Néplap, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-29 / 227. szám

Biztosítod családod jövőjét, takarékoskodj, Jegyezz békekölcsönt ! nak, hogy az egyre élesedő nemzet­közi helyzetben ezzel is csapást mé. relc "az imperialisták fejére. Mint kommunistának, kötelességem eb­ben is élenjárni. fiz MNDSZ asszonyoknak is erősíteni kell a békét Veres Kálmán, a nyírmadai ,.Dó­zsa" tszcs tagja 600 forint bé­kekölcsönt jegyzett. Amikor ezt fe. lesége meghallotta felkereste a jegyzésgyüjtő népnevelőt. ,,Nem akarom- hogy a ml családunk há- tulmaradjon'’ — mondotta és még 600 forintot jegyzett a népnevelők, tiél. ,.Nekünk MNDSZ asszonyok­nak kell ■ legmélyebben ereznünk, hogy mit jelent a béke és nekünk kell legjobban erősítenünk, nehogy a mi gyermekeink is a koreai gye­rekek sorsára jussanak”. Hasonlóképpen gondolkozott Nyírkárászon Antalffi Lászlóné. 8 gyermekük van és férje csak 200 forintot jegyzett. Amikor ezt An- talffiné meghallotta, felment a ta­nácshoz és még 200 forintos jegy­zés alá írta a nevét. ,,As államot erősítem vele *— mondotta — ame. lyik gyermekem jövőjéről gondos­kodik, jő szülő módjára Vincze Gyuláné kilencgyermekes anya is bebizonyította, hogy jól át- érzi felelősségét a béke védelméért. Példát mutatott, mint a méhteleki tanács elnöke és példát mutatott, mint családanya, amikor 1.000 fo­rintos jegyzését megtette. Ezenkí. vül férje még külön jegyzett a III.- as típusú csoport tagjaként. Demeter Balázs DISZ-tag 1.800 forintot jegyeztetett a Hölcsönjegyzés első napján ' A mándoki egységes népnevelő- csoport tagja, Demeter Balázs DISZ fiatal tagjelölt Is. Először Is saját maga jegyezte le 400 forintos kölcsönét, aztán a hozzá beosztott családokat kereste fel. Négy dolgo­zó paraszt családot keresett fel az első nap ős 1.800 forintos ered. ményt ért cl a türelmes beszélgeté­sek után. Meglátogatta özvegy Láhgos Mihályné 3 holdas dolgozó parasztasszonyt is- aki 300 forin­tot jegyzett. ..Nem tudom eléggé meghálálni a népi demokrácia jó­ságát — beszélte a népnevelőnek. Egyik fiam Néphadseregünk had. nagya, a másik Budapesten ipari- tanuló. Igaz szívvel jeggzem a kölcsönt, mert tudtom, hogy csalá­dom boldogulását segítem elő”. Jó példát mutatott a gebei fia­taloknak Horváth Ilona DISZ fia. tál, a „Dózsa" tszcs tagja. 400 fo­rint Békekölcsönt jegyzett. Gépál-, lomásaiuk ifjai Is nem egy jó pél­dát mutattak a kölcsönjegyzésben. Kocsis Gusztáv a kölesei gépállo. máson 1.000 forintot, fizetése két­szeresét jegyezte. A mátészalkai MÁV két tanfolyumhallgutója, Mo- zsály Ilona és Pernyák Ilona tan­folyamhallgatók 320 forintos tanu­lói fizetésükből, 300 forint békeköl­csönt jegyeztek. A vezetők példamutatása nyomán indult be a jegyzés a Dó- zsapusztal gépállomáson is. Tren. csénl György politikai felelős nyi­totta meg a jegyzést rövid rűpgyil­lés után és 1.000 forintot jegyzett. Molnár Márton gépállomásvezető, ugyancsak 1.000 forintot jegyzett és példájukat követte Perényi Má­ria, a gépállomás fiatal traktorig, tája. A munkáját is becsülettel végzi, mint felelős vezető, átlagos havi keresete 800 forint körül jár. Nem gondolhatott erre azelőtt a 2 holdas kisparaszt lánya — mondot­ta. Nem sokkal maradt mögötte Német Etel traktoristalány, 800 forintos jegyzésével. Lábas Tibor gépkocsivezető és Mráz József se­gédvezető ezer-ezer forintot jegyez­tek. Végeredményben 2j.S00 forintot jegyzett első nap az 55 dolgozó. Egy traktor árát biztosították a gépállomás dolgozói. • SZOVJET VENDÉGEINK A IIAI K ÍWI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN Csütörtökön eljött a napja, hogy megyénkben üdvözölhettük a hazánkba érkezett szovjet kollioz- parasztküldöttség egy csoportját. Nyíregyházán a Megyei Pártbizottság előtt a városi dolgozók és az ifjúság küldöttel, a városkörnyék termelőszö­vetkezeteinek képviselői fogadták a kedves vendé­geket, akik látogatásuk első napját a balkányi állami gazdaságban töltötték. Egy-egy vendéget a gazdaság dolgozóinak kis csoportja vesz körül. Hol Itt, hol ott tűnik fel a gazdaságban Szavcsenkó elvtárs, a küldöttség ve­zetője, a kievi terület mezőgazdasági igazgatója, Fedorka elvtársnő, a sztorozsnylcai „Sztálin” kol­hoz sztahanovista fejőnője, Brovcsenkó elvtárs, az odesszai terület „ötéves terv négy év alatt” kol­hoz elnöke, a traktoristákkal körülvett Cser- kánszki Mihály elvtárs, a nagyszöllősi gépállomás traktoros brigádvezetője, s a többiek. Cserkánszkl elvtárs hamar összemelegedett a tra-ktoristákkal. Különösképp akkor zárták szí­vükbe Vass Rezső főgépész és a többiek, amikor a színben álló öreg, háborúelőtti Hofherr baját elpanaszolták, s Cserkánszkl elvtárs mindjárt ja­vasolta, hogyan Is segítsenek a bajon. Az volt a hiba a traktorral, hogy mindig elült a homokon. — Akkor vágjanak faékeket a kapaszkodóhoz, szélesedik a talp, nem süllyed el a gép. Fedorka elvtársnő mustrálgatja a teheneket a gazdaság istállójában. S első kérdése, hányszor fejnek. Mikor hallja, hogy kétszer, megcsóválja a fejét, s tréfásan mondja a körülötte állóknak: — Biztosan azért nem fejnek négyszer, mert akkor több tejet kapnának... S a bővebb magya­rázatot este, a kultúrházban rendezett értekezleten adja meg. — Azt hallottam délelőtt, kedves elvtársak, hogy itt átlagosan 10—11 liter tejet ad egy tehén. Van ugyan egy, amelyik megadja a huszonötöt. Igaz, ezt háromszor, a többit kétszer fejik naponta. A régiek azt mondják itt Magyarországon, hogy nem kell a kétszerinél többször fejni a tehenet. De miért ne fejjük többször, ha több tejet ad akkor. Megadja a jószág a 30—32 litert is, még többet. De persze nekünk is meg kell adni a módját. S mondja is mindjárt, hogyan csinálják ná­luk, a kolhozban. — Minden hat órában fejünk. Előtte jól ki­masszírozzuk a tehenek tőgyét, ilgy mondjuk, elő­készítjük őket, hogy jól adják le a tejet. Megem­lítem, hogy egy hónapja gépesítettük nálunk a fejőst, villamos fejőgéppel dolgozunk. — Van olyan tehenünk — mondja — amelyik megkap 15 kiló abrakot is. Enni kell ám a jó­szágnak, jól kell ám gondozni azt, ha több tejet akarunk. Ha két-három napig egyhelyben marad a tejhozam, nem emelkedik, akkor a takarmány­adagot sem növeljük tovább. — Azokat a teheneket, amelyeket négyszer fejjük, nem hajtjuk legelőre, csak úgy reggel kilenctől déli egyig. Odabent esznek. — Én 1949-ben vállaltam, hogy tehenenként 3.000 liter tejet fejek. Elértem, hogy 4.500 literes volt az eredmény. Most 6.000 litert vállaltam, de meglesz a 6.500 liter is. Nagy tetszés közepette elmondja, hogy kétezer munkaegységet is elér. — Vo>lt, hogy csak búzá­ból 120 mázsát kaptam, s munkaegységenként öt rubel negyvenöt kopejkát. Azonfelül krumplit, ten­gerit, meg más egyéb terményt, egy esztendei munkám után. A balkányi állami gazdaság tehenészei az esti értekezleten hasznos tanácsot kaptak még Hvorov elvtárstól, a tambovi terület „Sztálin” kolhozának állattenyésztési telepvezetőjétől. Elmondta, hogy náluk a Zoo-technikus meg­állapítja a tehenek pontos „napirendjét”. A ta­karmányozásnak, fejősnek ugyanabban az órában kell történnie mindennap. A jószág a kapott ta­karmányokat jobban felemészti s ha hozzászokik a pontos fejőshez, jobban leadja a tejet. — Külön takarmány-normák vannak meg­állapítva nálunk, amelyek takarmány-egységekből tevődnek össze — mondja Hvorov elvtárs. 5 hozzáteszi, hogy egy takarmányegység táp­értéke 1 kg. közepes zab tápértékének felel meg. Minden 100 kg. élősúlyra 1 takarmányegységet számítanak, s minden liter tej termelésére külön 0.44 takarmány-egységet számítanak a takarmány­mennyiséghez. — Nálunk 24 órában négyszer fejjük a tehe­neket s naponta 7-szer, 8-szor masszírozzuk a te­henek tőgyét. — Vannak teheneink, amelyek valaha napi 7 liter tejet adtak, most 30 litert is adnak naponta. Fedorka elvtársnő még az istállóban rosszab lotta, hogy alig iát kisborjúkat a tehenek mellett. Mindjárt meg is mondta: „nálunk úgy van elvtársak, hogy 65 tehén mellett 65 klsborjút is látni. Csak ml nem szoptatunk ám, mestersége­sen neveljük a kisborjakat. Nagyobb a szaporula­tunk, a tejet is jobban leadja a jószág.” Hvorov elvtárs az esti értekezleten elmagya­rázta, milyen móddal nevelik pld. az ő kolhozuk­ban mesterségesen a borjukat. — Születés után külön helyiségbe zárjuk őket, amelyek hőmérséklete legalább 12 íoko?. A kis- borjú 15 napos koráig anyatejet kap, mert azt hasznosítja a legjobban, a betegségeknek is el­lenáll. Az anyatej mennyisége különböző lehet. 6—10 liter anyatejet kapnak a kisborjúk nagyságuk sze­rint. S ahogy elmúltak 15 naposak, jó minőségű szénát is kapnak az anyatej mellé. 20—25 napos korától a kisborjú „kosztját” kiegészítjük kevés abrakkal is. 3 hónapos korától nedvdús takarmányokat is kap, 4 hónapos korától pedig silótakarmány4 Is. 6 hónapos koráig minden kisborjúval 3S0 li­ter teljes tejet, ezer liternyi fölözött tejet, 190 kg. abrak takarmányt, 269 kg. szénát s egyéb zöül takarmányokat etetünk meg. Természetesen 0 hónap alatt összesen. Ez a mi módszerünk, ezt ajánljuk az elv- társaknak. A mai népnevelőértekezletek segítsék győzelemre a Békekölcsön-jegyzést Tegnapelőtt reggel megkezdő­dött a Második Békekölcsön jegy­zése. Népnevelőink a 25-én meg­tartott értekezletek irúoymutatá-1 sál alapján kezdték meg maguk a jegyzést és indultak ezután, hogy a dolgozókkal is jegyeztessenek. A 25,-i népnevelő értekezletek a me­gye legtöbb községében igen lelke­sek voltak. Ujfeliéríón 450 népne­velő jelent meg és fogadta meg, hogy jó munkát fog végezni, ófe- hértón 53 népnevelő vett részt az értekezleten, 8 népnevelő hívta egymást versenyre. Balkányban 300 népnevelő ígért eredményes, jó munkát. A jegyzés első napja azt mu­tatja, hogy ahol a népnevelő érte­kezletek jók voltak, a népnevelőket jól előkészítették: sikeresen ha­lad a jegyzés. Az ellenség hiába próbálkozik hazugságokkal, rém­hírekkel megzavarni a dolgozók jegyzését. Jól dolgoztak a népnevelők, a vezetők példát mutattak a nagy­halász! gépállomáson. 61 dolgozó 32.850 forintot jegyzett. Ebből az összegből egy G. 35-üs traktort, 2 bölcsődei férőhelyet lehet az öt­éves terv elkövetkező hónapjaiban beállítani. A dolgozók Békeműsza­kot vállaltak. Az őszi szántásban magas eredményt akarnak elérni, bogy elmondhassák: kölcsönnel és jó munkájukkal segítik a terv megvalósítását, védik a békét. Ma újból népnevelöértekezletek vannak. Ezeknek az értekezletek­nek az a feladata, hogy. kiértékel­jék az eddigi munkát, képet adja­nak az üzem, a község jegyzéséről. Az értekezleten az erőket úgy kell csoportosítani, hogy a népnevelők munkája, a jegyzés a község min­den részében, utcájában, minden dolgozó házánál sikeres, eredmé­nyes legyen. Az értekezleten a nép­nevelőknek be kell számolniok a jó tapasztalatokról. Az értekezleteken fel kell dol­gozni a helyi eredményeket. Párt- szervezeteink jutassák hozzá a népnevelőket az ötéves terv adta beruházások számaihoz, a dolgo­zók életszínvonalát. ' kulturális, felemelkedését mutató számokhoz. A büdszentmihályiak mondják el, hogy községükben többmilliós be­ruházással épül az Alkaloida gyár új áztatója. Kisvárdán hatalmas üzemmé építik a Vulkánt. Me­gyénkben nincsen olyan község, amelyben ne éreznék a dolgozók a terv áldását. Tanítsa az értekezlet türelemre, állhatatos munkára, jó meggyő­zésre a népnevelőket. Sok község­ben, így például Nyírbogdányban Is a népnevelők „rohammunkát” végeznek. Türelmetlenek. Nem a meggyőzés módszerét alkalmazzák, hanem a „jegyez, vagy nem je­gyez” káros módszerét követik. A népnevelők versenye ne a jegyzők számának gyors emeléséből álljon, hanem a jegyzés összegének eme­léséből„ Bogdányhan több népne­velő gyüjtőívén látjuk, hogy az egy főre eső összeg alig éri el a 100 forintot, ugyanakkor már 20-at meglátogatott. Ez elhamar­kodott munkára vall. Nem szabad olyan esetnek sem előfordulni, mint a nyíregyházi Postán. A vezetőség • előre kiírta a népnevelőknek, hogy ennek és en­nek a dolgozónak ennyit és ennyit kell jegyezni. A népnevelők nem agitáltak, nem győzték meg a dol­gozókat, hanem azt mondották: „Neked ennyit kell jegyezni. Je­gyezd.” / A jó meggyőző módszereket álta­lánosítani kell. Akik eddig még nem jegyeztek, azokhoz olyan nép­nevelőt kell küldeni, áld eddig is jó. eredményes munkát végzett. Rákos Sándor mérkvállaji dolgozó paraszt például úgy agitál, hogy magával viszi 1200 forintos jegy­zéséről szóló igazolását és megmu­tatja. Elmonja, hogy azért jegy­zett ennyit, mert járt Dunapente- lén és Tiszalökön. tudja, hogy az száz és százmillió forint hasznot ad majd a népnek és neki is. El­mondja, hogy a tavaly jegyzett pénzét már vissza is nyerte, de emellett annyi mindent kapott az államtól, hogy élete tavaly óta egészen megváltozott. Elmondja mi mindent vásárolt. A népnevelőmunkába be kell vonni a legjobban jegyző dolgozó­kat. Akik tehetségükhöz, anyagi helyzetükhöz illően jegyeztek, sze­mélyes példamutatásukkal is tud. nak agitálni. Elfeledkeztek erről a tiszalöki járásban, különösképpen Büdszentmihályon. Pedig Itt is vannak példamutató dolgozó pa­rasztok. Például Pét he Sándor 9 holdas dolgozó paraszt, aki tavaly 100 forintot jegyzett, most 600 fo­rintot. Általános tapasztalat, hogy az 5 éves terv megvalósításáról, a jövő építéséről, a munkából, az állam támogatásából való méltó részvé­telről az beszélhet legmeggyőzőb­ben, akinek mindez szívügye, ma­ga is anyagi helyzetéhez mérten jegyzett kölcsönt. Herceg' János elvtárs, a záhonyi átrakó dolgo­zója, l't élő gyermek apja a leg­eredményesebb munkát végző nép­nevelők egyike. Mert ő maga is S00 forint fizetése mellett 1000 forintot jegyzett. Jegyzett, mert mint mondotta: Jobb, boldogabb életet akar 14 gyermekének. Nem végezhet jó népnevelő munkát az olgan ember, mint Cipó elvtárs, a. nyíregyházi Kisvasút dolgozója. 1000 forint fizetéséből csak 300 forintot jegyzett, vagy Gállá elv- társ, aki két fiával dolgozik a Kisvasúion és hárman jegyeztek 200 forintot. Legyen a népnevelőértekezlet olyan megbeszélés, amely után népnevelőink győzelemre viszik a békekölcsönjegyzés hagy munká­ját. A koreai néphadsereg- hadi jelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti szep­tember 27-én: A koreai nép­hadsereg egvségei. szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesekkel, valamennyi arc­vonalon visszaverik az arsgol- amerikai intervenciósok és a li- s.zinmanista csapatok eikesere- redett támadásait. Szeptember 2b-án a keleti arcvonalon a néphadsereg egy­ségei a Janggutói északra fek­vő térségben sikeresen v ssza- /eríék a 2. amerikai hadosz- ály, az 1. amerikai tengerész Ivalogos hadosztály és a L- :zinmanista 7. hadosztály több mint ötszáz harckocsi, légierő* •s tüzérség támogatásával in- r.zet hat — a néphadsereg vé- elmi vonalának áttörésére irá- vuló — dühödt rohamát, -izekben a harcokban az ellen­ség tizenkét tankiát kilőtték és négy repülőgépet lőttek le. Szeptember 27-é, a néphad­sereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre va­dászó lövészek lelőtték az el­lenség Hvancsu, Szarivan, Von- szan és más városok térségé­ben lévő békés lakott hely.ek elleni barbár bombázásban résztvett hét repülőgépét. A bonni parlament csütörtöki vitájának eredménve íz volt hogy az Adenauer kormán«' koalíciós pártjai és a ' német szocialista párt, az úgynevezett ellenzéki párt megegyeztek és elutasították az össznémet megbeszélés eszméiét. Á parlamentben csak a Né­met Kommunista Párt szállt síkra határozottan a német nép érdekei mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents