Néplap, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-05 / 103. szám
1951 MÁJUS 5, SZOMBAT 3 A MAGYAR IRODALOM FELADATAI Révai József elvtárs felszólalása a magyar írók kongresszusán (Az alábbiakban közöljük Révai élvtárs felszólalásának befejező részét). A sematizmus és a műgond viszonyával kapcsolatban fel kívánom vetni az úgynevezett ,,nagy irodalom” és az úgynevezett időszerű irodalom úlellentétét. Hamis ez a szembeállítás. Lehet maradandó a mai napról, a mai napnak szóló, időszerű mű és az úgynevezett maradandó mű is lehet olyan, amely még a mai napot sem éli tűi. Úgy vagyunk ezzel, mint a bibliai Saul, aki elment keresni a szamarát és egy királyságot talált. Vannak olyan írók, akik az időszerű után mennek, meg akarják ragadni a pillanatot és maradandót alkotnak s vannak olyanok, akik az örökkévalóság után nyúlnak, azt akarják markukba fogni és bizony a mai nap is kicsúszik ujjaik közül. Az az író, aki igazán mélyen megragadja, ábrázolja, fejlődésében mutatja meg az időszerűt, rendszerint maradandót is alkot. Az az író pedig, aki a maradandót, vagy azt, ami neki maradandónak tűnik, felületesen ragadja meg — elszalasztja az időszerűt is, a maradandót is. A sematizmus elleni harc azt jelenti, hogy jobb, mélyebb gazdagabb, nevelőbb legyen irodalmunk. De ez n?m jelenti azt, hogy visz- szatérjiink ahhoz, ami irodalmi életünkben nem éppen pozitív szerepet játszott, a jelszóhoz, ami úgy hangzott: „nagy irodalom ’. Tanulni az írónak saját népünk legnagyobbjaitól és a világ irodalom haladó íróinak legnagyopbjat- tól kell. Az ember nem megy rosz- szabb tanítóhoz iskolába, ha mehet jó tanítóhoz is. Sztálin elvtárs azt mondta egyik legszebb beszédében: „Legyünk olyanná, mint Lenin”. Legyünk olyanná, mint Lenin — ez nehéz dolog, erre a mai korban egy ember képes, ő maga, Sztálin. £s bár felmérhetetlenül nehéz olyan eszményt és példaképet követni, mint amilyen Lenin volt, mégis igaza volt Sztálin elvtársnak, amikor Lenint állította minden kommunista, minden dolgozó elé eszmény- és példaképnek, fordítsuk ezt le irodalmi nyelvre. Legyünk olyanok, mint Shakespeare, mint Tolsztoj, mint Solohov. A mi kezdő íróinknak persze ilyen mértéktől meg kell ijedniük. Ilyen példaképet, mint Shakespeara, mint Goethe, mint Balzac, mint Tolsztoj megközelíteni is csak egyszer lehet egy évszázadban. Tanulni tőlük és elsősorban tőlük tanulni — mégis ez kötelességük az íróknak. De tudni kell ugyanakkor, hogy az irodalom nemcsak óriásokból, nemcsak zsenikből áll. Ha nevelni akarjuk íróinkat, egyrészt nagy példákat állítsunk eléjük, másrészt ne emeljük túl magasra a mércét, mert ha erejüket meghaladja a magasság, nem tudnak keresztül" ugrani rajta. Hadd jelentsem Itt ki: mi nemcsak a zseniket, a kiváló tehetségeket akarjuk ápolni, fejleszteni, segíteni, nem csak őket szeretjük, mi ápolni és fejleszteni akarjuk az egész magyar irodalmat, azokat az írókat is, akik nem zsenik, vagy még nem zsenik. Hadd szóljak néhány szót — kissé visszakanyarodva, as irodalmi időszerűségnek arról a megfogalmazásáról — amelyet Illyés Gyula adott Azt mondotta : — „Nem tud időszerű lenni az, aki a jelenben nem látja meg a jövő elemeit”. Ez szóról-szóra igaz. Egyetértünk tehát Illyés Gyulával? Ki tudja?... Mert ezután a meghatározás után hozzáfűzte: „Valaminek az időszerűségét végső fokon a holnap dönti el”. Hivatkozott Móricz Zsigmondra, Eötvös Józsefre, akiknek a koruk nem Hitt, vészmadaraknak tartották őket s mégis igazuk lett, az a világ, amelynek a pusztulását előre látták, valóban el is pusztult. A holnapban dőlt el tehát, mi az időszerű a mában. A mi időszerűségről szóló követelményeink és az Illyés Gyula-féle követelmény között szembetűnő a különbség. Móricz, vagy Eötvös tagadták a jelent, a maguk jelenét, a maguk módján harcoltak ellene és igent mondtak a holnapnak. Ml igent mondunk a jelennek s erre az igenre építjük azt az igent, amit a jövőnek mondunk. A kritikai realistáknál a jelen időszerűsége és a holnap időszerűsége elválhatott egymástól. Ma másképpen áll a dolog. Ami holnap időszerű lesz és maradandó, az csak azért lesz és marad holnap is időszerű, mert a jelenben is az. Sok szó esik AZ UTITÁRSAKRÓL Érzésem szerint ez a szó is kezd lélektelen, gépies formulává válni s az a megállapítás is, hogy az uti- társi állapot nem lehet állandó. Természetesen nem lehet, nem is az. De miközben ezt a formulát szajkózzuk, nem vesszük észre, hogy van ilyen utitárs és van olyan utitárs és ezek az utitársak már Is változnak. Vájjon közönséges utitárs-e barátunk és harcos társunk, Darvas József? Nem, jóval több annál: Bajtársunk már, aki velünk együtt jön és mi vele együtt masírozunk. Vájjon egyszerűen utitárs-e Szabó Pál? Nem, jóval több annál. Sem Darvas József, sem Szabó Pál nem párttagok;, de ennek ellenére elmondhatom, hogy Szabó Pál is, Darvas József is irodalmi elvtársunk. Szabó Pál az utitársl állapot mezsgyéjén túllépve, már megtanulta, vagy munka s vívódások közben eredményesen tanulja a szocialista realizmus alapvető elvét és ezért tudja megtanulni, mert lélekben és világnézetben odaállt a mi igazságunk 'mellé. Csak szektáriánus korlátoltak, vaksággal megvertek nem látják, hogy az irodalomban is kialakulóban van — túl utitárson és szövetségesen — a pártonkívüll kommunista típusa. Szólnom kell Veres Péterről is. Nincs a magyar irodalomban „Veres Péter-probléma”, Akik ilyent akarnak csinálni, mesterségesen csinálják. Megvédjük Veres Péter barátunkat is, ha korlátolt szektariánusok bántani próbálják. Természetesen bírálni kell őt, bíráltuk a múltban is és azt hiszem, segítségnek tekinti, ha megígérem, b£- ráini fogjuk a jövőben is. Bíráljuk Veres Pétert, de Veres Péter müveiben — és ez a döntő az irodalomban — nem meglátni azt, hogy ő Is közeledik ahhoz a határhoz, amelyen túl az utitárs már több, mint egyszerű utitárs _— bolondság, korlátolt szektáriánlzmus lenne. Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a párttagsági könyvvel együtt, a bölcsek köve is a zsebükben van. Ezeknek azt mondom: Bizony elmehetnének tanulni Veres Péterhez, hogyan keli a dolgozó embert igazán, híven, elevenen és szeretettel ábrázolni az Irodalomban. A dolgozó ember szeretete — és ami ettől elválaszthatatlan a haza szeretete az, ami bennünket Veres Péterrel összeköt. Szólnom kell egy-két szót Gergely Sándor felszólalásáról , A felszólalás szerencsétlen volt. A Párt nem ért vele egyet. A felszólalásából bizonyos dolgok nem a kongresszus, hanem valamilyen vizsgálóbizottság elé tartoztak volna, ami pedig a felszólalás elvi részét illeti — mert volt abban a vitában, amelyet Déryvel folytatott, elvi rész is — helyesebb lett yolna ezt nem személyeskedő hangon, nem „leleplező” hangnemben, hanem elvi magaslaton elmondani. Az elvi kérdéshez a magam véleménye a következő: Nem vagyok híve annak, sőt ellenkezőleg, hogy az ellenség szabad szólásjogot kapjon akár az irodalomban is és helyes az a követelés, bogy az irodalomban ábrázolt ellenségnek egyetlen tételét se hagyjuk megcáfolatlanul. Mind ezzel kapcsolatban újra és újra fel kell vetni IRODALMUNK IGAZI EGYSÉGÉNEK kérdését. Az MDP II. Kongresszusa ezt nemcsak felvetette, hanem követelte is. Irodalmi egység szervezeti értelemben azt jelenti: egységes írószövetség, baráti, elvi együttműködés a kommunista és nem kommunista, a szocialista realizmus útján haladó és az ehhez az úthoz talán még csak közeledő szövetséges és utitárs és kommunista írók között. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a kommunista pártszervezet az írószövetségben ne tolja háttérbe a szövetséget magát, ne sajátítsa ki feladatait, segítse, vezesse, de ne helyettesítse a magyar írók egészséges szervezetét. De az irodalmi egység nem csak szervezeti egységben jelentkezik. Szellemi egységet is jelent, azt, hogy a magyar irodalom legyen egységes, haladó, demokratikus, szocialista, vagy szocialistává fejlődő irodalom. Egységes nemzeti irodalmat akarunk és nem külön irodalmat a katonák számára, nem külön irodalmat a bányászok számára, nem céhirodalmat, nem szakmai irodalmat, hanem nemzeti irodalmat. , Nemzeti Irodalmat akarunk, ami azt jelenti: legyen benne a psepp- ben a tenger. Mutatkozzék meg a témában, a hősökben, a stílusban maga a nemzeti élet. Mutatkozzék meg az egész nemzet élete még akkor is, ha túlnyomóan a nemzet egyik, vagy másik osztályáról, vagy rétegéről van szó a műben. A szovjet irodalom már elérte ezt, mi még nem értük el. Az össznemzeti, egységes Irodalom kialakítását nem szabad akadályoznia a proletár irodalom, a pártirodalom szektáns, monopolista jellegű felfogásának, általában a proletár hegemóniáról jobb lenne kevesebbet beszélni, kevesebb frázist csépelni róla s inkább müvekben, tettekben, Írói magatartásban példát mutatva, szolgálni a proletár hegemóniát. A kongresszus tett volt, előbbre vitt bennünket. Sikerült megoldani — bár nem oldotta még meg végleg — AZ IKODALMI KÖZVÉLEMÉNY TEREMTÉSÉNEK feladatát. Két értelemben van szó irodalmi közvéleményről:'egyik értelme az, hogy az alkotás problémái ne maradjanak meg egyes Írók magánügyeinek, hanem közüggyé váljanak, megvital'nató s megvitatandó kérdésekké, ahol az egyik tanulhat a másiktól. Ezt a kongresszus elérte. Eredmény ez, folytassák ezt a munkát, folytassák a vitát elvi magaslaton, személyeskedés nélkül. Az irodalmi közvélemény másik értelme az, hogy az irodalom Ugye legyen népüuk ügyévé. Bizonyos, hogy ebben az értelemben Is vannak eredményeink. Irodalmunk nem kávéházi, nem melegházi irodalom; egyre inkább népi irodalommá lesz, a szónak abban az értelmében is, hogy a nép figyel az írókra, rendel tőlük, ellenőrzi őket, beleszól munkájukba. Közüggyé kezd lenni nálunk ez az irodalom. A kongresszus ebben a tekintetben is lépés előre, de ne higyjük, hogy ezen a téren most minden rendben van. Az irodalom nálunk, könyvtáraink s az eladott és olvasott könyvek számának emelkedése ellenére sem eléggé népi iigy. Tegyenek meg mindent, hogy a kongreszus után valóban százezrek ügyévé, egész népünk ügyévé váljék. Biztosíthatom a magyar írókat s a Magyar írók Szövetségét, hogy ami a Magyar Dolgozók Pártját illeti és — hadd tegyem hozzá — ami Rákosi Mátyás elvtársat illeti, minden segítséget meg- kapnak tölünk. Az irodalmat eszméinkkel és nem fe- lesleges beleszólással akarjuk Irányítani, hogy azzá legyei), amivé minden igazi, komoly és — itt már használhatjuk ezt a szót — igazán nagy Irodalom, hogy azzá legyen, aminek Petőfi akarta és hirdette és amit ez a jelszó fejez ki: „ Előre hát mind aki kültö, a néppel tűzön- vizén át!". Előre valóban a néppel, előre a béketáborral, előre a Szovjetunióval ! Legyen a ml magyar irodalmunk fegyver, jó és éles, jobb és élesebb fegyver népünk harcában a jobb életért, a szocialista Magyar- országért, a békéért. A minisztertanács határozata az üzemi kollektív szerződések megkötéséről A minisztertanács rendele te megszünteti a mntatószámos bérrendszert A minisztertanácsnak a fizikai dolgozók prémiumrendszerérői szóló rendelete megszünteti a „mutatószámos bérrendszert”. A „mutatószámos rendszer” népgazdaságunk gyorsütemü szocialista fejlődése következtében elavult. A minisztertanács rendelete nyomán az eddig mutatószámos rendszerben elszámolt dolgozók többségét darabbéres teljesítményi rendszerbe kell átvinni, a darabbéres rendszer bevezetése előfeltételeinek egyidejű biztosítása mellett. A darabbérbe át nem vihető dolgozók időbéres rendszerbe kerülnek. Ezek közül azokat, akiket a rendeletben foglalt alapelvek betartásával pié- miumban lehet részesíteni, préruiu- mos rendszerben kell elszámolni. Prémiumban elsősorban azokat az eddig mutatószámos rendszerben elszámolt fizikai dolgozókat leüti részesíteni, akiknél a munka ered ményességét számszerűleg ki lehet fejezni, a prémiumrendszer alkalmazása gazdaságilag célravezető, a munka eredményességének kiszámításához szükséges adatokat a vállalat ügyvitelében hiteleS formában vezetik és a prémium kiszámításának ellenőrzését mind a vezetés, mind az érdekelt dolgozók számára biztosítani lehet. A prémiumot az egyéni munkaeredmény alapján kell meghatározni. Ez lehetővé teszi a dolgozók fokozott anyagi érdekeltségét ^s ezáltal további serkentését a termelés eredményeinek megjavítására. A minisztertanács rendelete lehetővé teszi, hogy ahol a munka eredményessége egyénileg nem mérhető, indokolt esetben azonos feladatok teljesítése alapján ktslét- számú csoportok is részesíthetők prémiumban. Ez azonban sémii yen körülmények között sem jelentheti azt, hogy egy vállalat összes segédmunkásait, pl. számszerint 150 főt, .^együttes feladat" teljesítése alapján részesítsenek prémiumban, mint az a inutatószámos rendszerben nem egy esetben történt. A prémiumokat ügy kell megállapítani, hogy az elsősorban az anyagtakarékosságra, a termelés költségeinek csökkentésére, a gyártmányok minőségének megjavítására és a termelés mennyiségének emelésére ösztönözze a dolgozókat. A felsorolt feladatcsoportokba tartozó „prémiumfeladatok” kitűzése csak úgy történhet, hogy a feladat teljesítése már korábban elért eredmény megjavítását jelentse. A prémiumrendszernek ez az alapelve azt a célt szolgálja, hogy a prémiumok ne váljanak a dolgozók keresetének havonként visszatérő, azonos összegű kiegészítő részévé, hanem a magasabb, jobb eredmények elérése esetén fokozott összegű prémiumot biztosítson a dolgozók számára. A rendelet korlátozza a prémium alapjául kitűzhető feladatok számát. Ezáltal biztosítja, hogy minden dolgozó világosan lássa, milyen eredményt kell elérnie meghatározott összegű prémium elnyeréséhez. A mutatószámos rendszer egyik legdöntőbb hibája ugyanis az volt, hogy a bérelszámolás alapjául szolgáló „mutatószám képletben” a tényezők sokasága szerepelt. Ennek következményeképpen a dolgozók nem tudták összpontosítani figyelmüket a legdöntőbb feladatok teljesítésére, érdektelenné váltak a mutatószámok alakulásában. A minisztertanács rendelete a prémiumrendszerben elszámolt újítóknál a prémiumok alapjául szolgáló feladatok megváltoztatása tekintetében ugyanazokat a kedvezményeket biztosítja, mint amit a normák megváltoztatásáról szóló rendelkezések az újítókra vonatkozóan tartalmaznak. A prémium elszámolását úgy kell megszervezni, hogy az minden dolgozó számára világos és érthető legyen. A mutatószámos rendszerben használt „mufatőszám diagrammok” helyett egyszerűen kezelhető táblázatok formájában kell közölni a dolgozókkal, hogy a prémium alapjául kitűzött feladat teljesítéséért és túlteljesítéséért milyen mértékű prémiumban részesülnek. A rendelet a fizikai dolgozók prémiumban részesítésének általános alapelveit tartalmazza. Az egyes iparágak sajátosságainak, különleges tervfeladatainak egy-egy iparágon belüli egységes figyelembevétele érdekében a miniszterek iparági prémiumszabályzatokat (iparági végrehajtási utasításokat) adnak ki. Halálra ítéltek egy fegyverrej leget« kulákot A pestmegyei bíróság büntető tanácsa május negyedikén tartott sta- táriális tárgyalásán halálra ítélte Kiss Benedek János, váci kulákot, mert lakásán katonai puskát, hozzávaló százötven töltényt és kézigránátokat rejtegetett. Az ítéletet végrehajtották. Kiss Benedek János ezenkívül kertjében elásva, másfél mázsa zsírt, több mázsányi szalonnát, cük- rot és egyéb élelmiszert Is rejtegetett és a házkutatásnál százhatvan üveg likőrt és több hordó bort is találtak. Az élelmiszerek egy része n rejtegetés alatt megromlott. A Magyar Népköztársaság a Munka Törvénykönyvében biztosította a dolgozóknak azt a jogát, hogy újrendszerű szocialista kollektív szerződések kötésével közvetlenül is résztve- hessenek munkafeltételeik, munkakörülményeik megállapításában és az üzem működése felett társadalmi ellenőrzést gyakorolhassanak. A Szakszervezeti Országos Tanács elnöksége annak érdekében, hogy a dolgozók élhessenek a részükre biztosított joggal és ezáltal is hatékonyabban közreműködhessenek ? felemelt terv teljesítéséért folyó küzdelemben, javasolta az újrendszerű üzemi kollektív szerződések megkötésének megkezdését, A minisztertanács ezért elrendeli, hogy 1951 második felében mintegy százötven üzemben a Munka Törvénykönyvében lefektetett elvek alapján a vállalatok igazgatói az üzemi bizottságokkal kössenek kollektív szerződést A vállalatok igazgatói és dolgozói az üzemi kollektív szerződésben vállalt kétoldalú kötelezettségek és jogok megvalósí- sításával járuljanak hezzá az üzemi tervek maradéktalan teljesítéséhez, a dolgozók anyagi, jóléti és kulturális helyzetének további javításához. Az illetékes miniszterek a szakszervezettel egyetértésben iparáganként jelöljék ki azokat a vállalatokat, amelyekben kollektív szerződést kell kötni.
