Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 78-101. szám)

1953-04-10 / 84. szám

4 .N t>; f L A (• 1953 ÁPRILIS 10, PÉNTEK Ünnepélyes keretek kozott nyitották meg Ozdou a II. Békekölcsön második sorsolását Már a tora détotótó órákban ■hatalmas tömeg igyekezett aa ózdi kohászati üzemek kulit úTohthana le­ié, hogy szemtenúi tegyenek a II. Béíktíkölcaön másodsaori sorsolásá­nak. 4 órakor zsúfolásig megtöitöt- lék a dolgozóik a feldíszített ter­met. Tarján Bnéteánié. az OTP vesér- igazgaföhelyetteséneik megnyitója után Petpra i Itajos, az ózdi városi ■tanács VB elnöke mondott ünnepi ‘beszédet. — Nem véleften — moiuiotta a többi között, — hogy kormányza­tunk éppen bennünket részesített fihban a noegtiszteíő kitüntetésben, hogy nálunk rendezők meg a Máso- ilSk Békekölcsön sorsolását. Ezt el­sősorban, az ózdi dolgozók lelkes munkájának, a feliszabadulási hé­ten elért eredményeinknek köszön­hetjük. Ez arra ösztönöz minket, hogy hét mórföldes léptekkel halad­junk tovább előre. Ezután Tarján Endrémé ismer­tette a sorsolás menetét s végül a közönség nagy étdeklődése és iz­galma közepette megindul taik a szerencsekerekek. Osülörtökön 346 húzással 34.700 kötvényt sorsoltak ki. közel tizen­három millió forint összegben. Ki­húztak hat darab ötvenezer forin­tos,. nagynyeremónyt, százhúsz da­rab vegyesen huszonötezer, tízezer és ötezer forintos magynyereményf. kétezer darab ezer forintos, ötezer darab ötszáz forintos és 17.474 da­rab háromszáz forintos nyere­ményt, valamint tízezer darab két­száz forintos né-vórtókben történő visszafizetést. Ma délután négy órakor kezdő­dik a második napi sorsolás. Ezen a napon ötszáznegyvenhat húzással körülbelül tizennyolc millió forint összegben 54.600 dairab kötvényt sorsolnak majd ki. Kihúzásra ke­rtit hat daraib ötvenezer forintos magynyeremény, százhúsz darab ve­gyesen huszonötezer, tízezer és öt­ezer forintos nagy nyeremény, két­ezer darab ezer forintos, ötezer da­rab ötszáz forintos és 17.474 (Sa­rait» 300 forintos nyeremény, vala­mint tíezer drb 200 forintos név- értékben történő visszafizetés. Az első nap gyorslistája ÖttVENEZER FORINTOT NYERTEK: 1319 877 2601 383 3256 808 5542 433 5862 201 6880 875 HUSZONÖTEZER FORINTOT NYERTEK: 0089 926 0535 254 0572 714 0745 882 2676 •202 3267 834 3289 283 5143 498 5601 495 5813 360 6889 699 7132 189 TÍZEZER FORINTOT NYERTEK: 0575 758 0680 407 0921 810 1087 505 1133 284 1616 233 2164 238 2344 845 2374 276 2408 604 2524 100 2527 516 2915 441 3092 710 3577 503 3704 346 5226 889 5450 714 5765 586 5851 259 5949 859 6036 653 6632 833 6535 233 6671 064 66S1 11S 66S3 951 7126 470 ÖTEZER FORINTOT NYERTEK: 0031 102 0015 182 0140 401 0275 193 0328 777 0351 104 0451 843 0574 148 0623 589 0638 914 0640 126 0695 847 0752 896 0807 617 1244 669 1309 487 1347 503 1422 784 1567 034 1798 936 1818 914 1951 500 2157 701 2367 195 2416 864 2690 052 2824 147 2873 396 2916 995 2980 940 3008 745 3035 857 3069 821 3112 499 3155 215 3206 923 3211 953 3231 837 3258 191 3322 476 1.000 FORINTOT NYERTEK SOROZATHUZÁSSAL: 0655 101—0200 3978 301—4)400 0724 801—0900 5243 601—0700 0983 201—0300 5267 201—0300 1138 501—0600 5496 701—0800 1204 001—0700 5598 301—0400 1353 201—0300 5778 101—0200 1738 501—0600 5092 101—0200 1746 001—0100 5S30 501—0600 2667 301—0400 6024 801—0900 3535 601—0700 6703 201—0300 A legeltetés előkészítésével kapcsolatos teendők ÁMtabáltaményuink fejlesztése szempontjából nem mindegy az, hogy milyen legelőre hajtjuk ki áHatainkait és az sem közömbös. hogy álla,tataikat hogyan készítjük elő a legeltetésre. A legfontosabb teendőik ezen a térem: 1. A legelő körüli, melletti árko­kat csatorniátat és átereszéket ki kell tisztítani, vagy ba szükséges, újat kell készíteni, hogy a feleste, ges vizet te tehessen engedni. 2. Sáncoláissal meg kell tartani, be kell skatulyázni a vizet ott, ahol ez öntözésnek számítható és nem keletkezik pangó vízállás. 3. A legelő ,nagyságától és az ál­latok számától függően a legelőt szakaszokra kell osztani. Négy-hat szakaszt jelölünk ki, amin az álla­tok 7—14 napig legélhc-tnék. A szakaiSHokiait úgy kell kialakítaná, hogy lehajláskor, itatáskor az álla­tok a töbtt. szakaszokat össze ne gázolják. Szükség esetén külön hajtóutat kell kijelölni, matat pél­dául a nagyiállói szépen fásítotit községi legelőn van, 4. A legeltetésre legkorábban ke­rülő SKiaikaisz kijelölése és utána a sorrend megállapítása. 5. A multévi gyommairaidványok, felesleges bokrok kivágása, letaka- rítása. A kórókat, gyomokat a le­gelő mellett kell elégetni. Tőzeges területen vigyázni kell, nehogy ki­gyulladjon a legelő. 6. A trágyázást szervesfcrágyával, írágyialévél!, hígított hügyiével és műtrágyával!, elsősorban pétisóval végezzük. 7. A sürü, nem laza talajú lege- löterüTeiek fogaeoiása, vakonűtúrá- sok, feltúrt legelők elegyengetése uigyamcsak fogassal. 8. Kutak, vályúk reudbehazása, 3 környékük salakkal, kő va'gy fal- törmelékkel való feltöltése, hogy ne legyen pocsolya. 9. I>e kell zárni és meg kel! szüntetni a legelőn való átjárást és a rendelkezést közhírré kell tenni, e rendelkezést megszegőket pedig meg kell büntetni. A fentiek maradéktalan elvég­zése érdekében a legeltetési bizott­ságoknak — ahol eddig még nem. tették meg — szemlét kell tartani a legelőn, és meg Ítéli állapítani az 'elvégzendő munkák időpontját, sor­rendjét, módját és munkaerőszük- ségletiü. Nem csak a legelőt, az álltatokat]; is elő kell készíteni a legeltetésre. Minden új takarmányra való átté­rés emésztési zasvai-okaí, elvetélést, sokszor elhullást okoz, há neu» kellő átmenettel történik. Ajánla­tos tartalékolni a legeltetés meg­kezdésének idejére néhány napra. való silót, répát, répaiszeletet, hogy ezt is kapjanak az útiatok, vala­mint szénáit, szalmát, hogy az erős hashajtóhatáeú zsengét ii vet ellensúlyozzuk. A korai zsenge fű­ben legalább 4—5-szörüs a fehérje, tartalom, mint a későbibi legelők füveiben. Egy tehén naponta 20 kg. fű leliegelésével 2 kilónál is több fehérjét eszik meg, ennek pe-i dig erős hasmenés a kövétkezmé nye. A iegeitete© megkezdése előtt szoktatáskiéppien adjunk kevés zöl­det az állatainknak, majd az első legeltetési napokon csak egy-két órára engedjük a legelőre az álla­tokat és ezt fokozatosan naponként emeljük fel egésamapí legeltetésre. Papp Tivadar. megyei ta/karmánygaizci. és legelőgaad. előadó. Készüljenek fel a községek fiataljai a szpártákiád versenyekre A magyar testnevelési ée sportmoz­galom egyik legjelentősebb eseménye aa 1953. ban megren dezendő falusi dolgozók második szpártákiád ja. Ez a hatalma« verseny sorozat iömét alkal­mat ad a falusi fiatalságnak arra, hogy az eddiginél nagyobb számban kapcsolódjék be a, rendszeres testne­velésbe és megmutassa azt a fejlődést, amelyet. 1951 óta. az első szpártákiád után elért. A felkészülés a községi ezpártákiádra a falusi dolgozók széles tömegeit mozgósítja a testnevelésre és sportra .A falusi lányoknak és ifjak­nak alkalmuk lesz a. versenyre való felkészülés során. hogy megismerjék és megszeressék a sportolást megsze­rezzék az MHK-jel vényt, illetve az MHK ismétlőpróba jelvényt. A falusi sportkörök rendezőbizottságai mindent kövessenek el a szpártákiád jó élőké, szításéra. A helyi DISZ-szervezet ad­jon meg minden segítséget, hogy a falu dolgozó fiataljai minél nagyobi» számban vegyenek részt a falusi espártákiádon. A községi szpártákiá/« dot május 31-ig: kell megtartani min* den egyes falusi sportkörben. Azokba** a községekben is ahol a sportkör még nem alakult meg:. A szpártákiád ver. senyszámai a következők: 100 méteres sikfutáe férfiak és nők részére 100O méteres síkfutás. 500 méteres női sík­futás. gyaloglás férfiaknak 8. nőknek 5 kilométer, férfi ée női magnsugrá.'. férfi és női távolugrás, gránátdobás férfiak és nők részére. Súlylökés fér­fiak ée nők részére. Tornából az MHK I. szabad eyakorlat. valamint * kézen ál­lás segítséggel, kerékpározásban n. férfiaknak 20 km. a nőknek 10 km-t kell megtenni. A szpártákiád számai- között szerepelnek még <\ férfi és női röplabdamérkőzósek Í3 Nemes Sándor. MTSB snortoktatási előadó., A nyíregyházi rádió mai műsora A nyíregyházi rádió minden este 6-tól 7 óráiig sugároz műsort a 223,8 méteres középhullámon Sza­bolcs- Szaitmár megye dolgozói szá­mára A ma esti műsor: — Riport aiz újfelrértói állami gazdaság dol­gozóinak lelkes műnk ave rsen yór 51. — Hírek a termelés frontjáról és az első szaibolcs-saa'tmái'i békeköl­csön nyerőkről. — Helyszíni követi, tés az április 9-i Nói>laii>-o9ütörtök­ről. —i A nyíregyházi rádió rigmu,-- brigárfju énekel. Második Békekölcsön II. sorsolás» Ozdon 117.000 DARAB NYEREMÉNY ÉS 39.000 TÖRLESZTÉS \CSAKA Eit 60 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN. 195$. ÁPRILIS 10. PÉNTEK D. U. í ÓRÁTÓL SORSOLÁS 195$. ÁPRILIS 11. SZOMBAT D. V. h ÓRÁTÓL SORSOLÁS 195$. ÁPRILIS 12. VASÁRNAP D. E. 10 ÓRÁTÓL SORSOLÁS Nyíregyházán a legközelebbi országos állat és kirakodóvásár 1953 április 12.én. vasárnap lesz megtartva. ____ Xcm akadt 12 taIálatos szelvény és mégis nagyok a nyeremények a TOTÓBAN! 11 találat 7.050.— Ft 10 találat 660.— Ft 9 találat 125.— Ft 0 találat 60.— Ft (13. hét) Vásároljon mielőbb típpszelvényt! Elveszett egy Savbauzer ezüst egy. fedelű óra. Megtalálója 200.— forint jutalomban részesül. Kalinin «. 27., Silinger. SZABOLCS-SZATMÁKI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség: Nyíregyháza Dózsa György-u. 6. Tel: 11-70. lí-71. Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánoy-u. 1. — Telefon: 30-00. Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza Felelős vezető: Szil ág?vi József A sorsolás nyilvános Apróhirdetések 0002 501—0600 0170 501—0600 0205 801—0900 0381 901—1000 0468 001—0100 0469 501—0600 0639 101—0200 0819 801—0900 0917 501—0600 1089 301—0400 1197 001—0100 1280 301—0400 1281 701—0800 1382 301—0400 1634 501—0600 1654 801—0900 1758 601—0700 1787 901—1000 1806 601—0700 2136 301—0400 2202 901—1000 2492 101—0200 2529 601—0700 2562 101—0200 3072 901—1000 3114 501—0600 3116 901—1000 3165 501—0600 3212 801—0900 3225 701—0800 3239 601—0700 3283 801—0900 3330 701—0800 3658 501—0600 3460 301—0400 3521 901—1000 3745 901—1000 3975 401—0500 4015 701—0800 5230 601—0700 5395 201—0300 5433 401—0500 5464 901—1000 5589 401—0500 5018 701—0800 5749 501—0600 5903 901—1000 6311 701—0800 6667 701—0800 6749 401—0500 6611 701—0800 Fenti gyorslista közvetlenül a búzás után készült, az esetleges számhi- bákért felelősséget nem vállalunk. — Hivatalos nyerefíiénvjeg.yzék 14-én, kecdon jelenik meg. 6019 301—0400 6036 601—0700 6079 901—1000 6085 601—0700 6105 101—0200 6162 101—0200 6179 101—0200 6192 001—0100 6512 601—0700 6535 201—0300 6548 301—0400 6549 101—0200 6569 701—0800 6595 001—0100 6607 701—0800 6621 201—0300 6632 801—0900 6671 001—0100 6681 101—0200 6683 901—1000 6758 401—0500 6758 901—1000 6792 001—0100 6848 301—0400 6880 801—0900 6889 601—0700 7126 401—0500 7132 101—0200 7149 501—0600 7155 701—0800 200 FORINTOS NÉVÉRTÉKBEN SOROZATHUZÁSSAL: 5167 601—071 5201 601—071 5210 001—0R 5226 801—09( 5236 901—10< 5304 001—01< 5450 701—081 5492 201—031 5537 701—08( 5542 401—05 5588 301—041 5600 501—06( 5601 401—05< 5604 601—071 5670 501—061 5717 601—07 5746 101—021 5757 701—081 5765 501—061 5794 001—01 5813 301—04 5818 101—02 5825 301—04 5833 101—021 5851 201—03 5862 201—031 5941 601—071 5949 801—09 5965 301—04 5973 701—08 0101 201—0300 0243 901—1000 0566 601—0700 0370 701—0800 0418 201—0300 0600 601—0700 0624 001—0100 0773 101—0200 0775 501—0600 0793 501—0600 0821 601—0700 1375 201—0300 1491 701—0800 1890 901—1000 1993 501—0600 2103 001—0100 2154 401—0500 2197 101—0200 2276 901—1000 2376 501—0600 2402 201—0300 2490 001—0100 2533 401—0500 2563 401—0500 2607 001—0100 2610 401—0500 2665 201—0300 2777 101—0200 2897 401—0500 2984 001—0100 3321 801—0900 3321 901—1000 3474 601—0700 3979 201—0300 4097 001—0100 5052 801—0900 5090 401—0500 5191 901—1000 5260 601—0700 5850 301—0400 5922 901—1000 6127 701—0800 6628 401—0500 6640 801—0900 6618 001—0100 6654 101—0200 6714 601—0700 6732 901—1000 6864 201—0300 7171 701—0800 500 FORINTOT NYERTEK SOROZATH UZASSAL: 2970 101—0200 3093 101—0200 3251 001—0100 3491 901—1000 3511 301—0400 3975 701—0800 5390 501—0600 5427 301—0400 5540 301—0400 5441 901—1000 5554 201—0300 5606 701—0800 5719 801—0900 6004 601—0700 6166 801—0900 6509 401—0500 6530 701—0800 6560 601—0700 6596 401—0500 6618 601—0700 6682 601—0700 6698 701—0800 6718 901—1000 6848 201—0300 300 FORINTOT NYERTEK. SOROZATHUZÁSSAL: 0275 501—0600 0330 201—0300 0333 101—0200 0522 701—0800 0808 401—0500 0846 901—1000 0964 601—0700 1151 401—0500 1182 401—0500 1267 001—0100 1384 501—0600 1390 301—0400 1493 001—0100 1533 301—0400 1682 401—0500 1885 201—0300 1898 801—0900 2039 201—0300 2084 501—0600 .2336 201—0300 2404 401—0500 2428 601—0700 2451 501—0600 2647 801—0900 2668 501—0600 2416 801—0900 2524 901—1000 2527 501—0600 2533 501—0600 2565 601—0700 2601 301—0400 2676 201—0300 2690 001—0100 2824 101—0200 2873 301—0400 2885 901—1000 2909 901—1000 2915 401—0500 2916 901—1000 2980 901—1000 3008 701—0800 3035 801-0000 3044 801—09Ö0 3069 801—0900 3092 701—0800 3112 401—0500 3154 601—0700 3155 201—0300 3190 601—0700 3206 901—1000 3211 401—0500 3211 901—1000 3231 801—0900 3256 801—0900 3258 101—0200 3267 801—0900 3289 201—0300 3322 401—0500 3412 001—0100 3418 101—0200 3435 201—0300 3438 201—0300 3453 001—0100 3530 401—0500 3574 201—0300 3577 501—0600 3577 801—0900 3594 801—0900 3704 301—0400 3794 001—0100 3796 401—0500 3828 901—1000 3866 501—0600 3881 601—0700 3959 101—0200 3972 101—0200 3977 401—0500 4026 001—0100 4046 401—0500 5002 001—0100 5040 201—0300 5057, 401—0500 5143 401—0500 0001 101—0200 0039 901—1000 0045 101—0200 0140 401—0500 0188 601—0700 0275 101—0200 0328 701—0800 0351 101—0200 0446 201—0300 0451 801—0900 0535 201—0300 0536 001—0100 0572 701—0800 0574 101—0200 0575 701—0800 0623 501—0600 0638 901—1000 0840 101—0200 0680 401—0500 0695 801—0900 0745 801—0900 0752 801—0900 0807 601—0700 0904 801—0900 0921 801—0900 1080 401—0500 1087 501—0600 1133 201—0300 1192 101—0200 1197 801—0900 1244 «01—0700 1269 201—0300 1309 401—OoOO 1319 801—0900 1347 501—0600 1352 301—0400 1422 701—0800 1440 601—0700 1567 001—0100 1616 201—0300 1643 501—0600 1769 601—0700 1798 901—1000 1818 901—1000 1951 401—0500 2063 601—0700 2157 701—0800 2164 201—0300 2168 301—0400 2203 701—0800 2235 101—0200 2271 901—1000 2298 301—0400 2344 801—0900 2367 101—0200 2374 201—0300 2388. 701—0800 2408 601—0700 3453 055 3574 202 3594 821 3796 461 3828 970 3866 600 3872 154 3881 602 3959 162 3977 401 4026 299 5002 006 5040 224 5057 451 5167 658 5210 055 5236 921 5537 782 5588 319 5600 581 5604 613 5757 793 5670 361 5717 624 5818 181 5833 198 5941 655 5965 320 6079 998 6085 660 6105 129 6179 113 6549 141 6569 735 6595 080 6607 752 6758 937 6848 352 7149 583 7155 777

Next

/
Thumbnails
Contents