Néplap, 1953. január (10. évfolyam, 11-26. szám)
1953-01-20 / 16. szám
PARTÉPÍTKS Hogyan javít a kcuiec^ei járási pártbizottság az ag-itációs munka színvonalán a Központi Vezetőség' határozata szellemében tárniuk, a Magyar Dolgozók Pártja az ország vezető ereje. A pán veaeti a munkásosztály, az egész dolgozó nép harcát. A párt vezetésének fő módszere: a dolgozók meggyőzése, felvilágosítása. Mit jelent a vezetés, ha a párt politikája helyes, # az élcsapat és az osztály közötti viszony zavartalan — teszi fel a kérdést Sztálin elvtárs. — A vezetés olyan feltételek mellett azt jelenti, hogy meg tud jhk győzni a tő ütegeket a. párt poli Ilkájának helyességétől, olyan jelszavakat tudunk kiadni és 'megvalósítani, amelyek a tömegeket elviszik a párt álláspontjához és meg könnyítik nekik azt, hogy saját tapasztalatuk alapján felismerjék a párt politikájának helyességét, azt jelenti, hogy a tömegeket a párt öntudatának színvonalára, tudjuk emelni s ekónt biztosítjuk a tömegek támogatású1, készségüket a döntő harcra.’' Pártunk számára is hatalmas mozgósító erőt jelent a meggyőző agitásiós, felvilágosító munka. A ‘ Központi Vezetőség júniusi ülése megmutatta, hogy agitációnk csati; akkor tölti be szerepét, akkor segíti gyzelemre vinei pártunk politikáját, ha széles értelemben szol gólja népünk nevelését, ha a bözr vetlen napi feladatokra való mozgósítással! egyidejűleg, mipröl-napra ' fejleszti népünk szocialista öntudatát, átformálja a tömegek goudolko dűsút. Agiitációs munkiánk nagy fontosságát az is mutatja, hogy megjavítására a Politikai Bizottság rövid idő alatt két határozatot is hozott. A foli-Ukai Bizottság határozatai óta nálunk, a kemecsei járás területén sokat javult a tömegek között végzett politikai felvilágosító munka. Ezelőtt mi is mereven elválasztódtuk a szervezési munkát az agitációs munkáitól. Ez a helytelen munkamódszer még kirívóbban mutatkozott meg az alap- szervezetekben. Demecserben például a népnevelők irány 1dúsát a párttitbá.r elvtárs kiadta „albérlet, be” különböző gazdasági vezetőknek. Kemecsén a népnevelőmunkába csak az által,mazottateiit vonták be, ateilk „hivatalból’1 agitáltak. Az agitációs munkánkat a fcam- pányszerCLség jellemezte, csak ak. kor használtuk fel a népnevelőket, ha valamilyen nagy munka volt és szükség volt aiz agitációra. Ezek lé nyegében azt mutatják, hogy a já-' rási pártbizottság és a pártszervezet lebecsülték a politikai felvilágosító munkát Első lépésünk ezen a területen az volt. hogy a járási bizottságon belül felszámoltuk azt a helytelen nézetet, mely szerint az agitációs munka csak aiz agitációs osztály feladata. Megértettük a .pártbizottság tagjaival, hogy a jó agitációs munka az eredmények alapja. — Azóta például a kisgyüléselőadó- feat és a népnevelőket nem csak az agitációs osztály munkatársai látogatják és segítik, hanem a többi osztályok munkatársai is. A következő feladat az volt, hogy a pártszervezetek titkáraival meg értessük: ők a népnevelő munka tényleges irányítói és felelősei. Ernői többször beszélgettünk titkári értekezleteken, személyesen is és azóta is állandóan, napirenden tartjuk ezt a kérdést. És ma már elmondhatjuk. bogy a párt titkáraink nagy többsége látja: a népnevelők rendszeres mozgatása, h&rebavetése nélkül nem tudják feladataikat megoldani. Enmel; eredménye az lett, hogy IjóbreíhoztAk az állandó népnevelő csoportokat. A régi népnevelő gárdát a pártszervezetek felülvizsgál ták ,®zók helyett, akik nem feleltek jpeg. s mint népnevelők nem mutattak személyes példát, olyan friss (rőtet vontak be, akik élenjárnak « munkában, becsülettel. péMaadó módon teljesítik az állam vrtSmtn kötelezettségeiket. Ezenkívül nagj- számban bíztak meg pártszerveze- teipk népmereVi munkával fiatalokat és nőket, akik ezidsHg úgyszólván ki voltaik zárva erről a terültről. A pártszervezetek titkárai az eddigi általános érvényű útmutatások helyfet ma már konkrét helyi érvekkel segítik a népnevelők munkáját. A népnevelő értekezleteken a párt; titkárok számadatokkal bizonyítják a falu dolgozóinak megváltozott életét, S ezeket az adatokat a népnevelők nagy sikerrel használják fel. Nagyhalászban például Nagy György elvtárs számadatokkal mutatta be milyen nyomorúságos volt a parasztok helyzete a múltban és mennyit változott a felszabadulás óta. Kitűnt például, hogy a félsz* biiduláSyöt» több ház Optillt Nagyhalászon. mint a Horthy-rendszer 25 esztend. .le alattit Sényő közeé ben pediig a népnevelők azzal is érvelnek, hogy 1945 óta több új épiile: emelkedett, mint amennyi ezelőtt összesen volt a fajúban. Komoly tények a népnevelők kezében aeok az adatok például, hogy a dolg áé parasztok vásárlóképessége — mint. ahogy ezt a sző vetkezeti boltok számadatai bizonyítják — megkétszereződött. Nagyhalászban példán1 kétszer annyit vásárolnak a dolgozó parasztot, mint a felszabadulás előtt. Ennek eredményeképp a nápne- velőmunta fellendült, tartalmasabb, színvonalasabb lett. A népnevelők állandó területet kaptak. így megismerték a hozzájuk tartozó dolgozókat. s ez nagyban elősegíti munkájuk eredményességét. S elértük azt, hogy járásunk nagy részében a népneveüő munka nem kampányszerű. hanem rendszeressé, állandó jellegűvé vfilt. Mivel járásunk temielöszövetike- zeti járás, a népnevelőknek legel- sősorban a termelőszövetkezetben felmerülő problémákkal kell foglalkozni, a termelőszövetkezetek megszilárdulásáért kell harcolni. Sezen a téren igen eredményesen használják fel a párttitikároktól kapott számadatokat. A nyírturai Béke termelőcsoporíib&n például Koós István rendszertelenül járt el a munkában és hanyagságával ltart okozott a csoportnak. A népnevelők a múltbeli nyomorúságra emlékeztették Koós Istvánt arra, hogy őt is elárverezték 1939-ben, nem tudta fizetni a banki hitel kamatait így elúszott az a ki« vagyonkája is ami volt. És a népnevelők elmondták neki azt is: most a te.rmelőcso- portibam munkája után nyugodtam .wdtaliamil élhet. Az idei zárszám adásnál is, bár a kedvezőtlen időjárás nagy mért’ékben befolyásolta a termést, egy munkaegységre öt kiló hetven deka ken véig’1 bottá és más Irii’önböző termény jutott a több mint négy forint pénzbeli járandó ság mellett és így is, hogy sokszor elmaradt a munkáiból. 162 munkaegységre többet kapott, mint azelőtt az öt hold föld terméséből. Hátha még jobbam dolgozik és több mun. kaegységet szerez! Koós István megértette ezt és azóta ő az egyik ’egszo.rgalmasnbb csoporttag. A sikeres egyéni agitáció mellett pártszervezeteink egyre inkább alkalmazzák a csoportos agitéciót. Ennék legelterjedtebb formája a kisgyüiés. Ma már nincs olyatn üzemünk.. temielőszövetkezetiink. községünk. ahol ne tartamának kisgyilléseké t.. Igein sok tapasztalat azt mutatja, hogy egy jól előkészített kisgyüiés nagy mozgósító erőt jelent a feladtatok végrehajtásában. A lsemecsei tennelőszövetkeaetekbein nem kisrészfben járultak hozzá a kiiSgyűtésefe ahhoz, hogy a csoportok adósság nélkül lépték át az. 'íj esztendő küszöbét..A kisgyfiliésefl- sikerét elsősorban aiz alapozza meg, hogy előadói állandóak, mindig,egv körzetiben tartják á gyűléseket' és -rre alaposain felkészülnek. A kis- gyűléselk különösen a Szovjet- nniió Kommunista Pártja XIX. kongresszusa anyagainak tauüimányo zásaikor hatottak natgy mozgőeífó erőként,. A kiagyftiléseiőadók a poli fi kai iskola hallgatóiból tevődtek össze és elimondtáik a kisgyü-lés résztvevőinek, hogy miit jelent szú murikra a XIX. kongresszus. Nem egy helyen történt meg mint Deine cserben, hogy a dolgozó parasztok a kisgyülésről haza,menve teljesítették az állam Iránt! kötelezettségei'kiet. De aUtalma teáik a csoportos agi- taeió más módszereit i's pártszervezeteink. Kéken például rneghonoso dott a közös rádfóhallgatáis. Vasmegyeren és Tlsaarádun rendiszeressé vált a csoportos újságolvasás. Nem egy helyen, mint Nagyhalászban, a munka jobb végzésére serkentették a dolgozókat a Koreáról szóló diapozitív filmek, melyeket a béke- kiisgyüléseken vetítettek. A nyírbog- dányi Ásváinycrlajipari vállalatnál a népnevelőik a dolgozók egy csoportját elviszik az üzemi faliújsághoz és ott közösen vitatják meg egy egy cikkét. A pártszervezetek a csoportos agftiációba bevonják a tömeg- szervezeteket és a békebizottságo- kat. A, Magyar Szovjet Társasán előadója beszél póldául a szovjet, dolgozók helyzetéről, a békebizotitság egy-egy tagja pedig. beszámol a nemzetközi helyzetről és a békemozgalom híteirö'. Az üzemekben, termelőszövetkezetekben működő knitúrbrigádok is nagy segítsége' leien tettek a pártszervezeteknek a csoportos ági taplónál. A kemecsei Rákóczi rermelőcsopoi'tban nagy mór tőkben járult a munkafegyelem megsziilArdftiátsúhcB a csasztnrtkn brigád. A in.T-ási pijrtlbizóttsáe az eddig' tapasztalatokat leszűrve még tovrjbi, erősíti az agitációs munkát. A legelső feladatunk ezen a téren aa, hogy Azonban ezen a téren még komoly tennivalóink vauinak. Népnevelőink egy része még nem elég harcos az ellenséggel szemben és nem neveli a haza és a Szovjetunió mélységes szeretet éré a dolgozó’/) t. A népnevelő munka színvonalát tartalmát tovább akarjuk javítani. Ezért a járási pártbizottság a já rás három községében népnevelő tanácskozást rendez. Első Ilyen ta riácskoaás Kemecsén lesz, melyre Kemecse, Nyírbogdány. Nyírtura, Sényő községek összes népnevelőit bevonjuk. Ezen a tanácskozáson a népnevelők megkapják a munkájukhoz szükséges útmutatásokat, segítséget és ugyanekkor a megjelent népnevelők elmondják egymásnak tapasztalatai bat, ági tudójuk mód. szerelt. A járási bizottság a népnevelő tanácskozás színhelyén egy népnévelőszobát rendez be, ahol a népnevelők megláthat jak, hogyan kell alkalmazni a faliújságot, a grafikonokat, vörös sarkot, á kií. lönböző szemléltető agitációs anyagot, a központi és megyei brosúrákat. Arra törekszünk, hogy tartalmi), sabb agitációval, Jobb politikái tö- megmunkávat maradéktalanul végrehajtsuk a párt- és kormáinyhatá- r oaii tokát. Szabó Endre, a kemecsei járási pártbizottság titkára. Harcolunk a 250 inunkaegyséíí eléréséért Mi, a. kótaji Lenin termelőszövetkezet DISZ-szervezeiének tagjai megbeszéltük röpgyülésen a tj’u- kodi Előre termelőszövetkezet fiataljainak felhívását, amelyben vállalják, hogy elérik a 250 munkaegységet. Szervezetünk valamennyi tagja csatlakozott ehhez a mozgalomhoz. Sőt, van olyan jónéhány DISZ-tag, akik ettől sokkal magasabb teljesítmények elérését is vállalták. Mészáros János és Angyal József elhatározták, hogy ebben a gazdasági évben 350 munkaegységet érnek el. Zsiclal Béla, Szties Márta, Hódi Gizella, Kovács Margit a 300 munkaegység megszerzésére tettek ígéretet. A kótaji Lenin termelőszövetkezet DISZ-szervezetének nevében: Kiss Margit DISZ-titkár. . Bőriparunk dolgozói igényt tartanak a sertésbőrökre ötéves tervünk negyedik esztendejében, 1053-ban a bőripar termelését jelentős mértékben emelni kell. Ahhoz azonban, hogy bőriparunk dolgozói felemelt tervünket teljesíthessék, elengedhetetlenül szükséges, hogy minél több megfelelő nyersanyaggal lássuk el. Ilyen fontos nyersanyag a szakértelemmel lefejtett sertésbőr. Nap-nap után hatalmas mennyiségű sertésbőr megy veszendőbe azáltal, hpgy sertésvágáskor a bőrt nem fejtik le és így az népgazdaságunk számára nem hasznosítható. Bőr. iparunk dolgozói elvárják mindenkitől, aki disznót hizlal és vág, hogy annak bőrét tejtse le és adja át a MÉH-telepnek, vagy a falusi földmüvesszövetkezetnek. Tegye azt mindenki azért is. mert a szakszerűen lefejtett sertésbőr kilójáért 25 forintot kap és ugyancsak kilónként három forint illeti meg a lefejtőt. A sertésbőr összegyűjtésének sikere nagymértékben ‘ függ azoktól a tanácsdolgozóktól, akik a sertésvágási engedélyeket kiadják. Ezeknek a dolgozóknak módjukban van a vágási engedélyt- kérőt felvilágosítani a sertésbőr gyűjtésének népgazdasági fontosságáról. Tudnia kell mindenkinek: bőriparunk dolgozói a sertésbőrökből cipőt, csizmát, táskákat és sok más fontos és hasznos iparcikket készítenek. A nyíregyházi rádió mai műsorából A nyíregyházi rádió mai műsorában riportban számol lie arról, hogyan készül a tagkönyvkiosztó párttaggyűlésre a MÁV fűtőház. Az agrotechnikai tanácsadóban a helyes t akarmánygazdálkodá sról lesz szó. A rádió szemelvényeket közöl a Néplap vezércikkéből, majd híreket közvetít. A zenei műsort a baráti népek dalaiból állítja össze. Rádióműsor JANUaR 20. KEDD K0SSUTH-RÁDIÖ! 5.00—8.30-ig : szemle. 6.00: Falurádió 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45: Levelezőink jelentik. 11.30: A Rádió asz- szonyrovata. 11-50: Nyitány az Élet vize c. dalműhöz. 12.00: Hírek. Hangos újság. 12.30: Hanglemezek 13.00: Magyar zenekari muzsika. 13.30: Raa népnevelőgárda sorait felírissitsük, új erőikkel töltsük meg. Az új népnevelők bevonásával továbbra is szem előtt tartjuk azt, hogy az élenjáró dolgozó parasztokat bíz zuk meg.ezzel a feladattal. S mindinkább elmélyítjük azt a tudatot, hogy népnevelő, munkát végezni, a párt politikáját ismertet ni a törne, gek között — nagy megtiszteltetést és kitüntetést jeieut, amelyet csak az arra érdemesek nyerhetnek el. Ez a munka már meg is kezdődött Nyírbogdé'nybain például a népnevelők számát ötven százalékkal emelték, s az új népnevelők már meg is kapták a területi beosztásukat, Sé nyőn az újonnan munkába állított húsiz népnevelőt azonnal beosztok táik a politikád oktatásba is. Tovább kívánjuk fokozni az üzemi, gépállomás! és termeTőosopori í népnevelők szakmai tudását, mely nagymértékben szükséges az eredményes munkához. A sényői Kossuth és a nyírtainál Béke termeiö- csoportokban a mezőgazdászok már megkezdték az előadásokat a népnevelők számára. Népnevelőink már eddig is komoly eredményeket értek el a szocialista hazafisáig kialakításában és aa ellenség iránti gyűlölet elmé- lyítéséban. Nagyhalászban például a népnevelők megmagyarázták, hogy elsősorban a hazafias kötelezettségeiknek tesznek eleget, ina teljesítik aiz állam iránti kötelezettségeiket. Nem utolsósorban ennek eredményeképpen teljesítették maradék nélkül a begyűjtési tervet. Ezeket az ered menyeket csak arz ellenség elleni szívós harcban érhetik el. A népnevelők például leleplezték Boros Károly kulákot, aiki nem vetett és a silóját el,rothasztotta. Megmutatták azt, hogy az ellenség aljas munkával akarta aláásni népi államunk erejét. TEDD PENZEDET MIELŐBB TAKARÉKBETÉTBE Előnyös. Kényelmes, biztonságos/ Sapka-tőkék eladók. Ma.lom utca' 17. Egy darab 100-as Csepel motorkerékpár vastag kerekekkel, príma állapotban sürgősen eladó. István u. 23. dics Béla Jenő és zenekara játszik. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés.— 14-15: Klasszikus operettekből 15.30: Hanglemezek. 15.50: Délutáni hangverseny. 16.20: A Gyermekrádió műsora. 16.40: Orosz -nyelvlecke a gim- náziumi tanulók részére. 17.00: Hírek. 17.15: Eery falu — egy nóta — 17.45: Termelési híradó. 18.00: Azifjú- ság és a béke dala — lengyel békedal. 18.20: Egyszerű, mint az igazság. Emlékezés Lenin elvtársra. 19.00: Hangos újság. 2q.00: Hírek. 20.10: Hat és fél nap. Dokumentjáték a szu- hakállói bányászok mentéséről. 20 40: Magyar zeneszerzők új hékedn Iáiból. 21.00: Tánczene. 21.15: Hangverseny Michael Haydn műveiből. 22.00: Hírek. 22.20: Bartók est. 23.10: Mozart: Német táncok. 23-20: Szórakoztató zene. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 6.00: Hanglemezek. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Filmzene. 7.35: Ágasvári Sáudomé énekel. 8-30: Reggeli hangverseny. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek. 11.00: Hanglemezek. 11.15: Hegyi Géza zongorázik. 15.00: Proklasi-zi- kus kamarazene. 15.25: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik 16.10 :Len- gyel népi muzsika.. 17.10: Zenekari hangverseny. 18.10: A vtudomáuy fellendülése az ú.i Romániában. Előadás. 18.45: Szív küldi szívnek szívesen — 19.05: Muzsikáról mindenkinek. 19.35: Vidám esti muzsika. 20.15: Sportne- gyedóra. ____________________ SZABOEPS-SZATMÁKT néplap Felelős szerkesztő • Siklósi Norbert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség • Nyíregyháza •a György-u. 5 Tel.: 13-70 32 77 Kiadóhivatal: N^iregyháza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00. Szabolcs Szatmármogyei Nyomdaipa*'» Vállalat. Nyíregyháza Dózsa György-ntca 6. roám F Szilágvi dózscí n Vl!l \ i 195Ö JA NI'AU 1\