Néplap, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-02 / 281. szám

NÉPLAP 1951 december 2, vasárnap «ebelőtt teljesítették a kötelező terménybeadást, mégpedig száztíz százalékra, utána kifizették az ál­lamnak tartozásaikat, felemelték a szövetkezeti alapot 2 millió 455.000 forintra, az üzemi alap 1 millió 05-1 ezer forintot tett ki. A fennmaradó jövedelemből munkaegységenkint 20 forintot tudott fizetni a „Vörös Csillag”, ezenkívül terményben munkaegységenkint 4 kg. búza, 3 kg. kukorica, nyolcvan deka árpa és egyéb termény jutott az egyes tagoknak. A legtöbbet Lévai Károly kereste, aki családjával együtt, ötödmagával ezerhétszáz munka­egységét teljesített. Ennek megfele­lően a család készpénzben 34 ezer forintot kapott, ezenkívül több, mint 86 mázsa búzát, 61.5 mázsa kukoricát, 17 mázsa árpát, 7 mázsa burgonyát, 100 kg. cukrot, 170 kg. rozsot, megfelelő mennyiségű má­kot, szalmát, hagymát és egyéb zöldséget. Az ellenség az elszámo­lás előtt azt hiresztelte, ■ hogy a szövetkezeti tagok csak a fejada­got kapják meg: most a zárszáma­dások után ez a rágalom is meg­dőlt. Hozzá kell tennem, hogy a túrke- vei „Vörös Csillag” nem a legjobb szövetkezetünk. Az azóta nyilvá­nosságra hozott zárszámadások mu­tatják, hogy más szövetkezetek még jobb eredményeket értek el. Általános jelenség, hogy a jól dolgozó szövetkeze­tek terméseredményei , messze túlhaladják a leg­jobb egyéni gazdálkodók terméseredményeit. Például Szőregen a legjobb egyéni gazdák 13.S mázsa búzát arattak 1 holdról, a szövetkezet 16.74 má­zsát. Rákóczí-falván a jó egyéni parasztok 16 mázsa ősziárpát arat­tak, ugyanott a „Béke” termelőszö­vetkezet 21 mázsa árpát kapott. Tótkomlóson az egyéni parasztok 22 mázsa kukoricát törtek le egy hold­ról, ugyanott a „Viharsarok” szö­vetkezet 55 mázsát nyert holdaa- kint. Hasonló különbség volt a többi terményeknél és az állattenyésztés terén is. Ezt látják az egyénileg dolgozó parasztok is és ez az oka, mint már rámutat­tunk, hogy éppen az utolsó hetekben minden különö­sebb agitáció nélkül újra megindult a termelőszövet­kezetek növekedése. Komoly gyengéje még szövet­kezeteinknek, hogy nem elég erősen fejlődik az állatállományuk. Nem szorul magyarázatra, hogy erőteljes, közös, nagyüzemi állat- tenyésztés és hizlalás nélkül a szö­vetkezetek nem fognak úgy gazda-' godni, ahogy arra lehetőségük vol­na és. az állattenyésztés elhanyago­lásával saját fejlődésüket, no meg az egész közellátást hátráltatják. A munkaiegyelem lazasága jelenleg egyik legnagyobb fékünk. Minél hamarabb teremtünk e téren rendet, annál erőteljesebb lesz to­vábbi fejlődésünk. A munkafegyelemmel kapcsolat­ban szóláncul kell az állampolgári fegyelemről, melynek egyik muta­tója, hogy hogyan teljesíti a falu népe az adó­fizetés és termény beadás kötelezettségét A munkafegyelemről Ä legnagyobb nehézségeket a szö­vetkezetekben — de hozzátehetjük — az állami gazdaságokban, gépál­lomásokon és az iparban is — a rossz munkafegyelem, pontosabban, a munkafegyelem meglazulása okozta és ezért részletesebben kité­rek e kérdésre. A kapitalista időikben a munkafe­gyelemről gondoskodott a hajcsá­rok egész hada, a felügyelők, botos­ispánok, a csendőr, de főleg a munkanélküliség és velejárója : a dolgozó tömegek nyomora. Minden­ki emlékszik még az embervásárok, a köpködők reménytelen tömegére, vagy azokra a munkanélküliekre, akik reggelenként a gyárak kapui előtt lesték, hogy kapnak-e valami munkát. Elsősorban a munkanélkü­liség réme, a fenyegető nyomor, az éhség kényszerítette a falu és vá­ros munkásait arra, hogy a tőkés számára a legnagyobb fegyelemmel, erejük megfeszítésével dolgozzanak. Ez így van ma is a kapitalista Európában, de így van az Egyesült Államokban is, ahol a fegyverkezés fokozása miatt naponta tízezrével dobják utcára azoknak a békeipa­roknak a munkásait, amelyek elől a haditermelés clharácsolta a nyersanyagot. Nálunk nincs munkanélkü­liség, Ellenkezőleg, A ter­melés növekedésével pár­huzamosan nő a munkás­kereslet. Az Idén például a bérből és fize­tésből élők száma havonta huszon- egyezerrel növekedett. Ez egy évre kivetítve, több mint egynegyed millió új munkás és alkalmazott. Ebben a számban nincsenek benne a középiskolákba, az egyetemekre, vagy az átképzős tanfolyamokra járók tízezrei, akiknek jelentékeny- része néhány évvel ezelőtt mint munkakereső jelentkezett volna. A munkáshiány következetében most könnyű munkát kapni. Ha valakit ma fegyelmezetlenség miatt eltávo­lítanak, holnap már tíz helyen is munkába állhat. Még az Is előfor­dul, hogy egyik vállalat a másik­tól csalja el a munkásokat. Ez azt eredményezi, hogy különösen az újonnan mun- kábaállók egyrésze, akiket már nem fegyelmez a régi kapitalista kényszer és még nem fegyelmez a szocialista öntudat, kihasználja ezt a helyzetet. Nem törődik a munkával, nem dolgozza ki a munkaidőt, későn érke­zik, korán hagyja abba a munkát, gyakran kimarad, nem vigyáz a gépre, nem vigyáz a termelés minősé­gére. Ha emiatt felelősségre vonják, to­vább áll és másnap már új munka­helyen folytatja eddigi fegyelme­zetlenségét. Mi az utolsó hónapokban napi­rendre tűztük a munkafegyelem megszilárdításának kérdését. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy az ed­digi rendszabályok nem hoztak megfelelő eredményt. Kiderült, hogy igazgatóink még nem ismer­ték fel ennek a kérdésnek a jelen­tőségét. Sokan azt hiszik, hogyha lazán és elnézően kezelik a fe­gyelmezetleneket, akkor attól meg­javulnak. A tapasztalat az ellen­kezőjét bizonyítja. A laza. elnéző kezelés következtében romlik a munkafegyelem. Az ellenség is rá­áll erre a vonalra. Nem egyszer tapasztaljuk, hogy az a munkavezető, aki a tőkésidőben lelkesen hajcsároskodott, most a la­zaság és elnézés szószó­lója, Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy az öntudatos, fegyelmezett munkások egyre élesebben és öntevékenyen lépnek fel a fegyelmezetlenek el­len. Nemcsak azért, mert a fegyelme­zetlenség következtében ők is szenvednek, kevesebb az eredmé­nyük, kevesebb a keresetük, hanem mert megértik, hogy a munkafe- ,gyelem meglazulása az egész szo­cialista építést, az ország felvirá­goztatását hátráltatja. Azt is tapasz­talják az öntudatos munkások, hogy az Ilyen fegyelmezetlen a sa­ját igazolására folyton elégedet­len, dohog, hangoskodik, a kákán is csomót keres és lényegében az ellenség szócsövévé válik. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy például a bányász elvtársak a lógósok, a ki­maradók, a „bumlizók” ellen olyan élességgel léptek fel, amely még bennünket is meglepett. A legfontosabb fegyelme­zési eszköz — ismételjük — annak a szellemnek a ki­alakítása, amely elítéli, megbélyegzí a fegyelmezet­lenséget, amelyben a fegye­lem megsértése, igazolatlan elmaradás, selejtgyártás szé­gyen és gyalázat. Azokkal szemben, akiknél a figyel-' mez tel és, a, meggyőzés, a fegyelme­zett munkások példamutatása, nem használ, természetesen keményebb eszközöket fogunk igénybe venni, különösen, mert olyanok is akad­nak közöttük, akikről fel kell té­teleznünk, hogy fegyelmezetlensé­gük tudatosan szocialista építésünk ellen irányul. Ezeket a rendszabá­lyokat, mint arról nap-nap után meggyőződhetünk, maguk a fegyel­mezett dolgozók követelik tőlünk. • Sajtónkban elég gyakran jelennek meg hírek az adót nem fizető, a termény-begyűjtést szabotáló kulá- kokról, vagy jómódú parasztokról, ami mutatja, hogy e téren nincs minden rendben. Mi a felszabadulás után bárom év tartamára mentesítettünk több, mint félmillió földhözjut- tatottat a juttatást tör­lesztés fizetése alól. Ezzel elősegí­tettük, hogy a földhöz jutlatottak gazdaságilag megerősödjenek. A következő esztendőkben is — ha­sonló okokból — nem nagyon eről­tettük az adófizetést. Ennek ered­ményeképpen ezen a térek lazaság barapózott el. Az csak természe­tes, hogy ebből a lazaságból első­sorban a kulákok és jómódú pa­rasztok igyekeztek hasznot húzni. De százával, sőt ezrével voltak olyan újgazdák is, akik évszámra nem fizettek adót, vagy nem tel­jesítették a terménybeadást s élt­hez úgy hozzászoktak, hogy köte­lezettségeik nemteljcsítését afféle szerzett jognak tekintették, ezek most őszinte felháborodással ve­szik tudomásul, hogy ennek az időnek vége és nekik is a közteher­viselés elvének megfelelően telje­síteniük kell kötelességeiket. Egyetlen ilyen példát fogok idézni. Besenyesi Ferenc, a so- mogymegyei Gölle községben S hold juttatott földön gazdálkodik. Évek óta nem fizetett adót és ez­ért hátraléka 2770 forintra növe­kedett. Rendkívül méltatlankodott, amikor a fizetést szorgalmazni kezdték, amíg ki nem derült, hogy ebben az évben 18.000 forintért házat vett, meg 4000 forintos lo­vat, 3000 forintos tehenet vásá­rolt. Hozzá tehetem, hogy még a helyi tanácsban Is volt olyan vé­lemény : „akinek énnyi a kiadása,(!) hát annak bizony nem nagyon jut adófizetésre”. Az ilyen típus és az a vélemény, amely az állammal szemben fennálló kötelezettséget csak. olyan mellékesnek, másodren­dűnek tokinti, eléggé elterjedt. El­terjedéséhez, amint mondottam, mi magunk is hozzájárultunk. Emiatt most, amikor népi demokráciánk megszilárdulásának és konszolidá­lásának velejárójaként ezen a té­ren is rendét csinálunk, egyesek dohognak és morognak. De azt is hozzátehetexn, hogy helyesli ezt a rendcsinálást a parasztság túlnyo­mó többsége, amely megértőén, lo­jálisán teljesíti, sőt túlteljesíti ál­lamával szemben fennálló kötele­zettségeit. Ezt legjobban megmu­tatják a terménybeadás számai. Az 1051. június 1-től eltelt öt hónap folyamán gabonaneműekben egymillió mázsával több volt az állami begyűjtés, mint az elmúlt gazdasági év 12 hónapjában. A búzabegyüjtés eddig 25 százalékkal, az árpa, zab ötven százalékkal na­gyobb, mint tavaly ilyenkor. A kukorica több, mint kétszerese a tavaly begyiij főttnek, a napraforgó ötven százalékkal több és így to­vább. Még beszédesebbek ezek a szá­mok, ha tudjuk, hogy az egyénileg gazdálkodók közül 100 százalékon leiül teljesítette beadási tervét 485 ezer és köztük 200 szá­zalék felett teljesített, azaz kötelezettségének több, mint kétszeresét szolgál­tatta be 128.000 gazda. Természetesen még jobbak a szö­vetkezetek eredményei, mert ott a 350.000 főnyi tagság öntudatosabb és ennek megfelelően jobban tel­jesíti kötelességét. A nagybörzsö­nyi „Kossuth” tszcs. 1381 százalék­ra teljesítette beadását, a hajdú­sámsoni „Dózsa” 1100 százalékot őrt el, a felsőszentiváni „Vörös „csillag” 1080 százalékot, a kun1 csorbái „Vörös október” és a ká- polnásnyéki „Petőfi” szövetkezet kilencszeresen teljesítette túl be­adási kötelezettségét és ezt a lis­tát még hosszan lehetne így foly­tatni. Ezek a számok beszédes ta­núi annak, hogy a falu dolgozó népe hálá­ját és köszönetét köteles­ségeinek ió teljesítésével rója le a népi demokrácia államával szemben, így viszonozza mindazt, amit a falu a felszabadulás óta évről év­re fokozódó mértékben kapott. Ebben az esztendőben egv- mtllíárd 672 millió forintot ruháztunk a mezőgazda­ságba. Több mint háromezer traktort, 1250 kévekötő aratógépet, 850 cséplőgépet, 850 kazalrakót, 000 íogatos fűkaszát és az egyéb gé­pek ezreit juttattuk a falunak, hogy megkönnyítsük a mezőgazda- sági munkát. 31.000 kát. holdon létesítettünk öntözőmfiveket, 2 mil­lió 000.000 mázsa műtrágyát ka­pott a falu. Továbbépültek a be­kötőutak. Az idén 170 falu és 75 termelő- szövetkezet kapott telefont, 210 község jó ivóvizet, az orvosi ren­delők, mentőállomások, gyógyszer- tárak, szülőotthonok, bölcsődék százai jöttek létre. 1951—52-ben 1400 falusi kultúr­otthon, több mint 2000 népkönyv­tár létesül, 935 helyen nyílik meg keskenyfilm-mozi. Egyre másra épültek fel az általános iskolák. Középiskolák nyíltak meg olyan, azelőtt elhanyagolt helyeken, mint Sárvár, Kisbér, Tiszafüred, Fehér- gyarmat, Nyírbátor, Sárbogúrd, Mezőtúr, Törökszentmiklós stb. A dolgozó parasztság öröm­mel és hálával látja, hogy a munkás-paraszt szövetség nem marad papíron, hogy gyermekei egyre fokozódó számban jutnak be a kö­zépiskolákba, az egyete­mekre, a hadseregbe, az államvezetés minden poszt­jára. Ez a dolgozó parasztság összeha­sonlítja népi demokráciánk gazda­ságpolitikáját a régi kapitalista vi­lágéval, amikor a jó termés néha nagyobb csapás volt számára, mint a rossz, mert jó aratás esetén a termények árai nagyobb mértekben estek, mint a termés ttövekedóse. Emlékszünk még a harmincas évek­re, amikor egyik jő termés a má­sikat követte, de a búza méteruuí- zsáját hat-hét pengővel veszteget­ték és a parasztság nyomora, el­adósodása a jó termés dacára ug­rásszerűen . megnőtt. A cukorrépa­termelők például emlékeznek rá. hogy jó termés esetén a cukorgyá­rak mindenféle módon lefelé nyom­ták a szerződésben lekötött árakat, kifogásolták a répa minőségét, min­denféle címen levonásokat eszkö­zöltek, és azt is megtették, högy holdankint ütvén mázsánál többet nem vettek át a gazdáktól. Ezzel szemben például az idén nálunk ed­dig a cukorgyárak 10.5 millió : má­zsa cukorrépával többet vettek át a termelőktől, mint tavaly. Egyedül a cukorrépából ez- évben négyszázmillió forint­tal több a termelők jöve­delme, mint tavaly. • És hasonló tényeket sokat lehetne felsorolni. A parasztság ezt méltá­nyolja és megelégedésének egyik kifejezője, a terméüybegyüjtésúek az a sikare amelyet ismertettem. Eljött az ideje a jeg-yrendszer megszüntetésének Gazdasági eredményeinkkel, a jó terméssel és a termény begyűjtés sikerével kapcsolatban felmerül a kérdés: nincs-e itt az ideje, hogy megszüntessük a jegyerendszert és visszaállítsuk az élelmiszerek sza­bad forgalmát. A mi véleményünk az, hogy megvannak a jegyrendszer megszüntetésére a lehető­ségek és ennek a rendsza­bálynak eljött az ideje. (Percekig tartó, nagy taps.) Amikor mi az elmúlt években fo­kozatosan megszüntettük az élel­miszer- és egyéb jegyeket, a dolgo­zó nép ezt nagyon helyesen, gazda­ságunk erősödésének és sikerének tekintette. Amikor az idén fokoza­tosan újra életbeléptettük különbö­ző élelmiszerekre és árucikkekre a jegyeket, mindenki érezte,hogy ebben van bizonyos visszavonulás, vissza­vonulás az ellenség nyomása miatt. A jegyrendszer bevezetésére minket az idén főleg a következő okok kény­szerítettek : évek óta gyenge volt a takarmánytermés és különösen rossz volt az elmúlt évben. Rossz volt a cukorrépatermés Is, Emiatt a parasztság levágta disznótörzsál­lományának egyharmadát és a szarvasmarhának 15—20 százalékát. A rossz takarmány termés a barom­fit. is megtizedelte. Mindez hús- és zsírhiányhoz vezetett, ami viszont fokozta a keresletet kenyérben, cu­korban. A magas húsár és az olcsó kenyérár a tél és a tavasz folya­mán lehetővé tette, hogy az állat­tartók, fuvarosok, disznóhizlalók felvásárolják a szabad kenyeret és takarmány helyett ezt etessék. Más gazdák keuy érgabona fejadag­jukat etették fel az állatokkal és kenyérszükségletüket a péknél yá- sárolták. Tehát lényegében vissza­vették az államtól a beszolgáltatott gabonát. Súlyosbította ezt a hely­zetet az ellenség tudatos akciója, amely közellátásunk meggyengítése és tartalékaink kimerítése céljából tudatosan rávetette magát a cukor, a zsír, a liszt felvásárlására. Ez ellen úgy védekeztünk, hogy' beve­zettük a cukor- és lisztjegyet, majd a zsírjegyet és végül a kenyérjó- gyet is. Most, amikor felmerült e jegyek megszüntetésének kérdése, inegalíá- pítottuk, hogy közellátási nehézsé­geinkkel kapcsolatban mélyebb, ed­dig fel nem vetett problémák ; je­lentkeznek. Miben állanak ezek a problé­mák? A. mi közellátási rendszerünk lényegében folytatása a felszabadu­lás előttinek. A felszabadulás előtt és még utána is néhány évig Ma­gyarország — alapvető jellegzetes­ségét tekintve — mezőgazdasági ország volt. Ennek megfelelően ala­csonyak voltak az élelmiszerárak s alacsony volt a dolgozó tömegek vásárlóképessége. Az utolsó négy­öt évben gyökeres változás történt: hazánk mezőgazdasági országból ipari országgá alakult át és ez az iparosodás gyorsan folytatódik. Az ipar fejlődésével párhuzamosan erő­teljesen nőtt a bérből és fizetésből élők száma és életszínvonala. Ezzel a növekedéssel párhuzamosan emel­kedett a fogyasztási javak, az élel­miszerek, a kenyér, a hús, a zsír Iránt a kereslet. Ugyanakkor meg­nőtt e cikkekben a falu fogyasztá­sa is, mert hiszen a Ilorthy-rend- szer hárommillió koldusa földhöz jutott, életszínvonalát ugrásszerűen megjavította. Ennek következtében saját termékeiből és az ipari cik­kekből egyaránt hasonlíthatatlanul többet fogyaszt, mint a háború előtt. Viszont mezőgazdasági ter­melésünk nem tartott lépést ezzel a fejlődéssel. »Számokban ez úgy mutatkozik meg, hogy ipari ■ ternjp- lésünk most kétszázötven százalé­ka az utolsó békeév termelésének, mezőgazdasági termelésünk viszont, csak száztizenhat százalék a hábo­rút megelőző tíz év átlagának. Mi nem vetettük fel kellő időben, hogy ennek a fejlődésnek mik a következményei gazdasági életünk­re. Hogy csak egy példát említsek: nem vontuk le külkereskedelmünk­ben sem a megfelelő következtelé­seket ebből a helyzetből. A gya­pot, a bőr, gumi, fémek, gépek be­hozatalának biztosítására nagy­mennyiségű élelmiszert exportál­tunk ugyanúgy, mint amikor me­zőgazdasági ország voltunk és ami­kor a belföldi szükséglet még jó­val kisebb volt a mostaninál. Az államilag megállapított árak rendszere sem változott alapjában a stabilizáció óta. 1040-ban, a jó

Next

/
Thumbnails
Contents