Néplap, 1951. június (7. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-06 / 129. szám
A szovjet kormány jegyzéke az U§A, Anglia és Franciaország kormányához Ez év május 31-én az USA, Anglia és Franciaország képviselői a külügyminiszterhelyettesek előzetes értekezletén Parisban A. Gro- mikűnak. a Szovjetunió külttgyml- niszterhelyettesének azonos tartalmit . jegyzéket nyújtottak át, amelyek megállapították, hogy az előzetes értekezleten a kölcsönös elfogadható napirend tárgyában nem jutottak megegyezésre és javasolták, hogy AVashingtonban július 23- ra hívják össze a négy hatalom külügyminisztereinek értekezletét, j, három napirendi változat egyikének alapján, amelyeket a húrom hatalom küldöttségei május 2-án terjesztettek elő. A június 4-1 ülésen A. Gromikó, aki a Szovjetuniót a négy hatalom külügyminiszterhelyetteseinek előzetes értekezletén Parisban képviseli, átnyújtotta az USA, Anglia és Franciaország képviselőinek a szovjet kormány válaszjegyzékét. A szovjet kormáDy jegyzékének szövege a következőképpen hangzik : ,.A szovjet kormány, miként korábban, úgy most is szükségesnek és hasznosnak tartja a négy hatalom külügyminiszteri tanácsának minél előbbi összehívását, hogy az megtárgyalja az európai feszült Helyzet megszüntetését és a béke megszilárdításával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Ugyanakkor azonban a szovjet kormánynak az az álláspontja, hogy. nem lenne célszerű megszakítani a külügyminiszterhelyettesek párisi értekezletének munkáját és lehetőséget kellene biztosítani, hogy az tovább folytassa megbeszélését a külügyminiszterek tanácsa napirendjének egybehangolása terén., valamint azon a téren, hogy a napirendre nem egyezményes pontként vegyék fel az Atlanti Egyezménynek és az USA katonai támaszpontjainak kérdését. A szovjet kormánynak az a véleménye, hogy az amerikai katonai támaszpontok és az Atlanti Egyezmény kérdésének nyílt megtárgyalása jelentékenyen eloszlatná a feszültség légkörét Európában és megkönnyítené a külügyminiszterek tanácsának munkáját; minthogy éppen az említett kérdések főokai a Szovjetunió és a három hatalom közötti viszony rosszabbodásának.- Ennek megfelelően a szovjet kor- mány kész haladéktalanul elküldeni képviselőjét Washingtonba, a külügyminiszterek tanácsának értekezletére, amint a külügyminiszter- helyettesek párisi értekezlete pozitív értelembeu dönti el az Atlanti Egyezmény és az USA katonai támaszpontjai napirendre tűzésének kérdését". A szovjet kormány fenti jegyzékének másolatait a Szovjetunió külügyminisztériuma június 4-éu megküldte az USA, Anglia és Franciaország moszkvai nagykövetségének. Baloldali elördőrés a szicíliai választásokon Vasárnap folytak le Szicíliában a választások az 1947-ben megválasztott szicíliai önkormányzati testillet megújítására. A választásokon a szavazásra jogosultak körülbelül nyolcvan százaléka élt szavazati jogával. A választások rendzavarás nélkül folytuk le, de a keresztény-demokraták részéről több csalás, illetve csalási kísérlet történt. Az egyik helyen a népi tömb választási megbizottainak feljelentésére őrizetbe vettek 15 apácát, akik hamis választási igazolvány- uyal akartak szavazni. A Szicília minden vidékéről beérkező jelentések a népi tömb előretörését mutatják. Ugylátszik, hogy Szicíliában a keresztény demokrata párt veresége még nagyobb arányú volt, mint a május 27-én lefolyt észak- és középolaszországi községi választásokon. A végleges adatok csak két városból állnak rendelkezésre. Caltanisettában a népi tömb az 1048-as általános választásokon elért (1.002 szavaztaval szemben. 8.9S0 szavazatot kapott, míg a keresztény demokrata párt 12.982-ről, 7.351-re esett vissza. Kaguzában a népi tömb 8.257-ről 9.433 szavazatra tört előre, míg a keresztény- demokrata párt 15.997-ről 8.218-ru esett vissza: vagyis szavazóinak csaknem felét elveszítette. Az AFP jelenti Palermóból, hogy a szavazatok valamivel kevesebb, mint negyedrészének megszámlálása után a szavazatok megoszlása a következő: népi tömb 40, keresztény-demokrata párt 37, jobboldali szocialisták 15, többi pártok 8 százalék. MIÉRT NEM JAVULNAK A NYÍRMADAI ÉPÍTŐMUNKÁSOK EREDMÉNYEI? Sokan hasonlították ötéves tervünket egy hatalmas emelődaruhoz. Emeli a dolgozók életszínvonalát, kulturális színvonalát, a jólétet, email a termelékenységet. Ez az emelődaru emeli egyre magasabbra a dolgozók kedvét is, akik Bzívvel-lélekkel építenek és lelkesedésükkel segítik az emelődaru munkáját. Ez az emelödaru húzza mind magasabbra a nylrmadai sertéshizlalda raktárépületét Is. Ha felmegyünk a tetejére — az egész környéket láthatjuk. Hátba majd egészen kész lesz...? Hat emelet magasságban emelkedik itt az állomás fölé, őrködik a 10.000 darab sertés felett !... Népünk új erejét Is hirdeti ez egyúttal. Vasbetonból építik. Az oszlopai, falai is azok. Az előregyártott elemekkel gyorsabban megy a munka — és erős, tartós lesz az épület. A lendületes, öntudatos munka eredménye ez. A kongresszusi verseny idején itt értek el legnagyobb teljesítjnényt — 130 százalékos átlaggal dolgoztak a kőművesek, ácsok, vasbetonszerelők és segédmunkások. Most mégis mind kevesebb a százalék, alacsonyabb a teljesítmény. Legutóbb mindössze 103 százalékos volt az átlagteljesítmény-. Ml az oka ennek? Vegyük sorjában az „okokat”. A kongresszusi verseny során még voltak „nagy munkák”. Az építés- vezetőség szerint ennek lehet köszönni a magas teljesítményt, ezért lett az építkezések közölt első Nyírmada. A felajánlásukat becsülettel teljesítették a dolgozók és utána párosverseny szerződést kötöttek a büdszentmihályi építőkkel, hogy a verseny ne lanyhuljon el, hogy a teljesítményt tovább fokozzák. Ez helyes volt. Az átlagteljesítmény csökkent a következő tíz nap alatt, de még így is megelőzték a büdszentmihályi építőket és ez elbizakodottá tette a vezetőket. Most mikor egy dekád alatt 20 százalékot csökkent az átlagteljesítmény, az építésvezető arra hivatkozik, hogy „befejező” munkák vannak, itt nem lehet növelni, de még tartani sem az eredményt. így csökkent Imre Ferenc brigádjának eredménye 130 százalékról 104-re, Reszler János kőműves brigádjának eredménye 145 százalékról 101-re, és a többi brigád teljesítménye is hol 10, hol öt, hol pedig 15 százalékkal esett vissza. Leliet-e ennek egyedüli oka a „befejező munka”? Nem lehet. Mi akkor az igazi ok? Elsősorban az, hogy maguk a vezetők sincsenek tisztában azzal, hogy milyen módszerrel dolgoztak Eeszler Jánosék, mikor 145 százalékos teljesítményt tudtak felmutatni. „ügyesebbek társaiknál” — ezzel a két szóval intézték el a szép eredményt és nem kutattak az új fogások, az ,,ügyesség” után. Ezzel intézték el a munkamódszerátadás ügyét. Nem népszerűsítették a legjobb eredményt elérőket kellően. Egy fekete táblán ugyan felsorolták a százalékokat, de azt nem igen nézte meg senki. A hirdetmények és más falragaszok között elveszett a népszerűsítés. Mindez a hiba a vezetőket terheli, akik megelégszenek az elért eredménnyel és nem sokat tesznek azért, hogy u csökkenő teljesítmény elé álljanak és biztos kézzel újra felfelé emeljék azt. A pártszervezet Természetesen magában az építésvezetőség nem sokat tehet. Szükség van arra, hogy munkáját politikailag alátámassza a pártszervezet, segítsen a szakszervezet is. Az új szakszervezeti titkár nem végezhet jó munkát, ha a pártszervezet nem támogatja. Nézzük meg mit tett az üzemi pártszervezet ? Az elmúlt hónap taggyűlésén napirenden volt a teljesítmény további emelése. A vezetőség határozatot hozott ki a munka megjavítására: „Meg kell szilárdítani a munkafegyelmet, amely a kongresszus után lazult, de utána megint erősödött... A selejtet a minimálisra kell csökkenteni... Éberen kell őrködnünk a nép vagyona felett.” Az ilyen határozatok — nem segíthetik kellően előre a munkát. Nem segíthetik azért, mert általánosak, nem szabják meg a feladatokat pontosan, Itt segítségre vun szükség és job- bau szét kell néznie munkaterületén a párt- és szakszervezetnek. A dolgozók javasolnak, a párttagok példát mutatnak. A taggyűlésen Sipos elvtárs felajánlotta, hogy felhasználja a törmelék téglákat, amivel 2.000 forintot tud megtakarítani, Zujácz elvtárs pedig vas- megtakarításra tett javaslatot. — Felajánlotta, hogy az eddigi 40 centiméteres szabványkapocs helyett 20—25 centimétereseket fog készíteni, mert erre van szükség. Az ilyen javaslatok lendítik előre a termelést — de csak akkor, ha észreveszik, felkarolják és támogatják. Nem vette senki eddig észre, hogy Ferenci Sándor hogyan dolgozik. Pedig érdemes felfigyelni rá. Mikor a betonkeverőt „eteti", egyetlen cementes zsákot sem dob el, hanem szépen összehajtva elteszi, összeköti dróttal és vigyáz rá. A szakszervezet és pártszervezet nem fordít azonban gondot arra, hogy minél több dolgozó ismerje Ferenci Sándor módszerét. Az emeleti helyiségen vannak olyanok, akik még most lapáttal kettévágják a cementes zsákot, mert így „köuy- nyebb”, szétszórják, eltapossák a cementet és eldobják a zsákot. A dolgozókban itt is megvan a lendület, a versenykedv. Szívesen segítenek tervünk megvalósításában. A párosversenyben megint ők akarnak élre kerülni, de tudniok kell azt Is, hogy milyen eredménynyel dolgoznak Büdszentmlbályon. KI kell írni a versenytárs eredményeit is és a vezetők feladata, hogy elősegítsék, fokozzák a versenykedvet, segítsék ahhoz a dolgozókat, hogy emeljék teljesítményüket, újra élre kerüljenek a versenyben. fbiUussa) A Yiclnúiui néphadsereg- Fhat«lHcn körzetében áttörte a frontot Parisba érkezett jelentések arról számolnak be, hogy a vietnámi néphadsereg több megerősített állást elfoglalt Pbat-Dlen köze.ében. Hétfőn délután nyugati forrásból származható, Párizsba érkezett hírek szerint a vietnámi csapatok a reggeli órákban újabb támadást indítottak a tonkingi delta északnyugati térségében Phuly és Ntnh-Biuh között. Az expedieiós hadseregnek a Day-folyón állomásozó monitorját több lövés érle. . Nen-Dinlitől tizenhat kilométernyire nyugatra, Don-Luongnál rendkívül heves harcok folynak. Innen valamivel délre, Phat-Dien körzetében a vietnámi néphadsereg nyomása erősödött. Az amerikai Associated Press hírügynökség elismeri, hogy az expedieiós hadsereg „több megerősített állása elveszett’. A frontot tübbbelyütt áttörték — jelenti ti hírügynökség. Titóék megnyitották a tőzsdét, felszámolták az állami és szövetkezeti vállalatokat Titóék a kapitalista gazdaság helyreállításával kapcsolatban megnyitották a belgrádi tőzsdét. A Borba cikke szerint ez a „Vállalat” pontos tájékoztatást nyújt majd az árfolyamok alakulásáról. A rádióban közzéteszi híreit, folyóiratot bocsájt ki, amelyben „analizálja majd az áruforgalomban tapasztalt érdekes jelenségeket” főképpen pedig valamennyi áru adás-vételének közvetítésével fog foglalkozni. * A Rudé Frávo így ír a jugoszláv gazdaság terén bekövetkezett változásokról: Jugoszláviában megszüntették ;lz áruk egységes állami árait. Titóék a „kereslet és kínálat” törvénye értelmében megszüntetik az állami és szövetkezeti üzleteket és fejlesztik a magánkereskedelem hálózatát. Sarajevóbau huszonhét nagy állami vállalatból (Izet, Ljubljanában négyből kettőt már felszámoltak. Szokpljeban az építőipari dolgozók fogyasztási szövetkezetének működését is betiltották. A tltóista sajtó adatat szerint 1950-ben tíz százalékkal emelkedett a magánkereskedelmi vállalatok száma Jugoszláviában. A kapitalista vállalkozók hasznát egy bizonyos összegig, amelyet ők maguk állapítanak meg, mentesítik az adófizetés alól. Az amerikai legfelső bíróság- jóváhagyta a Kommunista Párt vezetői ellen hozott ítéletet A legfelső bíróság jóváhagyta azt az ítéletet, amelyet Medina bíró vezetésével a szövetségi bíróság hozott az Amerikai Kommunista Fárt Országos Bizottságának tizenegy tagja ügyében. Az Amerikai Kommunista Párt Országos Bizottságának tíz tagját: Eugene Deunis, Gus Hall, John Williamson, Jóim Gates, Henry Winston, Irving Potash, Gilbert Green, Benjamin Davis, Jack Stachel és Carl Winter elvtársukat ötévi börtönbüntetésre és fejenként tízezer dollár bűn- tetősre ítélték. Köbért Thompson elvtársat, a, Kommunista Párt tizenegyedik vezetőjét háromévi börtönre és tízezer dollár büntetésre ítélték. A Kommunista Párt vezetőinek perét az USA uralkodó körei szervezték, a dolgozók életszínvonalának megvédéséért küzdő haladó erők elleni mcsterkédéséik során. f 9 )uköltségcsökkeiités4(; a dombrádi földművesszövetkezetben Vasárnap délelőtt a dombrádi földmüvesszövetkezet vendéglője előtt mintegy 50—60 dolgozó paraszt évült össze, hogy szokás szerint végighallgassák a rádió híreit és a mezőgazdasági értesítéseket. Csalódottan távoztak el rövidesen, mert a sző vetkezéti boltkezelő kijelentette, hogy a „a rádiót használni tilos". Mint utólag meggyőződtem, ez nem a boltkezelön múlott, hanem azon, hogy a szövetkezet igazgatósága igen furcsa módon értelmezi az önköltségcsökkentést. Kiadták az utasítást, hogy a szövetkezeti boltokban beálli tott rádiókat használni tilos, mert az áramot fogyaszt, Az volt az elgondolásuk, hogy a boltokban eddig üzemben tartott rádiókat a vezetőség egyik helyiségében összegyűjtik és ott használaton kívül tartják. Az önköltségcsökkentésnek ilyen ferde értelmezése lehetetlenné teszi, hogy a rádió mindenki által hozzáférhető legyen és a dolgozó parasztság az öt érdeklő politikai és gazdasági hírekről tudomást szerezzen. A szövetkezeti boltkezelö hajlandónak mutatkozott a rádió áramfogyasztását kifizetni, tz igazgatóság azonban a rádió használatát így sem engedélyezte „önköltségcsökkentés" címén. Nem ártana kivizsgálni, hogy „önköltségcsökkentés" címén ki és milyen szándékkal adta ki ezt az utasítást. Bírinyi Sándor. A Tatarozó Vállalat ifjúmunkásai részt kérnek a nyíregyházi kultúrotthon építéséből A Szabolcs-Szatmármegyei Tatarozó és Építő Vállalat ifjúmunkásai mintegy harmincán napi munkájuk elvégzése után jelentkeztek a József Attila kultúrotthon vezetőjénél, • hogy részt kívánnak venni a kultúi otthon átépítésében, Lelkesen fogtak munkához ezek a fiatalok. „A munkát szívesen végezzük, az a tudat fűt bennünket, hogy saját kultúi:otthonunkat építjük" — mondotta Szuhánszki János elvtárs, a Tatarozó Vállalat DISZ szervezetének titkára, aki maga is io munkával, példamutatással előljárt a munka végzésében. Az'építőmunkás ifjak önzetlen, lelkes munkája példakép pen kell, hogy álljon Nyíregyháza dolgozó fiataljai előtt. Szeressék meg és érezzék magukénak a kultúrotthon újjáépítését, *» u 1951 JUNIUS n. SZlMiPA A koreai nephiHhürog' hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága június 4-én közölte, hogy a koreai néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel szorosan egvüttműködve, sikeresen visszaverik az ellen- támadásokat és mind emberben, mind hadianyagban súlyos veszteségeket okoznak az ellenségnek.