Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1952-08-23 / 197. szám
1952 AUGUSZTUS 23, SZOMBAT NÉPLAP í* A R T ÉPÍTÉS Hogjíin segíti elő a Városi Pártbizottság a dolgozók hazafiasságra való nevelését Ünnepi vásúw* ftlátéssíilhún Hazánkban az elmúlt hét {esztendő alatt soha nem látott fejlődés tanúja volt és részvevője most is a dolgozó nép. Szinte naponta nőnek fel az új városok, gyárak, üzemek. Megyénk székhelye, .'Nyíregyháza is olyain hatalmas változáson ment keresztül, amelyről a Hortíiy-uralom 25 esztendejében jiem is álmodhat tünk. A régi, lerombolt állomás helyén új, korszerűen berendezett állomás épült, a dohányfermentáló-gyár, a napról napra épülő, bővülő üzemek mind lemossák az „elmaradott” nevet városunkról. Nyíregyháza mezőgazdasági városiból ipari várossá válik. Ez a hatalmas fejlődés magával hozta a dolgozó tömegek egyre gyorsabb ütemü fejlődését, öntudatának növekedését. Megváltozott dolgozó népünk, mert érzi és tudja., hogy! minden, ami ebben az országban történik, épül, egyedül az övé. A Lakatosüzem dolgozói is azért tudták évi tervüket jóval a határidő előtt befejezni, mert tudták, hogy munkájukkal annak az ötéves tervnek a sikeres teljesítését segítik lelő, amely a mi megyénket, váro- Eunkat is szebbé, gazdagabbá teszi. Stcfkú József ifjúmunkás azért teljesíti állandóan túl normáját, mert szereli ezt a hazát, amelyben lehetősége volt arra, hogy rövid idő alatt szakmunkás legyen, hogy nem kellett három évig a mester cselédjének lenni a segédlevélért. Stefkő elvtárs jó hazafi, mert aki munkáját becsületesen végzi, az bizonyságot tesz hazaszeretetéről. Nem mondhatjuk ezt el a lakatosüzem valamennyi dolgozójáról, mert nem tudja, nem érzi minden dolgozó, hogy a hazát szeretni — egyet jelent a munka jó elvégzésével. S hogy a lakatosüzem dolgozóinak cgyrésze nem Ismerte még ezt fel, azért az üzemi pártszervezet, párt- vezetőség a felelős. Nem hozott létre az üzemi pártszervezet egy olyan népnevelő-csoportot, amely állandóan foglalkozna a dolgozók nevelésével, amely elősegítené a dolgozók öntudatának fejlesztését. De nemcsak a lakatosüzemben tapasztalhatunk ilyen jelenséget, megmu-l tatkozik ez a város területén lévő többi üzemekben is, akár a Tisza- menti Vízmüvet, a Tejüzemet, vagy más vállalatot nézzük. Kevés gondot fordítanak pártszervezeteink a dolgozók hazafias nevelésére. Elsősorban felelős ezért a Városi Párt- bizottság. Horváth Márton elvtárs a Központi Vezetőségi ülésen mondott beszédében nyomatékosan felhívta a figyelmet a tömegagitációs munka kiszélesítésére, a dolgozók hazafias nevelésére. A Városi Pártbizottság ülése alaposain foglalkozott Horváth elvtárs beszédével, azonban a dolgozók hazafias neveléséről csak általánosságok vetődtek fel a beszámolóban. Nem beszélt a titkári beszámoló arról, hogy a város területén melyek az ezzel kapcsolatos feladatok. Nem mondotta el, hogy az agitáció egyik legfontosabb feladata, hogy beszéljenek nagyjaink hősiességéről, hazaszeretetéről, de beszéljenek azokról a szegény-parasztokról, munkásokról, akiket azért végeztek ki, mert a mi szabad életünkért harcoltak. Feladatként kellett volna megszabnia a Pártbizottság ülésének, hogy a népnevelők elsősorban azokkal fog lakkozzanak, akiket ismernek a város dolgozói. Széles körben ismer tetnl kell a népnevelőknek váró sunk szülöttének, Szamuelly Tibo, elvtársnak életét. Szamuelly Tibor elvtársról beszéljenek a város népnevelői, aki bátorságával, hősiességével, a legnehezebb feladatok megoldásával bizonyította be, hogy szereti hazáját. Szamuelly elvtárs szerette hazáját, (bár az akkor még a kizsákmányoló kisebbség uralma alatt volt), szerette benne az elnyomott dolgozó népet. Munkáját, életét áldozta azért, hogy mi most szabad hazában élhessünk, dolgozhassunk és felépíthessük Sztálin- várost, a Tiszalöki Erőművet, a Dohányfermentálót, az iskolák, kul- túrházak, gépállomások, napközi- otthonok sorát. Szamuelly elvtárs életével kell megmutatnunk a dolgozóknak, hogy mennyivel jobban kell szeretnünk ezt a hazát, amely már a mienk, amelyet magunknak építünk, teszünk szebbé és gazdagabbá. Erről kellett volna, beszélnie Murczkó elv társnak beszámolójában, s ehhez kellett volna még több javaslatot adni a pártbizottság! ülés többi tagjainak. Éppen azért, ■mert Murczkó elvtárs csak általánosságban foglalkozott ezzel a feladattal, az ag.it. prop. osztályról is olyan körleveleket kaptak az alapszervezetek, amelyek így határozták meg a népnevelők feladatait: „Fc lakkozzam a k a népnevelők a dolgozók hazafias nevelésével, beszéljenek azokról,, akik életüket áldozták a proletariátus győzelemre jutásá ért, beszéljenek városunk szülöttéről, Szamuelly Tibor elvtársról.” — Mennyivel nagyobb eredményt hozott volna ez a körlevél, ha elmondotta volna Szamuelly elvtárs mun. kásságát, ha felhívta volna a népnevelők figyelmét Kölcsey Ferenc versére, amelyikben így ír a haza fiasságról: „Minden áldozat ki csíny ahhoz képest, miket a hazának kívánni joga van”. Kölcsey Ferenc is a mi megyénk szülötte, annak a megyének, amelyiknek székhelye Nyíregyháza. Éppen azért kell a város népnevelőinek róla beszélni, példaképnek állítani. S ha a Városi Pártbizottság segíti ilyenformán a népnevelő munkáját, akkor számos hasonló kiemelkedő példáját találjuk a hazafi-ságnak, mintZoltán ifjúmunkásét Is. Kiss Zoltán, a gépjavító vállalat dolgozója eltört karral is dolgozott, hogy a Rákosi elvtárs születésnapjára tett vállalását teljesítse. Kiss Zoltán nem sajnált áldozatot hozni hazájáért, a Pártért, Rákosi elvtársért. Nekünk sok olyan dolgozóra van szükségünk, ni int Kiss Zoltán, olyanokra, akik ha kell, áldozatot is hoznak a hazáért. Különösen sok a tennivaló városunk fiatalsága körében. A Pártbizottságtól fokozottabb segítséget vár a DISz., hogy a K. V. legutóbbi ülésének útmutatásai alapján megjavítsa munkáját és a Pártot minden helyzetben követő rohamcsapatot neveljen az ifjúságból. Olyan fiatalságot, amely merészen tör előre a termelésben üa ha kell, elszántan fogja kezébe ’ a fegyvert jövője, szabadsága, hazája, a világ békéjének védelme ér 1 deliében. Az amerikai imperialistái és csatlósaik, — köztük a legalja sabb Tito _ gyűlölködve figyelik i ’ mi hatalmas építő munkánkat, fej löd ősünket, állandóan növekvő jobb i létünket. A mi hazánkat is szeret i nék olyan romhalmazzá változtatni - mint Koreát. Hogy ezt meg tudjul akadályozni, olyan hősöket, olyai áldozatkész embereket kell nevel i; n-ünlk, amilyenek Korea bősei, ami 1 yenek voltak a mi hőseink, nagyjaink. Hazaszeretet. Ez a szó sok mindent jelent a mi számunkra, egyet jelent a Párt, Rákosi elvtárs sz-ere- tetével. Dolgozó népünk szereti a Pártot, szereti Rákosi elvtársat, akinek vezetésével Pártunk következetesen harcol a minél nagyobb eredmények eléréséért, a szebb, boldogabb jövőnk megteremtéséért. _ Ezért születtek nagyszerű eredmények Rákosi elvtársnak a minisztertanács elnökévé történt megválasztása alkalmával. A Városi Pártbizottság jó munkát végzett, amikor ezzel kapcsolatosan aktíva-értekezletet tartott, ahol agitáció* érveket adtak a népnevelőknek. Hogy a város területén elsők között fejezték be a cséplést, s a begyűjtési munkában második helyet értek el, az annak eredménye, hogy a népnevelők nagy többsége úgy dolgozott, mint Jónis János elvtárs. Jónis elvtárs a pártbizottság útmutatása szerint ismertette a cséplőgép munkásai előtt Rákosi elvtá-rs életét, munkásságát és harcát. Elmondotta, mit jelent a cséplőmunkásoknak Rákosi ©Marsnak a minisztertanács elnökévé való választása. Oincsai elvtárs, a csép- lőmunkásök brigádvezetője Rákosi elvtárs harcos életéről hallva, megígérte, hogy azzal köszöni meg a sok áldozatot, amit Rákosi elvtárs érte is hozott, hogy a cséplést a legrövidebb időn belül lefejezi. Ennek a vállalásának eleget is tett. A hazaszeretet egyet jelent a Szovjetunió legforróbb sze- retetével. Dolgozóink szeretik a Szovjetuniót, a szpyjpt népet, amelynek szabadságunkat köszönhetjük. Megmutatkozott ez a szeretet, amikor a szovjet küldöttség városunkban járt, vagy amikor keresztül utazásukkor kora hajnalban is hatalmas lelkes tömeg várta őket virágcsokrokkal az állomáson. Nem szabad azonban ennyivel megelégedni. Sokkal jobban kell, hogy is merjék és szeressék városunk dolgozói a szovjet népat. Meg kell ismertetni dolgozóiakat azokkal a módszerekkel, termelési technikával, amit a Szovjetunióban már alkalmaznak, amely, hatalmas mértékben segíti elő1 a mi munkánkat is. Éppen ezért sokkal többet kell foglalkoznia a Városi Pártbizottságnak a® MSzT. városi titkársága munkájával. Ne csupán a kultúr- előadások, a felvonulások rendezésével bízza meg, hanem tegye feladatává azt, hogy az üzemekben, a tanyabokrokban minél szélesebb körben ismertessék a szovjet módszereket, mélyítsék el a dolgozókban a Szovjetunió iránti szeretetek Nevelje a MSzT. szervezet is a mi dolgozóinkat olyan hazafiakká, amilyenek a Szovjetunióban a munka hősei, neveljék a mi fiatal jainkat is olyanokká, mint az Ifjú Gárda tagjai voltak. Ahhoz, hogy a város területén valamennyi dolgozó megismerje, és megtanulja szeretni ezt az új hazát, a mi hazánkat, amely ő érette van. amelynek minden dolgozó sokat köszönhet, ahhoz az szükséges, hogy a Városi Pártbizottság sokkal elmélyültebben, sokkal behatóbban foglalkozzon Horváth elvtárs beszámolójának idevonatkozó részével te. Éreznie kell a Városi Pártbizottság minden munkatársának, hogy a hazaszeretet olyan erő, amely hegyeket képes megmozgatni, amely képes arra, hogy városunkat olyanná fejlessze, olyan széppé és gazdaggá tegye, amelyre valamennyi dolgozó büszke, amelyért valamennyi dolgozó kész a legnagyobb áldozatokra is. _ LÉVAINÉ — A kora re^sfel már a vásáron talált sokszáz szekeret és embert, . akik a napnál is friseebben siettek messzi falvakból, a környező községekből a mátészalkai ünnepi vásárra. S aztán áradt a nép szakadatlanul, gyalog^ fellobogózott szekereken, motorbiciklin, autókon, különvonaton é« autóbuszokon. 38 különvonat hozta SzaTermelősxövetkexeti csoportjaink boIcs-Szatmár dolgozóit a ezalkaí nagy piactérre, ahol több, mint 100 sátor és pavilion várta telistele áruval a vásárlókat. Ünnepi kép fogadta az érkezőket! A főbejárat magas, vörössel behúzott emelvénye messzire hirdette: itt van az ünnepi vásár. Felejthetetlen látványt nyújtott a sok szebbnél-szebb sátor. is eljöttek a vásárra termékeikkel. S Győré József elvtárs megnyitója után kezdetét vette a vásárlás! Több, mint 100.000 ember jött el ezen a napon Mátészalkára. A fő bejárattól balra egy egész kocsisort lehetett látni, pontosan 10 szekér volt megrakva rozzsal, tíz szekér és „egy" gazda, mind a 10 szekér-táblán ez a- név áll: TJj Élet Tszcs., Kocsord. Száznegyvenkét család kezdett a tél folyamán új életet ebben a csoportban és méláz első aratásuk is olyan gazdag volt., bogy több vagyon gabonafélét adhatnak el szabadon. A termelőszövetkezetek sorában ott találjuk a nyírbátori Vörös Csillag kertészeti brigádját is. A saját teher, autójukon hozták árujukat: paradicsomot, paprikát és vöröshagymát. A hagymájuk mellett nem ment el senki ezó nélkül; még akik nem akartak venni, azok is megkérdezték, hogv honnan hozták, hol termett ez a szép hagyma, mit csináltak vele, hogy ilyen szép. Nem ritka a negyedkilóe fej, nehéz is belőle egy kilót mérni, mert ha rátesznek egy fejet- amikor 90 deka, az biztosan „ogytízre" nyomja a mérleget. Míg az egyéni termelők két forintért, kettő ötvenért adogatták hagymáikat, a Vörös Csillagnál egyötvenért lehetett venni. Ebből a szép hagymából csak mutatót vittek a vásárra, mert azt a néhány mázsát annak lehet nevezni, amit a 800 mázsából bevittek. Hat hold földön termett ez a 800 mázsa hagyma. Ha mázsáját százötven forintjával számoljuk, akkor a hat hold termés«; pontosan 120.000 forinttal gazdagítja a termelőszövetkezetet. Ilyen termést és minőséget, csak a nagy parcellákon cs a megfelelő szakirányítás mellett lehet elérni. A többi termelőszövetkezeti sátrak között ot.t volt a mátészalkai Zalka Máté termelőszövetkezet gyümölcs- zöldség sátra- és a szamoskéri Ifi Illet gyümölcsös ée> saját termésű, illetve sej át főzésű szilva pálinkát elárusító sátra is. Az eladok között ott volt található a legfejlettebb termelő szék. tor. az állami gazda-ság is. Égy hatalmas sátorban árulta kiváló gyümölcseit és zöldségféléit a nyírlugosi állami gazdaság, gyümölcseinek minősége és ízléses csomagolása még n termelőszövetkezetek áruit is felülmúlta. A termelőszövetkezetek nemcsak mint eladók vettek részt a vásárban, hanem mint vevők is. -A. géberjéni Kossuth termelőcsoport 28.000 forinttal indult a vásárra, hogy tehtnállo. mányát szaporítsa. Micsoda válogatós emberek lettek ezek a géberjénielt, a tíz-tizenkét literes teheneknél meg sem álltak. nekik csak olyan kell, ami legalább 15 litert ad; a vásároltak között már 26 literes is van. — Tehetik, hogy így válogatnak, van miből, hiszen almából olyan termésük mutatkozik, amilyen évek óta- nem veit. A vidámság magasra csapott. Az egyik szekéren valóságos zenekar trónoflt. cimbalmos, nagybőgős, hegedűs. Nagy Ferenc, a kocsordi Uj Élet termelőszövetkezeti csoport tagja dirigálta őket s énekelt nagy jókedvvel. Valaki megszólította: ,,Ilyen korán kezdi már?!“ Káfelelt nagy hetykén az idős csoporttag: ..Módomban áll» hát mutatok!“ — s azzal odakiáltott a zenészeknek: ..Kedvemre!" Sokezer ember állta körül a szabadtéri színpadokat is. Az egyiken éppen bejelentik a következő számot: ..Következik a Villanytelep tánccsoportja, tele villanyárammal! A lányok borral telt üvegekkel a fejükön facolnak. Aki utánuk csinálja, megihat ja a bort!“ Lett nagy kacagás, de utána még nagjrobb álmélkodáe, amikor a nyíregyházi villanytelepi táncosok valóban borral telt butel- lákkal a fejükön perdültek, fordultak, lejtettek a színpadon népi táncot. Tízszer is vi3szatapsolta volna őket a közönség. A másik színpadon a besztercei dolgozó parasztok énekkara szerepelt nagy sikerrel. A nagy. ecsedi úttörő zenekart c9 énekkart 13 nagy tetszéssel fogadta a vásári közönség. S amikor megjelentek az eleő csillagok, kigyultak a vásár lámpái. —. Gyönyörű látvány volt. Vörös drágakövekként sziporkáztak a sátrak, pa- villonok villanykörtéi s valósággal pipacskoszorút, hokié tát fontak, kötöttek az emberek feje fölé. Benn a Zalka Máté kultúrotthonban megkez. dődött az esti kultúrelőadás, ahol a megye legjobb táncosai, énekesei, a sza.tmárököritóiak, nagykáJlóiak, nyírlugosiak s a többiek szórakoztatták a dolgozókat, g ahol a legkiemelkedőbb esemény a budapesti Vasas ének, táncr és zenei együttesének pzereplóse volt. * Nem mehetünk el szó nélkül a vásári rendezőbizotteág munkája mellett. Komoly, nagy munkát fejtett ki a rendezőbizottaág s ezért dicséret illeti. Mindemellett tanulságként meg kell mondani: voltak fogyatékosságok is. Az első, ami a legjobban szembeötlőit : a termelőszövetkezetek ég csoportok nem képviseltették magukat kellőképen, holott éppen erre lett volna szükség. Nem egyszerűen adás« vételről volt itt szó, hanem arról: termelőszövetkezeteinknek, állami gaz. dóságainknak be kellett volna mutatniuk, hogy mi mindent termeltek. Mintahogy mindenki megcsodálta a nyírbátori Vörös Csillag és a tyuko- di Előre gyönyörű hagymatermését, ugyanúgy meg kellett volna mutatni a megye sok más csoportja eredményes munkájának gyümölcsét is. A vásárt túlságosan, úgyszólván teljes egészében a kereskedelmi vállalatok uralták. Jó lett volna, ha a rendezőség megnézte volna — és tanulmányozta volna — a „Vidám vásár“ című nagyszerű szovjet filmet. Helyes lett volna lovasversenyt rendezni, ál- latkiállftást tartani az élenjáró szövetkezeti állattenyésztők részvételével. Helyes lett volna, ha a kereskedelmi vállalatok figyelmét fokozottabb mér. tékben felhívják a szocialista kereskedelem hivatására — (a nyíregy^ házi Vendéglátó Vállalat sportpályái sátrában megpróbálkoztak a vevők becsapásával !) Általában azonban el lehet mondani: jól sikerült az első Vidám vásár, a résztvevők valóban vidáman, megelégedetten, szép emlékekkel tértek haza. Uj munkások toborzása a nyíregyházi járásban Fejlődő iparunk, ötéves tervünk egyre nagyobb feladatokat állít dolgozó népünk elé. Egyre több munkaerőre van szükség. A tanácsok meg is értették a muiükaerőtobor- zás jelentőségét. Ez tette lehetővé, hogy a nyíregyházi járás munkaerő- csoportja nyerte el a megyei vándorzászlót. A legjobb eredményt a tiszana-gyfalusi községi tanács érte el, amely tervét 320 százalékra, Ores pedig 105 százalékra teljesítette. A vándorziászió elnyerésével azonban nem áll meg munkánk. Azt akarjuk, hogy a zászló továbbra Is nálunk maradjo-n, sőt megszerezzük az országos elsőnek járó vándor- zászlót, amit jelenleg a siófoki járási munkaerő előadó őriz. A zászló elnyerése érdekében tervemet 150 százalékra fogom teljesíteni. KIRÁLYHEGYI TIBOR, nyíregyházi tnvnkaerö-elöado. m*