Néplap, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-18 / 192. szám

1951 AUGUSZTUS 18. SZOMBAT JO-E, VAGY ROSSZ A MUNKA A KETMUSZAKOS GAVAI CSÉPLŐGÉPNÉL... Á gávai tanácsnál a hét elején '(amikor megszervezték a vencsellöi gépállomás Hankó János felelős .vezető gépénél a két műszakot) úgy számította, hogy mára befejezik a cséplést. Tervüket a kétműszakos gép több teljesítményére építették. Azt számították, hogy a két mun. kacsapa t 24 óra alatt, egymást váltva 200 mázsát elcsépel. Amit egyébként az 1.070-es cséplőből 24 óra alatt könnyen ki lehet venni. De, hogy ez a terv nem sikerült, sok oka van. Laza a munkafegyelem Ott van mindjárt a felelős veze­tő, Hankó János, aki gépét messzi­ről nézi, árnyas helyre húzódva. Azzal, hogy .,megy. ahogy megy...” Legtöbb esetben még a rostacserét sem végzi el. A gyakorlatlan mun. húsoknak negyedórába kerül emiatt a rostacsere. Persze. így nem cso­da, hogy az átállításoknál a mun­kások húzódoznak a géptől és a cséplő papucsainak felszedését, az elevátor traktorra akasztásánál a kifordítást, a mázsa átvitelét há­rom-négy ember végzi. Dogéi Jó­zsef, Bodnár József, meg még egy páran a munkások közül addig a kerítések előtti kispadokon várják a gép megindulták Hankó János, a felelőtlen „felelős” vezető ,,példá­ját követik. így történt ez az idős Kis 1st. Véntől való elhuzatásnál is. Mikor- is az átállítás a másik udvarba több, mint egy órát vett igénybe. 12 órából 5 órát fordítanak átállásra, rostacserére így tizenkét óra alatt három át­állítás és nyolc rostacsere a jelen­legi lagymatag munkával műszakon, kint öt órát jelent, ami majd a munkaidő fele. Hololt ezt egy kis lelkesedéssel, az állításoknál össze­fogva. legalább felére csökkenthet­nék a munkások. Enyhén számít­va is, a két és félórát megtakart, tott idő alatt 25 mázsával emelhet­nék müszakonkint a teljesítményt. És éppen ezek a 25 mázsák hiá­nyoztak ahhoz, hogy mára befejez­zék a cséplést Gáván. Kötve hiszi akárki is. hogy a ..felelős” vezető, vagy bárki is beszélt volna a csép. lömunkásokuak arról, hogy helyt­állást, jó munkát követel a nép bizalma. Bárki is beszélt volna előttük arról, hogy pénzbeli jutalom és iparcikkvásárlási utalvány illeti a normát jól teljesítő cséplőmun- ; kás-csapatokat. Hiányzik a cséplőgépnél a népnevelöcscport munkája örvendetes dolog, hogy a gávai Hankó gépnél bevezették a két mű. szakot. Ez a példa követésre mél­tó az egész megyében. Mert a jól szervezett műszakok meggyorsítják a cséplés munkáját, egyúttal a ter­ménybeadást is. Azonban — Han- kóék példája is bizonyítja .ezt — a két műszak még nem minden. Szilárd munkafegyelem, a meglévő népnevelő csoportok jó agitáclós munkája is szükséges a jó eredmé­nyek születéséhez. Nagy hiba. hogy a eséplőbrigád- ban nincs népnevelő munka, uines békebizottsági felelős sem. És ez az oka annak, hogy a munkában félrehúzódők szavai után mennek a többiek Is. Nincs, aki felvilágosítsa őket, hogy a lógás, fegyelmezetlen­ség mind Mikita Mihály, Jászai Jánosné kulákok aknamunkáját se­gíti. A kulákok a cséplés előtt az­zal akarták elverni a cséplőmunká­sokat a gépállomás gépjétől, hogy „oda ne menjetek, mert ott csak pénzt fizetnek, de a fejadagot nem kapjátok meg”. Nincs, aki megma­gyarázná, hogy n békecséplés ki­váló eredményeiért kapott iparcikk- vásárlási utalványra szappant is kaphatnak a munkások. (Pedig a kulák hangja eljut a gépig, ott van a szappan miatti siránkozás, ban!) Nem buzdítanak a gép alól való beadásra De nem végez ennél a gépnél nép. nevelő munkát a csépeltető gazdák közt se senki. Nem buzdítanak gyors, gép alól való beadásra, de még inkább nem arra. hogy a csé­pelteit! dolgozó parasztok minél több felesleget adjanak el a ué/i államának. Idősebb Kiss István KG mázsa elcsépelt terményére se tett számadást Szabolcsi Pál, az ellen­őr. Pedig, ha ezt megtette volna, akkor — egész biztos — a 18 má­zsa feleslegből nem két és fél má­zsát vitt volna be .,C”-jegyre a gazda. így volt ez Bodnár Pálnénál is, akinél 14 mázsa termény áll a padláson. És most már a fogat el­foglaltsága miatt is nehezebben szánja el magát, hogy bevigye a fe­lesleget. Holott ezt á gép melletti népnevelő munka nyomán, azonnal, a kötelezővel együtt minden bi-, zonnyal bevitte volna. A népnevelő munka hiánya a Hankó gépnél, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Gáva dolgozó paraszt­jai feleslegüknek alig 25 százalékát adták át csak az államnak ütheti cséplés után. Bodnár Pálnéhoz ha. sonlóan. még több, mint negyven gazda tartogatja odahaza termény- feleslegét. Sőt olyanok is vannak, akik még a kötelező beadást sem teljesítették. A községi tanács he­lyesen tette, hogy felemelte az el­maradók beadási kötelezettségét. Pásztor János beadását öt száza­lékkal emelték, mert a cséplés után nyolc nappal még egy szem tér. ményt se adott be. De tíz száza­lékkal emelték Gy. Jászai József- n -1, Pataki Ferencnél, Gulajda Ist­vánnál, akiknél 15 napot is megha­ladta a késedelem. A gávai pártszervezet helyesen teszi, hogy az élenjárókat bevonja a népnevelő munkába. A jó példát követte Oláh Fereuc. Németh Zsu zsa. akiknél Bodó József né 325 százalékos élenjáró beadó volt nép­nevelőben. Mikor Oláh Ferenc meg. kérdezte Bodónét: mit csinált a terményfelesleggel, Bodóné így vá­laszolt : — Eladtam. Hogy kinek? Az ál­lamnak, a munkásoknak adtam el. Talán már eszik is belőle a friss kenyeret, tésztát a pesti textilgyá ri munkások. Finom flanellt készí­tenek helyébe. Nagy szükségünk vau arra. Oláh Ferenc, Németh Zsuzsa Bo­dóné látogatása után minden ter­ményfeleslegét beadta az államnak. Azonban nrpi teszi helyesen a gávai pártszervezet, hogy keveset törődik a Hankó-féle cséplőgéppel. Sürgősen változtassanak az ottani „munkamódszeren”. Segítsenek ki­javítani a meglévő hibákat, kialakí­tani a jól működő népnevelő cso­portot— mert csak így lehet ered­ményes a kétműszakos cséplés is. Csak így járulhat hozzá a Haukó- cséplőmunkús.brigád a terménybe, gyiíjtés gyors befejeztéhez, ahhoz, hogy a község a tizenegyedik hely­ről az élenjárók közé kerüljön. MIT LÁTTAK DOLGOZÓ PARASZTJAINK A SZOVJETUNIÓBAN A kazahsztáni -Alma-Ata mezőgazdasági kísérleti intézetében a tudc* máuy emberei segítik munkájukkal a kolhozparasztokat. A többi kö­A „Vidám élet” kolhoz tízmázsás bikája. Azelőtt Kazahsztán­ban alig párszáz liter tejet adó teheneket tartottak. A fejlett szov­jet állattenyésztés nagy eredményeket hozott. Növekedett a súly, év- rőt-évre több lett a tej, s ma már a kolhoz önitatóval berendezett is­tállójában nem egy tehéntől ötezer liter tejet fejnek évente a vll- | lanyfejőg'pek. A koreai fegyverszüneti értekezlet 26. ülése Az Uj-Kina hírügynökség tudósí. tójának a koreai front főhadiszál­lásáról érkezett értesülése szerint a koreai fegyverszüneti tárgyalások 26. ülése augusztus 10-án koreai időszámítás szerint tizenkét órakor kezdődött és egy óra húsz perckor fejeződött be. Az ENSZ haderők küldöttségének javaslatára az ülés folyamán mind. két fél megegyezett abban, hogy közös albizottságot állítanak fel, amely mindkét félnek a napirend 2. pontjára vonatkozó álláspontját megtárgyalja és javaslatokat tesz a tárgyalások zsákutcából való ki­lendítésére. Mindkét fél két megbí­zottat és melléjük két kísérőt küld a közös albizottságba. Az albizott­ság ülésezésének ideje alatt a fegy. verszünetl tárgyalások szünetelnek, egészen addig, amíg az albizottság javaslatait és- problémáit nem tér. jcszti megvitatásra és döntés céljá­ból a fegyverszüneti értekezlet ülé­se elé. Nam-Ir tábornok, a koreai nép. hadsereg és a kínai népi önkénte­sek küldöttségének vezetője rámu­tatott arra, hogy bár a másik fél ismételten kijelentette, javaslatai bármikor módosíthatók, egész idő alatt ahhoz az elvéhez ragaszko­dott, hogy a katonai demarkációs vonalat és a demilitarizált öveze. tét a 38. szélességi körtől északra a mi állásaink mögött jelöljük ki és a katonai demarkációs vonal úgynevezett módosítása alatt a mi állásaink módosítását érti. Más­részt bár a mi javaslatunk arra irányul, bogy a 38. szélességi kör mentén rögzítsük a katonai de­markációs vonalat, az ezen alapuló demilitarizált övezetre vonatkozó javaslatunk módosítható, lm szük­séges és észszerű a terep és a két fél közös érdekeinek szempontjá- kól. Nam.Ir tábornok világosan rámu­tatott arra, hogy az albizottság tárgyalásai a demilitarizált övezet­re vonatkozó kérdésben csak akkor lehetnek eredményesek, ha a másik fél véglegesen lemond igazságtalan és esztelen javaslatáról és komolyan fontolóra veszi igazságos és észsze­rű javaslatainkat, amelyek arra irányulnak, hogy a 38. szélességi kör legyen a demilitarizáit övezet alapvonala. Az albizottság első ülését augusz­tus 17-én délelőtt tíz órára tűzték ki. A Kvangmingzsibaó keszonl tudósítója jelenti, hogy Joy válto­zatlanul a „légi és tengeri fölényt" hangoztatja és ezt a lényt jogalap­nak akarja felhasználni arra, hogy mintegy tizenkétezer négyzetkilo­méteres területet követeljen a népi egységek állásaiból. „Joy napról, napra ugyanezt a szólamot ismétli. Bár szavai vál­toznak. de arra irányuló törekvése, hogy tőlünk területet erőszakoljon ki, változatlan. Ez az oka annak, hogy a tárgyalások nem haladnak előre” — írja a lap. A Kvangmingzsibaó tudósítója idéz egy tokiói Iteuter jelentést, amely szerint Ili dg way és Joy na­gyon elégedett a tárgyalások mene­tével. A Kvangmingzsibaó tudósí­tója ezzel kapcsolatban kijelenti: „Ez bizonyítja, hogy az ameri­kaiak készakarva húzzák az időt a tárgyalásokon”. Allan Winnlngton, a Daily Wor­ker tudósítója közli, hogy Nam-Ir tábornok rendíthetetlen logikája ál. túl sarokba szorítva. Joy csütörtö­kön azt javasolta, hogy szakítsák meg a tárgyalásokat és a vitás pon­tokat egy ! "zös albizottság tárgyal­ja meg. ...lov az utolsó pillanatig fenntartotta esztelen álláspontját, Uogy a koreaiaknak és a kínaiak­nak területi kárpótlást kell nyujta. niok az amerikaiak úgynevezett ten. geri cs légi fölénye miatt". zött olyan burgonyáié jtákat tenyésztenek ki, amelyek legjobbau bír­ják a kazahsztáni mezők hőmérsékletét és a legtöbb termést hozzák. A képen látható, amint parasztküldötteink az ukrajnai és kazalt faj­ták keresztezésével kitenyésztett burgonyát szemlélik. 250--300 má­zsát hoz egy hektáron! Bakó Károly bujt höséppárasst feleletet vár a „Táncsics66 tagjaitól 1949 szeptemberiben alakult meg ISA jón a III. típusú „Táncsics” ter­melőszövetkezeti csoport. Kicsi volt ez a csoport a megalakuláskor, 5'f hold szántó cs 2} hold gyümöl- esős voll az összes vagyonuk. A taglétszámuk is kicsi volt, mind­össze 13 esahld 19 taggal. A tavalyi aszályos esztendő cs a kezdeti ne­hézségek dacára mégis szépen meg­erősödött, meggazdagodott a ..Tán­csics". Földterületük 1,80 holdra növekedett, jószágállománynk 9 ló, 4 csikó, 9 darab tehén, 20 növen­dék, 20 tenycszkoca, 5(1 süldő és 440 baromfi. A csoport taglétszá­ma is növekedett. 1/4 család 64 tag­gal harcol ma már a magasabb ter­méshozamért. 11/5 hold búza és rozsvetcse volt a csoportnak amin 12 mázsás át­lagtermést értek cl. A.; egyénieké: 8—9 mázsát fizet. A tengeri, nap­raforgó, krumpli és a cukorrépa is szépen fog jövedelmezni. A 16 hold dohányból is 9—10 mázsás átlag­termést várnak. Lesz még 200 má­zsa almájuk és IfiO mázsa rostken­derjük. A „Táncsics” tagjai előtt bizonyos: nagyobb jövedelmük lesz, mint az egyéni parasztoknak. Czomba Ferenc mint egy rossz álomra, úgy gondol vissza árra az időre, mikor 21F cs Erzsébet ká­lóknál 40 napol robotolt, ér c egy kis nyomorúságos lakásért, — Földje iwh volt, igy a kulákok ho­mokbuckáját kapéilgatta harma­dába. Czomba Ferenc most a „Táncsics” tszcs tagja. Szorgalmas munkával 249 munkaegységet ke­resett eddig, de október elsejéig legalább 300-ra számit. Ha ezt a 300 munkaegységet megszorozzuk 20 forinttal, (mert 20 forintos munkaegységre számítanak), ez 6000 forint. Höben az értékben kap 15 mázsa kenyérgabonát, 6—7 mét- zsa tengerit, 5—6 mázsa krumplit, cukrot, cs még egyéb juttatásokat. Laskai Ferenc, aki negyedmagával a tavasz óta dolgozik a csoportban, de október elsejére meglesz a ~00 munkaegységük, 35 mázsa kenyér­gabonára, 11/—15 mázsa tengerire, 12—13 mázsa krumplira, ezenfelül cukorra és egyéb juttatásra számí­tanak. Vagy lj.000 forint értékkel. fc' mennyi lesz vájjon Bakó Ká­roly 13 holda-s közegparaszt jöve­delmei Négy hold kenyérgabonája volt vetve, de ö nem dicsekedhet olyan eredménnyel, mint a tszcs. Neki csak 7—8 mázsás termésátla­ga lesz. így számítja, mert még nem csépelt cl. 1 hold és 11/00 négyszögöl tengeriről 1/0 mázsa ter­mést vár. 1 hold napraforgóról 8 mázsára számit. Van még ezenfe­lül 2.5 hold krumplija. Van lu­cerna, mák, káposzta és takar­mányrépa is vetve. Ha mindent összeszámol, lesz vagy .}—5 ezer forint az évi jövedelme. Köböl kell még kifizetni az évi, adóját, meg <1 sokféle kiadást. Tisztán korántse marad annyi jövedelme, mint egy• egy tszcs tagnak, „Miért termett a tszcs-nek 12 mázsa termény egy hold földön, míg nekünk csak 7—S mázsa” — erre keres feleletet Bakó Károly. Adjanak feleletet a „Táncsics” tagjai. Mondják cl, hogy magasabb termésüket a gépi munkának, a műtrágya használatának és nem utolsó sorban az agrotechnika al­kalmazásának köszönhetik. Foglal­kozzanak többet a kívülállókkal -a csoporttagok. Czomba. Ferenc, Las kai Ferenc, de a töbibek is beszél­jék el, mit keresnek egy évig a csoportban. Hasonlítsák össze jöve­delmüket az egyénileg dolgozó pa­rasztokéval. Non elég az, ha csak a mezőn dolgoznak jól és non fog­lalkoznak azokkal a kívülállókkal, akik tőlük várnak felvilágosítást. Nem elég az, ha csalc Orbán elv- társ üzemi párttitkár végzi a tszcs, szervezést. Egy embernek a mun­kája nem vezethet olyan sikerekre, mintha a csoport minden tagja végzi a felvilágosító munkát. Dol­gozzanak úgy a bűji népnevelők, hogy községük minél előbb szo­cialista község legyen! —> Anlejúczi —i «*■

Next

/
Thumbnails
Contents