Néplap, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-18 / 41. szám
1953 FEBRUAR IS,.SZERDA PABTÉPfTÉS _____________★ Levelezőink írják: DISZ-szervezeteink a tavaszi munkára készülnek Szerkesztőségünkbe egyre több olyan levői érkezik, amelyben a fta- lalok beszámolnak gazdaságuk, ter- melőcsoportjuk, gépállomásuk, vagy községük DISZ-szervezetének életéről, eredményeiről, bálról. Több levelezőnk arról ad 1 rt, hogyan ké ül DISZ-szerve (tűk a. tavaszi munkákra, hogy a ól előkészített vetés bő termést hozzon. Gergely István elvtárs, a kállósemjéni állami gazdasá DISZ-szervezetének titkára levelében arról számol be, hogy DISZ-szervezetíikben a‘z élet fellendült és a fiatalok most a tavaszi munkára készülődnek. Gergely elvtárs nemrégen jött haza DISZ-titkárképző iskoláról, ahol jpl megtanulta, hogyan kell vezetni az ifjúsági szervezetet. Hazajövetele után bőven kamatoztatta az ott szerzett tudást, A hozzáértő vezetés azt eredményezte, hogy a fiatalok most már jól érezték magukat a DISZ-ben, szívesen jártak el oda. A .szervezet taglétszáma rövid idő alatt 21-ről 37-re emelkedett. Gergely elvtárs megírta: a legutóbbi taggyűlésen megbesz'Iték. hogy hogyan készüljenek a fiatalok a tavaszi munkákra. Egyhangú volt a vélemény, hogy a DISZ- agoknak kell élenjárniuk a munka- verset!yben és az új módszerek bevezetésében. A taggyűlésen igen sok hozzászóló volt és elhatározták : ifjúsági brigádot alakítanak. Az Ifjúsági brigád tagjai versenyre hívták ki az állami gazdaság valamennyi brigádját és vállalták áprilisit zánk felszabadulásának év ja tiszteletére, hogy a tervi vaszi munkák végzése so: százalékra teljesítik. Alkui a szovjet ugró- és zootochn járásokat és ezzel nagyobb 1 eredményt érnek el, mint ai a terv előír. A tavaszi ka kát keresztsorosau, a tenge, 1 dig négyzetesen vetik. Az , brigád állattenyésztésnél részlege vállalja április 1. i téré, hogy a napi hároraszo és egyedi takarmányozás b »bel az átlagos tejliozamot literről 11 literre emelt. Gergely elvtárs megírta, li állami gazdaságban eredmt működik a Szabadságharc vétség is, igen sok fiat! részt a kiképzésen. A DISZ- zet kultúrbrlgádja pedig a versenyen második helyez el. Most hazánk felszabadul ünnepére készülnek új rnüse I-, ha- rduló- a ta- n 150 tűzzük iái el- írmés- inuyít szoso- t pe- lúsági Jlgozú tztele- fejés ezeté- ki lene |y az yosen I Sző- vesz servc- árásl t ért iának fal. Bodor Lajos elvtárs, a DISZ csengeri járási bizottságán; ágit. grop. titkára levelében beszámol arról, hogy a esengerúj falusi Haladás teruielö- «soport DISZ-szervezete taggyűlésen beszélte meg a tyukodi Előre termelőszövetkezet fiataljainak felhívását. A Haladás termelőcsoport DISZ-szervezetének tagjai vállalták, hogy nem 250, hane munkaegységet teljesítenek az évben. Ugyancsak Ígéret« lek az új agrotechnikai élj széleskörű bevezetésére. A nagyecsedi gépállomásra 2S0 bben tet•ások Gönczi Lajos elvtárs, politikai iskolavezető számol be a DISZ-íiatalok jó munkájáról. Gönczi elvtárs megírta, a politikai oktatásnak az egyik eredménye az, hogy a DlSZ-fiatalok egymással versenyezve teljesítik túl a tervet. Yirágh Sándor t József DTRZ-tnenk az őszt iri végzésénél versenyben volta mással. A verseny eredméi lett, hogy mindketten száz sí Bán irkák cgy- e az zalékon felül teljesítették az őszi tervüket Most Virágh elvtárs a tavaszi munkák során „keményebb” versenytávét választott magának. Páro< e hívta Mezei Sándor DlSZ-u _ . nkl őszi tervét 120 százalékra 'Teljesítette. Virágh elv- tára április 4. tiszteletére a tavaszt terv 150 százalékos teljesítését vállalta. Azonban Gönczi elvtárs azt is megírta, hogy a gépállomás DISZ- szervezetének sokkal többet kell törődnie a kultúrmunkával, nem szabad azt sem elhanyagolni, mert az is nagy előrelendítője munkánknak. A nagyecsedi gépállomás fiatal-1 jai vegyenek példát a fényeslitkei Fürst Sándor termelőszövetkezet DISZ-ezervezetéröl, ahol a fiatalok nem csak a gazdaságban végeznek jó munkát, hanem szorgalmas terjesztői a szocialista kultúrának is. Nemrégiben rendbehozták kultúrtermüket és most vidám, pezsgő élet folyik a tsz. üzemi DISZ-szervezetében. A még egyénileg gazdálkodó parasztfiatalok közül is egyre többen kérik felvételüket szervezetükbe. Pétercsák Julia elvtársnő, a demecseri Úttörő termelőcsoport DISZ politikai körének vezetője a következőket írja: A termelőcsoportban új DlSZ-tltkárt választottunk, Csikós Bálint elvtársat. Amióta a titkárválasztás megtörtént, sokkal jobban halad a politikai oktatás is. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a titkár elvtárs személyesen mutat példát a DISZ-tagok előtt. Rendszeresen részt vesz a foglalkozásokon, felkészül és rendes jegyzetet készít magának. Példamutatásának eredménye az lelt, hogy a DlSZ-veze- tőség, azonkívül , a DISZ-tagok nagy része részt vesz a politikai oktatásban és közülük kerülnek ki az élenjáró szövetkezeti dolgo zók. B kisvárdai gépállomás DISZ-szerveze e a terv teljesítéséért való harcra buzdítja a iiatai traktoristákat A kisvárdai gépál.omás DISz- szervezetét hosszú időre magára hagy.ák. Nem törődött a fiatalokkal a gépállomás pártszervezete, de a járási DISz-bizottság sem. így adódott, hogy a fiatalok nem éreztek felelősséget munkájuk iránt. Kertész Lajos DISz-f a'.al állandóan üzemanyag-tú fogyasztással dolgozott. Mándoki András a géptörésekre, volt „híres“ a gépállomáson. Mint DlSz-tago- kat, nem vonta felelősségre őket senki a hanyag munkáért, de nem is segített nekik senki hibáik ki javításában A két DISz-fíatal rossz munkája rossz hírbe hozta az egész DISz-tagságot, mivel a többi DlSz-tagok munkáját sem értékel.ék rendszeresen. Pedig voltak o yan DISz-tagok, mint Bódi László, aki mindig 100 százalékon felül teljesítette tervét mindig é en.ait a termelő munkában. Vagy jódkor Ferenc diszista, aki ugyancsak megállta helyét a mindennapi munkában Boda Jánossal együtt. Dekád-tervüket sokszor 200 százalékos eredmény, nyel te"jesítették, példát mulatva a gépállomás dolgozóinak és DISz-f tataijainak. Ezek a jól dolgozó DISz-fiata- íok nem tudták elnézni, hogy a DISz-szervezet nem tölti be azt a hivatását, amit pártunk elvár 'a fiatalok szervezetétől. Elhatározták, hógy újjászervezik a vezetőséget. DISz-gyii ést hívtak össze, ahol a tagság lelkesen választotta meg titkárnak Balogh Zoltán elvtársat, aki mindig becsülettel végezte munkáját. Megválasztottál: még a vezetőségbe Bed?. János ’vtársat is. Az új vezetőség, megvála. tása után azonnal munkához látc :. — Vezetőségi ü ésen beszélték meg a Szabad Ifjúság február S számában megjelent cikket, a A kosi Mátyás-Müvek DlSz-f.atslj inak felhívásáról. A vezetőségi .lést taggyűlés követte. ahol ala- mennyi DISz fiatal megjelel ! A vezetőségi tagok és DlSz-al vis- ták valamennyi DISz-fiatalt r g- hívták a DISz-gyülésre. ki ben előre e beszélgettek a DII : tagokkal a napirendről is. A taggyűlési beszámolót az új i kár eivtára a „Rohamcsapat’’ cii e - nyerése érdekében elvégj ndő feladatokra építette fel. ko tré tan foglalkozott a DISz-l gok feladatával a gépá lomáson síül a tavaszi munka megkezdése alkalmával. Helyesen bírálta a el maradó DISz-tagokat, s jó c da- ként beszélt az élenjárókról. A beszámolót élénk hozz zó. ’ások követték és a fiatalok gy- más után tettek fogadalmat i unkájuk megjavítására, tervük tel jesílésére, tű teljesítésére és az üzemanyagmegtakarításra. Elsőnek Varga Ilonka DISz-ve; tő- ségi tag szólalt fel, aki váll Ita hogy tavaszi tervét 120 százai tr- teljesíti, vagyis június 10. he 't' május 20-ra befejezi azt. A .00 százalékos üzemanyagfogvas: ást 90 százalékra csökkenti és er- senyre hívta a gépállomás « la- mennyi női traktoristáját. Kei ?s- Lajos hozzászó'ásában elmor ct ta, hogy azok a h!bák. amiket :d dig elkövetett, nemcsak az ó Hibái, hanem azoké is. alrk nem d- tak megfelelő segi séget t; rácsaikkal és ellenőrzésükké1. 61- 1 alfa. hogy évi tervét 120 sz| ra lékra teljesíti és 10 százalékos üzemanyagmegtakarítást ér el. — Ezután Mándoki András kért szót, akit az e múlt évben gépei alkatrészeinek állandó e töréséről ismertek a gépállomáson. Egy ki csit szégyenkezve kezdte hozzászólását, de megfogadta, hogy ebben az évben már nem rossz munkájáról lesz nevezetes, hanem jó eredményeiről! Megfő gadta, hogy tervét ISO száza, ék- ra fogja teljesíteni! Zakor Ferenc a DISz-tagok helytá lás'ró és példamutatásáról beszélt. Vál- alta, hogy terve 140 százalékos teljesítésével és 10 százalékos üzemanyagmegtakarítással harco azért, hogy a „rohamcsapat’’ 1 g- jobbjaí között emítsék! Elhatá rozta, ebben az évben úgy * fog dolgozni, hogy elnyerje a sztaha- novxsta-címet! A lelkes DISz-gyűlésen a gépállomás párttitkára is résztvett, ahol ígéretet tett a fiataloknak, hogy a pártszervezet ezentúl sokkal nagyobb gondot fordít a fia- ta’ok nevelésére, a párt aranytartalékára. Hangsúlyozta, hogy az elhangzott vá lalások teljesítését minden DISz-tag tartsa megfsz- telő kötelességének, amelyhez minden segítséget megad majd a pártszervezet és a gépállomás vezetősége. A vádaások teljesítéséhez szükséges, hogy a DlSz-szer- vezet vezetősége is adjon meg ehhez minden segítséget, nevel í- i DISz-tagokat a munkában való helytál ásra, a terv maradéktalan teljesítésére, hazaszeretetre, hogy' méltóak legyenek a hós Komszo i molhoz. SZÁSZ ELEK járási tudósító. Szeminárium-vezetési módszerem... Az elsőéves propaganda szeminárium látogatottságát úgy értem el, hogy minden foglalkozásra rendszeresen felkészülök. Igyekszem személyesen elbeszélgetni mlu-den hallgatóval, s megtudni: hogyan tanulmányozzák a kötelező irodalmat. Különös nagy gonddal foglalkoznak a későn járókkal, az elmara- dozókkal. Megmagyarázom nekik: a jó propagandista fegyelmezett és hallgatói példaképe. Már eddig elértem azt, hogy 32 hallgatómból 29—30 rendszeresen résztvesz a propagandista szemináriumon. Kezdettől megkívántam az elvtársaktól, a pontos jegyzetkészítést s rendszeresen ellenőrzőm jegyzetelésüket. Már a propagandista szeminárium megindulásakor foglalkoztunk a módszeres jegyzeteléssel és a szemináriumra való felkészüléssel. Azóta több hallgatót meglátogattam munkahelyén és Igyekeztem segítséget nyújtani eredményesebb tanulásához. A szeminárium hallgatói arra törekszenek, hogy a tanultakat felhasználják gyakorlati munkájukban. Ugyanakkor beszámolnak tapasztalataikról és közösen vitatjuk meg egy-egy hiányosság kiküszöbölésének módját. Ezzel elősegítem az e'vtársinsubb viszony kialakítását s figyelemmel kísérem hogyan fejlődnek a szeminárium hallgatói.' A szemináriumi anyag megvitatásakor minden hallgatót bevonok a vitába. Akik kissé tartózkodóbbak a vita során, azokat időnként megkérdezem, hogy mondják ct véleményüket a felvetett kérdésről. Ha nehezen indul meg a válaszadás, kisegítő kérdést adok. így elértem azt, a szeminárium hallgatói mindannyian hozzászólnak egy-egy anyaggal kapcsolatban föltett kérdésekhez. Természetesen ahhoz, hogy eleven vita alakuljon ki, jól fel kell készülni, bő-, az egész anyagot átfogó vitavázlatot kell készítenem. A vitavázlatbnn az ulkérdéseket is feltüntetem és néni engedem a hallgatókat eltérni a feltett főkérdéstől. Tapasztalatom szerint a helyes időbeosztás emeli a szeminárium értékét. Nem nyúlik el, nem laposodik el a vita és a hallgatók figvelmét állandóan ébren lehet tartani. Mezei Sándor elsőéves propagandist szeminárium vezető, Kisvárda. A kemeesei állandó bizottságok jó munkával segítik elő a begyűjtési tervek teljesítését, a tavaszi készülődést Kemecséü a tanács begyűjtési állandó bizottságának tagjai, az új begyűjtési rendelet tanulmányozása után hozzáfogtak a rendelet ismertetéséhez a dolgozó parasztik körében. Első feladatuknak tekiu- . ették a község feltérképezését, hogy a rendelet ismertetése szervezett, alapos legyen. A bizot'.ság .agjai kisgyüléseken ismertetik az új begyűjtési rendeletet, de emellett még fel is keresik a dolgozó parasztokat és elbeszélgetnek velük a község begyűjtéséről, a rendeletről. Ha valaki késik a most folyó beadással, felikeresi az az állandóbizottságt tag, akinek a körzetéhez tartozik és elbeszélget vele, megmagyarázza, hogy az előírás szerinti beadást előnyösebb .endszeresen teljesíteni, úgy, ahogy a felbontott terv előírja. Varga Sándor tanácstag első és legfontosabb feladatának a személyes példamutatást tartotta. A rendelet tanulmányozása után előbb rendezte első negyedévi tojás- és baromfibeadását és csak utána hívta össze a dolgozó parasztokat kisgyülésekre. Példáját számosán követték körzetében. Berki Antal 1 holdas dolgozó paraszt negyedévi .ojás- és baromfi beadását 280 százalékra, Csurka Miklósáé 3 holdas dolgozó parasztasszony fjedig 320 százalékra teljesítette. De Varga Sándor példáját a tanácstagok közül is számosán követték. Barnák Mihály és még többen szintén rendezték negyedévi beadásukat. Ugyancsak a begyűjtési rendelethez hasonlóan ismertetik Kemecsén a minisztertanács határozatát a mezőgazdasági munkákról. A ke- meesei Petőfi tszcs.-hez például ellátogatott az egyik mezőgazdasági állandóbizottsági tag és Ismertette velük a ha;ároza:ot. A csoport tagjai vállalták azt, hogy tavaszi vetési tervüket 3 nappal előbb fejezik be, mint azt a határozat előírja, Ezzel is biztosítani akarják a csoport tagjai a magasabb terméshozam elérését, a nagyobb jövedel- met. Szelik Károly járási tudósító. A 01/3. Építőipari Vállalat vezetősége adjon segítséget a vállalások tel es teséhez! Február első dekáújában elmaradt a 61/3. Építőipari Vállalat. Az elmaradás oka a vállalat veze- tősége szerint, hogy nem tudtak kellően felkészülni a téli munkák elvégzésére. Állításukat -azonban már az tény is megdönti, hogy januárhavi tervüket 110 százalékra teljesítették. Elmaradásuk oka elsősorban az, hogy a munkahelyek üzemi bizottságai és szakszervezeti bizalmijai elhanyagolták a munkaversenyt. A multévben is állandóan baj volt a verseny nyilvánosságával. Nem tartották nyilván a dolgozók felajánlásait és nem is értékelték. Az 1953-as évet úgy kezdték, hogy minden munkahelyükön rendszeresítették a felajánlási és versenyértékelési naplót és mostmár minden felajánlást ezekbe vezetnek, be. A jó kezdeményezés azonban mit sem ér, ha a szakszervezeti bizalmiak nem ellenőrzik a vállalások i teljesítését. Pedig a dolgozókban (nagy a versenykedv, a lelkesedés. Az április 4, tiszteletére tét: vállalások után, máris szép eredmények születtek. Például Sárközi József kőműves a csengeri építkezésnél február első dekádjá- ban 120 százalékra teljesítette tervét. A berkeszi gyermekotthon építkezésnél jól dolgozott az első dekádban Varga Lajos ács, akt 107, a kállósemjéni építkezésnél kitűnt Soltész Mihály kőműves, aki 125 százalékra teljesítette dckádtervét. Baj van az anyagtakarékosság terén is a 61/3. Építőipari Vállalatnál. A kállósemjéni építkezésnél például Cine Gusztáv onya"kezeKi- raktáros még mindig nem gondos- kodott arról, hogy a szállítás közben kiszakadt betonzsákokban ömlesztve tartott betont a raktárban elkerítse, hogy az anyagért menő dolgozók ne tapossanak rajta és ne hordják szót. Ez növeli az önköltséget és anyag kárba vész. Mulasztások vannak a baleseti- hárítás terén is, A berkeszi építkezésnél például az állványok félig lebontott állapotban vannak és bárkit könnyen érhet rajta baleso*. A vállalat vezetősége Zentel jáno, munkavezetőt ezért felelősségre vonta « Tnegrotá«ban részesítette (J. IC.) 2 NÉPLAP