Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-24 / 46. szám

1551 FEBRUAR 54. SZOMBAT Segítsék jobban as új fehértói DISZ szervesetek tagjai a szövetkezeti gazdálkodás győzelmét A lelkes mozgalom, amellyel. az újfehértói fiatalok kiérdemelték Pártunk Megyei Bizottságának di­cséretét, további, az eddiginél na. gyobb lendületet ve l az utóbbi he­tekben. Győré József elvtárs leve­léből az elismerő szavak mellett azt h olvashatták a DISZ szervezet lag. jeti’ hogy ,,egy pillanatra sem sza­bad megfeledkezni azokról a futta, lókról sem, akik még szervezeten kiviil vannak“. A DISZ szervezet taglétszámának rohamos növekedése azt bizonyítja, h'-gy a figyelmeztető szavak mélyen bevésődök a DISZ fiatalok emléke. setébe. Felüílágosító munkájuk nyo.1 mán seregeitől léptek be az eddig szervezetien kívül álló fiatalok, akik a jövőjükért harcoló, jövőjüket épl ő Párí Kongresszusát a Párt- vezelte szervezet tagjaiként ckarlák ünnepelni. Az új fehértói DISZ központi szer. vszete 71 helyett már 1S6 tagot számlái. Központi szervezett mert a Megyei Pártbizottság levele a külső résziek fiataljaihoz is eljutott. Károm új DISZ szervezet alakult azóta a külső részeken. Múíyváakertbtn 41 dolgozó paratst ifi 2 hete alakította meg a DISZ szer­m«ree és mindjárt meg is válasz­tói dk vezetőségüket. Nem akármi- lycn alakulás volt ez. A meghívot­tak nagy meglepetésére már kultúr­műsorral készültek fel> amit titok- bén tanul.ak meg a mílyvásker'.i fiat dole. Vállalást is tettek mind­járt. Sikeresen előadott színdarab. jukkái és népi táncszámaikkal há­rom helyen lépnek fel a Pártkon­gresszusig. Lelkesen hallgatták végig Győré elviárs levelének soráét. Nyolcvan­ra akarják kiegészíteni laglélszá. Pinkát a Kongresszus napjáig. A hét elején már 5S-an voltak. So.k tisnkemberre vau szükség az Síévé» tervben A gépállomás főgépésze, Boros elv- társ rendszeresen látogatja őket, a gépkezelés csínja-biti;«‘ nagy lelke­sedéssel tanulják. Aztán olvasgat­nak. 10—12 könyvet visznek kí ecyztrre a községi szervezet könyv, túrából, aztán hetenként cserélik. Ez még persze nem elég, hiányzik míg a Szabad Ifjúság olvasákört hogy rendszeresen tudják biztosíta­ni fejlődésüket. Kisszeg egyházán 34 taggal alakult meg az új szervezett Ktemicskén pedig 27-en alakítónák meg kiét heile új DISZ szervezetüket. Há­romszázan jóval felül van már a lelkes fiatalok szórnia (nem, számítva a tszcs, gépállomás és állami gaz. dóságok fiataljai 1). akik estiéről es­tére lekeresi';, második otthonukat, e DISZ helyiségeit. Nemcsak a kulöúrmunJka, a sport­kör dk munkája, a rádiói a vidám élét az, ami a szervezetbe vonja őkét, hanem az, hogy tudják: ez a Párt legfontosabb tömegszerve- te le. Így jutnak közelebb a Párt. hoz, így segíthetik a Párt munká­ját. hogy a Komszomol fia baljainak példáját követve egyre nagyobb Vészt vállaljanak magukra az ifjú­ság hr.zája, a szocializmus építésé­ből. Nehéz lenne felsorolni azokat az újféhéről fiatalokat, akiket már eddig felemelt a Párt és vezető he. Igen segítik az új világ formálásit, sokan tanulnak felső iskolákban, vagy szakmunkásként építik a ter­vet, mások néphadseregünk tiszti egyenruhájában védik békés építő munkánkat. léphessenek a fejlettebb gazdálko­dás útjára. Ißy gondolkozott a mályváskerti DISZ titkára és elnöke is és most az ,ö" világrész" erejét n&irelik fel­világosító munkájukkal. Eredmé­nyes munkát végez az „Áchim András“ DISZ szervezetiének egy pár tagja is, de ez mind kevés. A szépen fejlődő újfehértói DISZ szervezetek tagjai akkor végeznek igazán jó muwfcáti ha a többi fel­adat mellett az eddiginél jóval ko­molyabban foglalkoznak a legna­gyobb feladattal. A Párt népneve, m mellé zárkózva segítsék elosz­latni családjuk, ismerőseik kéte­lyeit, könnyítsék meg felvilágosító munkájukkal azt a hatalmas fordu­latot, amellyel Vj fehér ló dolgozó parasztsága a szövet leezeti gazdál­kodás útján indul el. Sz. X. Üj termelöcsopart alakul! a tornyaspftlca! Ricsikalanyán és a nyiregyházl Ságvári-telege i Nemcsak a községekben, de a tanyákon is híre futott, hogy Túr* keve példáján megyénkben Császlón és Tisztaberekén minden dol­gozó paraszt rálépett a szövetkezeti gazdálkodás útjára. A termelő­szövetkezeti mozgalom napról-napra növekvő sikere fellcikesítelte a tornyospátoai Ricsikatanya dolgozó parasztjait is és hosszú vajúdás után ők is megalakították a lermjlőcsoportot. Mega'aku lésük a'kal- mából a köveikező szövegű dísztáviratot küldték Pártunk megyei bi­zottságához.- „Mi, a tomyospálcai ricsikatan yai dolgozó parasztok harcos üd­vözletünket küldjük Pártunk Megyei Bizottságának abból az alkalom­ból, hogy a dicsőséges Szovjet H atísereg megalakulásának 33. év­fordulóját ünnepeljük. Ezt a napot mi azzal tesszük emlékezetessé, hogy 13 csatád 33 taggal első típusú csoportban kezdi el a szövet­kezeti gazdálkodás*. Pártunk Kongresszusa után tovább folytatjuk felvilágosító munkánkat és újabb dolgozó parasztokat nyerünk meg csoportunk számára.” A nyíregyházi Siágvari telep dolgozó parasztjai is új életeit kezd­tek. A városi páríb zoítság felfigyelt az ottani doigozó parasztok ér­deklődésére és népnevelőket, a városi aiapszervezetek titkárait és dolgozó parasztjait küldte segítségül­Az ottani parasztok közül Pál István irta alá legelsőnek a belé­pési nyilatkozatot, aztán a nyíregyháziakkal együtt indult el többi kö- zépparaszttársához. Szerdán este 18 család 74 hold gyümölcsösön és 10 I hold szántón meg is alakította az első típusú termelőcsoportot. B sírnia?! Mgszók együttess« beszélték meg előadás alán IPárfMär“ című szovjet fűm tanulságait Aa. eddigi eredmények még csak kesdet-hesdete És ezt nyitott szemmel látják az újfehértói fiatalok. Czine Sándor, Gyulaházi Margit, vagy Mester Sa- nyi előtt már nem az a kérdés, hogy az elemi után Vereshez, Neubauer, hoz, vagy Nánásihoz ménjénél: e cselédnek örökős nyomorúságra, A határtalan lehetőségek még csak most tárulnak ki elöltük, de már látják a jövőt’ amely ez övék, amit senki sem vehet el tőlük. Hárman a Dunai Vasműhöz mennek, öten jelentkeztek legu óbb Pestre a kis- motorszerelő tanfolyamra. Több helyre is mehettek volna, de ők a motorhoz húznak inkább. Mester Sanyit « traktorhoz húzza a szíve. Ilát így kerekedik a fehértói fia­talok előtt a jövő képe. de egyről azért legtöbben megfeledkeztek. Ha Gyors cUt'.árs levelét ismét elolvas­sák. ezt is megtalálják benne: ,,Az önkéntesség elvének szigorú beíar- tásávai fokoznia kell a DISZ-nek a felvilágosító munkát és meg kell könny', cni a dolgozó parasztok szá­mára a termelőszövetkezeti csoport­ba való belépést." Bizony meg kell azt mondánk hogy az újfehértói DISZ tagjai kö­zül igen kevesen vesznek részt eb­ben a munkában. Legtöbben meg. hátráltak a feladattól. Látják, hogy a falu milyen hatalmas léptekkel halad az új felé, napok alatt 50 csatád választotta az új, a jobbik utat. de kevés DISZ fiatal mondhat- ja el, hogy ennek’ vagy annak a családnak „én könnyítettem meg ezt a lépés1". Legtöbbjükre otthon vár az első és talán legnehezebb feladat. Ide­gennek addig hiába magyaráznak, amíg visszavághatnak azzal, hogy „tlő'ob masatokat agitáld meg". Elő­ször saját maguknak kell megtanul. n.i. hogy mi is a szövetkezeti gaz­dálkodás. Mester Sanyi hamar meg­értette, hogy ha traktoros lesz, ük­kor nehezen tud forogni az édesapja 7 holdján és a szülei életé is akkor kőnnyebbedik. válik jóra, ha meg­alakul a Bódé tagban is az I-es cso­port. Gondosan elolvasta az I-es típust ismertető füzetet és így ma- gyarázza otthon- hogy Tóth Laci bácsi, a legjobb gazda példáját kell követni, aki még soha nem csinált bolondságot a 10 holdján. Czine Sa­nyi is hasonlóképpen tett. Megmu~ gyarázta otthon, hogy hiába a nagy iparosítás, ha a mezőgazdaság meg a régimódit folytatja. Hiába gyár. tanúk a motorokat a gyárban, ha nincs megfelelő hely ezek használá­sára. Márpedig az iper mindig főbb meg több géppel akarja könnyíteni' jövedelmezővé tenni a paraszti munkát. Azért megy a sok fiaital Is a gyárba átképzésre. Ezért mehet ő is. Édesanyjának már be Is je­lentette a szándékát. Mesgyéjük éppen Tóth Laci bácsiékéval ha'já- ro s. ö gém akar lemondani a 30 százalékos traktor -művelési kedvez­ményről, a 20 százalékos adóked­vezményről, meg persze a maga­sabb terméseredményről, amit az egyes típus jelent. Tóth Mária, a kismacsi DISZ tit­kár is együtt járja a családokat a községbeli népnevelőkkel, hogy má­sok is köve hessék példájukat- rá­Nyírm i h á lydi ban új term elő csoport alakult NvírmihálycU dolgozó parasztjai a legszebbel ünnepük a Párt n. Kongresszusát. A Párt tanításait, Iránymutatását követve meg­alakították új termelőszövetkezeti csoportjukat. Az új III. típusú termelöcsoport dolgozó parasztjai táviratban üdvözölték a Párt Megyei Bizottságát. „A Pártkongresszus tiszteletére alakult III. típusú termelócso port dolgozó parasztjai forró üdvözletüket küldik s ígérik, hogy helytállnak a szociá'izrmts építésében, Nyírmlhálydl tennolöcso- fori,” Í9 Az elmúlt héten olyan élményben volt részük a vásdresnaményi dol- goeóknrk: amely sokáig emlékeze­tes marad számukra. A szovjet film­művészet eddig látott alkotásai mind nagy hatást válóttnk ki a látoga­tókból, meggyőződtünk a szovjet filmek hatalmas nevelő erejéről. Most ,.A párttiíkár" című film be­mutatóján az eddiginél még erőseb­ben éreztük felemelő, lelkesítő ha­tását. Már előzőleg olyan nagy volt az érdeklődés, hogy napokkal előbb el­fogylak a jegyek. Hogy milyen nagy befolyást gyakorolt a film az embe­rekre, abból is megállapíthatjuk, hegy előadás után a közönség üAW része együtt maradt, hogy közösen beszéljük meg a filmben látottakat- Először történt ez meg Naménybm. Várga Andrásra a szovjet embe­rek önfeláldozó bátorsága hatott legjobban. Láthatjuk ebből a fűm­ből is mondotta< hogy a szovjet népnek mennyi hős fia áldoz:la éle­téi azért, hogy az emberek milliói, a mi népünk is szabadén fejlődhes­sen ... De figyelmeztet is ez a film bennünket arra, hogy nálunk Is van az ellenségnek „Oriovjakém­je, aki a romlásunkra tör. Ezek kö­zé tartóznak községeink sorában a kulákok is, akik szabotálják a ter­ménybeadást és rágalmazzák a tszcs 11. Székely Sándomé is sokat tanult a filmből. A népnevelő munkát né­ha áldozatnak tartottál:, fáradlsi- gosúak. MoSÍ lájáki hogy mi is az igazi áldozat, az a hatalmas érzés’ amely 1 a szovjet partizánokod, a legjobb há.zafiakat úz önfeláldozó harcra ösztönözte. Méltóknak kell lennünk arra az áldozatra, amelyet a szovjet emberek hoztak ériünk. Gál János sokat gondolkozott ez­előtt, hogy bírt meg a szovjet nép 14 ország támadásával az interven­ció éveiben. Most a filmben látta, hogy az igazi hazaszeretet hegye­ket képes megmozgatni­Vedres elvtárs most látta igazán, hogy mit is jelent a párlKtkúr a Szovjetunióban. Most látta — mon­dotta, hogy mennyit kell fejlődnie, hogy jellembem erkölcsben, szerve, zőicépességben, éberség terén, az emberekkel való foglalkozásban megközelí’se a szovjet pártat kárt Kiemeltük még a filmből azokat a részeket, amelyek az igazi haza­fisúg, a proletár nemzetköziség pél­dájául szolgállak, amelyeket felvi­lágosító munkánk során fel fogunk használni. Elhatároztuk, hogy « szovjet filmek megbeszéléseit a jö­vőben folytaim fogjuk, högy min­dennapi muákánk során minél na­gyobb segítséget jelenthessenek. URAY MIKLÓS, Vásárosnamény A NÉMET DEMOKRATIKUS köztársaságban minden KÖZSÉGBEN LÉTESÜU IFJÚSÁGI OTTHON A Német Demokratikus Köz­társaság kormányának tagjai jóváhagyták az ifjúság támoga­tásáról szóló törvény végrehaj­tási utasítását. Miszerint min­den község köteles a Szabad Német Ifjúsági Szervezetnek otthon céljára díjtalanul helyi­séget adni. Teljesítették kongresszusi felajánlásaikat a kótaji „Lenin“ termelőszövetkezet tagjai Csütörtökre már alig maradt valami. Ha a kó­taji „Lenin” termelőszövetkezetben egyesült dol­gozó parasztok arra a gyűlésre gondolnak, ame­lyen kongresszusi felajánlásaik;)1, megtették, jól­eső érzés járja át őket. Az ő gondos munkájuk is élőre segítette a jobb élet alakulását, szebbé tették a kommunisták minden magyar doigozó nagy ünnepét. De nézzük csak sorba. A trágyát már rég ki- hordták a földekre. A jövő héten indulhatnak a traktorok. A mai nappal befejezik a gyümölcsfák metszé­sét. Versenyben dolgoztak. Gyors és jó munkát végeztek. Nagy Pál brigádvezető a munka meg­kezdésekor megmagyarázta, hogyan keli végezni a metszést. Gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Jó kertész. Tapasztalataiból igen sokat ad munka­társainak is. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy K'ss Ferenc bizony jócskán elmaradt. Ritkán csattan ez olló s szinte hallani lehet, hogy a Feri csak tétovázik. — Nem tudom melyüket vágjam le, melyiket liagyjam meg — mondja kis bosszúsággal. A duz­zadt rügyekre mutat és a szemén latszik, hogy sajnálja levágni őket. Hogyisne! Tavaly a jég vette el a termés jórészét, az idén meg mi legyük tönkre, akarattal?! — Hát a kukoricát meghagyjuk-e sűrűnek? Csatornádé volna az és nem teremne egy csövet sem. Talán mogyorónyi almát akarsz ősszel, szü­netelni? Mert, ha nem ritkítjuk most meg, bizony úgy járunk vele! Pár percre elkérte Kiss Feri ollóját, ügy ma­gyarázta, hogy melyiket kell meghagyni, mely'két levágni... AZ ALLATTENYÉSZTÖ-BRIGAD is nagyobb gonddal végezte munkáját azóta, hogy felajánlást tettek a Párt Kongresszusára. A tej- hozam kétszeresére emelkedett a felajánlás 61a. pedig a tehenek nem esznek se több, se jobb ta­karmányt. Bátyó József a megmondhatója, hogy érték el ezt az eredményt Nem pazarolták a ta­karmányt. Pontos időben etetik, itatják a jószágot. Még a sóadagot is megkaoja mindén tehén, min­den nap pontosan. A fejők pedig iparkodnak, hogy m'nd'g egész munkát végezzenek. .Fintor György, a sertések gondozója nem volt ott azon a gyűlésen, amikor a többiek felajánlást tettek. De ö sem marad: ki a szép versenyműn­kéből. Azt javasolta a vezetőségnek, hogy a szö­vetkezet tagjai fertőtlenítsék a fiaztatót, nehogy valami betegség elpusztítsa majd a malacokat. A kifutót is rendbe kellene hozatni — mondta Fin­tor György « ma már téglákkal kirakott malac- kifutó szolgálja a, nagyobb tisztaság ügyét, A háborúban megrongált két épületet is át­alakították már hizlaldának, most végezték az utolsó meszelőhúzásokat rajta. Jó munkát végez­tek, akik itt dolgoztak. Egy’kük, Dankó Irén még két családot is behozott a termelőszövetkezetbe. Angyal Józsefnek, az egyik- új belépőnek máris nyolc munkaegysége van. örömmel doigoz'k a nogy családban. AZ IFJÚSÁG lelkes munkával vette ki neszét a kongresszusi előkészületekből. Még szépítésre is fu'otta ide­jükből. Szépen rendbehozták a csűröskertet, amit bizony eléggé megviselt az a 275 baromfi, anvt a nyáron vettek a szövetkezetiek. Rendbehozták a termelőszövetkezét irodáját is a fiatalok. Klme- szelíék, fet is díszítették, hadd lássa mindenki; ünnepre készül a kótaji Lenin szövetkezet. így teljesítette felajánlásait a termelőszövet- ■ kezet. Elvégezték azokat a belső munkákat, ame­lyek — ha későbbre maradnak hátráltatják a tavaszi munkát. A jövő héten pedig? Hát igen, a jövő héten megkezdődik az igazi nagy munka kinn a földe­ken. A termelőeszközöket, a szerszámokat rond- behozták, azokkal nem lesz baj. Kezdődhet a mun­ka. A jövő héten vetik a mákot. Aztán majd jön a tárcsázás az árpa- és zabveíés, a tavaszi mű­trágyázás, meg a többi tennivaló. Kemény mun Ka vár rájuk egészen a betakarításig. Fel i* készül­tek rá. Régi hibák kiküszöböléseképp megszervez­ték a brigádokat, a munkacsapatokat. Közös aka­rattal dolgoznak szövetkezetük, a* egész dolgozó nép gazdagttlíiáért. r q.

Next

/
Thumbnails
Contents