Néplap, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-19 / 246. szám
NÉPLAP 1&52 OKTÓBER 19. VASÁRNAP PÁIITÉPÍTÉS 'TÉT Uj tagokkal erősödött a balkányi DJSZ-szervezet A fiatalok szervezeti élete ,,'K DISZ-taglétszámának általános, nagymértékű emelése mellett el kell érnünk a legüöze- lebhi egy-két évben. hogy a OISZ-en belül a paraszti latalok aránya elérje az óssztag,létszám 40 százalékát, hogy Ilymódon a DISZ valóban a munkás- és parasztifjúság nagy tömegszervezetévé váljék." (Farkas Mihály.) A balkányi DISz-szervezet tagjainak nagyrésze ipari tanulónak, segédmunkásnak ment el, hegy az ipari termelőmunkában való aktív részvétellel segítse ötéves tervünk sikeres megvalósítását. Ezeknek a fiataloknak az eltávozásával megcsappant a DISz-szervezet taglétszáma, meggyengült, szinte teljesen megszűnt a szervezeti élet az alapszervezetben. Farkas Mihály elvtórs beszéde figyelmeztette a balkányi pártszervezetet is: sokkal többet foglalkozzon a fiatalok nevelésével, biztosítsa a parasztfiatalok szervezeti életét! A KÖZSÉGI PÁRTBIZOTTSÁG ülésén határozatot hoztak a DISz. alapszervezet megerősítésére, a szervezeti élet visszaállítására. A párt- szervezet fiatal tagjait átadták a DISz-szervezetnek, s feladatukká tették a fiatalok szervezeti élete feltételeinek biztosítását, a tagság létszámának növelését. A fiatal párttagok — bár kevesen voltak — nagy lendülettel fogtak hozzá a munkához. A pártszervezet segítségével először otthont biztosítottak a szervezet tagjainak, hogy rendszeres vezetőségi és taggyűléseket tudjanak tartani. AZ ELSŐ TAGGYŰLÉSEN Néző elvtárs, a DISz-sziervezet titkára ismertette azokat a feladatokat, melyeket Farkaa Mihály elvtárs a Központi Vezetőség június 27—28-1 ülésén a fiatalok elé tűzött . „Hogy eredményesen végrehajthassuk' az előttünk álló feladatokat, meg' ' kell növelnünk taglétszámunkat, k el kell érnünk a legrövidebb időn belül, hogy a község dolgozó parasztfiat aljainak nagy többsége szervezetünk tagja legyen”, — hangsúlyozta Néző elv- társ. S a fiatalok lelkesen kezdtek munkához. A DlSz-helylség díszítőiével, asztalokkal, székekkel tették barátságosabbá otthonukat s asztalitenisz-felszerelés beszerzésésé- rel gondoskodtak a fiatalok szórakozásáról. 'J.elkes rohammunkával röplabdapályát Is készítettek. Nem maradt ez titokban a kívülálló fiatalok előtt sem, hiszen a DISz tagok örömmel beszéltek minderről. Ezután már mind gyakoribbak lettek azok a taggyűlések, amikor ÚJ FIATALOK FELVÉTELÉVEL ERŐSÍTETTÉK SZERVEZETÜKET. Farkas elvtárs beszéde óta 25 dolgozó parasztfiatal tagfelvételi kérelmét fogadta el a DlSz-alapszer- vezet taggyűlése. Ezek között nem egy olyan fiatalt találhatunk, mint Jaksi Maryit, akinek édesapja a község élenjáró gazdái között van a beadás teljesítésében, s az őszi munkák végzésében. Ezek az ered. mények az olyan szorgalmas DISz tagok kitartó munkáját tgazolják, mint Medve Ilona elvtársnőé, aki egyedül 9 fiatal meggyőzésével járult hozzá a DISz-szervezet megerősítéséhez. A taglétszám növelésével együtt a DISz-szervezet vezetősége gondoskodott, arról is, hogy A FIATALOK SEGÍTSÉK A PÁRTSZERVEZET és ellenőrizze a pártszervezet. Mindez elősegíti, hogy a balkányi DISz-szervezet is harcos ifjúsági szervezetté váljon. Farkas elvtárs mondotta, hogy olyan falusi DISz- szervezetekre van szükségünk, amelyek a párt vezetése alatt a falun aa ifjúság döntő többségét szocialista. szellemben nevelik és az ifjúságot a falu szocialista átalakításának lelkes rohamcsapatává fejlesztik. A balkányi fiatalok a nyári aratás-cséplési munkálatok, vagy a legutóbbi békekölcsön-jegyzés nagy munkája idején bebizonyították, hogy készek rá és he is tudják tölteni a párt segédcsapatának kitüntető tisztét. Ez azonban esak akkor sikerül, ha állandóan és nemcsak egyes alkalmakkor érzik A PÁRTSZERVEZET IRÁNYÍTÁSÁT. MUNKÁJÁT. A Harmadik Békekölcsön-jegyzés nagy munkájában 12 ifjágárdista segítette a pártszervezet munkáját. A fiatalok munkájának eredményességét nem tudta meggátolni Pirkó Jenő római katolikus pap sem, aki közvetlenül a népnevelők előtt járva, végezte „agitációs munkáját” és szedte a pap bért a dolgozó parasztoktól azért, hogy kevesebbet adjanak kölcsön államunknak a haza, a saját életük további fejlődésére. A józan gondolkodású dolgozó parasztok azonban a fiatalokra hallgattak. Néző István DISz- tdtkár közel 3.000 forint békekölcsön jegyeztetésével mutatott példáit. a DlSz-fiataloknak. A pártszervezet segítségévei AZ ŰJ OKTATÁSI ÉV ELŐKÉSZÍTÉSÉNÉL Ls szép munkát végzett ft DISzszervezet vezetősége. 29 fiatalt osztottak be politikai oktatásra, akik között megtaláljuk a most belépett új tagokat is. Jellemző a fiatalok tanulási vágyára, hogy már az első foglalkozáson többen jelentek meg, mint amennyien eredetileg jelentkeztek. Most az a fontos, hogy a propagandista felkészülését, a politikai kör színvonalát is elősegítse Az ifjúgárdisták jó munkát végeztek a kölcsön jegyzés idején, de helyes lett volna további feladatokkal ellátni őket. Megyénk dolgozó parasztjai most egymásután csatlakoznak a nemes versenyhez, a va. jaiak felhívásához. Békehetet kezdenek, fogadva, hogy az őszi betakarítási, vetési munkálatokat 23 ra befejezik, ugyanakkor pedig az őszi mélyszántás és a begyűjtés tervének teljesítésével ünnepük november 7-ét. A balkányi fiatalok még nem kérték kt részüket ebből a munkából (más községek fiataljai már védnökséget vállaltak egy-egy utca, körzet felett a felvilágosító munkában). Nem karolja fel még a DISz-szervezet egyes fiatalok kezdeményezését, akik segítségére siettek az arra rászorulóknak a betakarítási munka meggyorsításában. Pedig meg lenne a készség a fiatalokban, hogy brigádokat alakítva, segítsék elő a betakarítás, vetés meggyorsítását. Van még bőségesen tennivalója a DISz-szervezetnek, hogy betöltse a rohamcsapat szerepét. Az őszi munka végzése jó alkalom arra, hogy az egyénileg dolgozó parasztok előtt is népszerűsítsék azokat az élenjáró agrotechnikai módszereket, amelyeket a helyi állami gazdaságban és termelőszövetkezetben már sikeresen alkalmaznak. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy tovább növekedjen a DISz-szervezet becsülete, vonzóereje a falubeli fiatalok előtt, megjavuljon a DISz. szervezeti élete és mindig nagyobb legyen a DISz-szervezetben fejlődő, öntudatos parasztfiatalok száma. ■— Lévainé — A tagösszeírás tapasztalatai A Központi Statisztikai Hivatal jelentése az ötéves népgazdasági terv harmadik éve harmadik negyedének végrehajtásáról '(Folytatás az 1. oldalról.) veszprémi Nehézvegyipari Kutató- intézetet és az Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézetet. A szénbányászatban új fejtő- és fúrókalapácsokat, szállítóberendezéseiket, szénosztályozó gépeket és egyéb bányagépeket adtak át rendeltetésüknek. Ezenkívül számos üzemet bővítettek és korszerűsítettek. A harmadik negyedévben a mezőgazdaság többek között 254 kévekötő-aratógépet, 636 cséplőgépet, 573 traktort, ezenkívül 16.000 darab különféle mezőgazdasági gépet kapott. Az év harmadik negyedében 180 falu kapott telefont és többezer vezetékes rádiókészüléket kapcsoltak be. Miskolcon és Veszprémben új egyetemi épületiek, több városban és községben új általános és középiskolák készültek eL A lakásépítés eredményeképpen többek között Sztálinvárosban, Pécsett, Oroszlányban, Várpalotán, Bodajkon, N agyba to n yban, Lovásziban és Diósgyőrött többszáz lakást adtak át a dolgozóknak. A beruházások terén az elért eredmények ellenére a helyzet nem kielégítő: a beruházási munkálatok megkezdése és befejezése gyakran nem történik meg az előírt határidőre. A tervek teljesítését elsősorban az akadályozza, hogy a terv- felaidatot sokszor későn adják ki és a műszaki tervek és költségvetések is későn készülnek el. Az építőipar nem összpontosította erőit a kívánt mértékben a folyamatban lévő építkezések befejezésére, számos olyan építkezést nem fejeztek be, amelyet a negyedév végéig át kellett volna adni rendeltetésének. Az építkezéseknél nem fordítanak kellő gondot a takarékosságra ; az építési költségek, különösen a magasépítőiparban emelkedtek. Kulturális és szociális eredmények A negyedév folyamén a szocialista kultúra minden területén jelentős eredményeket értünk el. A tanév elején az általános Iskolákba kb. 1,200.000 tanuló iratkozott be, a középiskolai tanulók száma közel 120.000, kb. tíz százalékkal magasabb a múlt évinél. Az ipari technikumoknál a létszámemelkedés 29 százalék. Az egyetemi és főiskolai hallgatók száma negyven- ötezer, a múlt évinek 112,5 százaléka. A harmadik negyedévben 44 százalékkal több mű jelent meg, mint az előző év harmadik negyedében, ezek közül 332 tankönyv 2,3 millió példányszúmban. A negyedév folyamán a falvakban 66 új keskenyfilmes mozgókép- színház, 66 népkönyvtár és számos kultúrotthon létesült. A negyedév végén a rádióelöfizetők száma 25 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időpontjában. Fejlődött a negyedév folyamán egészségügyi hálózatunk. A kórházi ágyak száma a múlt év azonos időszakához viszonyítva több mint ezeregyszázzal emelkedett. Javult a kórházak felszerelése. 1951 harmadik negyedéhez képest a rendelőintézeti órák száma körülbelül 20 százalékkal, az üzemorvosi rendelőórák száma körülbelül 25 százalékkal emelkedett. A területi bölcsődei hálózat egy év alatt 2070 új férőhellyel bővült. A társadalombiztosításban részesülők száma egy év alatt 12 százalékkal emelkedett. A negyedév folyamán százezer dolgozó részesült kedvezményes és 80 ezer fiatal ingyenes üdültetésben. A pártszervezetek vezetői, a párt- csoportbizalmiak nagy többsége jelentőségének megfelelően lelkiismeretes gondossággal, gyorsuló ütemben végzik a tagösszeírás munkáját. A jó munkát a K. Y. határozatának, a Szervező Bizottság levelének alapos tanulmányozása biztosítja.. Ennek legelső pontja kimondja: ,.A tagkönyvcsere nem azonos a felülvizsgálással; minden párttagnak, aki érvényes tagkönywel rendelkezik s alapszervezeténél nyilván van tartva, meg kell kapnia áj tagsági könyvét. A tagsági könyvcsere végrehajtása során tehát felülvizsgálást, kihagyást, törlést egyetlen érvényes tagsági könyvvel rendelkező párttaggal szemben sem lehet alkalmazni.” Ennek ellenére előfordul, hogy egyes pártszervezetek vezetői érvényes tagsági könyvvel rendelkező párttagokat hagynak ki az összeírásból. A demecseri úttörő tsz. pártszervezetének vezetősége azzal hagyott ki egy tagot a névsorból, hogy vallásos, s egy másik elvtárs kihagyására is „találtak” ürügyet. A járási pártbizottság gondos ellenőrző munkájának köszönhető, hogy az egyeztetésnél észrevették és megakadályozták ezt a párthatározatot súlyosan sértő önkényes eljárást. Rakamazon és még több községben előfordult, hogy ogy párttagot kétszer összeírtak. Egyszer a községi alapszervezetnél, egyszer pedig a termelócsoportban, mivel eddig helytelenül mindkét helyen nyilvántartották. Ez a hiba nem fordulhat elő, ha a pártbizalmi az előírás .szerint az összeírás alkalmával bejegyzi az illető párttagsági könyvébe: „összeírva”, alatta pedig a község, az alapszervezet nevét, az összeírás napját és végül aláírja. Ezt nem egy helyen elmulasztották, vagy helytelenül írták be. A kemecsei MÁV. pártszervezete összeírásában például szerepelt Ács István elvtárs neve, azonban tagkönyvébe nem jegyeztek be semmit. Ugyanott az állomásfőnök tngkücy- vében az van, bogy IX. 2-1 én írták össze. A nyíregyházi IV. kerületi párt- szervezet vezetősége sem ismertette pontosan a pártbizahniakkal a Szervező Bizottság levelét. Ennek értelmében az összeíró lapot nagy gonddal, pontosan, tintával, tisztán olvasható írással kell kitölteni. Ez zel szemben több pártbizalmi cerú- zával jegyezte a párttagsági könyvbe: „összeírva”, ceruzával jegyezte fel az összeírólap adatait is, — nem az összeírólapra, hanem a magával hozott gépelt papírlapra. Ez a helytelen módszer újabb tövcűé,- sekre, hibáikra vezethet és a párt- bizottság meg is szüntette. A pártbizottságok segítségével gyorsan kijavítják alapszervezeteink ezeket a hibákat. Napról napra- figyelmeztetik a pártbizalmiakat és egyes vitás esetekben azonnal választ adnak kérdéseikre. Ez igén meggyorsítja az összeírás munká-, ját. Különösen a kemecsei és nyírbátori járás pártbizalmiai végeznek ezáltal gyors, lelkiismeretes munkát és fáradságot nem ismerve, többször még késő este is felkeresik azt a párttagot, akit napközben nem találtak otthon. Legnagyobb az elmaradás a tiszalöki járásban, ahol későn kezdték meg a párt bizalmiak mozgósítását. A mai napon komolyan készülnek a még elmaradt pártszervezetek bizalmijai, hogy felkeressék azokat a párttagokat, akiket csak vasárnap találnak otthon. Gondos, gyors, lelkiismeretes munkával akarják befejezni a tagkönyvcsere előkészílésének footos szakaszát, a párttagság ősz. szeírását. Hírek Tito Jugoszláviájából MIÉRT NINCSENEK JUGOSZLÁVIÁBAN LAKÁSOK? A tttóLsták • maguk is beismerték, hogy a katonai építkezésekre több mint 150.000 vagon betont használtak fel. Ezzel az óriási mennyiséggel ki lehetett volna betonozni két olyan hosszú utat, amelyek keresz- tül-kasul szelték volna az országot pl. Jeszenicétől Bitoljig és Szuboti- cától Szplitig. Ha pedig hídépítésre használták volna fel ezt a betont, felépíthették volna Jugoszláviában az összes lerombolt hidakat, amelyekre a nép már évek óta- hiába vár. A tltólsták hadiüzemek építésére annyi téglát használtak fel, hogy abból 22.000 egyszobás lakást lehetne felépíteni. A családok tízezrei vannalk már hónapok óta és évek óta lakás nélkül Belgrádiján, Zágrábban, Ljublanában és más helyeken. A parasztok százezrei laknak pajtákban és fóldkunyhókban, az ő házuk tégláit használta fel a fasiszta Ti to-klitkk aljas háborús készülődésének céljaira. MIÉRT OLYAN DRÁGÁK JUGOSZLÁVIÁBAN A BÚTOROK? Jugoszláviában egy egyszerű hálószoba-berendezés több mint 100.000 dinárba kerül. Talán nincs bútor, hogy ilyen megfizethetetlenül drága? Nem, van elegendő bútor, csak nem a jugoszláv dolgozók számára. Csupán áprilisban 120.000 elsőrendű bútorberendezést szállítottak Jugoszláviából az USA-bn, Angliába, Franciaországba és más kapitalista országokba, még hozzá nevetségesen olcsó áron. A fasiszta kormány nem törődik azzal, hogy a dolgozók a földön alszanak, régi deszkákon esznek — ha van mit. A JUGOSZLÁV MUNKÁSOK BORZALMAS HELYZETE A jugoszláv munkások minden műszaki és egészségügyi védelem nélkül kénytelenek a végkimerülósig dolgozni. A szörnyű munkaviszonyok miatt gyakoriak a megbetegedések, a tömeges halálozás és a dolgozók nyomorékká válása. A Vtcko Krsztulovics hajógyárban például a múlt év decemberében a munkások gyenge műszaki védelme következtében 4 munkás meghalt, 5G pedig olyan súlyosan megsebesült, hogy teljesen munkaképtelenné vált. A „Litosztroj” gyárban pedig idén februárban 20 munkás veszítette életét. Míg a titofasiszták bandája amerikai gazdái részére ünnepi banketteket és fogadásokat rendez, a jugoszláv munkások éheznek, nincs ruhájuk, betegek és nem részesülnek semmiféle orvosi segélyben, — Tito egészségére állandóan tíz orvos vigyáz, Kragujevácon viszont, ahol több mint 20.000 munkás van, mindössze egy orvos működik. Ta- linból, Boveból, Nagoridából Ős Szlovénia más helyiségeiből a dolgozók kényfetlenek 50—100 kilométer távolságra utazni, hogy orvost tá- láljanak.