Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 78-101. szám)
1953-04-25 / 97. szám
2 NÉPLAP 1953 ÁPRILIS 25, SZOMBAT A nyírbátori Lenin tsz. DlSZ-istáinak versenyfelhívása az ország fiataljaihoz a magasabb terméshozam eléréséért ik minisztertanács hozzájárult, Hogy á diósgyőri Kohászati üzemeket Lenin kohászati müvekké nevezzek el Mi, a nyírbátori Lenin tsz. DISZ-szervezelének tagjai nagy lel- kesedésset fogadtuk a népfront választási felhívását. A népfront pro- erammjának megvalósításához, a szocializmus felépítéséhez ml is teljes erőnkkel hozzá akarunk járulni. Tudjuk, hogy a szocializmus felépítése, mely ifjúságunk nagyszerű jövőjét jelenti, magasabb terméshozamot, több gabonát, burgonyát, kukoricát, gyapotot követel mező. gazdaságunktól. Most, amikor magunk közül választjuk meg azokat a képviselőket, kik e lelkesítő programúi megválik sításában vezetni fognak bennünket, megfogadjuk, hogy roliainesa- pat módjára fogunk dolgozni a magasabb terméseredmények eléréséért. Termelőszövetkezetünk területi versonyvállalásának megvalósításúból, — mely fogadalmat Itákosi elviársnak tettük — DlSZ-flatai- jaink eddig Is példamutatóan vették ki részüket. A választás tiszteletére, azért, hogy Rákosi elvtársnak tett fogadalmunkat méltóképpen teljesítsük, a magasabb terméseredmények elérése érdekében a következőket vállaljuk: 1. Termelőszövetkezetünk terve burgonyából 70 mázsa, Rákosi elv- társnak tett fogadalmában 60 mázsát vállalt szövetkezetünk, mi DISZ-flatalok 85 mázsát vállalunk. Kukoricából 12 mázsa a tervünk, a területi versenyben 15 mázsát vállalt szövetkezetünk, mi DISZ- fiatalok 10 mázsát vállaltunk májusi morzsoltba számítva. 2. Fenti vállalásunkat úgy akar- j juk elérni, hogy minden növényféleségnél alkalmazzuk a legújabb agrotechnikai eljárásokat. Tavaszi vetésünket ígéretünkhöz híven, április 20-án befejeztük. Burgonyát árnyékolva 70x35 cm sor- és növénylávolságra vetettük el. Valamennyi kapáanövényünknél alkalmaztuk a fészek trágyázást, melyhez komposz- és mütrágyake- veréket használtunk. A kukoricát négyzetesen S—10 cm mélyre vetettük. 3. Május 17.re elvégezzük a burgonya fogasolását és az első töltögető kapálást. Kukoricánál a kelés után a gyomirtó fogasolás t elvégezzük. A fejtrágyának adott nitrogén- trágyát az első kapálással keverjük a talajba és ekkorra végezzük az egyelést is. 4. A burgonyát négyszer kapáljuk és minden kapáláskor töltögetünk. A növény fejlődését az egész tenyészidő alatt figyeljük és a legfejlettebb fajtiszta, egészséges töveket pálcikával kijelöljük vetőgumónak. a beteg töveket eltávolítjuk a tábláról még a tenyészidő alatt. 5. A kukoricát legalább négyszer kapáljuk, de ha a talaj megkívánja, többször is. Aratás után elvégezzük a gyomtalanítást. A kuko. rioavelésünkön a pótbeporzást kétszer végezzük Muszyjkóiféle tölcsé- res módszerrel. Folyamatosán elvégezzük a fattyazást. A vetőmagnak alkalmas csöveket már a táblán kiválogatjuk. 0. Szövetkezetünk egész területén megszervezzük a növényvédelmet és amint a kártevők felléptét észleljük, azonnal jelentjük és megkezdjük a védekezést. Felajánlásunkat megbeszél,ük a termelőszövetkezet vezetőségiével, aikik megígérték, hogy vállalásaink megvalósításához minden segítséget megadnak. DISZ-szervezetünk felhívással fordul megyénk és az ország vala. mennyi termelőszövetkezeti, gépállomási, állami gazdasági és egyénileg dolgozó parasztfiataljához: Falusi DRjZ-lsták, dolgozó pa- rasztfiatalok! - A népfront pro- gramtnjának megvalósítása érdekében dolgozzunk rohamcsapat módjára’ Adjunk több gabonát, burgo. nyit. kukoricát szeretett hazánk. nak! Ifi. Veress János Zelisi Mihály DlSZ-tltkár. tsz. párttitkár. Bihari Etelka DISZ vezetőségi tag. Kiss Irén DISZ-fiatal. A tiszalöki Haladás tszcs, párttitkára taggyűlésre készül Az áprilisi taggyűlésekre nagy feladatok várnak. A választást megelőző utolsó taggyűlések ezek! Hatalmas mozgósító erőként kell tovább vinnie a választási békeversenyt, újabb lendületet kell adnia az agitációs munkának. S mindezzel szoros kapcsolatban foglalkozni kell a pártépítés egyes kérdéseivel Éppen ezért a pártszervezetek titkárainak alaposan, körültekintően kell előkészíteni a taggyűléseket. A taggyűlések sikere nagymértékben attól függ, hogyan készül fel a pártszervezet titkára a nagyfontosságú eseményre, hogyan értékeli beszámolójában a pártszervezet munkáját, miképpen világítja meg a pártszervezetek előtt álló feladatokat, a meglévő hibák kijavításának módját. A tiszaíöki Haladás terme- lőcsoport pártszervezetének titkára, Tóth István elvtárs a taggyülések- te nemcsak a gyűlést közvetlenül megelőző napokon szokott felkészülni. A két taggyűlés közötti időszak — a felkészülés Időszaka. Tóth elvtárs állandóan figyelemmel kíséi^a pártLagok munkáját, a termelöcsoport életét, problémáit, az országban folyó eseményeket — így mindig a legfontosabb dolgokra irányítja a figyelmet, a legégetőbb kérdéseket oldja meg a taggyűlés. Tóth elvtárs taggyűlési beszámolójában a választási békeverseny- nyel foglalkozik majd először. A Haladás termelöcsoport; a Rákosi elvtársnak tett fogadalomhoz híven, jóval a minisztertanács határozatában megjelölt határidő előtt elvégezte a tavaszi munkákat. A Ilala. dás termelőcsoportnak — amely- több mint ezer hold földön gazdálkodik — minden tavaszi növénye a földben van, a szántást rég befejezték. A tengerinek legnagyobb részét négyzetesen vetették. Most a répa liengerezése folyik és mar a jövő Hét elején megkezdik a sara- lmlást is. A beadás teljesítésében is . ienjárnak. A negyedévi baromfi, és tojásbeadást jóval a határidő előtt teljesítették. A választási békeversenybe kapcsolódva vállalták, hogy a második negyedévi beadási tervüknek még májusban eleget tesznek — úgy a csoporténak, mint Sí háztáji gazdaságénak. A csoport beadását — mivel a szövetkezet 1952_ben alakult, s a baromfitenyésztést ebben az évben kezdik meg — a tagok adják össze, s így teljesítlk batáridő előtt. A csoport előrehaladása nagymértékben a kommunisták, nz üzemi pártszervezet tagjai példamutatásának köszönhető, akik akár a munka nehezéről, akár másfajta áldozatvállalásról van szó, jíéldamutatóan előljárnak. Az eredmények másik forrása — az utóbbi hetekben, a választások előkészítésének időszaka alatt különösen fellendült — a jó politikai felvilágosító munka. A pártszervezet népnevelői arányosan vannak elosztva a brigádokba, munkacsapatokba, ahol Igen komoly- tevékenységet fejtenek ki. A párt- szervezet gondosan foglalkozik a népnevelőkkel; színvonalas népnevelőértekezleteket tartanak, ahol a népnevelők kicserélik az agitációs munka tapasztalatait, az ági. vációs tanfolyamok is igen jól sikerültek és rendszeresen megkapják a munkájukhoz elengedhetetlenül szükséges újságokat, brosúrákat, agitációs anyagokat. • A' Haladás termelöcsoport eredményei a pártszervezet munkáját dicsérik. Azonban Tóth elvtárs nemcsak erről számol majd be a taggyűlésen. Napirendre kerül a pártépítés egyik legfontosabb te. rülete, a tagjelöltfelvétei. A párlszervezet a csoport motorja, ha azt nem erősítjük állandóan, rendszeresen, akkor a csoport mind lassabban és lassabban lmlaű a fejlődés útján, nehezebben küzdi le a nehézségeket, mert nincs ami előre vigye. Különösen fontos ez most —- a választást harcból megerősödve, felfrissülve kell pártszervezeteinknek kikerülniük. A Haladás termelöcsoport pártszervezete eddig eléggé elhanyagolta a munkában kitűnt dolgozók politikai nevelését és a párt soraiba való bevonását. Amióta a termelőesoporlba n megalakult a pártszervezet, mindössze két tag je. iöltet vettek fel. Hogy mennyire szükséges a további erőteljes ütemű haladás érdekében a párt- szervezetet új, friss erőkkel megtölteni, azt néhány számadat is bizonyítja: a tenne!("csoportlián több,! mint 150 család dolgozik és párt- szervezetének mindössze 15 tagja van. A pártszervezet tagjainak átlagos életkora ötven éven felül van. a legfiatalabb párttag is már 33 esztendős. Bedig ebben a termelő- csoportban szép számmal akadnak olyan dolgozó parasztok, akik megérdemelnék a páritag kitüntető címét. Csak a pártszervezet nem gondoskodott e dolgozók neveléséről, nem foglalkozott rendszeresen velük, nem adott számukra párt. megbizatásokat, amelyek közelebb hozták volna a párthoz ezeket a dolgozókat, végrehajtásuk közben kitűnt volna, hogy valóban érdemesek-e a tagjelöltségre, párttagságra. Az ulótobi időiben ezen a téren némi javulás tapasztalható. Legutóbbi taggyűlésükön Uombás Sándor csoporttog tagjelölt felvételi kérelmét beszélték meg a párt. tagok. Gombás elvtárs igazolatlanul még nem hiányzott egyszer sem a munkából, nem húzódozik a nehézségektől, mint pártonkívüli egyik legjobb hallgatója a politikai iskolának. A pártszervezet a választási agitáció során népnevelőmunkával bízta meg Gombás elviársat és azt lelkesen végzi. A pártszervezetnek a jövőben még következetesebben kell foglalkozni a dolgozókkal, állandóan figyelemmel kell kísérni munkájukat, megbízatásokat gdni nekik és tanítani őket — így rövidesen. új erőkkel gyarapodik majd a pártszervezet. Mert vannak még jónóhányun olyanok, mint Gombás Sándor, Itt van például Maros László, Fiatal ember, lia a párt- szervezet megfelelően foglalkozik vele, rövidesen tagjelölt lehet. S a pártszervezet elhanyagolta eddig a fiatalok nevelését is. Legelőbb is meg kell alakítani a termelőcsoportban a DlSZ-szervezetet, aliol a párt számára a legjobb kádereket nevelik. Tótit elvtárs taggyűlési beszámolója többek között ezeket a fontos problémákat tartalmazza.. S ha a pártszervezet megvalósítja ezeket a tennivalókat, akkor sikeresen készíti elő a választást és megerősödve kerül ki a harcból. Erős pártszervezettel az élen, a termelőcsoport még gyorsabban, eredmé- j nyesebben halad a fejlődés útján. A minisztertanács a diósgyőri kohászati üzemek dolgozóinak kérésére ; hozzájárult ahhoz, hogy a diósgyőri kohászati üzemeket a nemzetközi proletariátus halhatatlan vezérének, a nagy Leninnek emlőkére, Lenin kohászati müvekké nevezzék cl. Szilárdítsák meg tanácsaink a tömegekkel való kapcsolatot fontos váiaszláseíőtli feladatokat Tegnap ülést tartott a megyei tanács, amelyen a megyei tanács Végrehajtó bizottságának munkájáról Bodogán János elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke számolt be. Bodogán elvtárs kihangsúlyozta : Jelentős lépést teitek előre tanácsaink a munka megjavítása terén, egyre jobban támaszkodnak munkájukban a dolgozó tömegek alkotó kezdeménye, zéseire, egyre inkább megszilárdul a tanácsók és a tömegek közötti kapcsolat, azonban ezen a téren még sok a javítanivaló. A választási munka előkészületei során ismét jelentkezni kezd az elbizakodottság, a „minden jól megy”- hangulat. Az elbizakodottság nem egy helyen opportunizmust szül. Dolgozó parasztjaink' általában becsülettel teljesítik beadási kötelezettségeiket s ugyanakkor vannak olyan községek, ahol a tanács megalkuvó magatartása miatt if kulá- kok szabotálják a kötelezettségek teljesítését. Súlyos hiba az Is, hogy egyes termelőszövetkezeti községekben olyan vélemény alakul ki: nálunk alig van egy-két kulák s azok „csendben” vannak, nem tesznek semmit. Tanácsaink figyelmét rá kell Irányítani: nagyobb eredményeink láttán még dühödtebb aknamunkát folytat a kulák, s ezeken a helyeken még fokozottabb éberségre van szükség. Ezt mutálja azt is, hogy nem egyhelyen furakodtak be A tanácsmunka fokmérőié a lak vitaion meg a megyei tanácsülés kulákok, ellenséges elemek a termelőszövetkezeti csoportokba, nem egy helyfen a tanácsokba. A kiskőrösi járásbeli opportunizmusról írt Szabad Nép cikk nagy segit- sége.t jelentett ahhoz, hogy felszámoljuk az ellenséges tevékenységet, harcba szálljunk a bürokratizmus ellen. Hiba azonban, hogy eleinte azt gondoltuk: a kiskőrösi járás példája csak a tanácsokba megbúvó ellenségre figyelmeztet bennünket s nem hasznosítottuk a tapasztalatokat a tanácsokhoz szó. rosan hozzátartozó gépállomásokon, termelőszövetkezeti csoportokba 11. Hiba az is, hogy az egyes osztályok azt gondolták: a kiskőrösi járás példájából csak a személyzeti osztálynak kell tanulnia. így tűrték el továbbra is sok helyen a bürokratizmust —. hogy Apagyoa „elővezetés terhe mellett” toboroztak hallgatókat az egészségügyi tanfolyamra, hogy Mátészalkán családok egész sorát bolygatják meg egy-két lakás biztosításánál, hogy ugyancsak Mátészalkán a begyűjtési kötelezettségek megbeszélésénél hosz- szú ideig tömegesen várakoztatják a dolgozó parasztokat. Ezek a példák mutatják, hogy nem hasznosítottuk még eléggé a kiskőrösi példát s nem tanúsítanak mindenkor tanácsaink a dolgozók iránt figyelmes, gondoskodó magatartást. Hasonlóképpen nem elég éles még az éberségünk sem. sság közötti jó politikai munka Tanácsainknak meg kiéli szilárdítaniuk kapcsolataikat a' tömegekkel, jó politikai munkával kell biztosítani a termelési és begyűjtési feladatok megoldását. Ugyanakkor a tanácsok az eddiginél sokkal töb bet foglalkozzanak a közellátási, kulturális, szociális, egészségügyi és községfejlesztési problémákkal. Hasznosítsál!: a lakosság egészséges javaslatait és biztosítsák a dolgozók növekvő szükségleteinek, jogos igényeinek kielégítését. Az állandó bizottságok működését fokozottabban politikai tartalommal kell megtölteni. El kell érni, hogy azok valóban a tanácsok ellenőrző szervei legyenek, segítsek a verseny szervezését, értékelését. Megyénk dolgozói egyre szélesebb körben : csatlakoznak a választási békeversenyhez s a verseny során szép eredmények születnek, amelyek biztosítják a Rákosi elvtársnak adott szó és vállalt kötelezettségek teljesítését. Ugyanakkor községeinkben egyre szélesedik az a mozgalom, hogy a községet szebbé, rendezettebbé, virágosabbá tegyék. Állandó bizottságaink segítsék, támogassák a dolgozók önkéntes mozgalmát a termelés nagyarányú fokozására, községeik rendezésére. Még jobban bontakozzék ki a bírálat és önbírálat Fontos feladatunk elősegíteni a bírálat és önbírálat még szélesebb- körű kibontakozsát. Tanácsüléseinken határozott javulás mutatkozik ezen a téren. Még mindig előfordul azonban olyan tűrhetetlen eset, amelyet kíméletlenül meg kell torolnunk, hogy Tornyospálcán a bírálatot mondó tanácstagot a hivatali apparátus különböző ürüggyel akart megbüntetni. Fokozottabb mértékben kell biztosítani a tanács- demokrácia érvényesülését, a tanácstagoknak be kell tartaniuk választóik iránti kötelezettségeiket. A községi tanácstagoknál nagy fejlődés mutatkozik ezen a téren. Messze mögöttük maradnak a megyei tanácstagok. A megyei lanács- ;agok nagyrésze például nem tartott beszámolót, nem tartott fogadóórát. Az állandó bizottságok munkájában, sem vesznek eléggé aktívan részt. Szondi László, Gönczi Ilona tanácstagok nem teljesítik választóikkal szembeni ezirányú kötelezettségeiket. Ez súlyos mulasztás a választókkal szemben. Komoly javulás mutatkozik az utóbbi időben u dolgozók leveleinek, ' panaszainak elintézésénél. Azonban még mindig előfordulnak kirívó mulasztások, mint a megyei tanács kommunális, mezőgazdasági osztályánál, pénzügyi osztályánál, amlkoris lelkiismeretlenül bánnak a dolgozók leveleivel, panaszaival; Az elkövetkezendő időkben tovább kell javítani munkánkat ügy, hogy tanácsaink, mint államhatalmi szervek s mint tömegszervezetek is megállják helyüket mindenkor. A területi versenyvállalásban fogadott kötelezettségek teljesítésével, a választási békeverseny kiszélesítésével, eredményeink széleskörű tudatosításával, az ellenség elleni kíméletlen harccal, a bürokrácia ellen való küzdelemmel javítsuk munkánkat s így segítsük elő a mi vonalunkon a választás sikeréit — fejezte be beszámolóját Bodogán János elvtárs. A megyei tanácsülésen beszámoló hangzott még el a soronlevő mező- gazdasági munkákról, valamint a megyei 1952-es költségvetés zárszámadásáról. Számos felszólalás követte a beszámolókat. Repülő és ejtőernyős ugróbemufafó lesz ma délufán Nyíregyházán A Magyar Rapülószövetség nyíregyházi szervezete ma délután kettő órakor újabb repülő és ejtőernyős ugróbemufatót rendez a nyíregyházi repülőtéren. A bemutatón vitorláz» és motoros repülőgépek végeznek gyakoriafokaiaz ejtőernyősök bekötött És zulíanó ugrásokat végeznek. A repülősport kedvelőinek újból nagyszerű élményeket nyújtanak « repülős fiatalok. PARTEPITES