Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-03 / 52. szám
1-T.1 M K P CTtTS 3. SZOMBAT 3 sát zz üzemben már teljesen kihasználták, azt növelni már nem lehet. A kongresszusi munkaverseny ezeknek a borúlátóknak a torkukra forrasztolta a szót, mert bebizonyosodott az üzemekben, hogy pl. az Ózdi Kohászati Műveknél, a Rákosi Mátyás műveknél, a Fémáru és Szerszámgép- készítő gyárnál a feszített tervet a műszaki értelmiség és a dolgozóknak szocialista versenyben való részvételével, a tervek felbontásával nem hogy teljesíteni, hanem túlteljesíteni is lehet. A munkafegyelem terén decemberben, január elején lazulás volt és egyes helyeken még van és csak most a verseny során történt javulás. Az ill.\'l)SZ üdvözli a Kongresszust Szabi László elvtárs beszéde után Hidas elvtárs bejelenti, hogy a Magyar Nck Demokra jkus Szövetségének küldöttsége kívánja üdvözölni a Kongresszust és a sorok között már jönnek is előre a nőküldöttscg tagjai. Karjukon, virág, munkás- asszonyok egyszerű öltözetben, falusi- nők. virágos, színes népviseletben. A küldöttek felállva, melegen, ti eines tapssal köszöntik őket. Négy asszony jobbról négy balról felmegy az elnöki emelvényre s egyikük Szájjó Mihályné, p:ro9 ruhával, piros fejkendövei. karján hatalmas vörös szekiücsokorral a szónoki emelvénybe» lép. Bövid a beszéd, de sokszor, szinte minden mondata u*án felcsattan a taps, viharzik az éljenzés, a helyeslés. A nőkűldött- ség tagjai Is tapsolnak. Némelyik még a virágot is leteszi a kezéből. Mikor Szabóné azt mondja, hogy ,-mi nem megyünk vissza a Kohner báróékhoz cselédnek“, mindenkinél egy árnyalattal előbb kezd tapsolni maga Rákosi elvtárs. Mikor az üdvözlőszavaknak vége. az asszonyok hata mas csokrokat adnak át az elnökség lagjainak. Meleg kézszorítással köszönik meg a virágot a szovjet küldöttek. Jugyin és Ponomar- jov elvárnak. Rákosi elvtársnak Szabóné adja át vörös csokrát: Rákos: elvtárs megöleli őt. Ezután is percekig zúg az éljenzés: ..Éljen Rákosi! -Éljen Sztálin!'* A tapsviharból ki sem hallatszik, amikor a nők elkezdik énekelni: ,,A béketábor legyőzhetetlen ..de amikor azokat a sorokat éneklik, hogy ,,össze,ártunk rendületlen, legyőzzük végleg a háborút", a sokszáz hang együtt harsogja velük a békeíábor dalát. Az Izraeli KI* ü^vö/lele Több hozzászólás után Esther Vilenska elvtárs, az Izraeli Kommunista Párt üdvözletét, adta ál: ,,A Szovjetunió és a szocializmust építő országok táborának támogatása tét.® lehetővé az Izrael Állam megalakulását. De országunk, népünk hősies, önfeláldozó küzdelmének ellenére — nem független állam. A Ben Gurion kormány kiszolgáltatta országunkat az amerikai és angol imperializmusnak. amelynek célja egy agresszív, szovjetellenes szőve.ség létrehozása. Az amerikai imperializmus óriási mennyiségben árasztja el Országunkat számunkra haszontalan áruval, elsorvasztja nemzeti iparunkat és növeli a munkanélküliséget. Dolgozóink életszínvonala egyre rosszabbodik. Százezrek vannak lakás nélkül. A lakosság széles rétegei és a gyermekek tömegei nem jut-! nak hozzá a legszükségesebb táplálékhoz sem. Tízezrek vannak munka nélkül, az esős. hideg időkben is »á rakban laknak. Pártunk követeli a külföldi koncessziók megszüntetését, a külkereskedelem államosítását a nagy burzsoázia szigorú megadóztatását, a munkabérek emelését és a kereskedelmi kapcsolatok kiépítésé; a szocialista tábor országaival. Pártunk erélyesen lép fel az arab nemzetiséget elnyomó politika ellen. A brit és amerikai imperializmus, amely országunkat szovjet ellenes bázissá akarja kiépíteni, békét és függetlenséget kívánó népünk elszánt ellenállásába fog beleütközniGerő elvtárs lezárja a vitát A Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusának 2. napirendje fölött indított vitát ezután lezárták. Nagy taps közbon emelkedett szólásra Gerő Ernő főtitkárhelyettes, Gerő Ernő elvtárs a 2. napirendi ponttal kapcsolatos zárszavában a következőket mondotta: A felszólalások a referátummal egyetértettek. Elhangzott egész sor érdekes és értékes javaslat, elhangzott több helyes és hasznos bírálat. Az újonnan megválasztandó Központi Vezetőségnek mind a javaslatokat, mind a bírál a okát figyelembe kell majd venni, fel kell dolgozni és ériékesíteni kell a további munkában. Rövid szünet után Vas Istvánná elvlársnő nyitotta meg az ülést. Rátértek a kongresszus 3. napirendi pon jára, a Központi Ellenőtző Bizottság jelentésére. A napirendi pont előadója Kiss Károly elvtárs. a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke volt. Számos esetben felelősségre vont« , a KEB az olyan párífunkcionáriuso- ka;, akik a Párt politikáját sér .ették meg- pl. Tolna-, Bihar-, a volt Zemplénmegyei Pártbizottságainál. Itt megyei és járási pártfunkcionáriusok elhanyagolva a politikai ne- velőmunká;, a falusi termelőszövetkezetek szervezésénél letértek a Pártunk által szigorúan megkövetelt önkéntesség elvéről. Másrészt eltorzították Pár.unk parasztpolitikáját azzal, hogy a külákokkal szemben önkényeskedtek, amivel azok politikai és gazdasági elszigetelése helyett azt érték el, hogy a falu szegény- és középparasztsága sajnálni kezd'e őket. Annak érdekében, hogy a fegyel* mi eljárás a nevelés eszköze is legyen. az egyes ügyek «tárgyalásakor, rendszeresen meghívtuk az ügyben érdekelt pártszervezetek vezeő funkcionáriusait, hogy a kivizsgált ügy tanulságait közvetlen tapasz a- lataík alapján hasznosítsák. A Politikai Bizottság múlt év június 29-i határozata a nagyobb párt- szerveze éknél a íegyelm bizottságokra bízta az ügyek kivizsgálását és a KEB et bízta meg ezek ellenőrzésével. Ennrk érielmében a budapesti és megye: fegyelmi bizottságok munkája megindult, de úgy a budapesti, mint a megyei és kerületi fegyelmi bizottságok még fiatalok. A Politikai Bizottság határozata, amely lehe övé tette hogy a fegyelmi bizottságok tagjai: a pár választmányok tagjaiból válasszák, nagy segítséget jelentett. Megállapítha'ó, hogy ahol a megyei tikár komolyan foglalkozik « fegyelmi bizottságok munkájával, segl‘i őket, esetenként részivesz egy-egy ülésük n, ott jó a munkájuk. Ahol a megyei tilkár. vagy a megyei b'zottság magára hagyja- őket, ot: egyik hibát a másik után i követik el. A megyei fegyelmi br/oüságok hibái Milyen hibák tapasztalhatók a megyei fegyelmi bizottságok munkájában? 1. A fegyelmi ügyeket nem vizsgálják meg tárgyalás elölt alaposan nem kellően készítik elő az érdekelt elvtársakat, nem hívják meg személyesen és védekezésüket nem hallgatják meg. leginkább azért, meri a megyei pártbizottság az előkészítési munkával megbízott referáns elv- társakat más feladattal halmozza el. 2. A fegyelmi bizottságokhoz nem tartozó ügyeket intéznek, pl, tagjelöltek előéletének vizsgálata, ga- bonabegyüjtés, 6ib„ vagy heteken át nem tartanak ülést, az ügyek elintézetlenül halmozódnak fel. 3. Előfordul, hegy a fegyelmi b- zottságok elmerülnek az apró részletekben, ami miatt a bizottság ülése elhúzódik. Pi. Borsod megyében reggel 7-től este 7-ig'tartó ülésen három fegyelmi ügyet tárgyaltak meg. A hibák leküzdésére és a munka megjavítására azonban meg van minden lehetőséig és van is folyamatos javulás. A bzottságok összetétele általában jó. A megválasztott elvtársink komolyan veszik feladatukat. A KEB helysziní látogatásokkal, a fegyelmi bizottságok ölesein való résztvétellel, a fegyelmi referensek és a bizottságok elnökeinek a KEB 1 — 1 ülésére való meghívásával segíti k küszöbölni a hibákat. A KEB szigorúan fellépett az egyes pártszervezeti és vállalati vezetők ellen, akik a velük szemben alkalmazott kritikát el akarták fojtani. A kritizálókkal szembeni megtorlások és a kri'íka elfojtására való törekvés ma már csak szórványosan fordul e'ő, de hogy sok helyen nem jó szemmel nézték aztt aki meglátásaival a. Párt központ't szervéhez fordu't, b'zonyítja az is, hogy gyakori a névtelen bejelentést levők száma, Rendes, becsületes munkások, ha azt látják, hogy észrevételeikért. véleményükért nem védi meg őket a pártszervezet, kénytelenek bejelentéseiket névtelenül megtenni. Ezen a téren még sok pártszervezetben és üzemben van javítani való. Természetesen mi ezeket a névtelenül érkezett bejelentéseket lg megvizsgáljuk. A hivatali hatalommal való visz- szaélés és korrupció miatt 130 esetben vont a KEB felelősségre párttagokat és távolította el őket a Párt soraiból. Az ilyen visszaélések száma az Utóbbi időben :gen csökkent. Az erkölcsi é'et terén elkövetett hibákért 51 párttagunk ellen kellett eljárnunk. Meg kell azonban mondani, hogy a Párt erkölcsi felfogását sértő esetek általában ritkák. Igen gyakran kell foglalkoznunk az éberség terén elkövetett hibákKiss Károly elvtárs beszámolója Kiss elvtára beszámolóját azzal kezdte. hogy az MDP első Kongresszusa, amikor megválasztó ta - a Központi Ellenőrző Bizottságot, fd- ado.ává tette: őrködjünk a párttagok- és tagjelöltek poli ikai magatartására, erkölcsi tisztasága és párthűsége felett;, ■ Folytasson kíméletlen harcot a pár szerütlen. fegyelmezetlen, pártellenes, frakciós tevékenység és a korrupció minden fajtája ellen. Őrködjön, azon hogy a dolgozó nép érd-keit és erkölcsi felfogását sértő elemek, vagy a nép ellenségei ne furakodhassanak be Pártunkba. A KEB az MDP I. Kongresszusa óta eltelt két és fél év alatt 1134 párttagunk ügyében folytatott vizsgálatot. Ebből 758 esetben a KEB indította meg a .vizsgálatokat, míg 376 esetben más pártszervezetek ha- ’ározata:c bírálta felül, fellebbezés formájában. Az' összes ügyek közül kizárással végződött 490, a • fegyelmi eljárás alá vontak 43.2 százaléka. Szigorú megrovást kaplak 186-an. az ügyek 16.4 százaléka. Ennél enyhébb fegyelmi büntetésben részesültek 2S4 én, az esetek 25 százaléka. A felhozott vádak és gyanúsítások alól a vizsgá'at tisztázott 77 elv'ársat, az esetek 66.7 százalékát. Pártba való visszavétellel végződött 90 elvtárs ügye. az ügyek 8 százalékával. Ezeket a vizsgálatokat a KEB minden esetben az érdekeltek személyes méghaUgatásóval és jelenlétében tárgyalta. hi MDP I. Kongresszusa óta maga a KEB munkája is sokat fejlődött, Elősegítette ezt a fejlődést a pártszervezetak munkájának általános fejlődése, az éberség fokozása, különösen a Rajk-banda leleplezése óta. a kritika-önkritika fokozot- :abb a'kaimazása főként a Köz- pon'i Vezetőség múlt év február 10-i határozata ó;a. Jónak bizonyult a KEB-nek az a gyakorlata, hogy egyes határozatok végrehajtását és a döntés hatását időnként a helyszínen ellenőrzi A pártszervezetek a KEB határozatait helyesnek, igazságosnak tartották. A Békésmegyei Pártbizotteág pb a pártszervezet munkája felett gyakorolt kritikája miatt kizárt a Pártból egy elvtársat. A KEB a helyszínen való vizsgálat alapján megállapító, ta. hogy a Megyei Pártbizottság kizárási határozata helytelen és visszavette a Pártba. Jelenleg DÉFOSZ járási titkár, klsgyu-éf előadó a tanyavilágban állandó szervező, jó népnevelő munkát végez. A Budapes i Pártbizottság kizárt egy textilmunkásnőt a Pártból. Az elkövetett hibája nem volt arányban ezzel a szigorú büntetéssel. Miután a KEB a Pártba visszavet e, a Gyapjúmosó NV-nél a termelésben tervét 190 százalékra teljesíti! jelenleg 1951 júniusi tervénél tart. A párttagság széles rétegeiben és ezen túlmenően a pártonkívüiiek között a KEB iránti bizalom megnövekedett. Mind sűrűbben fordulnak a KEB-hez az egyszerű párttagokon kívül a pártonkívüiiek ’ is. Ezek a bejelentések a legtöbb esetben komoly segítséget nyújtanak az egyes ügyok felderítéséhez.' Kiss Józsefné baranyajenői parasztasszony pl. nem tagja Pártánknak. A KEB-foez írt levelében leleplezte a helybeli földművesszövetkezeinek súlyos károkat okozó Takács, volt falusi bírót, akit nemcsak a Pártból kellett azonnal eltávolítani, hanem a törvény előtt is felelnie kellett visszaéléseiért. Amíg az első időben a KEB-re úgy tekintettek, mint büntető fórumraj amely a Pórt ellen elkövetett cselekményeket megtorolja addig főként az utóbbi másfél év alatt ez lényegesen megváltozott. A hibák gyors kijavítása növeli a vezetők tekintélyét A KEB sok ese.ben hozta helyre az alsó pártszervek helytelen fegyelmi eljárásából eredő hibákat, számos igazságtalanságot szüntetett meg és a büntetés mellett a kommunista nevelés egyik komoly tényezőjévé kezd válni. A KEB az MDP első kongresszusa óta 105 ügyben folytatott vizsgálatot, amelyben a Pártba befurakodott ellenséget leplezte le. Pelfedte a felszabadulás előtti fasiszta magatartást, jobboldali szoc. dem. aknamunkát. tervgazdaságunk a szocializmus építése ellen vétőket, szabo- tálókat, vagy olyanokat, akik az ellenségnek adták el magukat. Sok olyan ügy került a KEB elé, amelyben a pártonbelüli demokráciát sértették meg, igazságtalan fegyelmi határozatot hoztak. Pártszervezeteink titkárai és vezetőségei még ma is több esetben sértik meg a párldemokráciát azzal, hogy köny- nyelműen fosztják meg párttagságtól a kis hibákat elkövető párttagokat. Még mindig sok a felületes vizsgálat alapján hozott rossz, igazságtalan fegyelmi ítélet sok helyen az alsóbb pártszerveknél, de még a megyei bizottságoknál is vonakodnak jóvátenni áz ilyen tévedéseket, még akkor is, ha már felismerték, hogy hibáztak, vagy a KEB hívia fel erre a figyelmüket. Azt hiszik, ha beismerik, hogy tévedtek- a tekintélyük csökken. Holott éppen az elkövetett hibák gyors felismerése és azok kijavítása növeli meg a szervezetek vezetőinek tekintélyét. A felszabadulás utáni évekhez viszonyítva van javulás, de raég bizony előfordul, hogy egyes vezetőségi tagok mondják ki a pártszervezetben a kizárást és ennél enyhébb fegyelmi büntetést ritkán alkalmaznak. Még ritkábban kerül arra sor, hogy idejében való figyelmeztetéssel megóvják a párttagokat nagyobb hibák elkövetésétől. L^yen elöltünk ezen a téren is nagy tanítónknak, dolgozó népünk szeretett útmutatójának. Sztálin elviársnak tanítása: Figyelmesnek kell lenni az embernek a párttagok iránt, szivünkön kell viselnünk a párttagok sorsát." Ehhez járult még, hogy a KEB- nek gyakran kellett közbelépnie hogy a páribüntetésben részesített elvtársakat ne bocsássák el automatikusan munkájukból és ne fosszák meg őket attól a lehetőségtől, hogy jói végzett munkával tegyék jóvá hibáikat. 4 részben helytálló bírálatot is meg kell körzőnni Ilyen lélektelenen intézett fegyelmi ügyekből kifolyólag a KEB több pártfunkcionáriust vont felelősségre. Még mindig nem tudatosítottuk eléggé, hogy ahol a kritikának, a bírálatnak szabad tere van és élnek is vele párttagjaink, ott gyorsan megjavul a pártszervezetek munkája, mert ezer és ezer kommunista szeme figyeli, bírálja a hiányosságokat, amit néhány vezető elvtárs még nem vett észre. Az ilyen bírálatokat szívesen kell vermi akkor is, hacsak részben helytállóak, meg kell köszönni és gyorsan hozzálátni a feltárt hibák megjavításához. Azok a pár ifunkcionáriusok, akik dohognak miatta* akik nem azt nézik- ami jó, helytálló benne, hanem ami nem felel meg a valóságnak és ebbe kapaszkodva próbálják elfojtani a bírála.ot akarva, nem akarva a párídemokrácia megrontóivá válnak, Ha ennek teret engednénk, vége lenne a kritikának. ka!. Az imperialist kémszervtze- tek aljas ügynöke'nek, Rajk-tandá- nak leleplezése és ártalmatlanná tétele, a jobboldali szoc: ál demokratáknak üzemeink egész sorában tapasztalt szabó ál.I. kártevő tevékenysége beszédes bizonyíték arra vonatkozóan, milyen sok tanulni- valónk van még az éberség terén. Annak előrebocsátásával, hogy« kommunisták ezre, adják a legjobb éimunkásekat, a gyárakban és bányákban, az államapparátus intézményében és hivatalokban, hogy pártfunkcionáriusamk zöme jót végzi feladatát, mégis, .meg kei', állapi* tani, hogy párttilkáraink és párt- funkcionáriusaink ogy kisebb részénél a helytállás és példamutatás terén komoly hiányosságok vannak. A KEB vizsgálatainál tapasztaltuk, hogy vannak a kommun's'.ák,a Párt és vállalati vezetők között, akik elkényelmeskedtek és önelégültekké váltak, elszakadtak a tömegektől és azt hiszik, hogy kényelmesen sétálunk bele a szocializmusba. Ilyen volt a pestmegyei ÁGI egyik vezetője, munkáskáder elkénye'mcs- kedett ember, akit fontosabb helyre, egy állam; gazdaságba akart a Párt áíhelyezn', de ezt megtagadta azzal indokolva, „hogy kényelmetlen lenne v'dékre mennie”, mert itt Budapesten szépen berendezkedett. Az ilyen elkényelmélkedett vezetők önkényeskednek. helyi zsarnokká válnak, bürokraták lesznek, körülöttük ped g a jó elvtársak elvesztik munkakedvüket c passzívakká válnak. Kommunista önkritikával be kei: ismernünk, helytelen volt, hogy már az első eseteknél nem léptünk tel szigorú kritikával ilyen esetekkel szemben. Az utóbbi időben szaporodtak a KEB előtt az olyan párttagok ügye . akik a felszabadulás előtti időben jobboldali, vagy fasiszta szervezetek tagjai voltak és ezt mindez Ide'g titkolták. Voltak közülük komoly pártfunkcióban is néhán.yan. Hogy most ezek az esetek szaporodtak, azzal magyarázható, hogy az éberség javult a pártszervezeteknél és a kádermunkában. Az esetek jórészében nem is az volt a súlyos, amit eltitkoltak, hanem az a tény. hogy a Párthoz nem voltak őszinték. Vett, alií évekig gyötrődött. Munkáját nem tudta rendesen elvégezni, mert rágta, gyötörte a tudat, hogy egy_ szer kiderül az igazság és lelepleződik. Néhány ügy, amiben vizsgálatot folytattunk azonban azt bizonyítja, hogy akinek nincsen elég ereje és öntudata magától feltárni eltitko’t hibáit és azr az osztályellenség tudja meg róla, az nem egy esetben az ellenség ügynökévé válik. A KEB gyakran tapasztalja, hogy sok rendes munkás, paraszt és értelmiség került a felszabadulás előtti időben átmenetileg a horthysta fasiszta propaganda hatása alá és ez, ha most becsületesen dolgoznak, nem lehet akadálya annak, hogy a kommunisták sorai között foglaljanak he_ lyet. Mi ezeknek a dolgozóknak, j ha láttuk, hogy az újjáépítés, a termelés terén jól dolgoznak és hibájukat ezzel teszik jóvá, múltjukra pontot tettünk és ez nem jelent részükre hátrányt. Felszabadulunk óta eltelt hat év tapasztalata igazolja, hogy ez helyes volt, de hibájukat ne növel, jék azzal, hogy mindezt a Párt illetékes fórumai előtt eltitkolják. A Párt feltétlen őszinteséget követel meg minden kommus A Párt feltétlen őszinteséget köretei minden kommunistától