Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-07 / 132. szám
SzabulcS'Szaíniár megyében a választások előtti napokban így búcsúztak cl a dolgozók a ' 'népnevelőktől, a kisgyűlés-elő- adóktól: „Jöjjenek el máskor is!‘‘ A választás Szabolcs-Szatmárban is megmutatta népünk egységét: a szavazók egységesen álltak a népfront mellé és szavazataikat új termelési sikerekkel erősítették meg. Sztahó István, a nyíregyházi mezőgazdasági gépjavító vállalat sztahanovistája a választások idején kétszeresen túlszárnyalta . normáját. A tuzséri Béka termelőszövetkezeti csoport példaként állott a megyében: a választás napjáig egészévi baromfi- és tojásbeadását teljesítette. A jó felvilágosító munkára a most következő időben is igen nagy szükség van. Az ipari üzemek a második negyedévi terv túlteljesítéséért küzdenek, a mezőgazdaságban a nyári munkák döntő hetei következnek. A növényápolás jó és gyors elvégzése még nem megy kifogástalanul, főleg a cukorrépa kapálásában maradt el a megye. Hátul kullog Szabolcs-Szatmár a beadási kötelezettségek teljesítésében, s még nem kielégítő a felkészülés az aratásra, begyűjtésre. Cséplőgépek állnak még bénán, kijavítat- lanul, holott hamarosan fel kell vonultatni ezeket is a termelési harcban. A hibák, az elmaradás elleni harcban a megyei pártbizottság — éppen a választási ta- pasztalatok alapján — sokat vár a népnevelőktől. A megyei pártbizottság arra törekszik, hogy a felvilágq-, sító munka lendülete tovább emelkedjék. Szembeszáll minden olyan megnyilvánulással, amely azt mutatja, hogy egyes pártszervezetek a választások után mintegy „szabadságolni“ akarják a népnevelőket. A megyei pártbizottság foglalkozott a választás utáni agitáció kérdésével és határozatban írta élő, hogy a megyében a válasz, iésok alatt bevált, összeforrott népnevelőgárdát még jobban meg kell szilárdítani; a megye minden pártszervezetének feladatává tette, hogy továbbra is gondoskodjék a népnevelők állandó beosztásáról, irányításáról, s mint a vá- lasztás előtt, most is egészítsék ki a népnevelőcsoportokat rátermett párttagokkal és pártonkívüliekkel, bízzanak nagyobb feladatokat azokra, akik helytálltak a munkákban. A kömörői pár tszervezet népnevelői nem pihentek meg egyetlen napra sem: rendszeresen felkeresik azokat a családokat, amelyekhez már régebben beosztották őket és amelyek barátjuknak, segítőjüknek, tanácsadójuknak tekintik a népnevelőt. Nyírkárászban is mindennapos felvilágosító munkát végeznek a népnevelők. Több pártszervezet vezetősége arra tanítja a népnevelőket, hogy ne csupán odahaza, szomszédjaik körében agitáljanak, l.mcrn ott is, ahol most a dolgo- z™ idejük nagy részét töltik„ a t atárban, a szántóföldeken. A sé- ryői Kossuth termelőszövetkezetben a népnevelők a földeken, a nunkaszünetek alatt is beszélgetnek a dolgozókkal, gyakran felolvasást tartanak az újságokból. Ti- szabercelen a pártvezetőség meghagyta a népnevelők eredeti kör zeti beosztását, do ugyanakkor megbízta a dolgozó paraszt népnevelőket, hogy abban a dűlőben is végezzenek felvilágosító munkát, ahol a földjük van. Ezekben a községekben arról is gondoskodnak, hogy most a termelöcso- portokban egyetlenegy munkacsapatból, brigádból se hiányozzék a népnevelő. Állandóan foglalkoznak a népneve'őkkel, rendszeresen megtartják a népnevelőértekezleteket és ezeken a legfontosabb, a napi feladatokkal összefüggő rendieteket, határozatokat, kérdéseket megtárgyalják. Akadnak azonban még olyan pártszervezetek, amelyekben most sem fordítanak kellő gondot a népnév élőmunkára. Oroson, Nyír- szöllősön, Nyírteleken és Fehér- gyarmaton nem irányítják, nem fogják össze a népnevelőket. — „Papíron'1 ugyan kitűzték a népre velőért ekezleteket, de senkit sem értesítettek erről — el is maradtak. Ez arra figyelmezteti _ a megyei pártbizottságot, a járási pártbizottságokat, hogy fokozottabban ellenőrizzék a községi alapszervezetek agitációs munkáját A népnevelők többsége jelentősen fejlődött a választási harc tüzében, s most továbbra is lelkesen látja el munkáját. A megyei pártbizottság kezdeményezésére sokhelyütt összeültek a népnevelők, megbeszélték a választás során szerzett tapasztalataikat, s a jó módszereket már igyekeznek felhasználni. Éles Péter rchodi népnevelő elbeszélget a hozzá be- osztott családokkal a múlt kc?e- ríí régeiről, azt szembeállítja a dolgozók mai szép, boldog életével, amelyet érdemes akár tíz körömmel is megvédeni. Nyírtasson Zsupkó Jánosné tizenegygyermekes dolgozó parasztasszony is végez felvilágosító munkát. ..Amikor cselédek voltunk a grófi tanyán, egii konyhára járt négy család is. Nagyon nehéz volt gyermekeket nevelni. Most a mi országunkban szeretet, féltő gondoskodás veszi körül az anyát, a gyermeket“ — mondja és hozzáteszi, hogy legutóbb, mint sok- gyermekes anya, 2.000 forint jutalmat kapott. ,,Az állam gondoskodása elkíséri gyermekünket egész életében. A gyermekeink boldogságáért, biztos, szén jövőjéért dolgozunk, ha teljesítjük kötelességünket'“— le'kesítí dolgozó társait. A népnevelők iórésze beszél a családokkal, a dolgozókkal a nemzetközi hékeharc eseményeiről, a béketábor erejének nö~ vekcdéséről is, amelyhez minden becsületes embernek a maga jó munkáiéval kell hozzájárulnia. A túristvándi békebizottsáfi tagok megfogadták, hogv a Béke-Vi’ág- tanács üléséig felkeresnek minden egyes dolgozót, hoyv a béke- harc jelentősegéről szólván, lelkesítsék'őket a terv teljesítésére, a soronlévő gazdasági feladatok elvégzésére. Az aglfÓCIÓ más, a választás idején jólbevát különböző módszerét is szívesen és mind gyakrabban felhasználják a megyében. Ma már nem ritka, hegy a forgalmasabb útvonalakon, a tanácsépületen megjelennek a lelkesítő feliratok, érdekes adatokat tartalmazó táb’ák, grafikonok vagy. a „villámok“. Csak az a hiba, hogy riem mindenütt és nem e’ég gs’orsan „csaonak le‘‘ a villámok a mulasztókra. Sok falu mindennapos életébe már szinte beletartoznak a csoportos beszélgetések, kisgyíílések, amelyeket mindig igen nagy érdeklődés kísér. A kísgyűlések iórésze eleven, tartalmas. A megyei, város', járási. községi vezetők, párífunkcio- nár'usok közül többen vezetnek kisgy ülést, csoportos beszé'ge- tést; Szabó Endre elvtárs, a ke- mccsei járási pártbizottság titkára és Nagy György elvtárs, Nagyhalász község párttitkára ebben a legszorgalmasabbak közé tartó. zik. A ki «gyűléseken sokat tanulnak a hallgatók, de ?z előadók is, mert megismerik a tömegek véleményét, észrevételeit, kívánságait. Nagyon fontos, hogy a ki&gyű'é- sek konkretak legyenek, össze- függésben álljanak a helyi fe'ada- tokkal; a minisztertanács úi határozatát tárgyalják meg, vagy már most beszéljenek arról, hogy a sürgős munka idején fogattal, munkaerővel segítsék egymást a dolgozó parasztok. A szovjet agitátorok tapasztalatai is segítik a pártvezetőségeket, a népnevelőket. Kozek Jánosné elvtársnő. az ófshértói a’apszer- vezet titkára az űj népna/előket szovjet füzetekből oktatja. Szovjet példára: Bányász József né nyíregyházi népnevelő ag'tácós naplót vezet, ebbe feljegyzi, rri- ker látogatott meg .CTy-cay cs-lá- dot, m:ről beszá'gettek, milyen észrevételeket, panaszokat hal’ott ame'ye': elintézésre várnak. Nála nem sikkadnak d a dőlzozók jogos panaszai, ezeknek utánajár és az elintézésről értesíti a családot. Az ilyesmi növeli a.népneve’Ő te- kintélyét, hite'ét az egész környéken. INagy erővé válhat aszabolcs-szatmármcgyei pártszervezetek kezében a népnevelő-gárda. A pártbizottságok, alspszerveze- tek natgy feladata: tanítsák, irá- nvítsák a népnevelőket, vessék be őket a termelési harc legfontosabb1 szakaszain, hogv fáradhatatlanul le'kesítsék a dolgozókat kö- telességeik tejesítésére, a növényápolásra. a beadásra, az aratás, a cséplés előkészítésére. A megyében is hatalmas érdeklődés kíséri a Béke-Világtanács budapesti ülését. A dolgozók szilárd akarata, hogy ezekben a hetebben tettekkel matassák meg: a béke ügyének igazi harcosai. A nyírteleki építkezés munkásainak kezdeményezésére széleskörű bé- keversenv bontakozik ki a megyében, s ebhez egyre nagyobb szám- ban csatlakoznak a mezőgazdaság do'gozól is. A raksmazi dolgozó parasztok megfogadták, ho-v a 'élévi begyüitési tervek teljesítésével köszöntik hazánkban a nemzetközi bdkemozgalom vezérkarát. A népnevelők irányítsák 3 dolgozók figyelmét olya« váltásokra. amelyek az időszerű feladatok elvégzését szolgálják: harcoljanak azért, hogv a dolgozók verseny lendülete íré- jobban kibontakozzék: karolják fel az úi. haladó módszereket; keményen verjék vissza az ellenség próbálkozásait. Sok múlik a népnevelőkön, hogy Szabolcs-Szatmár e'ő- retöriön az ország megyéinek hazafias versenyében. KOVÁCS SÁNDOR, az MDP fvzabolca-sratmármccc’-cj nsrit.-pfop. titkára A tiniári MSZT-sícrvczct jutalma A választási munkában részt- vett a tímár! MSzT.-szervezet valamennyi tagja. Több, mint tíz kiselőadást tartottak a közséebcn és fáradhatatlanul végezték felvilágosító munkájukat a pártszervezet népnevelői között. Beszéltek a szovjet kolhozok fejlődéséről, a kolhozparasztság gazdag életéről. A kisgyűléseken kívül képkiállítást is rendeztek, ahol képekben mutatták be a szovjet mezőgazdaság fejlettségét.- A szervezet kultúrcsoportja ääcmcsak saját községének kultúrigényét elégíti ki, hanem más községekben is neveli kultúrmunká- jával a dolgozó parasztokat. A szervezet tagjai vállalták, hogy a választás tiszteletére elérik a szervezeten be ül a 100 százalékos tagdíjfizetést. Ennek a vállalásuknak maradéktalanul eleget is tettek. Munkájukat ösz- szekötötték a taglétszám növelésével. Eredményes munkájuk láttán több. mint 20 dolgozó lépett be az MSzT. soraiba. . A szervezet tagságának nem lti' része van abban, hogy a község a ! növényápolásban a járás többi községeihez v'szonyítva, az elsők között van. A szervezet tagjai elől járnak a munkában, az élenjáró szovjet módszerek alkalmazásában. A tímári MSzT.-szervezet tagjai megérdemelt jutáimként veszik át vasárnan az MSzT Központ ajándékát, a 2.800 forintos gramofonos rádiót, ami további jó munka végzésére serkenti őket. TAKÁCS JÁNOS, n nyíregyházi járás MSzT- titkára I induljanak harcba a nyírturai pártszervezetek a növényápolás meggyorsításáért A nyírfúrai pártszervezet vezetősége úgy gondo’ja, hogy a választás hatalmas győzelme után nincs semmi tennivaló. Azt h'szik- megpihenhetnek, hogy a növényápolás jól halad felvilágosító munka né’kül is. A választás óta a kisgyű'és-előalók egyetlen k‘s- gyűlést sem iartottak, a népnevelők nem látogatják a hozzájuk beosztott családokat, nem végeznek agitációs munkát. A legutóbbi taggyűlésen értékelték a választási munka eredményeit, h;á: nyosságait, azonban megfeledkeztek a legfontosabb soron következő feladatról: a növényápolásról. Erre már nem mozgósították a kommunistákat. Nem látják. Hogy csak a jó növényápolással érhetnek cl magasabb terméshozamot, csak így tudják teljesíteni beadási kötelezettségüket és feleslegeiket szabadpiacon értékesíteni a község dolgozó parasztja’. Hogy mennyire rányomja bélyegét az a'spszervezct nemtörő- dömsége a növényápolásra, azt bizonyítják a községben lévő termelőszövetkezetek kapálat an földjei. A Vörös Hajnal tszcs-ben nem veszik igénybe a gépet, mér: ..elkeresi tőlük a jövedelmet“. — Nem magyarázza meg a pártszervezet, hogy a gépi kapálás jobb, gyorsabb és olcsóbb. Ezt siratja a diszaósrétei vagy az egyháztagi kukorica és burgonya. A csoportban laza a fcgye'em, erre mutat az is, hogy a május 24. előtti héten csak öt—hat ta*? ment a mezőre, a többi pedig házkörüli munkát végzett. Nincs, ami jobb és gyorsabb munkára serkentené a tagokat. Vájjon miért díszeleg a versénytáb'a üresen? Miért nem mutatja a verseny-állását? A tagok között vannak jól dolgozók, de a csoportos munkábrn nincs prra lehetőség, hogy kitűnjenek, így nem lehet az élenjárókat példaképül á’lítaní a többiek elé és ugyanakkor r.em lehet bírálni a lemaradókat sem. A földterület egyénekre való .felosztásánál az ellenségre hallgattak, amely azt híreszteli: „ne osszák fel a területet, mert aki nem termel annyit, mint a többi, annak kártérítést kell fizetni'4. A pártszervezet nem harcoi ez ellen, nem mutatja meg a területfelosztás nagy;előnyét és jelentőségét. Nagyon szép vállalása van a terű’éti versenyben a Vörös Hajnal termelőcsoportnak. Csak éppen az a hiba. hogy amint elkészítették, betették a fiók áljába! Vállalták, hogy a burgonya első kapálását május 20-ig befejezik- A mai napig 23 holdat kapáltak meg az 50-ből. Tervbe vették, hogy alkalmazzák a rozs pótbe- perzását. ame’lyel magasabb terméseredményt lehet elérni, de erről is megfeedkezíek. Ez azt jelent', ho"y kb. 120 mázsa rozsot dobtak el maguktól, ami közel 60 fő egészévi kenyérszükségletét fedezné. A Vörös Hajnal tszcs-ben is van pártszervezet. Azonban á párttagok közül mindössze ketten végeznek pártmunkát, a többit nem bízzák meg feladatokkal. — így aztán a kommunisták nem harcolnak a növényápolás sikeréért, a többtermésért, mely a magasabb jövedelmet is biztosítaná. A lemaradásért a nyírtéti srép- ál’omás is felelős. Pór Ferenc elvtárs, mezőgazdász, elég gyakran kijár Nyírturára, hiszen ide szól r. beosztása, de arról már megfeledkezik, hogy a vetés mel- 'ett kapálni is kell, ha több termést akarunk e érni. Néki is csak május 27-én jutott az eszébe, hogy van gépi kapa is a világon- Akkor azt ígérte, hogy másnap a csoportnak is küld. A gép 30-án érkezett meg és azóta is ott áll a tszcs, udvarán. Nemcsak a Vörös Hajnal maradt el a növényápolásban, hanem a Béke és a Kossuth tszcs, is. A Békénél is az a hiba, hogy nem osztották fel a kapásterületet, emiatt laza a munkafegyelem. A múlt héten 60 tag közül mindössze 15 dolgozott a közös területen, a többi a háztáji földet művelte. A Kossuth tszcs-ben amellett, hogy a növényápolásban lemaradtak, nem teljesítik beadási kötelezettségüket sem. A tojás- és bsromfibeadásukat még 10 százalékra s:m teljesítették. A tagolt cgyrésze. mint például Kulcsár Anfa’, Kulcsár Kálmán, Szuhócz- ki Pál is még többen, a multévi hátralékkal js adósok. A pártszervezet nem figyel fel ezekre a hibákra. nem ellenőrzi a tanács munkáját, nem számoltatja be a, tanácselnököt, így az sem tartja szívügyének a növényápo ást. A VB. üléseken és tanácsüléseken hcz’ak ugyan jó határozatokat í> növényápolássá, kapcsolatban, de ?rról megfeledkeztek, hogy ellenőrizzék és segítsék a tszcs-ket, hogy a határozatokat végre is hajtsák. A május 18-i VB. ülésért ezt állapították meg: ..általában ió! folyik a növényápolás! munka“, „a növényápolásra a tszcs-k jó. felkészültek*'. Önelégültség lett úrrá a tanácson, a pártszervezeten. A tanácselnök, ifj. Á. Tóth József elvtárs. a múlt hétéin szabadságra ment, a vb-titkár pedig: még kint sem volt a határban megnézni, mi is történik odak'nt/ Nem segíti ? növényápolást a járási tanács mezőgazdasági csztá- lya, a járási tanács kiküldöttei sem. A járási tanács segítsége a választás, óta olyan formában nyilvánult meg, hogy két hét alatt 24 mezőgazdasági vonatkozású iratót küldtek k:, aminek csak az e olvasása egy egész munkanapot' követelt meg a tszcs, elnökeitől. Bár voltak kint szép számmal az elmúlt hetekben a járási tanácstól, de senkinek sem jutott az eszébe: mi van a növényápolással?! Benedek Béla. a járási tanács rhező- gazdasági osztályának statisztiku-3 sa csupán azért volt kint, hogy^ megmutassa, mikép kell jelenteni a kiadott minták szerint, a staV tisztikai adatok pontosságára hízta fel a figyelmet és máris ment’ tovább. Jakab Bertalan elvtárs vb-ülést ment ellenőrizni, amit nem tartottak meg. így szempontokat adott: „Fel kell készülni a- növényápolásra, a területet fel kell bontani egyénekre“. Beszélt az aratásról, cséplésről, begyüj«' lésről, tűzvédelemről, süókészílésről, takarékosságról, fegyelmi bizottságról és mint aiki jól vé-rr gezte a dolgát, 15 perc múlva továbbá' lt. Jakab Lajos építési előadó is volt kint a tszcs-ben, de ő csak az építkezésről beszélt. Kint járt Újvári Miklós elvtárs, a járási tszcs.-szervező is motorkerékpárral, de mindössze tíz percig’ tartózkodott a községben, mondván: „itt minden rendben van" és1; elrobogott. A választás óta a me-': gyei tanácstól Hoványi elvtárb másodpiagával volt Nyíriurán. de' csak kimondottan a növényi kártevő rovarok keresésével foglal: koztak. Ennek aztán az lett az‘; eredménye, hogy a községi tanács kidobolta: „május 30-án reggel 6" órától 8 óráig minden brigádvezető legyen kint a .határban, vi-; gyen magával egy kisüveget . és; mindenféle bogarat szedjen össze- és vigye be a tanácselnökhöz“1, Itt lenne most már az ideje, hogy Nyírturán mindenki Szív-; ügyének tartsa a növényápolás munkájának meggyorsítását. A pártszervezet , mozgósítsa a nép- . nevelőket és követelje meg á ta, •• r.ácstól, hogy adjon meg minden segítséget e. munkák viteléhez. Mozgósítsák a tanácstagokat, az állandó bizottságokat. Amellett, hogy-az aratás, csáplés, termény:, begyűjtés nagy munkáira készülünk, most elsőrendű feladatunk, hogy a növényápolást meggyorsítsuk. A gyomos ■ föld szégyene az egész szövetkezeti községnek, a gépállomásnak, a tanácsnak. Éppen ezért a pártszervezetek ^ köszörüljék ki a csorbát, s Nyírturán is sürgősen lássanak munka hoz. SZABÓ ENDRE. a kerrre'csei J. 3. tdlmro1»Ü3 JÚNIUS 7, vaöáuna:’ kéflap •j» I* A' It T 1» ¥ rr íál K Népnevelőink harca a gazdag termésért