Néplap, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-20 / 219. szám
4 1951 szentemWer 20. csütörtök. Harcos agitációval készüljenek a rajai népnevelők a pártvezetőségek ujj á válasz tásár a , A nagy Íróasztalt teljesen bebo. rítja a község kiterített térképe. Sípos elvtárs vb. titkár jópár órát „lop” még hozzá az éjszakai alvásból. hogy befejezze, de aztán meg is- irigyelheti sok község. Szélesen húzódó vonalak jelzik az utcát, két oldalt pedig minden egyes épület bejelölve lakója nevével, a középületek külön bejelölve. Minden egyes háznál különféle szí. nek jelzik a szociális megoszlást (bis-, középparaszt, kulák, stb) külön jelezve az ellátatlanok és ki, milyen igaerővel rendelkezik. fl térkép világos képet nyújt a község a pártszervezet vezetői számára, hogy milyen módon gazdálkodjanak a rendelkezésre álló erőkkel a soronlevő feladatok megoldásánál. Komoly alapja ez a tervszerű felvilágosító munkának, a feladatokra való alapos mozgósításnak- 9 körzetre van osztva a község és a pártszervezet, a tanács és tömegszervezetek vezetői felelősek egy-egy körzetért. A körzet népnevelőinek munkáját közvetlenül a körzet felelősei irányítják- Az új beosztás szerint minden 8—10 ház. ra jut egy népnevelő. Mindehhez az szükséges, hogy a pártszervezet vezetősége mozgásba hozza ezt a gépezetet. Elsősorban a felvilágosító munkál, a beosztást kell állandósítani hogy ne lanyhuljon el minden egyes kampány végén, mint etddig történt. Két hónapja Radics elvtársat, a községi p árttitkárt máshova szólította a Párt, (malmi vállalatve. zető lett). Azóta Sípos elvtárs vb. titkár a pártvezetőség régi tagja helyettesíti- A pártszervezet népnevelői ezekben a napokban rendszeres esti kisgyüléseken beszélgetnek el egy-egy utcarész lakóival. Ezekre a kisgyülésekre rövid beszédvázlatokkal segíti Sípos elvíárs az előadókat, amelyekben egyszerű szavakkal ismertetik a legfontosabb, megjelent rendele. teket és a község feladatait. Hétfőn este öt helyen tartottak kisgyülést. Egyik helyen Takács Károly elnökhelyettes vezette. Több, mint negyvenen ültek a körben. Ott volt K. Kovács András elvtárs is, az augusztus 20-án alakult új egyes csoport elnöke, meg a DISZ titkár. Sorra vették, hogy miben, hogy tart a község az ország előtt. Kenyérgabonával bizony nem dicsekedhetnek. hetedik helyen állnak a járásban, 80 százalékkal a felemelt terv szerint és bizony kevés a napi 10—12 mázsa a javuláshoz. Árpa már jobb. 190 százalék, a zab 115, a széna is eléri a héten a százat- Hanem a kukoricával lemaradtak. 70 százaléka már le van törve a határban de az előirányzat alig 10 százalékát szállították be eddig, főleg a szövetkezet okoskodása miatt. Beszéltek most ismét a kedvezményekről is. K. Kovács András elvtárs, az augusztus 20-án alakult új egyes csoport elnöke a legutóbbi turkevei látogatásról beszélt. Nagy híre van annak a faluban, hiszen azóta, hogy a falu 14 legtekintélyesebb középparasztja csoportot alakított és betagosítot- ták 260 hold földjüket, állandó szóbeszéd ez a faluban. Hisz mindet úgy ismerik, mint akik tudják mit csinálnak. G. Sólyom Elek elvtárs a tanácselnök, meg K. Kovács elvtárs, aki nemrégiben lett tagjelölt, kezdeményezték egyik 10, másik 16 holddal- Ifjú P. Kun Ferenc, akinek tanácstag a felesége, 20 holddal csatlakozott. J. Takács András, aki most jelentkezett tagjelöltnek, 19 holddal, R. Kun A munkaverseny eredményei Nyíregyháza üzemeiben A BÜDSZENTMIHALYI.UTI ÉPÍTKEZÉSNÉL egymásután emelkednek ki a földből az emeletes épületek. Ahogy nőnek a falak, pgyanúgy Emelkednek a dolgozók versenyeredményei is. Az augusztus havi 112 százalékos teljesítményüket már 7 százalékkal túlszárnyalták, 111 százalékra. Az egymással versenyben dolgozó Imre és Májét brigádok teljesítménye a vékonyvakolásli módszer át. ■vétele óta rohamosan növekszik és az Imre-brigád Hl százalékkal újra első lett a 136 százalékkal dolgozó Mdjer-brigád- dal szemben. A vékony vakolással az eddig használt habarcsmennyiségnek több, mint 50 százalékát takarítják meg. A NYÍREGYHÁZI HÚSFELDOLGOZÓ közvágóhíd és JÉGGYÁR VÁLLALATI vágótelepén tervük túlteljesítése mellett vállalták a dolgozók, hogy az üzemben előforduló javítási munkákat saját erejükből elvégzik. Július hónapban 75 százalékban maradtak le a tervteljesítésben, augusztus hónapban 110 százalékra teljesítették--tervüket, megjavítva a munkát- Szép. temberi tervüket ezidáig 105 százalékban teljesítették. A húsfeldolgozó üzemrészben nemrég fejezték be két sin felszerelését, amivel jelentősen meg- könnyebbitik a töltöttáruk füstölését és kezelését. Ezt a munkát a dolgozók külső munkaerő alkalmazása nélkül végezték el és így a vállalatnak 300 forintot takarítottak meg. Ugyanígy végezték el a kerítés deszkázását is, aztán a kényszer, vágóban új csigarendszer beszerelését, amivel sok fáradságos kézi munkát tesznek feleslegessé. Itt összesen több, mint ötszáz forintot takarítottak meg a vállalatnak. Az üzem legjobb dolgozója XJrr András. aki a töltelékáru gyártásnál a munkaidő másodpercre való beosztásával és ki. használásával 160 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozik. Keresete 800 forint. Ugyanitt dolgozik Éva János is, aki szintén 160 százalékos átlagtel- teljesltménnyel dolgozik. A vágóban Szász János 140 és a bélüzem. ben Molnár József 140 százalékra teljesítik normájukatA NYÍREGYHÁZI KENYÉRGYÁR dolgozói 100 százalékos minőségi munkával, tervüket 106 szá-. Zalákra teljesítették. Az üzem legjobb brigádja Gombos Kálmán sztahánovista dagasztó brigádja. Gombos elvtárs brigádja hetenkint tart brigádértekezletet, ahol közösen megbeszélik a kenyér minőségének megjavítására irányuló javaslatokat. Ennek köszönhető, hogy a dagasztási idő pontos betartásával és a kovász hőmérsékletének meleg vízzel való szabályoz ásával 95 százalékról 100 százalékra emelték a kenyér minőségét és a termelésben 112 százalékos eredményt értek el. Rozsnyai János kemencemun. kás a fűtés helyes irányításával. a höelzdró idejében való lezárásával és szabályozásával havonta 10 mázsa szenet takarít meg, 200 forint értékben. A Gombos-brigádban dolgozik Tóth Tál kisütőmunkás is, aki a kemence hőmérsékletének állandó ellenőrzésével és gondos figyelmes munkájával a megengedett 2 százalékos se. lejtszáz'alékot 0.5 százalékra csökkentette, ami azt jelenti; hogy kétszáz darab kenyér kisütésénél 3 kenyérrel ad többet a dolgozók asztalára. Munkamódszerét átvette Tóth István is, akit jó munkájáért felvettek a Párt tagjelöltjei sorába. Ferenc pártonkívüli népnevelő 14 holddal csatlakoztak. Azután sorban a békebízottságok tagjai, akik megértették, hogy a közös, nagy. üzemi gazdálkodás biztosítja a nagyobb termést, a béke védelmét. I. Takács Ferenc, a békebizottság elnöke. 12 holddal lépett be. Sólyom Ferenc hússzal. Bíró Sándor 14-gyel, idős Takács Péter tanácstag meg 20 holddal. Takács András 12.vel lépett be. A két Tóth testvér, Ferenc és Andor 16—16 holddal csatlakoztak. Takács Miklós 21 holddal, a 19 holdas Nehéz Károlyt meg tulajdon felesége győzte meg a közös gazdálkodás előnyeiről. Később még özvegy Sípos Al. bertné, meg Sípos Endre jelentkeztek a csoportbaNagy megmozdulás volt ez Vaján.hiszen a falu élenjáró gazdái szövekeztek most a Tárt szavára. Már elkészült a tervük, szántja a traktor a földet a vetésre kerülő 12 hold őszi árpa alá, jövő héten pedig 45 holdon búza, 15 holdon meg rozs kerti! a földbe. Az 500 holdas túrkevei rizs-, meg gyapotföldek hallatára úgy megindult a tervezgjetés. hogy sokszor még éjféltájt sem tudják abbahagyni. Mintacsoportot akarnak, mintacsoportot nemcsak a megye, de az ország előtt — így tervezik. Hiszen könnyű már azoknak, akik már benne vannak a jóban — szólt közbe K. Tisza Pista bácsi. Csak addig nehéz, amíg rágondol, ja magát az ember. Ehhez kellene nagyobb segítséget adni a pártszervezetnek, a régi csoportnak és az új csoport tagjainak. Nem elég kisgyüléseken beszélgetni 40—50 emberrel, hanem az el. készített terv szerint állandóan biztosítani kell a felvilágosító mun. kát. E mellett szól, hogy a múltkori lendület után megtorpant a tszcs fejlesztés és begyűjtés munkájaAz ellenség nem alszik Nem támad közvetlenül, hanem ügy, mint Kun Bertalanná a volt 90 holdas főbíró „úr” özvegye. Amióta megalakult az új csoport, szünet nélkül támadja két rokonán. Kun Ferencen és Kun Endrén keresztül, aki a pártszervezet éberte- lensége folytán, még a vb.be is befurakodott. Nem riadnak vissza még a csoporttagok fenyegetésétől sem, emellett Kun Ferenc még disznót vágott feketén. A pártszervezet nem leplezte le eddig keményen, nem verte vissza erélyesen az ellenség támadásait. Hatásos pedig akkor lesz a felvilágosító munka,- ha a pártszervezet vezetősége harcos, az ellenség munkáját leleplező agitációra neveli az agitátorokat és a község fejlődéséből, a maguk életéből vett példákkal biztosítja a felvilágosító munka eredményét. A gépek — a tudomány — a jól szervezett szövetkezeti munka ez növeli a terméseredményeket a nyírbátori „Vörös csillagában Akik tavaly ősszel ott jártak a nyírbátori „Vörös Csillag'’ termelő, szövetkezet földje melleit, láthatták. hogy az encsencsi gépállomás traktoristája jó melyen, vagy 18—- 20 centire is belejáratja az ekét a földbe. Az idén meg láthatták, nem bánta meg a szövetkezet. hogy jól megmunkálta a talajt az ősziek alá• De TANULSÁGOS TOLT az elmúlt esztendei munka a szövetkezetiek számára is. Megláthatták, hogy a föld összehozása, szövetkezés a közös munkára, az még nem minden. Hozzá ki kell használni a szövetkezésből eredő lehetőségeket s új módon, tudományosan, a gépek legjobb kihasználásával, a munka legjobb megszervezésével kell dolgozni a magas termésért. Tavaly sokat- segített nekik a gép, az eke mélyebben is járta a földet, jóval, mint a kisparcellás parasztok földjén. De azért a ..Vörös Csillag” tagjaiban még ott élt az újfajta módszerektől való ide. genkedés. Bakonyi elvtárs, az encsencsi gépállomás mezőgazdásza javasolta erősen. hogy négyzetes módon vessék a kukoricát, a krumplinál használják a fészkes ültetési módszert. Aztán, mikor a csoporttagok zárkózottságába ütközött, maga is felhagyott a fciviléi, gositással. A .,Vörös Csillag’' tagjai belátják mostmár. több tér- mást hoz az új módszerek bevezetése. MERAZ KÁROLY a „Vörös Csillag’' tagja nemrég jött haza mezőgazdasági szakisko. Iáról. Hazajöttével első dolga volt szétnézni a szövetkezet földjein s magyarázni, tanítani a szövetkezetieket• Együtt vonták le a tanulságokat. — Nem mondom, szép a mi kukoricánk, lesz is rajta több, mint 20 mázsa holdankint. De hol van ez ahhoz, amit a. nádudvari szövet, kezet földjén láttam például?! Több, mint negyven mázsáit ad ott a négyzetesen vetett kukorica. — Ad majd nekünk még többet is jövőre — igy válaszolnak. Me- rdz Károlyngk a szövetkezeti tagok. Hisz ők is hallották hírét, látták is, hogy Bedöbokorban, Varjú, laposon például 50—60 mázsát is meghoz az új, szovjet móddal termelt kukorica, kétszáz mázsát is. a fészkes ültetésü krumpli. A TAGOK JÖVEDELME mutatja a „Vörös Csillagban”, jól termett nekik a föld. A gépi munka nagy segítség volt. De az idei őszön még jobban hallgatnak majd a tudomány szavára. Meráz Ká- rolytól is könnyebb lesz tanulni, hisz ők maguk küldték, hogy jár. tasságot szerezzen a tudományokban. S Bákonyi elvtársnak is megnőtt a tekintélye• A tagosítás után kialakult nagy táblák, lehetőséget adnak mostmár arra, hogy az encsencsi gépállomás traktorait, vetőgépeit. a kialakított gépcsoportokat jól kihasználják majd. >S' a brigádok, munkacsapatok tagjai egytől, egyig új módsze. reket fognak megtanulni, a földművelés igazi mesterembereivé lesznek. Megvan mostmár a mód arra, hogy A TERÜLETET FELOSSZAK a brigádok és munkacsapatok között. S igy teszik, a munkacsapatokon belül mindenkinek meglesz a- maya feladata, amit felelősséggel HELYREIGAZÍTÁS: Lapunk szeptember 19-i számában az ibránvi szövetkezeti fejlesztésről szóló oikkben az alábbi szöveg hely. felen: „Nem úgy mint az ellenséget, Mozga. Ménes József. Szilágyi Dezső, Béres Sándor...-- Helyesen; „Nem úgy mint az ellenséget. Mozga. Ménes József. Szilágyi Dezső, Béréi Sándor,,," SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Cyőra József Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György-u. 6 Tel.! 13-70. 32-77 KiadóMyatal: Nyíregyháza, Zsdánov-u 1. — Telefon: 30-00. Nyíregyházi-nyomda. Nyíregyháza. Dózsa György-u. 6. végez el. Az elmúlt esztendőben hiányzott a munka ilyen módon va. ló megszervezése s ebből következett-, hogy hiba volt a felelősség, a fegyelem körül. Volt olyan, aki igy vélekedett: „majd elvégzi más a mai kapálást én majd megyek aratni cs lesz annyi munkaegységem, amennyi kell”. Persze más lett volna, ha minden tag a maga meghatározott- állandó munkaterületén felelősséggel dolgozik. S olyan is volt, aki cl is húzódott a munkától. Most már aztán MEGBÁNTA SZUTOR GYULA, Varró István, Varró Julianna, hogy ritkábban jártak ott, ahol a munka volt, mint a többiek. Nekik is meg lehetett volna az ötszáz munkaegységük, mint például Sajtos Mikid, sóknak• Mi mindent fognak azok kapni az elszámoláskor — mondogatják. Kenyérgabonát, vagy 25 mázsát, 595 kiló zabolj 135 kiló árpát, 11 kiló mákot, 15 mázsa kukoricát • 28 mázsa krumplit, 3Í mázsa szálastakarmányt, 5 mázsa almát, 150 kiló szilvát, 300 liter bort, s vagy 1.500 forintot t S ezek nagyrészét már meg is kapták. Bzutoróknak bizony kevesebb lesz a jövedelmük. De ez igazságos is, most már maguk is elismerik. Ki- nek.kinek A VÉGZETT MUNKÁJA ARÁNYÁBAN Igyekeznek is Varróék is s a többi, aki kevés munkaegységet keresett eddig, október elsejére megszapo- rita-ni a munkaegységek számát. »S‘ egy emberként van amellett most a szövetkezet, hogy fel kell osztani a területet pontosan, állandósítani a munkahelyet. Mert így lehet majd megállapítani, ki hogyan termel, aki meg túlhaladja a termelési normát, kapjon pré. lítiumot is, ahogy járja. Mint Sajtos Miklós juhtciujésztő, ki mást so csinált' mint a juhokkal foglalkozott Hét és félkilós gyapjüátlagot ért el. A prémiumon kiviil még azt is megérdemli, hogy Munkaérdemrendre terjesszék fel. Egy akarattal azon vannak most a „Vörös Csillag” tagjai, hogy a yép, a tudomány s a jól szervezett briyádok, munkacsapatok fegyelnie- zett, felelősségteljes munkája, a meglevő nagy lehetőségek szerint növelje a szövetkezeti földek hoza. mát. V. O. ^UzekőleAÖti első sorsolása A ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN szeptember 20-án ünnepélyes megnyitó szeptember 21-én szabad belépés d. u. 4 órától szeptember 22-én szabad belépés d. u. 4 órától szeptember 23-án szabad belépés d. e- 10 órától Rádióműsor SZEPTEMEBER 20. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5.30: Hírek. 5.40: „Békét akarunk“. 6-00: Hanglemezek. 6.45: Hírek. 7.00j Szimfonikus indulók. 7.20: Népszerű dali'amok — népszerű hangszereken. 8.05: Ének és zongora. 11.30: Költemény. 12.00: Hírek. 12.30: Éneklő magyar vidék. 13.15: Szórakoztató zene. 14.10: Gyermekujság. 14.45: Szomszédaink — barátaink. 15.3Q.: Népdallal a világ körül. 16.05: Úttörő-mikrofonnal az országban. 16.2® Régi magyar operettekből. 17.00*. Rendeletismertetés. 17.10: Néphadsereg híradója. 17.30: Dalok Sztálinról. 18.05: Esemény.! áték. 19.00: Népi zenekar. 20.00: Hangos Újság. 30.35: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: Tánczene. 20.55: Közvetítés az Operaházból. Puccini: A köppeny. 22.00: Hírek. 23.30: Éjféli muzeika. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 5.30: Népzene. 5.50: MHK-negyedóra. 6.05: Termelési hírek. 6.20: Szabad népek da.lai. 7.00: Jó reggelt, gyerekek! 7.35: Magyar zenekari muzsika. 8.30: Szovjetunió a szocializmus1 országa. 8.40: Klasszikus operettekből. 9.20: Iskolások rádiója. 10.00: Hírek. 10.10: Hangverseny. 10.50: Muzsikusok gyermekeknek. 15.00: Hanglemezek. 15.40: Fiatalok zenei újságja. 16.10: Táncok. 16.50: Irodalmi riport. 17.20: Hanglemez. 17.50: Hírek. 17.40: Könyvismertetés. 17.55: Zenés műsor. -8.40: Szív küldi Pzívnek. 19.00: Előadás. 19.15: Sportnegyedóra.. 19-30": Régi mesterek muzsikája. 21.30: Eseményjáték. 22.05: Magyar művészek muzsikálnak. APRÓHIRDETÉS PRÍMA samottos vaskályha eladó. Megtekinthető a délutáni órákban, Kossuth-u. 58. ezám. EGY .iókarbau lévő gumis kocsi eladó. Rákóczi-út 90...... ................... ■ .