Néplap, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-25 / 119. szám

Ssstahánovistáink sisakmai és politikai képzése Megkezdte tanácskozásait a DÍVSZ Végrehajtó Bizottsága Kibővített ötéves tervünk mun­kásosztályunk számára kötelezővé teszi a fokozottabb tanulást, hogy a ’ technika tökéletes elsajátításá­val, a tudományok megismerésével és alkalmazásával ura legyen azok­nak a korszerű termeiőeszközöknsk. melyeket ötéves tervünk folyamán beállítunk a szocialista termelésbe, ■ hogy gyorsan, kommunista mődon harcolhasson az új társadalom épí­téséért. Gerő elvtárs Pártunk II. Kongresszusán mondott beszédélten is felhívta erre a figyelmünket: .... .fokozottabb gondot kell fordí­tanunk a szakmunkásképzésre, ré­szint fiatalokból, részint azonban átképzés és a technikai minimumok rendszerének bevezetése útján”. ' A ■ szovjet és saját tapasztala­taink ezerszer bebizonyították -már a munka és,a tanulás elválasztha­tatlan összefüggését. A képzettebb munkás gyorsabban, könnyebben és többet- termel, többet is keres. Ész- szerüsítéseivel, újításaival nem csak saját, de munkatársai mun­káját is megkönnyíti, segíti népün­ket az előrehaladásban. A tanulás fontosságát emeli, bogy a termelés fokozásának jelentősége túlnőtt or­szághatárunkon. Nemzetközi jelen­tőségűvé lett. A jól dolgozó, kép­zett, müveit munkás többet ter- ffiel, jobban segíti a világ dolgozói­nak harcát a. béke megvédéséért. 'Vállalataink vezetőségének ' ennek tudatában, minden lehetőséget biz­tosítani kell, a tanulás állandóvá, folyamatossá tétele érdekében. Kü­lönös gondot kell fordítani, azok­nak a munkásoknak a továbbképzé­sére. akik munkájuk hősies végzé­sével kiérdemelték népünk megbe­csülését. a sztahanovista nevet. A sztahanovisták, azok az emberek, akik nem csak a maguk eredmé­nyeit. tudják emelni, ha képzetteb­bek, hanem üzemrészükét, egész vállalatukét, iparunkét. Sztálin elvtárs 1935-ben. a szta­hanovisták első összszövetségi meg­beszélésén mondotta : ,,.. .Nézzük meg a, . sztahanovista elvtéirsa’cat. Miféle emberek ezek?... művelt és technikailag képzett emberek...” Nekünk is, ilyen ,,művelt és tech­nikailag képzett” emberekké kell nevelnünk sztahanovistáinkat. Azokban az üzemekben, ahol eze­ket a sztálini szavakat megértet­ték, ott a termelés, a munka szer­vezettsége is sokkal jobb. Helyesen cselekedett a kisvárdai Vulkán vasöntöde vezetősége, hogy lieten- kint szakmai továbbképző tanfolya­mon oktatja dolgozóit, a sztaháno- vistákat. Az oktatásba bevonta a legjobb műszaki dolgozókat. Az el­méletet összekötik a sztahanovis­ták mindennapi feladataival. Ezzel külön segítséget, adnak az elmélet és a gyakorlat összekötésében. A Vulkán sztahanovistái nem csak tartani tudják elért eredményeiket, hanem napról-napra tovább emelik. Soltész Lajos elvtárs lakatos, a ta­nulásnak. a tanultak és saját mun­kája jó összekapcsolásának köszön­heti a sztahanovista eredményeket, a sztahánovista címet és a sok újítást. Soltész elvtárs egész üzem- vésze eredménj'eit megjavította. A •szerelde II. ' sztahanovista üzern- -résszé lett, átlagterméléqe, mindig 1100 százalékon felül van. : Segíti munkatársait a sztahanovistává, új emberré válásban. Matusz Imre .elvtárs Soltész segítségével és ta­nácsaival ér el 220—230, több.eset­ben 240 százalékos eredményt. Ugyancsak a jó példák közé so­rolhatjuk a büdszentmihályí Alka­loida vegyészeti gyár vezetőségének gondoskodását. Az üzem munkásai­nak és főleg a sztahánovigtáknak, lehetővé tette a rendszeres tanu­lást, Reszegi elvtárs, az üzem sztahanovistája mélyen ismeri sa­ját munkája technikáját. Egyik le­velében ezt írta ,,.. .tudakozódtam az okok után. így értem el, hogy minden egyes újításom kiinduló pontja lett egy másiknak és min­den újítással az anyag újabb tu­lajdonságát fedeztem fel”. Eredmé­nye is ezért-érte el a 150 százalé­kot. Sokat újított és észszerüsített. Ezekben az üzemekben az üzemi pártszervezet nagy gondot visel a tanulásra. A kommunisták példát mutatva serkentik társaikat a ta­nulásra. A Nyíregyházi Magasépítési Válla­lat vezetősége és az üzemi párt- szervezet is jól gondoskodik q. vál­lat a főtelepén dolgozó sztahano­visták képzéséről. A tanulás, a szakmai tanfolyam előadásai rend­szeresek. Kevés gondot fordít azon­ban a külső munkatelepek termelési hőseinek tanítására, nevelésére. A nyírmadai építkezésnél egyálta­lán nem folyik sem szakmai, sem politikai nevelőmunka. Ahogyan a tanításra, a nevélésre szentelt idő ezerszeresen megtérül, a tanulástól eléónf idő megbosszulja magát. A' nyírmadai építkezésnél is ezt ta­pasztalhatjuk. Rossz a munka szervezése, a telep termelési átla­ga 147 százalékról 126-ra esett. Még a legjobb munkások sem szi­lárdultak meg meggyőződésükben, nem ismerik munkájuk fontossá­gát. B. Oláh András sztahanovista például, amikor meghallotta, hogy új brigádokat szerveznek, minden előzetes bejelentés nélkül, egy hét­re otthon maradt. A segédmunká­sok és szakmunkások közül is töb­ben követték a rossz példát. Többet kellene foglalkozni a tanulás, a ne­velés kérdésével a záhonyi pálya­építésnél és a nagyhalász! kender- gyárban. Nagy Gizella és Szitár Etel fiatal sztahanovistákat terv­szerűbben és állandóan kellene ta­nítani. A tanulásról Ilarion Jank.in szov­jet sztahánovista bányász feljegy­zéseiben ezeket írta : „Szokolov, a munkavezetőm így szólt hozzám: — El ne felejtsd: tanulni kell.- Aki (ud, tízszer erősebb a többinél... tanultam is. Amikor lementünk ket- száznegyvennégy méterre, csoportom első lett. Körülbelül másfélszeresen teljesítettük túl a havi előirány­zatot”. írásában feleletet ad'arról is, milyenné kell tenni a tanulást: „Sokat tanultunk. Nem csak a tanteremben, hanem a munkahe­lyen is. A műszák után a bányá­ban maradtunk. Megvitattuk a műszak eredményeit, tanácsot kér­tünk, összehasonlítottuk a különbö­ző fúrógépeket, időt mertünk, ellá­togattunk más bányarészekbe''. üzemeink vezetősége és a pártszer­vezetek ilymódon szervezzék meg a sztahanovisták oktatását, nevelé­sét. Ahol eddig hibák voltak mi­nél . előbb javítsák ki, mert „aki tud, tízszer erősebb”, ötéves ter­vünk megvalósításához és békénk megvédéséhez ilyen tudományt al­kalmazó, erős emberek kellenek. (űz. G%). A Demokratikus Ifjúsági Világ­szövetség Végrehajtó Bizottsága csütörtökön délelőtt az Eötvös Ló- lánc! Tudományegyetem aulájában megkezdte tanácskozásait. 27 or­szág 51 küldötte gyűlt össze a fel­díszített teremben, hogy megjelöl­jék a világ ifjúsága legközelebbi feladatait, határozatot hozzanak az ifjúság egységének megszilárdításá­ról s a világ ifjúsága békeharcának fokozásáról. Az ülést ENRICO BERLINGUER nyitotta meg. ■— Amikor a francia kormány, az amerikai imperialisták parancsát követve, betiltotta szövetségünk pá­rizsi központjának működését — mondotta — e gyalázatos' antidemo­kratikus lépés sugalmazol azt re­mélték, hogy ezzel súlyos csapást mérnek szövetségünkre, megbénít­ják munkáját s így el tudják szakí­tani tőlünk az ifjúság széles töme­geit. Négy hónap telt el azóta éJ ma büszkén’ állíthatjuk, hogy a reakciós erők e terve csúfosan meg­bukott. S hogy megbukott ez kö­szönhető a világ demokratikus if­júságának, mely e gyalázatos lé­pásra általános tiltakozó, mozga­lommal válaszolt az egész világon, s ezzel is megmutatta szövetségünk iránti bizalmát. Köszönhető a magyar ifjúságitok, mely új otthont adott szövetségünknek. A DÍVSZ és a világ demokratikus if­júsága soha sem fogja elfelejteni azt a segítséget, amelyet a magyar fiatalok nyújtottak. Ezután ­darvas József közoktatásügyi miniszter mondott üdvözlő beszédet. — A Magyar Népköztársaság kormánya nevében meleg szeretet­tel köszöntööm a Demokratikus If­júsági Világszövetség Végrehajtó Bizottságának ülését hazánk fővá­rosában — kezdte beszédét. — örülünk, hogy vendégül lát­hatjuk hazánk fővárosában a De­mokratikus Ifjúsági Világszövetség Végrehajtó Bizottságát. Amikor Franciaország — nem a francia nép, hanem a francia burzsoázia — „amerikai kormánya” kiutasí­totta a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség központját, szívesen adtunk a DÍVSZ, központnak ott­hont a mi fővárosunkban, szívesen segítettünk és segítjük a jövőben is munkáját, mert tudjuk, hogy a 72 millió fiatalt egyesítő Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség olyan célokért küzd, amelyek a világ sokszázmillió fiataljának igazi ér­dekeit képviselik. A kapitalista országok imperia­lista körei ma új világháború ki­robbantására törekszenek. Arra tö­rekszenek, hogy a hős koreai nép ellen megindított gyalázatos há­ború tüzét kiterjesszék az egész vi­lágra. —S ki fizeti meg mindennek — már ma Is — legsúlyosabban az árát s kit akarnak az imperialisták a jövőben legsúlyosabb adóval,, a vér adójával, a halál,, a pusztítás szörnyű adójával megterhelni? A kapitalista, és a gyarmati or­szágok elnyomott dolgozó pépe ezen belül is az ifjúság az, amelyet már ma is kegyetlenül sújt s a jö­vőben még súlyosabban fenyeget az imperialisták háborús készülő­dése. S mi az ifjúság helyzete ott, azokban az országokban, ahol már. felszabadult a nép, ahol magának építi a jövőt? — Hadd példázzam ezt néhány szóban a mi életünkkel. A mi né­pünk már — hála a Szovjetunió felszabadító győzelmének, ötéves tervével a szocializmus országit építi. S e munkában ott vannak mindenütt a fiatalok. Ott vannak az országgyűlésben, ott vannak a tanácsokban, ott vannak a földből kinövő új szocialista város, Duna- pentele falain, a bányákban, az üzemekben, a termelőszövetkezetek­ben. Előljárnak a munkában, az építésben, mert tudják, hogy az új élet, amely itt épül, elsősorban ne­kik épül. A boldog ifjúság nálunk nem szó­lam, — hanem valóság.'A mi ifjú­ságunk már tudja, hogy mi az élet igazi értelme, igazi tartalma — és mert tudja, kész is megvé­deni. Darvas József beszéde után Enrico Bevjinguer tartotta meg AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓT Beszámolója .elején hangsúlyozta, hogy, a DÍVSZ az-1945-ös londoni konferencián történt alapításakor már alapokmányában lészögezte, hogy a DÍVSZ és a demokratikus ifjúság: szervezeteinek egyik legfon­tosabb állandó feladata az ifjúság jogainak védelme. Megállapította, hogy a DÍVSZ ezirányú tevékeny­ségének egyik alapvető állomása volt az 1948-ban Varsóban megtar­tott Nemzetközi Ifjúmunkás1 Kon­ferencia. Rámutatott arra is, hogy az 1949-es Budapesti II. Világkon­gresszustól a legutóbbi bécsi ta­nácsülésig nem volt a DIVSZ-nek olyan ülése, ahol ezt a problémát ne vitatták volna meg. Ma a fiata­lok életkörülményeinek Védelme és megjavítása különös jelentőséget nyert — mondotta, majd így foly- tatta : Ezek a kérdések napról-napra nagyobb és fontosabb szerepet kap­nak a béke megvédéséért vívott harcban, amely az egész világ né­peinek, köztük az ifjúságnak leg­fontosabb feladata. Berlinguer ezután az imperialista országok háborús előkészületeiről és az ottani Ifjúság siralmas hely­zetéről beszélt, — A munkaadók és a kormá­nyok — mondotta beszéde további során — a tőkés országokban az utóbbi évben heves támadást indí­tottak azok ellen a csekély ered­mények ellen is, amelyet a fiatalok kemény harcok árán csikartak ki tőlük.-— A katonai kiadások csillagá- szaji számai lehetetlenné teszik az ifjúság legelemibb szükségleteinek bármilyen szerénymáretü kielégíté­sét is. ' • — A háborús előkészületekkel párhuzamosan fokozódnak a jog- tipró antidemokratikus intézkedések is. Spanyolországban, Görögország­ban,. Jugoszláviában, mint minden fasiszta országban, egyre vadabb terrorral felelnek a nép mindin­kább erősödő ellenállására. A leg­véresebb bűnöket Tito követi el és elsősorban az ifjúsággal szemben, amely nem akar eszközzé válni a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen intézett, provokációban. — Az ifjúság helyzete bármely oldalról vizsgáljuk is, olyan tragi­kus képet nyújt a kapitalista or­szágokban és életviszonyainak rom­lása olyan nyilvánvaló összeíuggás- ban áll a háborús előkészületekkel, hogy még a háborús uszítok sem merik ezt a tényt tagadni. Igyek­szenek tehát megtéveszteni az ifjú Ságot azzal, hogy ezt az eszeveszett fegyverkezést kikerülhetetlen szük­ségességnek tüntetik fel. Berlinguer ezután összehasonlí­tást tett a Szovjetunió és az Egye­sült Államok költségvetése közt, majd így folytatta: A SZOVJETUNIÓBAN 1940 óta a dolgozók jövedelme százalékkal emelkedett, a főiskolák hallgatóinak száma 1940 óta 812.000-ről 1,247.000-re nőt. Ebben az évben a nyári szünidők folya mán 1500 új pionír tábort nyitnak meg, 12,000.000 ifjú sportol és a szovjet sportolók csak 1950-ben 16 világrekordot döntöttek meg. Ha sonló módon egyre javulnak, az if júság életkörülményei a népi de ínokráciák országaiban, a népi Ki nában, a Német Demokratikus Köz- társaságban is. E boldog fiatalság felé fordítja tekintetét az egész világ ifjúsága. Az ELNYOMOTT országok IFJÚSÁGÁNAK HARCA Enrico Berlinguer ezután arról a harcról beszélt, amelyet a kapita­lista és gyarmati országok fiataljai -folytatnak életviszonyaik megjaví­tásáért. Hangsúlyozta: az egyik legfontosabb feladat azt megvilá gítani, hegy szoros kapcsolat van az ifjúság, helyzetének romlása és a. háborús előkészületek között hogy csak a békepolitika, a békés termelés biztosíthat az ifjúságnak megfelelő életkörülményeket. Ugyan akkor le kell leplezni minden olyat törekvést, amely „védelmi” intéz kedésként igyekszik feltüntetni as imperialisták támadó előkészüle teit. Ezenkívül azonban a DIVSZ- nek és a demokratikus ifjúsági szer vezetéknek konkrét segítséget is kell nyujtaniok az Ifjúság harca hoz, amelyet a munkanélküliség, & fokozódó kizsákmányolás, az élet színvonal állandó csökkentése el len folytat. Enrico Berlinguer ezután számol példát idézett abból a harcból, atne lyet az ifjúság a különböző kapita­lista országokban jogaiért, igazsá gos követeléseiért, az éhség, a nyo mór, a munkanélküliség ellen foly tat. — A békéért folyó hgre —min dénnapos küzdelem. Küzdelem min­den agresszió, minden háborús pro- vokáció, a háborús propaganda minden formája, az imperialisták minden hazugsága leleplezéséért. — Egy pillanatra sem lankadva minden nap és minden érában, bá­torsággal- és szívóssággal visszük mindelőbbre az ifjúság békehar cának győzelmes ' lobogóját — fe­jezte be Enrlco Berlinguer nagy tapssal fogadott referátumát. Kara Anna a Demokratikus Nők Nemzetközi Szövetsége és a Ma­gyar Nők Demokratikus Szövetségi hevében üdvözölte az ülést, és ez zel a DÍVSZ végrehajtó bizottsága megnyitó ülése végétért. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ✓— ----------------------------—\ ' VII. ÉVFOLYAM, 119, SZÁM ÁRA 50 FILLÉR _________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents