Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1952-08-08 / 185. szám
I 1952 AUGUSZTUS 8, PÉNTEK tialdumegyei parasztok tanulmányútja Szabalcs-Szatmárban III. A tudomány és a technika segíti a szövetkezeti munkát ... A tudományt, a technikát mindenütt alkalmazzuk ám ...! — csengett a hajdúmegyei vendégek Iliiében az öreg Kiss Miidós szava, s azután maguk láttáik meg később a Táncsics tsz. portáján, majd a büdszentmiliályi gépállomáson és a gyulatanyai kísérleti gazdaságban is, hogy a szövetkezeti munka, a tudomány és a technika szövetsége a®, amely a földek, a jószág- nevelés igazi mestereivé teszi a szövetkezeti parasztokat. Alig tudtak betelni a vendégek a Táncsics bölcsődéjében és napközi otthonában a látnivalókkal. A hófehér szobákban sorakozó apró ágyacskák, a pöttöm ajpróságok, a napköziben dalolgató gyerekek láttán mosolyra derült valamennyi látogató arca, s a kórusban elhangzott „üdvözöljük kedves vendégein- keit”-re mindegyik szerette volna megsimogiatni a szöszke, barna fejecskéket. Fodor Gábor hajdúnánási szövetkezeti paraszt ölében máris vidáman hancúrozik egy apróság, a „magasból” integet le Szőke Imréné sárrétudvari parasztasz- sízonynak, meg az Ebesre való Juhász Jánosnénak, aki mindjárt meg is mondja: Ha odahaza belépünk majd a szövetkezetbe, mi, asz- szonyok ilyen bölcsődével, napközivel könnyítjuk majd meg az asz. szonymutíkát... A* ég „tetejére“ hágott már a nap, „hetedmagával” süt. Valaiki az ebédelést javasolja. De Kovács Gyula, debreceni 13 holdas középpanaszt tiltakozik: — Ráérünk még arra, menjünk csak tovább. Iníkább rövidebb lesz az ebédelte ideje. De mi azért jöttünk, bogy jól széjjetnézzünk . .. — Ügy van, helyes — visszhangozzák a többiek. S nem sokkal később már apró porfelhők jelzik, hogy a hajdúmegyei vendégek autóbuszai a sziget felé iintdultak ... .. . hogy újból találkozzanak a technikával, a tudománnyal. A sziget (nem amolyan apró szigetecske ez, hanem jópárszáz hold erdők, nádasok, holt Tiszaágiafc vannak najta) északi oldalán húzódó holtág parti nádasa fölött aprócska, kékes felhő úszik, vizet szivattyúzó benzinmotor füstje. Már látszik is, amint a töltés fölött zuhog a csövön a víz, majd tíz és száz apró erecskére szakadva, indul a kertészek kapái-miutatta irányba a dús kalarátbé, káposzta, paradicsom, paprika tábláik közt. Másodpercenként 60 liter víz ömlik a csövön a Táncsics kertészetébe. A vendégek nagy érdeklődéssel figyelik a víz útját a szárazság ellenére is gyönyörű 13 holdas konyhakertiben, a vizet irányító kertészeket és Salkii Gyula elv társ kertészeti brigádvezető szavait, aki büszke örömmel mutat szét birodalmában : Az elmúlt esztendőben csak négy és fél holdat öntöztünk, — az idén hárommal többet. Tavaly 85.000 forint tiszta jövedelmet hozott kertészetünk. Ez a 85 ezer forint a szövetkezet összes jövedelmének 12 százaléka volt... Aztán terveikről beszél SaUai Gyula elvtárs, hogy az utakat mindenütt szőlőlugasok fedik majd, — amoda — s kezével mutatja — 600 négyszögölön földi epertelepet létesítenek. Múlik József nyíracsádi egyéni paraszt jegyez mindent szaporán. Hej, ha ezt a vizet az acsádi homokra is el lehetne vinni... Hegy lehetne öntözni azokat a melegtől, szárazságtól sínylődő kapásokat Választ kap Múlik József és társai is. Még szebbet, még bámulat- baejtöbbet látnak délután a Táncsics Zátony-nevű. földjein. Tisza- parton nyúlnak el ezek a földek is. Gazdáik, akilk nemcsak a földnek, de a természetnek is urai már, nem jönnek zavarba, ha aszályos esztendő van, nagy a szárazság. Burgonya, kukorica, dohány, lucerna hatalmas táblái sorakoznak egymás meilleiDt a Zátonyon. Gyönyörű kukorica! Két-hárcm hatalmas cső díszük mindegyik növényen. Hatalmas bokrokban a krumpli, gyönyörű kövér a lucerna, a dohány! A kertészet barázdás öntözésével szemben itt az öntözés permetező módszerét alkalmazzák... Jóval harminc fok fölé kúszott már a hőmérő lila szálacskája. Forrón tűz a niap, sehol egy felhő. S egyszeresük felzúg a Ti- szaparton egy motor és esni kezd az „eső”! (Nem, ilyen forráságban nem szoktak locsolni, most csak megmutatják a vendégeknek az öntözőmüvet.) Gyönyörűségesen szép látvány! Hosszú csöveken jön a Tisza vize, s aztán feltör a szórófejeken, s egy-eigy szórófej 25 méteres körzetben rövid idő alatt bőséges, permetező esőként hullik a szomjas földre, óránként 18 milliméteres csapadékot jelent a gép munkája. S mibe kerül? Holdanként 40 forintért „rendelik” meg a kiadós esőt a tiszadobi Táncsics tsz. boldog tagjai — akikor, amikor akarják, ők kormányozzák a természetet. Megtanulták, nem az égből jövő „esőcskétől”, az „isteni akarattól” függ a bőséges termés! Mert dúsain terem a föld ott, ahol a szövetkezeti munka, a tudomány és a technika, az emberi akarat diadalmaskodik! Kerekes Ernő, a balmazújvárosi TJj barázda II. típusú tszcs, küldötte büszkén mondja, hogy a jövő nyáron már ők is fognak öntözni szövetkezeti földjeiken. Mert megvalósítja a terv a csatornát, elmegy majd arra is a Tisza vize, hogy gazdagítsa a hajdúi mezőket.' A látogató egyéni gazdák, az acsádi homokról jött Múlik és társai már szövik a terveket: a szövetkezetben majd ... majd mi is csinálunk esőt.. .! A szövetkezet „baromfi- városában“ is jártak a látogatók. Város, valóságos város ez, számos épület sorakozik egymás mögött szabályosan. Senki nem hinné, hogy baromfi.,istállók' ezek a tágas, raagyablakos épületek. Hej. valaha még lakóháznak seim láttáik ilyeneket az Andrássyak volt cselédei. Egész utcát alkotnak a baromfiólak, az „utca” másik oldalára új épületeket emelnek a szövetkezeti építők: a libák, kacsák ólait. S magyarázzák: nem új tégla az épületek anyaga! A valamikori uradalom kerítését bontották el, drótkerítéssel helyett,esitették, s a kikerülő téglából épültek a barom- fiváros házai. (Jó gazdák, ügyes gazdák a szövetkezetleik!) Nincs még minden „háznak” lakója, de állandóan nő a baromfiállomány. Gyöngyösi Jánosné és ' özv. Bányai Lászlóné a baromfivá,ros vezetői. Amikor Horváth József ondódi szövetkezeti paraszt megjegyzi: — „lám, itt teremnek az asszonyok munkaegységei” — Gyöngyösiné rávágja mindjárt: — Itt ám! Már nekem Is kétszáz „termett” ... Kétszáz, akár özvegy Bányainénak, aki 66 esztendős már, de köny- nyen elvégzi a baromfitelepen adódó munkát... Kocsordoson szintén jártak a vendégek, megnézték a szövetkezet gyönyörű 45 fehérhússartését, megtekintették az épülő 72 férőhelyes hatalmas sertésfiaztatö.t, a leendő óriási sertéstelepet, ahol a szövetkezet száz és száz sertése növekszik majd fel a Táncsics tagjainak boldogulására. Nehéz leírni, milyen élményekben gaiztteig nap volt a látogatás első napja. Estére kelve, maguk a vendégek is alig találtak szavakat arra, hogy elmondják: soha még ilyen jómódban lévő parasztokkal nem találkoztak, soha ilyen virágzó gazdaságban nem jártak még. _ S másnap, amikor új élmé nyak, új látnivalók elé indultak el a volt „grófi” kastély elől a vendégek autóbuszai, még nem is tudták, a technika, a tudomány milyen nagyszerű vívmányaival találkoznak majd a büdszentmihályi gépállomáson, a gyulatanyai állami gazdaságban. Nem igen felejtik el a Szabolcs- Szatmárban járt hajdúmegyei parasztok azt a képet, amely eléjük tárult a büdszenlmihályi gépállomáson. Kombájnok, korszerű új „Zetor” traktorok, aratógépek, ku'tivátorok, nehéz, mélyszántásra szánt ekék, hatalmas vetőgépek hosszú sora. mutatta meg nekik: ezekkel könnyíti meg a paraszti munkát, ezekkel teszi azt százszorta eredményesebbé a gépállomás. S n,em igen felejtik el a gyulatanyai kísérleti gazdaságban tapasztaltakat, a fajtakísérleti telepen látottakat, ahol G. Nagy Teréz telepvezető irányításával burgonya, rozs, búza, napraforgó és csilla,gfürt kísérleti termelése folyik. A kísérleti telep parcelláinak terméseredmé nyei döntik el a tudományos munkások fáradozásai ' után, milyen fajta növények lesznek a legalkalmasabbak arra, hogy a termelő- szövetkezetekben, a tiszadobi Táncsicsaim is termeljék azokat és magas terméseredményeket érjenek el. _Nem felejtik el Koch elvtárs tudományos kutató laboratóriumát, a csillagfürt-k'iállításit, azt, hogy milyen nagy gondoksággal dolgoznak a tudományos kutatók a homoki arany, a csillagfürt nemesítéséért, a növények nemesítéséért, magas hozamáért, a jófajta tenyészállatok kinevelésével a magas termelékenységű szövetkezét! jószágállo- mányért. Világosan láthatták : hová, merre is visz a szövetkezeti, nagyüzemi gazdálkodás útja, ezen az úton hogyan haladnak előre gazdag, boldog életük felé a szövetkezeti parasztok a technika, a tudomány segítségével. Világosan megláthatták : felszabadul a paraszt a szövetkezetben. A földművelés mesterévé, az állattenyésztés mesterévé válik, felszabadul benne az alkotó, hatalmas terveket megvalósító akarat, amelyet megkötött a lciis nadrágszíj-parcella, megkötött az ósdi, elavult módszerű egyéni gazdálkodás. Nem volt, nem lehetett hatásnél- küli ez a kétnapos látogatás. Látszott ez a hajdúmegyei parasztok egyre derűsebb arcán, egyre vidámabb, magabiztosabb hangján, ahogy a szövetkezetről, a szövetkezeti útról, a belépésről beszéltek. Kardos Márton bakonszegi 13.5 holdas középparasat már az első nap estéjén elmondta a maga és társai terveit. 21 középparasztitarsá- val termelőcsoportot alakítanak, s úgy fognak dolgozni, hogy az Alkotmány ünnepére községük termelőszövetkezeti község legyen. Madni József nyolcholdias ebest dolgozó paraszt is megfogadta: ha hazamegy, első dolga lesz, hogy apjával együtt belép a termelőcsoportba. S hogy beszéltek, ahogy eljött az este: Minden vendég, minden nálunk járt hajdúmeigyei egyé,ni gazda szívből, meggyőződésből! — Szántó Imre zsákai egyéni gazda, Kovács Gyula debreceni középparaszt, Tar István Debreceniből, s a többiek mind. Tar István örömmel jelentette he: egy héten belül megüzenjük ide: megalakítottuk a sző- vetibezstünke.t...! Kovács Gyula egyéni gazda már a leendő szövetkezet terveit szőtte: mérnököt hívunk, hogy segítsen nálunk is megvalósítani az öntözéses gazdálkodást ...! öröm volt nézni ezeknek az embereknek a:z örömét. Boldogság volt együtt örülni velük, látni azt, hogy máris felszabadultak, semmi, de semmi nem köti már őket a nadrág,szíj-parcellához, a szegényes jövedelmet adó egyéni gazdálkodáshoz, semmi, de semmi nincs már bennük azokból a rágalmakból, hazugságokból, amelyekkel a kuláikok, a felemelkedés, a dolgozó parasztok előrehaladásának ellenségei próbálták megmételyezni őket. Helyüket az a boldog, gondtalan életet jelentő új töltötte be, hogy hatalmas tettekre ösztökélje ezeket az új útra térő, új életet kezdő embereiket. __________________ SZABOI.CS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Győré Józset Szerkesztőség: Nyíregyháza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szaimórmegyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza Dózsa György-utca 5. ‘■>2 á m F. v.: Szilágyi József. A záhonyi fűtőhöz dolgozói már túlteljesítették a vasutasnapra tett széntakarékosság-i felajánlásukat A vasutasnap közeledtével egyre nagyobb eredmények születnek a záhonyi MÁV. állomáson. A legutóbbi szolgálat ideje alatt Gócs Mihály jelvénye® sztahanovista mozdonyvezető elegykilométer továbbítási tervét 165 százalékban teljesítette 22 százalékos széntakarékosság mellett. Gócs Mihály jobb munkával hálálja meg az Alkotmányban biztosított jogokat. Alig néhány napja jött haza Galyatetőről ahol két hétig üdült. A múltban ilyenről álmodni sem mert volna, most már ez mind valóság lett számára. Gyüre István mozdonyvezető elegykilométer továbbítási tervét 145 Százalékban teljesítette és 12 százalékos széntakarékosságot ért el. Turzó Kálmán mozdonyvezető pedig, mint az üzeni párttitkára 207 százalékos tervteljesítéssel mutat példát a vállalások teljesítésében. De jó eredményt értek el a fűtőház többi dolgozói is. A vasutasnap tiszteletére 64 tonna szén megtakarítását vállalták s már eddig 75 tonnát takarítottak meg. A forgalmi dolgozók részéről Takács Géza forgalmi szolgálattevő és brigádja ért el jó eredményt. — Elegytovábbitási tervét 130 százalékra teljesítette. Peleskei Károly tolatásvezető és brigádja a kocsi mozgatási tervének 167 százalékos teljesítésével járult hozzá a vasutas dolgozók vállalásának teljesítéséhez. (M. T. I. Nyíregyház%) t A nyíregyházi MAY. forgalom dolgozói a három és félnapos kocsifordulóért A nyíregyházi MÁV. forgalom dolgozói sikeresen harcolnak a három és félnapos kocsifordulóért. A vasutasnapra és Alkotmányunk ünnepére való készülődés versenyszakaszában minden eddiginél szebb eredmények születtek főleg a kocsimozgatási idő megrövidítésénél, ami a három és félnapos kocsiforduló sikerre vitelének alapja. A gőzök az Alkotmány ünnepének tiszteletére vállalták, hogy az előírt 3.8 perces kocsimozgatási időt 3.5 percre szorítják le. Ezzel szemben ezidáig a kocsimozgatási idő átlagosan 2.7 perc az állomáson. Ugyancsak szépek az eredmények a tehervonatok terbeléstovábbításá- nál, ahol -a Balog brigád 119.9 százalékot ért el, túlteljesítve alkotmányi felajánlását. Nem sokkal maradt el 117.8 százalékos teljesítményével a Buczkó-brigád sem, míg harmadik 111,5 százalékkal a Gombos brigád. 150 ezer forintos terven felüli munka a XII. pályamesteri szakaszon A XII. pályamesteri szakasz dolgozói szintén teljesítményük emelésével, fogadalmaik teljesítésével készülnek a vasutasnapra. Vállalták, hogy Alkotmányunk ünnepéig elérik a pályamesteri szakaszon az átlagos 120 százalékot. Ez a vállalás 150.560 forint értékű terven- felüli munka végzését jelenti népgazdaságunk számára. A pályáméi* téri szakaszon folyó munka versenyben első Dankó József brigádja. Teljesítményük 135 százalékos. — Munkájukat a szovjet futósza-lagos módszer szerint végzik és így a legjobb minőségű munkával tartják rendben szakaszuk területén a vá gányokat, segítik elő az őszi csúcsforgalom sikerét. 15 havi börtönre ítélték a beadást szabotáló kulákot Tegnap tárgyalta a nyíregyházi járásbíróság Sipos Imre újfehértói tulá'k bűnügyét. Sipos Imre kártevését nem most kezdte. Tavaly sem teljesítette beadási kötelezettségét: 1951-ről jelenleg is tartozik 473 kiló kenyérgabonával, 75 k-g. árpával, 828 kg. tengerivel és 13 és fél mázsa burgonyával. Több. mint hat mázsát tesz ki állatbeadási tartozása is. Sipos Imre a „sikereiken” felbuzdulva, úgy számított, hogy ebben az évben is folytathatja a kártevést. A tarlót sem kaparta fel tisztességesen, hadd vesszen el a drága szem. A kukorica harmadik kapálásával is késlekedett, hogy minél kevesebb teremjen. Amikor pedig a múlt hó közepén elcsépelte gabonáját, zsálkhiányra való hivatikozáasal nem szállította be rögtön a beadást. Marján Pál cséplósi ellenőr bevésnek találta az elcsépelt gabonát is, s hiába tagadott Sipo3, kiderült a2 is, hogy a kulák két szérűre hordta terményét és még 33 kereszt búzája van kicsépeletlenül. összesen mintegy 8 és negyed mázsával, csaknem négy ember egészévi fejadagjával akarta megkárosítani a nép államát. * A leleplezett bullákat a bíróság 1 évi és 3 hónapi börtönre, 1500 forint pénzbüntetésre, 3000 forint vagyoni elégtétel megfizetésére ítélte és 5 évre eltiltotta a köz- ügyektől. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Itddióműsoi* AUGUSZTUS 8. PÉNTEK K0SSUTH-RÁDIÓ: 5.30: Hírei*. Lapszemle. 5.45—8-30-ig: Reggeli zenés műsor. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45: Levelezőink jelentik. 11.30: Ez Amerika! Amerikai erkölcsök Nyugat-Eu ró pában. 11.45: Hanglemez. 12.00: Hírek’ Hangos Újság. 12.30: Népek dalaiból. 13.15: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 14.00: dőjárás- és vízáHásjeentós. — 14.15: Hanglemezek. 15.00: Úttörő híradó. 15.30: Hanglemez. 1548:. Vidám zenekari muzsika. 16.20: Úttörő sporthíradó. 16.45: Beszélgessünk oroszul! 17.00: Hírek. 17.15: Hanglemezek. 17.40: Madrigálok. 17.15: Nemzetközi kérdések. Előadás. 18.10: Szovjet zeneszerzők a békeharcban.— 19.00: Kossuth-díjasok a mikrofon előtt. 19.15: Hanglemezek. 20.00: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Népek dalai a szabadságról. 21.00: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 22.00: Hírek. Sport. 22.25: ifj. Veress Károly és zenekara játszik. _ 23.10: Szórakoztató zene a Moszkvai Rádió műsorából. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 6.00: Hanglemezek. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! — 7.00: Szimfonikus indulók. 7.35: Dalok és hangszerszólók. 8.15: Népzene. 9.20: A Magyar Rádió ajándékmü- sora. 10.00: Hírek. 10.10: Indulók, tömegdalok. 10.40: Hangszerszólók. 11.00: óvodások műsora. 11.20: A Gyermekrádió műsora. 15.00: Hanglemezek. 16.00: Irina. Elbeszélés. — 16.20: Tánczene. 17.00: Szív küldi! szívnek szívesen. 17.30: Hírek. 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.10: Az árulók hatnapos kormánya Előadás. 18.40: Énekkar. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.15: Sportnegyedóra. 19.35: Jó munkáért szép muzsikát! 20.00: Tánczene. 22.00: Zenés vidám tarka est. Apróhirdetés Két férfi részére bútorozott szoba kiadó. Kossuth-u. 68. Kedvezményes utazás Budapestre a Munkácsy-kiállításra, 1952. augusztus 20-ig. Felvilágosítás és kedvezményesáru menetjegyek az IBUSZ menetjegy- irodában. .löt fizet a Totó ! 11 találat 20.650.—- forint 10 találat 1.056.— forint 9 találat 155.— forint érdemes játszani: A heti nyereményeiken felül az augusztusi bármelyik szelvényével MOTORKERÉKPÁRT és számos egyéb értékes tárgyat is nyerhet! ^ NÉPLAP