Szabolcs-Szatmári Néplap - Néplap, 1951. április (8. évfolyam - 7. évfolyam, 76-100. szám)

1951-04-28 / 98. szám

1051 ÁPRILIS 28. SZOMBAT. » Még* na Síidig javítani kell munkáján a Mátészalkai Magasépítési Vállalatnak Két hónap telt el azóta, hogy né­pünk legjobbjai a Pártkongresszu­son megvitatták, hogy hogyan ér­tük el eddigi eredményeinket és megszabták hosszú időre felada­tainkat is. Mint minden üzemben, úgy a Mátészalkai Magasépítési Vállalat­nál is a dolgozók munkaverseny- nyel, munkafelajánlással ünnepel­ték a legjobbak tanácskozását. Voltak hibái a vállalatnak, főként az, hogy nem fordítottak kellő gon­dot a versenyben élenjárók népsze­rűsítésére, ellianyogolták a verseny kiértékelését. Balázsi Endre volt ebben az idő­ben az üzemi bizottság titkára. Ba­lázsi elvtárs még a Kongresszus előtt néhány héttel is, a krumpli beszerzésével foglalkozott ahelyett, hogy megvizsgálta volna a szak- szervezet munkáját, hogy igyeke­zett volna a verseny gazdájává válni. Így történhetett meg az, . hogy a munkaverseny holt lett, ahelyett, hogy nőtt volna a ver­senyzők száma, egyre csökkent. A Párt bírálattal segített a hi­bákat kijavítani. JAVUL A MUNKA Szabad Sándor elvtárs lett az üzemi bizottság új titkára. Első dolga az volt, hogy a szakszervezeti bizalmi hálózatot kiépítse — tud­ta, hogy anélkül nem lehet jő a szakszervezeti munka, űs valóban, alig egy hónapja üzemi bizottsági titkár és már a dolgozók 90 száza­léka kötött hosszúlejáratú verseny- szerződést. Elevenné, élővé vált a munkaverseny és ami nagyon fon­tos: a Kongresszus határozatának szellemében, arra törekszenek, hogy ' tovább is megtartsák az eredmé­nyeiket az üzem dolgozói. „Melegcsákány-mozgalmat” vezet­tek be a fehérgyarmati építkezés­nél és . a szatmárcsekei építőkkel versenyeznek. Fehérgyarmaton már a brigádok is versenyeznek egymással. Az ered­mény: a magasabb teljesítmény, a munkafegyelem megszilárdulása. Van azonban hibája is Szabad elvtársnak. Lebecsüli munkatársait — min­dent ő maga akar elvégezni. Ha ő maga akar elvégezni minden mun­kát, nem támaszkodik az üzemi bi­zottság tagjaira, akkor a végén el­fúltad a sok részlet-munkában. A munkafelajánlások, a dolgozók len­dülete, azt bizonyítja, hogy igen szívesen követik Pártunk politiká­ját, a dolgozók lelkesen veszik ki részüket hazánk szocialista építé­séből. Ezt a lelkesedést fel kell is­mernie az üzemi bizottság titkárá­nak — így még jobb lesz munkája. Merészen kell beállítani a mun­kaversenyben kitiinteket, a jó munkásokat, ilj feladatokkal kell megbízni őket — ez segíteni fog a feladatok jobb elvégzésénél. NE FELEDKEZZÜNK EL AZ ELLENSÉGRŐL A menetvágó símán, jól olajo­zottan mélyed mind jobban a vas­ba. Imre István, a Zalka Káté-bri­gád tagja óvatosan fordít rajta egyet, kettőt — majd gyorsan visz- szacsavarja. Kész. Egy menettel megint közelebb kerültek a május 1-1 felajánlás teljesítéséhez. Jól ha­lad a munkában és most mégis kedvetlen. A brigád teljesítmény-a 112 százalék — pedig volt már 200 is. Mi az oka annak, hogy kedvetle­nül végzik munkájukat? Miért nem teljesítik májú 1-i munkafelaján­lásukat? Mert nem teljesítik — ezt bizonyítja a sok vasablak — aminek még • 50 százaléka sincs kész. A kongresszusi verseny ideje alatt került Almást Ferenc a iaka- tosmühelybe. A szakmaközi bizott­ságnak is ő lett a vezetője — fi mindezt arra használta fel, hogy sikkasszon. Többezer forint tűnt el a kezén, de e mellett a versenylen- dütetet és versenyszellemet is rom­bolta. A ledolgozott munkákat nem számolta el, nem segítette a dolgo­zókat ahhoz, hogy teljesíteni tud­ják munkafelajánlásukat. Mindez odavezetett, hogy a dolgozók ver­senye alább hagyott, csökkent a verseny lendület, ami még a mai munkájukon Is meglátszik. Sem a vállalatvezetés, sem pedig a szakszervezet, de a pártszerve­zet sem figyelt fel Rotfeld Miklós „munkájára” sem, aki sorozatosan „gyártotta” a selejtet. Egyik nap több mázsa üveg ér­kezett, arait Rotfeld vett át. Olyan munkásra bízta az üveg kipakolá­sát, aki azelőtt egy nappal ment a vállalathoz és egyáltalán nem ér­tett ahhoz, hogy hogyan végezze munkáját. Egyszerre több mázsa üveg tört össze. Rotfeld volt az üvegszabász is — és most 60 mázsa seiejt fekszik a vállalatnál, köztük sok olyan üvegdarab, amit még fel lehetne használni. Rotfeld Miklós most fizetésnél- ■ küli szabadságot kért — utána vissza akar menni a vállalathoz, hogy „munkáját” folytassa. Nem lehet és nem szabad meg­tűrnünk ilyen embereket a vállalat­nál. A vállalatvezetésnek és a párt- szervezetnek is fel kell ismernie, úgy Almási, mint Rotfeld munká­jában az ellenség kezét, a rossz­akaratot. ötéves tervünk végrehajtásában éberebben kell Őrködnünk népünk vagyona, szocialista hazánk építé­ssé felett. JAVÍTSUK MEG A POLITIKAI NEVELŐ MUNKÁT A BALKÁNT! ÁLLAM! GAZDASÁGBAN A balk'únyi állami gazdaság iro­dájában gyönyörű piros selyem­zászló, a Párt Megyei Bizottságá­nak elismerése bizonyítja a Kon­gresszusrai készülő dolgozók jó munkáját. Április 4-i jelajánlásu­kat is 114 százalékra teljesítették a gazdaság dolgozói. Az iroda előtt elhelyezett táblák a nyirlugosiak- kal kötött párosverseny jeliételeit ismertetik. A legutóbbi kiértékelés szerint — bár ez már hiányzik a jelről — 'a balkányiak vezetnek, a tavasziakat a kitűzött határidő előtt 3—4 nappal, a 400 hold bur­gonyát pedig április 10-re, határ­idő előtt 10 nappal elvetették. Szé­pen haladnak a gyümölcsösökben .is és a talajmunkát befejezve, két erőgépük már az elmaradt állami gazdaságok munkáját segíti, 50 PÁRTTAGJA ÉS TAGJELÖLTJE van az állami gazdaság pártszerve­zetének. l’rotovin elvtárs, a párt- szervezet titkára és Kádár_ elvtárs politikai felelős gondoskodtak ar­ról, hogy tavasszal a brigádok szer­vezésénél minden brigádba, kerülje­nek kommunisták, akik a téli okta­tási időszakban a politikai iskolán, szakmai iskolákon vettek részt. A központban tartott politikai iskola szép eredményeket hozott a termelőmunkában is. A kongresszu­si felajánlások során például Tass Rezső füg&pész vezetésével a gép­javító. brigád 10.000 forinton fe­lüli megtakarítást ért el. Május elsejére újabb felajánlást tett Vass elvidrs. ócska alkatrészekből össze­állított előtétkerék beiktatásával évi G100 forintos megtakarítást ér­nek el a darálónál. Több elvtársat háromhetes iskolára javasolt a po­litikai iskola vezetője, mint Szabó elvtársat, aki azóta a pártvezető­ségben is aktiv, munkát végez. A TAVASZI MUNKA indulása óta kevesebb gondot for­dít az oktatásra a vezetőség, fő­ként az üzemegységekben maradt el a politikai nevelő munka. Ebben az időben pedig még fokozott szük­ség van a. dolgozók öntudatának állandó növelésére. A gcszterédi üzemegység dolgozóinak munkájá­ból sokat tanulhatnak a. falubeliek, de a sok jó munka mellett akad rossz is. Két-három hét óta meg­indították az üzemegységekben is a brigádoktatást, a brigádfelelősök vezetésével. Az abapiisztai brigádtagoknak tartott előadást legutóbb Protovin elvtárs és utána heten szóltak hoz­zá. Feltárták, hogy milyen hibák mutatkoznak a munkánál. A burgo­nyaültetésnél széthagyták a vető- krumpli egy részét, de akadt sú­lyosabb eset is. Egyik munkatár­sukat, akit már többizben figyel­meztettek, rajtakapták, hogy az ültetésnél egész soron keresztül nem tesz krumplit a gödörbe. A brigádtagok ki is zárták maguk kö­zül. A gyümölcsápoló brigád tagjai Rása elvtársat, a brigddvesetőt bi- rúltdk, hogy előzetesen jobban szervezze meg a munkát, ne kell­jen várakozni reggeli beosztásra a permetezőknek, hiszen ez is hoz­zátartozik a jól végzett munkához. Jó eredménnyel indult Szakoly- ban és Geszteréden is az üzemegy­ségek brigádoktatása. Harmincait- negyvenen vesznek részt ezen, azon­ban az eddigiekben nem vették át a. politikai iskola anyagát. Most már elhatározta a vezetőség, hogy gondoskodnak a hallgatók f üzettel való ellátásáról, de természetesen ahhoz még segítséget kell nyújta- niok, hogy kialakuljon a brigád­oktatás szeminárium-jeliege. AKAD MÉG JAVÍTANIVALÓ a központi politikai iskola körül is. A benti hallgatók egyrésze elmara­dozik és kevesen készülnek az anyagból az elvtársak közül. A jegyzetelés abbamaradt, mert nem Hit KE FILMSZÍNHÁZ Telefon: 33—22 April. 28- mái 4-ig szóm—péntekig ÍHATAOIAS EKÖ Előadások kezdete hétköznap: I fél 5. fél 7. fél 9 órakor. ____ megfelelő a helyiség, nem tudnak asztal mellé ülni. A nyolctagú tehenészbrigád a központ területén dolgozik, de mindössze keten-lidrman vesznek részt közülük a . politikai iskolán. Hansel elvtárs tagjelölt létére any- nyit tud a békealáírásról, hogy fe- jés közben megkérdezték tőle, — akarja-e a békét — és utána alá­írta. az ívet. 91 tehenet, 33 borjút gondoz a brigád, versenyben van­nak egymással, de a versenyt nem hirdeti semmi. Az egy tehenészre cső előirányzatot, a tehenenként felbontott, várható tejhozamot év­re, hónapra, hétre szóló kimutatást csak az iróasztalfiók számára ké­szítették el. így azután nem is tett csak egy tehenész felajánlást má­jus elsejére. A gazdaságban hiányoznak te versenykiértékelések, az élenjárók nevei, a friss fattujságcikkek, me­lyek segítségével újabb, nagyobb lendületet önthetnek a dolgozók munkájába, és segíthetnek a ki- sebb-nagyobb hibák kijavításában. Tovább kell szaporítani az oktatás­ban résztvevők számát, emelni a tanulás színvonalát a központban, de még inkább az üzemegységek­ben megindult politikai iskolákon, s főleg az eddig elhanyagolt fiata­lokét. A politikai nevelő munka megjavításával harcoljon a balká- nyi állami gazdaság pártszervezete a további gazdasági sikerek bizto­sításáért. DÓZSA MOZI Telefon: SO—86 ”■ April. 28- máj 4-ig szom—péntekig C*yoztes száraiyafc Előadások kezdete: 4. 6 8 órakor Győré elvtárs tart május 1-én ünnepi beszédet Nyíregyházán Kultus*- és sportműsor les* szerte a megyében Május elsejére, a Munka ünnepének merülésére, szerte a megyében nagy lelkesedéssel készülnek a dolgozók. A megye számos községében rendeznek már május 1. előestéjén fáklyás felvonulásokat. Délelőtt népgyűlések lesznek, amelyeket dolgo­zóink harcos béketüntetésekké avatnak. Délután mindenütt nagyszabású sport- és kultúrműsorok lesznek. Fellépnek a járási kuitűrverseny győztes színjátszói, táncosai és énekesei is. Nyíregyházán is hétfőn este, május 1. előestjén kezdődik az ünnepség. Fél nyolc ólakor a város fiataljai fáklyásfelvonulást rendeznek, A Sztálin-kertben gyülekeznek s zeneszóval járják be a város utcáit. Másnap reggel zeneszó ébreszti a dolgozókat. Két zenekar játszik hat órától nyolc óráig. Reggel kilenc órakor kezdődik a nagyszabású május elsejei felvonulás. Az üzemek, iskolák, vállalatok, hivatalok dolgozói a Búza-téren gyülekeznek s a transzparensekkel, zászlókkal, élő­képekkel elindulnak a Lenín-tér felé. A felvonulás menetiránya: Búza-tér—Rákóczi-utca—Kossut h-tér (Városi Tanács erkélye előtt) Állami Áruház Lenín-tér, A délelőtti ünnepség 11 órakor kezdődik a Lcnin-téren. Felemelő része lesz a délelőtti ünnepségnek: a nyíregyházi énekkarok kékedalt énekelnek s közben 500 fehér galambot rö­pítenek fel a magasba. Az ünnepi beszédet Győré József elvtárs, a Magyar Dol­gozók Pártja Megyei Bizottságának titkára tartja meg. A délutáni május 1-i műsor a Sóstón folytatódik. A dolgo­zók ezen a napon egyforintos menettérti jegyekkel utazhatnak ki a rendbehozott, újraparkírozott pompás üdülőhelyre. Délután két órától öt óráig a nyíregyházi sporttolók rendeznek díszbe­mutatókat. öt órától nyolc óráig tarka kultúrműsor lesz a szál­loda terrasszán. Valamennyi nyíregyházi kultúrcsoport fellép ezen a napon. Itt osztják ki a délelőtti felvonulás nyertesei számára a díjakat is. A kultúrműsor után vidám tánc kezdődik. A szabad munka örömét ünnepük dolgozóink. TORNYOSPÁLCA, KÉKCSE, DOMBRÁD teljesítik; burgonyabegyűjtési tervüket Ahogy a Munka ünnepére ké­szülődtek a falvak, számtalan he­lyen történt felajánlás: példás eredményeket érünk el a burgonya- begyűjtésnél is, minél több szállí­tási szerződést kötünk! Sok község van már olyan, amelyik a békéért valő harcos kiállást példázza. Mint például Tornyospálca, Kékese, Doiubrád, ahol rövidesen teljesítik a burgonyabeadás tervét. S azt ha­tározták el, hogy a vasárnapi bé­kenapon még megtetözik eddigi burgonyabegyüjtésl eredményeiket. Példának lehet állítani a néxine- velők közül most Kovács Menyhért és Kovács Mihály, nyírtasi népne­velőket, akik felvilágosító munká­jukkal sokat tettek a burgonyabe- gyüjtés sikeréért. A holnapi békenapon tovább munkálkodnak a burgonyabegyüj- tés sikereinek szervezői, a népneve­lők. Sereg községben maguk a dol­gozó parasztok tettek vállalásokat, hogy a Munka Ünnepe tiszteletére burgonyaszállítási szerződéseket kötnek. Mint például Pál János, tízlioldas apagyi középparaszt is, négy és fél mázsa burgonyával erő­síti a békét. Vagy H. Kiss András, ugyancsak apagyi 7 holdas dolgozó paraszt, aki több, mint két mázsa burgonyát ajánlott fel feleslegéből. A holnapi békenapon a szántóföl­di munkák mellett szaporodjanak a burgonyabegyüjtés eredményei is falvainkban. Mert egyre szilárdab­bá válik ezzel a béke ügye. Megyénk dolgozói támogatják a Béke Világtanács követelését A Béke Világtanács követelé­sének aláírása közben fokozó dík a dolgozók érdeklődése a nemzetközi kérdések iránt. Ve­ress Kálmánná nyírmadai ter­melőszövetkezeti csoporttag ja- v-solta a népnevelőjének és a csoport vezetőségének, hogy szervezzenek sajtókiértéke­léseket kinn a szántófölde­ken. A tavaszi és nyári munkák ide­je alatt, pihenés közben, ebéd­idő alatt jó alkalom nyílik a nemzetközi kérdésekkel való foglalkozásra, A termelőszövetkezeti cso­port elhatározta, hogy megvaló­sítja a tavaszi és nyári munkák ideje alatt a rendszeres sajtóbe­számolót. SZABÓ GYULA tunyogmatolcsí népnevelő felke­reste Tisza Zoltán tizenöthcldas középparasztot. Tisza Zoltán nemcsak aláírta a békeivet, ha­nem ugyanakkor négy métermázsa burgonyát ajánlott fel s a község valamennyi dolgozó parasztját versenyre hívta a burgonyabegyüjtés sikere érdeké­ben: — Mutassuk meg mi, tunyog- matolcsi dolgozó parasztok is, hogy a békének jó katonái va­gyunk! — üzente dolgozó pa­raszttársainak a népnevelővel. Deli Ilona, ugyancsak tunyog- matolcsi pártonkívüli népnevelő özvegy Széles Sándorné három­holdas kisparaszttal beszélge­tett el a béke kérdéséről. Szé- lesné férje a háborúban pusz­tult el. Ö valóban tudja, hogy mit hoz magával a háború. Most alkalom van arra, hogy útjába álljunk a háborúnak — mondta a népnevelő. Szélesné amikor aláírta a békeívet, három métermázsa burgonyát ajánlott fel. Mindkét népnevelő jó munkát végzett s tettekre serkentette a dolgozókat a béke megvédésé­re. Szabó Gyula 32 mázsa, Deli Ilona 21 mázsa burgonyára köt­tetett szállítási szerződést. AZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ NÉPNEVELŐK számadatokkal is bebizonyítják a béke és háború tábora közötti különbséget. Lelkesen ismerte­tik a Szovjetunió háborúutáni ötéves tervéről szóló jelentést. Nem feledkeznek meg a népi demokráciákról sem. Áz egyik nyíregyházi II. kerületi nép­nevelő a csehszlovák ötéves tervvel foglalkozott, a szom­szédos népi demokrácia gazda­sági erősödésével. Ugyanakkor azt is elmondják a népnevelők, hogy a háborús gyújtogatok országaiban növek­szik a dolgozók nyomora a fegy­verkezés súlya miatt. Angliában például a húsfogyasztás ez év februárjában 50 százalékkal volt alacsonyabb, mint az elmúlt év hasonló időszakában,

Next

/
Thumbnails
Contents