Néplap, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-13 / 264. szám
'1 NÉPLAP 1951 november 13, kedd. Hogyan harcolunk a takarékosságért A. Grigerjevnek, a perevai mechanikai üzem esztergályosának elbeszélése Egy évvel ezelőtt javaslatot tettem az egyéni önálló elszámolás bevezetésére. Javaslatom gyakorlatilag annyit jelentett, hogy minden egyes munkás számára a havi terv mellett szerszám, kenő- és törlSanyag elhasználási, valamint karbantartási költségnormát kell megállapítani. Abból indult lm ki, hogy ez a javaslat segíteni fogja a dolgozók alkotó kezdeményezésének még szé- lesebbkörű kibontakozását az állami javakkal való takarékosság terén. Ha a munkások felismerik felelősségüket az állami javakkal kapcsolatban, akkor észszerűbben és takarékosabban tudják felhasználni a rájuk, bízott eszközöket. A vállalatvezetőség megvitatás céljából a kollektíva elé terjesztette az egyéni önálló elszámolás meghonosítására vonatkozó javaslatomat. Amikor a javaslatot a kollektíva jóváhagyta, az igazgató elrendelte az egyéni, önálló elszámolás bevezetését. got lehet felhasználni. Lejjebb megfelelő rovatok vannak a tényleges felhasználás és költségek, valamint a munkás által elért megtakarítás feltüntetésére. Az én júniusi egyéni elszámolási lapomból például megállapítható az, hogy termelési tervemet 200 százalékra teljesítettem és mivel csak félennyi szerszámot és törlőanyagot használtam el, mint amennyit a norma megenged, jelentős összege-! ke£ takarítottam meg. Üzemünk az egyéni önálló elszámolás bevezetésének eredményeképpen nagy megtakarítást ért el és mivel a dolgozók megtakarításuk után az alapbérükön felül prémiumot js kapnak, a munkások havi átlagkeresete több, mint egyharma- dával emelkedett, így maguk a dolgozók is személyesen érdekelve vannak az anyagtakarékosságban. Amikor bevezették az egyéni önálló elszámolást, meg voltunk győződve arról, hogy termelési költségeink csökkenni fognak. elhasználódása, _Ez annak ellenére történt, hogy meghonosítottuk az üzemben a gyors fémmegmunkálás módszereit, tehát bebizonyosodott, hogy a gyors fémmegmunkálás módszereinek alkalmazása esetén is lehet csökkenteni — méghozzá jelentős mértékben — a szerszámok elhasználódását. Miért van ez így? Mert a munkás .amikor a hónap elején megkapja munkalapját, erről pontosan leolvashatja a megmunkálandó alkatrészeket, a vágószerszám felhasználási normáját, úgy hogy jó- előre elő tudja készíteni a vágószerszámokat. így amikor kiválasztja a szükséges vágószerszámot, nemcsak az lebeg a szeme előtt, hogyan gyorsíthatná meg a legjobban a műveletet, hanem az is, hogy a kés a legalkalmasabb legyen az adott művelet elvégzésére, így aztán 1050-ben 43 százalékkal kevesebb kést használtunk el, mint 1949-ben. Az egyéni önálló elszámolás bevezetése megteremtette a munkatermelékenység további emelésének előfeltételeit. Jelentősen emelkedett az egy munkásra eső átlagos teljesítmény. üzemünk nemcsak komoly bevételeket biztosított az államnak, hanem nagy, térvenfelüli félhalmazást Is elért, aminek nagy részét a munkások anyagi életfeltételeinek megjavítására fordította. Ebből építettünk most üzemi klubot, Perovo Moszkvarkömyéki városban működik egy mechanikai üzem, amely mezőgazdasági jjépek, traktor- és autómotorok kipróbálására éis meg javítására szolgáló speciális vizsgáló állványokat állít elő. Az üzem kollektívája tavaly 15 százalékkal csökkentette termékeinek önköltségét és nagy megtakarítást ért el. Az üzem ezév első felében termelését 17.2 százalékkal emelte, emellett további jelentős önköltségcsökkentést ért el. A sikerek elérésében nagy jelentőségű volt az üzem kollektívájának anyagtakarékossági mozgalma és az, hogy a termelés minden területén bevezették az önálló elszámolás rendszerét. Az önálló elszámolás bevezetéséért inditqjt harcban élenjárt Alek- szandr Grigorjev. esztergályos, akinek brigádja először vezette be az 'ni, önálló elszámolást. Ennek alapján aztán széles körben meg ták honosítani a brigádonkinti önálló elszámolás rendszerét. Az alábbiakban közöljük A. Grigorjev. elbeszélését. vágószerszámot, alap- és segédanyaüzemünk minden egyes munkása a hónap elején nyomtatott egyéni önálló elszámolási lapot kap. A lap baloldalán a munkás havi termelési terve van feltüntetve, az, hogy miljjgn és mennyi alkatrészt kell előállítania és hány normaórát fordíthat erre. Az „anyagi kiadások” rovata meghatározza, hogy a termelést terv teljesítésére és a gépek karbantartására mennyi Az eredmények felülmúlják a várakozást Például J950-ben az üzem kollektívája a következő megtakarítást érte el: kenőanyag —- 24.4 százalék, törlöanyag 57 százalék, szén és olaj 22 százalék, tűzálló anyag 25.5 százalék, egyéb anyagok 15.6 százalék. Az idén még nagyobb lesz a megtakarítás. Különösen jellemző, hogy a termelés növekedése ellenére, jelentősen csökkent a vágószerszámok" lakóházát, ebből bővítjük ki poli- klinikánkat és napközi otthonunkat. Az egyéni, önálló elszámolás tij lendületet ad a takarékossági mozgalomnak, fokozza a dolgozók tevékeny résztvételét a7, üzem gazdasági életében és a kommunista dolgozók tevékeny részvételét az üzem gazdasági életében és a kommunista építés még öntudatosabb résztvevőivé teszi őket. Koreai hadi jelentés Rádióműsor A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága november 11-én közölte, hogy a koreai néphadsereg alakulatai, szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesek egységeivel, valamennyi arcvonalon, visszaverve az amerikai-angol beavatkozók és a liszinmanista csapatok támadásait, folytatják a kemény védelmi harcot. A keleti arcvonalon, Janggutól északra az ellenség nagyszámú repülőgép és tüzérség támogatásával ‘elkeseredett támadásokat indított a néphadsereg védelmi vonala ellen. A néphadsereg erős tüzérségi tűzzel azonban visszavetette az ellenséget, amely nagy veszteségeket szenvedett. November 11-én a néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészosztagok lelőttek három ellenséges repülőgépet, amelyek barbár módon bombázták és géppuskázták Vonszan, Muncshon, Szunjan és Phenjan térségeit. H 1 IS E IC Idő járásjelentés. Várható időjárás kedd estig: Növekvő felhőzet, sokfelé eső, néhány helyen esetleg zivatar. Nőként a Dunántúlon erős délnyugati-nyugati szél. A hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: kedd reggel 5—8, délben nyugaton 12—15, keleten 1A— 17 fok között. — November 13-án a várható napi középhőmérséklet az ország egész területén 4 C. fok fölött lesz. Október 27-én a 10. sz. italbolt előtt egy férfikerékpárt találtak, mélyet tulajdonosa (kellői igazolás mellett a nyíregyházi rendőrkapitányságon 3 hónapon belül átvehet. A tiszalöki dolgozók legyőzték a vasútállomás körüli sarat. Társadalmi munkával és az állam segítségével 200 méteres szakaszon már elkészült az új iárda. Varija István levelező írja az aporligeti termelőszövetkezetből, hogy az őszi vetést november 1-re befejezték, a mélyszántást 65 százalékban végezték el. Most 30 férőhelyes sertésfiaztató építését tervezik. Több idő jut már az olvasásra is: 200 kötetes könyvtáruk van és abból 50—60 könyv állanA görögszállásíak boldogan várják az új állomáspület felavatását. A régi elhanyagolt épületnek csak egv váróterme volt és az induló vagy átszállásra várakozó utasoknak csak egy kis része fért be. Büszkén figyelik már a befeiezés előtt álló szép nagy épületet, amelyben az utazó dolgozók kényelmesen elhelyezkedhetnek majd. Az újfehértói „Öt világrész“ tszcs levelezője írja, hogy október 21-re befejezték az őszi vetést és nagyobb lendülettel kezdtek hozzá az egyéni gazdálkodók közti agitációhoz. 13 új belépővel erősödtek már az utóbbi hetekben. A mátészalkai kórház nagyobb beruházást kapott. Fagyasztóberendezéssel bővül a felszerelésük és ennek segítségével maguk állítják elő a betegek részére és egyéb szükségletet szolgáló jeget. Ezenfelül 263.000 forintos költséggel pormentesítik a kórház előtt húzódó utat is. Ezután nem zavarja már a betegek gyógyulását a kórház előtti forgalom miatt NOVEMBER 13., KEDD KOSSUTH-KÁDIÓ, 5.00: A békeharcosok dalai. 5.50: Hírek. Lapszemle. 5.40: A Rádió asszonyrovata. 6.20: Népzene. 6.45: Hírek. 7.00: Magyar és szovjet o per ar és® letek. 7.20: Magyar népdalkantáták. 7.45: Lapszemle. 8.05: Magyar fúvószene. 11.50: Felolvasás. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: A Rádió népi zenekara játszik. 13.00: Beethoven: Tizenegy bécsi tánc. 15.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.00: Időjárású el entés. 34.10: Miijlityin operettjeiből. 14.30: Filmzene. 14.50: Opera részletek. 15.15: Hírek szerbül. 15.30: Magyar úttörődalok. 15.50: Szovjet Jkeringők. 16.20: A Gyermekrádió műsora. 16.40: Orosz nyelvlecke a gimnáziumi tankönyv alapján. 17.00: Hírek. 17-10: Vasutasok műsora. 17,25: A Szovjet Zene Ünnepi Tíz Napja. 17.45: Termelési híradó. 18.00: Közel a győzelem! 19.00: Egy falu — egy nóta 20.00: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Közvetítés az Ifjúsági Színházból. Az úrhatnám polgár. 22.00: Hírek. 23:50: Hanglemezek. 24.00: Hírek. PETŐFI - RÁ DIÓ: 6.00: Operákét fölsők. 6.35: Bánk bán és Gertrud kettőse. 6.45: Jó reggelt. gyerekek! 7.00: A Szovjet Zene Ünnepi Tíz napja. 7JÍ5: Népek táncai. 8.00: Szovjet -dalok. 8.30: Hanglemezek. 9.20: Benedek Elek meséje. 9.40: Zenélő doboz. 10.00: Hírek. 10,10: Bányaüzemeink szocialista versenye az évi terv teljesítéséért. 10.25: Régi forradalmi dalok. 10.40: Énekkar. 11.10: Hanglemez. 15.00: Színe® muzsika. 15.45: Humoros elbeszélés. 16.40: A Szovjet. Zene Ünnepi Tíz Napja. 17.30: Hírek. 17.40: Tánczene. 17.55: Muzsikáról — mindenkinek. 18.40: Tánczene. 19-00: Előadás. 19.15: Sportnegyedóra 19.50: Belügyminisztérium Kultúregyüttesé- nek Zenekara. 21.30: Mi történik a világazdaságban* 22.20: A Szovjet Zene Ünnepi Tíz Napja. Béke mozi November 10—13-íg MEGACÉLOZOTTAK DÓZSA MOZI November 10—13-ig KI LESZ A GYŐZTES dóaa kint a tagoknál, felvert por sem. A VERSENYMOZGALOM kiszélesítése, az elért eredmények fokozása az ötéves terv sikeréért folyó harc egyik leghatásosabb fegyvere. A versenymozgalom nem kampányszerű dolog, hanem a termelés fokozásának állandó motorja. Megyénk üzemeiben a november 7. tiszteletére indított munkaversenv- ben dolgozóink egymás után teljesítették t.úl vállalásaikat és többhelyütt — mint a büd- szentmihályi Alkaloidában is — behozták az évi tervben mutatkozó lemaradást. Az Alkaloidában ezzel nem állt meg a verseny, hanem az évi terv túlteljesítése mellett további harc indult meg a terv- túlteliesítésért és így vállalták, hogy év végére hatmillió forint értékben teljesítik túl évi tervüket, A békét védő, a szocializmust építő dolgozók példaképe Ferenci Mihály ács- sztahánovista, aki brigádjával együtt az egyre növekvő versenymozgalom szellemében dolgozva, még ez évben befejezi 1953, év január havi tervét. A „Ferenci“ brigád legyőzte az időt. Addig, amíg a közönséges naptárban 1951 november tizenhármat írnak, Ferenciék mér 1952 december hónap elején járnak. Dolgozóink vállalásaikat túlteljesítve, újabb felajánlásokat tesznek. Garai Sándor, a Tiszámén*) Vízmüépítő Vállalat központi javítóműhelyének dolgozója levelében ezt írja: „Egyszer már átéltem a háború borzalmait... ez az emlék nálam nem merül feledésbe. Ezért vállaltam teljesítményem 11,5 százalékra emelését, hogy ezzel is elősegítsem az ötéves terv sikerét, erősítsem a béketábort, melynek erősségén múlik az úi háború kirobbantásának megakadályozása.“ Újabb vállalása 125 százalék. A békemozgalom és a versenymozgalom egy ügyet szolgál: békénk, alkotásaink megvédését, a szocializmus építését. Adjunk úi lendületet a versenymozgalomnak, hogv minél előbb épüljenek gyáraink, üzemeink, hogy a béke erős bástyájává tegyük hazánkat. § ■* O It T Vereséget szenvedett a Lokomotiv Debrecenben DEBRECENI DÓZSA—NYIRECYHÁZI LOKOMOTÍV 3:1 (3:1) Debrecen. 2500 néző. Vezette: Szál- fián. . D. Dózsa: Szabó — Bittel. Skali ezer, Szirtes -— Surkadi, Szép Somogyi. Molekj, Szarvas (Kocsid), Szen- drei, Csákfalvi. Ny, Lokomotív: Rácz (Dékány) — Bodnár, Lőrincz, Szilágyi i. — Kos- kovics, Nagy A. — Mirgai, Pető, Szilágyi 11. ((Demeter), Nagy F., Losoncai. Az első félidő elején viharos támadásokat vezet a debreceni rendőrcsapat. ötletesen és e-zineeen játszanak a csatárok. A 11. percben szögletet harcoln-.tk ki a debreceniek. A berúgna után Moiekhez kerül a labda, kinek lövése a kapujától visszapattan a a beíutó özendrei a hálóba vágja a labdát. Tovább támad a debreceni csapat, Eácz. a nyíregyháziak kapusa egészen a 16-os vonaláig fut ki kapujából. hogy szereljen egy Dózsa támadást, azonban elvéti. Szendreihez kerül a labda, aki a kapus mellett nyugodtan a hálóba küldi a labdát. Csákfalvi nemsokára megszerzi a harmadik gólt is. Ezután a nyíregyháziak is vezetnek egy pár támadást. Pető Koskoviestól kapott jó labdával megugrik és 8 méterről a kapu ^ báláié ó sarkába rúgja a nyíregyháziak egyetlen gólját. A második félidő Dózsa, támadásokkal kezdődik. 10. perc elteltével a vasutasok veszik át a játék irányítását. Azonban Pető és Nagy F. a legjobb helyzeteket is kihagyják. A csatársor tehetetlensége miatt a mérkőzés eredménye nem változik. Az elbizakodottság meghozta „gyümölcsét“. A lelkes debreceniek megérdemelten győztek. Tanulnia kell ebből . a mérkőzésből minden vasutas játékosnak és a vezetőknek is. A bajnokság még nyílt, a hátralévő két mérkőzés sikert hozhat a Lokomotív- nak. A vezetőség azonban becsületesen készítse fel a csapatot a hátralévő mérkőzésekre. * Az V. csoport osztályozó mérkőzésein még a következő eredmények születtek: Gyöngyösi Építők—Zagyva- pálja'lvi Építők 1:0 (1:0). Kietext— Sátoraljaújhelyi Petőfi 1:0 (1:0). 1. D. Dózsa 3 3 — — 8:3 6 2. Ny. Lokomotív 3 2 — 1 7:5 4 3. Gyöngyös 3 2 — 1 4:3 4 4. Kistext 3 2 — 14:4 4 5. „Zagyvapálfalvi 3----------3 2:4 — 6. Sát. Petőfi 3----------3 3:7 — SZÉP JÁTÉKKAL GYŐZÖTT AZ ÉPÍTŐK CSAPATA Nyíregyházi Építők—Debreceni Lokomotív 4:2 (3:1) Ny. Építők: Bakos — Dihen, Lovász, Németh -— Köteles, Havacs II. — Páiicskó, Parti, Ha vacs I-, Parra gh, Kovács. D. Lokomotív: Nagy — Tisza, Geller, Szabó I. — Szegedi, Szabó II. — Czi mb almos, . Leányvári, Dénes, Körösi, Béres. Rögtön az elején az Építők csapata támad. A támadások csak a 20. percben vezetnek eredménye Havacs I. 20 méteres bombáját Nagy nem tudja védeni. A nyíregyházi csatársor továbbra is szép támadásokat vezet. A 30. percben kavarodás keletkezik a debreceni kapu előtt, végül Havacs I. lábáról a hálóba pattan a labda. A gól után feljönnek a debreceniek. Leányvári lövése talál a hálóba. A félidő végefelé Havacs II. a felezővonal tájáról hozza fel a labdát, két debreceni védőt is kicselez és a ll-es pontról szép lövést ereszt meg, melyet Nagy nem tud védeni. A máso- dik .félidő 25, percében 1‘aiioskó szépen emeli be a labdát Partinak é»;s ő kapásból erős lövést küld a hálóba.^ A 38. percben Gzimbalmos fut el a* jobbszélen, Leányvárinak, ő pedig Dénesnek adja a labdát. Dénes a ll-es pontról hatalmas lövést küld a léc alá. A nagyiramú mérkőzésen megérdemelten szerezte meg a két pontot a Nyíregyházi Építők csapata. Végre megtalálta a csatársor „góllövő cipőjét“. Jók voltak: Havacs II-, Pallos« kó, Parti, illetve Tisza, Szabó I-, Dénes. AZ NB II. KELETI CSOPORTJÁNAK ALLÁSA 1. Bp. Postás 25 18 5 2 86:30 41 2. ózd 25 17 2 6 54:31 36 3. Bp. Lók. 25 10 11 4 36:17 31 4. M. Honvéd 25 12 6 7 48:39 30 5. S. Vasas 25 10 6 9 60:48 23 6. D. Lók. 25 12 3 10 50:36 27. 7. M. Lók. 25 9 6 10 66:59 24 8. D. Honvéd 25 8 6 11 50:50 22 9. Hatvan 25 7 7 11 43:51 21 10. Pereces 25 9 3 IS 30:46 21 11. Sajóaztpéfc. 25 7 6 12 40:44 ?0 12. Eger 25 . 6 8 11 41:58 20 13. M. Építők 26 6 7 12 29:54 19 14. Ny. Építők 25 4 2 19 24:80 ÍO A TOTO 12 találatos szelvénye 1. Csepel—Bp. Dózsa X 1:13 2. Diósgyőr—Bp. Bástya 2 0:7, 3. Sz. Honvéd—Bp. Vasas 2 0:2 4. Győr—Bp. Honvéd X 1:1 5. Sortex—Dorog 1 1:0 6. Bp. Kinizsi—Salgótarján 1 5:í 7. N. Bányász—T. Bányász 2 0:2 8. Pécs új hegy—Pécsi VL 1 3:2 9. IIT. kér.—Ganz vagon 2 0:2 10. Elektromos-:—Bp. Építők X 1:1 11. Bp. Lók.—Misik. Honvéd 1 3:0 12. K iskun f élogyh.—Kecskemét 1 2:1 TOTO-eredmények. A sportfogadások legutóbbi fordulóján tizenkét találatos szelvény nyolc darab volt. Egyenként 7590 forint jut kifizetésre, 11 találatos 178. egyenként 398 forintot ér. Tíztalálatos 1617 drb volt, egyenként 49 forintot fizetnek érte. AZ NB I. ÁLLÁSA 1. Bp. Bástya 23 21 1 1 92:25 43 2. Bp. Honvéd 22 15 5 2 70:22 35 3. Bp. Dózsa 23 12 6 5 59:37 30 4. Bp. Vafias 24 10 7 7 42:29 27 5. Bp. Kinizsi 24 12 3 9 40:40 27 6. Csepel 24 íi 4 9,43:37 26 7. Győr 24 8 8 8 45:3.9 24 8. Dorog 24 9 5 10 39:43 23 9. Saigótaiirj án 24 7 6 1.1 32:45 20 20. Diósgyőr 24 6 6 12 29:49 18 11. Sz. Honvéd 24 5 8 11 26:51 18 12. Szombathely 24 7 2 15 27:51 36 13. Sortex 24 6 3 15 17:47 15 14. Sz. Petőfi 24 2 6 16 26:72 10 9 APRÓHIRDETÉS EGY sötét hálószobabútor eladó, Toldi-u. 102. sz. EGY sötét kombin áltazekrény és két ágy eladó, Kórház-utca 5. SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Győré József Szerkesztőség: Nyíregyháza. Dózsa György-u. 5 Tel.* 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-u 1 — Telefon: 30-00. Nyíregyházi-nyomda, Nyíregyháza. í>fea György-u. 5„