Néplap, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-18 / 269. szám

1 NÉPLAP 1951 november 18. vasárnap Jelentős prémiumot kopnak a népnevelők és aktívák minden múzsa szállítási szerződésre lekötött burgonya után Kukoricaszállitási szerződéskötésben a kemecsei és nagykállói járások már túlteljesítették tervüket Van ugyan Javulás a szállítási szerződéskötés munkájában, de e javulás inkább csak a kukorica­szállítási szerződéskötésre mond­ható. Burgonyaszállítási szerződés­kötésben szégyenteljesen hátul kul­log Szabolcs-Szatmár. Kukoricaszállítási szerződéskötés­ben két járásunk kiemelkedően jó eredményt ért el. A kemecsei járásban 123.3 százalékosan túlteljesítet­ték a kukoricaszállitási szerződéskötés tervét, a nagykállói járásban 106 százalékos a tervteljesítés. A baktai és mátészalkai járások is közel vannak a száz százalékos eredményhez. A baktai járásban D1.8, a mátészalkai járásban 91.-1 százalékot értek el a kukorica­szállítási szerződéskötésnél. — Az ötödik helyen haladó kisvárdai já­rásnak azonban már jóval kisebb az eredménye, mindössze 51.7 szá­zalékos. A tlszalöki, vásárosnamé- nyi, csengeri járások felül vannak ugyan a harminc százalékon, de a negyvenet nem érték el. A fehér- gyarmati, nyírbátori, nyíregyházi járások pedig még húsz százalékos eredményt sem mondhatnak magu­kénak. A sereghajtó Nyíregyháza városban mindössze 8.9 százalékos a kukoricaszállitási szerződéskötés tervének teljesítése. Miért van Ily nagy eltérés egyes járások ered­ményei közt? Azért, mert a Hátul kullogó járásokban elfelejtkeztek arról a tanácsok, földmüvesszö- vetkezetek, de a pártszervezetek is, hogy a szállítási szerződéskötés egyik igen fontos módja a ter­ményfeleslegek begyűjtésének. Burgonyaszállitási szerződéskötésben a legelső baktai járásnak is mind­össze 24.9 százalékos eredménye van Kukoricaszállftási szerződéskö­tésben 43.3 százalékos a megye eredménye, de burgonyaszállítási szerződéskötés területén csak 8.7 százalékos a tervteljesítés. Annál inkább szégyenteljes ez az ered­mény, mivel Szabolcs-Szatmár burgonya- termelő megye, s még egyet­len esztendőben sem volt olyan jó termés burgonyá­ból, mint az idén. Még a kukoricaszállitási szerződés- kötésben élenjáró járások is igen alacsony eredményeket értek el. A kemecsei járás például 123.3 száza­lékos kukoricaszállitási szerző- . déskötésl eredményével szemben burgonyaszájlítási szerződéskötés­nél már csak 5.5 százalékos telje­sítést ért el. A kukoricaszállítási szerződéskötésben második túltelje­sítő. a nagykállói járás burgonya­szállítási szerződéskötésben meg egyenest sereghajtó 3.1 százalékkal. A burgonyaszállítási szerződés­leütés munkájában kialakult járási sorrend: baktai járás 24.9 száza­lék. Mátészalkai járás 14.5 száza­lék. Vásárosnaményi járás 12 szá­zalék. Kisvárdai járás 10.4 száza­lék. Nyírbátori járás 7.3 százalék. Kemecsei járás 5.5 százalék. Nyír­egyháza város 3.8 százalék. Nyír­egyházi járás 3.1 százalék. Nagy­kállói járás 3.1 százalék. Tiszalökl járás 2.7 százalék. Valamennyi járásnak példát mu­tatott a csengeri és fehérgyarmati járás, ahol nincs szállítási szerző­déskötési előírás, mégis: a csen­geri járásban 352 mázsa, a fehér- gyarmati járásban pedig 378 má­zsa burgonyára kötöttek szállítási szerződést a dolgozó parasztok burgonyafeleslegeikből. El kell érni végre, hogy gyöke­res fordulat következzék be a szál­lítási szerződéskötés területén. A népnevelőkre vár az a íontos feladat, hogy a szállí­tási szerződéskötés fontos­ságáról beszéljenek, arról, mennyire erősödik az or­szág, nő a béke ereje, ha minél több termény gyü­az eddigi 30 filléres prémium he­lyett. Nagy káliéban például Ko­vács Ferenc földmű vesszövetkezeti aktíva 400 mázsa burgonyára, Ujj Mihály ugyancsak Nagykállóban 300 mázsa burgonyára köttetett szállítási szerződést. Ujfehértón Sz. Nagy dános burgonyaszállítási szerződéskötésben 110 mázsás ered­ményt ért el. Nyírbátorban Erdős Jenő 200 mázsa burgonya szállí­tására szerződtetett. A mázsán­ként! 1.20 forintos prémium alapi­ján tehát igen szép jutalmat kap­nak. (A terményfelvásárlók ju­talma a szállítási szerződéskötésért minden mázsa burgonya után to­vábbra is 30 fillér, ellenben a „C” jegyre beadott burgonya mázsá­jáért külön egy forint jutalomban részesülnek.) * Szabolcs-Szatmár községei közt élenjárnak kukoricaszállitási szer­ződéskötésben Nagykálló dolgozó parasztjai, akik tervüket 125 szá­zalékosan teljesítették már. Még kiválóbb eredmények születtek Gyu­laházán, ahol a kukorica szállítási szerződéskötés eredménye }81 szá­zalékos. A levelekiek 126. a lasko- dlak 125, a birisiek 115, a tisza- kerecsenylek 110 százalékos ered­ményt értek el kukoricaszállítási szerződéskötésben. A dolgozó pa­rasztok közt kiemelkedő eredményt ért el Laskai János tiszarúdi dol­gozó paraszt, aki 15 mázsa burgo­nyára és 20 mázsa kukoricára kö­tött szállítási szerződést. Nyírib- ronyban Szöllösi István 15 mázsa burgonya, Plricsén Bardai László 13 mázsa burgonya, Pócsik Géza Ibrányl dolgozó paraszt 15 mázsa burgonya szállítására szerződött. Az új jutalmazási rendszer gépállomásainkon A MUNKA LENDITÖ3E Csaholcon 28 traktorista közel hatezer forintos prémiumot kapott tiz napi jó munkájáért A normatúlteljesítés tíznapon­kénti jutalmazása azt jelenti gép­állomásainkon, hogy a traktoris­ták közvetlenül is jelentős anyagi előnyökhöz jutnak, ha jó munká­val harcolnak a magas termésho­zamért. Az új prémiumrendszer’ ] bevezetésének első napjától kezdve fontos volt, hogy Szabolcs-Szatmár valamennyi gépállomásán ismer­tessék azokat az anyagi előnyöket, amelyekben a trakloristák része­sülnek normáik túlteljesítése után. Az ismertetés munkája nem me­rülhetett ki csupán annyiban, hogy üzemi értekezleteken elmondták a traktorlstáknak a prémiumrend­szer lényegét. Szükséges volt és szükséges, hogy a gépállomások kommunistái, népnevelői nap mint nap mu­tassanak rá, milyen kedvez­ményt jelent a, prémiumozds, szükséges, hogy vcrscnytáblá- kon hozzák nyilvánosság elé a legjobb IraktoristáJc eredmé­nyeit s ugyanakkor fizetésü­Borxa Barna 16 holdas középparaszt is harcol, hogy sxn batlp iacot kapjon Ujfehértó Több mint egy hete, mikor Bor- jesítéséből még ők sem vették ki a jó pár dolgozó paraszt nevét akik za Barna 16 holdas dolgozó pa- részüket. Mondta is az asszonynak, szintén megkötötték a szállítási de az igencsak szabadkozott. raszt űjfehértóról hazament Gyula- hátra, felesége megkérdezte: —• Még mindig le van zárva a községi — Le, — vágta rá felesége kér­désére Borza Barna bosszúsan. — Sokan vannak még olyanok, akik a kőtelező beadásuknak sem tettek eleget. Addig pedig nem lesz sza­badpiac, amíg a község nem telje­síti a tervet, — idézte az asszony­nak a tanácselnök szavait, amit ép­pen aznap hallott. Igen, mert éppen erről volt sző u piacon is. Nem­csak az asszonyokat érdekli a sza­badpiac, hanem az egész falu dol­gozó parasztságát. Várja azt Feckó József is, meg Petrus György is, csak éppen hogy érte nem tesznek semmit. Még a kötelező beadásukat sem rendezték teljesen, amint Bor. za Barna hallotta a piacon a szó­beszédből. — Dehdt hogyan is várhatják az ilyenek, hogy a község felszabadul- jont — zsörtölődött magában Bor­za Barna. De erre mindjárt esző• bejutott, amit szintén ma hallott: A községnek „C” terve is van, amit szintén teljesíteni kell. Ennek tel­— Hogy mi még túl is teljesít­sük a beadást, más pedig még a kötelezőt sem adja bet — Amiatt ne fájjon a fejed, hogy más még hátralékos. Azokra a tanácsnak lesz gondja. Majd el­megy a kedvük a spekulálástól. Fém tréfa ez. Az pedig, hogy „C”- re adunk az államnak, a mi hasz­nunk, mint ahogy mi jártunk jól a gabona „G" beadásával is. Mi mindent vettél az iparcikkutalvá­nyokra! A %<3"-re beadott kukorica után is jár 25 forintos utalvány, Jva meg leszerződjükt 35 forintos, — magyarázta az asszonynak. Erre már nem tudott mondani a felesége sem semmit. „Hát bi­zony, jó volna még két pár gumi­csizmát venni a családnak”, — gon­dolta, hangosan pedig azt kér­dezte : — Na és mennyit tudnánk el­adni f Párperces számolgatás követke­zett, amiben mind a ketten reszt­vettek. Utána megszületett a dön­tés, hogy reggel újra bemegy a községbe Borza Barna és S mássa morzsolt kukoricára köt szerződést a földművesszövetkesetnél így is történt. Leszerződte az öt múzsa kukoricát, majd felnézett a tanicsházhoz is. Az elnöki szobá­ban, mint mostanában mindig, ar­ról folyt a szó, hogy hogyan mos­hatnák le azt a szégyent, ami a be­adásban való elmaradás miatt a községen esett. — Szégyen ez, — mondta a ta­nácselnök — és az a legszomorúbb, éppen mi vagyunk az okai, hogy igy állunk. Egyszóval rosszul dolgozott a tanács. A tanácselnöknek ezt a pár sza­vát meghallgatta Borza Barna is. Aztán arról is hallott, hogy a tanács most már valóban alkalmazza a törvényt amit bizony eddig elmulasztott. Késett az elmaradók beadásának felemelése, amit még akkor sem vettek komolyan a hátralékosok, mikor megkapták a felemelésről a papirt. Azt hitték, hogy úgy lesz mint tavaly Balog János tanácsel­nök idejében, aki a küld kok cim­borája volt és a beadással nem törődött semmit. Azért van 60 va gón vegyes termény még tavalyról most is kint a községben. „Na, de ez már megszűnt”, vette elégedet­ten tudomásul Borza Barna, mikor látta, hogy milyen komolyan ve­szik például a vermelési engedély kiadásút. ,<Igy van ez helyesen, a törvényt be kell tartani!’' Mert kinek nem tetszik a mi törvé­nyünk ? A kulúkoknuk meg a spekulánsoknak Olyanoknak, mint Seregi Miklós Indák, aki életében mindig csak másolt zsírján élősködőit. Persze, •neki nem tetszik, hogy most nem az 6, meg Neubauerék földjén dolgoznak a volt nincstelenek, ha­nem saját földjükön. Meg n,z Air mási-féle volt csendöröknek, akik a parasztok verésével „keresték meg” földjüket. Ezek azok, akik eldug­ják, elfekelézik kukoricájukat Mielőtt a tamdcsházból elment a községbe, cgyet-mdst elintézni, Bor­za Barna úgy beszélte meg a ta­nácselnökkel, hogy később vissza­megy. Ally ért a piactérre, mikor a hangszóró saját nevét és neve után 5 mázsa leszerződött kukori­cáját említette. Mikor meg már visszafelé tartott a tandcsházhoz, nemcsak az ö nevét mondta a hang­szóró, hanem Nagy János, Polonkai, István. Urr Sándor meri méa egy szerződést feleslegeikre. Bent a tanácsházban élénk, mozgolódás volt. Az élenjáró dolgozó parasztok megtöltötték a szobát. Mikó elvtárs párttitkár, éppen a népnevelő munkáról be­szélt. Azt tervezi, hogy a tanyán lakókat is fel kell keresni és meg­értetni velük, hogy mindenkinek hozzá kell járulnia a szabadpiac kedvezményéhez. Majd arról be­szélt a párttitkár, hogy ennek ér­dekében szükséges az is, hogy az élenjáró dolgozó parasztok is be­kapcsolódjanak a népnevelő munka végzésébe. Borza Barna is jelentkezett. Utá­na a többiek és nem telt bele fél óra, elindultak felvilágosító útjukra. Az első nap eredménye szép volt. Csak szállítási szerző­dést több mint két vagonra kötöt­tek a népnevelők, de megindult a kőtelező beadás teljesítése is. Szer­da n-osütörtökön majd kilenc vágón vegyes termény gyűlt be a nép raktárába. Ügy határoztak a dolgozó parasz­tok, hogy szombaton ünnepélyes beadási napot szervesnek. Persze, az ellenség most sem aludt. Borza Barna is hallotta, hogy mint próbálkozott Horváth János volt nyilas lánya a tanácsház előtt állva, a begyűjtés ellen ,agi­tálni'’. Apja küldte, aki — amíg tehette — nem egy szomszédját károsította meg abban az időben. A portáján most pedig 25 mázsa burgonyát találtak engedély nélkül cl vermelve, meg 25 darab engedély nélkül kivágott, 4—5 éves fát. Pénteken már igen nagy volt a forgalom, űjfehértón. A dolgozó parasztok a piac után mind el­mentek kiváltani a vermelési en­gedélyeket. Ugyanakkor kötötték meg szállítási szerződéseiket is. Ezen az egy napon 9 vagónra kö­töttek szállítási szerződést kukori­cából, burgonyából az újfehértóiak. Fogadkoztak, hogy a szombati ün­nepélyes napon végeláthatatlan ko­csisorok hordják be a terményeket a nép raktárába. Borza Barna ekkor már a lo­vaira való szalagokat, zászlókat in­tézte, mert feldíszített szekérrel jönnek a tanyáról Feckó Józseffel, Petrus Györggyel együtt. —- Tass — * (A szombati ünnepélyes beadás­ról lapunk más helyér számolunk be.) két, azt, hogy milyen jutalmai kaptak normáik túlteljesíté­séért. A CSAHOLCI GÉPÁLLOMÁS például nem dicsekedhetett jó terv teljesítéssel. Azonban a pártszervc zet és a gépállomás vezetősége jé Ismertette az új jutalmazási remi szert, azt megismerték a traktorls ták, amiknek következtében meg javult a munka, fellendült a ver seDy a normák túlteljesítéséért. A legutóbbi tiz napban 28 trak torista teljesítette túl normájri Csaholcon, SS traktorista nem kéve sebb, mint 5731 forint normafát teljesítési prémiumot kapott ti nap alatt. Cserepes Sándor csahold trak­torista, aki őszi terve 151.8 százalékos teljesítésével leg­jobb a megyebeli, a legutóbbi tiz napban 201 forint prémiu­mot kapott, keresete igy 1.3S1 forint volt. Barna Féter a legutóbbi tíz nap­ban túltett még Cserepes Sándoron is a prémium tekintetében. Norma- túlteljesítésért 370 forint prémiu­mot kapott, fizetése tíz napi mun­kájáért 1.111 forint volt. A prémiumrendszer helyes Ismer­tetése anyagi erővé vált a csahold gépállomáson és hozzájárulhat ah­hoz, hogy a csahold traktoristák utolérjék a nagykállőiakat, akik gépállomásukat megyei elsővé tet­ték a versenyben. NAGYKALLÓBAN is jól használták fel az új jutal­mazási módot a verseny lendíté­sére. Ezzel is elősegítették, hogy a gépállomás már túlteljesítette egész esztendei tervét november hetediké tiszteletére. A legutóbbi tiz napban tizen­négy traktorista kapott jutal­mat norma-túlteljesítésért. Ju­talmuk 1.895 forint volt. Veres Sándor traktorista például 177 forint prémiummal együtt tíz nap alatt 697 forintot, Daru Sán­dor traktorista 173 forint pré­miummal együtt 677 forintot ke­resett. Az új prémiumrendszer jelentő­ségét húzza alá A BALKANYI GÉPAI,LOMAS példája is. A balkányi gépállomás remrég az utolsók közt volt, mos­tanában javult meg a munka. A traktorlsták új üzemi bizottságot választottak, az üzemi bizottság­nak gondja van a versenyre, a verseny nyilvánosságára — s ar­ra, hogy az új jutalmazási rend­szert a munka emelőjeként hasz­nálják fel. Legutóbb már tíz traktorista kapott jó mun­kájáért túlteljesiiésl prémiu­mot a balkányi gépállomáson. Fehér Ferenc például 162.54 fo­rint túlteljesítés! prémiumot kapott fizetése mellett. Ebben az összeg­ben van benne az a 89 forint is, amit 210 kiló gázolaj megtakarítá­sáért juttattak Fehér Ferencnek. Múlik János traktorlsta túlteljesí- tési prémiuma fizetés mellett 119.18 forint volt. Boros Mihály, Herezeg Mihály és még többen kapnak hasonlóan szép jutalmat jó munkájukért. Van már tehát tapasztalat arra, hogy az új prémiumrendszer is­mertetése, helyes alkalmazása mily eredményes. Fontos, hogy Dernc- cserben, Gebén, Dózsapusztán és a többi elmaradt gépállomáson ta­nuljanak ezekből a tapasztalatok­ból, s tegyék a jutalmazási rend­szert a munka lenditöjcvé. egy forint húsz fillért kapnak minden mázsa szállítási szerződésre lekötöit burgonya után lításl szerződést kötő népne­velők és aktívák jutalmának ösz- szegét. Ezentúl lik raktárakba. 1 Éppen ezért határozott úgy kor- núnyzatunk, hogy felemeli a szál-

Next

/
Thumbnails
Contents