Néplap, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-26 / 120. szám

4 1951 MÁJUS 26, SZOMBAT HIRE K A nyíregyházi Kossuth-téren kultúrműsor lesz minden vasárnap Ä Városi Tanács népművelési osztálya minden nyári vasárnapon térzenét és kultúrműsort rendez a nyíregyházi Kossuth-téren. Az első előadást holnap délelőtt 10 órától rendezik meg. Térzenét ad a MÁV zenekar s fellépnek a város tánc- és énekcsoportjai. Az elmúlt esztendőben nagy si­kere volt ezeknek a szabadtéri elő­adásoknak és a Városi Tanács mostani kezdeményezését is öröm­mel fogadják a város dolgozói. Időjarásjeleníés, Várható idő­járás szombaton estié; Változóan felhős idő, több helyen, főként nyugaton esővel, esetleg zivá- farral. Mérsékelt, időnként élén külő szél. A nappali felmelege­dés kissé mérséklődik A kísvárdai járási tanácsúié sen Dombrád dolgozó paraszt­jainak küldötte Joiásbegyüitési versenyre hívta ki a járás vala­mennyi községét. A nyíregyházi MSZt zene­kara Vikár Sándor vezényleté­vel június 2-án nagyszabású hangversenyt rendez az MSZt székházában a koreai gyűjtés javára, Az élelmezésügyi miniszté­rium számos szabolcs-szatmár; községet megjutalmazott. A húsz megjutalmazott községTrözül 11 a kísvárdai járásban van. A nyíregyházi zeneiskola va sárnap délelőtt 11 órai kezdettel növendékhangversenyt rendez a zeneiskola Széchenvi-úti épüle­tében. A növendékhangverseny szép eseménye lesz a megye zenei életének. A Magyar-Szovjet Társaság megyei titkársága június hónap­ban a megye 560 helyén rendez előadást: „Ismerd meg a Szov­jetuniót" cimmel. Harmincnégy könyvnapot, 33 filmankétot és 34 Uí Világ ankétot is rendez. A nyíregyházi körzeti könyv­tár vasárnap délelőtt kilenc órai kezdettel mezőgazdasági minta- könyvkiállítást rendez a Kos­suth-téren. A megye számos helyén rendeznek a továbbiak­ban ilyen könyvkiállítást még. Kardos Viktor és Hglmeczi Béla nyírbátori kulákok nem tejesítetlék tejbeadási kötele­zettségüket. Az előbbi több, min 200 liter tejet, az utóbbi 100 liter tejet rabolt el a dől gozók gyermekitől. Kulákokat Ítéltek el feketevágás miatt A kecskeméti járásbirősffg Teke Sándor hentessegédat 8 szarvas- marha és köt sertés engedélynélkü- 11 levágása és a levágott állatok húsának fekete áron való forga- lombahozatala miatt, hatévi bör­tönre ítélte. A battonyai járásbíróság négyévi börtönre ítélte Miklós Jánosné kunágotai kulákasszonyt, aki négy sertést vágott le engedély nélkül. A kecskeméti járásbíróság Újvá­ri László kulákbt ismételt enge­délynélküli sertésvágásért három és félévi börtönre ítélte. A törökszentmiklósi járásbíróság háromévi börtönre ítélte Mester György mezőtúri hentest hat borjú engedélynélküli levágásáért. Június «SO-lg- korlátozás nélkül őrölhetnek kenyérgabonát, a dolgozó parasztok azokban a községekben, amelyek 1950-31. évi begyűjtési tervüket teljesítették Az élelmezési minisztérium íájékoztatási osztálya jelenti; Az 1950—51. évi állami begyűjtés során a községek túlnyomó többségének dolgozó paraszt­sága kötelezettségét meghaladó mértékben adott be kenyérga­bonát. Ezzel újólag bebizonyí­totta a dolgozó nép állama iránti hűségét és hitet tett a munkás-paraszt szövetség mel­lett. A felszabadulás előtt a dol­gozó parasztság fejadagonfelíili őrlés tekintetében semmiféle kedvezményben nem részesült. A népi demokrácia kormánya a beadási kötelezettségét becsü­letesen teljesítő dolgozó paraszt­ság részére minden segítséget megad és fejadagon felüli őr­lési engedélyekkel jutalmazza a kenyérgabonabeadás pontos teljesítését. Az élelmezési miniszter most elrendelte, hogy azokban a köz­ségekben és városokban, ame­lyek az 1950—51. évi kenyér gabonabegvüjtési tervüket A, B és Ciegvre százszázalékban tel­jesítették, 1951 június 30-ig szabadörlési engedély adható ki mennyiségi korlátozás nélkül mindazoknak a dolgozó pa­rasztoknak. akik kenyérgabona- beadási kötelezettségüknek ele­get tettek. A szabadörlési enge­délyt a községi, városi vagy vá­rosi kerületi tanács végrehajtó- bizottsága adja meg. A termelő gabonalapján az eddigi szabá lyok szerint állítja ki. A szabad őrlésből származó liszttel a ter­melő szabadon rendelkezhetik és azt az őstermelői forgalom­ban szabadon értékesítheti és szállíthatja. A rendelet lehetővé teszi, hogy azokban a községekben és városokban is, amelyek az 1950 íA, B, Cl kenyérgabona- begyűjtési tervüket százszáza­lékban még nem teljesítették mindazok, akik az aratási és egyéb mezőgazdasági munkák­ban testi munkába részt vesz­nek, 1951 június 30-ig személyen­ként 40 kg. (arató páronként 80 kg) búza, rozs vagy kétsze* rés vámőrlésre engedélyt kapja­nak. Ezt a vámőrlési engedélyt az eddigi fejadagon felül lehet kiadni, de csak a kérelmező sa­ját kenyérgabonájára. A vám­őrlési engedélyt a lakóhely, vagy a munkahely szerint ille­tékes községi, városi vagy ke­rületi tanács végrehaitóbizott- sága egyaránt kiállíthatja. Á rendelet alapján kiadott szabadörlési és vámőrlési enge­délyek 1951 június 30-ig érvé­nyesek, ezen időpont után fenti címeken vámőrlési engedély nem adható ki. Rádióműsor KOSSUTH RÁDIÓ : 5.0Ó : Falu­rádió. 5.30: Hrek. 5.40: Indulók. 6.00: Hanglemezek. 0.4.5: Hírek. 7.00: Hanglemezek. 7.15: Zene. 8.00: Hanglemezek, 11.30: Mesék. 11,50: Hanglemezek. 12f0Q: Hírek. 12.30: Zene. 13.13: Könnyű dalla­mok. 14.00: Időjárás jelentés. 14.10 : Hangverseny. 14,30: tjtinapló. 14.5Ó: Hanglemezek. 15,30 : Ipari szaktanfolyam. 15.45: Állami válla­latok hírei. 15.55: Kultúrbiradó. 16.10: Iskolások rádiója, 17.00: Hírek. 17,10: Zenekari művek. 17.50: Falurádió. 18.25: Magyar népzene. 19.00: Tánczene. 20.00: Hangos Újság. 20,40: Hangverseny. PETŐFI-RÁDIó: 5.30 : Csárdá­sok. 5.50 : MHK. 6.05 : Üzemi lapok szemléje. 6.15: Könnyű zene. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.05 : Hangle­mezek. 7.35: Filmzene. 8.00: Ope­rettrészletek. 8.40: Színes muzsika. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.00: Hírek. 10.10: Vonósnégyes. 10.50: Dalos Éva énekel. 15.00: Hanglemezek. 15.40: Előadása. 16.00: Zenei újság. 16.40: Szív küldi szívnek. 17.10: Orosz óra. 17.30: Hírek. 17.40: Njpdalfeldol- gozások. 18,15: Hanglemez. 18.40: Cbopin-müvek. 19.15: Sporthírek. Alaposan el Ítéli sajátítani a szakmát Heszegi elvtárs, sztahanovista levele Kedves Néplap! Most, hogy én is a sztahanovis­ták sorába léptem, szükségét ér­zem annak, hogy elmondjam dolgo­zó társaimnak azt az utat, amelyen idáig jöttem. Nem elég ahhoz, hogy valaki sztahánovista legyen, hogy megelé­gedjen nap, mint nap az állandó feladatok elvégzésével. Nálam sem volt elég az, hogy a mind nagyobb követelmények elé állító tervemet 140—160 százalékra teljesítem, hi­szen a mennyiséget sokféleképpen lehet növelni. Lehet úgy is. hogy nem törődünk a minőséggel, az anyagfelhasználással, megfeledke­zünk a takarékosságról és terme­lünk, nem nézve azt, hogy mennyi­be kerül az államunknak. A sztahánovistának nem az ere­jét kell megfeszíteni, hanem gon­dolkoznia kell munkiAözben. És ami szintén igen fontos: szeresse azt a munkát amit végez. Ereznie kell azt, hogy a munka és az em­ber összeforr és mind nagyobb fel­adatok megoldására képes. Valami ilyet éreztem én, amikor üzemünk átoldójában állandóan azon töp­rengtem, hogy miképpen lehet még tovább fokozni a termelést. Azt akartam, hogy kevesebb vegyszert használjak fel és mégis jobb minő­ségi nyersmorf int adjak a raktár­nak. „Spekuláltam'’, mint sokszor munkatársaim is kissé gúnyosan mondották rólam — és újítottam. Az lébégett előttem, hogy minél ke­vesebb morfin- menjen el az anya­lúgban s a kísérő anyagok közül minél többet tudjak értékesíteni. Állandóan tanultam, kísérletez­tem, kérdezősködtem a műszakiak­tól, hogy megismerjem a kezem alatt lévő anyagot. Ha valami kí­sérletem eredményre vezetett és nem tudtam a közvetlen okát, nem elégedtem meg ezzel — addig ku­tattam utána, míg végül kielemez­tem a valódi okot és Így megint tanultam. így értem él azt is, hogy minden újításom egy újabb újítás SZÍNHÁZI MŰSOR: kiindulópontja lett, mert az újítá­sokkal az anyag újabb és újabb tu­lajdonságait fedeztem fel. Aki mun­káját szereti, annak arra is kell törekednie, hogy ezt a szeretetet, vagyis az anyag tökéletes ismere­tét tovább adja társainak. Ezen az alapon adtam át én is munkamód­szeremet, amiben nincs ördöngös­ség és nincs titok, csupán a munka szeretete és a szakmai tudás növe­lése. Így -tanítottam meg négy munkatársamat az én munkámra, akik most is itt dolgoznak. Még arról akarok néhány szót szólni, hogy mit éreztem, mikor megkaptam a kitüntetést. mikor dolgozó társaim, az államunk meg­Igen vontatottan hajad! me­gyénkben a tojásbeadás eleinte, amíg a dolgozó parasztok nem is­merték jól beadási kötelezettségü­ket. A nép ellenségei, t kulákok több községben igyekeztek megté­veszteni a dolgozó parasztokat az­zal. hogy mindenkinek egyforma a beadási kötelezettségé. Amikor azonban pártszervezeteink népneve­lői, a tanácsok dolgozói megmagya­rázták, hogy az új beadás nem a jószágállomány után, hanem a föld­terület nagysága szerint van ki­vetve, egyszeriben meggyorsult a tojásbeadás üteme. Megyénk dolgozó parasztjai ed­dig B. vételi jegyre 8,623.516 darab tojást, C. vételi jegyre pedig 2,U0.2.'i2 darab tojást adtak be a földmüvesszövetkezetek- nek. összesen, tehát több, mint hatmil­lió tojás gyűlt be a megyében. Ez a mennyiség a július 1-ig begyűjtendő ter­vünknek 32 . százalékát teszi ki. becsülése jeléül átvettem a szt a- hánovista oklevelet. . w­Nyugalom és biztonság érzete töl­tött el. A védettség és szerető gom doskodás nyújtotta biztonság, hogy államunk szereti, beesüli és támo­gatja azokat, akik hittel dolgoz-- nak a szocializmus nagy ügyéért. Tisztán éreztem a sztahanovista oklevél átvételekor, hogy soha nem jön vissza a mult, a kizsákmányo­lás, az elnyomás, hiszen sok jő munkása van hazánknak, akik ezt nem engedik. • ;' Reszegi Sándor, _ ,,.r, az Alkaloida Vegyészeti Gyár -3 sztahánovistája. Fokozni kell tehát a begyűjtés ütemét szerte a megyében, . hogy július 1-ig, mint ahogyan a minisz.i tertanács határozata is , előírjgj egész évi tojásbeadási kötelezett­ségünknek legalább a 70 százalékát beadják dolgozó parasztjaink. A tojásbegyüjtésben ^ • • rvjj első helyen áll a, csengeni, már.'., sodik. helyen pedig a lekér gyár- mali járás, A baromfibegyüjtésben azonban ezekben a járásokban is nagy lema­radás van. . Utolsó helyen Nyíregyháza vá-. ros és a nagykátlói, baktaló- r ránthdzi t járás áll. Igen helyes kezdeményezés indult el a kisvárdai járásban, ahol táj jásbégyüjtési napot rendeztek. Ej jelentősen elősegítette a járás be; gyűjtési kötelezettségének teljesíté­sét. Az elkövetkezendő napokban járási és községi tanácsaink, a föld­művesszövetkezetek dolgozói fordít* sanak még nagyobb gondöt a fó- j^sbegyüjtés fokozására, -hogy jú­lius 1-ig megyénk ezen a déren iá az első megyék közé kerüljön,, tg Eddig több, mint hatmillió tojás gyűlt be Szabolcs-Szatmárban Fokozzak tovább a beadást Május 26-án este 8 órakor először: Aranycsillag — honvédoperett. — Petőfi bérlet érvényes. á Május 27-én. délután 1/1,4 órakor: Aranycsitlag — honvédoperett. — Madách-bérlet érvényes. Május 27-én, esté 8 órakor: Arany- csillag — honvédoperett. — Bér- - leíszünet. Május 28-án, este 8 órakor: Arany­csillag — honvédoperett. — Vö- rösmarty-bdrlet érvényes. Május 29-én este, 8 órakor: Arany- csillag — honvédoperett. — Bér- ■■ letszünet. Május 30-án, este 8 órakor bemu­tató: Urbán Ernő: Gál Anna dia­dala — új magyar vígjáték. Vö­rösmarty- és Arány-bérlet érvé­nyes. Május 31-én, este S órakor először: Anierika hangja. — József Attila- bérlet érvényes. * Ä május 22-én elmaradt Arany- bérlet előadása helyett május 30-án érvényesek az Arany-bérletek. Be­mutatásra kerül Gál Anna diadala c. új magyar vígjáték!-f* Az Aranycsillag honvédoperett iránt már elővételben oly nagy az érdeklődés, hogy a . színház vezető­sége az eredetileg tervezett 4. elő­adás után még egy előadást, ikta­tott be. így kedden, május 29-én műsorváltozás a színházban a pla­káttól eltérően és az Aranycsillag kerül bemutatásra. Jegyek elővétel­ben már válthatók. * A május 29 re eredetileg beállí­tott Madách-bérlet június 5-én ér­vényes. Bemutatásra Gogoly világ­hírű komédiája a Leányntző kerül. SZ A BÖLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Politikai naoilan Felelős szerke-ztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Oyöi'e József Szerkesztőség: Avlreaybáza. Dózsa fivörey-u 5. , Tel.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: .Nyíregyháza. Zsilámv-u. 1. — Telefon: 30—00. Nyíregyházi nyomda. Nyíregyháza. Dózsa György-út 5. ' A biidszentmihályi út melletti volt sportpályán tartják meg a- lovasversenyt Ma kezdődik meg Nyíregyházán a kétnapos megyei lovasbajnok­ság a Megyei Testnevelési és Sport- bizottság rendezésében. Az eredeti tervtől eltérően nem a símai-úti lőtéren, hanem a BUdszentmihályi- út melletti volt sportpályán tartják meg a versenyt. Ma reggel kilenc órától már megkezdik a kocsiver­senyt a sok jelentkező Száma miatt. Egyébként a versenyek dél­után kettőkor kezdődnek. Nemcsak megyéi lovasok neveztek be a ver; senyre, hanem országoshírű. lova* sok is. Késztvesz rajta Karácsony Sándor olimpikon s öttusázóink legjobbjai. Versenyzik a honvéd- lovaskeret, a Kossuth-akadémia, Petőfi-akadémia lóvaskerete. A ver­senyek iránt hatalmas érdeklődés van ■ megyeszerte. társadalmi szövetségek AZ MHK-ÉRT A megyei TSB mellett működő társadalmi szövetségek felismerve APRÓHIRDETÉS Egy jó csillár és egy falióra el­adó. Kossuth u. 58. A TENISZPÁLYA és az erdész­lak között elveszett egy gyermek­kabát. A becsületes megtalálót ju­talomban részesítjük. Kótaji-út 3. FÉRFI segédmunkásokat felvesz a Nyíregyházi Magasépítési Válla­lat a Tiszapolgári építkezésre. Je­lentkezés : Széchenyi-utca 43. sz. Munkaerőgazdálkodás. ÉGY db tizedesmérleg, kétajtós jégszekrény, úgysodrony eladó. Sol­tész M.-u. 61. NAGY Singer varrógép eladó Keskeny-u. 11. sz. SÖTÉTSZINÜ félliálóbúter két ággygl eladó, Soltész Mihály-utca 23. sz. alatt. 6 DARAB faj vadász vlzslakü- lyök eladó. Árok-u. 37. KEMÉNYFASZEKRÉNY, vas iratszekrény, íróasztal és irodai lócák eladók, Bessenyei-tér 14. NÉGYKEREKŰ kézikocsi kis sátorponyvával eladó., Epreskert- utca 3. MODERN konyhabútor eladó, Kálvin-tér 2. JÓKARBAN lévő gyermek sport­kocsi eladó, Vasgyár-u. 30. Hátul az udvarban. EGY SZÉP világos hálószoba­bútor és egy Juv-billiárdasztal el­adó. Kisteleki-u. 5, sz. [az MHK jelentőségét, vállalták azt, hogy üzemeket és községeket patronálnak az MHK mozgalom elősegítésére, a szervezésben is se­gítséget nyújtanak. A felajánlásokat először a Lab­darúgó Társadalmi Szövetség tette meg. A szövetség egyetlen . tagja sem maradt ki ebből a mozgalom: bői. Staub László Ujfehértó, JA up bor József a tiszalöki járás közsé­geit, Palicz György Tiszabercelt, Goldstein Dezső Orost és a Népbolt központot, Malbaum László Gávát, Nemes Sándor Tarpát és Lónyát, a Fűszert Vállalatot, Tamás I4jt& Jékét. a MÉSZÖV-öt, Teményfor- galmi Vállalatot, Egresi Pál Nagy- kállót, Balkányi András Rakamazt, Tóth Ernő a Testüvállalatot' és Cipőminőségi Szövetkezetét, Herr Béla Gyulatanyát, Dózsapusztát, Takács József Nagyhalászt, Lábos* sa Bujt patronálja. Igen komoly eredményt érnénk el megyénkben az MHK mozgalom kifejlesztésében, ha valamennyi szövetségünk hasonlóképpen kapcso­lódna be a községek és üzemek paí- ronőlűsába'. 30. A LENGYEL B) VÁLOGATOTT ELLEN csütörtökön délután Katovicében játszott a magyar B) válogatott, A. magyar tizenegy 2:1 (2:1) arány­ban győzött. A gólokat Zakariás. Szilágyi I., illetve Olszowski lőt­ték. A magyar csapat csak igen nagy küzdelem után tudott győzni,

Next

/
Thumbnails
Contents