Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-23 / 45. szám
1051 FKBKÜAE 23 PÉNTEK 5 r Ujahh lépésekkel halad előre az új felé Uj fehértó Nagy volt a nyüzsgés az újfehértó főtéren. Csapatosan érkeztek a ncpmvelSk a pirtház épületéhez, hogy beszámoljanak mai ú'juk eredményiről. Akik végeztek oda. bzn\ azok most a kapu elölt hall. peták a tanács hangos híradóját, a új neveket, amelyek bizonyltot. rá«- hogy mai munkájuk sem folt hiábavaló. Újabb és Újabb csaló, dók értették meg szavaik nyomán, hogy a. magasabb termésátlagot, jobb életet' könnyebb munkát csak a szövetkezeti gazdálkodáson ke- resz ül érhetik el. A Bodó-tagban is megtört a jég Délelőtt, a 10 holdas Tóth László hangját hallhatták a fehértóiak a hangszórón keresztül. Az- ,,Áchim András“ (»2 eredménye rá se maradt hatás nélkül, de mostanáig gondolkozott. Főhadnagy fia magyarázta meg nekv hogy nemcsak a saját boldogulását tolja hátrább a húzódozással, hanem árokét is, akik az o pé dáját szeretnék követni így aztán szerda délelőtt so. kan állta.k meg a hangjára a piactéren, .-ntcsak Tóth Laci bácsi is bent van már'. özvegy Stiles Mihályné. a pártház gondnoka is aznap írta alá a belépési nyilatkozatot, 10 holddal lépett be az I-be. Az utolsó napok- ban keveset lá'.tták, még a vezetősé- ge:. is kerülte> csafc éppen, ha fontos volt. valami ,,hivatalbólakkor került elő■ Tóth elvtársik, meg a helyi vezetőség nem nagyon erőltet- ték. hadd gondolkozzon. Félfüllel azért csak hallgatta a népnevelők b-számolói!' hogyan hajlik a falu az új felé. Végigolvasta titokban az I-es típus működési szabályzatát aztán szerdán már nagyon elgondolkozva járkált a vezetőség szobájá. ban. Vízi elvtárs pór szóval segítette a kételyeit eloszlatni' utána egy aláírás és özv. Szűcs Mihályné tel- jes jogú tagja lett rz „öt világrész" nek. Ma. már kevés lelkesebb népnevelőt találunk a mindig mo- solygó asszonynál. Es a hangszóró sorolja tovább a neveket Hegedűs Lajos 7 holdjával szín’ tén az 1-es csoportot .választotta. Péntek László a Mályváskertben irta alá a belépési nyilatkozatot Miká eivtárs szavára, öl holddal lépett az <öt világrcsz"-be. A többiek az ',Áchim András" t válasz, tolták, amely hét családdal erősödött ezen a napon, özvegy Barcs ! Andrásáét Szincsák Mihály meg Móré Erzsi a kisváráéi tralztorista lány látogatták meg. 3 holddal lé- jpett be szavukra az ,Áchim András“ szövetkezetbe. Az! választotta az 5 holdas Papp János is> aztán Lakatos Erzsi, Bajosán Demeter, Dudás Kiss József, Lippai Lászióné a piactéren irta alá a nyilatkozatot, Bencs elvtársnak nem is kellett sokát bestéin e• Lippainénak meg volt az elhatározása már, csak a népnevelőket vár,a. Egyedül vagyok — magyarázta, — magamnak kell így mindennel vesződni, akármilyen munka. vagy ügyes-bajos dolog az. A csoportban arra a munkára oszlanak majd be, amihez legjobban értek és nem kell megszakítani magam a legnehezebbel is mint eddig. Aztán látom, hogy mit kerestek ott. az ismerőseim' messze j maradtam én tőlük. Hallgatják a hangos híradó híreit, a 11 új családot, akik a mai napon döntöttek, hogy a jobbik U<al i>á- laszíják. Persze jobbak is lehetné- j nek az eredmények, ha türelmesebb és lelkesebb a népnevelők munkája, ha nem igyekeznének vissza sokan már két óra körül eredmény nélkül. Elfelejtik ez elvtársak, hogy UjfehértÓMk van olyan része is, ahol még soha nem jári népnevelő, ahol ’ a kulákhozngságok, a klerikális reakció mérge vezette félre eddig az embereket. Ezt tapasztalták Pataki és Fényes elvtársak is akik a Vasúl-utca környékét, járták. A reakció hangja csendült ki nem egy helyen, a válaszokból, amikor cső. porijuknak> a fényesUtkei tszcs nek eredményeit ismertették' a saját 7 és fél ezer forintos jövedelmeikről beszéltek. Türelmes munka kell ilyen helyeken és alaposan fel kell erre készülni. Nemcsak a hármas típusú csoport működését kell is' memi&k, hanem a kézhez kapott füzetkékből tanulják meg az Kés és Il-es típusú szövetkezet munka• ját is Sok elviársnál azért nem lehet eredményes a munka, mert nem tudnak megfelelően felelni az 1-es tij.ussai kapcsolatos kérdésekre, A hé holdas Szűcs János azzal válaszolt., hogy egyénileg is többet termel majd sokkal az eddiginél. Ilyen helyen nem kell sajnálni a fáradságot, hogy meggyőződhessen: csak a nagyüzemi gazdálkodás képes biztosítani az állandóan emel. kedő terméshozamot, a legújabb tudományos tapasztalatok, a legmodernebb gépek és szervezett mun «• «• ünnepi hangulat han tartottuk meg kongresszusi taggyűlésünket Miénk lesz a Párt zászlaja — fogad fák az Alkaloida dolgozói A napokban kongresszusi p'ártnapot tartottunk üzemünkben, ahol kiértékei ük a versenyeredményeket és újabb felajánlásokat tettünk a Pártkongresszus tiszteletére. Dolgozóinkat nagy örömmel töltötte el az a tudat, hogy a Párt zászlajáért folyó versenyben a mi üzemünk van az élen. Mi cgyesü't erővel törekszünk arra, hogy első helyünket megártsuk. Már úgy érezzük, hogy itt van üzemünk ormán és ez újabb, nagyobb eredményre lelkesít. Tudjuk, hogy a többi üzemek is ezért versenyeznek. Keményen meg kei! küzdenünk azért, hogy végleg mi tűzhessük ki a zlászlót. Hát csak versenyezzenek! Mi áll- juk a versenyt és azt üzenjük a Vulkánnak, a nyírbogdányi Ásványolajipart Vállalatnak és a Magasépítési Vállalatnak, hogy fogják meg a munka még komolyabb végét, mert mi nem akarjuk átadni az elsőséget. Reszegi Sándor élmunkás elvtársunk újabb munkafeiajániást tett a Kongresszusi Hétre- Bejelenteti«, hogy új eljárást alka'maz és ezzel még nagyobb százalék morfint nyer ki. A „Vörös Csillag” brigád nevében Tóth Lajos II. mondta, hogy kevesebb anyaggal, kevesebb idő alatt jobb eredménnyel fognak dolgozni ezen a héten. Kató Károly a Kabai-brigád nevében határidőelőtti szállításra tett igére- tett és így minden brigád megígérte, hogy ezen a héten, a győzelmek hetében jobb eredménnyel köszönti a Párt Kongresszusát. Mezei főmérnök elvtárs azonnal kiértékelte a munkát és február hónapban ütemtervünket 20—22 százalékkal tudjuk túlteljesíteni. Egy cél lebeg e'őttünk és pedig az, hogy elnyerjük a Párt zászlaját, k'érde- meljük Rákosi elvtárs dicséretét jó munkánkkal. Előre hát a kongresszusi zászló elnveréséért! Tárnái Gyula üzemi levelező. Biidszentmihály. ka segítségével. Szűcs bácsi a 7 holdján soha nem tudja egyedül elérni, hogy krumpliültető, krumpli’ szedő, répaszedő gépek, Sztálinye. ccfc műveljék a földjét és kombájnok kíméljék majd meg a kaszálás, cséplés kínjaitól. Soha nem tudná elérni hét holdján. hogy a fiaiból nevelkedett, egyetemet végzett mezőgazdászaic valósítsák meg a gyakorlatban a micsurini tudó. mány legújabb eredményeit. Csak a nagyüzemi gazdálkodás valósíthatja meg Ujf éhért ón is a fürdőszobás szőve kezeti lakásokat, a milliomos kolhozok gazdag életé’. Ennek a csíráit, a termelőszeve kezeli Uj’ fehértó gazdagodó életének alapját tekintette meg nyáron Rákosi elvtárs az Achim András termelőszövetkezetben tett látogatásakor. Erre a látogatásra, Rálcosi elvtárs tanácsaira emlékeztek vissza a termelő- szövetkezet zárszámadásán js> amikor 460.000 forint osztatlan vagyonnal számol ok a tsz tagjai, Rákosi elvtárs figyelmeztette akkor arra is a tsz tagjait' hogy foglalkozzanak többet a: egyéni gazdálkodókkal, ne zárkózzanak magukba. Sokan ife. lejlették ezt a figyelmeztetést a tsz tagjai közül, különben nem huszonötén vennének részt közülük a felvilágosi, ó munkában. Két meglett korú ember álldogált estefelé a piactéren. Az egyik nagy, megtermett, dölyfös képű alak< oldalról a földműves szövetkezet e’.ő’t álló tömeg felé sandított gúnyos te- kh e tel' úgy beszélt alacsonyabb, pohos társához. Csak akkor komo. rod ott el az ábrázniuk, amikor a hangszóró. az ú.i nevek sorolásával jelezte, hogy egy-egy lépéssel ismét előre jutott a falu. Egy.egy névnél még a hosszúszárú tajtékpipa is meg. lendült a köpcös Taios István szó- jóban, olyan erősen koccantak össze a fogai. Mindkét kulák, Tatos is, meg Taskó János is ismert figurái a falunak Tatos még az elmúlj esztendőben is azt hüte, hogy folytathatja a régit. A DÉFOSZ intézkedésére f.ze te ki fogcsikorgatva az elmúlt tavaszon alkalmazottja 1.500 forintját. Egy esztendőn át üzgéU.e ron. gyosan, fizetés nélkül az emberét. Nyáron gyümölccsel fekelézett, a széna-, a terménybeadást elszabotálta. Táskával jól megértik egymást. Nem fogynak ki az ötletekből, hogy régi mesterségüket, a nép szipolyozását, félrevezetéséi folytathassák. Módjukban van , mindkét- len,' na meg Veres, az egyes szá. j mű díszpéldány és még jó pár ku’ j láktársuk a görögkalolikus egyháztanács tagjai, ők a , fejesek“ és hát sok még a hiszékeny ember, akit félre tudnak vezetni. Mint a télen is. Pár odave'^elt sző. fülbe súgás és máris indult a roham a zsírért. húsért az üzletek• ben. Taskó János pedig egymásután vágta a disznókat, persze feketén, aztán jöhetett a vevő, 40 forintért adta a zsír kilófát. A pincéjében jól felszerelt hentesüzemet találtak. Most újabb ötlet jutott az eszükbe. A petróleum. Nem sok szó kellett hozzá és délutánra már a falu végéről is ott sorakoztak az asszonyok a földművesszövetkezet előtt. Pedig a külső részeken is van egy pár üzlet, ahol már reggel mértek petróleumot. Csodálkoztak is a földművesszövetkezet alkalmazottai, hogy sok petróleumot üvegnek ece', vagy pálinka szaga volt., úgy látszik sok helyen eltört aznap a petróleumot üveg. Hát így volt. Tatos meg Taskó nyugalmasan felsétáltak a piactérre és nem is titkolt örömmel figyelték „jó munkájuk eredményét“> a szövetkezet előtt lármázó asszonysere. get. Újabb formája ez a támadásnak, hogy a falu népének figyelmét el. fordítsák attól a forrongó álalaku" léstől' amely az újfehértóiákat is hatalmába kerítette. A népnevelők figyelme terjedjen ki erre is, le kell leplezni az ellenség ilyesfajta támadását is, amely gálát akar vetni a falu fejlődésének, a diadal ma- san előretörő új életnek. Sz. IKongressrjisi taggyűlésünkről akarok beszámolni. Erre a nagy napra ünnepi hangulatban készültünk és ünnepi hangulatban tartottak meg taggyűlésünket. A feldíszített teremben majdnem valamennyi párttag és tagjelölt összegyűlt. Alig hiányzott valaki. Tudtuk azt, hogy ez a taggyűlés most számvetés lesz: milyen munkát végeztünk az Országos Kongresszus sikere érdekében. Beszéltünk a taggyűlésen a Kongresszus jelentőségéről: aról, hogy dolgozó népünk kiemelkedő eseménye a kommunisták legjobbjainak országos tanácskozása. Megbeszéltük az elvégzett munkát. A termelőszövetkezeti mozgalom kérdésével foglalkozva megállapítottuk, hogy bizony sok olyan párttag és tagjelölt van, aki nem mutat példát. Természetesen a párttagsággal szemben is megengedhetetlen a kényszerbelépés, tiszteletben kell tartani az önkéntesség elvét — azonban a kommunistáknak a szocializmus építése élharcosainak kell lenni. A taggyűlésen felszólalt az egyik dolgozó paraszt párttagunk és bejelentette belépését a termelőszövetkezeti csoportba. A kongresszusi felajánlások kiértékelése során megállapította a taggyűlés: vállalt kötelezettségünknek nem teltünk eleget. Minden párttagnak és tagjelöltnek arra kell törekednie, hogy minél rövi- debb időn belül jelenthessük kongresszusi felajánlásunk teljesítését. A munka, a termelés megjavításának előfeltétele az erős párt- szervezet. Ezért állítottuk taggyűlésünk középpontjába a páriépités kérdéseivel való foglalkozást. Szép eredményeket értünk el ezen a téren. Javult a pártszervezet összetétele, erősebb lett a pártszervezet. Ezelőtt kilenc hónappal 18 tagja volt csupán pártszervezetünknek, s ezek egyharmada tagjelölt volt. Számos olyan tagjelöltet lehet találni, aid nem tudta a tagjelöltek kötelességeit. Azóta már sok új tagot és tagjelöltet vettünk fel s közöttük középparasztokat. Rákosi elvtárs útmutatásai hatalmas segítséget jelentettek pártépítési munkánkban s az élet minden területén hozzásegítettek bennünket a jobb munkához. A pártépítéssel kapcsolatban beszéltünk az oktatás kérdéséről is. Többen járnak politikai iskolára, azonban még mindig sok a hiányzó. Vannak olyanok, akik ugyan eljárnak a politikai Iskola előadásaira, azonban soha nem szólalnak fel. Ezen a téren Is javítani kell. A taggyűlés végén úgy éreztük valamennyien, hogy megerősödtünk! A kritika és önkritika fegyverével élve új erőforrást jelentett a taggyűlés további munkánkhoz. Ez a taggyűlés nemcsak a mi ügyünk volt, hanem a faiu ügye is. A taggyűlés a falunak Is erőforrás volt. Jobb munka fogja ezt bizonyítani. ■' „ ,Tá"ós! Pártbizottság figyelmét szeretném felhívni egv ame*y a taggyűlés előtt történt. Az ünneni taggyüá.re készülve, díszítettük a pártszervezet házát. Néhány zöld A" m lett volna szükségünk. Két elvtársnő r -ént el az állami gazdaság Kertjébe néhány zöld gallyért, a Rákosi elv társ képe alatti vázái a. Az állami gazdaság telepvezetője azonban gorombán akadékoskodott. Kiskirálykodiisi hajlamának már nem egyszer tanujelét adta. Megtörtént az, hogy lovát az egyik dolgozó zöldséges kertjébe kötötte be s amikor a dolgozó tiltakozott; a telepvezető durván rátámadt. Azt mondta a telepvezető: „Ennek a lónak több joga van itt lenni, mint magának, mert ez a ló Gyulaházié (volt földbirtokos) volt!” A községi pártszervezet, a Járási Pártbizottság, a községi tanács már nem egyszer felhívta a magyi állami gazdaság vezetősége figyelmét arra, hogy vizsgálják Id az ügyet. Mindeddig nem tették meg, azzal az érveléssel, hogy az illető: „jó szakember". Javasoljuk, hogy nézzék meg az elvtársak alaposan, hogy a „jó szakember” álarca mögött nem rejtőzik-e az ellenség?! A Párt- kongresszus arra is figyelmeztet bennünket, hogy fokozzuk éberségünket. ZAHORAK JANOS, Napkor. A Pártkongresszus sikere érdekében még főbb munkát végzünk Szerdai számunk „Villám’* rovatában azt írtuk> hogy a Nyírbogdányi Asványolajipari Vállalat dolgozói nem teljesítik kongresszusi munkafelajánlásukat. A telefonj elentést rosszul értettem, met Simonovics elvtárs, a pártszervezet titkára azt mondotta, hogy a gőzkazán dolgozói újabb felajánlásukat teljesítették már 10 százalékra. Én pedig úgy értettem, hogy egész kongresszusi munkafelajánlásuk teljesítése 10 százalékos. Hiba volt az, hogy nem kérdeztem meg mégegyszer az eredményt így történt meg, hogy az újságban is helytelen téves adat jelent meg. A Nyírbogdányi Asványolajipari Válalat dolgozói nagyrészben teljesítették a Pártkongresszusra tett munkafelajánlásokat és újabb felajánlásokatis tettek. Küzdjenek továbbra is ilven lendülettel és törekedjenek a jobb eredmények elérésére. hogy bebizonyítsák a Párt iránti szeretetüket Hámornyik Mihály, újságíró.------00------ELŐADÁS PRÁGÁBAN A MAI MAGYAR SZÍNHÁZI KULTÚRÁRÓL Vera Krilová opera énekesnő, a prágai Nemzeti Színház tagja és Walter Feldstein, a Csehszlovák közoktatásügyi minisztérium osztályfőnöke, a Manes nevét viselő prágai Művészklubban előadást tartott a mai magyar színházi kultúráról. Mindkét előadó januárban Budapesten járt a magyar szí- nikultúrát tanulmányozó csehszlovák színészküldöttséggeL A nyíregyházi 7. sz. építőipa. ri technikum és a Vasvári Pál általános gimnázium Szülői Munkaközössége a következő táviratot küldte el a közoktatásügyi minisztériumba: ,,Mi. a nyíregyházi 7. sz. építőipari technikum és a Vasvári Pál általános gimnázium együttes szülői értekezletén résztvevő szülők nagy meg-1 nyugvással es örömmel fogadtuk az iskolai fegyelem megszilárdítására tett intézkedéseket. Ezért mi mélységes hálánkat fejezzük ki a Pártnak, a minisztériumnak. Hálánk kifejezéseképpen a Párt II. Kongresszusa sikere érdekében még jobb munkát végzünk. Jeszenszki Istvánná, a Szülői Munkaközösség elnöke. Nyírbogdány as elsők kősóit