Néplap, 1952. december (8. évfolyam, 283-306. szám)
1952-12-20 / 298. szám
NÉPLAP 1952 DECEMBER 20. SZOMBAT 2 Az öntözéses kertészet növeli a „Ságvári“ tszcs, vagyonát PARTÉPÍTÉS A tiszalöki erömííépitkezés pártszervezetének munkája ötéves tervünk nagy alkotása: a Tiszalöki Vízierőmü községünk határúiban énül. A vízlerőmü felépítését Horthy idejében húsz éven keresztül os k tervezték, mi pedig most öt év alatt meg is valósítjuk a tervet. Az építkezés munkálatai 1949 telén kezdődtek. Ekkor, a kezdet kezdetén igen sok nehézséggel kellett megküzdeni. A legnagyobb akadályt a gépek hiánya okozta. Azonban ez a nehézség hamarosan megoldódott : építkezésünkön megjelentek a szovjet gépek, ekszkavá torok, földgyaluk, valamint a szovjet mintára épült szívókotró hajók. De a baráti szovjet nép nemcsak azzal segített, hogy gépeket küldött az építkezéshez. Elküldte a Tiszalöki Vízierőm ühöz a legjobb szovjet szakembereket, akik hatalma« mértékben segítik munkánkat azzal, hogy átadják a kommunizmus nagy építkezéseinél szerzett gazdag tapasztalataikat. Az építkezés pártszervezetére az első időktől kezdve igen nagy feladat hárult, öntudatos munkásokká kellett nevelni a tegnapi gazdasági cselédeket, s a mezőgazdaságtól átvett dolgozókat, olyanokká, akiknek a legszentebb ügyük a nagy építkezés minél előbbi sikeres befejezése. Meg kellett velük Helytállnak a munkában megedzett kommunisták Nagy nehézséggel kellett megkiiz. deniink különösen a szívókotró munkarészlegnél. Az ellenség, a kártevők munkája következtében Itt a termelés üteme messze elmaradt a tervtől. Baj volt a dolgozók közt a kollektív szellemmel is. — Pártszervezetünk felülvizsgálta ezt a részleget és a népnevelő munkában megedzett kommunistákat állította erre a helyre, és a munkarészleg élére. Ez az intézkedés meg is hozta a kívánt eredményt, mert ez a munkarészleg eddigi íeljesít- m én yenek hatszorosa t-h étszereré t teljesítve, nemcsak a lemaradást hozta be, hanem a tervét túl is teljesítette. A szívókotrók november 5-re befejezték évi tervüket, pedig a jó munka kulcsa: a tömegek politikai tudásának, öntudatának emelése. értetni a munkához való új viszonyt, emelni kellett politikai és szakmai tudásukat, hogy a rájuk bízott nagy munkában helyt tudjanak állni. Éberen kellett őrködni azon, hogy az építkezésnél nehogy kárt okozzanak az ellenséges elemek. Ehhez a nagy munkához erőt adott nekünk az, hogy pártunk és kormányunk a legmesszebbmenőkig segíti az erőmű építkezésen dolgozókat. Pártszervezetünk az elmúlt két esztendő alatt', a kezdeti nehézségeket sikeresen legyűrve megerősödött, megizmosodott és bőséges tapasztalatokra tett szert a politikai tömegmunka terén. A munka és a terv teljesítéséért vívott harc motorja a pártszervezet lett. A pá rtcsoport vezet őket. párttagéira t és tagjelölteket állítottuk a legnehezebb, legfelelősségteljesebb helyekre, akik személyes jó példájukkal, a dolgozók között végzett politikai felvilágosító szóval jobb munkára serkentették a pártonkívüli dolgozókat is. Ennek tudható be, hogy az ötéves terv első esztendejének tervfeladatait sikeresen megoldottuk. Eddig az építkezésünkön megmozgattunk 2.500 000 köbméter földet és bedolgoztunk 70.000 köbméter betont. Mindezt csak úgy érhettük el, hogy a párttagságunk a munkaverseny rohamcsapataként mindenkor az élenjárt. a három hajó négynek a tervét teljesítette. Épitőmunkánkban példaképeink, a Volga—Don csatorna építőinek munkája nyomán egyre fejlettebb m u nka módszereket honos í t o 11 u n k meg. Munkahelyeinken olyan hősök születtek, mint K. Nagy Sándor elvtárs, aki viharos éjszaka a magasban, életét kockáztatva megjavította a villanyvezetéket, hogy az erőmű építkezése ne álljon meg A hajdani mezőgazdasági munkásokból a pártszervezet nevelésének eredményeként a sztahanovisták tizei születtek. Azonban a pártszervezet az eredmények mellett egy pillanatig sem felejtette el, hogy (Folytatás as 1. oldalról.) tudjuk hódítani a természetet. Nem félünk a szárazságtól sem. Akkor csinálunk esőt, amikor akarunk. Trifanov Miklós munkája csakugyan dúsan gyümölcsözött a „Ság- vári” termelőcsoportban. A 11 holdas öntözött terület 144 ezer forint értékű árut adott a csoportnak, ennyivel n. re a tagok jövedelmét, míg a közel húszszor annyi szántóterületről csak 9G.920 forint volt a bevétel, a szárazkertészet 19 holdja pedig 135 ezer forintot jövedelmezett. Érdemes hát öntözni, bőségesen kifizetődik — erről győződött meg ebben az évben a „Ságvári” termelőcsoport tagsága. A szép jövedelemből aztán fejlődhetik a gazdaság is. Azelőtt kihalt volt a csoport udvara — most pedig már 800 darab tyúk, pulyka kapargál, az udvar melletti .tóban pedig 20 darab liba és 270 kacsa úszkál. Mind a szövetkezeti tagok tulajdona. Ezenkívül a volt üres istállóban ma már 8 ló fogyasztja munka után az élelmet. Az új szerszám csatja pedig a lámpafényben csak úgy villog a faion lévő szegről. Gyarapodott a szövetkezet ingatlanja is. A tanyaközpontban egy 60 férőhelyes sertésfiaztató és 100 férőhelyes új tehén! stálló húzódik. A termelőcsoport legelőjén pedig 152 darab juh szedegeti a decemberi füvet. A baktalórántházi járás propagandistái csatlakoztak a nagy kiállói járás propagandistáinak verseny- felhívásához. Megfogadták: teljes erejükkel elősegítik a Szovjetunió Kommunista Tártja XIX. kongresz- szusa anyagának tanulmányozását, Sztálin elvtárs új művének megismerését. Elsősorban a propagandista szemináriumok színvonalát javítják meg. Három körzetre osztották fel a járás területét, minden körzet élén egy felelős van. — Ezek felelősek azért, hogy körzetük minden egyes propagandistája pontosan, rendszeresen résztvegyen a propagandista-szemináriumokon. — Ugyanakkor négy tanulócsoportot szerveztek a propagandisták a járásban s ezeken a tanulócsoportokon készülnek fel közösen a propa- gandista-szem inári uniókra. A tanulócsoport! üléseken módszertani kérdéseket is megvitatnak. A baktalórántházi járás propagandistái azt is elhatározták: előA Szabadságharcos Szövetség nyíregyházi alapszervezetei lelkesen készülnek a decemberhavi taggyűlésekre. Ezeknek a taggyűléseknek fokozott jelentőséget ad Rákosi elvtárs országgyűlési beszéde, amelyben népünk nagy vezetője a honvédelem, a néphadsereg erősítésének kérdésével a legfontosabb feladatok között foglalkozott. A taggyűléseken az alapszervezetek tagjai az elmúlt esztendő munkáját értékelik s egyben megszabják a jövő esztendő feladatait, elkészítik 1953 első negyedévének munkatervét. Szövetségünk fontos feladata, hogy dolgozóinkat, fiataljainkat a forró hazaszeretet szellemében helytállásra, áldozatvállalásra s az ellenség kérlelhetetlen gyűlöletére neveljük. Pédaképül állítjuk tagjaink elé a hős szovjet népet, Sztálin elvtársat és Sztálin elvtárs neveltjeit. a hős Matrozovot, Meresz- jevet, Zóját. Példaképül állítjuk tagjaink elé dicső történelmünk kimagasló alakjait: Hunyadit, Rákó czit, Esze Tamást. Kossuthot, Bem apót, Szainuelly Tibort, Zalka Mátét. A „Ságvári“ termelőcsoport öntözéses kertészete nagyban elősegítette a városi dolgozók ellátását. A két és félholdas pap* rikaföld 100 mázsa paprikát hozót és egyéb kerti növényekből sem adták 100 mázsán alul a piacon értékesített árut. A szövetkezeti parasztság számára több bevételt, az üzemi dolgozók számára pedig jobb áruellátást biztosított az öntözéses gazdálkodás, ami azt jelenti, hogy városi dolgozóink több zöldségféléhez jutnak. Vitaminból dús étel kerül az asztalukra. így jobban bírják a munkát, Könnyebben tudják teljesíteni nagy feladatukat, amiről Rákosi elvtárs beszélt az országgyűlésen: „A jövő esztendőben iparunk termelését IC százalékkal akarjuk megemelni.” A Ságvári termelőszövetkezet tagjai látják, hogy mit jelentett számukra az öntözéses kertészet. Elhatározták tehát, hogy növelik az öntözéses területet vagy 8 holddal. Emellett még megvalósítják a korai kertészetet. Már most megkezdték a melegágyak rakását. Trifanov Miklósnak pz a véleménye, hogy a kalarábét, zöldséget, uborkát már április elején is tudnak piacra vinni. Ezzel a termelőszövetkezet jövedelmét meg fogják kétszerezni! (1‘app Júlia.) segítik, hogy a járás dolgozó népe megismerkedjen a kongresszus és Sztálin elvtárs fontos útmutatásaival — ugyanakkor Rákosi elvtárs országgyűlési beszédének útmutatásaival. A politikai iskolák hallgatói, propagandistái ennek érdekében rendszeresen tartanaik községükben kisgyüléseket. Minden politikai iskolán agitációs brigádot szerveznek a legfejlettebb hallgatókból s a brigádok tagjai tartják majd a kisgyfiléseket, csoportos beszélgetéseket. Felkeresik a fonóestéket, foszt ókáka t s ezeken egy-eg.v részt olvasnak fel a kongresszusi anyagból, Sztálin és Rákosi elvtársak beszédeiből. A propagandisták minden politikai Iskolán létrehoznak egy szerkesztőbizottságot is, amelynek nem csak az a feladata, hogy a faliújságot szerkessze, hanem az is, hogy a megyei újságot, rádiót levelekben rendszeresen tudósítsa a politikai Iskolák tapasztalatairól. Számos alapszervezetünk jó munkáról, jó oktatómunkáról számolhat be. A villanyteiepi, bedő- bokori, konfekcióüzemi, kiskereskedelmi alapszervezeteink jól dolgoztak. Ez visszatükröződik a munkában is. A konfekcióüzem szabadságharcos brigádja Sztálin elvtárs 73. születésnapjáaaik tiszteletére 130 százalékra emelte teljesítményét. Azonban a 61/2. Építőipari Vállalat alapszervezefei nem dolgoztak kielégítően 1952-ben. Nem kérték sem a pártszervezetek, sem a DISz-szerveaetek segítségét. — Alapszervi vezetőségeinknek legfontosabb feladata, hogy alaposan készítsék elő a mostani taggyűléseket s azokon a mély bírálat és önbírálat szellemében vitassák meg a munkát, a feladatokat. Ez lesz a biztosítéka annak, hogy 1953-ban Rákosi elvtárs útmutatásának szellemében az eddiginél jobb munkát végzünk majd. Bodnár János, a Szabadságharcos Szövetség városi titkára. Ezért ebben az évben is tíz politikai iskolát szerveztünk építkezésünkön, és alig van olyan dolgozó, aki no venne részt politikai oktatásban. Építkezésünk vezetősége és nem utolsó sorban a pártszervezet, bátran nyúlt a munkafegyelem megszilárdításának kérdéséhez. A politikai nevelőmunka és egyes esetekben, a notórius mulasztóknál alkalmazott rendszabályok eredményeképpen ma már alig akad olyan dolgozó, aki megsérti a munka fe gyeimet. Ha mégis akad ilyen, azt maguk a dolgozók közösítik ki, nem A III. magyar békekongresszus küldöttei beszámolókat tartanak községeinkben. Dolgozóink hatalmas érdeklődéssel fogadják ezeket a beszámolókat. Máriapócson 450-en, Tiszadadán 550-en vettek részt a kongresszusi beszámoló, gyűlésen. Ezeken a gyűléseken számtalan hozzászólás hangzik el, melyben dolgozóink elmondják, hogy mit tettek eddig a békéért. Kosa István fehérgyarmati dolgozó paraszt elmondotta: nemcsak 1932-es. hanem 1953-as baromfibeadását is teljesítette. Bodászon a békebizottság kezdő* ményezésére 1070 gyümölcsfát ültettek el. A békebizottság tagjai példát mutatnak minden téren. Id. Szűcs Lajos és Elek Sándor a III. Békekölcsönt a tsz. tagsága előtt fizette be. A III. magyar békekongresszus határozatát kisgyüléeeken ismertetik a békebizottságok, sőt olvasóköröket szerveznek, s az olvasókörökön a III. békekongresszus tűrik meg az építkezésen. Pártszervezetünk egész tekintélyével segíti a művezetőink irányító munkájút. Ugyanakkor megkívánjuk, hogy a munkát irányító műszaki vezetők állandó szakmai képzéssel növeljék tudásukat, mely képessé teszi őket arra, hogy az előttük álló komplikált műszaki feladatokat sikeresen megoldják. Pártszervezetünk javaslatára .t munkavezetők és a segédmnnkave- zctők képesítésére, jól felkészült előadók segítségével kéthónapos esti ta.nfolyamot indítottunk. Egyre nagyobb méretű munka folyik anyagát, a népek bécsi békekongresszusáról megjelent cikkeket tanulmányozzák. Fábiánházán a Rá kosi-pert olvassák. A mátészalkai járásban 25 olvasókör működik tís az olvasókört minden vasárnap este megtartják. Magna Andrúsné nyíregyházi 63 éves 5 holdas egyénileg dolgozó parasztasszony jó békeharcos. Egészévi beadását november 22-ig teljesítette. Kezdeményezésére ..békefasort” ültettek az örökösföldiek IV. szakaszán a békebizottság tagjai. Jó békeharcos munkájáért a III. magyar békekongresszuson megválasztották az Országos Béketanács tagjává. Most is fáradhatatlanul ismerteti a békeharc jelentőségét. Eddig már három beszámoló békegyűlést tartott. Megyénk dolgozói a békebizottságok kezdeményezésére megszervezték a rádió csoportos hallgatását is. A tiszalöki járásban 53 helyen hallgatták Joliot-Curienek, a Békevilágtanács elnökének beszámolóját. ugyanis építkezésünkön, amely nemcsak a pártszervezettől, hanem az építkezés minden dolgozójától fokozottabb tudást és több harc- készséget igényel. Nagy súlyt helyez pártszervezetünk a gazdaságos termelésre is. Pártszervezetünk a munkahelyeken közvetlenül ellenőrzi, hogy a Rákosi és Gero elvtárs beszédében említett takarékossági irányelvek érvényesüljenek. A termelési értekezletek mellett a pártnapokoa is rendszeresen foglalkozunk a takarékosság kérdésével. Szemléltető példákon mutatjuk meg a dolgozóknak, hogy milyen jóvátehetetlen károkat jelent, ha nem törődünk a takarékossággal. Ennek eredményeképpen komoly sikerek születte!: a takarékosság terén. Hogy csak egy példát említsek: a megengedett cementporlá.s százaléka loi- rom. ezzel szemben nálunk ezt különböző műszaki műveletekkel leszorítottuk egy-músfél százalékra. Ezzel az építkezés megkezdése óta húsz vagon cementet takarító:tünk meg. A megtakarított cement bet — tíz méter fesztávolságú — vas- betonhíd építéséhez elegendő. A fentebb említett feladatok mellett különös gondot fordít a pártszervezet az ifjúság nevelésére. A pártszervezet nemcsak ellenőrzi, hanem segíti is az építkezés DISz- szervezetét. Tudjuk azt, hogy a mi megkezdett művünket ők folytatják, és ennek megfelelően segítjük munkájukat. Gondunk van párt- szervezetünk erősítésére is: havonta öt-hat tagjelöltet veszünk fel. Ennek a politikai munkának eredménye az, hogy az építkezésen nem küzdünk káderhiánnyai. Ez tette lehetővé, hogy a tiszavasvári hajózsilip építkezésének megkezdéséhez olyan kiváló munkaerőt tudtunk adni, mipt Rozsnyai Rezső fiatal kommunista mérnök. Az építkezés dolgozói nagy figyelemmel kísérték a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusát. A szovjet emberek iránt érzett nagy szeretet jeléül elhatározták, hogy évi tervüket november 30 ra teljesítik. E fogadalmukat az építkezés dolgozói végre is hajtották. Az előttünk álló feladatokat úgy kívánjuk végezni, hogy továbbra is méltóak legyünk arra a megtisztelő jelzőre, amellyel Sztálin elvtárs kitüntetett bennünket, hogy ro- liambrigádhoz méltóan dolgozzunk és az előttünk álló nehézségeket: leküzdve határidőre befejezzük az erőmű építését. Kiss László, a tiszalöki Vízierpmű építkezésének párti Ilkára. Vannak azonban olyan községek is, ahol nem foglalkoznak megfelelően a béke kérdésével. Kállósem- jénben nem szervezték meg a kongresszusi beszámoló gyűlést, pedig Kúllősemjén dolgozói szerették volna meghallgatni a kongresszus eseményeit. Tiszavasváriban december 7-én táncestélyt szerveztek a kongresszusi beszámoló gyűlés helyett. A megyei bókebizottság is elkövette azt a hibát, bogy a ke- inecsei és • nyírbogdúnyi gyűlésre nem biztosított kongresszusi küldöttet, aki beszámolt volna. Most az a feladat áll békebizottságaink előtt, hogy a kongresszusi anyagot és Rákosi elvtárs beszédét megismertessék megyénk valameny- nyi dolgozójával, hogy ebből tanulva, békebizottságaink megerősödve a béke zászlaja alatt mozgósítsák megyénk dolgozóit újabb munkahőstettekre, az állam, a dolgozó nép iránti kötelezettség maradéktalan teljesítésére, az őszi vetés maradéktalan befejezésére. (MT sajtócsoport.) Kisgyűléseket tartanak a baktalórántházi járás politikai iskoláinak hallgatói a kongresszusi anyagból Lelkesen készülnek a Szabadságharcos Szövetség nyíregyházi alapszervezetei a decemberhavi taggyűlésekre Megyeszerte fellendült békebizottságaink munkája