Néplap, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-11 / 186. szám

1851 AUGUSZTUS 11, SZOMBAT A világ népei teljes szívből támogatják a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége határozatának és Svernyik elvtárs válaszának javaslatait A haladó nemzeti sajtó teljes terjedelmében ismerteti N. M. Svernyik válaszát Truman üzeneté­re, valamint a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsa Elnökségének határoza­tát. VARSÓ A Trybuna Ludu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi lap­ja így Ír: „Az amerikai kormány a lakosság tölnyomó többségének óhaját fejezte ki, mikor a Szovjet­unió népeivel való barátságról szólt. A tettek azonban kétséget kizáróan arra mutatnak, hogy az Egyesült Államok kormánya szabotálja a békepolitikát, napról.napra fokoz­za háborús előkészületeit és to­vább halad az agresszió és a há­borús kalandok útján. Míg a Szov­jetunió becsületesen teljesíti vala­mennyi nemzetközi kötelességét, az Egyesült Államok teljesen nyíltan megkülönböztető politikát folytat a ^Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen. Ezek a tények. A Truman üzenet hiába kísérli meg e tények elködösítését. A Trybune Ludu vezércikkének befejező részében hangsúlyozza, hogy a lengyel nép melegen üdvöz­li a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozatát és N. M. Svernyik válaszát. PRÁGA A Rudé Právo, a Csehszlovák Kommunista Párt lapja kiemeli, hogy a Szovjetunió nem csak sza­vakban, hanem elsősorban lettea­A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága méltatja a Szovjetunió újabb békelépését A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága közlemény­ben melegen üdvözli Svernyik elvtárs üzenetét, amely úiabb bizonyítéka a sztálini békeaka­ratnak és biztos eszköze a tar­tós béke megvalósításának. A vilád népei a Szovjetunió­nak ezt az úiabb békelépését lelkesedéssel köszöntik — foly­tatja a közlemény — és szigo- rúan elítélik kormányaikat, ha ezek továbbra is engedik magu­kat a milliárdosoktól és az ágyú íváros októl a háború elé tereim, elutasítván a Szovjet­unió által javasolt békés meg­oldást. A Politikai Bizottság ezután meébélyeázi a parlamenti több­sed terveit, amelyek úiabb ter­heket akarnak ráerőszakolni a franci anépre, elsősorban a bun- kásosztályra. Védül handsúlvoz- za, hodv az edvséd segítségével a dolgozók kiharcolhatják köve­teléseik teljesítését és úi politi­kát kényszeríthetnek a reakciós többsedre. ben bizonyltja be békepolitikáját. A szovjet dokumentumok leleplezik az amerikai kormány politikájá­nak valódi lényegét, amellyel a világ népei és az amerikai nép elől általános békeszólamok és nyi­latkozatok palástja mögé akarja rejteni előkészületeit az új háború­ra. A jegyzékváltás egyúttal felszó­lítást jelent a világ békeszerető népei felé: fokozzák éberségüket és harcukat a háború ellen, az ötha­talmi békeegyezményért, a Béke Világtanács felhívásának megvaló­sításáért, BUKAREST Világos— írja a Scanteia, a Ro­mán Munkáspárt központi lapja — hogy mind Truman üzenetének, mind az amerikai kongresszus ha­tározatának az a célja, hogy a demokráciaellenes tábor háborús előkészületekre Irányuló politikáját „védekezőnek" és „békés” politiká­nak tüntesse fel. Az amerikai kongresszus hatá­rozata azonban senkit sem tud meggyőzni, mert a határozat csak fecsegés. „Népünk — folytatja a Scanteia — mely oly sok alkalommal élvez­te a Szovjetunió baráti támogatá­sát a szocialista építés terén, a gazdasági és politikai függetlensé­gért folytatott harcban, teljes szí­vével támogatja a Szovjetunió ál­tal vezetett békepolitikát”. Az amerikaiak ismét megsértették a keszoni tárgyalásokkal kapcsolatos megállapodást Nam-Ir tábornok, a koreai nép­hadsereg és a kínai oépí önkénte­sek küldöttségének vezetője augusz­tus 9-én a következő szövegű tilta­kozást intézte Joy altengernagy- hoz, az ENSZ fegyveres erői kül­döttségének vezetőjéhez. Augusztus 7-én 15 órakor kül­döttségünk készleteket szállító te­hergépkocsija, amely a megállapo­dásnak megfelelően elől fehér anyagbél kószált jellel, azonfelül fehér zászlóval volt ellátva, a Ke- szonból Phenjanba vezető úton ta­A jugoszláv ifjúság- bojkottálja Titóék legújabb stratégiai fontosságú vasútvonalának építését A jugoszláv politikai emigránsokhogyha ezt a vasútvonalat építi. saját népének érdeke ellen cselek­szik. Az utóbbi Időben igen gyakoriak az olyan esetek, hogy az erőszak­kal toborzott ifjak egyenkint, vagy csoportosan megszöknek a rabszol­ga-munka elől. Azok pedig, akik a vasútvonalat építik, sikeresen har­colnak azért, hogy megakadályozzák a háborús gyujtogatók érdekét szol­gáló vasútvonal építését. Megron­gálják a gépeket és a szerszámo­kat, hasznavehetetlenné teszik a közlekedési eszközöket, stb. Titóék megtesznek mindent an­nak érdekében, hogy letörjék az if­júság ellenállását. Az egyes brigá­dokban besúgókat és ügynökeiket helyezték el, akiknek az a felada­tuk, hogy megbontsák az ifjúság egységét és munkára kényszerítsék őket. Az ifjúság lázadása gyakran olyan méreteket ölt, hogy titóék a vasútvonalról egyenesen a gyűjtő, táborokba hurcolják az Ifjakat. Ti tóék terrorja azonban nem félem­líti meg a bátor ifjakat, mert vá­laszképpen titóék üldözésére még szorosabbá zárják soraikat és még tevékenyebben vesznek -részt a harcban. ,.A Szocialista Jugoszláviáért” cí­mű lapja egy jugoszláv ifjú levelét közli arról, hogyan bojkottálja a jugoszláv ifjúság a Banja Luka- Doboj közötti vasútvonal építését. A Utó-klikk, az angol-amerikai imperialisták parancsára gyors ütemben akarja építeni a különbö­ző stratégiai fontosságú épületeket, vasútvonalakat, utakat, stb. Kü­lönösen nagy súlyt fektetnek titóék a Banja Luka-Doboj közötti vasút­vonal felépítésére. Ennek a vasút, vonalnak hadászati szempontból nagy jelentősége van. összeköti a nyugatról, keletre menő vasútvona. lakat. Csapatok szállítására akar­ják felhasználni. A Banja Luka-Doboj közötti vas­útvonal építésén titóék terve sze­rint 80 ezer ifjúnak kellene dolgoz­ni. Ennek érdekében titóék ország­szerte valóságos hajtóvadászatot rendeznek. Fiume és környékén pl. a titóisták éjjelenkint körülzártak egy.egy községet, összeszedték az ifjakat, egymásután fegyveres kí­sérettel hajtották őket kényszer- munkára. Stipben megtörtént az is, hogy az UDB-janicsárok áz utcán fogták el az ifjakat és Banja Lu­ka-Doboj közötti vasútvonal építé­sére hurcolták. ' Titőék, hogy minél több Ingyen munkaerőt szerezhessenek, nem riadnak vissza semmitől és még a betegeket és teljes munkaképtele­neket is a vasútvonal építésére te­relik. Egy 91 tagból álló brigád tagjai közül a háromnegyedrésze teljesen munkaképtelen volt. A jugoszláv ifjúság titóék min­den fortélya és mesterkedése ellen elszántan bojkottálja az amerikai háborús uszítók számára szolgáló vasútvonal építését, mert tudja, PÁRT ÉS PÁRTÉPiTÉS & Alapszervezeteink feladatai az új pártoktatási év előkészítésébe! lálkozott az önök két repülőgépé­vel. Az önök repülőgépei hosszabb időn át köröztek küldöttségünk te­herautója felett, két ízben lőtték gépfegyverrel, megrongálták mo­torját, úgyhogy nem tudott to­vább haladni. Elég adat áll ren­delkezésünkre, hogy az említett tényt bizonyítsuk. A két fél összekötőtisztje a jú­lius 8-án tartott előkészítő ülésen világosan megállapodtak, hogy az önök repülőgépeinek tilos lesz kül­döttségünk megkülönböztető fehér zászlót viselő gépkocsijait megtá­madni. Július 21-én összekötőtisztjeink felhívták az önök figyelmét arra, hogy az önök repülőgépei Hvan- csunal és Szarlvonnál megtámad­ták küldöttségünk négy fehérzász­lós teherautóját, önök Ismét ga­rantálták, hogy küldöttségünk fe­hérzászlós, elől fehér ismertető jelet viselő autóit nem fogják meg­támadni. Világos, hogy az említett tény a két fél megállapodásának szembetűnő megsértése. Rá kell Itt mutatni arra, hogy ez az új egyezménysértés közvetle­nül az után történt, hogy az önök fegyveres legénysége lőtte a sem­leges övezet bejáratánál fekvő Panmentient. A fent említett ténnyel kapcso­latosan határozottan tiltakozom és annak biztosítását kívánom, hogy az egyezményt sértő ilyen inciden­sek nem fognak megismétlődni. Nam-Ir tábornok, a Koreai Néphadsereg és a kínai önkéntesek küldöttségének vezetője. Az alapszervezetek vezetőségi tagjai. propagandistái gyűltek össze szerdán este a Pártokta. tás Házában. Veszprémi Jó­zsef elvtárs, a Megyei Pártbi­zottság ágit. prop. osztályának munkatársa tartotta meg elő­adását: „Alapszervezetek fel­adatai az új oktatási év elő. készítésében” címmel. ,,i kommunisták neveléséért, ideológiai fejlődéséért elsősorban a Párt alapszervezetei felelősek” — mondja a Politikai Bizottság má­jus 17-1 határozata. Ezt a felelős­ség érzetet nagyban elmosta párt­oktatási hálózatunk eddigi, túlsá­gosan központosított felépítése. Az új oktatási évad jelentős változást hoz ezen a téren, amennyibe az ed­digi gyakorlattól eltérően alapszer. vezeteinknek maguknak kell meg. szervezniök, ellenőrizniük és irúnyt- taniok az esti iskolákat. Megszű­nik az a sokhelyen tapasztalt, hely­telen gyakorlat, hogy egy.egy járás oktatását a Járási Pártbizottság közvetlenül irányitotta és ellen­őrizte, az alapszervezetek pedig a tétlen nézők szerepét töltötték be. legfeljebb a hallgatók számszerű megjelenését ellenőrizték. Nem fi­gyelték ugyanakkor mélyen az ok­tatás eszmei színvonalát, a hallga­tók fejlődését, nem segítették a propagandisták munkáját. Az alapszervezet vezetőségének el kdl érnie, hogy a tagság húsává, vérévé váljék szervezeti szabályzatunk pontja, mely köte­lességévé teszi minden egyes párt­tagnak, tagjelöltnek: ,.Szakadatla­nul fejlessze politikai tudását és emelje műveltségi színvonalát, igyekezzék elsajátítani a marxiz­mus. leninizmus tan itasát”. Ennek elérésére elsősorban a tit­károknak és a vezetőségi tagoknak kell jó példával elöljárni. Nem fordulhat elő a múlt évben tapasz­talt lazaság, hogy a párttitkárok egyharmada Nyíregyházán nem vett részt semllyen szervezeti oktatás­ban. Nem fogadhatunk el olyan ér. veket, hogy sok a munka, sok a pártmunka, „nincs idő a tanulás, ra”, hiszen éppen az oktatás tesz alkalmassá bennünket a növekvő feladatok megoldására. Helytől«" elgondolás az is, ha a partiskoián tanultakat hosszú hónapokra szóló tartaléknak tekintjük, mint a vil­lanytelepi párttitkár, Virág elvtárs is tette. Ez a felfogása rányomta bélyegét az tizemen belüli oktatás­ra, az üzem munkájára is. A ta­nyai pártszervezeteknél hasonló volt a helyzet. Pelsőbaduron sem tanult a párttltkár elvtárs, lebe­csülte az oktatás jelentőségét és „példáját” követve a politikai is­kola is felbomlott. Ugyanez mutat­kozik azoknál a propagandisták­nál, akik elhanyagolják saját to­vábbképzésüket. Nevelős elvtárs, az egyik alapfokú politikai iskola ve­zetője nem járt el propagandista szemináriumra, nem készült meg­felelően, szárazon adta elő az anya­got, nem igyekezett azt érdekessé, élővé tenni és így nem is tudta le­kötni a hallgatók figyelmét. Termé­szetes, hogy nagymértékű volt Itt a lemorzsolódás. p hiányosságok felszámolásában nagy feladatok várnak az alapszervi vezetőségekre. Az állan­dó ellenőrzésen keresztül szorosabb kapcsolat létesül a propagandisták, kai, tájékoztatják őket a pártszer­vezet előtt álló feladatokról, ezál­tal lehetővé válik az elmélet és Közellátási kijelentőt létesítettek A belkereskedelmi miniszter ren­deleté értelmében, augusztus 15- től kezdődően a lakóhelyüket vál­toztató 18- életévüket betöltött sze­mélyek a lakásváltozásukat követő 24 órán belül kötelesek az orszá­gos közellátási jegyközpont volt la­kóhelyük szerint illetékes szervénél alkirendeltségnél, önálló jegyfiók­nál. jegyelosztó fióknál, vagy köz­ellátási kisegítőnél, tehát ott, ahol a kijelentő eddig jegyellátásban ré­szesült) az e célra rendszeresített „közellátási kijelentőn” magukat kijelenteni. A 18. életévüket be nem töltött személyeket, amennyiben lakóhelyü­ket a családfővel együtt változtat­ják, a családfő közellátási kijelen­tőjén kell kijelenteni. Egyébként ők is közellátási kijelentésre kötele­sek. gyakorlat szorosabb összekapcsolt, sa. Ugyanakkor szemmelkisérheti a párttagság elméleti fejlődésé ahhoz mérten láthatják el őkí pártmegblzatásokkal, hogy gyakor lati munkával Is segítsék fejlődi süket. Ilyenmódon az elvont, betű rágó propaganda kiküszöbölődik. A tanulás színvonalának emelés érdekében az alapszervi vezetősége havonta egyszer kiértékelik a pre pagandamunka eredményeit és err a propagandistákat is meghívják Emellett a PB határozata érteimé ben .,Az alapszervezetek vezetősc gének a pártcsoportbizalmiakon ke resztül ellenőriznie kell mindet egyes kommunista tanulását, ideoló giai fejlődését”. Komoly segítséget kell nyújtani a; alapszervezeti vezetőségnek a Pár tartalékának, segédcsapatának, : DlSZ-tagjainak marxista-leninistc nevelésében. Az elmúlt évek oktatási tapaszta­latai bebizonyítják, hogy mllyer sok függ a propagandisták kivá. lasztásától. „.4 pártoktatás színvo­nala alapvetően a propagandists káderek összetételétől, azok elmé. Veti. politikai és módszertani fel- készültségétől függ” — szögezi le a PB határozata. A nyíregyházi alapszervezetek között nem értették meg mindenhol a határozat jelentőségét, többen a kötelező éberségről is megfeledkez­tek. Egyes pártszervezetek volt Horthysta katonatiszteket jelöltek propagandistáknak. Nem helyeztek kellő súlyt arra sem, hogy a ter­melő munkában résztvevők közül jelöljenek kt propagandistákat és így nem kielégítő a propagandisták szociális összetétele. Az alapszerve­zeti vezetőségeken kívül, hibás eb- ben a Városi Pártbizottság is, hogy nem figyelt fel időben ezekre a hi. bákra. A propagandistákra ezer és tízezer párttag és pártonkivüli ta­nítása és nevelése van bízva, olyan embereknek kell lenniök, akik sze­mélyes példamutatásukon keresztül képesek hallgatóikat helytállásra, hazaszeretetre, áldozatvállalásra ne­velni. A propagandisták kijelölése a.-í*- legtöbb alapszervezetben mát megtörtént. A következő nagy fel­adat a párttagság beosztása a kü­lönböző oktatási formákba. Gon­dos egyéni elbírálás alapján kell elvégezniük ezt a feladatot aa alapszervezeti vezetőségeknek. EL sősorban a pártmunkásokat, bi­zalmiakat és népnevelőket kell be­osztani, de semmi körülmények között nem maradhatnak ki a ve­zetőség tagjai, valamelyik oktatási formáról. Azon kell lennünk, hogy a párttagok és tagjelöltek minél nagyobb százaléka kerüljön szerve, zett oktatásba, ezenfelül az arrk érdemes pártonkívüliek is. Tervszerűen végezzük ezt a mun. kát, hogy ne maradjon az utolsó napokra, ezért az egyéni beszélge­téseket már meg kell kezdeni. Aa alapos egyéni beszélgetésekkel in­dítunk már most harcot a lemor­zsolódás ellen, hiszen ezáltal min­denki a számára legjobban megfe. lelő oktatási formába kerül és kö-, telezettséget vállal a rendszeres ta­nulásra. Jő oktatási munka nélkül nem le­hetnek tartós eredmények. Uj tér. melési, gazdasági győzelmek, poll, tlkal sikerek magvát vetjük el akkor, amikor fáradtságot nem ki- mélve készítjük elő gonddal, éber­séggel az új oktatási évet, a PB határozatának szellemében. Balkányban 4 dolgozó parasztnak emelték fel S százalékkal beadási kötelezettségét Balkány évi begyűjtési tervét 52 százalékra teljesítette. A nép­nevelők, tanácstagok felvilágosító munkájuk során elmondják azt la a dolgozó parasztoknak, hogy a begyűjtési rendelet törvény, amelyet szigorúan be kell tartani. A tanács megdicséri az élenjárókat, becsü. letesen teljesítőket, ugyanakkor azonban alkalmazza is a rendszabá­lyokat a törvény megszegői ellen. Csuhái István dolgozó paraszt a cséplés után nyolc nappal sem tett eleget 5Í9 kilogramos beadási kö­telezettségének, pedig közel kilencmázsa feleslege is volt a fejadagon és vetőmagon kívül. Hasonlóképpen elmulasztotta a beadást Zsíros Antal, Balog Lajos, Csuhái András is. A négy kötelességmulasztő dolgozó paraszt beadási kötelezett légét 5 százalékkal emelték fel. Augusztus 3-án aztán mind a négyen eleget tettek a kötelezettség­nek. A községi tanács Intézkedését széles körben ismertették a dől. gozó purasztok között. A begyűjtés eredménye megjavult. Kedden 130 mázsát, szerdán 1S5 mázsát és csütörtökön 238 mázsát gyűjtöttek be a községben. *

Next

/
Thumbnails
Contents