Néplap, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-15 / 163. szám
1051 JULIUS 15, .YASÁKNAP .. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata a művezetők kötelességeiről és jogairól Á művezetők és mesterek, mint a szocialista termelés közvetlen irányítói kiemelkedően fontos szerepet töltenek be. Helyzetük a szocializmus építése, folyamán alapvetően megváltozott. A tőkések — a munkásosztály kizsákmányolásának fokozása érdekében — arra törekedtek, hogy a művezetőket szembeállítsák a munkásokkal. Azáltal, hogy a munkásosztály kezébe vette a hatalmat és az üzemek társadalmi tulajdonba kerültek, a szembenállás alapja megszűnt. A népi demokráciához hű művezetők és mesterek a munkásokra támaszkodva komoly mértékben járultak hozzá eddigi sikereinkhez, gyáraink, üzemeink újjáépítéséhez, a hároméves terv első évének kimagasló eredményeihez. Felemelt ötéves tervünk teljesítése a jövőben még nagyobb feladatokat ró a művezetőkre és a mesterekre. Ezeknek a feladatoknak csak akkor felelhetnek meg, ha pontosan teljesítik kötelességeiket, állandóan fejlesztik szaktudásukat, a dolgozókra és azok szervezeteire támaszkodva egyre jobban résztvesznek a munkaversenyben és a Sztaháuov-moz- galomban, a verseny műszaki feltételeinek biztosításában s a dolgozók szakmai oktatásában, nevelésében. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa annak érdekében, hogy kifejezésre juttassa megbecsülését a művezetők és a mesterek munkája iránt és megszilárdítsa tekintélyüket, a művezetők és a mesterek kötelességeit és jogait a következőkben szabályozza: I. A művezető helyé az üzemben 1. A művezető (mestey-V-a rábízott műhely (termelési ' rí'Azleg) teljes jogú vezetője. A> művezető az egyszemélyi vezetés elv# alapján felelős mindenért, ami a műhelyben (termelési részlegben) a termelés területén történik. 2. A művezető felelős azért, hogy a rábízott műhelyben (termelési részlegben) biztosítsa, az igazgató és egyéb illetékes vezetők utasításainak; végrehajtását 3. A művezető közvetlenül az üzemvezetőnek (mühelyfőnöknek) van alárendelve. A művezetőnek csak az üzemvezetőn keresztül, a műhely (termelési részleg) dolgozóinak (csoportvezetők, munkások, műhelyirnok stb.) pedig csak a művezetőn keresztül lehet utasítást adni. 4. A művezetőnek csak az igazgató döntése alapján lehet felmondani. Az igazgató a felmondás kérdésében a művezető közvetlen felettesének meghallgatása után határoz. 5. A műhelyben dolgozókat a művezető osztja be munkahelyeikre és gondoskodik arról, hogy minden, munkás szakképzettségének legjobban megfelelő munkát kapjon. 6. A művezető a műhely dolgozóinak a termeléssel kapcsolatos javaslatait, észrevételeit és panaszait, — ha saját munkakörében nem tudja elintézni, —. köteles nyomban továbbítani a vállalat felsőbb szerveihez.-7. A művezető felelős a műhely rendjéért és tisztaságáért. S. A művezetőnek ebben a határozatban megszabott feladatköre és felelőssége a művezető számára további adminisztrációs terhet nem jelenthet. Gondoskodni kell arról, hogy munkaidejének túlnyomó részét a termelés irányításával- kapcsolatos feladatainak ellátására fordíthassa. u. A művezetők kötelességei és jogai a tervek kidolgozásában és végrehajtásában 9. A műhely tervének minden részletében való végrehajtásáért a művezető felelős. 10. A műhelyre vonatkozó tervek kidolgozásakor a művezető véleményét meg kell hallgatni. 11. Az üzemvezető köteles a művezetőt a műhely tervéről -időben értesíteni, a műhely termelési, anyag- és béralaptervét pedig a művezető rendelkezésére bocsátani. 12. A művezető’ köteles jelentést és megfelelő javaslatot tenni • az üzemvezetőnek, ha a terv teljesítéséhez szükséges feltételeket (munkaerő, gépek, szerszámok, anyag stb.) nem látja biztosítottnak. Az üzemvezető még a tervidőszak megkezdése előtt köteles a művezető észrevételeiről dönteni. A döntéssel, szemben a művezető panasszal fordulhat a vállalat főmérnökéhez. 13. A művezetőnek rendelkezésére kell bocsátani a terv végrehajtásának ellenőrzésére szolgáló adatokat, illetőleg a vállalat sajátosságainak megfelelően biztosítani kell, hogy a legfontosabb tervszámok végrehajtásának ellenőrzésére szolgáló nyilvántartások a művezető rendelkezésére álljanak. 14. A tervet és a tervből az egyes munkásokra eső feladatokat a művezető ismerteti a munkásokkal. Ha a tervfelbontásban hiányosságokat tapasztal, kötelessége erre nyomban felhívni az üzemvezető figyelmét. 15. A művezető köteles a dolgozókat a terv végrehajtásának állásáról — ideértve a béralapterv végrehajtásának állását js — termelési értekezleten rendszeresen tájékoztatni. 16. A művezető felelős a műhelyből kikerülő gyártmányok minőségéért. .Kötelessége, li^gy a termelés itninőségl színvonalat állandóan erqelje. A minőségi ellenőrző szerv köteles a művezetőt az észlelt minőségi hibákról rendszeresen tájékoztam. A művezetőt a minőségi átvétellel kapcsolatos vitákban meg kell hallgatni. Azokban a vállalatokban, amelyekben a munkaátvétellel foglalkozó külön szerv nincs, a munkaátvétel (ideértve a minőségi átvételt is) a művezető kötelessége. 17. A művezetőt a műhely tervének- teljesítéséért, illetőleg túlteljesítéséért rendszeresen prémiumban kell részesíteni. A prémium feltételeinek és mértékének meghatározásánál elsősorban a termelési terv teljesítését, az anyagterv betartását, illetőleg az anyagihegtakarí- tást, a munkabéralap felbontását, valamint a termelés minőségének emelését kell figyelembe venni. III. A művezetők kötelességei és jogai a technológiai utasítások végrehajtásában és továbbfejlesztésében 18. A művezető felelős a technológiai utasítások betartásáért. Kötelessége a munkásokat a technológiai utasításoknak megfelelő munkamódszerekre megtanítania 19. A technológiai utasítást a művezető veszi át. A helytelennek tartott technológiai utasításokra az üzemvezetőnél észrevételt tesz. Az észrevételek felől az üzemvezető, illetőleg a vállalat szervezeti felépítéséhez- képest az erre illetékes más szerv (pl. gyártásvezető), végső fokon pedig a főmérnök dönt 20. A technológiai utasítást a műhely dolgozóinak a művezető adja ki írásban, aláírásával megVÁLTOZASOK A KÖRZETI ORVOSI BEOSZTÁSBAN A megyei tanáos rendelőintézete (volt OTI) nyíregyházi körzeti orvosai- nak beosztásában Július 16-tól kezdö- dőleg a következő változás áll be; Dr. Klein Ella orvosnő körzetét — melyet eddig dr. Mandula Sándor he- lyettesftett — dr. Kállai László orvos (lakik; Sarkantyú-u. 28.) látja el. — Dr. Cloviozky Zoltán körzetét dr. Nagy Mihály (lakik Ady Endre-u. 36), — dr. Nagy Mihály körzetét dr. Babicz Béla (lakik Luther-u. 3. sz), — dr. Molnár Zoltán körzttét pedig dr. Cloviozky Zoltán (lakik Széchenyi.u, 10. sz.) látja el. erősítve. A művezető a technológiai utasítást önkényesen nem változtathatja meg. 21. A művezetők kötelessége, hogy szaktudásukkal, tapasztalataikkal segítsék elő a technológiai színvonal fejlesztését. Észrevételeikkel, javaslataikkal járuljanak hozzá a technológia kidolgozásához és javításához. IV. A művezető kötelességei és jogai a gépek üzem- képességének biztosításában 22. A művezető kötelessége gondoskodni arról, hogy a műhely gépei s a műhely részére kiadott szerszámok használatra alkalmas állapotban legyenek. Köteles biztosítani, hogy a munkások a gépeket és szerszámokat megőrizzék, gondozzák, karbantartsák és kezelésüket elsajátítsák. 23. Az üzemvezető, Illetőleg az erre hivatott más szerv a gépek megelőző karbantartásának tervét a . művezető közreműködésével készíti el. A művezető felelős a ráháruló karbantartási feladatok teljesítéséért és általában a gépek megfelelő állapotáért. V. A^ művezető kötelességei és jogai a ^ munkaügyi kérdésekben 24. A művezető' felelős a műhelyben a bérek és a normák alakulásáért, a béralap betartásáért. Véleményét meg keli hallgatni a normák megállapításánál és a munkások számára prémiummal jutalmazott feladatok kitűzésénél. . 25. A műhely dolgozóinak bérosztályokba való besorolását az igazgató a művezető útján végzi. 2ö. Ha a művezető a normák megállapításával, kezelésével vagy a normák alapján való elszámolással kapcsolatban rendellenességet tapasztal, köteles erre az üzemvezető figyelmét nyomban felhívni. A művezető kötelessége leleplezni a szocializmus építésének tudatos kártevőit: a normalazítókat és a bércsalókat. A művezető köteles azonnal jelenteni a- normairoda vezetőjének, illetőleg meghízottjának a munkafolyamatok átszervezését, a technológiai módosításokat és általában a munka elvégzéséhez szükséges időre kiható minden lényeges változást. 27. A művezető a külön szabályokban meghatározott esetekben pótidőt utalványozhat. A pótidő szükségességét a művezető köteles a munkautalványokon indokolni és aláírásával igazolni. A pótidő mértékét az időelemző állapítja meg. Az állásidőt a művezető ugyancsak aláírásával igazolja. 28.. A munkások munkában töltött idejével kapcsolatos bérelszámolási panaszok felől első fokon a művezető dönt. Ez a rendelkezés a vállalati egyeztető bizottságnak a munkaügyi viták elintézésére vonatkozó jogkörét nem érinti,. 29. A műhely dolgozóinak Eza- badságolási tervét a szakszervezeti műhelybizottság meghallgatásával a művezető készíti el. 30. A művezető kötelessége biztosítani a munkavédelmi és balesetelhárítási rendszabályok végrehajtását. Köteles az igazgatónak, illetőleg az üzemvezetőnek javaslatot tenni védőberendezések beszerzésére. TI. A művezető kötelességei és jogai a munkafegyelem megszilárdításában 31. A művezető felelős a műhelyben a munkafegyelemért. Köteles felvilágosítani a dolgozókat a fegyelmi vétségekről és a büntetésekről. A művezető felelős a műhelyt érintő felsőbb rendelkezések, ; a vállalati munkarend és az üzemi kollektív szerződés betartásáért a technológiai fegyelem biztosításáért. 32. A műhely ’dolgozóinak felfüggesztése, áthelyezése, más munkahelyre való beosztása vagy munka, viszonyuk megszüntetése előtt a művezető véleményét meg kell hallgatni. 33. A művezető jogosult a műhely dolgozóit kisebb szabálytalanság vagy mulasztás miatt a fegyelmi szabályzat rendszerében harminc forintig, legfeljebb azonban a dolgozó egy nap átlagkerese.- téig terjedő rendbírsággal sújtani. A művezető köteles a fegyelemsértők, anyagpazarlók, munkakerülők fegyelmi úton való felelősségre vonására és megbüntetésére javaslatot tenni. TU. A művezetők kötelességei és jogai a dolgozók szakmai oktatásában 34. A művezető kötelessége fejleszteni a dolgozók szakmai tudását. Szaktudásának és tapasztalatainak átadásával tanítsa meg a dolgozókat a szakma alapos ismeretére, magasabb, kulturáltabb technikára. Különös gondot fordít“ son az iparba újonnan bekerült' munkások, az ifjúság, és a dolgoz#» nők szakmai képzésére. Az ipari- tanulók oktatását rendszeresen .-ellenőrizzék. 35. A művezető a műhelyben, dolgozók vizsgája esetében a techó nikai minimum vizsgabizottságáénak rendes tagja. - ,-i 30. Az illetékes miniszterek gón^-' doskoűjanak arról, hogy a iníívéK’ zetők szervezett formában emellié,s-í. sék szakképzettségüket. Müvezetöt- a miniszterek által szakmánkénti, megállapított határidő után ekük' kötelező vizsga előzetes letétele eseA tén szabad újonnan alk a lm a z rí 1 .^KlP kell dolgozni a művezetői vizsga^ anyagát és rendszerét. A minis?-: terek gondoskodjanak továbbá — az egyes iparágak sajátosságainak megfelelően — annak meghatároz, zásáról, hogy a vállalatoknál kik. minősülnek művezetőnek. ’ TIBI. A művezető kötelességei és jogai a munkaverseny “ és a Sztahánov-mozgalom szervezésében -a*.., és továbbfejlesztésében - " 37. A művezető kötelessége a szakszervezeti műhelybizottsággal együttműködve felsorolni a dolgozók kezdeményezéseit és minden támogatást megadni szocialista kötelezettségeik teljesítéséhez és túlteljesítéséhez. 38. A művezető kötelessége nyilvántartani a dolgozók versenyvállalásait s azok eredményeit rendszeresen értékelni. A művezető a vállalások teljesítésének állásáról rendszeresen tájékoztassa a műhely-bizottságot és a bizalinaiakat, hogy azok biztosíthassák a verseny széleskörű nyilvánosságát. A művezetők kötelessége a vállalások teljesítését rendszeresen ellenőrizni. 39. A művezető, a termelékenység és a szakmai színvonal emelése érdekében szervezze meg a dolgozók elvtáí-slas segítségnyújtását, a munkamódszerátadási mozgalmat. Gondoskodjék arról, hogy az élenjáró munkások munkamódszereit ♦ többiek is elsajátítsák., Tevékenyen működjék közre a sztahánovista iskolákban folyó oktatásban. 40. A művezető köteles támogatni az újítók és az észszerüsftők mozgalmát. Ismertesse a dolgozókkal a műhely előtt álló legfontosabb feladatokat s ilyen módon szabjon helyes irányt az újitómoz- galomnak. A műhely termelésével kapcsolatos újítási javaslatokat az újítási bizottság a művezető véleményének meghallgatása után bírálja el. Az elfogadott újítások bevezetését a művezető rendszeresen ellenőrizze. .41. A művezető kötelessége, hogy foglalkozzék a dolgozóknak a termelés javítását célzó indítványaival s azokat — ha a megvalósítás nem tartozik feladatkörébe— megvalósítás, illetőleg végleges, lásfoglalás végett saját javaslatig val együtt bemutassa a vállalati felsőbb szerveinek. Kanek érdéJü£‘ ben a művezető gondoskodjék, olyan könyv Vezetéséről', amelyben nyilvántarthatja, a dolgozók javáig latalt’ és azok elbírálását, tayábbjíj megvalósításukat. A művezető termelési értekezleteken köteles' rendszeresen beszámolni a javasba* tok elbírálásának, illetőleg megva-i lósításának állásáról. 42. A művezetőnek jogában, ált. a termelés növelésében, az auyag- takarékosságban, továbbá a ’m±nő-< ség javításában élenjáró dolgozóig jutalmazására az igazgatónak'.jai vaslatot tenni. tt 3 43. A művezetők maguk fté iéf gyenek részt a szocialista röUnM4 versenyben. A munka jobb mégi szervezésével, a termelési ’térit tervszerű teljesítésével, illetőleg túlteljesítésével, anyagiakarékös- Sággal, a ’ selejt csökkentésével 'vív-í ják ki a műhelyek számára legjobb műhely” megtisztelő cfniefí Nemes vetélkedésben küzdjeüel?:%'» üzem többi művezetőjével „azuzeiú legjobb művezetője” címért;a szakma valamennyi művezetőjénél pedig „a szakma legjobb müvéze* tője” címért. vdf” 44. Az igazgató a tervek téijésí* térében és túlteljesítésében, a mim- kaversenyben és á’ dolgozók szív etatista versenyének támogatáM4 ban élenjáró művezetőket részesíted elismerésben és jutalomban, alég- jobbakat pedig terjessze fel kittftií’ tetésre. Rákosi Mátyás s. k. . zT* a minisztertanács elnökhelyet A MACYARNÉP Az a hatalmas kultúrforradaicm. mely hazánkban ni ind nagyobb mér. tőkben bontakozik ki. a munkások, parasztok, értelmiségiek érdeklődését nemcsak a jelen és Jövő kérdései felé fordítja, hanem a múlt megismerése felé is. Ennek az érdeklődésnek az alapja a (orré hazaszeretet országunk iránt, amelyet végre annyi évszázados elnyomás után sajátjuknak mondhat, nak, hála a felszabadító Szovjet, uniónak. Ismernünk kell népünk harcait, melyet oly hősiesen vívott a feudális kapitalista kizsákmányolás és az évszázados idegen elnyomás ellen, ismernünk kell a nagy küzdelemnek a hőseit, akik példát mutatnak igaz ha- zafiságukkal, a nép iránti odaadó szc. retetekkel, önfeláldozásukkal a jelen hőseinek is, a szocializmust épj.ő embereknek. Fiatal történészeink ebben a mun. kában a történelmi materializmus útmutatásai alapján, marxista történetkutatásunk eddigi eredményese támaszkodva ismertetik a dolgozó nép TÖRTÉNETE történetét. Megtisztítják ezt á történőét azoktól a hamisításoktól, melyeket ráraktak a reakciós történészek s folá vázolják a magyar nép fejlődésiek, fő irányait, kiemelik azokat az osfif ményeket és személyeket amelyek . éá akik a fejlődés irányában haladnak. Azok a küzdelmek, melyeken a könyv végigvezet, azt mutatják, hogy népünk akkor volt valóban nagy és megbecsült, amikor saját szabadságé.' nak és függetlenségének ügyét összekötötte az emberiség haladásának ügyéé vei. Ez komoly tanítás a jelen számára isi amikor a világ éleniáró ®r* szágának, a Szovjetuniónak segítségével építjük hazánkban a szocializmust és boldogulásunk szorosan összefügg a többi haladásért harcoló ország ered. menyével. Azok a harcok, melyeket pépünk legjobbjai vívtak a tatár tűrök, Habs, burg és nyugati imperialista támadóié: ellen, példájukkal ma is erőforrást ejlentenek a mi számunkra a. békéört, a függetlenségért folytatott küzdelem, ben. a