Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-05 / 130. szám
i NCHLAH 1953 JÚNIUS o, PÉNTEK Számos dolgozó paraszt lepett a virágzó nagykállói Vörös Zászló lsz-be A záhonyi MÁV. átrakó üzemi bizottsága és a versenyszervezés Az; ember nem is hinné, hogy van ilyen, ha szemeivel nem látná a nagykállói Vörös Zászló tsz. gaz. (lag termést Ígérő veteményeit. Mintha nem is szántóföldi mezőkön, hanem szépen gondozott virágos kiskertben gyönyörködnének a tsz. és az egész község dolgozói. A dús. kalásztól meghajlott búzatábla, s a 140 hold rozs, — melyen a napokban végezték el a pótbeporzást — ékesen emelkedik több mint két méter magasságban. A kora tavaszi fogaaolás, sí mi tózás és fejtrágyás utáni acatol-ás ered- rnényeként a 140 hold ryrzsról bőséges termésL várnak. Búzából még többre számítanak, amit ez évben már kombájn fog aratni. Hát még a 30 hold keresztsorosan vetett őszi árpáról! Az egyéni dolgozó parasztok véleménye szerint is megadja holdanként a 16 mázsát. Nem sokkal igér kevesebbet a 30 hold tavaszárpa sem. öröm és büszkeség tölti el a tsz. valamennyi tagját, mikor e dúsgazdag határt szemléli, s láttára még újabb erőt merítve dolgoznak földjeiken a magasabb termésért, családjuk, s egész népünk életének még szebbé formálásáért. A 40 hold fészektrágyával ültetet burgonyát már másodszor töltögetik, a nedvdús talajt soha nem látott lelkesedéssel igazítják minden bokor burgonyához. Az Időbeni négyszeri kapálással, melyet sekély löltöge; ésszerűen végeznek, a 46 hold burgonyáról 5520 mázsa termést várnak. Ennek elérésiben bíznak a tsz. tagok. Vetés előtt •műtrágyával szórták le az ősszel traktorral megszántott (talajt rt burgonyának. Ugyanígy az 56 hold négyzetesen vetett korai és 40 hold föviöten yészidejü kukoricánál is. A négyszeri kapálással és pótbepor- rás alkalmazásával bő termést ta. ka rí tanait majd be róla. Bőven jut majd belőle a beadáson és tsz. részére szükséges mennyiségen kívül a tagok munkaegységeire i®. A gazdag termést Ígérő növényeiken kívül hatalmasat fejlődött az építkezés és állatállomány is. Tódig, amikor megkezdték az új éleiét. jóformán semmijük sem volt. Két lóval kezdték a gazdálkodást s ma 36 darab lovuk van. 1951- ben még nem volt szarvasmarha- ájlomártyuk. most pedig 34 darab van. Köztük 12 fejőstehén, közel 11 literes átlagos tejhozammal. 134 sertésük közül 30 darabot hizlalnak, nem lesz gond a sertésbeadásra, s jut a szabad piacra is. S micsoda jövedelmet lioz a tsz.-nek a 220 darab juh! Ezenkívül bőven van aprójószáguk is. Nem kell pénzt kiadni a beadásra szükséges baromfiért. A kevés földterülettel rendelkező, de mégis hatalmasat fejlődött szü- rékezetben a tagság arról sem feledkezett meg, hogy a fejlődő állat- állomány részére megfelelő és korszerű istállókat és épületeket építsen. 170 eaer forint értékben építettek egy 60 férőhelyes, 50 méter hosszú tehénieíállót, 82 ezer forint beruházással egy 54 férőhelyes ser- tésfiaztaitót, 70 ezer forintért egy 100 férőhelyes hizlaldát, saját erőből építettek egy 30 ezer forintos, 2000 férőhelyes baromfiólat. Ivét darab betonból készült silógödör 28.000 forintba került. Egy 35 méter bosszú lóistállóról már csak a tető hiányzik, melynek értéke 84 ezer forint, s ennek felét a tsz. saját erejéből fedezi. Ugyanakkor lerakták az alapját egy másik 20 férőhelyes lóistállónak is. Teljesen saját erejükre támaszkodna építenek most egy 300 férőhelyes juh- liodúl3"t kőalappal és Tályogfallal 35 ezer forint értékben. A hatalmas eredmények láttán mindenki meggyőződhet arról, mennyire megváltozóit a Vörös Zászló tagjainak élete. Nem is csoda, ha az egész község feléjük fordítja figyelmét e napokban. Juhász János 9 gyermekes családapa még a megalakulásakor belépett a tsz-be 10 hold földjével. Addig az igaerőhiány miatt — mert csak egy lova volt — meg a régi módszer szerinti . gazdálkodással soha sem tudta egész évén át kenyérré! bőven ellátni nagy családját. Ha kalászosból vetett eleget, akkor nem volt elegendő kapása. Idősebb gyermekei napszámba álltak Magas Sándor 25 holdas gyümölcsösébe, hogy pótolni tudják kenyérnekvalójukat és ruházatukat. Ma azonban egészen más a helyzet. Juhász János család- ládjánál. Az elmúlt évben családjával együtt 1220 munkaegységet szereztek. Ősszel a zárszámadáskor kenyérgabonából 40 mázsát vitt haza, melyből 14 mázsát 5 ezer 600 forintért értékesített a szabadpiacon. Aztán 40 mázsa burgonyát, melyből 10 mázsát ugyancsak eladott Jó áron és 11 mázsa 60 kiló kukoricát is vitt haza. Ebből hizlalt a család részére kát darab ser. tűst. mely súlyban meghaladta jóval a három m,á>zsát. Egy mázsa 10 kiló cukrot, 14 kiló mákot,- 6 mázsa árpát. melyből 4 mázsát eladott 1400 forintért. — egy százli teres hordó étolajai, közel 22 mázsa lucernát, aztán szalmát. 5 szekér tűzifáit és 300 forint híján 9.000 forint tisztapénzt kapott. De hol van még amit a háztáji földben termelt, s az utolsó szemig portájára vitt: Meg aztán a jószágúllomúnya ! Van egy fejőstehene, eg.v növendék jószága ebben a hónapban ellik. — Nem kell többé a sok gyereknek tej nélkül lenni. Van hat darab sertése. 3 darab juh és bőven kerül aprójószág is. Tavaly ősszel rendes, becsületes ruhába öltöztette a családot. Három darab nagykabátot vett. 8 pár cipőt, a három lányának különböző ruhákat, 4 öltöny kész- ruhát, a feleségének ruhát, cipőt, s mindezek melléit, rengeteg alsóruhát. De nézzük meg ezerre tervezett jövedelmét Is. A családból 4-en tagjai a szövetkezetnek. Ezenkívül Juhász János felesége és kisebb gyerekei is kiveszik részüket a munkából. Például Kató nevű kislánya most kapott a tsz-től ajándékba egy készruhát, mert szorgalmasan dolgozik. Ebben a gazdasági évben már 1128 mumkaegy-. sége van a Juhász-családnak. A zárszámadásig 2000-re növelik, mert a munka, dandárja még csak ezután kezdődik. A tervezett 2000 munkaegységre a' tsz. termelési terve szerint 80 mázsa terményre számít Juhász János, mert egy munkaegységre 4 kilót osztanak majd szét a tagok1 között. (A 'holdatokénti átlagtermést 8 mázsára tervezték, bár ettől jóval több lesz.) Burgonyáiból 60 mázsára, kukoricából pedig közel 40 mázsára számít. Őszi és tavaszi árpából S mázsát kap majd a család. A nrár kiegyelt cs másodszor megkapált cukorrépa után 150 kiló cukrot tervez munkaegysége uíán, Kéüzpónzju Itatásban — még ha annyival zárnak is mint tavaly, mely nem volt kevesebb munkaegységenként 6.50 forintnál — akkor is a 2000 munkaegységre 13 ezer forint jár. Ami pedig a legbiztosabb, a 40 mázsa takarmány, mivel abból már csak a lucerna első kaszálásáról 400 mázsát liazlaztak össze, s ezen kívül ott van még a lóhere é= réti- széna. amit most kaszálnak először. E hét keddjén Erdőhegyi József 7 holdas dolgozó paraszt a szövetkezett utat választotta. Nngykálló. ban Erdőhegyi bácsit mindenki megfontolt embernek ismeri, 67 éves korára mindenki tiszteli, s éppen ezért követte példáját, másnap Csuhái Menyhért 15 és fél holdas középparaset fiával együtt. Csuhái Menyhért nemcsak a termelőszövetkezetibe lépett be, hanem amikor kitöltötte, a belépési nyilatkozatot, kérte a helyi pártszervezet titkárát. hogy vegyiék fel tagjelöltnek. Még az pap kitöltötte' a párttagje- löltségi kérdőívet is. S azóta több mint negyedszáz ember írta alá NagykáMóban a belépési nyilatko. zatot. A Vörös Zászló termelőszövetk^ zetre figyel ma valamennyi nagy- kállói dolgozó paraszt, s miután meggyőződtek a nagyüzemi gazdálkodás hatalmas fölényéről, valamennyien a Vörös Zászlóba tömörülve válnak a (egnap egyéni dolgozói a holnap szövetkezeti parasztjaivá. — ff agy — Rádióműsor JUNIUS 5. PÉNTEK KOSSUTH'RÁDIÓ 5.00: Falurádió. 6.50: Hírek- Lapszemle. 5-45—8.50-ic: Reggeli zenés műsor a munkába in- dúló dolgozóknak 6.00: Levelezőink •jelentik. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.55: Műsorismertetés. — 11.50: Hanglemez. 12.00: Hírek. — 12.10: Déli . muzsika. 12-30: Hanglemezek. 13.00: Juni József és zenekara játszik. 13.50: Építjük a szocializmust. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés 14.15: XJttörő-híradó. 14.55: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.50: Ádám Jenő: Arany János dalai. 16.10: Erő — effészscer. Előadás. 16.20: Ifjúsásmo/calmunk történetéből 16.30: Utíörő-sporthíradó 16.45: Urös«z nyelvlecke haladóknak. 17.00: A magyar rádió diszpécserszolgálata. 17.10: A pártoktatás anyásához. 17.25: Kiviráíroztak a kertek a Voltra mentén 18.00: Nemzetközi kérdések. Előadás. 18.15: Tánczene. 19.00: Han.cos Ujsáf?. 20.00: Tíz nerc külpolitika. 20-10: Jó munkáért ?zép muzsikát! 20.35: Jan Seidel: Legyetek éberek, emberek! 22.00: Hírek. Sport. 22.25: A két Tosca. Sardou és Puccini. 23-25: Szép esti muzsika. — 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁOIÓ: 6.00: Hanalemezek. 6.45: Jó reszelt, gyerekek! 7.00: Fúvósin dűlők- 7.55: Színes muzsika. 8.15: Reggeli hangverseny. 8.50: A magyar rádió népi zenekara játszik. 9.10: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek 10.10: Kocsis Albert hegedül. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Szőriét operákból. 11.50: Műsorzárás. — 15-00: Részletek Luxemburg: grófja c. eperettből. 15.30: A béke eervik legbátrabb harcosa. Yves Fa i ge életét, ismerteti Lóránt Endre. 15.50: Népi demokratikus országok muzsikájából. 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: A nyilas-mozgalom klerikális támogatói. Előadás. 17.05: Magyar muzsika. 17.30: Hírek. 17.40: Termelési híradó. 17.55: A kommunizmus útján. 18.40: Tánczene. 3 9.00: Énekkar. 19.10: Antonin Dvorzsák, a nagy cseh zeneszerző. Előadás 19.45: Sport. 20.00: Műsorzárás. A nyíregyházi rádió műsora A nyíregyházi rádió minden este háromnegyed héttől sugároz egyórás műsort Szabolcs-Szatmár megye dolgozói számára. A ma esti műsor: Milyen feladatokat kap az ifjúság? — A József Attila • kultúrotthon népi zenekarának műsora. — Hírek a megyéből. — Riport, n tejipari vállalat dolgozóinak új munkája.. — U.j indulók. — Az ifjúság hírei. — Szemelvények a Néplap vezércikkéből. A Komlói Szénbányászati Tröszt felvesz Sztál i n vá rostba felveszünk földalatti ioarvasút átütéséhez fizikai dolgozókat. Keleset az érve,íves bányász kollektív szerint. Földalatti munkánál 20 illetőleg 30 százalék nót- lizetés jár és ezen felül munkaruhát is kannak. A nos és családos dolgozók. de azok is. akik családfenntartók évi 40 n illetménvszcnben részesülnek. minden ellenszolgáltatás nélkül. Napi 8.70 forintért háromszori bőséges étkezést biztosítunk, a legénvszál- lásunk díjtalan. Jelentkezni lehet Komlón a Szénbányászati Trösztnél, vagv Budapesten ki- rendeltségünknél (Budapest V., Somogyi B. u. 10. Komlóra utazás költségeit megtérítjük. _________________ vasszerkezetek gyártásában és szerelésében jártas villanvhegesztő-. vas- szerkezeti lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Az odautazás költségeit vállalatunk megtéríti. Lakást ingyen, napi háromszori főétkezést 6.40 forintért biztosítunk. Jelentkezés személyeden vagy levélben Sztálinvárosi Cső- és Erőmüszerelési Vállalatnál Budapest, Baicsv Zsilinszky utca 33, vagy Sztálinváros Kokiila út. Martin-iroda. A záhonyi MÁV átrakó üzemi bizottsága látva a dolgozók lelkes készülődését a Béke-Világtanács ülésére, úgy gondolták, ideje a verseny „szervezéséhez” hozzáfogni. A szocialista munbaversenyt az átrakó üzemi bizottsága szerint többféleképpen lehet szervezni, ők ki is választották az egyik formát. Kikészítettek egy sablon mintájára néhányszáz darab Űrlapot, melyekről csupán a név és a százalék- vállalás hiányzik. Ezekkel keresték fel az átrakó dolgozóit. Az ür. lapon ez áll: „Záhony — átrakó ........................... készül a Béke-Világtanács ülésére. Választásra tett felajánlásunkat ....................................... teljesítettük. Rákosi elvtárs beszédét figyelmesen hallgattuk. Mélyen áteveztük jelentősénél és elhatároztuk, hogy élharcosai leszünk Záhony- átrakónak a tervteljesítésben. Békében akarunk továbbra is dolgoz- ni, hogy gyermekeink boldog jövőjét biztosítsuk és megvalósítsuk az ötéves terv célkitűzéseit. .4 Bcke-Vildptanács ülésére, június 15-re vállaljuk, hogy: ........... Teljesítjük, mert tudjuk, hogy jó és becsületes munkánkkal a béke megvédését segítjük elő. Záhony. 1933 május 2S-án, és brigádja Ennek a sablonnak semmi köze a szocialista ruunkaversény szervezőiéhez ! A munkaverseny a dolgozók kezdeményezésén alapszik. Az tizem! bizottságnak az a feladata, hogy felkarolja a dolgozók kezdeményezését és felvilágosító inunkét végezzen. Mondják cl a szak- szervezeti bizalmiak, hogy miért kelt többet termelni, miért született meg a nyírteleki építkezés dolgozóinak kezdeményezése a választási békeverseny eredményeinek növelésére, a Béke-Világtanács, ülésének tiszteletére. Mondják el a szakszervezeti bizalmiak: mit jelent minden dolgozónak ai béke. Beszéljenek arról, hogy munkájuktól nem kis mértékben függ az üzemek és gyárak tervteljesítése. Tőlük is függ, hogy minél több kombájn arasson, hogy minél több traktor szántson, minél több gép segítse elő az életszínvonal emelkedését. Ha erről beszélnek a szak- szervezeti bizalmiak, akkor mondhatja, a záhonyi MÁV átrakó Üzemi bizottsága, hogy jót szervezi á szocialista munkaversenyt! Áru- és divatbemutató volt Nyírbátorban Ebben az évben másodszor volt áru- és divatbemutató Nyírbátorban a Szabol cs-Szalmá megyei Népbolt rendezésében. A kétnapos árubemutatót május 30-án és 31-én a kultúrházban rendezték meg. — Már a kora reggeli órákban hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a dolgozók részéről. A vásárlók nagy tetszéssel fogadták könnyűiparunk legújabb termékeit. A szebbnél-szebb áruk között, öreg és fiatal egyaránt boldog .tekintettel és mosolygós arccal látta, hogy a város és falu között egyre jobban elmélyül a megbonthatatlan barátság. Az áru- és divatbemutató kultúrműsorral zárult. A kultúrműsort a mátészalkai Ady Endre művészeti csoport rendezte. Nagy sikert aratott a színjátszócsoport gyér mekszín játszóinak1 műsora. . Hanknvszki rét er, . Nyírbátor. Jólsikerült szpártákiád-versenyt rendeztek Csegöldön KOSÁRLABDA Ny, Petőfi—Nyb. Bástya 43:28 Május 31-én Nyírbátorban lejátszott férfi kosárlabda mérkőzésen a megyéi bajnokcsapat ellen csak az első 20 percet bírta a Bástya csapata. Különösen a kopárradobásnál nullát kozott meg a két csapat közötti különöséé. A többi mérkőzések eredményei a következők: Ny. Fáklya—Kisvárd ni Lokomotív 37:12. Ny. Pénzügyi Technikum—Ny. Építők 55:14 Nagykállói SK—Kisvárdai Lokomotív 94:30, Nagykállói SK—Nyírbátori Bástya 51:37, Ny. Fáklya—Ny. Kinizsi 46:28. Ny. Petőfi—Nyb. Bástya (női) 39:14 A Nyírbátorban lejátszott női mérkőzésen is n nyíregyházi csapat bizonyult jobbnak. A Petőfi játékosok minden labdáért lelkesen küzdöttek és győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. A nyírbátori lányok .játékán megmutatkozott az edzéshiány. A többi mérkőzések eredményei a következők: Nanvkállói SK—Nvb. Bástya 39:13, Nagykállói SK—Ny. Kinizsi 25:16. 82.136 Frt. lett volna egy darab 12 találatot szelvény, de 12 ialálatos szelvény nem akadt A 22. hét nyereményei: 31 találat 5.132 Ft 10 találat 575 Pt 9 találat 95 Ft Nagy szelvényszám, nagy nyerési lehetőségek! ■ Vásároljon Totó szelvényt Apróhirdetés Egy teljesen új. alig hasznait sötét felehálószoba eladó. Kisipari munka. Lenin-tcr 17. Italbolt. SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Nci-bert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőséi: Nyíregyháza Dózsa György-u. 6. Tel: 11-70. 11-71. Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1 — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmárinegysi Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza Dózsa Gvörgv-utca 5 szám. Felelős vezető: Szilágyi József Csegold dolgozói május 31-én rendezték meg a községi szpartakiad- veisényt A versenyen 165 spotloto jelent' meg. A tílőtt Jakó Pál, a. JTSB kiküldötte ismertette a falusi szpártakxad jelentősegét. A kis ünnepség után megkezdődött a verseny. A szpartakiad les- nasvobb értéke az volt. UoKV minden számban sok sportoló indult. Emel- lett egyes számokban szén eted menyeket is értek el a, csegoldi snor. tolók. A térti granatdobasban 40 sportoló indult. Első lett N''1SZ'0T,.'!;'.' nos 63. 2. Fazekas János 61. 3. rai- ezn József 59 méteres dobassak - 10ü0 méteres síkfutásban 17-en indultak. 1. Kovács György o:02. 2. Panu Jenő 3:04. 3. N Deák Gyula 3:05 idővel. — A 100 métere- síkfutás verseny-számában 29ré|t indultak 1. Kovács György 12.4-, 4. Pesti Tibor 12.3. 3. Tarcza József 12 4 SúivdobÓFra 32 snjortolo jelentkezett. Első lett Papp Jenő 9.83. 2. ifi Deák Gyula 9.30. o loth MikIq- q'o’k a man-a f ú grásban 28 esegoldi- dolgozó "észt. Első len. Kovács György 150. 2. Nyisztor J«»”»1*?- 3. Tvalior Mihály 140. A női 100 mi- teres síkfutásban 45 versenyző indult el A versenyt Babik Gizella nyerte meg 14.1 másodperccel l 14 3 3. Tarcza Piroska 14.o. Magasugrásban első Patin Maria 125. 2. .Tócsák Ilona 120. 3. Balázs Emma 120 Súlydobásban: 1. Juh"3 kn 7 90 2 Deák Klara 7.8o, o. T.ue/a Piroska 7.70. A hatkilometcres kerékpárversenyen °-en álltak rajthoz. A versenyt Motócsi Gyula nyerte ni.J- 2 Deák János 3 Juhos Pál. Az at e tikai számok lebonyolítása iGa.n ’ rült sor a férfiak röplabdamerkoze- Jve. A község válogatottjának A. csanata játszott a B. csapattal. A mérkőzést az A. csapat 3:0 aranyba nyerte meg. Helyes lenne, ha a. cse- giildiek megszerveznek y női róniab- dacsanatot i=. A sznartakiad azonban még nem fejeződött be. A röplabda mérkőzés vtan labda.u„ph iéntek Pályára. A DTSZ-szervezet.csapata 6:2 arányú győzelmet arotott, a nősök csapata felett. A la.bd?tr.'í^' mérkőzés szünetében 40 tagú «tt«t0,: cgapat tornabemutatot tartott ^ni.ek keretében bemutattak az LMHK előkészítő és kiváló szabadgyakorlatait is A községi sznártákiad jól sikeiu.t ■üríak ellenére, liogv az időjárás nem kedvezett a versenynek. A sznártákiad minden számának lebonyolítása után n község párttitkára. Szatmári c’.vtárs zárta be a versenyt. Kérte a sportolókat hogv a továbbiakban is ilyen lelkesen vegyék ki részüket az MHK próbázá- sokból. A díjkiosztás után a sportolók nevében Kovács György. DISZ szervező-titkár ígéretet tett, hogy a DISZ-szervezet úgy fog dolgozni, hogy június végére .50 fiatal teljes MHK-móbát tesz.