Néplap, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-17 / 268. szám
1951 november 17, szombat NÉP LA 1 it Termelési értekezleten tettek újabb felajánlást a büdszentniiliályi-uti építkezés dolgozói A zsúfolásig megtelt padsorok bizonyságot tesznek arról, hogy a dolgozók nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a megtartandó termelési értekezletet értékessé tegyék. Hogyne jöttek volna cl, hisz most számol be a főművezető arról, hogy 'mit végeztek eddig, és mik lesznek a további feladatok. Az értekezletet Rezsler János tib. titkár nyitotta pieg, majd Nórák Ferenc tartott beszámolót. i A beszámoló igen helyesen foglalkozott az Októberi Forradalom évfordulójának tiszteletére indított munkaverseny eredményeivel, de ugyanakkor felhívta a dolgozók figyelmét a inég mindig fennálló hiányosságokra is. — Nem véletlen az — mondotta a főművezető —, hogy a Magas- építési Vállalat a harmadik negyedévi terv teljesítésében 34 százalékkal megelőzte versenytársát, a debreceni 61. számú trösztöt és elnyertük a tröszt vándorzászinjút. Kemény munkát végeztünk, hogy 108 százalékos eredményt érjünk el, de ugyanakkor a munka jobb megszervezésével, a fegyelem meg-’ szilárdításával igen könnyen elérhettük volna a 110 százalékot is. Hiba volt azonban a beszámolóban — mint az a felszólalásokból is kiderült — hogy csak nagyvonalakban foglalkozott az eredményekkel. Nem népszerűsítette azokat a dolgozókat, akik tevékeny részesei voltak ennek a nagy munkának, akik élen jártak vállalások teljesítésében. Megemlékezett ugyan a beszámoló arról, hogy voltak fegyelemlazítók, akik elkéstek, vagy hamarabb abbahagyták a munkát, de névszerint egyet sem említett. Pedig nagy- szükség van erre. A munkatelepen a fegyelem még mindig nem kielégítő. Elég sok a későn érkező és korán hazamenő. A beszámoló legnagyobb hiányossága volt, hogy nem ismertette részleteiben a dolgozók előtt álló feladatokat, nem határozta meg az egy dolgozóra eső munka mennyiségét, hegyennek ismeretében tegyék meg újabb vállalásaikat. Délben volt ugyan brigádvezetői értekezlet, ahol a brigádvezetőkkel ismertet ték a brigád feladatait, de ugyanakkor a dolgozók nagyrésze nem ismerte a ráháruló feladatokat. Ez a hiány osság rányomta bélyegét az egész értekezletre és a dolgozók többsége vem is tett felajánlást az építkezés határidő előtt való elkészítésére, A brigádvezetők azonban vállalták, hogy december 5-re befejezik az évi tervet. FÜLEI LÁSZLÓ a kőműves brigád nevében vállalta, hogy a IX/a és a X/a épületek vakolási ős a velejáró munkákat december 10 helyett, december 2-re befejezik. Munkájukhoz kérte a munkavezetők és a segédmunkások segítségét, bogy a folyamatos anyagellátással segítsék elő fel ajánlásuk teljesítését. — Mindnyájunk becsületbeli kötelessége — mondotta —, hogy Állami Vállalatok figyelmébe! A NYÍREGYHÁZI FINOMMECHANIKAI VÁLLALAT MéRLEGJAVItÓ részlegét Lenin-tér 2. szám alatt VARRÓGÉPJAVITÓ részlegét Egyház'utca 4. s.zám alatt megnyitotta. Hivatkozással a 164/1950. sz. miniszteri rendeletre, kérjük az állami vállalatokat, hogy munkájukat a jl> vőben állami szektornál végeztessék. munkatelepek közötti első helyünket megtartsuk. PIStUCISZ ISTVÁN kőműves átképzés, akit jó munkája jutalmául nemrég vettek fel a Párt tagjelöltjei sorába, vállalta a brigád nevében, hogy a IX. tX/a és a X/a épületek befejezési munkájában a vakolást és dörzsölést december 10 helyett, ötödikére befejezik. FRANCEL JÓZSEF ácsbrigúdja vállalta, hogy 175 százalékos átlagteljesítményüket 180 százalékra emelik és a nagyrészt bontási munkáknál úgy vigyáznak az anyagra, hogy selejtjük egy százalékon alul legyen. Az ácsmunkákat december 5-re elvégzik. Bálint Mária segédmunkás brigádja nevében vállalta, hogy az anyagszállításnál és a befejező takarítási munkáknál erejük és tudásuk legjavával segítik elő a szakmunkásokat abban, hogy vállalásaikat teljesíteni tudják. BÁNSZKI ANDRÁS segédmunkás felszólalásában igen helyesen felhívta az építésvezetőség figyelmét azokra a hibákra, amelyek az anyaggazdálkodás terén mutatkoznak. „Sokhelyütt dolgoztam — mondja — de ilyen hanyagsággal még nem láttam kezelni az építőanyagokat. Bármerre járok, minduntalan találkozom ez zel a hanyag nemtörődömséggel. Itt egy csomó malter, amott cement kiborulva, vagy leverik a bevakolt falat és mennek tovább, mintha semmi sem történt volna.1 Felhívta a dolgozókat, hogy lelkiismeretesen gazdálkodjanak a nép vagyonával, mert ez minden dolgozónak becsületbeli köteles sége. Az építkezés dolgozói szép ered menyeket értek el, de ugyanakkor vannak hiányosságok Is. Hogy az elsőséget megtartsák, szükséges az, hogy javítsák meg a munkafegyelmet. több gondot fordítsanak az anyagtakarékossdgra. A termelési értekezleten elliang zottak azt bizonyítják, hogy nincs ideje az elbizakodottságnak és sürgősen ki kell szélesíteni az egészséges szocialista munkaversenyt, a Gazda-mozgalmat, hogy eleven mozgatóerővé váljon az évi terv túlteljesítésért indított ver senynek. púrto e zető j ég. o ál as zt/h i tapasztalatok A balkányl állami gazdaság pártszervezetének vezetőségújjáválasztó taggyűlésén Szécsényi Klára elvtársnő a titkárt beszámolót bírálva hiányolta, hogy az nem foglalkozott a DlSZ-szerve- zet munkájával. Igen sok fiatal dolgozik a gazdaságban és a pártszervezetnek komolyan kellene velük foglalkozni, hisz ők jelentik a pártszervezet jövőjét, legfőbb tartalékát. Hiányolta azt is, hogy a beszámoló nem tért ki a nők bevonására. Mindössze 4 női párttag van a nagy pártszervezetben és ezért kérte az új vezetőséget, hogy többet foglalkozzon a nőneveléssel. * 1 A piricsei „Vörös Csilláé“ termelőszövetkezeti csoportban a párttagság olyan vezetőket választott meg az alapszervezet élére, akik a munkában élenjárnak, példát mutatnak. A háromtagú vezetőség között kettő brigádvezető s az egyik munkaegysége 298, a másiké 240. A nyírlugosi falusi alapszervezet tagsága szintén olyan elvtársakat választott a párt szervezet élére, akik a Békekölcsönjegyzés során és a begyűjtésben is példát mutattak az egész falu népének. Az újraválasztó taggyűléseken, a pártértekezleteken ezt a kérdést, a termelésben való helytállás kérdését is alaposan vizsgálja meg a választó tag ság, hogy valóban a legjobbak legyenek a vezetők. A Néplap sajtóankétja az építőipar élenjárói számára Vasárnap a S zaba les-S tat méri fiéplap szerkesztőségében sajtóan- kétra jönnek össze a nngye legjobb építőipari munkásai, műszaki dolgozói, párttitkárai, szakszervezeti vezetői, vállalatvezetői. Az ankétet a Néplap szerkesztősége, a MÉMOSz. megyei titkárságával karöltve' rendezi. Kik vesznek részt ezen az anké- ton? Olyan tekintélyes, megbecsült, élenjáró építőipari dolgozók, mint Visnyik József elvtárs, a Nyíregyházi Magasépítési Vállalat kőműves sztahánovistája, Ferenczi Hibáin elvtárs, az ország legjobb ácsa, a Nyíregyházi Magasépítési Vállalat sztahánovistája, Anderkó István. Népköztársasági Érdemrenddel kitüntetett mátészalkai kőműves sztahanovista, Kovács Gábor, mátészalkai sztahanovista munkavezető. Stelin Róza, élenjáró kőműves, a szálkái .Tárás! Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, — sok más kiváló munkással, mérnökkel együtt. Itt lesznek az ötéves terv büszkeségét, a Tiszalöki Erőmüvet építő munkások legjobbjai Itt lesznek azok a vidámarcú, egyenruhás ipari tanulók, akik a jövő szakkádereinek lelkes hadseregét alkotják. MIRŐL LESZ SZÓ EZEN A TANÁCSKOZÁSON? Az ötéves terv sikeres végrehajtásáról. Szép eredményeket ért el megyénk területén az építőipar. Ezt bizonyítja, hogy a Nyíregyházi Magasépítési Vállalat a trösztön belül az első helyet vívta ki a maga számára. A Mátészalkai Magas építési Vállalat az országban a legjobb munkát végezte a raktárépí tésnél. Sok más eredmény hirdeti azt, hogy az építönninkások forradalmi szellemükből nem vesztettek s becsülettel küzdenek az országépítő ötéves terv győzelméért. Az eredményeket elsősorban a Szovjetunió baráti segítsége tette elérhetővé. Ez a segítség megnyilvánult anyagiakban, modern gépekben, de megnyilvánult a sok-sok tapasztalatokban, A SZTAHANOVISTA lat sztahanovista kőművese beszámol a Mukszimenkó-módszerrel való építés tapasztalatairól, amikor Konda János elvtárs, a Tatarozó Vállalat sztahánovista ácsa beszélni fog a legújabb zsaluzást módszerekről. — arról is beszélnek: soha le nem róható hálával gondolhatnak az építőmunkások a nagy szovjet népre, Sztálin elvtársra. Az eredmények mellett sok hiba van még s ezek a hibák gátolják a tervteljesítést. A Sa.jó- szentpéteri Vállalat nyíre; > házi munkahelyének sztahanovistái jogosan vetik fel: már három év óta (I) nem tudták tapasztalataikat más üzemnek átadni, s nem tudtak tapasztalatokat más üzemtől átvenni, mert a vállalat nem szervezett tapasztalatcserelátogat ásókat. Sok helyen erősen érvényesül még a maradi gondolkodás, amelyik a nőket kigúnyolja, gátolja a termelőmunkába való bekapcsolódásukban. Több helyen hiányos a brigádszervezés, nem jutnak cl gyorsan a munkahelyekre a legújabb módszerek, tapasztalatok. Igen sok hiba van még a tervezés körül s ez nem egyszer pazarláshoz vezet. Általában sokkal nagyobb gondot kell fordítani az anyagtakarékossági mozgalom kiszélesítésére. KÉM VÉLETLEN MUNKAMÓDSZEREK átadásában. S amikor ezek a tanácskozáson Májer Mihály elvtárs, a Nyíregyházi Magasépítési VállaA rossznyelvek azt mondják, nincs már kire ügyelni falun, hisz a kulák iélí már a népi demokráciát, szavát se lehet venni. Mégis történnek olyan „csodák“, hogy a Bálíntbokorban „öngyilkos“ lesz egy jóbúsú disznó, vagy hogy Nyírbátorban egyenesen krumpliból nő ki a:: őszi gabona. Ezek a „csodák“ nem bűvös forrással, titokzatos varázspálcával kapcsolatosak. Hanem éppenséggel kulák- portán lett „öngyilkos“ a disznó, kulákiöldön „növesztett gabonát" a krumpli. Mintegy megcáfolásaképp annak, hogy ártatlan báránykává szelídültek a kuiákok. S mintegy bizonyítékaként annak, hogy azok, akik a más bőrén keresték vagyonukat, a harácsolok, az uzsorások még veszettebb farkasokká válnak, minél jobban szorítja őket hátra a nép. Mert mi történt a Báliht- bokorban? Most, mikor célul tűztük ki jószágállományunk fejlesztését, hogy hús, zsírozó minél több kerüljön a dolgozók asztalára, — Gyurján Mihály bálíntbokori 54 holdas kulák disznaja egyszerűen „öngyilkos“ lett, amint a kulák elmondja, — beleszaladt a feldöntött vasvillába, s a villa egyenest a szívét szúrta keresztül... így szólt a kulák meséje a felsősimái tanyaközpontban, mikor vastagbőrű képpel vágási engedélyt kérelmezett. Az „öngyilkos" disznó és a krumplira vetett gabona Mert azt kért Gyurién Mihály, hogy „legalább meg- chessék a húst, ha már ekkora szerencsétlenség tör- iént“. Csakhogy Gyurján Mihály kihagyta a számításból azokat, akiknek az eszén és éberségén nem járhat már túl a kulák. Mert kiderítették, hogy valóban vasvilla volt a disznóhalált okozó „körülmény". Csakhogy a villa egyik ágát előbb kihajlították, hogy derékszögben álljon a nyelétől, az udvaron a disznó mellé lopóztak vele ér. úgy vágták a disznó torkába, — hogy minél kisebbet nyikkantson, Nem volt még olyan disznó, amelyik „öngyilkos“ lett volna — talán afeletti bánatában, hogy kulák disznaja. Százszorta inkább volt olyan kulák, aki nyakra-főre vágta le jószágait, csakhogy ne nőjön, hanem kísebbedjék a jó- szágáilomány. Százszorta inkább volt olyan kulák, aki hasonló cselekményre buzdította hazugságaival még dolgozó parasztokat is. Az agyafúrtság meg abban van, hogy Gyurján Mihály minden igyekezetével próbálta elhitetni: „szerencsétlenség történt disznajával, becsületes ember ö, kétség nem férhet ehhez". Próbálta elhitetni, hogy ga- iamfehér az ő lelke, ne is az, hogy a Szabolcs-Szatmári Néplap, a Megyei Pártbizottság lapja hívja össze a megye legjobb építőipari munkásait tanácskozásra. A kommunista sajtó számára Lenin és Sztálin elvtársak fontos feladatokat jelöltek meg a szocializmus felépítése időszakában. Lenin elv- társ ,,A szovjethatalom soronlevő feladatai’’ című munkájában utal arra. hogy százezres és milliós példányban kell terjeszteni a sajtót, hogy az megismertesse a lakossággal az új élet építésének mintaképeit, s a. dolgozókat a szocialista, munkafegyelem, az elvtársi versengés szellemében nevelje. A sajtónak a munkaversennyel foglalkozva, arról kell írnia, mint azt Sztálin elvtárs mondotta: „miként valósítják meg a tömegek u munka- versenyt, arról kell képet festenie, hogy mit éreznek a dolgozók milliós tömegei, amikor megvalósítják a munkaversenyt, aláírják a ver- senyszerződést, arról kell kópét festenie, hogy a dolgozók a munka- versenyt saját, belső ügyüknek tekintik”. Közkinccsé kell tenni a legjobbak tapasztalatait, rendszeresen ellenőrizni kell a kötelezettségek teljesítését s a sajtó: „kíméletlenül megbéiyegzi a fogyatékosságokat, nyíltan feltárja gazdasági életünk minden fekélyét és ... a fekélyek orvoslása céljából a dolgozók közvéleményéhez apellál”. Lenin és Sztálin elvtársak azt tanítják: a Tárt ereje abban rejlik, hogy a dolgozók millióival széles és elszakíthatatlan kapcsolatai vannak. A kommunista sajtó ereje is abban rejlik: állandó, szoros kapcsolat a dolgozó néppel, napnap után, szinte óráról órára beszélgetni velük az őket legjobban érdeklő problémákról és kérdéseikre választ is adni. A tömeggel való szoros kapcsolat megszilárdításának egyik formája: a szerkesztőségekben összehívott tanácskozások, megbeszélések. S ez a tanácskozás még erőteljesebbé teszi a kommunista sajtó legfőbb hadseregét : a munkáslevelezők hadseregét, a proletárközvélemény parancsnokainak hadseregét. A vasárnapi tanácskozás segítséget nyújt az építőipar megyei feladatainak megoldásához. jelentős segítséget nyújt ahhoz, hogy a Néplap szerkesztősége az eddigieknél jobban ‘útija megoldani feladatait i November hó 6-án a MÁV. pályaudvaron 1 darab 3 literes íonottkoreót és 1 darab vászonnal behúzott bőröndöt találtak. Kellően igazolit tulajdonosa 3 hónapon belül a nyíregyházi városi rendőrkapitányságon átveheti. November hó 4-én az Arany Jáno= utcában egy „TEHESZ“ gyártmányú 405024 gyári számú férfikerékpár- vázat találtak. Kellően igazolt tulajdonosa a nyíregyházi váróéi rendőr, kapitányságon három hónaiul beüli, átveheti. gondoljanak róla rosszat. S ezért veszélyes a kulák ilyesfajta manőverezése, ezért fontos még éberebbnek lenni most, hogy senkit se tévesz szén meg egyetlen „galamb fehér lelkű“ kulák se. Mert Pellei Sándornak is az volt a szándéka Nyírbátorban, hogy a beadását se teljesítse, de „jó kulák“ hírében is maradjon. Elhíresztelte, nincs már beadnivalója, akárki meggyőződhet róla. Persze, 26 mázsa krumplit 20—30 kilós csomókban elvermelt földjén, majd rávetette a gabonát. Senki se tudta volna bebizonyítani, hogy Pelleinek mégis van burgonyája, ha — Vágner Miklós mezőőr nincs, aki kileste ar agyafúrt Pellei mesterkedését és jelentést tett. Mindebből látni, nem alszik ám most se a kulák, nem változott „jóemberré“. Fel kell világosítani azokat, akik mégis azt hinnék, hogy nem kell tartani most már a kulákok- tól, mondván: „ki van húzva már azok méregfoga“. Fel kell világosítani és éberségre nevelni őket, hogy mind tegyenek úgy, mini Vágner József mezőőr, Pellei leleplező- je. Mert az osztályharc akkor sikeres, ha a dolgozó parasztok széles tömegei tisztán látják a kulákokban a muH rendszer visszaállítására spekuláló ellenséget, népünk ellenségeit.