Néplap, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-11 / 186. szám

4 1051 AUGUSZTUS 11, SZOMBAT Legyen még nagyobb az alkotmányi verseny lendülete üzemeinkben Megyénk valamennyi dolgozóját jbüszkeaég és öröm tölti el, hogy jítöbb üzemünk neve ott ragyog a jjegjobb üzemek, dicsöségtábláján. ailüzem lett az Alkaloida, élüzem a pyírbogdányi Ásványolajipari Vál­lalat, éliizem-második a mátészal­kai fűtőház, az ország hatvan vas­öntödéje közötti versenyben hato- fdik helyen halad a kisvárdai Vul- lián. Az ipari munkásokhoz jó munká­val csatlakoztak a dolgozó parasz­tok is. Az Alkaloida, a Vulkán, az Ásványolajipari Vállalat neve mel­lett ott van Szamostatárfalva, Biri, Gyulaháza, a termény-begyűjtésben első községek neve, Beszegi Sán­dor sztahánovista neve mellett Miklósi Miklós, Soltész Lajos szta- hánovista neve mellett. Németh János, Korpái József neve mellett Gyüre József és számos termény- begy üjtésben élenjáró dolgozó pa- traszt neve. Szabolcs-Szatmárban megvannak az előfeltételek ahhoz, hogy a szo­cializmus építésében, az 5 éves terv megvalósításában, a béke megvé­désében a legelői haladók közé ke­rüljünk, Az Alkotmány napjáig hátralévő időt ügy kell felhasznál- j2l, hogy ez a verseny évi tervünk befejezésének, túlteljesítésének Eagy emelője, az augusztus 20 utáni idők lendítője legyen. ELSŐ ÉS EOTIK LEGFONTO­SABB FELADAT A MUNKAVER- ! SENYBEN MEGMUTATKOZÓ XKIBAK AZONNALI KIJAVÍTÁSA i Ettől függenek üzemeink ered­ményei, az elsőség. Legfontosabb jazért, mert ez a verseny nemcsak augusztus 20-ig tart, hanem állan­dó, a szocializmus építésének kom­munista módszere. Tegyük élővé [versenyünket. Népnevelőink, párt- Icsoportjaink, a szakszervezeti bi- izalmiak nézzék meg minden bri­ngád, minden munkás vállalását, (teljesítését és a lemaradókat, a bosszul teljesítőket jő agitáciős érvekkel, személyes példamutatás- Ifcal győzzék meg. Arról, hogy mun­kájukon múlik a terv megvalósítá­sa, az üzem, a megye elsősége és nem utolsó sorban egyéni jólétük is. Számolják ki, mennyivel, hány tizedszázalékkal rántja vissza az üzem tervteljesítését, üzemátlagát az, ha egyetlen dolgozó 100 száza­lékon alul teljesít, vagy elhanya­golja alkotmányi felajánlását. Szá­molják ki, hogy mennyivel kap ke­vesebbet fizetéskor a hátul kul­logó. A dohányfermentáló építkezé­sének népnevelői kiszámolták, ha a munkatelep dolgozóinak 25 száza­léka 100 százalékon alul teljesí­tene, a fermentáló 15 nappal ké­sőbb készülne el. MÁSIK FONTOS FELADATUNK A TERMELÉSI MOZGALMAK FELKAROLÁSA, SEGÍTÉSE Az Alkotmány napjáig hátralévő időt fel kell használni. A Nazárova, Vorosin, Utkin mozgalmak, a taka­rékossági mozgalmak kiszélesítésé­re, alkotóvá tételére. Ezen a terüle­ten mutatkoznak a legnagyobb hiá­nyosságok. Még a legjobb üzemeink­ben is sok a pótolni való. A kis­várdai Vulkánban is sokan taka­rékoskodnak, papíron sokan vállal­tak kötelezettséget megtakarításra, mégis előfordult, hogy most, az építkezéskor, sok drága anyagot a szemétre hordtak. Az üzemi vil­lanyszerelő kiszámította, hogy annyi szigetelt rézdrót került a szemétbe, amennyi az 5 éves terv befejeztéig elég volna az üzemi há­lózat karbantartására. A drága anyagokat nem szedték ki a sze­métből, hanem (hogy ne lássák), törmelékkel elfedték. Takarékosságra tettek felaján­lást a nyíregyházi Állatifehérjq Feldolgozó Vállalat dolgozói is. — Megtakarításukat azonban sohasem értékelték és a megtakarított anya­gok értékét nem közölték a dolgo­zókkal. A fűtők felajánlását pedig később sem tudták kiértékelni, mert nem határozták meg a felhaszná­landó szén minimális mennyiségit. A takarékossági mozgalom meg­javítása érdekében gondoskodja­nak üzemeink vezetői tapasztalat- cseréről, az üzemek közötti tapasz­talatátadásról. Megyénk egyik legjobb fűtője, Kövesül elvtárs az Alkaloidában. Megtakarítási ered­ményéit, módszerét kevesen isme­rik. KÜLÖN KELL FOGLALKOZ­NUNK A MŰSZAKI DOLGOZÓK MOZGÓSÍTÁSÁVAL ÉS A MUN­KAFEGYELEMMEL A dolgozók jó munkájához nagy segítséget biztosíthatnak pártszer­vezeteink, ha jól összefogják a réüszakiakat. El kell érnünk, hogy — mint a minisztertanács határo­zata kimondja — a művezetők az üzemrészek gazdái legyenek, is­merjék minden munkás nehézségét és tudjanak kérés nélkül segíteni. Fel kell számolnunk itt a kam­pányszerűséget. Követendő példa a Sajószentpéteri Magasépítési Vál­lalat fermentáló építkezésénél be­vezetett módszer. A műszaki dol­gozók az üzemi pártszervezet ve­zetésével minden este körutat tesz­nek a munkatelepen. A munkahe­lyeken beszélik meg az elvégzett és a következő napi elvégzendő fel­adatokat. Le kell küzdeni a mű­szaki dolgozók, részéről mutatkozó liberalizmust a munkafegyelem megsértőivel szemben. A miniszter­tanács határozata jogot ad a mű­vezetőknek, mestereknek arra, hogy megbüntessék a későket, hiányzó­kat, fegyelemlazítókat. Nem for­dulhat elő olyan eset, hogy az üzemvezető nem meri megbüntet­ni a fegyelembontót és felsőbb szervétől kér engedélyt a megbün­tetésre. A fegyelem megjavításá­nak munkájában a népnevelőkre is nagy feladat vár. Itt Is ceruzával a kézben kell érvelni: mit jelent egyetlen perc késés, mit jelent pénzben és tervteljesítésben egy napi mulasztás. Nem kicsik a tennivalók, nem jelentéktelenek. Elvégzésükkel kell megnövelni az alkotmányi verseny lendületét üzemeinkben. (—6. —gy.) A Magyar Állami Népi Együttes felhívása a munkás- és parasztfiatalokhoz A Magyar Állami Népi Együt­tes énekszaka felhívást intéz az Üzemek és falvak dolgozó fiatal- faihoz, hogy jelentkezzenek az Állatni Népi Együttes tagjainak, 30 éves korig. Üzemek és falvak dolgozói! Bátran ierfek közénk, szeretet­tel várunk benneteket. Legye­tek segítségünkre kultúrforra- dalmunk keresztülvitelében és hódítsátok meg a számotokra sokáig elzárt kultúra fellegvárát. Felvételi vizsga: Nvíregyháza, Magyar-Szovjet Társaság szék­házában, 18-án, szombaton dél­előtt 10 órakor. A nyíregyházi I. körzeti postahivatal dolgozói „Alkotmányi hetet“ rendeznek Két évvel ezelőtt, Pártunk győzelmes harcainak eredménye­ként született meg a dolgozó nép alkotmánya. ?.Ií, postás dol­gozók tudjuk, hogy az Alkot­mányban megírt törvények ak­kor válnak a szocializmus épí­tésének és a béke megvédésé­nek erős fegyvereivé, ha mun­kánkkal, tervünk teljesítésével, illetve túlteljesítésével erőt adunk neki. Ezért, mi a Nyír­egyháza I, Körzet Postahivatal dolgozói augusztus 13-tól, aug, 26-ig „Alkotmányi hetet“ indí­tunk, Az Alkotmányi hétre ver­senyre hívjuk ki, csatlakozásra szólítjuk fel Szabolcs-Szatmár megye valamennyi hivatalát. Vállaljuk: a hosszúlejáratú ver- senyszerződésekben vállaltak 10 százalékos túlteljesítését. Szer­Válfsa be nyári mozibérlet- szelvényéi vező munkával elérjük, hogy dolgozóink nagyrésze olvassa Pártunk sajtóját. F hónapban 15 százalékkal kevesebb üzemanya­got használunk fel, mint július­ban. Előre az „Alkotmányi hét“ sikeréért! A postás dolgozók. APRÓHIRDETÉS KŐMŰVES szakmunkásokat és se­gédmunkásokat felvesz a nyíregyházi Magasépítési Vállalat. Jelentkezés regerei 7-től délután 5-ig. Széchenyi- ut-ca 43. szám. ŐSZIBARACKMAGÓT átvesz a Sós­tóhegyi Földmtivesszövetkezet, Húza- tér 9. Kilógramonkónt 3 forintért. DARÁLÓ éd szecskavágó épülettel kiadó. vagy kétszobás házzal eladó. Cím: Kis Ernő-utca 1. sz. SZELELŐ cs szóró terményrostákat megvételre keresünk Szabolos-Szat- mármegyei Terményforgalmi Vállalat Szécheiíyi-u. 20. BARNA, világos hálók és rökamié olcsón kapható. Dcbreceni-u. 5. EGY heroin ajtós ruhaszekrény el­adó. Kálmán-u. 4 EGY 125-09 motorkerékpár eladó, Zsdánov-u. 2., udvarban. Rádióműsor AUGUSZTUS 11. SZOMBAT. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5.30: Hírek. 5.40: Fuvószene. 6.00: Szimfonikus hangverseny. 6.45: Hí­rek. 7.00: ,.A nyár dalai“ 7.15: Sze­relem dalai. 8.05: Hanglemezek. 11.30: Kct elbeszélés. 12.00: Hírek. 12.30: Egy falu — egy nóta. 13.00: Népda­lok. 13.15: Szórakoztató zene. 14.10: A Népköztársaság nevében! 14.30: Rádió vígjáték. 14.50: Hungszerszó- lók. 15.30: Ipari szaktanfolyam. 15.55: Történelmi dalainkból. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20: Vö­rös Nyakkendő. 17.00: Hírek. 17.10: Szovjet zenekari muzsika. 17.50: Fa­lurádió. 18.25: Hanglemezek. 19.00: Tánczene. 20.00: Hangos Újság. 20.35; Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: ,.A világ ifjúsága a békéért“. 22.15: Hírek. 22.30: Sporttal a bé­kéért! 23.00: Tánc éjfélig. 24.00: Hí­PETŐFI-RÁDIÓ: 5.30: Csárdások. 5.50: MHK-negyedóra, 6.15: Szórakoz­tató zene. 6.45: Keringők. 7.00: Jó reggelt, gyerekek! 7.35: Filmzene. 8.00: Operettrészletek. 8.40: Hangver. seny az ifjúság számára. 10.00: Hí­rek. 10.10: Hegedű és zongora. 10.50: Hanglemezek. 15.00: Batettsevit. 15.40; Regényrészlet. 16.40: Szív küldi szívl nek 17.10: Tanuljunk énekszóra oro­szul! 17.30: Hírek. 17.40: Népdalok. 18.05: Opera részletek. 18.40: Zongora 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: Tosca’ 21.30: Balettzene. 22.30: Szovjet né- pék dalai. 22.40: Hangképek az esti labdarúgótorna döntőjéről. FELHÍVÁS! A Városi Tanács Végrehajtó- bizottsága felkéri a város lakos­ságát, hogy az augusztus 12-én megtartandó Vasutasnapra lakó­házaikat lobogózzák fel, hogy ezzel is kifejezésre juttassuk vasutasaink iránti megbecsülé­sünket. SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Győré József Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32-77. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00. Ny íregyházi-nyomda. Nyíregyháza, Dózsa György-u. 5. Fáklyás felvonulás és koszorúzást ünnepség lesz ma, a Vasutasnap előestéjén Nyíregyházán Ma este, a Vasutasnap előestéjén felemelő ünnepségnek lehet tanúja Nyíregyháza dolgozó népe. A nyíregyházig vasuta­sok már ma este ünnepséggel köszöntik Pártunkat cs egész dolgozó népünket. Díszben áll majd városunk egyik büszke­sége, az ötéves terv-adta állomás, hogy külsőleg is kifejezze megváltozott életünket, a vasutasok új viszonyát a nép orszá­gához és a munkához. Az előeste ünnepsége fél hétkor kezdődik. A Béke Mozi­ban a vasutas dolgozók rendezésével díszelőadást tartanak. Az előadáson láthatják dolgozóink a szovjet filmművészet sok si­kert aratott alkotását, az „Orsaí csomópont“ című filmet, A film témája, példaképeink, a szovjet vasutasdolgozók máso­dik világháború alatti életével, a fasizmus elleni győzelmes harcával foglalkozik, Vasutasdolgozóínknak lehetőséget ad arra, hogy a szovjet vasutasok példájából, hazájuk szabadságáért vívott törhetetlen harcából erőt és lendületet merítsenek az el­következő nagy feladatok, az őszi csúcsforgalom sikeres. lebo­nyolításához. Műsorra kerül még a „Vasutas sztahánoyisták" és a „Tengeri karvalyok“ című filmalkotás is. Az ünnepi filmbemutató után fáklyás felvonulás követke­zik, a szovjet hősök emlékművének koszorúzási ünnepsége lesz, A fáklyás felvonulás fél nyolckor indul az állomás előtti tér­ről, végig a Széchenyi-, Zrínyi Ilona-utcán városunk szíve felé. Ezután a fáklyásmenet több központban lévő utcán is végig­halad. A felvonulás befejezése után a Zrínyi Ilona-utcán és a Széchenyí-utca Szabadság-tér felőli részén fáklyás stafétafutás lesz. Ezután fáklyás menetben vonulnak a vasutasdolgozók a Malínovszkij-térre, hogy megkoszorúzzák a Szovjet Hősök em­lékművét, kifejezzék hálájukat és hűségüket azok iránt, akik városunk és a nyíregyházi dolgozók felszabadításáért, boldog életéért életüket áldozták. A koszorúzási ünnepség után tér­zene lesz az állomás előtti téren, majd káprázatos tűzijáték­ban gyönyörködhetnek a dolgozók. EZZEL ÉRVELJENEK NÉPNEVELŐINK! Katona Józsefek versenyfelhívása a vasárnapi eséplésre Cséplőmunkásaink nagy többsége ■ becsülettel megállja helyet s nap-\ ról-napra nagyobb eredmények el-1 eresére törekszik. Ezt mutatja Német János és Miklósi Miklós példája is. Tapasztalhatók azon­ban olyan jelenségek, ahol egyes cséplőmunkások felelőtlenül el­hagyják munkahelyüket, „megke­restük már a fejadagunkat” kifo­gással. Ezek a. cséplömunkások kárt okoznak az egész dolgozó nép­nek s a háborús gyújtogatókat se­gítik. Ugyanakkor saját maguknak is kárt okoznak. Újabb rendeld szerint, mindazoknak a cséplőmun­kásoknak, akik indok nélkül hagy­ják cl a cséplőgépet, nem lehet ki­adni az őrlési engedélyt. A cséplő­gépek felelős vezetői kötelesek azonnal értesíteni az illető szerző­désszegő cséplömunhás községének helyi tanácsát a munkahely elha­gyásáról. Ás egész falu szégyene, az - a cséplőmunkás, aki önkénye­sen elhagyja munkahelyét, elhagy­ja őrhelyét a béke védelmezéscnclc, frontján! A derék cséplőmunkd- sok versenyben törekszenek egyre jobb eredményekre. Így tesznek Tu- nyogmatolcson Kálóm József fe­lelős vezető gépénél is. Versenyre hívták ki az itteni cséplömunkások a megye valamennyi 10'0-cs gépé­nél cséplő munkásokat a napi 150 métermázsa termény elérésére! El­határozták, hogy hajnali három órától késő estig csépelnek. Ugyan­akkor versenyre hívják ki a me­gye cscpUjmunkásait a vasárnapi Cséplésre is. Vasárnap már kora hajnalban, két órakor hozzálátnak a cséplcshez. Katona József fele­lős vezető jó népnevelő-munkát fejt ki a dolgozó parasztok körében. Nem volt még olyan dolgozó pa­raszt, aki nem adta volna be ter­ményét. Minden este utána néz a beadásoknak a tanácsháznál is. Ezt a lelkes munkát kövessék cséplőmunkásaink s a cséplőgépek­nél dolgozó népnevelők minden erejükkel legyenek azon, hogy meg­gyorsuljon a cséplós üteme is. A cséplömunkások is felelősek azért, hogy mennyi gabona gyűlik be a nép raktáraiba. A cséplömunkások felelősek azért, hogy ne fordulja­nak elő olyan esetek, mint Bal- leányban Valu János gépénél, vala­mint Hetei Ferenc gépénél, amely helyeken a cséplömunkások meg akarnak futamodni a további mun- ka elől. A sóstófürdői fiatalok tettekkel bizonyítják be harcos békeakaratukat! Augusztus 5-énkezdődött mega III. Világifjúsági Találkozó Berlin- ben. Abban az országban, amelyből ezelőtt tíz esztendővel a hitleri fasiszták rablóhadjáratot indítottak a világ népei, a Szovjetunió fi­ién. A szovjet emberek, azonban leverték a gyilkosokat. Tudjuk, hogy őket a haza és a világbéke Iránti szeretet vezgtte győzelemre. Ml is szeretjük hazánkat, szeretjük, a felszabadító Szovjetuniót, Sztálin és Rákosi .elvtársakat. Mi, sóstófürdői fiatalok igyekszünk ezt jó mun­kával is bebizonyítani. Szervezetünk tagjai megértik, hogy mit je­lent termelőmunkával harcolni a béke további fennmaradásáért. Nagy Mária, aki az örökösföldön lakik, példamutatóan végzi munkáját. Első kötelességének tartja, hogy a terméríybegyüjtésnél elsősorban szüleit győzze meg a C-vételi jegyre való beadás jelentőségéről.' Spi- termiiller Anna, az Ilona-tanyui állami gazdaság munkásnője elhatá­rozta, hogy soha nem lesz 100 százalékon aluli teljesítménye. Mi valamennyien vállaltuk, hogy az Alkotmány ünnepére teljesen űjjá- rendezzük szervezeti helyiségünket. A sóstóhegyi DISZ szervezetet dekorációs versenyre hívjuk ki. ezzel kapcsolatban. Számos felajánlá­sok vannak még szervezetünkben. Ezek legnagyobbrészt a legfonto­sabb feladat: a termény-begyűjtés sikeres megoldását segítik elő. Nagy Erzsébet DISZ titkár. Augusztus elsején a Szovjet­unió valamennyi főiskoláján megkezdődtek a felvételi vizs­gák. A középiskolák arany- és ezüstéremmel kitüntetett kiváló tanulóit vizsga nélkül veszik fel a főiskolákra, Idén az összes szovjet főiskolákra több mint háromszázötvenezer úi hallgatót vesznek fel. AtLANDó ÉJJELI-NAPPALI szolgálatot tart a 17/9. sz. gyógy­szertár : Dózsa György u. 3. sz. (volt Arany Sas). Állandóan reggel 8-tól, este 8-ig tart nyitva a 17/5. számú Rákóczi-út alatti (volt II. Rákóczi) és a 17/6. számú Széche­nyi utca 1. sz. alatti (volt Angyal) gyógyszertár.

Next

/
Thumbnails
Contents