Néplap, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-26 / 252. szám

2 NÉPLAP 1952 OKTóRKR 26, VASÁRNAP PABTÉPÍTÉS A hatodik Néplap-csütörtökön üzemi és termelőszövetkezeti pártcsoportvezetők beszélték meg a pártszervezetek megszilárdításának feladatait Mintegy 60.900 látogatója voit szombaton a nyíregyházi őszi vásárnak (Folytatás ae 1. oldalról.) vagy beüljön egy falatra a Vendég­látókhoz. A legjobb a kettőt egybe­hangolni. Enni is, meg zenét is hallgatni. Mert Márton Guszti bá­csi már a vásárlás egyrészén túl van. Tavasz óta tagja a csoport­nak, 245 munkaegységet gyűjtöttek, hát most nyugodtan vehetett egy 528 forintos csizmát, meg egy csizmanadrágot. Az egyetemista fiának is megírja, hogy milyen vi­dáman szórakozott a nyíregyházi nagyvásáron. .. Boldogan, vidám arccal csatangol egyik sátortól a másikig Simonné, a nyírkarászi Uj Barázda tagja. „Hej, de jó zene van!” — kacsint. Kosarában új lódankabút pihen már, hóna alatt meg papírdobozbati szép barnacipő az iskolásfiúnak. Begányi Ferenc gyiigyei dolgozó paraszt ötszáz forintért vásárolt már kora reggel a nagykállói föld- mü vessző vetkezetnél, ltuhát, cipőt. Kezet ráztak vele a boltosok s még egy szép nótát is játszott a hangosbemondó a vásárló tisztele­tére. Begányi Ferenc örömtői su­gárzó arcai hallgatja s olyan jó­kedve kerekedik, mintha ingyen kapta volna a sok szép holmit. Pedig nem ingyen. Hanem ahogy illik, ahogy igazságos. így mondja ezt Békési Péter apagyi dolgozó paraszt is: „Becsülettel teljesítet­tem mindenből beadási kötelezettsé­gemet Még a sertés van hátra, d.e azt is hizlaljuk már. Aki tisztán áll a nép állama előtt, az most könnyű szívvel vidáman vásárol­hat.” S a felesége mutatja is, mit vet­tek : barna egészcipőt Bandinak, az ikolásfiűnak.: S ahogy ott nézelődnek a vásár­ban, beszélgetnek, ez jön a szájára: „Ilyen élet még soha nem volt. A lányom állami gazdaságban dolgo­zik, szépen keres. Nekem hét hol­dat adott a demokrácia, Rákosi Mátyás. A fiamra nincsen gon­dom ... Folytatná akarja, de a felesége megrántja a karját. — Nézd csak, ott mennek a feketeruhások. Az ipari 'tanulóikra mutat, akik szép, büszké egyenruhájukban sé­tálnak a vásárban. Azért mutatta ő'kjt az asszony, mert Bandiból is ipari tanuló Igsz jövőre! — Jöttek-e sokan Apagyról? — A fél falu itt van — mondja Békési Péter. — Csak egy hiba van... így az asszony. A férfi már tadja, bogy miről beszél a felesége. — A mi hibánk, az apagyiaké. Arról, van szó, hogy a község nem teljesítette még a beadási kötele­zettségét. Nincs még szabadpiac. Hej, pedig de jó lett volna elhozni egy szekér kukoricát. Mérges is Békési Péter. Ő becsü­lettel teljesítette beadási kötelezett­ségét s most a hanyagok, a lusták miatt nem vehet részt ezen a gyö­nyörűséges őszi vásáron, mint eladó is. Na, hiszen csak menjen haza. Majd megmondja ő azoknak a ma­gáét, akik még mindig nem tudják a becsületet! De menjünk tovább a vidám vá­sárlók nyomában! Ilyen forgalmat még nem látott ez a város. A Nyír­ségi Népbolt már a délelőtti órákban 200 fazekat, 80 vedret, 12 tűzhe­lyet adott el. Tűzhelyet. Merthogy már „kiment a divatból” falun is a vályogtűzhely. A debreceni Kis­ker. boltjában 1 mázsa szeg, 80 fa­zék, ISO veder fogyott el 10 óráig. A Debreceni Ruhaboltban 100 nagykabát, 20 férfiöltöny. A Nyír­egyházi Kiskereskedelmi Vállalat közel . 200.000 forintot árult 10 óráig! S az emberek nemcsak vá­sárolnak. Sokezren nézik meg a tervkiállítást is a sátrakban. S a parasztemberek önkéntelenül is le­veszik kalapjukat, sapkájukat Rákosi elvtárs szobra előtt, a nagy Tiszalöki Erőmű, Sztálinváros, az Inotal Erőmű, a sok-sok új gyár, üzem, kohó, a Szegedi Textilkom­binát képei között. Csütörtökön délelőtt megyénk húsz termelőszövetkezetének párt- csoportvezetői tanácskoztak a Nép­lap kultúrtermében. Megjelent a Néplap-csütörtökön néhány jelentő­sebb üzem meghívott pártcsoport- bizalmija is, hogy átadják régebbi tapasztalataikat a termelőszövetke­zetek fiatalabb, még kevesebb ta­pasztalattal rendelkező pártcsoport­vezetőinek. A tanácskozás tapasz­talatait Urtoán Szabó Béla elvtárs, a megyei pártbizottság szervező titkára foglalta össze és zárószavai­ban határozott irányt szabott az ankéton felmerült számos tapaszta­lat alapos felhasználására. * A tanácskozás azt bizonyította, hogy pártunk Politikai Bizottságá­nak múlt év őszén megjelent hatá­rozata óta jelentős eredményeket értünk el a pártcsoportok megszi­lárdítása, munkájuk megjavítása terén. Különösen tapasztalható ez üzemi pártszervezeteinkben. 8 doliánylermentáió pártcsoportjainak tapasztalatai A megnyitó után elsőnek Szita elvtárs, a nyíregyházi dohányfer­mentáló pártszervezetének titkára ismertette, hogy milyen eredménye­ket értek el a pártcsoportok meg­szilárdításával. Az elmúlt év őszén csak papíron szerepeltek a dohányfermentáló pártcsoportjai — kezdte Szita elv- társ. Jellemző erre, hogy a párt- szervezetnél nyilvántartott 180 párttag közül csak 120 dolgozott valójában az üzemben. A pártcso­portvezetők soha nem számoltak be a reájuk bízott párttagokról és az Igazság az volt, hogy magam sem ismertem a pártcsopor-tok fel­adatait. Könyveket, brosúrákat vá­sároltam és különösen sokat tanul­tam a „Pártépítés kiskönyvtára” füzeteiből, a Szovjetunió üzemi pártcsoportjainak ott leírt munka- módszereiből. Ennek alapján szer­veztem át a pártcsoportokat mun­kahelyek szerint. Egy pártcsoport­ba 10—15 párttag és tagjelölt ju­tott. A pártcsoportvezető természe­tesen a munkahelyen dolgozó pár- tonkívüliek poütikai neveléséért is felelős. Havonta két szer -há ro mszo r tar­tunk pártcsoportvezetői értekezle­tet és ilyenkor az újságban, brosú­rákban megjelent és a pártcsopor­tokkal foglalkozó anyagokat is fel­használjuk munkánk javításához. A pártcsoportvezető a maga terüle­tén már olyan, mint egy kis titkár. Füzetet kaptak, amely a rájuk bí­zott tagok neveit és a rájuk vonat­kozó megjegyzéseket tartalmazza. Ebben tartják nyilván például a tagdíjfizetés összegét Is, amelynek átlaga a rendszeres politikai mun­ka következtében állandóan emelke­dik. Ebbe a füzetbe jegyzi fel rendszeresen a pártcsoportvezető a tagokra vonatkozó javaslatait, a termelő munkában és tanulásban elért eredményeiket, de javaslato­kat tesz azokról a pártonkívültek- ről is, akik kiérdemlik tagjelöltté való felvételüket. Taggyűlések előtt pártcsoportve­zetői értekezleten tárgyaljuk meg a napirendet, hogy arra jól felké­szülhessen a párttagság. Nemcsak a taggyűlés látogatottsága növeke­dett ezáltal, de a kritikai bang Is megerősödött. Bírálják a műszaki vezetés hiányosságait, a munkaver­seny akadályozóit. A XIX. pártkongresszus anyagát már több alkalommal tanulmányoz­ták a pártcsoportok. Lelkes fel­ajánlásokat tetteik az üzem dolgo­zói a XIX. kongresszus tiszteletére és a vállalásokat a gépi fermen­táló részleg már túl is szárnyalta, a mechanikai üzemrészleg 111 szá­zalékra teljesítette. A dohányfermentáló pártcsoport­jainak munkájáról sok hasznosít­ható tapasztalatot nyerhettek az ankét résztvevői. A tanácskozáson felszólaló üzemi pártcsoportvezetők ugyancsak elő­segítették, hogy az üzemi pártszer­vezeteikben nyert jó tapasztalatokat sikeresen alkalmazhassák termelő- szövetkezeteink pártszervezetei. Szilágyi eivlárs pártcsoporíbizalmi módszere Szilágyi elvtárs, a kisvárdai Vul­kán pártcsoportvezaíője elmondotta, hogyan foglalkozik a rábízott nyolc párttag és a íuülielyrészbeu dol­gozó hét pártonkívüli öntő politi­kai nevelésével. Valamennyien fel­ajánlást tellek november 7 re, sa­ját maga 130—140 százalékos terv- teljesítést ért cl. Figyelemmel kí­séri, hogy a rábízott . tagok részí- vesznek-e politikai és szakmai is­kolákon, de az üzemen kívüli ma­gatartásukért is felelősnek érzi magát. Hosszú ideig foglalkozott az egyik rábízott tagjelölttel, aki­nek taggá való felvételét iszákos­sá ga miatt utasította el a faggyú lés. Végül is Szilágyi elvtárs elérte célját, sikerült 'bevonni az oktatás­ba az elvtársat, résztvesz a párt- szervezet tevékenységében és mun­kájában elseje körül sincs már fennakadás. Ma már a pártszerve­zet egyik megbecsült tagja lett Szilágyi elvtárs segítségével. Fontos feladat a pártcsoportok munkájának megjavítása A szocializmus építésének ebben a szakaszában különösen fontos a pártszervezetek munkájának meg­javítása. — hangsúlyozta összefog­lalójában Urban Szabó elvtárs. Előírja ezt az élesedő nemzetközi helyzet és a politikai nevelő munka fokozását, kiszélesítését kö­veteli meg belső helyzetünk is. öt­éves tervünk végrehajtásának, a falu szocialista átépítésének döntő szakasza még hátra van. A terme­lőszövetkezetek megszilárdításának feladata közvetlenül előttünk álló, égetően fontos kérdés, amelyet csak erős, jól működő pártszervezetek segítségévei lehet megoldani. Pár­tunk II. kongresszusa, Kovács Ist­ván elvtárs beszéde a járási titká­rok országos értekezletén, a meg­jelent párthatározatok igen fontos feladatként állították elénk a párt­csoportok munkájának megjavítá­sát, tartalommal való megtöltését. Számos tapasztalat bizonyítja, hogy ahol jól dolgozik a pártcsoport, ott eleven a pártélet és komoly eredményeket érünk el politikai és gazdasági munkában, a termelés területén. A sörekuti gépállomás Magyar-pártcsoportjának segítsége az éiüzern cím elnyerésében Ezt bizonyította a tanácskozáson elhangzott számos felszólalás is. Magyar elvtárs, a sőrekúti gépállo­más pártcsoportvezstője elmondot­ta, hogyan nyerték el az élüzem címet a politikai munka megjaví­tásával. A gépállomás körzete igen nagy, van olyan gép, amely 20 kilóméter­re dolgozik a központtól. A párt- szervezet nem is végezhetett addig eredményes munkát, amíg meg nem alakították a pártcsoportokat a brigádokon belül. Magyar elvtárs rendszeresen felke­resi brigádja tagjait. Értesíti őket a naponként értékelt verseny eredmé­nyeiről- A pártcsoport élenjáró kom­munistái egymással is versenyben végzik most az őszi szántást, nem akarják elveszíteni „Keletmagyar- ország legjobb traktorosbrigádja” címét. Magyar elvtárs sem ismer fáradságot. Előfordul, hogy éjjel kettőkor költik fel egy hibás mo­tor miatt és azonnal kimegy a te­rületre, hogy az éjszakai műszak is minél kevesebbet mulasszon. A kommunisták mindig élenjár­nak a munkában és éppen ezért nagy a pártszervezet tekintélye. A napokban az egyik pártonkívüli traktorisla állította meg Magyar elvtársai: „Mondd már Magyar elvtárs, miért van az hogy a párt­tagok a kommunisták olyan jól dol­goznak?” Magyar elvtárs nem saj­nálta az időt. Elmagyarázta, hogy mire kötelez a párttagság és mi­lyen erőt ad az a kommunistának, hogy igaz ügyért, u párt célkitű­zéseiért harcol. Gondosan foglalkozik a pártcso­porthoz tartozó két fiatal jelölttel is. Állandóan ellenőrzi azt is, hogy megjelenjenek a politikai iskolán. Legutóbb ketten elmaradtak a pártcsoportból. Magyar elvtárs már másnap felkereste őket és kemé­nyen megbírálta hanyagságukat. Arról is gondoskodik, hogy szünet- oen, vagy munkaidő után újságo­kat olvassanak és a kiemelkedő cikkekre külön felhívja a figyel­müket. fl párícsoporiok megjavítják a iermeiomunkat a termelőszövetkezetekben is A brigádokon belül megalakító!! pártcsoportok jó politikai munkája gyorsan tükröződik a termelésben. Lucza Jánosné elvtársuő, a deme- cseri „Dimitrov” tsz. pártcsoport­vezetője elmondotta, hogy már a tavaszi munkánál is élénk verseny- szellem alakult ki a pártcsoportok munkája nyomán. De igazi hatása a legnagyobb munka, az aratás ide­jén mutatkozott, amikor minden külső segítség nélkül határidő előtt elvégezték a munkát és még a cséplést is maguk erejéből fejez­ték be. Az őszi munka kezdetén ellensé­ges befolyás alá került a tsz.-tagok egyrésze és az aszályra, a gyengébb termésre hivatkozva, elmaradt a munkából, köztük még egyes párt­tagok Is. Azt mondották, hogy az üzembe mennek dolgozni, ahol azonnal fizetnek. Október 8-án tag­gyűlést hívtak össze a pártcsoport- mzalmiak és arra az egész párt­tagságot mozgósították. A párttit­kár élvtárs a szovjet kolhozok éle­téből hozott fel példákat, hogy azok mennyivel nagyobb nehézsége­ken mentek keresztül a kezdeti időkben, hiszen az a sok-sok ta- Xtasztalat, segítség sem állt rendel­kezésükre, amit már m-i kapunk tő­lük. Ilyen esetben pedig, amikor kisebb nehézségek mutatkoznak, elsősorban a kommunistáknak nem szabad msgihatrálni. Éppen ilyen esetben kell helytállni, erre tanít a párt. A legnagyobb hiba lenne most elhanyagolni a munkát, amikor az egész évi munka eredményének be­takarításáról van szó. Az államot és saját magukat károsítanák meg ezzel. A taggyűlés határozatot hozott a betakarítás és az őszi munka gyors befejezésére és arra, hogy addig egy párttag sem maradhat el a munkából. A pártcsoportbizalmiak versenyre hívták egymást Popovics elvtárs kezdeményezésére. Bence Károlyné és még több asszony fel­ajánlást tett, hogy mire a távo­labbi északi részen befejezik a munkát, addig a tanya körül be­takarítanak. Mint ahogy a kenyér- gabonából teljesítették a beadást, úgy mákból sem akarnak elmarad­ni. Luczáné elvtársnő kezdeménye­zésére azt is vállalták az asszo­nyok, hogy az otthon nevelt sovány baromfit befogják tömésre, hogy minél hamarabb teljesíthessék a tsz. kövérbaromftagadását. A pártmunka megjavításában lé­nyeges a pártcsoportok munkájá­nak megszilárdítása. Ennek legelső feltétele, hogy a párttitkár is­merje a pártbizalmiakat, a pártcso- portok feladatát és a pártbizalmi jó gazda módjára törődjön a rábí­zott párttagokkal, i Bankotal elvtárs a kislétal „Rá­kóczi” tsz, pártcsoportbizalmijá ■ már idősebb ember, de úgy gondos­kodik a rábízott párttagokról és á velük dolgozó párton kívüliekről, mintha apjuk volna. Egy utcában laknak, . egy földterületen dolgoz-' nak és korán reggel sorba szól hoz­zájuk, hogy együtt Induljanak a' munkába. Sürget a betakarítás, a vetés. A gépállomás megkésett gé­peit igaerővel kellett pótolni. Politikai iskolára is együtt mén­nek. Az utolsó házban lakik, de mire az utca elejére ér, már mind a nyolc párttag hozzácsatlakozott'' egy sem maradt el a tanulásban. Nem feledkezik meg a velük dol­gozó két fiatal neveléséről sem. Ma még a DlSZ-szervezetben dolgoz­nak, de tagjelöltnek javasolja mind­kettőt, ha elérik az időt. A tagdíjfizetés politikai feladat is Az összeírás ismételten bebizo­nyította, hogy a tagdíjfizetés nem­csak gazdasági, hanem fontos po­litikai feladat. Több felszólaló be* szélt arról, hogy az összeírás alkal­mával számos párttag rendezte a tagdíjhátralékát, olyanok, akiket eddig elhanyagolt a pártszervezet, nem látogatott bizalmi. Amelyik párttag ismeri a szervezeti szabály­zatot, ismeri a párt törvényeit, az nem hanyagolja el ezt az elérni kö­telességet. Nem ismerik minden x>ártszerye- zetbeu a párt határozatát a tagdíj­fizetésről. A kisvárdal Vulkánban íróidéul úgy határozták meg, hogy mindenki fizetésének ggy százaiéi kát fizesse. De akadnak még sok pártszervezetben olyanok is, akik az összeírás után is több hónapi tagdíjjal varrnak elmaradva. A pártblzalmdak fontos feladata a tagkönyvcseréig hátralévő időben is, hogy figyelmeztessék ezeket: új párttagsági könyvét csak áz kaphatja meg, aki régi tagsági könyvét rendezte. * Kitűnt * tanácskozáson: több Xfártszervezetnél - nem látják tisz- tán, hogy pártonkívülieket meghív­janak e párícsoi>ortértekezletekre. Amint a gyakorlat is bebizonyí­totta, igen helyes, ha meghívják a hozzájuk tartozó pártonkívülieket azokra a pártcsoportértefcezletekre, amelyeken fontos, előtérben álló termelési feladatra mozgósítanak. Azonban azokon az értekezleteken,; amelyeken csak a belső pártélet kérdéseit, a pártcsoport belső ügyeit tárgyalják, csak párttagok és tag­jelöltek vegyenek részt. * Az üzemi és termelőszövetkezeti xnirtcsoportbizalmiak tanácskozása sok értékes tapasztalattal gazdagí­totta a résztvevőket, amelyek általa lánosítása nagymértékben hozzá­járulhat a pártcsoxrortok munka - jának javításához. Megmutatta azonban azit is, hogy egyes helye-: ken még szervezetlen a pártcsopor­tok élete. A pártbizottságok, jtéft- szerveaetek elsőrendű feladata, hogy a pártcsoportokat élő, eleven szervezetekké alakítsák. Ennek el­érésével termelőszövetkezeteink pártszervezetei is meg tudják ol­dani a szövetkezetek megszilárdí­tásának, a szövetkezeti tagság poli­tikai nevelésének átformálásának előttük álló nagy feladatát.

Next

/
Thumbnails
Contents