Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-21 / 67. szám

s idol MÁRCIUS 21. S7FRDA A tavaszi vetés versenyében a nyírbátori járás dolgozó parasztjai vezetnek Második !\y ír egyháza város, harmadik a krmecsri Járás ból látszik, hogy a szövetkezeti gaz f a vásárosnaményi járás van. A na­— Jól benne vagyunk az időben —! így mondják a tavaszi száníásra-ve-! tésre alkalmas, jó időre a dolgozó! parasztok. Jól benne vagyunk az1 időben^ valóban. Most már az egész megye területén teljes erővel meg- j kezdődött a vetés. Azonban a tava- ! szí munkákról tegnap kiadott jelen - j lés szerint az elmúlt hét végéig nem születtek eléggé jó eredmények, sőt j az elmaradás még mindig megvan, főként azoknál a növényeknél, ame­lyeknél a földművelésügyi miniszter rendelete szerint már lejált március1 13-ével a vetési határidő. daságokban is van behoznivaló! ELSŐ: NYÍRBÁTORI JÁRÁS A járás falvaiban 13.037 holdat szántottak fel. árpave'.ési tervüket 182 százalékra, tavaszbúzavetési ter­vüket 50 százalékra, zabvetési tervü­ményi járásban a vetéstervet még csak 5 százalékra teljesítették! ÁLLAMI GAZDASÁGOK Állami gazdaságaink az elmúlt na­pokban kezdték meg teljes lendület­tel a tavasziak vetését. FcidI 5 hold Szabolcs-Szatmár egyénileg gazdál­kodó dolgozó parasztjai eddig össze­sen 35.506 holdon végezték cl a tava- szí szántást, S60 hold tavaszbúzát ve­tettek, 3943 hold tavaszárpát I486 hold zabot, 937 hold napraforgót, 14.701 hold lucernát, 1354 hold vörös- herét, 184 hold cukorrépát. I860 hold burgonyát, 10 hold lent és 2G hold vöröshagymát. Azonban, ha a vetés­re előirányzott területeket nézzük meg, világosan meglátszik, hogy egyes növényeknél aiipoi elnv.i;: '. van. A tavaszbúza vetési határideje már a szomszédban van: március utolsó napja. S a vetési tervet eddig mindössze 12.9 százalékosan teljesí tették tavaszbiizából a dolgozó pa­rasztok. A len mák. hagyma vetési határideje már le is járt tizenötödi­kével. mégis az előirányzott 2100 hold területből mindeste JC hold van be­vetve lenből, vöröshagymából is nagyon kevés: 26 hold. A lucerna, vöröshere vetési határ­ideje is lejár 31-én. A lucernavetési tervet 34.4, a vöröshsre vetési tervét pedig mindössze 10.1 százalékra tel­jesítették az egyénileg dolgozó pa­rasztok! A termelőszövetkezetek és terme­lőcsoportok eddig 2852 holdat szán­tottak fel. 234 hold tavaszbúzát (50 százalék)^ 369 hold tavaszárpát (17 százalék), 144 hold zabot (10 száza­lék), 215 hold napraforgót (előírásuk 3157 hold). 228 hold lucernát (előírá­suk 2152 hold). 371 hold vörösherét (előírásuk 1119 hold), 15 hold cukor­répát 45 hold burgonyát, t hold lent (előírásuk 899 hold) és 26 hold vöröshagymát vetettek. Az adatok­ket 20 százalékra teljesítették, 182 hold forgót^ 822 hold lucernát, 250 hold burgonyát és hat hold vörös hagymát vetettek az egyénileg dol­gozó parasztok. A termelőszövetke­zetek 1227 holdat szántottak a ta- vaszbúzát száz százalékig elvetették- 84 hold tavaszárpát, 24 hold zabot- 60 hold forgót, 57 hold lucernát és 15 hold burgonyát vetettek még. MÁSODIK: NYÍREGYHÁZA Az Ide tartozó tanyákon az egyéni- leg dolgoz-j parasztok 3197 holdat szántottak fel_ tavaszbúzavetési tér- vüket 28, árpavetési tervüket 76 zabvetési tervüket 48 százalékosan teljesítették 243 hold forgót. 882 hold lucernát, 30 hold vörösherét 61 hold cukorrépát és 354 hold burgonyát vetettek. A városhoz tartozó termelő­szövetkezetek és csoportok 355 hol­dat szántottak fel. 30 hold tavaszbú- zát. 41 hold tavaszárpát. 22 hold za­bot, 32 hold forgót 33 hold lucer­nát, lo hold cukorrépát, négy hold burgonyát és 11 hold hagymát ve­tettek. HARMADIK: KEMECSEt JÁRÁS A járás falvaiban 2293 holdat szán­tottak fel az egyénileg dolgozó pa­rasztok. a tavaszbúzát 22 százalékban, a tavaszi árpát 39 százaiéban a za­bot 15 százalékban vetették el, 88 hold forgót. 2411 hold lucernát, 53 hold vörösherét. 23 hoki cukorrépát’- 12 hold burgonyát és 13 hold hagy­mát vetettek. A járás szövetkezeti gazdaságai 33 hold tavaszbúzát 42 hold árpát, 26 hold forgót, 176 hold lucernát és 14 hold vörösherét vetet­tek. Negyedik helyen a bakta!. ötödik helyen a nyíregyházi, hatodik helyen a nagykállóit hetedik helyen a má- I tészalkai, nyolcadikon a kisvárdai- ! kilencediken a csengeri^ tizediken > a tiszalöki, tizenegyedik helyen a ! fehérgyarmati, utolsó helj^en pedig tavaszbúzát, 175 hold zabot, 115 hold tavaszi takarmánykeveréket. 85 hold lucernát 130 hold takarmányborsót. 67 hold magnak való sárgavirágú csillagfültöt. 15 hold ipari cukorré­pát. 10 hold takarmányrépát, 30 hold vöröshagymát, 20 hold napraforgót. 90 hold burgonyát IC hold takar­mánynak való csillagfürtöt és 25 hold konyhakerti magvakat vetet­tek el. A büdszentmihályi állami gazda ság dolgozói egy nap alatt 8 bold zabosbükkönyt. 7 hold borsót és 17 hold sárgarépát vetettek el. Szépen halad a vetés a balkányi állami gazdaságban is. Eddig 126 hóidat ve­tettek be zabbal, lucernával, csillag- ! fürttel, burgonyával, tavaszi keve ; rékkel borsóval és zabosbükkönnvel Az élenjáró gazdaságok meile'í azonban vannak olyanok is. amelyek még hozzá sem fogtak, a vetéshez j Ilyen például ' az újfehértói állami gazdaság. A néhánynapos szép idő j már felszárította annyira a földet ' hogy ott is megkezdhessék a vetést. ! A jelentés által adott kép világd- ■ san bizonyítja, hogy sokkal nagyobb ' lendülettel kell folynia a vetésnek a7. állami gazdaságokban, a termelő­szövetkezetekben, a kívülállók föld­jein. egyaránt. Egyes növényeknél már így is határidőn túl vagyunk> már. növényeknél is közeleg a határ­idő. A dolgozó parasztok tudják: idejében vetni: több termést jeleni — elmaradni a vetéssel: terméscsök­kenést jelent. A dolgozó nép érdeke azt kívánja- hogy minél többet termeljenek a földeken a dolgozó parasztok. Több legyen az ő kamrájukban, több az ország kamrájában, hogy egyre gaz­dagodjon a dolgozók hazája. Serkent­se ez a dolgozó parasztokat az el­maradás behozására! Jutalmat kaptak az újító trak torisí ák Április 4-re lettek II járási aklívaértekezletek tanulságai Ä Pártkongresszus anyaga, határo­zatai hosszú időre mutatnak utat párttagságunk, dolgozó népünk szá­mára. A vasárnapi járási aktívákon megjelent pártfunkcionáriusok szá­ma is azt bizonyította hogy alap­szervezeteink vezetői teljes egészében megértették az értekezlet jelentősé­gét. Egyedül a nyíregyházi járásban hiányzott az elvtársak cgyiésze, a gyengébb szervezőmunka következ­tében. A TITKÁRI BESZÁMOLÓKRA elmélyülten készültek a járási titkár elvtársak. Alaposan, világosan is­mertették a Kongresszus anyagát és azt mindjárt alkalmazták a járás, a községek életére. Közvetlenül rámu­tattak a békeharcban előttünk álió feladatokra, felemelt ötéves tervünk megvalósítására, a mezőgazdaság szocialista átalakítására. Megjelölték a feladatok megvalósí­tásának útját. A termelőcsoportok megszilárdításának feltétele a mező- gazdasági munkák példás végzése^ teljes mozgósítás a tavaszi munkára. A titkári beszámolókban és a hoz­zászólásokban kidomborodott, hogy felismerték az elvtársak: a tszcs-k megszilárdítása és minden egyéb fel­adat megoldása elképzelhetetlen a pánszervezetek megerősítése, a párt­építés munkájának javítása nélkül- Baktalórántházán a titkári beszámo­lóból az apagyi csoport példáját hall­hattuk. Gazdaságilag szép eredmény­nyel zárták az elmúlt évet, de a pártépítés munkája gyenge volt. A titkár elfojtotta a kritikát, nem fej­lődlek a párttagok, a csoport tagjai nem foglalkoztak a kívülállókkal és a csoportfejlesztésnél teljesen le­maradtak. A nyíregyházi titkári beszámolóból kitűnj hogy a JB elhanyagolta a tag- és tagjelöltfelvétel kérdését. Tizenöt alapszervezetben az utóbbi két hónap alatt egyetlen tagot vagy tagjelöltet sem vettek fel, mert a JB elhanyagolta a tanya világ támo­gatását. bírálatok a pártaktivákon Általában érvényesült a hibákat feltáró, jobb munkára serkentő kri­tika az értekezleteken. Baktalóránt­házán elmondotta Sereg elvtárs, hogy keveset foglalkoztak a titkárok ne­velésével. Öfehértón rövid idő alatt már a harmadik párttitkárt válasz­tották meg, de ez más helyeken is mi M r t k afe I ajón lást előfordult, A kemecsei titkári be* számoló a gépállomások és állam! gazdaságok munkájával foglalkozva megállapította, hogy a tapasztalható hiányosságokért a JB-t is nagymér­tékben terheli a felelősség^ mert el­hanyagolták ezeken a helyeken az ellenőrzést, a pártépítés irányítását- A tiborszállási párttitkár bírálta a szálkái JB-t. hogy csak kapásból be* szélik meg a feladatokat'*, de a fel­adatok megoldásához nem adnale alapos segítséget. A gebei párttitkár hiányolta, hogy a JB nem ellenőriz­te és nem mutatott rá menetközben; a pártépítés terén elkövetett hibák­ra. Szuromi elvársnő a tyukodi gép­állomásról elmondotta, hogy a múlt évben a gyenge politikai munka ki­hatott a talajmunka minőségére is egyes traktoristáknál. Nem volt megfelelő kapcsolat a falu dolgozói­val sem. A téli oktatás eredménye már a tszcs-fejlesztésnél mutatko­zott de a tavaszi munkánál is érvé­nyesülni fog. A csengeri értekezle­ten végigvonult a felszólalásokon* hogy a pártépítés javítása nélkülöz­hetetlen feladat a mezőgazdaság szo­cialista átépítésében. ÉLESEDIK AZ OSZT ÁLYHARC „A szocializmus építése, a kizsák­mányolok fokozódó kiszorítása élesí­tette és tovább élesíti az osztályhar­cot: a kulákok ellenállásút, az állam- gépezetben még megbúvó reakciós elemek szabotálását^ a klerikális re­akció aknamunkáját, a spekuláns j elemek bomlasztó tevékenységét“ — mondja a Kongresszus határozatának III. szakasza. Az értekezletek felszó­lalásaiból lépten-nyomon hallhattuk ennek igazságát. A 70 százalékig szövetkezetivé fejlődött csengeri já­rásban megmutatkozott, hogy milyen aljas eszközökkel támadták a cso­portokat és végül hogyan próbálkoz­tak beférkőzni azok közé, ».akiknek jármát 25 esztendőn keresztül sú­lyosbították“ — mint ahogy Almási elvtárs a porcsalmai ^Rákosi“ cso­port titkára jegyezte meg találóan felszólalásában. KÉSZÜLŐDÉS ÁPRILIS 4-RE Az értekezletek mozgósították & I járásban lévő üzemeket is a kon­gresszusi határozatok végrehajtására. A kisvárdai értekezlet megszabta pontosan az üzemi pártszervezetek feladatait a kongresszusi verseny szép eredményeinek továbbfejleszté­sére, az április 4-i és május 1-i fel­ajánlások szélesítésére és támogatá­sára. A Pártkongresszusra való ké­szülődés során igen sok értékes újítás született a megye gépállo­másain. Most, a Párt Kongreiszu. sa, népünk nagy eseménye után továb szélesedik ez az újítómoz­galom, hagy eredményeivel a traktaristák segítsék az ötéves terv megvalósultát. A gépállomá­sok központjának újítási bizott­sága most jutalmazta meg a leg­utóbb újításokat benyújtó trak­toristákat. Kovács Gábor büdszentmihályi Ungvári Ferenc nagykáilói és Nagy Sándor ugyancsak nagy- ká'lói traktort-t,a újítók pénzju­talomban részesültek. Vajthó Ist­ván mándoki traktorista és Pityóka András, a megyei központ dol­gozója újításáért könyvjutalmat kapott. Kovács Gábor büdszentmihályi traktoros újító most újabb ész- szerüsítésen dolgozik. Javas’atát Németh István vencsellői trak. torista-újítő javaslatával együtt rövidesen felülbírálja a bizottság. Békebizotfsági tagok a terméaiybegyüjtés élén A terménybegyüjtésl verseny utolsó hetén a megye területén rendezett békegyüléseken szép felajánlásokat tettek dolgozó pa­rasztjaink. A békebizottságok vezetői példákkal járnak elöl. Szamossályiban ifj. Simon Bá­lint 15 holdas közópparaszt, a békebízottság elnöke is tettekkel bizonyltja be, hogy harcol a bé­kéért. Takarmánybeadását már teljesítette, most újabb két mázsa takarmányt szolgáltatott be. Példáját követte Gombás Fe­renc 9 holdas békebizottsági tag is, aki már eddig kétszáz szá­zalékban teljesítette beszolgálta­tását, most újabb két mázsa ta­karmányt ajánlott fel. N. Varga András 220 kg.ot, Dudás István 200 kg. takarmányt, Guti Gyula, aki eddig már háromszáz száza­lékban teljesítette kenyérgabona j beadási kötelezettségét, újabb | egy mázsát ajánlott fel gaboná­ból és 50 kg. burgonyát. C3egöl- dön a most alakult I. típusú ter­melőszövetkezet tagjai ötven mázsa kenyérgabonával járultak hozzá. a teirménybegyüjtéshez, míg a nagydobosi I. típusú tszcs tíz mázsa felesleget ajánlott fel. Gacsály községben a Nemzetközi Nőnap alkalmával rendezett mű­soros esten az előadás látogatói 47 mázsa terményt ajánlottak fel. Szamosangyalos községben a ! hét folyamán Bereczki Menyhért, Bereczki Zsigmond, Oláh Ferenc, Elek Zsigmond, Oláh Ignác, Farkas Mihály dolgozó parasz­tok, mivel ‘ terményfeleslegük már nem volt, zsírból adtak be 5, sőt 7 kilót is. Kozsályban Lázi András két mázsa tengerit szol­gáltatott be, pedig beadási köte- í lezettségét már eddig is teljesí­tette. Ezek a dolgozók íet'ekkel harcolnak a békéért. a kenyérgyár dolgozói A nyíregyházi kenyérgyár dol­gozói a kongresszusi verseny ta- pasztalaait felhasználva tették meg munkafelajánlásukat április 4-re. Megtanulták, hogy a ke­nyér minőségére nagyon kell vi_ gyázni, hiszen ezzel dolgozó tár­saik egészségére is vigyáznak egyú tál. így aztán arra törek­szenek, hogy a Vorosin mozgal­mat mind szélesebb körben elter­jesszék. Ezen kívül a dolgozók a minőségi kenyér készítésére fordítanak nagy gondot. Bátyi András sütőmunkás 2 százalék­kal javítja meg a kenyér minősé, get hazánk felszabadulásának emlékére, de erre törekszenek társai is: S z ii c s elvtársnö a tészlagyárban, Hódi Sándor, aid a liszt fajlagos felhasználását is tovább javítja. Gombos Kálmán, a kenyér­gyár egyedüli sztahanovistája tu­dását fokozottabb mértékben adja át lársainak és rendszeresen fogja oktatni a tanulókat. TELJESÍTIK FELAJÁNLÁSUKAT AZ ALKALOIDA DOLGOZÓI Töretlen lendülettel versenyez­nek továbbra is az Alkaloida munkásai. Megfogadták a Párt­nak, hogy a kongresszusi ver­senyt nem hagyják abba, ha. nem még nagyobb eredmények elérésére törekszenek. Ezt tartja szem előtt Keszeg! Sándor elvlárs is, a kongresszusi verseny leg­jobb egyéni versenyzője. Most to- ! vább emeli teljesítményét. Leg- i utóbbi 154 százalékos eredményé­vel újra legelöl jár az egyéni ver­senyben. Terebes Sándor elvlárs, brigádvezető eredménye sem ma­radt el mögötte. A brigádok ver­senyében a legjobb kongresszusi brigád vezet. A „Kossuth” bri­gád tagjai most arra töreksze­nek, hogy április 4-re telt mun. kafelajánlásukat teljesítsék. Ezzel ünnepük hazánk felszabad! !ását, a hős szovjet embereket, a békét. Eredményük 117 százalékos. To­vább kell fokoznia az eredmé­nyét a Kuripla-brigádnak, amely a rossz munkaszervezés miatt elmaradt a versenyben és még a 100 százalékot sem érte el.-------—O--------­Előadás a Magyar Tanácsköztársaságról Ma este 6 órakor Mérel Gyula elvtárs tart előadást Nyír­egyházán, a Pártoktatás Házá. ban a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának évfordulóján. A nyíregyházi dolgozók tisztelet­tel emlékeznek ezen az évfordu­lón azokra a hősökre, akik nem kímélték erejüket és életüket a nép ügyéért 1919 őszén. Tiszte­lettel emlékeznek Szamuelly Ti­borra, Nyíregyháza preletárhő- sére. Az előadáson résztvesznek a pártvezetőségi tagok, propagan­disták, lömegszervezeti funkció, nárusok, valamint az iskolák tör­ténelem előadói. A versenymozgalom a mezőgazda­sági munka területén is érvényesül. Számos felajánlás, versenykihívás hangzott el. Fábián elvtárs. nagyha­lászt párttitkár a minisztertanács nö­vényápolási határozatának alapján egyéves versenyre hívta ki az érte­kezleten a kemecseieket. A tiszaesz- lári „Vörös csillag" április 4-re vál­lalta hogy befejezik öntözőcsator­nájuk építését. Kihangsúlyozták az értekezletek, hogy a tszcs-fejlesztés nem kam­pány és elsősorban példás gazdasági munkával kell a további sikert meg­alapozni. de az árkádéról sem feled­kezhetünk el. Állandó felvilágosító munkával kel felhívni a dolgozó pa­rasztok figyelmét a termelőcsoportok eredményeire. Felszólalások hangzottak el a DISZ szerepéről, de megmutatkozott az Is, hogy alapszervezeti titkáraink egy- része még nem érzi át teljesen és nem tekinti állandó feladatának a DISZ szervezet Irányítását. Minden egyes értekezleten meg­nyilvánult a résztvevők nagyfokú ak­tivitása. 18—20 hozzászóló volt álta­lában és a jól felépített, alapos be­számolókhoz kapcsolódtak. Azt mu­tatta hogy megértették a Kongresz- szus határozatai alapján rájuk váró feladatokat és meg is akarják azo­kat valósítani. A következő nagy feladat vár most rájuk: a vezetőségi ülések és az utá­na következő bizalmi értekezletek jó előkészítése, hogy segítségükkel biz­tosíthassák az elkövetkező taggyű­lések sikerét, azt, hogy minden egyes pártiag. majd a pártonkivüliek töme­gei is világosan lássák maguk előtt a Kongresszus által elénk tűzött fel­adatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents