Néplap, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-19 / 271. szám
NÉPLAP 1002 NOVEMBER 19, SZERDA Nyíregyházi vasutas dolgozók harca a 3 és fél napos kocsifordulóért A nyíregyházi vasutas dolgozók is megfogadták Rákosi elvtársnak a II, Vasutasnopon, hogy az őszi csúcsforgalmat, nagy nemzeti feladatunkat, sikerrel végire fogják hajtani. Állomásunk minden dolgozója becsületbeli ügyének tekinti a fogadalom maradéktalan teljesítését. Az állomás dolgozói megbecsülik ötéves tervünk adományait a szép korszerű állomásépületet, állomásunk vágá n yhálózatámak kórsáé rü átépítését, a szovjet mintára megépített csurgató-vágányt, amely lehetővé teszi a kocsik gyors szét- rendezését és a vonatok Idejében való összeállítását. Dolgozóink kultúráját szolgálják az épületek korszerű berendezései, a fürdők, valamint: kultúrtermünk és könyvtárunk. Mindezt jó munkájukkal igyekeznek meghálálni. Az őszi csúcsforgalom Idején célunk a kocsiforduló három és fél) napra való leszorítása. Állomásunk minden becsületes dolgozója tudása legjavát adja ennek eléréséhez. A kocsiforduló idejének csökkentéséhez jelentős mértékben hozzájárul Buczkó Ferenc sztahanovista forgalmi szolgálattevő brigádja, amely a november havi első dekádban a kocsi-tartózkodási időt 117.6 százalékos eredménnyel teljesítette. De nem sokkal marad el mögötte Balogh Gyula forgalmi szolgálat- tevő és brigádja teljesítménye sem, mert ők is 111 százalékos teljesítményt értek el ezen a téren. Ezek a do-lgozók igazi harcosai az őszi csúcsforgalomotaik, munkájukkal bizonyítják, hogy harcolnak a szocialista vasút mielőbbi megteremtéséért. Az eredmények eléréséhez nagy segítséget nyújt, hogy szolgálat'balépésük előtt bri- gádértekezlietet tartanak, a brigádértekezleten megbeszélik á napi munka menetét és felelőst választunk egy-egy munka elvégzésére. A felelősök napközben Is személyesen vagy telefonon tájékoztatják egymást a munka menetéről. A brigádokban lévő kommunista népnevelők megkeresik a brigád tagjait és elbeszélgetnek velük, megbeszélik a munkaterületükön előforduló nehézségeket és segítenek a munkamód- szerátadásban. Enyedi Tamás kommunista népnevelő is felkereste Torkos József fiatal vasutas dolgozót munkahelyén. Torkos rossz munkája miatt több kocsifeiesés volt, mert a sarukezelést nem végezte helyesen. Enyedi elvtárs segítsége nyomán Torkos József munkája megjavult és már selejt- membesen dolgozik. Szabó György jelvénye» sztahanovista, érdemes vasutas, aki mint tolatásvezető dolgozik a brigádban, fiatal vasutas társainak, Dainfcó István és Simon Dániel kocsirendezőknek, adta át munka- módszerét. A brigádok eredményei lehetővé teszik a három és fél,naipos kocsiforduló megvalósítását. A brigádok jó munkája tette tehetővé, hogy az ipartelepek kiszolgálása az utóbbi időben örvendetesen megjavult. Az egyes rakodó és ipartelepeket, az ezelőtti helyett, naponkint 4—ő-ször is kiszolgáljuk. Ezzel az áru hamarabb ér rendeltetési helyére, és a felszabadult üres kocsit egy újabb szállítmány rendelkezésére tudjuk bocsátani. A kocsiforduló meggyorsításához fontos megvalósítani az egységes munkafolyamatot. Ez abban áll, hogy a vasút különböző szolgálati ágának, valamint a szállíttató és átvevő feleknek a munkáját fogas- kerékszerüen össze kell kapcsolni. Meg kell tehát teremteni és állandóvá kell tenni a kölcsönös jóviszonyt és a szoros kapcsolatot, mert csak így tudjuk jelenteni szeretett vezérünknek, Rákosi elvtársnak, hogy a,z őszi forgalomra tett fogadalmunkat sikeresen végrehajtottuk. Brezina János á llomásf önök he! yettes. Yy. Építők—Hatvani lokomotív 3:1 (2:0) Ny. Építők: Bakos, — Albert. Cee. rniczki, Magyar. — Havacs. Szarva«, — Palioskó, Parti, Tölgyesi, Tóth, Parragh. Az első félidőben jól játszott az Építők osapata és Tölgyesinek sikerült kétszer bevenni az ellenfél ka- miját. A II. félidőbein a hatvaniak támadásait jól verte vissza az Építők védelme, sőt Parragh bebiztosította a győzelmet. Jól játszott C-semiczki, Szarvas. Tölgyesi. Parragh. A keteti csoport többi mérkőzéseinek eredményei a következők: D. Honvéd—Misk. Építők 4:1. Eger— ózd 2:2, Bp. Lokomotív—D. Lokomotív 4:3, S. Petőfi—Vasas BVK 4:0, Miek. Honvéd—D. Dózsa 1:0. Salgótarján—Dunakeszi 7:3, Misk. Lokomotív—Sajószent-péter 1:0. Gyöngyös «—Pereces 2:2. A bajnokság állása: 1. ózd 32 21 7 4 71:31 49 2. 51. Honvéd 32 20 7 5 92:41 47 3. Bp. Lók. 31 21 5 5 79:43 47 4. D. Honvéd 32 18 5 9 85:49 41 5. M. Lók. 32 17 6 9 65:40 39 6. Sszentpéter 31 16 5 10 53:53 Ö7 7 Vasas BVK 32 12 11 9 40:38 35 8.51. Építők 32 11 12 9 43:37 34 9. Ny. Építők 32 12 7 13 59:61 31 10. Salg. Vasa? 32 11 8 13 58:58 30 11. Pereces 32 13 4 15 51:59 30 12. Eger 32 11 7 14 53:60 29 13. D. Lók. 32 11 5 16 47:64 27 14. Gyöngyös 32 10 6 16 53:60 26 15. D. Dózsa 32 9 4 19 56:63 22 16. S. Petőfi 32 4 9 19 37:90 17 17. Dunakeszi 32 6 4 22 43:92 16 18. Hatvan 32 5 6 21 26:73 16 Lőrinci Vasas—Kisvárdaí Vasas 7:3 (3:2) Kiev ár da: Herku. — Kundrák, Ko. vács II.. Viktor I., — Gaboda.. Pál. — Répási, Viktor II.. Kovács 1-, Böjti, Hamza. A miskolci mérkőzés e’ső félidejében kiegyenlített .játék volt. — Szünet után a Lőrinci Vasas csapat jobban ki tudta használni helyzeteit,. Jól játszott Gaboda. Viktor II., Kópási. A kisvárdai csapat újabb vereségével elvesztette esélyeit az NB 11-be való jutásra. A IV. csoport osztályozó mérkőzésein még a következő eredmények születtek: Borsodit ada sd—Kerámia 3:1, Nagybátony—D. Bástya 5:1. A táblázat élén Lőrinci és Borsodnádasd áll 5—5 ponttal. A K. Vasasnak egy pontja van. Szabolcs Szatmár ifj.—Heves HJ» 6:1 (4:1) Szabolcs: Papp II.. — Zsák, Szép, Siska, — Puskás, Nagy. Kovács, Kun, Papp I., Juhász Spi&ák. A megyei ifjúsági válogatott csatársora ötletesen és jó-1 játszott. Ilyen irányban is megérdemelten győzött. A góloka Papp I. (4), Juhász (2) sze. rezték. Jók voltak: Szép, Puskás, Papp I., Juhász. A TOTÓ 12 talalatos szelvénye: 1, 2, 1. 1, x, 2, 2, x. 1, 2. 1. x. Használt jóállapotban lévő kályhákat és íróasztalokat vesz a Nyíregyházi Kisker. Vállalat Központja. Dózsa György utca 27. Rádióm űsor NOVEMBER 19. SZERDA KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00—8.30-ig : Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. 5.30: Hírek. Lapszemle. 6.00: Falurádió. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45: Levelezőink jelentik. 11.30: Uj hősök jönnek. Regényrészlet. 11.50: Hanglemez. 12.00: Hírek. Hangos újság. 12.30: Szerelem, szerelem. Bánki György feldolgozásíai. 13.00: Hanglemezek. 13.30: Népi de. inokratikus országok békedalai. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Hajak András górd ónk ázik. 14.30: Kam ara muzsika. 15.00: Uttörő-hír. adó. 15.30: Hanglemezek. 15.50: Rengj csak föld. Ady Endre müveiből. 16.20: A Magyar Rádió ajándék műsora. 17.00: Hírek. 17.15: Hanglemezek. 17.30 A dollár álarc nélkül. Előadás. 17.45: Szív küldi szívnek szívesen. 18.10: Építjük a nép országát. 19.00: Hangos újság. 20.00: Tíz perc külpolitika. 20.10: Egy falu — egy nóta. 20.50: A domb. Te-Gi-Gsen költeménye. 21.00: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 22.00: Hírek. Sport. 2.25: A Magyar Rádió népi zenekara játszik 23.25: Beethoven vonósnégyesei. 24.00: Hírek. FELHÍVJUK mindazon vállalatok, üzemek, ipari fogyasztók figyelmét, hogy amennyiben az 1953. évi járulékos beruházásaiknál villamosenergia szolgál tatással kapcsolatos kielégítések céljából szükséges munkálatok elvégzése 1953. évi terveikbe be van állítva, úgy ezen igényeiket hozzánk, a-z igény műszaki leírásával, jelen hirdetmény közzététele után 5 napon beiül jelentsék be. Egyben jelentsék azt is, hogy a létesítmény elvégzéséhez szükséges 1953. évi hitelkeret milyen beruházás egységszámon van biztosítva. Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat. Lakatos, asztalos, ács, Országos őszi vásár November 30-ig meghosszabbítva. RENDKÍVÜLI ÁRENGEDMÉNY többssús ruházati cikknél. bikádé 9S§.— 700.—, sportöltöny Sl-Q;— 730.—, női babát oSj).— 504.— NYÍRSÉGI NÉPBOLT VALL., NYÍR. KISKER., MÁTÉSZALKAI KISKER. VÁLL. üzleteiben. Cukorrépatermelők! A cukorrépa végső átadási határideje a Népgazdasági Tanács rendelet« szerint november 10-e volt. Aki még ezideig cukorrépáját nem adta átt saját érdekéban haladéktalanul szállítsa átvételi állomásra. __ Répa- visszatartást a törvény szigorúan bünteti. Szerencsi Cukorgyár. A RAVILL. VILA GITÁ S-TECHNIKAI KIÁLLÍTÁST RENDEZ NYÍREGYHÁZÁN. A kiállítás november 23-án d. e. 10 órakor nyiltk meg az MSzT- székház nagyteitaében (Dózsa Gy. utca 25.) A kiállítás keretében november 29-én délután 17 órakor világ itásteehnikai előadást rendezünk. Előadás tárgya az áramtakarékosság, a jő és gazdaságos világítás, fényforrások, a jó világítás kellékei. A kiállítás délelőtt 10 órától este S óráig díjtalanul megtekinthető. KŐMŰVES, VILLANYSZERELŐ, VIZVEZETÉKSZERELÖ, HEGESZTŐ, VASBETONSZERELŐ és betonos férfi szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat azonnal felvess ÉPÜLETELEMGYÁR, Budapest, XI. Budafoki-üt 78. Napi háromszori étkezés (reggeli, ebéd, vacsora) 7.40 ft térítésért. Vidéki munkavállalók részére korszerű központi fűtéses munkásszállás biztosítva van. Női munkavállalók felvétele egyelőre szünetel. Felhívás Fölhívjuk a kötelezd biztosítis'jan érdekelt lakosság figyelmét, hogy az Elnöki Tanács 6/1952. számú rendeleté értelmében azok, akik a kötelező biz tosítás diját még a mai napig sem fizették be, most már azonnal tegyenek eleget ennek a törvényerejű rendeletben előirt fizetési kötelezettségüknek, mert ellenkező esetben az ott kiszabott büntetést fogjuk alkalmazni és tartozásait kamataival együtt közadók módjára behajtani. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ. Előadások a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusáról Ma este hat órai kezdettel Szász F trénerié elv-társnő, a Központi Vezetőség tagja tart előadást Nyíregyházán, a Pártoktatás Házában, a „Szovjetunió Kommunista, Pártja XIX. kongresszusának jelentősége” címmel. Hasonló előadást tart ugyancsak ma este hat órai kezdettel Molnár Imre elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, Mátészalkán. As ötéves terv nyomában flz én életem kicsiben példázza a nagy változási „Mit kaptunk az ötéves tervtőlf Községünkben kigyúlt a. vár. va-várt villany. új földmüvesszö vetkezeti bolt és iroda, termény - raktár, szeszfőzde, sportpálya és új vasútvonal épült két állomással. Megalakult az állami gazdaság, ahol én is dolgozom. Az állami gazdaság a szakszerű gazdálkodással mutat példát. Olyan term éseredményeket értünk el a múlt évben, amilyenre nem volt példa, még az itteni homokon: búzából 16 mázsa, rozsból ÍJj mázsa, burgonyából 120 mázsa termett holdan- kint. ,4c állami gazdaságban az ötéves terv- eredményeként felépült hat, egyenkint 80 méteres dohánypajta, egy 100 méteres és egy 00 méteres betonfalú dohánypajta, két dohány, csomózó, egy 60 méteres terményraktár, két gépszín, két szekér szín, egy‘50 méteres tehén- istálló, öt nagy baromfiól, amelyeknek együttes hossza 190 méter. A; én életem kicsiben is példázza, micsoda nagy változás ment nálunk végbe néhány év alatt. A felszabadulásig nem igen lehetett életnek nevezni kínlódásunkat. A két puszta kezem volt minden vagyonom. 19.'/ 7- ben megnősültem. — Most van szép saját házain, jó hízót öltem és biztos vagyok abban, hogy gyermekeim gondtalan, boldog életet fognak élni. Községünk dolgozói tudják, hogy az államtól nemcsak várnunk kell, hanem kötelességünk is van az állam iránt és azt becsülettel teljesíteni kell, Szüleim a múlt esztendőben 200 százalékon felül telje, sitették beadási kőié lezettségüket, egy fillérig kifizették adójú, kát. Ez a mi hozzájárulásunk ahhoz, hogy ötéves tervünk hátralevő részét is hiánytalanul megvalósulta s- suk." (Molnár Sándor nyirlugosi dolgozó Szabad Föld-pályázatából.) A borogyinói győzelem A nagyszerű szovjet történelmi filmek sorát méltóképpen egészíti ki az az új film, amelyet ezekben a napokban mutatnak be Nyíregyházán : „Borogyinói győzelem’’ címmel. A film az 1812-es honvédő háborúról szól, amikor az Oroszországra törő napóleoni rablókat az orosz nép lángoló hazaszeretete, hősiessége, Kutuzov hadvezér! zsenialitása kikergette s ezzel az első vereséget mérte a történelem egyik legnagyobb hódítójára. Ez a film nem egyszerű fényképe az 1812-es honvédő háború eseményeinek, hanem művészi ábrázolója ennek a valóban nemzeti küzdelemnek. 1812 június 12-re virradó éjjel Napoleon betört Oroszországba. Az orosz hadseregnek mindössze 180.000 katonája volt. Barclay de Tolly serege a határon állt a Nye- rnennél, Bagratyion serege Dél- Litvámiában, a harmadik sereg pedig Volhinlában pihent tartalékban. Napoleon terve az volt, hogy egyéniként veri szét az orosz hadakat mintegy félmilliós seregével. Amikor Napoleon betört Oroszországba, Barclay elhatározta, hogy nem veszi fel a küzdelmet, hanem visszavonul és igyekszik Bagra- tyionnal egyesülni. A visszavonulás küzdelmes volt. Az orosz katonákat állandóan szorongatta az ellenség, gyötörte a hőség, vízhiány, betegség. A'égre Szmotenszknél találkozott Bagratyion és Barclay. Az utóbbi továbbra is ragaszkodott a visszavonuláshoz s parancsot adott Szmolenszk elhagyására. A nemesség azonban elégedetlen volt a hátrálással. A hadsereg és nemesség követelésére I. Sándor Kutuzovot, a 67 éves hadvezért nevezte ki fő- parancsnokká. Kutuzov Borogyinó- nál bevárta Napóleont s elhatározta, hogy döntő ütközetre kényszeríti. A túlerő ellenére az orosz seregek hősiessége, Kutuzov hadvezetése a franciákat a csatatér elhagyására kényszerítette. Az orosz vezér Borogyiuo után mégis visszavonult, sőt feladta Moszkvát is. Ez a váratlan haditett is része volt Kutuzov alaposan átgondolt tervének, amely a hadjárat megnyerését, a napóleoni seregek teljes vereségét tűzte ki célul. Napoleon Moszkvával nem ért sokat. Az orosz nép maga gyújtotta fel szeretett fővárosát, hogy ne legyen az ellenség martalékává. Napoleon szorongatott ■helyzetében szeretett volna békét kötni, a cár azonban nem válaszolt az ajánlatokra. Közelgett a tél, Moszkvában nem volt élelem, Napoleon kénytelen volt elhagyni az orosz fővárost. A gazdag tartományok felé tartott, de Kutuzov elvágta az útját, rakényszerítette az elpusztított vidéken húzódó szmo- lenezki útra, Kutuzov „űíszkíséret- ként” állandóan a francia hódítók nyomában volt, míg végül is a berezinai hídnál újabb csapást mérve Napóleonra, kikergette a rablókat Oroszhon földjéről. Nem az „orosz fagyok”, a tél, az éhség volt elsősorban a „Grande Arme.” vereségének oka. Az 1812-es háború igazságos, népi, honvédő háború volt. Ebben a háborúban az orosz nép megvédte az ország függetlenségét. A katonáknak hősiessége, a partizánok és parasztok fegyveres akciói segítették hozzá a győzelemhez Kutuzovot, akinek nagy érdeme volt. Az egész honvédő harcra kelt nép által támogatott orosz hadsereg rendkívüli hősiessége és kitartása volt Napoleon serege vereségének oka. Napoleon a borogyinói csatáról szólva halála előtt elismerte: „ösz- szee csatáim közül a legszörnyűbb Volt az, amelyet Moszkva előtt vívtam. A franciák itt méltóknak mutatkoztak arra, hogy megnyerjék a csatát, de az oroszok megszerezték a jogot arra, hogy legyőzhetet- tene'k maradjanak”. Amikor a Nagy Honvédő Háborúban a szovjet nép élet-halál harcát vívta a náci banditákkal. 1941 uovember 7-én. a Vörös Hadsereg történelmi jelentőségű díszszemléjén Sztálin elvtárs a frontra induló katonákat búcsúztatva Kutuzov, a zseniális orosz hadvezér, Napoleon legyőzőjének példáját is említette. Az 1812-es honvédő háború lelkesítője, ösztönzője a vitágbéke nagy őrének, a Szovjet Hadseregnek! * Nem lehet elmenni szó nélkül a MOKÉP hirdetési plakátjai mellett. Néhány héttel ezelőtt, amikor a-z „Acélkaitonák” című kínai filmet mutatták be Nyíregyházán, a plakátok „őszi történetet” hirdettek „hősi történet” helyett. Most ugyancsak a MOKÉP plakátjai Kutuzovról szólva így hirdetnek: .,Az orosz forradalom egyik legnagyobb vezére ..Sokkal nagyobb figyelemmel és gonddal végezze a MOKÉP a filmpropaganda-munküt. SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő : Siklósi Norbert Felelős kiadó: Cyöre József Szerkesztőség : Nyíregyháza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32 77. Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00. Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza Dózsa György-utea 5. szám. F v.: Szilágyi József.