 VASÁROSNAMÉNY Szabadság tér 13. N AGYKALLÖ TISZALÖK Betonozási és szállítási munkára férfi segédmunkást felvesz Épületelemgyár. jelentkezés: Épületelemgyár munkaerögazdátlkodá- sán Budapest XI.. Budafoki-út 73. — Napi háromszori étkezés 7.40 Ft-ért. vidékieknek szállást havi 10 forintért biztosítunk. Apróhirdetés Könyvelésben, gépírásban jártas adminisztrációs alkalmazottat azon­nali felvételre keresünk. Temetkezési Vállalat. Nyíregyháza. Egy darab táskaírógép olcsón el­adó. Liliom utca 20. Rókámé, kombinált szoba és egyéb holmik eladók. Színház utca 8. Jó karban lévő 125-ös Csepel mo­torkerékpár eladó Beloiannisz tér 3. Egv jókarban lévő mély gyermek- kocsi eladó. Kálvin tér 2 Eladó tizedes, tolósúlyos» éa állat­mérleg. méhkaptárak. keretek, mülép. viasz, használt motorkerékpár. Rajo­kat veszek. Kossuth utca, 53. Használt üzleti berendezést (áru­tartó állványokat) bármilyen meny- nyi9égben veszünk. Nyíregyházi Tex- tilnagyker. V. Nyíregyháza. Jókai utca 6. Folyó hó 3-án Kakamaz községben a MÁV. állomáson egy használt férfi­kerékpárt találtak, melynek tulajdo­nosa a nyíregyházi városi és járási rendőrkapitányságon 3 hónapon belül azt kellő igazolás után átveheti. SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelő® szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Dózsa György-u. ö. Tel: 11-70 11-71« Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zs»dánov-u. 1 — Telefon • .30-00 Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipar? Vállalat. Nyíregyháza Dózsa Gvörgv-nrra 6 ' Felelős vezető: SziláfV'i «JőT"’

Next

/
Thumbnails
Contents