Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-07 / 55. szám
1051 MÁRCIUS 7. SZERDA 5 A SZOVJET FALU ÉLETE Az Ukrán Szocialista Köztársaság- mezőgazdasági bankjának Sztaiino-kerületi irodája az elmúlt évben ’mintegy 21 millió rubel hasszülejá-atú kölcsönt juttatott a tértiét kolhozainak. Ezt a pénzt a koihoz-áilattenyésztés további fejlesztésére, a mezőgazdarág villa- ‘mosfíására, mesterséges víztárolók és tavak létesítésére használták fel. A területen 1950-ban az állami hitel segítségével összesen 49 kolhozt villamosítottak. Éhben az évben még több hosszúlejáratú kölcsönt bocsátanak ki. Ukrajna, Kaukázus, Krim és Moszkva környékének kertészei az utóbbi idők folyamán nagy sikereket értek el a törpe almafák kitenyésztésében. Mint ismeretes, a legtöbb almafajta, amelyet rendes, magastöézsü fajtákba oltanak be, :!sö gyümölcseit az oltás után 8—10 évvel adja és-teljes hozama csak mintegy 20 év múlva lesz. Egészen más eredményt adnak ugyanezek az almafajták, ha törpe fába oltják be eket. A fák ala- csonytörzsüek lesznek, de igen sok gyümölcsöt hoznak és már 3—4 éves korukban kezdenek teremni. Hét-nyolc éves korában minden fa átlagosan 40—50 kg-os almatermést ad. 4 Az elmúlt tél folyamán Turkmenia több r* Ír400 kolhozának volt milliós bevétele. A köztársaságban a legnagyobb bevétele a kizil-urgenc.i körzet „Bolsevik” kolhozának volt, mintegy 20 millió rubel. A szagar-csaglnl körzet „Kujibi-sev” kolhozának bevétele 1950-ben elérte a 13 millió rubelt. A kolhozok tagjainak munkája bőséges jutalomban részesült. Például Dzsommot Eszen gyapottermelő négy munkaképes tagból álló családja 60 ezer rubelt és 400 púd gabonát kapott. * Grúzia meharadzevi körzetének minden kolhoza milliomos' kolhoz. A 40 kolhoz összbevétele 140 millió rubel, ami 33 millió rubellal több, mint 1949-ben volt. A kolhozok vagyonának föfor- rását a tea-ültetvények képezik. A kolhozok tea-ültetvény területe tízszeresével túlszárnyalja az egész forradalom előtti Grúzia teatemnö területét. Több mint 60 kolhozparaszto-t tüntettek ki a Szocialista Munka Hőse címmel az elért tsatermésért, több mint 400 embert pedig érdemrendekkel jutalmaztak. * A Kirgiz Szocialista Szovjet Köztársaság „Frunze” termelőszövetkezetében a munkaegységek elszámolásakor Oszanali Karagu- !ov koihozpásztor házához több mint 70 juhból álló nyájat hajtottak. Az állattenyésztő ezt csupán többletfizetésként kapta az elmúlt évben végzett eredményes munkájáért. Alija Anarov, a Szocialista Munka Hőse, aki hektáronként 100 mázsás gyapotter- mé.st ért el, több mint 50 ezer rubelt, sok gabonát és gyümölcsöt kapott munkájáért. A Csui-völgy cukorrépáié'me- lől, akik hektáronként 500 métermázsás termést értek el, mint például Ljahovenko és Szomcni-’#o- va, a „Gigant” és „Május 1" »*thozok kolhozparasztjai a pénzen és egyéb élelmiszereken kívül fejenként meg 450—500 kg cukrot kaptak. * A Kazah Szocialista Szovjet Köztársaságban jelenleg mintegy 700 kolhozelnöknck van középiskolai vagy főiskolai végzettsége. Ebben az évben több mint ezer kolhozvezotő fog magántanulóként beiratkozni a mezőgazdasági technikumokra. Az Aral-tó környékének végtelen homoki ingerén terülnek el az A-baj-koihoz . földjei és legelői. A közelmúltig a kolhozparasztok fő- foglalkozása az állattenyésztés volt, 1950-ben a földművelés is fejlődésnek indult. A kolhozparasztok a sivatagtól százharminc hektárnyi terü’etet hódítottak el, ahol igen jó búza, árpa és köles- termés volt. Ezenkívül gyümölcs öt í ültettek, ami egyedülálló ezen a tefii'eten. Példájukat több kolhoz követte, * A Szovjetunió állattenyész'élében széles körben alkalmazzák a juhok elektromos nyírógéppel való nyitását. A sztavropoli vidék „Csapajev” kolhozában 7 ezer fi- nomgyapjas juhot villany,géppé’ nyírtak meg és így minden állatról 70.0 gramm gyapjúval többet nyírtak le. mintha ezt a munkát kézzel végezték volttá. így a kolhoz 1100 kg értékes gyapjúval többet kapott. Ebben az évben a vidék ko’ho- zainck juhait már mind villany- nyírógéppal fogják nyírni. Ma már a község dolgozó parasztcsaládjai kivétel nélkül termelő- csoportokba tömörü'tek. Porcsal- ma szövetkezeti község lett, rálépett arra az útra, amely lehetetlenné teszi a kizsákmányolok további garázdálkodásét. » AZ ENCSENCSI TANACS ébersége leleplezte M. Nagy Lajos kulák mesterkedését. Nyirbéltekre ment át a kulák sót vásárolni, de mivel ott is ismerték, nem szolgálták ki. hiszen nem odavaló. Amikor visszatért, fellázította az egész utcát, hogy túacá só, nem lesz mivel főzni. A helyi tanács azonban rövidesen megállapította, hogy egyáltalán nem indokolt M. Nagy Lajos „ijedelme”, még elég hosszú ideig lesz mit szórni az ételbe. 54 kg sót találtak nála elrejtve, amellett nagymennyisé,gü kolbászt. Valószínűleg előkerül majd a zsír és hús is, mert a kolbász mennyisége azt mutatja, hogy több disznót vágott feketén. Ä. környékbeli hiszékenyek mindenesetre tanú'haltak az esetből. .Ez a példa is bizonyítja, hogy tanácsainknak ébereknek, harcosaknak kell lanaL fa eipl.ii ftiilei/vírezni Németországai és Japánt Erősítsük meg tanácsainkat A tanácsok megalakulásával a dolgozók széles rétege kapcsolódott be az államigazgatás munkájába. Különösen kitűnik ez a tanácsok keretén belül alakult Adandó Bizottságoknál. Ezek nagyban elősegítik a soronlevö feladatok megoldását és egészséges javaslatokat terjesztenek a Tanács elé. TISZ VADONÉBAN Csatári Károly középparaszt a meze’gazdasági állandó bizottság elnöke. Mega is jó példát mutat a mezőgazdasági munkák végzésében, az állatneve lésben és ezért szerzett tekintélyt magának az állandó bizottságban is. Hetenként megtekinti a községben lévő apaállatokat és az észlelt hiányosságokra figyelmezteti az apaáilatgondozót. Az Állandó Bizottság ülésén ugyancsak felvet; a hibákat. Az ő javaslatára hozták rendbe az elhanyagolt apa- állatistállót is. Ardai Istvánná, az egészségügyi állandó bizottság elnöke főképpen a gyermekek egészségére, tisztaságára ügyel. Most készített gyógyszerládát az iskolás gyermekek részére. Ellenőrzik még a bizottság tagjai az udvarokat is, hogy a trágya nincs-e túlságosan a kút közelében. Az oktatási bizottság tagjai rendszeresen látogatják azokat a szülőket, akiknek a gyermekük elmaradt az Iskolából. A BEREGDARÖCI tanács e'nöke nem szervezte meg kelőképpen a munkát. Nem mozgósította kellőképpen a tanács tagjait, mindent maga akar végezni. Reggeltől késő estig dolgo- y . mégsem mutatkozik az eredménye, hiszen egy ember nem lehrt ott mindenütt. Elmaradtak a ; r.-ménybegyüjtéssel is. ElkerüU figyelmét a kulákok takarmány- g&co.iarcjtegetése is. Kötény Bertát 32 holdas kulák 15 mázsa takarmányfeleslegét rejtette el a köasóg'ben. A tanács csak akkor dolgozik jól, ha a munkába be-j o la a íjéloB tömegeket „a laiá’SM kiísjlödsse és megerősítése a szocialista állam almit szilárdítja meg“. (Rákosi elvtárs kongresszus! beszámelójáiió!) A XIVADAM tanács jó! végzi a termény begyűjtés munkáját. Megértették a példamutatás fontosságát, nincs már olyan tanácstag a községben, ölei ne teljesítette volna túl beadási kötelezettségét. A tanácstagok felvilágosító munkával segítik elő a terménybegyüj,tés sikerét. Sztálin elvtárs nyilatkozatát ismertetik a falu dolgozóival. „A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megvédésének ügyét és végig kitartanak mellette." Ezt szolgálják akkor is, ha terménybaadá.ukkal erősítik hazánkat, ötéves tervünket. • Vannak községek, ahol az állandó bizottságok munkája még nem kielégítő, mint Oicsvaapáti és. Kopócsapáti községekben is. Ezt jórészt a Járási Tanács rossz munkamegszervezése okozza. Egyes községekbe, mint Gúládéra és Tivadarra is, ahol kielégítő a munka, hetenként is küldenek instruktorokat, viszont Olcsvaapá- tin és Kopócsapátin alig kétszer voltak kint, hogy az állandó bizottságok munkáját elősegítsék, ellenőrizzék és fontosságukra felhívják a VB-k figyelmét. * , ,,Sztálin elvtárs a szovjet ta1 pasztalatok alapján megmutatta, hogy a szovjetek, melyekhez a mi tanácsaink hasonlóak, nem egyszer az ellenség eszközévé váltak, ha a Párt nem volt elég éber.” Vitkán Papp Zoltán VB titkár megalkudott a kulákokkal, 'kihúzva őket a kuláklistából, középparasztnak tüntette fel őket. A termény-begyűjtésnél természetesen megmutatkozott ellenséges aknamunkájának hatása. Mióta leváltották, a község az utolsók közül az elsők közé küzdötte fel magát a járásban. Kenyérgabonabeadásnál elérték a 205 százalékot. * A kulák „igyekszik a népi demokrácia egészséges fejlődését megzavarni. Tudatosan, politikai okokból zavarja a közellátós és a begyűjtés menetét. Zavarja két oldalról, egyrészt igyekszik a legkevesebb élelmet és Ipari nyersanyagot adni az államnak, másrész.t igyekszik a meglévő közszükségleti cikkekből a lehető legnagyobb mennyiséget felvásárolni, elraktározni, hogy áruhiányt okozzon”. A POR CSALHAT FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZET áruval tömött nagy kirakata mutatja a falu dolgozóinak, hogy mit harácso't ö?.;ze előlük, mit halmozott fel a lakásán Stirán- sgki Péter 27 holdas kupeckulák Negyvenhat tételből áll a leltár, csak egy párat sorolunk fel mutatóban; Különböző férfiinganyag- 52 méter 80 centi, különböző gyapjú, ballonselyem ás vászon férfiruhaanyag 32 méter, 15 és fél méter női ruhaanyag, 15 méter fe- hémomüanyag, 12 méter pizArna- anyag, 24 méter dunna- és 10 méter lepedöanyag. Akadt még bakancs, félcipő, két pár tornacipő a sok egyéb mellett. A kulák háza körül még 25 mázsa szemestengerit, 20 mázsa szénát, lucernát és 5 mázsa árpát is találtak, amit elrejtett a beszolgáltatás elől. Gazemberségére jellemző, hogy háza kőkerítésébe (nála volt egyébként a kulákok főhadiszállása) vasúti síneket épített be, éppen abban az időiben, amikor demokráciánk minden erejét a vasút újjáépítésére fordította. A felszabadulás után a rendszabályok előtt hat hold földet kaparintott a régihez. A porcsalmaiak méltó választ adtak Stiránsaki mesterkedéseire. Négy világrész lakossága szenvedet miattuk hosszú éveken át. Vér- és láng' engerbe borították az egész földet. Emberek millióit ölték meg. nem kímélve a gyermekek«:, az aggastyánokat, az asszonyokat sem. Porig bombázott, felégetett falvak és városok, tönkre'e.t mező- gazdasági és ipari üzemek jelezték országokon át útjukat. A német és japán' möi-arlsíák: tömeggyi.kosok, háborús gonosztevők. A szocializmus nagy országa fékezte meg az elszabadult őrülteket. Kitakarod) ak a fasiszták szovjet földről, de útközben sem ál-ha tak meg. a Szovjet Hadsereg végigkergette őke) fél Európán és amikor megsemmisítette Hitler gyi kos bandáját. kivívta a döntő győzőimé: a Távol-Keleten is. Béke lett. A náci csizmák nyomát eltüntette a szorgalmas emberkét. A Dnyeprogesz újra falvak és városok hosszú sorának adja a fényt, Ukrajna végtelen búzamezőiről szinültig telnek a magiárak. Uj háta más békeműveke. alkot a szovjet náp, sivatagokat tesz termővé új vizierőmüveke; ép't. £pül az új. a réginél százszor szebb Varsó. Uj hidak szelik át a Dunát, a T szát. Pár év mu-va zsilipre szorul Tiszalöknél a szőke folyó vize. hogy ezer és ezer holdon javí s© a termés r, hogy száz és száz falunak, tanyaközpontnak adjon ku-- túrát — villanyáramot. A Párt Kon- gresszusá.i a magyar kommunisták ha ároza'ot hoztak az első ö“éves terv számainak felmeláséröl. A Távol Keleten Koreában azonban újra háború van, őrült tempóban fegyverkezik a tőkés nyugat. Az amerikai áldemokrácia minden békeellenos erőt egy csürhébe szervez, j j nekik a hóhér Franco, jó nekik Tito. a másik tömeggyi.kos. Keblükre Ö élik Krupp»:, akinek bombáitól Anglia, Franciaország ;s éppen eleget szenvedett. Megbocsátanak Hitler minden bűntársának, Speidel és Heussinger náci -tábornokokat bevonják a „nyugatnémet haderő” kiképzésébe. Igen, nyugatnémet hadseregről van szó. Húler váloga o't SS-banditá'rói. békeellenes rahamcsapatról. A Távol-keleten éppígy szervezi MacAríhur a japái hadserege . Az Egyesült Államok , különbeké.” akar kötni a második világháborúban vereséget szenvedett fásisz’a hatalmakkal, hogy felhasználhassa őket az égés» emberiség ellen tervezett gyalázatos hadjáratához. A lobbi között Japán és Nyugat- Néma {ország úirafelfegyverzésével kapcsolatban is határoza'o hozottá Béke Világ.anácaa. „Ázsia. Amerika ég Óceánia érdekelt országaiban kérjék ki az egész nép véleményét Japán újrafelfegyverzéséyel kapcsolatban. valamint a damilitarizált- békeszere ő Japánnal kötendő békeszerződésre vonatkozóan.” Ezek a népek nagyon csat:anósan tudnak véleményt nyilvánítani. Sanghájban 660 ezer dolgozó tüntetett az e len, hogy az amerikai imperialisták fel- fegyverzik Japánt. Mukden ben száz- lízezrsn tün etek. Egyetlen harcos, lelkes tüntetés veit egész Kína, mert a legjobban talán ez a hatalmas né) tudja, mit jelent a japán mili- tar.'zmus, a 'császár őistenségének uralma. ■. Azok a százmilliók — mondta Rákosi elv árs a Kongresz- szuson —„ akiket a második világháborúban a japán imperialisták 1«- igáztak, természetesen ellenzik a japán fasiszták amerikai segítséggel történ.» feltámasztását. Ellenzi még az ausz ráliai és újzéland: burzsoázia egyrésze is, amely ne.n felejtette el a második világháború félelmes eszíendeit.” Nem felejtenek a keleti népek. Nem felejti el Mongólia és Kina « bakiériumháborúti amelyről a ha- barovszki per rántotta le a leplet- A japán imperialisták úgy számítottak, hogy pestist, kolerát kiütéses tífuszt bocsá anak a földre, úgy gondolták, hogy egy-kettőre tíz- é® százmilliókat puszlíthanak el s a Szovjet Hadsereg gyors, átütő támadásinak köszönhető, hegy a bakteriológiai fegyver nagymértékben való alkalmazására már nem volt idejük. Ezért köve,élik a népek Japán lefegyverzését s vele együtt a német had potenciál leszerelését is, mert Európa népei az elmúlt évize- dekben éppen e eget szenvedtek a nagy zsákmányra éhes német imperializmus 6L Itt nem is szükséges külföldi példákat felhozni. Rákosi elvtárs mond: a az MDP II. Kongresszusán: .Hazánk szinte ezer éven kérész ül célja és áldoza a volt a német hódító törekvéseknek..- Négyszáz esz;ead«tg uralkodjak » magyar né.en a Habsburg elnyomók. Ai u o só emberül ő alatt kétszer lökíéí az országot a néma im- parlalizmu? vazalte háborúba. Hitler magszállta és kirabolta hazánké Nem közömbös számunkra Németország jövője. A Német Demokratikus Köz áriasó g megalaku á- »a alkalmával ezt ír a Sztálin elv- társ: ,,A békeszere'.ő, demokratikus Néma'ország fenná lása a bSkesze- ra'ő Szovje unió fennállása mellett kizárja új európai háborúk ieho.ő- ségé .“ Ezért üdvözölte minden magyar hazat lelkesen a Néme. Demokratikus K'z.árssság megalakulását és szívből kívánja az egysége? ^ demo- ; lcraükui Néma'.országot. Részlvet- j tünk a nyugati imperials ák nér,et- i ország: üzelmeí ellen ti!'akozó prá- j gai külügyminiszteri értekezleten, j Ez a l.pés — Rákosi elvtárs szavai- ' val — ;öbb volt. mint egyszerű dip- ; lomác al aktus. Velünk együt tiltakozik Néms'.or- ' szag felfegyverzése ellen a ni met j támadás másik örök céltáblája, a 1 francia nip és rajta kívül minden I ország becsületes hazafia. Nagyszerű mozgatom van kibontakozóban a feli .gyverzés ellen Nyugat-Német- orszigban i3. Ot'o Grolewohl elvtárs ismére es levele olyan nagy hatást kelteit, hogy Heinemann nyugatnémet beiiigym'nsz'er otthagyta a bonni bábkormányt. Nem ké séges, hogy a magyar dolgozó nép, amely bátran harcol a Szovjs'unió vezet'e nagy béketábor, b n a háborút szervező imperialisták ellen, a magyar nép. amely ott volt és hallatta szava’- m'r.d’r.ii t ahol a béke ügyiről tárgyaltak — nem kíméli erőit, hogy elegzt tegyen a Béke Világ’anácsa fe hívásán; k. Fe emeljük szavunkat, követeljük a békeszerződés megkötésé a blkeszere ö nőmet néppel, köve teljük hogy az imperialisták hagyják abba Nyugat Németország felfegyverzését. A nemzetközi helyzet vál‘oza‘1«- nul feszül . Az imperialisták nem mondjak még le arról, hogy lángba borítsák az egétz világó.. Kényszert en: kell őket. Száz- és százmillió embor szilárd helytálására, bátor akaratára van szükség, hogy megmentsük a békét. Mutassuk meg az imperialistáknak, hogy erősek vagyunk, hogy néhányeser emberevö gyáros- bankár nem fé'.sm’íthe meg kéínvlliárd embert. Egy pillanatra se feledkezzünk meg a nagy Sztálin figyElmszi ekéséről: ,.A béke fennmarad és tarlós lesz. hí a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellet.e.'‘