Néplap, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-16 / 216. szám

1951 szeptember 16, vasárnap Nagykálló és Nagyhalász is a Tervkölcsön nyertesei Az igaz, hogy nem húzták ki mindenkinek a számát Nagy- kállóban a legutóbbi Tervköl- csönhúzásnál, de az is igaz. Hogy mégis mindenki nyert a községben! Erről beszélnek a népnevelők is. Mert vegyük csak sorra, A felszabadulás óta több, mint nyolcmillió forintot ruháztak be különböző célokra s ezek­nek a milljóknak a dolgozók látják hasznai Szörnyű volt, de emlékezni kell arra az időre, amikor a náci banditák a nyi­las hordákkal együtt földig égették a dohánybeváltót, A nép állama újjáépítette! S ott van a sportpálya, amelynek rendbehozására több, mint 200 ezer íorint ^ jutott a Tervköl- csönből, Békekölcsönből, A Horthy-rendszerben elhalásra ítélt gimnázium is úi életre kelt. Kollégiumát 65 ezer forinttal hozatta rendbe a nép állama, hogy a dolgozó parasztok gyer­mekei kényelmesen tanulhassa­nak, bátran rohamozhassák a tudomány várát. S ha össze­számoljuk, hogy a bitang Kál­lai egykori cselédei közül hány került vezető helyre, felsőbb iskolába, akkor büszkén sorol-«5 közé tartozik hatják a nagykállóíak: huszon­öt katonatiszt, nyolc tanító, hatvan állami funkcionárius fia és lánya van a községnek. S ott van a gépállomás, amely az ország első gépállo­másává küzdötte fel magát. Ezen a gépállomáson olyan emberek dolgoznak, mint Boros József traktorista, akiről július 20-án így irt az újság: „4 nap alatt 10.5 vagon terményt csé­pelt el“. S vájjon nem nyeremény az, hogy a dolgozó parasztok el­indulhatnak a bőség útján? A „Vörös Zászló“ tagjai holdan­kénti 200 mázsás burgonyater­mést várnak a szovjet vető­burgonyából! A nagykállói dolgozók jól tudják, hogy valóban nyert az egész község, de jól tudják azt is, hogy kik azok, akik szeret­nék a népet megfosztani az öt­éves tervtől, a békétől. Pápai István és Pápai József kulákok 24 mázsa kenyérgabonát akar­tak ellopni a nép kenyérnek- valóiából a csépléskor. A nép csodálatos teremtő erejének azonban senki nem vethet gá­tat! Nem vethet gátat NAGYHALÁSZON sem. Hiába mesterkedett Kis János kulák a terménybeadás szabotálásával. Nagyhalász is eljegyezte magát a jóléttel, az ötéves tervvel. Ennek meg- pecsételése volt az amikor a nagyhalászi dolgozó parasztok lelkesen jegyeztek Tervkölcsönt és Békekölcsönt, Gépállomásuk van, kövesút létesült, híd épült, négy kutat javítottak ki, Telektanyán 28 lakóház épült, S ilyen hírek jelennek meg mostanában Nagy­halászról: „Házat vett Izsó Lajos termelőszövetkezeti tag“, „Üzemi étkezdét kapott a rét­közi kendergyár“, „Kombájn érkezett a nagyhalászi gépállo­másra“, „27.000 forintos jöve­delem 4000 négyszögölön a kasztinátból a „Vörös Csillag­nál“ .., S a továbbiak során még ör- vendetesebb hírek jelennek meg Nagyhalászról az újságokban, mert ez a község is abban az országban épül, ahol Dunapen- tele, Inota, a Tiszalöki Vízmű, ez a község is abban az or­szágban van, amelynek föld­jére a Szovjet Hősök hozták el a szabadság és béke vörös lo­bogóját. A takarmány siló sás jó végzése állatállományunk növelésének emelője Minden állattartó dolgozó pa­raszt emlékszik arra, az elmúlt té­len milyen keserves volt kevés ta­karmánnyal kivárni a. tavaszt. Az előző aszályos esztendő, a takar­mányhiány, s a helyzetet kihasz­náló ellenség aknamunkája okozta, hogy sokhelyütt vágták a jószágot, nem növekedett, hanem csökkent az állatállomány. Pártunk útmutatásával kormány­zatunk most jóelöre felhívta a dol­gozó parasztok figyelmét: gondos­kodni kell a bőséges takarmány- mennyiségről, mert ez egyik legfon­tosabb emelője jószágállományunk növekedésének. A takarmánymeny- nyiség biztosításának fontos módja a takarmánysilózds. S ehhez je­lentős segítséget nyújt minden köz­ségnek, rhinden dolgozó paraszt­nak 'kormányzatunk. Olymódon is, hogy a községekben a földműves- szövetkezetek silókat építenek és igen kedvezményes bórsilózást vé­geznek, biztosítva a számosállat létszámhoz viszonyított silóköbmé- ter takarmánymennyiséget. A bér- silók építéséhez a tanácsok igény­lése után a dolgozók állama adja a szükséges pénzmennyiséget. A ki­ásott silók Így az állam tulajdonát képezik. A silózás úgy történik, hogy a kukoricaszár közvetlenül levágása után erjesztőanyaggal keverve ke­rül silóba, ahol a tejsavas erjedé­sen keresztülmenve két hónap múl­va izes takarmányként kerül ki a bérsilóztató dolgozó paraszthoz. — Ezt a takarmányt — amely vita­minokban dús — szívesen fogyaszt­ja és meghálálja a jószág. De a kukoricaszár mellett igen alkal­mas silózásra a napraforgótányér, répalevél, répakorona, amelyeket eddig felhasználatlanul hagytak. Felhasználhatók a silóban a külön­féle takarmánykeverékek, amelyek Í fehérjetartalmuk mellett az erjesz­téshez megfelelő cukortartalommal is rendelkeznek. Van már sok tapasztalatuk dol­gozó parasztjainknak arról, milyen hasznos a takarmánysilózás. Mégis, lég többhely üt t részvétlenséggel ta­lálkozik a bérsilózás kérdése még a tanácsok részéről is. Volt olyan eset, hogy a szükségesnél kevesebb pénzt, vagy egyáltalán semmit sem igényeltek a községek állami bér­siló építésére. 8 ha igényeltek, a földmüvesszö vetkezetek csak félkéz­zel végzik a felvilágosító munkát a bérsilózás érdekében, nem ismerte­tik annak kedvezményes voltát, előnyeit. A takarmánysilózás munkája szorosan összefügg állattenyészté­sünk fejlesztésével, dolgozó né­pünk életszínvonalának további emelésével, tehát az ország erősí­tésének, a béke erősítésének ügye. Az ilyen ügy sehol sem találkozha- tik hát részvétlenségéel, közömbös­séggel! Szénái Moldovdn László. KÉPLAP/7) ' r^ádióműsora SZEPTEMBER 16. VASÁRNAP. KOSSUTH-RÁDIó: 7.00: Zenés va­sárnap reggel. 8.00: Hírek. 8.30: A Néphadsereg híradója. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.30: Könnyű út a ko­moly zenéhez. 10.30: Béke és szabad­ság. 11.00: Regényfolytatás. 11.25: A szovjet zene remekei. 12.00: Hírek. 13.00: Zenés posta. 13.30: Hangos Újság. 14.10: Zenés vasárnap délután. 15.30: Külügyi negyedóra. 15.45: Népdalok. 16.00: Mit láttunk a Szov­jetunióban. 16.30: Rádió énekkara. 17.00: Tartós békéért, népi demokrá­ciáért. 17.20: Tánczene 17.40: Kin­cses. Kalendárium. 19.00: Zenés mtí- bor. 20.00: Hírek. 20.20: Hajnal Moszkva felett. Színmű. 21.20: Hang­képek a vasárnap sportjáról. 21.55: Totohígpfc. 22.00: Hírek. 22.10: Tánc- zene. 23.10: A Milánói Scala Zene­kara játszik. 24.00: Hírek. PETŐFI-RÁDIÓ: 8.00: Magyar nép­dalok. 8.30: Falurádió. 9.00: Refor­mátus vallásos félóra a stúdióból. 9.30: Keringek szárnyán. 10.15: Ta­nuljunk énekszóra oroszul! 10.35: Szó­rakoztató zenekari muzsika. 11.00: Miska bácsi lemezesiád áj a. 11.35: Bá- nyászmüsor. 12.05: Hanglemezek. 13.00: Magyar Hangverseny Zenekar. 14.00: Hangverseny. 14.50: Zongora. 15.00: Kérdezz — felelek! 15.20: Kó­rusművek. 15.50: Gyermekszínház. 16.40: Szív küldi szívnek. 17.00: Akácfa.. Rádiójáték. 17.40: Hangleme­zek. 18.40: Szórakoztató zene: 19.30: Tánczene. 21.30: Népi zenekar. 22.10: Két zongorás versenymű. 22.35: Hang­lemezek. » SZEPTEMBER 17, HÉTFŐ. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5.30: Hírek. 5.40: Indulók. 5.55: Va­sárnapi sporteredmények. 6.00: Ver­bunkosok. 6.45: Hírek. 7.05: Hangle­mezek. 7.20: Karnevál-epizód. 8.05: Operarészletek. 11.30: Vörösmarty mű. vei. 12.00: Hírek. 12.30: Államvédelmi Hatóság Határőrség zenekara. 13.15: Szórakoztató ziene. 14.10: Úttörő-hír­adó. 14.25: Szovjet szórakoztató zene. 15.30: Ének és zongora 15.55: Hang­lemezek. 16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 17.10: Ifjúsági műsor. 17.40: Dalolj velünk! 18.00: Zenekari hangverseny. 19.00: Tánczenekar. 20.00: Hangos Újság. 20.35: Verseny­ben az ország kenyeréért. 20.45: A lipcsei per. Rádiójáték. 22.00: Hírek. PETŐFI-RÁDIÓ: 5.30: Polkák. 5.50: MHK-negyedó.ra. 6.05: Termelési hí­rek. 6.15: Hanglemezek.' 6.50: Beszélő atlasz. 7-OU: Jó reggelt, gyerekek! 7.35: Magyar és szovjet operettekből. 8.15: Heti zenés kalendárium. 9.00: Táncok. 9.20: Iskolások rádiója. 10.00: Hírek. 10.10: Népi zenekar. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Hanglemez. 15.00 : Szovjet zenekari muzsika. 15.40: Elbeszélő költemény. 16.10: Mozart­szonáták. 16.30: Szabad népek szóra­koztató zenéjéből. 17.10: Előadás. 17.30: Hírek. 17.40: Népi zenekar. 18.15: Előadás. 18.40: Filmzene. 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: Falurádió ne­gyedórája. 19.45: Egy falu — egy nóta. 20.05: Zongora. 21.30: Népi ze­nekar. 22.00: Szív küldi szívnek. 22.20: Tánczene. ÁPROHIRDETES SEGÉDMUNKÁS férfiakat és nőket nyíregyházi munkára felvesz a Ma­gasépítési Vállalat Nyíregyháza, Széchenyi-u. 43. sz. EGY tangóharmonika eladó. Kes- keny-u. 3. HELYBELI asztalos ée festő szak­munkások, férfi és női segédmunká­sok felvételre jelentkezhetnek, Vcrös- hadsereg-u. 60. VESZEK használt bútorokat sző­nyeget, festményeket, dísztárgyakat. Eladó egy kiváló szép kombináltszek- rény. Erdélyi János. Dózsa Györg3\. u. 50. EGY ezép hálóstzobabútor eladó, Ady Endre-u. 12. ez. Szegényház mel­lett. EGYSZEMÉLYES plüs rekamié, puf­fal. ágybetétek eladók Katona-u. 21. JÓÁLLAPOTBAN lévő íróasztalokat veszünk. Kisipari Szövetség, Zsdánov- utca 10. KÉT darab új duplaablalé 160 cm magas és 94 cm széles eladó a uyír- pazonyi Földmüvesszüvetkezetnél. 200-as MÉRAY-PUCH motorkerék­pár és két darab új ikerablak eladó. Selyem-u. 49. SZERELŐKET, esztergályosokat ke­res azonnali belépésre. Gépjavító Vál­lalat. Széchenyi-u. 15. • BOCSKAY-utca 59. sz. alatt vályog van eladó. SALUSZ János nyírszöllősi lakos szombat délelőtt elvesztette irattárcá­ját. Megtalálóját kéri adja le n rendőrségen, vagy a fenti címre küld­je el. jutalomba részesül. Szerkesztői üzenet: Dr. Fónyi nyír­bátori járási VB titkár. A Néplappal kapcsolatos panaszait ír.iá meg szer­kesztőségünknek. iPORT Atlétikai verseny Nyíregyházán Ma délután 1 órakor három város: Debrecen, Diósgyőr és Nyíregyháza atlétáinak folyiatásos versenyei ren. dezi meg a MTSB a Lokomotív sport­telepén, Az egyes szamokban hatal­mas küzdelemre van kilátás. Többszö­rös főiskolai és magyar válogatottak indulnak a versenyen. 400 m gátfutás­ban, Kiss Ernő főiskolai válogatott ellen Nádasdi (Diósgyőr) ős a nyíregy­háziak, Bécsi és Bódis vesz, fel a küz­delmet. Súlylökésben Horváth Vilmos (Di) többszörös magyar válogatott, Kobold Aladár főiskolai válogatott indul. A 800 m síkfutás a verseny leg­szebb küzdelmét hozhatja. Indulnak: Kovács József (Ny) Dömötör (Ny) az utánpótlás tagja. Porkoláb és a vete­rán Aradi (De). 3000 m gyaloglásban az országos élmezőnyhöz tartozó Maráz (De), Farkas (Di) fognak har­colni az első helyért. Magasugrásban teljesen nyílt lesz a verseny. Szent- györgyi, Balázs (Diósgyőr), Kocsis, Kapros (Nyíregyháza) és a debreceni Lukács mind 175 cm-es magasugrók. A 200 m-es síkfutás Bodrogi (Di) vágy Kovács (De) győzelmét hozhatja. Hár­masugrásnál szoros eredmény várható. Nyíregyházáról Fikli és Kapros. Diós­győrből Szentgyörgyi Debrecenből Kiss indul. Gerelyhajításban Horvát, Koboid (Di), Caliai (De) és Nyári (Ny) küzdenie so m körüli eredményt iger, 5000 m-es férfi síkfutásban az idei magyar bajnok, Kovács József búcsú­zik a nyíregyházi közönségtől. A má­sodik helyért Dömötör, Aradi, Belyó vív hatalmas küzdelmet. 4x100 m sík­futásnál a debreceniek esélyesek, de a váltások miatt minden lehetséges. Nők diszkoszvetésénél Rohonczi, viilási (Di) Halász, Soós (Ny) küzdelme teljesen nyílt, A 60 m-es női síkfutás a diós­győri Heíncz győzelmével végződhet, Vávolugrásban Hohonczi Mária, a ma- gyár válogatott ugrása az esemény. 200 m női síkfutás nyílt verseny, né­gyen tudnak 28 mp-es időt futni: Heincz, Soós (Di). Juhász (De). Na- ményí (Ny). 80 m gátfutásban ha Rohonczi indul, itt is esélyes: távol­létében kettős hazai győzelem vár­ható. 3X800 m váltólutásban a nyír­egyházi lányok klasszissal jobbak, új megyei csúcs születhet meg ebben a számban. A papírforma párpontos diósgyőri győzelmet mutat, de bízunk a nyíregyházi atléták küzdeni tudásá­ban. mint ahogy az Debrecenben meg­mutatkozott. A verseny állása délután 1 óráig: 1, Nyíregyháza 138, 2, öcb- recen 128 3. Diósgyőr 123 ponttal. MHK VERSENY CSENCERBEN A szövetkezeti nappal kapcsolato­san a csengen JTSB MHK versenyt rendezett. A versenyen 110-en jelentek meg. Nagyszámú közönség nézte végig a próbázást, amelyen a környező köz­ségekből vettek részt. Kiemelkedő eredményt ért el Gtn- deli János, a tyukodi állami gazdaság dolgozója. A kézigránátot 60 m-re dobta, 2. Szerka Bálint Ura 59.5. 3. Boros Endre Csenger ..Lenin“ tszcs 55 m. A magasugrást a 16 éves Algács József nyerte 145 cm-es ugrás­sal. 100 m síkfutás: 1. Cyapai Jó. zset 12.2, 2. Nagy Sándor 12.4 3. Bodnár Ottó 12.6. Állami gazdaság dolgozói. A kerékpárversenyt a tyukodi ÁMC dolgozói nyerték. A versenyen vendégszerepeitek a mátészalkai Lokomotív birkózói, akik nagy tetszést arattak bemutatójukkal. Pecsenye László és Palkó József a község fiataljaival is összemérte ere. Jét. SZŰCS BÉLA TSB elnök. MA INDUL AZ EGYFORDULÓS RÖPLABDABAJNÓKSÁG A nyíregyházi Testnevelési és Sport- bizottság Kiírta az 1951. évi egyfor­dulós röplabdabajnokságot. Két férfi és egy női csoport ma kezdi meg a küzdelmet, hogy eldöntsék az első hely kérdését. A férfi első csoport mai mérkőzései: Ny. Petőfi—Ny. építők a Tanáosháza udvarán 11 órakor. Ny. Dózsa—Ny. Posta Szamueli-tér 14. sz. 10 órakor. Pénzügyőrök—Petőfi Ké- ményeeprö Sztálin-tér 23. sz. 10 óra­kor. Férfi második csoport: Magter- meltetö—Ny. Fáklya Széchenyi-u. 9. sz. 10 órakor, Terményforgalmi—Tex­til Széchenyi-u. 9. sz. 11 órakor, Ny. Petőfi II—Ny. Építők II. Kossuth-tér 1. sz, 9 órakor Kórház—SzTK Kór- házi-pálva 9 órakor. Női csoport: Ny. Kinizsi—Ny. Építők II. Kórházi-pálya 10 órakor, Terményforgalmi—Petőfi Kéményseprő Sztálin-tér 23. 11 óra­kor, Ny. Petófi—Erdőgazdaság Kos­suth-tér 1. sz. 10 órakor, Textil—Ny. Petőfi II. Tűzoltó-pálya. 10 órakor, Ny. Építők I—Kórház, Kórházi pálya 11 órakor. A VASMECYERI ÉS A TISZARÁDI ÚTTÖRŐK LMHK PRÓBÁZÁSA Nagy napjuk volt szeptember 7-én a vasmegyerí és a tiszarádi úttörő pajtásoknak. A LMHK keretén belül versenyre keltek egymással. A ver­senyt Vasmegyeren tartották meg. A tiszarádi kis úttörő pajtások a verseny napján vörös- és nemzetiszínű zászlók alatt, számszerint 80-an mentek át a szomszédos Vasmegyerre. A verseny hatalmas küzdelmet hozott a fisza- rádi úttörők 120 százalékra teljesítet­ték versenytervüket, azonban a vas­megyerí pajtások még jobban kivág­ták a . rezet". Versenytervüket 135 százalékra teijesitették és Így meg­nyerték a versenyt. A verseny után Mudri István, a kemecsei JTSB elnöke az egyes számok első, másodit és har­madik helyezettjeinek kiosztotta az érmeket. Az úttörő paliások boldogan és büszkén vették át azokat és tűzték a mellükre. Az érmeken kívül az út­törők ló munkája elismorcseképnen a kemecsei JTSB a vasmegyeri úftöfő. osapatnak egy 4-es futballabdát, a tiszarádiaknak egy asztalitenisz felsze­relést, egy magasugrő leoat és két gránátot adott. Jól sikerűit a próbázás. Ezzel a ver­sennyel is közeieob került a megye a sporttejlesztési terv ezideí teljesítésé­hez. A sikeres versenyt Baracsi Pál nevelő szervezte. Baracsi elvtársnak nem ez az első sikeres sporimunkája. Míg Székelyben tanitott, ott is igye­kezett megszervezni az fiatalságot, elsősorban az iskolai tanuló-úttőroket tudatosítani velük az LMHK mozgalom jelentőseget. Ez ev tavaszán társdalmi munkával telepítettek az akadálypá­lyát. Vasmegyerre átkerülve, itt is ke- zebe vette a MHK, illetve az LMHK mozgalom irányítását. Baracsi elv- társ jól végzi munkáját. Igen kfvána- ios lenne, ha megyénk nevelői és Ut- torcszervézctei is követnék a vasme­gyeri és a tiszarádi úttörők példáját. A miniszteri rendelet elősegíti, hogy a a tornaórákat a nevelők az LMHK probázíatásának előkészítésére hasz­nálhassák fel, A csarocai tantestület az iskolai év megnyitása óta például még egy tornaórát sem tartott. Hasz. naiják ki az időt jól a nevelők, hogy minél több úttörő pajtás tegye le az LM H K-próbát. __________________ DOLGOZÓK ÍRJÁK Több mint 100 ütazótársam nevében fordülok az alábbi kéréssel a debrece­ni MÁV Igazgatósághoz. Köztudomású, hogy az 1713-as, amelyik Záhonyból indul 5 óra 16 perckor, Nyíregyházára érkezik 7 óra 20 perckor mindég ko­moly forgalmat bonyolít le. Mi, akik reggelente 30—5b, sót 60—70 km-t uta­zunk lakóhelyünktől munkahelyünkig, éltünk a népi demokráciánk nyújtotta kedvezménnyel és párnás kocsira ér. vényes bérletjegyet váltottunk, Abban reménykedtünk ugyanis, hogy a kora. reggeli felkelés és utazás ellenére is pihenten érkezünk munkahelyünkre. Rendben is volt minden, amíg az is­kolák kapui meg nem nyíltak. Az is­kolai év megkezdésével ugyanis a Záhony—Nyíregyháza vonalon közel 100 diák utazik, akik hasonló okokból bérletjegyüket szintén párnás koosira váltották ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti hogy az 1713-as egyetlen pár. nás kocsiján annyi utas zsúfolódik össze, hogy sok esetben még állő he­lyet sem találhat az utas. Az lenne a kérésünk, hogy ha már Pártunk és kormányzatunk úgy a ta. nulóifjúságot, mint a fizikai és szel­lemi dolgozókat soha nem tapasztalt előnyökhöz Juttatja, próbáljon meg a MÁV Igazgatóság is az esetleges aka­dályok leküzdésével a fenti útvonalon és időpontban közlekedő szerelvényhez ezentúl két párnás kocsit beállítani, így elősegítene több mint 100 dolgo­zót. illetve tanülő fiatalt abban, hogy a fáradságos utazás ellenére is fris­sen és pihenten érkezne az iskolába vagy munkahelyére, ahol Jobb mun. kával és jobb tanulással erősíthetné szeretett hazánkat! HÓM. SZABOLCS SZ ATM ARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Győré József Szerkesztőséért Nyíregyháza. Dózsa Györerv-u. 5 Tél.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-u 1 — Telefon: 30-00. Nyíregyházi-nyomda. Nvíregvházn. Dózsa György-u. 5. Jó minőségű fajtaazonos ai/ümölcsfa és szőló- oUvány csalc a SzilőDltványtermelő és Faiskola Egyesülésnél kapható H:. Központ: Budapest, Királyi I’ál utca 9. szám. •lijj::. Vidéki üzemek: Balatonäliga —■ Villány — Alsó­Ijljjjjjk tekerespuszta — Cegléd — Mezőhegyes — Tárcái — Királytelekpuszta. Felvilágosítást és árjegyzéket küldenek a felsorolt "■ telephelyek. 3 I ^ Á MYrW Je,en<keMCtek a lakóhely szerint illetékes tanácsnál íVi\ y A 3 I PA Rí* TANULÓN A K ! Tanulóotthonokban való elhelyezésetek és ellátásotok Budapesten biztosítva van !

Next

/
Thumbnails
Contents