Néplap, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-07 / 234. szám

NÉPLAP 1951 október 7. vasárnap. A burgonyabeadási kötelezettség teljesítése törvény, túlteljesítése hazafias kötelesség KÖNYV M 0 S Z 0 L 0 V:f A ín R O T E C II X I K A Mjics az utolsók közt Szabolcs- Szatmár a burgonyabegyiijtésben. El is várja tőlünk az egész or­szág, hogy burgonyatermelő me­gyénk legtöbbet adjon a hazának. Ahogy megkezdődött a falvakban a burgonyaszedés, jó ütemben kez­dődött meg a burgonya begyűjtése is. A falvak gyors előrehaladása hozta, hogy egész sor olyan közsé­günk van, mint Szabolcsbdka, Va­ja, iférkvállaj, Laskod, Nyirjákó amelyek két sőt háromszorosan teljesítették már a burgonyabegyüj- tés tervét. A burgonyabegyüjtés kezdeti len­dülete azonban erősen lecsökkent az utóbbi napokban. Amíg az első időkben százvagó- nos napi burgonyabeyyüjtési eredménnyel dicsekedhetett me­gyénk, addig most 20—25 va- gónos a napi eredmény. Cseppet sem indokolt ez. merthtsz a terv szerinti 8920 vágón étkezési és 5000 vagon ipari burgonyából eddig mindössze 4000 vágón étke­zési burgonyát küldött az ország­nak Szabolcs-Szatmár. Az elmúlt esztendőben a 25— 28 mázsás burgonya termés­átlag ellenére is 12.000 vágón burgonyát gyűjtött be megyénk. Az idei bőséges termés pedig sokszorta nagyobb lehetőséget ad arra, hogy Szabolcs-Szatmár legelsőnek, legjobban teljesítse a burgonyabegyiijtcsi tervet. Megyei viszonylatban nem ke­vesebb, mint 60 mázsás bur­gonyaátlaggal lehet számolni. A burgonyabegyüjtés- lendületé­nek csökkenése azzal magyaráz­ható, hogy LANYHULT A FELVILÁGOSÍTÓ munka amelynek feladata, lenne megma­gyarázni : a burgonyabeadási kötelezett­ség teljesítése törvény, túltelje­sítése hazafias kötelesség. Azokban a községekben pedig, ahol a Fárt, a tömegszervezetek népne­velői nem buzdítanak a burgonya- béadás teljesítésére, túlteljesítésé­re, ott . az ellenség „magyaráz”, hazug állításait nem cáfolják meg a népnevelők. Sok községben az a hiba, hogy ELMULASZTJÁK a kőtelező beadás teljesítését. ellenben jobban igyekszenek szállí­tási szerződést kötni, hogy hozzá­jussanak a törvény által biztosí­tott 15 százalékos felárhoz. Helyes az, ha burgonyafeleslegeikre köt­nek szállítási szerződést a dolgozó parasztok. Azonban legelső legyen a kőtelező be­adás teljesítése, amelyet tör­vénybe foglalt a dolgozók álla­ma. Éppen a szállítási szerződéskötés­nél látszik, hogy az állam milyen kedvezményt nyújt itt is a dolgozó parasztoknak: magasabb árat a mindenkori napi árnál. S sereg kedvezményt a többi termények után: gyorsbeadási prémiumot, iparcikkvásárlási utalványt, fel­árat. raktározási pénzt. Mindeze­ket szívesen veszik a dolgozd pa­rasztok, hisz nagyobbodik jövedel­mük. Azonban tudniok kell, — s ennek megmagyarázása a népneve­lők feladata, — hogy a, dolgozók állama akkor adhat mind többet polgárainak, ha azok is adnak az államnak. Tudniok keli, hogy az államnak adni törvényes kötelesség. Olyan törvény ez, amelyet saját maga, a nép hozott. S' olyan államnak kell adni, amely a munkások és dol­gozó parasztok állama, amelyben kivirult a dolgozó parasztok élete, amelyben traktorok ezrei könnyítik munkájukat a földeken, villany­fény gyullad a falvakban, együtt a kultúra, a szociális jólét fényé­vel. A kulákok, a falusi reakció éppen a felvilágosító munka gyen­gesége miatt tudja széltében-hosz- szában terjeszteni a nagykállói já­rásban, hogy „miért igyekezzünk a burgonyabeadással, mikor alig lehet a boltban valamit vásárolni.” A tények cáfolják meg az ellenség híreszteléseit s világosítják fel mindazokat, akik tájékozatlanul hitelt adnak az ellenség szavának. A nagykállói járásban egyedül a földművesszövetkezetek négy­milliós forgalmat bonyolítottak le az elmúlt esztendőben. Az idei forgalom már október el­sején meghaladta a kilenc­millió forintot a járás földmű­vesszövetkezeteiben. Az idén jóval több ruhafélét, láb­belit vásároltak a nagykállói járás dolgozó parasztjai, mint tavaly. S évről évre többet vásárolhat min­den dolgozó parasztember.' Azonban éppen a terménybeadási kötele­zettség teljesítése szükséges ahhoz, hogy még több iparcik­ket adjon a város a falunak. Látni kell ezt a nagykállói járás falvaiban is, mert éppen ez a já­rás kullog leghátul a burgonya­beadásban. Űjfehértó 400 vagónos tervét eddig mindössze 30 vagónnal teljesítette. De Bököny. Balkány, Érpatak s maga Nagykálló sem különb Űjfehértónál. Nagy hiba az, hátráltatja a bur- gonyabegyüjtést, hogy a községi tanácsok a dolgozók államának legalsó végrehajtó szervei nem úgy veszik a burgonyabegyüjtés tervét, amelynek teljesítése tör­vény, amelyet kötelezően végre kell hajtani. A hiba ott kezdődik, hogy maguk a tanácstagok sem mutatnak példát a törvényes kötelezettségek teljesí­tésénél. S nem járnak mindenütt elől jó példával a kommunisták sem. űjfehértón, Balkány ban, de jó pár községben meg a párttagok és tanácstagok is adósai az államnak. S elfelejtik, hogy Utánuk megy a falu, elfelejtik, hogy semmit sem ér népnevelő munkájuk, ha ..bort isznak mikor vizet prédikálnak”. S a tanácsok mint végrehajtó szervek elmulasztják azt a fontos fel­adatukat, hogy felemeljék a beadási, kötelezettség teljesíté­sét elmulasztóknál öt, avagy tiz százalékkal a beadandó ler- meny mennyiségét. Pátrohán. Nagykállóban. Nyírbá­torban, Demecserben, Nyírbogdány- ban ott van a dolgozó parasztoknál a burgonya, a szedést rég befejez­ték, mégsem teljesítették a beadást. De felemelésre egyszer se hozott határozatot egyik község tanácsa sem. Vannak olyan községi tanácsok, mint a büdszentmihályi, a csen- geri, a szamosszegi, ahol panaszkodnak, hogy NINCS FUVAR, amivel az állomásra szállítanák a begyűjtött burgonyát és továbbíta­nák az ország belsejébe. Ne feled­jék cl, törvény van arra, hogy „ taná­csok bármikor igénybevehetnek igát bármilyen begyűjtött tér­in ény szátlitásdra. Ezt a törvényt is be kell tartaniok tanácsainknak azzal a rendelkezés­sel együtt, hogy az étkezési burgonyaként át­vett krumpli nem lehet négy centinél kisebb, nem lehet tele földdel, nem lehet vágott, rá­gott, nem lehet romlott. Demecser. Torny.ospúlca, Mándok és a többi rosszminőségű burgo­nyát szállító község tanácsainak, de a községek dolgozó parasztjai­nak is szégyenére van, hogy föl­des, szemetes krumplit küldenek a városi dolgozóknak, fittyet hány­va annak a törvénynek, amit a nép állama hozott. Bár van olyan község, mint Tyú­kod. Porcsalma, Magy, Záhony, ahol A BEGYŰJTÉSI' jól össze­kapcsolják A BÉKE­KÖLCSÖNJEGYZÉSSEL De nagy általánosságban nem kap­csolják jól össze a Békekö'esön- jegyzést a burgonyaszállítási szer­ződések kötésével, A vásárosnamé- nyi járásban azt mondják, nem lehet e két feladatot összekapcsol­ni. Pedig éppen arról van szó, hogy az átvett termények árából könnyen adhatnak kölcsönt az államnak a dolgozó parasztok az ország erősítésére, a béke megszilárdítására. Balkányban is, á vásárosnamé- nyiakhoz hasonlóan vélekedett pél­dául a földművesszövetkezet. Az­után Kovács Imre, ottani burgo­nyafelvásárló, egyik nap Békeköl­csön-jegyzési népnevelőmunkára in­dult. s eredményesen dolgozott, 35 mázsa burgonyára köttetett szállí­tási szerződést. A burgonyabegyüjtés szabolcs- szatmári eredményei mellett szá­mos hiányosságot kell tehát kija­vítani. Az szükséges, hogy a párt- és tömegszervezetek népnevelői két kézzel fogják a burgonyabegyüjtés munkáját, a tanácsok szilárdítsák meg az állami fegyelmet, s a bur- gonyabegyiijtcs mozgalmát a példa­mutatás vezesse, összesen negyven * fagymentes, nap van még addig, amíg kint lehet a. burgonya, a be­gyűjtés zavartalanul folyhat. Ez idő alatt teljesíteni, sőt túlteljesí­teni kell a burgonyabegyüjtés ter­vét, s nem húsz, huszonöt, de 150 vagónos napi eredménnyel harcolni az ötéves terv sikeréért, a békéért! GEBE LÁSZLÓ Kiváló tankönyv cs kézikönyv mely röviden összefoglalja a legfontosabb agrotechnikai ismereteket. Tudomá­nyos részletezésekbe nem bocsátkozik, de felsorolja a tudományos kutatások és a gyakcrlat legújabb eredményeit, valamint a belőlük levonható általános következtetéseket. ... A könyv első része a talajkénzodés és átalakulás, a talaj művelés, a trá­gyázás kérdéseit tárgyalia. ismerteti a növények növekedésének és fejlődésé­nek teltételeit, a jó vetőmag tulajdon­ságait a vetés módjait, a földműve­lés füves rendszerét, az aszály és eró­zió elleni küzdelem legfejlettebb mód- lait és eredményeit. A könyv második része részletes növénytermesztéstan, amelyben leiria, hogyan kell alkalmazni az egyes nö­vények termesztésénél az általános agrotechnikai szabályokat és milyen terméseredményeket értek el a szovjet kolhozuarasztok és a sznvhozok dolgo­zói az egyes növényekből. Bár a Szovjetunió óriási kiterjedésű területein sokkal többféle növényt termelnek, mint nálunk és a külön­böző éghajlatú és talajú területeken az egyes növényeknél Is más-más ter­melési eljárásokat alkalmaznak, a könyv teljes egészében használható nálunk is. Éppen az tanulható meg belőle, hogyan kell helyesen alkal­mazni az agrotechnika szabályait a helyi talaj és éghajlati adottságoknak megfelelően. Moszolov könyve alapul és mintául szolgálhat a technikumi tankönyvek megírásánál de emellett már az idén is feltétlenül fel kell használni segéd­könyvül a technikumi oktatásban. A technikumi oktatáson kívül alkalmas arra. hogy a termelőszövetkezeti veze­tők és tagok, az állami gazdaság bri­gádvezetői és dolgozói, a gépállomá­sok dolgozói s a dolgozó parasztság széles rétegei megismerjék belőle a növénytermelés helyes módszereit. Ugyanis kevés magyarázattal azok is megérthetik, akik nem részesültek meg eddig magasfokú mezőgazdasági okta­tásban. de piegvan bennük a törekvés, hogy megismerkedjenek a szovlct me. zőgazdasági tudomány legújabb ered­ményeivel. Megjelent a „Tartós békéért népi deniokr áriáért“ legújabb számú A „Tartós békéért, népi demokrá­ciáén r* legújabb száma vezetoheiyen togialkozik a Kínai Népköztársaság kikiáltása második évloroulojanak, valamint a Nemet Demokratikus Köz­társaság megalakulásának második évfordulója Ünneplésével, Közli a lau I. V. Sztálinnak Mao Co Tung-hoz in­tézett üdvözlótaviratát. A lap vezércikke a Német Demokra­tikus Köztársaság második évforduló­jának ünneplésével foglalkozik. A lap közli a kommunista- és mun­kás-sajtó cikkeinek szemléjét, a Szov­jetunió Kommunista (bolsevik) Páli­jának története .Rövid tanfolyam" megjelenésének 13. évfordulója alkal­mából, Zénón Nowak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, a Párt tömegszervezö inunká. iának további megjavításáról. Teo- hari Georgescu, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, a va­tikáni kéiúMgynökség szétzúzásáról Harry PolliW, az Angol Kommunista Párt főtitkára pedig a ..munkáspárti kormány ‘ hatévi működéséről és a parlamenti választásokról Irt cikket. Kivonatosan közli a lap Enver Hod. zsának az Albán Munkapárt Köz­ponti Bizottsága plénumán az ötéves tervről elmondott beszédét, „A békeegyezniényértl" közös cím alatt a lap a csehszlovákiai, olasz- országi. indiai, közel- és középkeleti, valamint az északafrikai békemozga- lomról számol be. Végül a lap külö-iféle tájékoztató anyagot ad és közli Jan Marok politi- kai jegyzeteit. SPORT A Miskolci Honvéd játszik ma Ayiregyházán A mai mérkőzés ismét nehéz feladat ele állítja a Nyíregyházi Vasasok csa­patát. A Miskolci .Honvéd jóképességű csapata játszik a Bujtosi-páJyán. A kiesésre álló nyíregyháziaknak na­gyon bele kell feküdni a játékba, ha mez akarják nyerni a mérkőzést. A hétközi edzések azt mutatták, hogy az Elektromos védelme nem fog tudni megbirkózni a Honvéd kiváló csatár­sorával A Vinnai. Tiba. Borsodi, Huber ’ Fekete csatársor villámgyors pauszokkal és helyese rés támadások­kal ezokta megközelíteni az rll.cnfel kapuját. A miskolci honvédek már Húsz méterről is kapura lőnek. Ezzel pzemben az Elektromos védelmét köny- nyen zavarba lehet hozni, a kereszté« i zések nem történnék pontosan, gyak- 1 ran előfordul, hogy a keresztező já­tékos helye fedezetlen marad. Ezen­kívül a nyíregyházi csatársor gól­iszonyban szenved, még a tizenegyes ponttól beljebb is passzolgatnak. cse­leznek. bök húzással közelítik meg az clenfél kapuját. így természetesen könnyebben meg tudják akadályozni a támadást a védők. A papírforma szerint a Miskolci Honvéd győzelme való-színű- de a lelkesedés, a küzdeni tudás meghozhatja az Elektromosnak a sikert. A mérkőzés 3 órakor kezdő­dik a Bujtosi-sporttelepcn. Előtte fél 2 órai kezdettel a Tiszalök és a Ny. Dózsa csapatai játszanak megyei baj­noki mérkőzést. A Járási bajnokság állasa: 1. Rakamaz 12 11 — 1 47:17 22 2. Gáva 12 8 1 3 29:15 17 3. Ibrány 13 8 6 5 39:22 16 4. T.-bercel 12 5 2 5 19:19 12 5. Venceellő 12 3 3 6 29:15 9 b. U.i fehértó 9 4 — 5 16:21 8 7. Bu.i 11 4 — 7 10:36 8 3. Nagyhalász 13 1 — 12 13:57 2 Városi bajnoksás 1. csoport: 1. Ny. Kisker. 14 13 — 1 83:11 26 2. BudS'zentm. 14 13 — r 68:14 26 3. Rakamaz JLÍ. 13 8 — 5 35:29 16 4. Ny.-cserk. 13 8 1 5 13:25 15 5. Ny. Kin. II. 15 4 2 9 34:38 10 6. T. Bástya 10 4 1 5 23:19 9 7. Tüzép 9 3 — 6 12:10 6 8. Dózsapr Ta 11 2 2 6 15:32 6 9. Ny. Textil 10 2 — 8 14:39 4 10. Munkaerőt. 13 2 — 11/ 9:90 4 Játékvezetöküldés a váró i és iá­rási bajnoki mérkőzésekre: U.ifehértó —Ibrány: Goldstein. Búj—Elektro­mos II.: Tóth A.. Gáva—Tisza bércei: L abos'sa. N a g.y h ál ás z—K a k a ni a z: Lengvári. Textil—Dózsapuszta: Ba­ranyai. Tüzép—Rakamaz 11.: Gazdag. Munkáé rőt a rt.—B ü d ?z en tmi h á l v: Ja­kab Kinizsi U.—Nyírcserkesz: Tóth J.. Tatarozó—Pálya-fenntartás: Völ­gye,=i. Építők III.—Gyulatanya: La-, hatos. ÖKÖLVÍVÓ BAJNOKSÁG A VÁROSI SZÍNHÁZBAN Ma délelőtt 10 órakor .a, Városi Sziimázban ökölvívó bajnokságot ’ren­deznek. Az ökölvívók Nyíregyháza város bajnokságáért küzdenek A ,vei;esnyen több város ökölvívói is résztvesziiek.. A csehszlovák hadsereg labdarúgó torna nemzetközi mérkőzéseinek pén­teki eredményei: Szófiai CDNVV—Kí­nai Hadsereg válogatott 9:1 (0:1). Bp. Honvéd—Övit Gottwaldov - 4:0 (2:0). Barátságos mérkőzés. Góllövők: Pus­kás. Kocsis. Puskás és Budai I. — Prágai ATK—Varsói CWKS 5:1 (3:1). Minősítő cs MHK versenyt rendez az MTSB 14-rén a Lokomotív sporttele­pen az üzemek és az úttörők sporto­lói részére. Az MTSB felhívja azok­nak az üzemeknek figyelmét, melyek, még nem teljesítették tervüket hasz­nálják ki az alkalmat, es minél .na- I g.vobb számban jelenjenek meg a | sportolók üzemükből. j A pedagógusok országos szpártá- kiádján Szabolcs-Szatmár megyét kép­viselő területi bajnokságot nyert há­rom csapat közül kettő, n kisvárdai női röplabda és a kisvárdai férfi kerékpáros csapatok országos baj­nokságot nyertek. Síabwcs^zatmár megye pedagógusai Budapest mögött a második helyet foglalták el. Apróhirdetés SZOMBATON a Makarenkó-utcán el­vesztettéin nylon pénztárcámat, iga­zolványokkal. Megtalálóját kérem ju­talom ellenében ad.ia le Tcrményfor- ealmi Vállalathoz. NSU 250-es motorkerékpár, genera- lozva, príma gumival *dadó. Bartha, Fehérgya imát. TISZTVISELŐT (nőt) és egy segéd­munkást felveszünk. Jelentkezés rész­letes önéletrajzzal. Taxi Egyesülés. Dózsa. György-út 1. ^ KüLÖNBEJÁRATÚ bútorozott szo­bát egy férfi részére keresek. Dózsa György-út 1. Taxi-iroda. ÍRÓASZTAL, könyvszekrény eladó Krúdi-utca 18. MÉLY gyermekkocsi eladó. Arany János-utca. 33. MOTORKERÉKPÁR. 200-as Viktória eladó. Kéz-utca 27. EGY cserépkályha eladó. Kárpátfal­vi. Friedmann-telep. Pozsonyi-u. 45. KÉT asztaltüzhely eladó. Damja­nich-utca 3 8 MÉHCSALÁDOK komoly; telelöképes állapotban eladók, kaptárban. Érdek­lődni: Nyíregyháza, Selyem-utca 13. szám alatt. SZÉP . párnázott székek jutányosán eladók. Róka-utca 20. Utcai lakás. KULÖNBEJÁRÁTÜ bútorozott szoba férfi részére kiadó. Virág-utca 34. ez. BOCSKAI-utca 25 sz. alatti 4 szo­ba. hall. fürdőszobás ház eladó. Ér­deklődni Szilágyi fogtechnikus. Luther­ba z A. BERUHÁZÁSI. Vállalat keres gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet 10—12-ig Bercsényi-utca, 3. LAKÓTÁRSNÖT keres nyugdíjas tisztviselőnő. Nyírfa-utca 16. A Mezőgazdasági Vízi Építő Vállalat felvesz gépészeket, traktor- vezetőket és szerelőket. Jelentkezni lehet: Budapest. V.. Mária Valéria-u. 10.. IV. eni. 419-es szoba, munkaügyi előadónál. - ­ltáfliÓlllŰSOJL* OKTÓBER 7. VASÁRNAP, KOSSUTH-KÁDIÓ: 7.00: Zenés va­sárnap reggel. 8.00: iiH'ek. 8.30: A iNépnudeereg níraüo.ia. 9.00: Egv falu — egy nóta. 9.30: Osinn-bumm. Gyermekciriíusz. 10.lü: Hanglemezek. 10.30: Béke és szabadság. 11.00: Re­gény folytatás. 11.25: A haladó ma­gyar zene úti a li. 12.00: Hírek. 12.10: Ünnepi hangverseny. 13.00: Zenes posta. 13.30: Hangos Újság. 14.10: Zenes vasárnap délután 15.30: Ma­gyar népdalok. 16.30: Mit láttunk % Szovjetunióban. 16.30: Népdalkairtá- ták. 17.00: A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. 17.15: Tánczenc. 17.40: Kincses Ka­lendárium. 19.00: Tánczene. 20.00: Hírek. 20.20: Rádiójáték. 21.20: Totóhírek 21.40: Szovjet művészek német müveket játszanak PjLYi'OrjL-KAino: 8.00: Magyar nép­dalok. 8.oü: Faiurádio. 9.00: Refor­mátus vaiiasos félóra. 9.30: Evangéli­kus istentisztelet. 10.15: Népi zene­kar. 11.OU: Mrskn bácsi lemezeslada- ja. 11.35: Állj talpra. Németország! 12.05: , Szabadság -— szérelem”. 13.00: Magyar és 'szovjet operettek­ből. 14.00: Hangverseny. 15.00: Kér­dezz — felelek! 15.20: Tömegdalok. 15.45: Külügyi negyedóra. 16.00: G.vermekszínház 16.40: Szív küldi szívnek. 17.00: Becsület és dicsőség dolga. 17.40: Tánczene. 18.40: Zúg a folyó. 20.10: Népzene. OKTÓBER 8. HÉTFŐ KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Verbunko­sok. 5.30: Hírek. 5.40: Katonadalok. 6.00: Falurádió. 6.30:: - Szláv rapszó­dia. 6.45: Hírek. 7.Ö5: Hangszerszó« lók. 7.20: Operarészlet. 8.05: Hang­lemez. 11.30: Tolsztoj élete és müvei. 12.00: Hírek. 12.30: ..A bóketábor lc- . győzhetetlen“. 13.15: Szórakoztató ze­nekar. 14.25: Színes muzsika.- 15.30: Ének és zongora. 15.50: Zenekari muzsika. .16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 17.10: Ifjúsági rádió. 17.30: Dalolj velúniv! 17.50: Uj ma­gyar muzsika. 19.00: Rádió tánczene­kara. 20.00: Hangos Újság. 20.40: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: Szovjet kórusok népdalokat, énekeinek. 21.20: Rádiójáték. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.00-: Szovjet köiinyü muzsika. 6.35: Termelési hír­adó. 6.45: Jó reggelt; gyerekek! 7.00: Beszélő atlasz. 7.35: Magyar operet­tekből. 8.15: Heti zenés kalendárium. 9.00: Hanglemezek. 9.20: Iskolások rádiója. 10.00: Hírek. 10.10: Bura Sándor ^ és cigányzenekára játszik. 11.00: óvodások műsora. 11.20: Hang­lemez. 15.00: Lengyel é? bolgár szó­rakoztató zene. 15.40: Előadás. 16.10: Magyar népzene. 17.10: Párttörténet tanulságai. 17.30: Hírek. 17.40: Falu­rádió negyedórája. 18.00: Vidám tán­cok 18.10: Előadás. 18.40: Hangleme­zek 19.00: Utazás az atom belsejében. 19.15: Sport negyedóra,. 19.30: Szív küldi szívnek. 19.45: Népzene. SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Cvőre József Szerkesztőség: Nyíregyháza. Dózsa György-u. 6 Tel.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdáuov-u 1. — Telelőn: 30-00. Nyíregyházi-nyomda. Nyíregyháza, Dózsa György-u. &

Next

/
Thumbnails
Contents