Néplap, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-23 / 275. szám

s NÉPLAP Ma kezdődik és november 30-ig tart Nyíregyházán a mezőgazdasági kiállítás Ma kezdődik és november hanninoadikáig tart Nyíregyházán a mezőgazdasági kiállítás, amelyre a niegye állami gazdaságai, terme­lőszövetkezetei hozzák el növénytermelő munkájuk legszebb gyümöl­cseit, állattenyésztő munkájuk fejlődésének bizonyságául a legszebb jószágot. A kiállítást ma, délelőtt iis órakor nyitják meg ünnepélyes külsőségek között. A növénytermelési és gyümölcsészetí kiállít(js színhelye a József Attila kultúrotthon, míg az állattenyésztési, erdé­szeti és gépesítési kiállítás a Lemin-téren lesz. 1/ új termelési eljárások alkalmazásának nagy hasznáé bizonyítják a mezőgazdasági kiállításon a tiszavasvári állami gazdaság termclvényei A tiszavasvári állami gazda­ság ebben az esztendőben híressé lett kiváló terméseredményeiről, arról, hogy az állami gazdaság nö­vénytermelői lelkesen, odaadással, minden nehézséggel megküzdve dol­goznak a magas terméseredmé­nyekért. A gazdaság növénytermelői most a mezőgazdasági kiállításon is be­mutatják termel vényeiket, ame­lyekkel mind az új termelési eljá­rások alkalmazásának nagy hasz­nát bizonyítják majd. Mintát hoznak a tiszavasvári állami gazdaság növényterme­lői a jarovizált ,.Acker.végen" bur­gonyából. Elmondják majd, hogy ezt a burgonyát június 26-án ül­tették el hatvanszor-negyven cen­tis sor- és tőtávolságra, ültetés előtt 100 kiló szuperfoszfúttal. 70 kiló kálisóval, 50 kiló pétisóval trágyázták meg a földet. Kikelés után boronáltak, majd egy síma kapálást kétszeri töltögetés köve­tett. A termésátlag holdanként 68.50 mázsa volt. Bemutatják majd kiváló ..Bán­kúit” búzájukat is. 30 holdon ter­melték, az elmúlt ősszel vetették. A búzafölden tarlószántást végeztek, majd hengereztek. Ezután elvégez­ték 24 centi mélyen a vetőszántást, 100 kiló szuperfoszfáttal trágyáz­tak, majd boronáltak, s keresztbe- hosszába vetettek. Tavasszal boro- nálás előtt holdankint 50 kiló péti­sóval fejtrágyáztak, s utána henge­reztek. A termésátlag az aszályos esztendő ellenére is 10.71 mázsás volt, míg a kísérletképpen régi módszerrel vetett búza ugyanolyan körülmények között csak 8.83 má­zsás termést hozott holdankint. A gazdaság állattenyésztői két magyar félvér tenyészkanéit és öt tenyészkost hoznak a kiállításra. Az egyik kos két és fél éves, nyí- rósulya nj'olc kilogramm. f t * „Őszi vásár meghosszabbítva!" November 30-ig leszállítóit árakon vásárolhat a vásár összes cikkeiből az 9 ' Állam* Áruházban Nyúltenyésztők figyelem! A Prémesállattenyésztő Vállalat október 15-től december 31-ig élőnyúlbegyiijtést tart. A belga óriás kivételével mindenfajta 2 kg-on felüli nyulat, élősúly kg-ként 10.— ft-os áron, ugyanazt szerződésileg 12. ft-os áron átvesz. A belga óriás ára kg-ként 8. ft, szerződéssel 10. ft. Ajánlja fel átadó nyulait. Szállításról a vállalat gondolkodik. Nagyobb téléit helyszínen készpénzfizetés ellenében vesz át. Kisebb tétel ellen­értékét 48 órán belül kiegyenlíti. PR ÉMESÁLLATTENYÉSZTÖ VÁLLALAT Budapest, V. Sütő-utca 1. Itádióinüsoi* NOVEMBER 23. VASÁRNAP KOSSUTH.RÁDIÓ: 6.00—9.00-ig: .Reggeli zenés műsor. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 8.00: Hí pék. Lapszemle. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.50: Könnyű út a komoly ze­néhez 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: Bemutatjuk új lemezeinket.. 11.00: A Magyar Rádió békeműsora. 11.30: Uj magyar művek. 12.15: Hírek. ■ 13.30: Hangos» újság. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Müvós'zlemezek. 15.50: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 16.00: A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága. 1.50: ..Szél kerekedik." Zenés egyve­leg. 17.00: Egy hét a külpolitikában. 17.30: Magyar filmzene. 17.40: Kin­övés Kalendarium. 19.00: Szovjet tűnczene. 20.00: Hírek. 22.20: Kossuth, díjáé művészek hangversenye a Béke. kongresszus tiszteletére. 21.20: Halig, képek a vasárnap sportjáról. Totóhí­rek. 21.50: Indulók. 22.00: Hírek. — 22.10: A Moszkvai Rádió esztrád ze­nekara és a. Lengyel Rádió tánczene­kara. játszik. 22.50: Saporin dalok. 23.05: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 24.00: Hírek. PETŐFI-RÁ DIÓ: 8.00: Hangleme­zek. 8.30: Falurádió. 9.00: Hangleme­zek. 9.45: Unitárius vallásos félóra a stúdióból. 10.15: Evangélikus isten­tisztelet közvetítése. 11.00: Miska bá_ ősi lemezesládája. 11.35: A Magyar Rádió bányász műsora. 12.05: A világ ifjúságii a békéért. 12.50: Életünkről.. 13.00: Baráti népek művesednek hangversenye. 14.00: Mai operettek­ből. 15.00: Tudományo« fejtörő. — 15.20: Magyar dalok. 15.45; A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap is. mertetése. 16.00: A Rádió Gyermek­színházának műsora. 16.40: Szív kül­di szívnek szívesen. 17.00: A mi Adyuk. Előadás. 17.50: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 18.45: Forró föld. Rádiódráma 19.50: Csán­gó dalok. 22.00: Lorenz Kornélia éne­kel. 22.25: Balettzene. NOVEMBER 24. HÉTFŐ KOSSUTH-RÁUIÓ: 5.00—8.30-ig : Reggeli zenés műsor a munkába in­duló dolgozóknak. 5.30: Hírek. Lap­szemle. 5.55 Vasárnapi sporteredmé­nyek. 6.00: Falurádió. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45: Külföldi lapszemle. 11.30: Számadás. Elbeszé­lés. 12.00: Hírek. Hangos újság. — 12.30: Hanglemezek. 13.00: Operarész. letek. 13.30: Hanglemezek. 14.00: időjárás- é» vízállásjelentés. 14.15: Heti zenés káleítdárium. 15.00: Út­törő-híradó. 15.30: Ifjúsági dalok. — 15.50: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 16.20: Ifjúsági fejtörő. 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.00: Hírek. 17.15: A Szabad Ifjúság vasárnapi számának ismertetése. — 17.30: Századok üzenete. Lapok egy . új magyar antológiából. 18.00: Jó munkáért szép muzsikát! 19.00: Han. gos újság. 20.00: Tíz perc külpolitika. 21.01: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 22.00: Hírek. Sport. 22.25: A Filharmóniai Társaság zenekara játszik. 23.45: Dalok. 24.00: Hírek. PETŐ FI-RÁDIÓ: 6.00: Hangleme­zek. 6.46: Jó reggelt, gyerekek! — 7.00: A hét zeneszerzője. Donizetti.— 7.35: Operettmuzsika. 8.35: Balett­zene. 9.00: Részletek a. Pomádé ki­rály új ruhája c. operából. 9.20: Orosz nyelvlecke kezdőknek. 9.40: Szovjet gyermekzene. 10.00: Hírek. 10.10: Polkák, keringők. 10.30: Óvodások műsora. 10.50: Groh Julia és Kishe­gyi Árpád énekel. 15.00: Zenekari hangverseny. 16.00: Szeresd a hazát! Verses, zené? műsor. 16.30: Szovjet, lengyel, bolgár és német dalok. — 17.20: A világ térképe előtt. 17.4Q: A Rádió népművelési híradója. 18.00: Hanglemez. 18.10: A magyar munkád, mozgalom az I. világháború éveiben. Előadás. 18.45: Filmzene. 19.35: Szív küldi szívnek szívesen. 20.00: Hernádi Lajos zongorázik. 20.15: Sportnegyed­óra.. 22.00: A Magyar Rádió városi színházi hangversenyének közvetítése. Nyíregyházi mozik műsora BÉKE-FILMSZINHÁZ: fél 5, fél 7. fél 9 órakor: Erkel. Film a magyar nemzeti opera. megteremtőjének életéről. DÓZSA-FILMSZINH'ÁZ: 4 6. 8 órakor: Árnyak a szigeten. Német film egy dán sziget népé. nek és orvosának hős életéről. Méhészek figyelmébe! A Népgazdasági Tanács cukrot i Biztosit a méhek téli teleltetéséhez jutányos áron. A méhészcsoporttáfflk 20 kiló cukrot 120, azok a szövetke- | zeti tagok pedig, akik a méhészcso- s portnak nem tagjai, 138 forint 6„ fillérért, egyéni méhészek 160 fo. rintér kapnak. A cukor árát a Mé­hészeti Vállalathoz kell befizetni s ennek ellenében megkapják az utal. ványt a cukor átvételéhez. A cukor, utalványt a sóstóhegyi földmíivesszö- vetkeezt váltja be. Várószoba vagy raktár? A nyíregyházi pályaudvar ciótt a felszabadulás után várószobát építet­tek a villamosutasok számára. Ennek ep,yik helyiségét cukorkaárusnak ad. ta ki a kisvasút. S most, hogy be- | állt a hidegebb idő, mit tapasztal a villamosutas? A várószoba ajtaja zárva van, mert a cukorkaárus ott tartja néhány üres dobozát. Szeret­nék tudni a villamoson utazó tíolgo zók: vájjon várószobának, avagy egy magánárus üzlethelyiségének raktárának építette-e népi demokra ciánk az állomástéri épületet?! vnrr'tnT'T’ 23 VASAT?NA!' Súlyos börtönbüntetések a napraíorgó- és burgonyabeadás szabotálásáért A napokban hozott ítéletet a kemecsei járásbíróság Kövér Anitái kulák ügyében. Kövér Antal kólák azzal, hogy nem teljesítette 261 kiló napraforgó- és 3366 kiló bur- gonyabeadúsi kötelezettségét, sú­lyosan megkárosította a nép álla­mát. Ezért a bíróság egyévi bör­tönre, ezer forint pénzbüntetésre, valamint ezer forint vagyonelkob­zásra ítélte. Ugyancsak a kemecsei járásbíróság hozott ítéletet lú. Szatmári József kulák ügyében, aki Kövér Antalhoz hasonlóan el­szabotálta a napraforgó-, burgonya és más beadási kötelezettségeik tel­jesítését. A bíróság id. Szatmári Józsefet egyévi és kéthónapi bör­tönre, ezer forint pénzbüntetésre és ezer forint vagyonelkobzásra ítélte. A nagykállói járásbíróság a Bi riben lakó Szikora Józsefné kulák ügyét tárgyalta. Szikora Józsefnét a napraforgó és más beadási köte­lezettségek nem teljesítéséért a bí­róság hathónapi börtönbüntetésre ítélte. Bírósági ítélet a vételijegy-hamisítók ügyében Nemrégiben tárgyalta a megyei bíróság a nyíriuihálydi vételijegy- hamisítók bűnügyét. A bűnözök névsora ,,díszes”: Mikecz József volt gazdatiszt fia, Botai Albert volt terménykereskedő, aki nem elégedett meg azzal, hogy a múlt rendszerben a dolgozók verejtékén, vérén élt, hanem kijátszva a helyi pártszervezet éberségét, csalárd módon a termelőcsoportba furako- dott, hogy azt belőlről bomlassza. Ott van köztük az 58 holdas ku- lákasszony, Kövér Ferencné is. Ez a banda rávette a községi közellá­tási nyilvántartót, hogy jó pénz el­lenében nekik vételi jegyet adjon ki olyan terményről, amit be sem adtak. Az üzlet eléggé „virágzó­nak” Ígérkezett, s a nép aljas el­lenségei spekulálni, üzérkedni kezd­tek a hamis vétel ijegyekkel. Nyíri János és Ozene Sándor dolgozó pa­rasztoknak „elintézték”, hogy 21 mázsa terményre vételijegyet kap­lak, amiért a kulák bandának csu­pán hat mázsa terményt kellett fi­zetni. A megyei bíróság kemény ítéle­tet hozott. Mikecz Józsefet négy­évi és hat hónapi börtönre és ejper- forint pénzbüntetésre ítélte. Ezen­felül meg kitti térítenie az állam­nak okozott kárt. Botai Albertet, négyévi börtönre, ezer forint pénz- büntetésre, valamint ezer forint va­gyonelkobzásra ítélték, Hegedűs Jánost 10 havi börtönre és 50b forint pénzbüntetésre, özv. Borbély Sándornét és Ozene Sándor; öt havi börtönre és ötszáz forint pénzbüntetésre. Nyíri Já­nost pedig nyolchavi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Kövér Ferencné büntetés-, kétévi börtön, kétezer forint pénz­bírság és 3000 forint vagyonelkob­zás. Ilegjénk mai sportműsora Nyíregyházán délelőtt fél 10 órai kezdettel a Nyíregyházi Dózsa és a Rakamazi Szpartakusz csapatai Ma­gyar Népköztársasági Kupa mérkő­zést vívnak. A mérkőzés győztese a Kisvárdai Vasas csapatával játssza majd a megyei döntőt. Délután lel 2 órai kezdettel a Nyíregyházi Építők csapata Gyöngyös­sel játszik. A nyíregyháziak összeállí­tása: Bakos, (Vida), — Albert. Cse-_ miczki. Magyar, — Havacs, Szarvas, — Paíicskó, Parti, Tölgyesi, Tóth. Partagh. A mérkőzést a Dózsa buj- tosi sporttelepén rendezik meg. A Béke Kupáért a következő mér közöseket játsszák le a csapatok; Nyb. Kinizsi—Nagykálló. M. Lokomol tív—Fehérgyarmat, Nyírmada—V ásá­ro s n am é n y, Nagyhalász—D e 1 uec e e r, Balkány—Nyb. Bástya, Nyírbogdán.v —Gyulatanya. A Falusi Kupa járási győztesei to vább folytatják a küzdelmet a megyei győztes címért. Ma Tiezavasváriba> a helybeli Szikra az Ny; Belsped Éb ­rével, Kisvár dán Baktalórántháza a Kemecsei Lokomotívval. Fehérgyanna ton a mérkvállaji Bástya Gyű gyévé* játszik. Ifjúsági döntőre kerül sor Nyírnia, dán. A mérkőzést a Nyírmadai Trak­tor és a Ny. Építők ifjú-ági csapatai játsszák. Az Építők a következő csa­pattal szerepelnek Nyírmadán: Szat­mári (Cselóvsz ki), — Takács. Boro^. Humenszki, — Gallé. Danko. — Va­dász. Hetén.yi. Horváth. Pál I., Pál 1T Országos őszi vásár November 30-ig meghosszabbítva. RENDKÍVÜLI ÁRENGEDMÉNY többszáz ruházati cikknél. Mikádó 988.— 700.—, sjjortöltöny 840.— 730.—, női kabát 060.— 504.— NYÍRSÉGI NÉPBOLT VÁLL., NYÍR. KISKER., MÁTÉSZALKAI KISKER. VÁLL. üzleteiben. Cnkorrépalermelők ! A cukorrépa végső átadási határ­ideje a Népgazdasági Tanács rende­leté szerint november 10-e volt. Aki még ezideig cukorrépáját nem adta átt saját érdekében haladéktalanul szállítja átvételi állomásra. Répa- visszatartást a törvény szigorúan bünteti. Szabad építőanyag lakosság részére Értesítjük a lakosságot, Logy a megye egész területén bármelyik Tüzép-telepen tetőfedő cserép kor­látlanul minden igazolás nélkül vá­sárolható. A Tüzép-telepen megtud­ható, hogy a többi építőanyagokból mi kapható még szabadon. ____________ Tüzép Vállalat. apu oh ntoi: i i:s A nyíregyházi villanytclep felver gépipari szakmában jártas időéiért: zöt, vizsgázott villamostelepkezelöj (kapcsolótáblakezelőt). E8y jókarban lévő mély gyerekko­csi eladó. Megtekinthető: Dózsa G.v. út 20. Fényképész műteremben Eladó Dimitrov utca 20. számú ház Egy darab körülbelül lo hónapo.- nőstény, vadas színű, fekete-tarka ser. test jogos tulajdonosa, kellő igazoló- mellett a nyíregyházi v. j. kapitány, ság közben jártával Szalai Józsefné Nyíregyháza, örökösföld III. szaka-/. 1/a szám alatti lakostól átveheti SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő : Siklósi Norbert Felelős kiadó: Győré József Szerkesztőség : Nyíregyháza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 52-77. Kiadóhivatal: N yíregyháza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00. Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipar* Vállalat, Nyíregyháza Dózsa György-utca 5. szám. F. v.: Szilágyi joesef. MEGYEI w ^ MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS: I NY'I REG YMA'ZAN | SO* VASÚTI KEOveXHÉNV f - M „TEDD PÉNZEDET MIELŐBB TAKARÉKBETÉTBE Előnyös, kényelmes, biztonságos/

Next

/
Thumbnails
Contents