Néplap, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-29 / 151. szám
4 NÍPEXP hí 1955 JÚNIUS 29, VASÁRNAP A békefoizotíságok munkája Szabolcs-Szatmár megyében NEMZETKÖZI SZEMLE Szabolcs-Szatmár megye ' dolgozó népe mind jobban megérti, hogy tevékenyen kell küzdenie a lakéért, szocializmust építő hazánk, boldog életünk védelméért. A megye dolgozóinak minden, okuk megvan árra, hogy teljes odaadással harcoljanak ezért a célért. Szabolcs- Szatmár volt az úri Magyarország egyik leginkább elmaradott megyéje. Az 1940.es statisztikai adatok szerint itt élt a legtöbb analfabéta, az országos átlag felett volt a gyermekhalandóság, s a legtöbben itt haltak meg tüdőbajban. K mérhetetlen pusztulás és nyomor elsősorban az akkori birtokviszonyokat vádolja i a nagybirtokosok a szántóterület 70 százalékát tartották kezükben. Egyetlen évben. 1913-ban, 2000 nincstelen mezőgazdasági cseléd vándorolt ki Innen Amerikába, Szabolcs-Szattnár megye dolgozói nem feledkeztek meg a múltról s arról sem, hogy az imperialisták egy új háború segítségével vissza szeretnék hozni ezt a földesúri világot. A megye dolgozói szent fogadalomként vallják Rákosi "elvtárs szavait: „Mi, a Magyar Dolgozók Pártja, s velünk ti: efíész magyar dolgozó nép, igérhetjük, hogy lankadathmul, hűen, érőnkéi nem kímélve küzdünk tovább a béke frontján s mindenült ott leszünk, ahol a béke nagy ügyéért küzdeni és áldozni kell"'. Mintegy két éve alakultak meg a megyében az első békebizottságok és számuk azóta Is egyre szü[>oro- dik. A június elsejei béketalálkozó előkészítése során például 200 új bizottság alakult. Ezzel a számuk ilt>0-ra nőtt. A bételdzott súgok •Szabolcs-Szatmár megye életének jelentős tényezőivé váltak. Nevelő- műn lmjukkal szakadatlanul növelik a tevékeny békeharcosok seregét, nein kis részük van abban, hogy a megyében egyre többen megértik: a békét nem elég kívánni. a békét ki kell harcolni jobb munkával, hazánk erősítésével. Jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Szabolcs-Szatmár megye a begyűjtési. versenyben a 12. helyről az első helyre küzdötte fel magát, hogy április 4 én elnyerte a minisztertanács begyűjtési vándorzászlaját, bogy a megyében a békéért folyó harc a mindennapi munka szerves része lett. A békebizottságok szervezte kis- gyülések, csoportos beszélgetések Itatására ezrek és tízezrek látták meg a világos összefüggést mindennapi munkájuk és a béke, saját életük és a koreai nép önfeláldozó harca, a francia munkásosztály helytállása, az egységes demokratikus Németországot követelő német hazafiak küzdelme, a Tito- bamda ellen szervezkedő jugoszláv hősök tettei között. Egy békekis1 gyűlésen, amelyen a növényápolási és a béke közötti összefüggésről I volt szó, Farkas András így beszélt; Beloiannisz elvtárs meggyilkol ásóról : t,As elesett harcos helyébe úiak állanakOdalépett egy kiásott fatönkhöz és így folytatta: ,,.t fát kivágták, pusztulásra ítéltek. 4 kirágott tönk helyén azonban ellenállhatatlan erővel új hajtások nőnek, tizekből e hajtásokból sudár fák lesznek. Beloiannisz elvtárs helyébe is ezren és iizCzren léptek. Ti most kapcsolódiatok be n békemozgalomba, s ti is új hajtások vagytok, új békeharcosok, s méltókká, kell lennetek Beloiannisz clrlórs emlékéhez’’. Mind többen értették meg a megyébema hazát erősítő tettei: jelentőségét a világméretű beteli arcban, Pálinkás György ötholdas dolgozó paraszt április 4 tiszteletére már március < lején eleget tett negyedévi beadási kötelezettségének, de amikor meghallotta, hogy a tivadari békeharcosok megelőzték, azonnal beadta a második negyedévre előírt mennyiséget is. Kakamazon a békebizottság jó munkájának eredményeként az április 4-i versenyben egyetlen napon 11.(105 tojást, 205 kiló baromfit és 35 hízottsertést adtak be a falu dolgozói. A békebizottságok tagjai maguk jártak elő' jó példával : Keller Márton, az egyik békebizottság elnöke már márciusban beadta a félévre kirótt tojás-, baromfi- és élőállat-menynyi séget. A megye békebizottsága! számos jelentős akciót kezdeményeztek és szerveztek az elmúlt hónapokban. Megindították a megyében a tiltakozó mozgalmat Beloiannisz élv- társ meggyilkolása és az amerikai imperialisták aljas baktériumháborúja ellen; az üzemek és falvak dolgozói jobb munkával válaszoltak az imperialista gyilkosoknak. ' B ék eb 1 xot t sá gok kezdeményezték a „Beloiannisz-hetet”, s ez a munka- verseny előrelendítotte a terv teljesítését, segítségével könnyebben pótolhatta a megye a tavaszi munkákban elkövetett mulasztásait. — Ezen. a verseny-héten olyan új bé- kebareosok tűntek fel. mint a nyír- téti gépállomás női Iraktorosbrigád- jánatk tagjai, akik kiemelkedő teljesítményükkel kiérdemelték, hogy a brigád a görög nép hős fiának, Beloiannisz elvtársnak a nevét vehette fel. S zabolcs-Sza bmó r megye békemozgalmának nagy seregszemléje volt a június 1-i béketalálkozó, a békét akaró dolgozó nép .küldötteinek tanácskozása. A béketalálkozó sikere nagyrészt annak köszönhető, hogy a megyei pártbizottság, a járási pártbizottságok és az alapszer. vezetek megvitatták a béketalálkozó kérdését és az addiginál több segítségeit nyújtottak a békebizottságoknak. A megyei pártbizottság például kisgyíílések vezetésével bízta meg a politikai iskolák hallgatóit. Á Pártoktatók Háza nemzetközi szakcsoportjának tagjai előadást tartottak (és azóta is tartanak) a kisgyülé^ek előadói számára. Nagyhalászban a párt titkár hetenként megbeszélte az időszerű kérdéseket a kisgyülések előadóival. Mintegy ötezer kisgyíílés és csoportos beszélgetés készítette elő a megyei béketalálkozót. Napkor községben például ötvenhat kisgyűtést tartottak, sezen hétszáz. nyolcvauan, vettek részt. Sokhelyütt rövid kultúrműsorral egészítették ki az előadást. Az előkészületek során nagyön sok, eddig visz- szaliúzódö embert sikerült tevékeny békeharcossá, tenni. E kis- gyüléseken, csoportos beszélgetéseken, a kiiidöttválaszíó gyűléseken Szabolcs-Szatmár megye dolgozói lelkes fogadalmakkal tettek hitet a béke ügye mellett. Nagyhódoson Lőrincz Endre egyénileg dolgozó paraszt felajánlotta: a tavaszi munkák gyors elvégzéséért fogatával kész segíteni dolgozó paraszr- társainak. Kisvárdán a Vulkán Vasöntödében Főző István és Édesei József öntők elhatározták: június 1-i.g 180 százalékra emelik teljesítményüket — május 22-én már 232 százalékot értek el. A Ti- szamenti Vízmüépítő Vállalat javítóműhelyében Berger Béla és Jtorhely Ferenc hegesztők azt ígérték, hogy a béketalálkozó napjáig teljesítik szeptember 5-1 tervüket is — .« már május 15-én teljesítették. Mezei Barna, a btidszentmihályi Alkaloida Vegyészeti Gyár főmérnöke a béketalálkozó tiszteletére vállalta: mindent megtesz azért, hogy . az üzem a második negyedévben 100.000 forintot megtakarítson. A nagyhalászt békebizottságok' — mint erről Midi Lajosné a találkozón beszámolt — éberen felvették n harcot az imperialisták belső szövetségesei, a kulákok ellen. A kulákok azt a hazug hírt terjesztették,, hogy egyes élelmiszereket újból jegyre fognak adui, vásárlási lázat akartak előidézni. Amikor ezt a békebizoitság tagjai meghallották, nyomban 15 helyen kisgyülóst hívtak össze és leleplezték a kulákok aljas tevékenységét. A béketalálkozó napja lelkes, harcos ünneppé vált. Megmutatta Szabolcs-Szatmár megye dolgozó népének egységes, szilárd békeaka- ratát, erősödő nemzetközi szolidaritás-érzését. Ezen a találkozón is és az ezt követő napokban is minden eddiginél erőteljesebb tömeges tiltakozással emelte fel szavát a megye népe az amerikai imperialisták koesedoszigeti véres garázdálkodása és Duclos elvtárs letartóztatása ellen. A megye különböző részelbőu táviratok tömegeiben tiltakoztak a francia kormány fasttz ta módszerei ellen. A béke találkozó nu-g erőteljesebb békeharcra I hívott fel. A felhívás hatására, «J-* dolmányunk ünnepének tiszteletére, a vajai békeharcosok versenyre hívták a községeket a. növényápolás, az aratás, a cséplés és a beadás gyors lebonyolításáért. Sok eredméuyt hozott tehát a békebizottságok eddigi munkája. A nemzetközi helyzet azonban arra figyelmeztet, hogy még nagyobb erőfeszítéseket keil tennünk a béke védelmére. yjubb sikereket, nagyobb győzelmeket csak akkor érhetnek el a megye békebizottságai, ha a pártszervezetek még több támogatást nyújtanak nekik, ha a kommunisták még fokozottabban kiveszik részüket a hékemozgalcwn fejlesztéséből. Egyes pártszervezetek azonban. — félretéve ezt a feladatot — arra törekszenek, hogy a békebizottságok tagjainak. többsége kommunista legyen. így tett például a nyírlugosi pártszervezet vezetősége is. Nem gondolt arra, hogy a békebizottságokban nemcsak kommunistáknak, hanem minél több pártonkívülluek, ezen bel HÍ sok középparasztnak, értelmiségnek kell lennie, hiszen a békemozgalomnak valamennyi becsületes, békeszerető dolgozó réteget át keil fognia. Vannak párt- szervezetek, amelyek még' nem értették meg, milyen fontosak a békebizottságok feladatai a szocializmus építésében. Tivadar község pártszervezete például nem segítette a békebizottságot a küldöttválasztó gyűlés megszervezésében. Ez a pártszervezet Tehernek tartja a békebizottságokkal való foglalkozást. Sok pártszervezet és egyes járási pártbizottságok csak alkalomszerűen foglalkoznak a békebizottságokkal. A nyírbátori járási pártbizottság agit.-prop. osztálya eddig mindössze egyszer hívta meg osztály értekezlet re a járási békebizottsági felelőst. így azután érthető, hogy a Járás pártszervezetei sem foglalkoznak megfelelően a bő. kebizottságokkai. A nyírlugosi párt- szervezet vezetősége még egyszer sem hallgatta meg a békebizottsú- gi felelős beszámolóját. Foglalkozzanak rendszeresen pártszervezeteink a bekebizottSágokkal, segítsék őket állandóan, hiszen a békemozgalom. jelentősen hozzá járul az egész dolgozó népünk elölt álló feladatok megoldásához. Uj, nagy feladat előtt állnak most Szabolcs-Szatmár megye békebizottságai: megindul a gyűjtés a koreai nép 'támogatására. Szabolcs-Szatmár megye békebizottságain is múlik, hogy ez a koreai hónap minél sikeresebb legyen, hogy minél erőteljesebbeu jusson kifejezésre népünk forró együttérzése a hős Koreával. Szabolcs-Szatmár megye dolgozói is enyhíteni akarnak a koreai nép szenvedésén, segíteni akarnak, hogy „szálljon több mosoly a koreai gyermekek arcára, s még több erő a harcosok karjába". Szabolcs- Szatmár megye békebizottságai lendületes szervezőmunkába kezdtek. A gyűjtés lf bonyolítására in: g- alakult a megyei koreai akcióbizottság, s a napokban minden községben, üzemben megalakulnak a helyi koreai akcióbizottságok. A budapesti és a megyei békenagy- gyülés határozatát kisgyfiléseken fogiái: ismertetni. Júliusban 30 na. gyebb községben szerveznek műsoros koreai béke-estet. A megye békebizottságai minden erejükkel, találékonyságukkal, lelkes nevelőmunkával erősítik ezt a mozgalmat, amellyel a ml békénket is védő, a mi boldog jövőnkért is hatalmas áldozatokat hozó koreai népet támogatjuk. Hirdetni fogják a megye békeharcosai az Országos Béketanács felhívásának szavait : ..Csákánnyal, kalapáccsal, a sztm- ■vessteségnélkilli gyors aratással, a: állami kötelezettségek maradéktalan teljesítésével is segítsük harcukat GYŰ UK JÓZSEF, az UDP Szabolcs-Szatmár. megyei Bizottságának titkára. (A Szabad \ép cikke.) Uj gazdasági szerződés a Komán és a Magyar Népköztársaság közölt Nagyjelentőségű gazdasági együttműködési szerződést kötött a Román és Magyar Népköztársaság Rákosi Mátyás és Gheorghiu- Dei elvtársi! k kezdeményezésére. Ez az egyezmény a két testvéri népi demokrácia felszabadulás utáni gazdasági szerződéseinek egyenes folytatásaként jött létre. Eddig is évről évre olyan kereskedelmi egyezményeket ; kötöttünk; amelyek hozzájárultak mindkét ország népgazdaságának fejlesztéséhez, a dolgozók ellátásának kibővítéséihez. Ezek az egyezmények is egyre erősebbé kovácsolták a két szomszédnép testvéri barátságát. A mostani egyezmény azonban minden eddigi megállapodásnál nagyobb jelentőségű. Az egyezmény szerint vegyestársaság alakul s ez a társaság nagyarányú szervezőmunkát végez ni Imikét népi demokratikus ország gazdaságának fejlesztésére. Romániában hatalmas vegyi kom biti át épül, Magyarország viszont román földgázt kap, melynek segítségével új vegyi gyárat helyezünk üzembe, közösen építjük meg a szükséges gázvezetékeket. Gépeket szállít a magyar ipar, amelyek segítségével előmozdítjuk a román szódatermelést, s a szóda termékeiből a közös társaság ellátja mindkét ország iparát. — Ugyancsak a közös gazdaság! munkát segíti elő a két ország magasfeszültségű áramvezetékének ösz- szekapesolása, mert így gazdaságosabb, mindkét fél számára előnyösebb az áramenergia kihasználása. Abban is különbözik a mostani szerződés eddigi egyezményeinktől, hogy hosszabb lejáratú; 1955-ig szabályozza a két tervgazdálkodást folytató ország gazdasági együttKidgway Nyngat Ridgway, a gyűlölt pestistábornok, a koreai nép hóhéra európai körúton jár. Párizs, Róma után „meglátogatta" Nyugat-Német országot, német földet taposott, vértől' 1 sietve megtisztított lakkcsizmája. Itt is — mint mindenütt, amerre jár — kétféle fogadtatás várta. Az egyik: fölfegyverzett rendőrosztagok, készenlétbe helyezett riadóautók. népi>el szembeszegezett szuronyok, golyó- és lángszórók. A másik fogadtatás azonban ennél félelmetesebb. Hatalmas, erős. egységes népi ellenállás. A német nép gyűlölete és utálata itt is áttörte a rendőrgyürfi szilárdnak hitt falát. Az üdvözlésre íölszállő repülőgépekkel egyidőben léggömbök ezrei szálltak föl „Ridgway, takarodj haza” fölírással. A pestistábornok hadgyakorlatokat tartott a Német Demokratikus Köztársaság határán, megszemlélte, hogy kellően aknázták-e , alá a német hidakat, vasutakat és gyárakat. London hármas külügyminiszteri találkozó színhelye. Aclr.'sori, Eden és Sehuman itt tárgyal a háború tervei megvalósításáról. Tárgyalásaik főkérdése: a háborús bonni és párizsi szerződések ratifikálásának kérdése. Nehezen, félig tető hozott szerződéseiket veszély fenyegeti. A nép, amelyet kifelejtettek a számításból, tiltakozik a szerződések ellen. Tüntetések, tiltakozó sztrájkok, röpcédulák ezrei követelték egész Németországban: „Ki Németországból a pestistábornokkal !" —- „De a háborús különszerződéssel is !’• A Ridgway-ei lenes tüntetés olyan méreteket öltött, hogy Ridgway messze elkerül le a nyugatnémetországi városokat és kizárólag az amerikai, angol, francia megszálló csapatok, valamint a nyugatnémet zsoldosalakulatol: körében tartózkodott háromnapos nyugatnémetországi látogatása során. Az események megmutatták. azt is, hogy Adenauer, akire biztosan számítottak a Londonban tárgyaló működését, kereskedelmi Kapcsolatait. Olyan időben kötöttül: egyezményünket a Romát) Népköztársasággal. amikor a tőkés világban egyre .szemérmetlenebből folyik a kisebb országok kirablása ti nagyabbak —• elsősorban az imperialista Egyesült Államok — részéről. Olyan időben, amikor a Marshall-,.segély” kötele egyre szorosabbra húzódik a nyugateurópai országok nyakán, amikor csőd fenyegeti a uaarshallizált Angliát, nem bírja stabilizálni gazdasági életét Franciaország, s egyetlen más Marshall-ország sem. 01 van időben alkotunk együttes erővel új gyárakat, amikor a tőkés országokban sorozatosan jutnak csődbe az üzemek, fokozódik a mmika nélküliség, sorvad a gdfeda- sági élet az amerikai imperialisták gazdasági terrorja és a fegyverkezés politikája miatt. A tőkés országok egymásköz! 1 gazdasági kapcsolatait a minél nagyobb haszon elérésének célja diktálja, s nem alapulnak máson ezek n szerződések, mint egymás becsapásán, megrövidítésén, s ezen túlmenően az erősebb hatalomnak azon a tervén, hogy teljes mértéken befolyása alá kerítse a gyengébbet. Az ilyen gazdasági kapcsolatok ismeretlenek a tervgazdálkodást folytató országok között. Bennünket nem az „aki bírja, marja’’ elve vezet, hanem egymás kölcsönös segítése. A Szovjetunió és a népi demokráciák egymásközti kapcsolata a szuverémitás betartásán, a függetlenség tisztelésén alapul s hasznára van mindegyik szerződő félnek. Ilyen gazdasági kapcsolatok kiépítésére tanít bennünket a Szovjetunió példája és mi híven követjük ezt a példát. Németországban külügyminiszterek — nem elég erős saját pártjában sem. Adenauer vereségét mutatja a különszerződés ratifikálásának elhalasztása. Adenauer politikai kudarcához hozzájárul, hogy a különböző nyugatnémet pártok vezető tagjai is egyre gyakrabban nyilatkoznak a háborús szerződések ellen. A német népnek utat mutat borodba u a legutóbbi, május 24-i szovjet jegyzék. A Németország demokratikus egységéért vívott harc, népharccá szélesedett. A dolgozók egész Németországban a különszerződés elvetését és az üssznémet békeszerződés megkötését követelik. A kommunista és a zociáldemokrata munkások harcolnak a inunkáseg.vség megteremtéséért. A németországi események bizo- .yítják, hogy a nyugati külügyminiszterek tárgyalásainak légköre éppen olyan kevéssé nyugodt, mint Ridgway nyugatnémetországi látogatásának körülményei voltak, amikor tankok és rohamlövegek védelme alatt „Vesszen Ridgway. a pestistábornok!”, „Le a különszerződéssel és Adenauerrel„Ridgway, takarodj haza és vidd magaddal Adenauert!’’ és hasonló „üdvözlések" között hagyta el Nyugatnémetország földjét. Míg Londonban az imperialisták klikkje tárgyal támadó politikájúnak kiszélesítéséről, míg a pestistábornok európai körúton jár, addig a népek sem ülnek tétlenül. Kies harci fegyverüket: a munkás- osztály akcióegységét, a nemzet minden haladó rétegére támaszkodó népfrontot, az országhatárokat nem ismerő békemozgalmat nekiszegezik az imperialistáknak. És ez a fegyveres erő legyőzhetetlen.