Néplap, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-15 / 215. szám

Mai számunkból 20 mázsás búza alá szánt a fé- nyeslitkei tsz 12. oldali —- Ma­gyar jegyzék n budapesti jugo­szláv követséghez (2. oldali — P. Jánvári József dögéi kö­zépparaszt többszörösen visz- szakapta kölcsönadott forint­ját (3. oldali — Ahol a jövő építészei tanulnak (4. oldali. AZ MDP SZABOLCS-SZATMARMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK‘LAPJA *r.'; ■ VII. ÉVFOLYAM, 215. SZÁM AZ UJ ÉLET GYŐZELMEI A Szovjetunió világtörténelmi jelentőségű győzelme a máso­dik világháborúban Közép- és Hélkelex-Európa számos orszá­ga előtt megnyitotta a nemzeti cs társadalmi újjászületés út­ját. A dolgozók ezekben az or­szágokban lehetőséget kaptak arra, hogy gyakorlatban alkal­mazzák a szocialista építésnek azokat a gazdag tapasztalatait, amelyeket a szovjet nép gyűj­tött össze. A népi demokratikus orszá­gok gazdaságukat a tervszerű­ség alapján rendezik be. Biz­tosan tervezhetik gazdasági fejlődésüket, hiszen a Szovjet­unió tapasztalataira és egyre növekvő támogatására, a de­mokrácia és szocializmus tábo­rára és a dolgozók határtalan lelkesedésére támaszkodhatnak. Ennek köszönhetők az eddigi nagy sikerek, A kapitalista világ íőkolom- posai tehetetlen dühükben igyekszenek megakadályozni a szocializmus győzelmes előre­haladását és rágalmak, hazug­ságok segítségével akarják el­titkolni népeik előtt a népi demokratikus országok sikereit. A „New-York Times“ című újság, amely a Szovjetunió első sztálini ötéves tervének idején azt állította, hogy az ötéves terv nem terv, hanem „speku­láció“, most, amikor a népi demokratikus országok győzel­mesen haladnak a szocializmus útján, azt üvölti, hogy ezek az országok „válságba kerülnek", Az angol „Yorkshire Post“ igyekszik vágyálmait valóság­ként bemutatni „ ... A nyugati hatalmak tilalma a stratégiai nyersanyagok Kelet-Európába szállítására — írja a lao — már kezdi éreztetni hatását a vas­függönyön túl, Ez különösen meglátszó az olyan féliparí or­szágokban, mint Csehszlovákia és Lengyelország ... A külön­böző gazdasági tervek teljesí­tése meghiúsult“, A tények megdöntík ezeket a nevetséges koholmányokat- Hatalmas sikereket értek cl a népi demokratikus országok az 1951-es évben is. Lengyelor­szágban és Magyarországon az ipari készítmények gyártása ezév második negyedében a múlt év hasonló időszakához képest egyharmadával nőtt, Csehszlovákiában pedig az első félévben 1950. első feléhez vi­szonyítva 12.5 százalékkal, Bul­gáriában 19.3 százalékkal emel­kedett. Az iparral együtt gyorsan tejlödik a mezőgazdaság. A dol­gozó parasztság az állam ha­talmas támogatásával állan­dóan emeli a terméseredmé­nyeket és a szovjet példa nyo­mán biztos léptekkel halad a kollektív gazdálkodás — a jobb élet — télé, A népi demokratikus orszá­gokban az emberek milliói kapnak lehetőséget, hogy tu­dásukat fejlesszék. Nő a főisko­lák és kutatóintézetek száma, nagy arányokban folyik az új színházak, klubok, kultúrpalo­ták építése. A burzsoá rágalmazók úgy iélnek a tényéktől, mint a tűz­tök Igyekeznek eltitkolni né peik előtt az igazságot, azt az alkotó, emberi életet, amely­ben az emberek a béke, demo­ÁRA 54> FILLÉR 1931 SZEPTEMBER 15, SZOMBAT A ferménybeadási kötelezettségek jó teljesítése egyet jelent a béke erősítésével Teljesítsék szénabegyüjtési vállalásukat Szabolcs-Szatmár járásai A terménybeadási kötelezettsé­gek jú teljesítése egyet jelent a bé­ke erősítésével — erről beszélt Nagyhódoson Mihály Gyula dolga, zó paraszt, aki gabonabeadásban kötelezettsége túlteljesítésével az élenjárók között van. Elmondta, ludja 0, hogy a beadóit termények ágú. mint a gépek is, az ország erejét adják. S ha erős az ország, sziklabástyája a béke táborának. Hivatkozott saját példájára s kö­vetesére hívta a meg elmaradt, fe­leslegekkel rendelkező dolgozó pa­rasztokat. Jíelyes módja a felvilágosító munkának az, ha a termény- beadásban élenjáró dolgozó pa. raszlok kisgg üléseken beszél­getnek el a törvényes kötelességek mellet a hazafias kötelességek teljesítésének jelentőségéről a béke megvédésére, helytállásra buzdítanak. A nagy- hodosi példát dcö vessék a megye községeiben. A tiszadobi társadalmi bi­\ um* ................................. m w ■ zottsági ülésre meghívják az élenjárókat Ilii «III !■■■■ !■! II t á a társadalmi bizottság tagjai együttesen beszélik meg a tenniva­lókat a népnevelő munkába is be­vont élenjáró dolgozó parasztokkal. A legutóbbi társadalmi bizottsági ülésen elhatározták: oda fognak halni felvilágosító munkával. hogy mielőbb telje, sít se Tiszadob gabonaba­romfi-tojás- és szénabegyüjm tési tervét. Leszögezték: nem lehet az, hogy néhány elmaradó miatt Tiszadob nemcsak a járás, de az egész me- gye szégyene legyen a békéért való harc során­Nincs a versenynek nyilvá­nossága, nem adják meg a kedvezményeket Beregda- , ................. ........... ­rocon ■' " * Ha Szlacsin elvtársat, a bereg- daróci tanács elnökét megkérdez, zük, hogy miért van községe a járá- ri versenytáblán a teknősbéka ro­vatában, akkor ezt többféle indok­kal magyarázza. Abban igaza van, hogy a járási tanácsnál sem éppen friss a ver­senyértékelés. (13-án még a 9-i ki­mutatás díszítette a versenytáblát és a felelős nevét is nyúgodtan oda lehetne írni a csiga mellé). Azon­ban a következő napok, sem változ­tattak a község dicstelen helyze­tén. Csütörtökön is mindössze 0 —7 mázsa kenyérgabona gyűlt be a raktárba. Hiányzik pedig jócs­kán az előirányzat teljesítéséhez. .Szlacsin elvtárs szerint túlságo. san magas előirányzatot vállaltak magukra. Megvan ugyan a tervbe vett átlag, de nem vették számítás­ba, hogy szemetes a termény. „Sok a konkoly, vadlencse és más vad- növény, a sok eső miatt nem bírtak vele”. Ennek csak az mond ellent, hogy a helybeli tszcs gabonája. amely ugyanazt az csőt kapta cs nem egy táblában, hanem a küzséij különböző részein ter­mett, teljesen tisztán, szemét nélkül jött ki a, gépből- Nagyobb baj az, hogy a község­ben mindössze egy felirat hirdeti a verseny nyilvánosságát. A la. nácsháza falán elhelyezett fekete táblán ezt olvashatjuk: , Dicsérő tábla! Dicséretet érdemel Kiss Mihály, aki vállalta, hogy a beadási kötele- zeltségét .{00 százalékig fogja tel­jesíteni a cséplőgép alól". Mint aztán kiderül, Kiss Mihály ezt a pár hét előtt elhangzott vál­lalását becsülettel teljesítette. több, mint IÍ00 százalékra teljesítet­te beadási kötelezettségét a cséplő, gép alól és azok között a több. mint tnisz élenjáró dolgozó paraszt között vau, akiket oklevéllel tün­tetett ki a tanács 200 százalékon felüli teljesítéséért. Erről nem beszél semmit a ver­senytábla. nem beszélnek a villá­mok arról, hogy mennyi „CT-utal. váiiyt kaptak, ki mennyi szabadőr­lési kedvezményt kapott. A -{0 kiló fejenként mindenki­nek megvan a ,fi” beadás után — cs ezzel Szlacsin elv.- társ meg is van elégedve. A rendeletet ismeri, azonban ,.fél attól, hogy megindulna a fekete, piac. ha nagyobb mennyiségre ad­nának őrlési engedélyt a ,,C’’ be­adás után. Helytelen az ilyen álláspont hiszen seregnyi tapasztalat vau ar­ra, hogy éppen a kedvezmények megvoná­sa. a dolgozó parasztok elöl való eltitkolása az amely visz. szolaltja a termény feleslegek begyűjtését. Hiszen, buzdítólag hat minden dol­gozó parasztra, hogy „C” őrlésre hagyott terményének lisztjét a szabad piacon értékesítheti, a pénzt pedig elvásárolja- A „negyvenkilós elmélettel'’ nem a törvényt hajtják végre Beregdaró- con, de a törvényt szegik meg, s így nem igen mennek semmire, ha sürgősen nem változtatnak! Csak a naményi és nyírbá­torí járások teljesítették eddig szénabcgyüitésí vál­lalásukat l___I HU || -—* Éppen a kedvezmények ismerte­tésének hiánya az, amely hátrál­tatta a szénabegylijtést is. A be­gyűjtési törvény előírja, hogy a szeptember 15-ig beadott szálasta-^ karmány minden mázsája után —' a kőtelező és. a kötelezőn felüli után is — egy forint gyorsbeadási prémiumot kell fizetni. — Járá­saink valahánya vállalást tett, hogy szeptember lő.ig teljesítik a falvak' k széna begyűjtés tervét. 8 e vállalást csak a vásárosnaményi és nyírbátori járások teljesítették. A vásárosnaményi járás a saf na be­gyűjtési terv teljesítésénél 111.3 százalékot ért el, a nyírbátori já­rás 105 százalékkal halad mögötte. A többi járások nem érték el a száz százalékot. Harmadik S9.2 százalékkal a csengeti járás, utána a többi járások ilyen sorrendben következnek: tiszalöki, mátészalkai, baktai, nyíregyházi, kisvárdai, ke- mecsei járások, Nyíregyháza város ts legutolsó helyen a nagykállói járás. Teljesítsék mostmár járásaink a szénabegy iijtés tervét, biztosítsa­nak minél több szálastakarmányt az ország raktáraiba, hogy előmoz­dítsuk ezzel is állatállományunk fejlődését. Újabb kedvezmény a kukorica szállítási szerződést kötő dolgozó parasztoknak Kormátfyzatu.ik egész sor kedvezményben részesíti azo­kat a dolgozó parasztokat, akik beadási kötelezettségüket be­csülettel teljesítették és ezen­felül még adnak be gabonát a nép államának. A „C“ jegyre beadott min­den gabona mázsája után szep­tember 24-íg 75 forint, szép*. 25-től nov. 7-ig pedig 50 fo­rint értékű iparcikk vásárlásá­ra jogosító utalványt kapnak a dolgozó parasztok. Minden dol­gozó parasztnak tehát a saját érdeke, hogy felesleges gaboná­ját mielőbb beadja. Országszerte megindujt a ku­korica törése és begyűjtése és ezzel egyidejűleg a kukorica­szállítási szerződések kötése. A belkereskedelmi miniszter az élelmezési miniszterrel egyetér­tésben, most újabb kedvez­ményt nyújtott a dolgozó pa­rasztságnak és kiterjeszti az iparcikkjuttatást a kukorica­beadásra is. Azok a termelőszövetkeze­tek, termelöcsoportok és egyé­nileg dolgozó parasztok, akik kukoricaszállítási szerződést kötnek, a lekötött mennyiség beadásának minden mázsája után 35 Ft értékű, teljes egé­szében pamutáru. vagv lábbeli vásárlásra jogosító utalványt kapnak. A szállítási szerződés nélkül „C“ jegyre eladott kukorica után mázsánként 25 Ft értékű, ugyancsak teljes egészében pa­mutáru és lábbeli vásárlására jogosító utalvány iár. Ezenfelül azok a dolgozó parasztok, akik beadási kötele­zettségükön túl kukoricájukat szállítási szerződéssel lekötik, a „C" vételi iegves áron felül előlegként minden mázsa után 10 Ft felárat kapnak, a szállí­tási szerződés megkötésekor. Tanácsaink és földművesszö- vetkezeteink segítsék elő, hogy dolgozó parasztságunk mielőbb értesüljön erről az úiabb ked­vezményről és időben megköt­hesse a szállítási szerződéseket. Kijavítják a nagykállói diákotthont Felszabadulásunk óta száz­szorosán megnőtt a diákottho­nok száma. Államunk megyénk­ben is több diákotthont tart lenn és gondoskodik azok kar­bantartásáról, ellátásáról, a ta­nulók kényelmének, a tanulás­hoz szükséges feltételek bizto­sításáról. Százezer forintos beruházás­sal javíttatja ki államunk a nagykállói diákotthont, A kija­vítás után úiabb beruházást biztosít korszerű berendezé­sére. A napokban átadják a balkányi Makarenkó-liázat Államunk gondoskodik a szü­leiket elvesztett, árva gyere­kekről, Nem engedi hogy szülő ér, szeretet nélkül nőjenek lel, hanem hatalmas beruházással otthont építtet számukra. Ilven otthon épül Balkányban. Az otthon egvben iskola is lesz, ahol mezőgazdasági szakismere­tekre tanítják maid az árva gyerekeket. Az iskola elvég­zése után az árvák, mint me­zőgazdasági szakemberek dol­krácia és szocializmus táborá­ban élnek. A tőke országaiban azonban minden akadály ellenére eljut az igazság. Az ezév júniusában Lengyelországban íárt ameri­kai szakszervezeti küldöttség tagjai ezt írták: „Megértettük, hogy a lengye­lek miért gyűlölik teljes szív­ből a háborút és miért hívnak íel bennünket olyan lelkesen .az országaink közötti barátság I helyreállítására. Láttuk, hogy r számukra legfontosabb az or­atuk és az a vágyuk, hogy minden nehézséget leküzdiének az úi életért vívott harcban. Biztosan haladnak előre a szo­cializmus leié vezető úton. Testvéri érzés fűzi őket a ha talmas Szovjetunióhoz, s a proletár-nemzetköziség, ) és Sztálin zászlaja leng fölöt­tük, Sikerük tehetetlen dühön­gésbe kergeti a népek békéié­nek ellenségeit, viszont elra­gadtatást és reményt kelt a ha­ladó emberiségben. Az úi élet győzni foil gozhatnak majd országunk épí­tésén, A balkányi otthont a nagy szovjet tanítóról, Makarenkó- ról nevezték el. Az otthent a napokban át is adják rendelte­tésének. Szociális otthon épül Máriapócson Horthyék idejében az elöre­gedett, egyedülálló dolgozók hajlék nélkül éhen kóboroltak. Reménytelenül éltek, sivár éle­tüket sokszor koldulásból ten­gették, A nép állama gondos­kodik az öregekről. Megyénk több községben épült már szo­ciális otthon, szereietház, ahol az öregek otthonra találnak; gondoskodnak életükről, élel­mezésükről, ruházatukról. Fel­emelt ötéves tervünk még eb­ben az évben szociális otthont ad Máriapócsnak is. Az ott­hont korszerű felszereléssel, be­rendezéssel látja el államunk. Az építkezésre 100,000 forint beruházást adott (Világ proletárjai egye süljetek! ’szág újjáépítése, hogy minden j energiájukat a lakóházak és vállalatok helyreállítására, a josb élet megteremtésére for­dítják". A világ népei Jugoszlávia példáján láthatják, hogy milyen helyzetbe jut az az ország, amely az „amerikai életforma“ béklyóiba kerül. A kapitalista rabságból kisza­kadt és az úi élet örömétől eltöltött népek bátran tekinte­nek előre. Első sikereik óriá­siak, Legyőzhetetlen az az aka-*»

Next

/
Thumbnails
Contents