Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1952-08-20 / 196. szám

*952 ÁUGUSZTT7S 20, SZERDJ5 NÉPLAP a Az abapusztai állami gazdaság az ország első gyümölcs- és szőlőtermelő állami gazdasága lett! Ünnepélyes keretek között adták át a gazdaság dolgozóinak a minisztérium vándorzászlaját és az „Éliizem“ kitüntetést Zászló- és virágdíszbe öltözött ez Elsőnek al'kalmaztái az oMalozó tárcsával való talajmüvelóst. Épít­kezési tervüket túlteljesítették — egy 500 férőhelyes sertéshizlalda helyett kettőt építettek, s ami a pénzügyi gazdálkodást illeti, össze­sen több mint 400.000 forintot ta­karítottak meg. Helyesen gazdál­kodtak a munkaerővel. Több évre kötöttek szerződést a dolgozókkal s így lehetővé válik azok szakképzése, gondos nevelése. Győrt elvtárs ugyanakkor -felhív­ta a figyelmet arra: tovább kell növelni a bevételt s tervet ke® ki­dolgozni az önköltség további csök­kentésére, csatlakozva a sáribese­nyői állatni gazdaság dolgozóinak ban felhívom a figyelmüket arra: ne legyenek önelégültek, mint ahogy megyénk önelégült lett az április jtrén elért jó begyűjtési eredmény I következtében. A gazdaság párt- | szervezete növelje a dolgozók köré- | ben végzett felvilágosító munkát. — Szélesítsék ki az egyéni versenyt s j fordítson a pártszervezet nafj/ | gondot a dolgozók politikai oktatá­sára. Lássák a dolgozók azt, hogy jmost kezd igazán kibontakozni me­gyénkben a gyümölcstermelés. A terv végrehajtása nyomán könnyű­Lszarrel termelünk megyénkben 20 _ 125.000 vagon almát, abból a Jo- I nathánfból, amelynek legjobb mes- i terel éppen itt, az abapusztai á-lla­A likotsnány ünnepének előestéjén az ! abapusztai állami gazdaság. ’Nagy j jói tüntetés érte a gazdaság öo-lgo- faóit 1 Kiváló munkájuk eredménye­ként elsők lettek az ország gyü­mölcs- és szőlőtermelő á-Uami gaz­daságai között. Az első negyedév­be» az országos második helyen vé­geztek. Ezzel nem elégedtek meg s most biiszike öntudattal vették át ünnepélyes keretek között a mező- éa erdőgazdasági miniszter és a -MEDOSZ elnökségének vándorzász- tajáit, az „Éliizem” kitüntetést s a yiele járó 5000 forint pénzjutalmat. A gazdaság központjának feldí­szített udvarán gyűltek össze a dolgozók az ünnepségre. Ezen a na­pom készült el a kőből, téglából épí­tett dicsöségtáh! a is. Virágokkal övezve, két vörös zászló között so­rakoztat a dicsőség táblán az élen­járó dolgozók, Néző István. Kovács Béla, Bámházi János, Gebrl Erzsé­bet, Tóth László fényképei. Az ün­nepség este hat óra-kor kezdődött. Elsőnek Győri Mihály elvtárs, a mező- és erdőgazdasági miniszter képviselője emelkedett szólásra, hogy átadja a vándorzászlót és az „Élüzem” jelvényt, amelyet az első helvéci állami gazdaság tót dolgo­zója hozott el. Győri Mihály élv- társ hangsúlyozta: — Az első negyedévben az aba­pusztai állami gazdaság a második helyen állott. A dolgozók lelkes munkával most az első helyre küzr dötték fel magukat A kedvezőtlen időjárás ellenére holdanként 0.2 mázsával több gabonát adtak a ha­zának terven felül. .A koraérésfl. cseresznye és? meggytermésnél 22 mázsa helyett 28 mázsáit termeltek. Kiválóan végezték a talajápolás, a kártevők elleni védekező munkát s egy permetezést megtakarítottak—. kezdeményezéséhez. Ezekután sűrű taps kíséretében adta át Győri elvtárs a vándor­zászlót és „É!üzem”4kitüntetést, amelyet Márki Kálmán és Károly Lajos elvtársak, a helvéci állami gazdaság dolgozói hoztak el. — A zászlót Ábrahám Ferenc elvtárs, segédagronómus vette át azzal az ígérettel és fogadalommal: „A zászlót megtartjuk!” Ezt fogadták meg azofe a dolgozók is,Társaik ne­vében, akik jutalmakat vettek át — Takács János, Tóth László, Ba­lázs Mihály, Gebri Erzsébet Munika- érdemrendes csapatvezető s a töb­biek. Ezekután Győré József elvtárs, az MDF megyei titkára emelkedett szólásra. _ Nagy kitüntetés szabad hazá­ban építeni a szocializmust, de még nagyobb öröm és kitüntetés az első í sorokban harcolni. Ml boldogok va­1 gyünk, hogy az abapusztai állami gazdaság dolgozói becsülettel meg- 1 állták helyüket. Ugyanakkor azom­mi gazdaságban vannak. Lelkesítse dolgozóinlkat. az ötéves terv nagy­szerű célkitűzése! A vándorzászló, az „ÉHizem’-jelvény nagyobb köte­lezettségeket jelent. Dolgozzanak és harcoljanak úgy; hogy a zászlót megőrizzék! i Ezután Halász elvtárs, a MEDOSZ központi kiküldötte szó­lalt fel s a szakszerfezet munká­jára hívta fel a figyelmet, majd a járási DlSZbizottság kiküldötte vándorzászlót adott át a gazdaság legjobb ifjúsági munkacsapatának. A zászlót Gebri Erzsébet elvtárs- nő, a munkacsapat Munkaérdem- remctes vezetője vette á-t. Végig lelkes hangulat jellemezte az ünnepséget Uj erőforrás volt ez a további eredményes, győzelmes munkához! Arra ösztönözte a gaz­daság valamennyi dolgozóját, hogy az eddigieknél sakkal nagyobb sike­reket érjenek el. Erre kötelezi őket az az aranycsillogású ,,Élüzem”-jel- vény, amely a gadaság főbejáratát díszíti az Alkotmány ünnepének- napjától kezdve. i Megalakult a sorsolási bizottság hl egész világon felháborodással fogadták az amerikai légihaderő bejelentését, hogy bombázni akarnak 78 északkoreai várost Ázsia népei és a világ többi része egyaránt felháborodással fogadta és élesen elítélte az amerikai légihad­erő knek a közelmúltban elhangzott közleményét, amelyben bejelen­tette azt a szándékát, hogy bomba­támadást intéz 78 békés észak- koreai város ellen. A világméretű felháborodás eredményeként az amerikai katonai vezetők magya­rázkodásba és kertelésbe kezdtek, hogy „katonai célpontok” bombá­zásának próbálják beállítani a bé­kés lakosok legyilkolását. Tekintettel arra, hogy a világ békeSzerető népei egyöntetűen meg­bélyegzik a kilátásba helyezett bombatámadásokat, az amerikai ■tábornokok egymásután nyilatkoza­tokat bocsátottak ki. Egyaránt azt állítják, hogy az amerikai légiöad- erők által bombázandó 78 észak­koreai békés város „katonai cél­pont”. 1 Az „AP” augusztus 13-1 egyik távirata szerint Weyland, a távol- keleti amerikai légihaderő parancs­nokié tábornoka kijelentette, hogy a „szövetséges légiparancsnokság- nak” a 78 észak-koreai város bom­bázásával kapcsolatos döntését „félremagyarázták”. Weyland mé­zesmázos szavakkal csillapítani igyekezett azt a felháborodást, amelyet az amerikai bejelentés elő­idézett a népek körében szerte a világon. A jugoszláv dolgozó parasztok kifosztása Az Otecseeztven Front, a Bolgár Hazafias Arcvonal lapja a jugo­szláv mezőgazdaság színvonalának süllyedésével foglalkozik. Jugoszláviának a nyugati impe­rialista hatalmakkal szembeni gyarmati függősége, valamint a Ti tó-banda fasiszta terrorja állan­dóan fokozza a jugoszláv falusi nép elnyomorodását — írja a. lap. Az 1951. évhez viszonyítva 1938-ban 18 százalékkal több búzát, 16 szá­zalékkal több kukoricát és 14 szá­zalékkal több egyéb terményt ve­tettek. Ugyanilyen arányban csök- k-erft Titó Jugoszláviájábaú az ál­latállomány is. 1949-ben Jugoszlá­viának még öt millió 264 ezer szarvasmarhája volt, 1951-ben ez a szám már 4 millió 720 ezerre csök- • kent. 1949-ben a juhok száma 11 millió 650 ezer, 1951-ben pedig 10 millió 267 ezer. Hasonló arányban csökkent a lovak és a szárnyasok száma is. .A Tltó-banda minden­áron ki akarja elégíteni külföldi . urainak tehetetlen átvágyát és ezért olcsó áron vesztegeti a jugoszláv mezőgazdaság termékeit. Míg a jugoszláv dolgozók nyomo­rognak és éheznek, a Titó-banda a kapitalista országokba szállítja az értékes árukat. Az idén 228 millió dollár értékben szállítottak ki me­zőgazdasági termékeket Jugoszlá­viából. 1955-re pedig nyersanya­gokból és mezőgazdasági termékek­ből 333 millió dollárt akar kiáru­sítani a Titó-klikk. , Az amerikaiak nevetségesen ala­csony árakon veszik meg a termé­nyeket Jugoszláviától. Amíg a Tito banda mélyen a világpiaci ára­kon alul árusítja Jugoszlávia ter­mékeit, a jugoszláv dolgozók kény­telenek 7—10-szer drágábban meg­fizetni a nyugati imperialisták áruit. Erre az „üzletre” a jugo­szláv dolgozók csak az idén 36 milliárd 633 millió dinárt fizettek rá. Az ötéves Tervkölcsön 5. sorso­lására kinevezett bizottság kedden délelőtt tartotta alakuló gyűlését az Országos Takarékpénztár buda­pesti központjában. A sorsolási bi­zottság tagjait Romhányi István, az OTP vezérigazgatója üdvözölte, majd a pénzügyminisztérium nevé­ben Mátyus Árpád osztályvezető- helyéttes, a sorsolási bizottság el­nöke felolvasta a bizottság tagjai néysorát, A bizottság titkára Bá­rány Ferenc ismertette a húzások technikai lebonyolítását, valaímint a bizottsági tagok feladatait. Ezután a bizottsági tagok meg­tekintették az előkészített szám- és .nyereménylevélkéket, megállapítot­ták, hogy azok hiánytalanul meg­vannak, ellenőrizték a levélkék kerékbe helyezését és lepecsételték a sorsolási kerekeket. Az „amerikai életforma“ hatása az amerikai fiatalságra A „Vorwärts", a svájci mun­kapárt lapja adatokkal illusz­trálja a sokat dicsőített „ameri­kai életforma”, a ponyvaregények és a bűnügyi filmek pusztító ha­tását az amerikai fiatalságra. Az utóbbi években Amerikában — írja a többi között a Vor­wärts — főleg Newyork egyes negyedeiben egyre több, fiata­lokból álló gengszterbanda ga­rázdálkodik. A fiatal gengszte­rek közt már hétéves gyermekek is vannak. Becslések szerint Newyork Manhattan nevű város­részében hetvenöt ilyen fiatal- korúakból álló gengszterbanda tartja rettegésben a lakosságot. Azokat a tanítókat, akik bírálni merik a fiatalok életmódját, nem egyszer elverik, sőt az is elő­fordult, hogy rájuklőttek — írja a lap. Visinszkij elvtárs fogadta Csou En Laj-t, a Moszkvában tartóz» kodó kínai kormányküldöttség rezetüjél A. J. Visinszkdj elvtárs. a Szov-, népi közigazgatási tanács elnökér, jetunió külügyminisztere augusztusi a Kínai Népköztársaság külügymi- 18-án fogadta Osou En Laj-t, ajniszterét. Eszakkelet-Kma dolgozói sikeresen teljesítették az 1952 év első félévi gazdasági tervét A Zsenminzsibao című kínai lap közli az Észak-Keletkínai népi kor­mány mellett működő tervbizottság jelentését az 1952 első félévi nép- gazdasági terv teljesítéséről. A jelentés rámutat arra, hogy Északkelet-Kíua állami ipari válla­latainak dolgozói lelkes munkával, az élenjáró munkamódszerek beve­zetésével *104.8 százalékra teljesí­tették félévi termelési előirányza­tukat. A múlt év hasonló idősza­kához viszonyífva 57.6 százalékkal többet termeltek. Az elsőrendű fontosságú cikkek­ből az állami vállalatok ez év első felében 61.3 százalékkal többet ter­meltek, mint 1951 első hat hónap­jában. A tervjelentés rámutat arra, hogy 1952 első felében az országrészben 61 százalékkal több építkezést'vé­geztek, mint 1951 megfelelő idő­szakában. Az ipari építkezések 125 százalékkal szárnyalták túl a tava­lyit. A nemesített vetőmaggal bevetett területek nagysága körülbelül egy millió egyszázezer hektár volt, vagyis 52.9 százalékkal nagyobb, mint 1951 tavaszán. 1 Ez év tavaszán négy fontos öirtöző csatornahálózatot adtai? át rendel­tetésének. A többi csatorna építésé­nél is tervszerűen dolgoznak. Északkelet-Kí-na iparában 1952 júniusában már 279.000 munkással több dolgozott, mint 1951 végén-. A dolgozók 25 százalékkal maga­sabb fizetést kapnak, mint 1951 végén. A béremelésekkel egyidöben több mint 2300 közszükségleti cikk árát Is leszállították. A dolgozók vásárlóereje tehát a béreknél sok­kal nagyobb mértékben növekedett. Ezt bizonyítja a főbb közszükség­leti cikkek vásárlásának erős növe­kedése is. Gyapotszövetből például 62.S százalékkal, rizsből 242.8 szá­zalékkal, lisztből 273.9 százalékkal, disznóhúsból 392.2 százalékkal töb­bet vásároltak a dolgozók, mint* 1951 első hat hónapjában. NEMZETKÖZI SZEMLE Az USA elnökválasztási komédiája Az amerikai elnökválasztási kam­pány újabb állomásához érkezett a demokrata párt elnökjelöltjéripk megválasztásával. Az elnökjelölt Stevenson illinoisi kormányzó sze­mélyében. Stevenson természetesen- éppúgy a Wall Street jelöltje, mint ahogyan Eisenhower táborno-k, aki az elnökválasztáson a köztársasági párt jelöltjeként tülekedik a® el­nöki székért. A Wall Street gondos­kodott arról, hogyha a választáson a demokrata párt győzne, akkor is salját jelöltje lépjen Truman öcö- _ kébe. Trumon Amerikája ma a féke­vesztett háborús uszítás, a telhetet­len imperializmus, az ugrásra kész agresszió országa. A hatalom ban­károk és fegyvergyárosok, pénzes­zsákok és halálkeresikedőík kezében vám. Valamennyien egyet akarnak: leigáani minden népet és amerikai gyarmattá változtatni -a földgolyót. A két párt elnökjelöltjei: Eisenho­wer és Stevenson két vas a tűzben, amelyet a háborús uszítás szít ma­gasra .. . Amikor Eisenhowert a ■köztársasági párt elnök jelöltjévé választották, a hírhedt tábornok ismertette „külpolitikái elgondolá­sait”. Ezek az elgondolások nem hoztak semmi újat a világ népei számára. Ugyanazokat a „tétele­ket” hirdették, amelyeket a trumani megnyilatkozásokban már jól Is­mernek a békeszerető milliók. A koreai agresszió folytatása és kiter­jesztése, a szabadságukért küzdő gyartnati népek elnyomása, minden -reakciós, fasiszta erő támogatása: ez az, aimi-t Eisenhower „külpoliti­kájának” nevez. Stevenson — megbízásához híven — sietett kijelenteni, hogy ami a külpolitikát illeti, ő sem szándéko­zik más úto-n járni. Megválasztása után — mint az amerikai rádió -mondotta — kijelentette, hogy az európai problémákat illetően „álta­lában egyet ért Eisenhowerrel”. Stevenson — mint a Reuter hír­ügynökség jelentette _ külpolitikai programjának ismertetése során bő­vebben is kifejtette, mit ért az Eisenhowerrel való egyetértése alatt. A demokrata pártnak — mondotta — továbbra is támogat­nia kell a világ „szabad országait”, az atlanti szövetséget, az Ausztrá­liával, Fj-Zélanddal, a Fülöp-szlge- tokkel és Japánnal kötött „védelmi szerződéseket” és a, gazdaságilag el­maradt területek „támogatásúiról” ■szóló 'programot. Hangsúlyozta azt is, hogy tökéletesen egyetért a ko­reai agresszióval és azt megválasz­tása esetén tovább kívánja foly­tatni. Mindez újabb bizonyítékot szol-i gáltat arra, hogy a -két párt kiizdel-j me nem, egyéb, mint az amerikai; ■nép gyalázatos félrevezetése. Akár a köztársasági párt, akár a demo­krata párt elnök jelöl tje kerül aij Fehér Házba, az amerikai nép vall­ja kárát. Bármelyik jelölt győz, -továbbra is a Waal Street fogja a. martában -tartani Amerika elnökét és az amerikai népnek nem jót egyéb, mint az árak további emel­kedése, az életszinvcTMl további süllyesztése és a háborús katonai szolgálat fenyegető veszélye. Ste­venson nem is titkolja, mit tarto­gat az amerikai nép számára. _ Amint az amerikai rádió mondta: „Stevenson óva intett az adócsők-1 kentósre vonatkozó felelőtlen Ígére­tektől”. Ez a figyeLmeztetés meg-" •mutatta, mit érnek azoknak a hab­zószájú választási korteseknek a szavai, akik kikiáltó lázukban fűt-, fát Ígérnek a választóknak. A választási hadjárat jó iskol-a az amerikai népnek, mert megmu­tatja, kik -akarják újból kezükbe venni sorsa intézését, megmutatja, hogy a köztársasági és demokrata párt valójában választási komédiát játszik, a. nép bőiére, a nép ellen. Éppen ezért sorakoznak mind na­gyobb tömegek az amerikai Haladó; Párt elnökjelöltje, Hallmon mögé. Az amerikai Haladó Párt a fegy­verkezési hajsza megszüntetését, az adók csökkentését és az ötiiatalmi békeegyezmónyt követeli. A Haladó Párt követelései az amerikai nép- igazi érdekeit fejezik ki. Sokmi-llió amerikai látja meg tisztán, melyik az az út, amelyiken haladni kell. Sok amerikai nem is­merte fel a két nagy burzsoá párt vezetőinek álnokságát, hazugságait, félrevezető komédiáját. Egy azon­ban bizonyos: az amerikai nép bé­két akar. És bármily megtévesztői is a burzsoá propaganda, egyre na­gyobb tömegek előtt lepleződik le, egyre nagyobb tömegek előtt válik világossá: a köztársasági párt és a demokrata párt, Eisenhower és> Stevenson egyaránt az amerikai nép halálos ellenségei.

Next

/
Thumbnails
Contents