Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-22 / 44. szám

Jügy vagon burgonyát küldenek a mandoki dolgozó parasztok Budapestre Tegnap este érkezett a hír, hogy Mándok dolgozó paraszt, fai Pártunk Kongresszusának tiszteletére milyen ajándékot küldenek Budapest dolgozó népének. Úgy határoztak a mándo- kiak, hogy egy vagon jófajta burgonyát indítanak útnak. Máris hozzáfogtak a vagon feldíszítéséhez, a burgonya kivá­logatásához, hogy a szép ajándék minél előbb Budapestre ér­kezzék. Mándok dolgozó parasztjai ezzel az ajándékkal is be­bizonyítják a Párt ivánti szeretetüket, a munkásosztályhoz való ragaszkodásukat. Az amerikai airesszorok Japánnal kapcsolatos mesterkedései a hékeszerets népek határozón ellenállásába ütköznek Viktorov, a Pravda nemzetközi szemléjében foglalkozik az ame­rikai agress-zorok japáni mester­kedéseivel és ezzel kapcsolatban többi között ezeket írja: ,,Az amerikai imperialisták ab­ban a törekvésükben, hogy Távol- Keieten háborút robbantsanak ki, fokozzák mesterkedéseiket Japán­ban. Az amerikai háborús gyújtoga­tok agresszív tervei aggodalmat keltenek a japán nép azéles réte­geiben. Az országban nő a moz­galom. amely tiltakozik Japán újramiUtarizálása, az amerikai és más imperialisták politikája ellen. Japán újrafelfegy vei zése ellen széleskörű tiltakozó mozgalom bontakozott ki Kínában és rnás békeszeretö ázsiai országokban is. Ismeretes, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánykörei arra törek­szenek, hogy a japán népre olyan rendszert kényszerítsenek,rá, mely a Nyugat-Németországban fenn­álló megszállási státutumhoz ha­sonló. A megátalkodott agresszorok mesterkedései azonban — mondja befejezésül Viktorov — a béke- szerető népek határozott ellenál­lásába ütköznek.” K ONCRESSZUSlVERSEN YHIR 4 DO A Szakszervezeti Világszövetség a békeharc egyik fontos csapata hnxnyeeov elvíárs beszéde a varsói nagygyűlésen Február 20-án Varsóban nagy­gyűlést tartottak a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizott­sága ülésének tiszteletére. A gyű­lésen résztvett Dl Vittorio és a Szakszervezeti Világszövetség lob­bi tagja- Viktor Klos'ewicz, a Len­gyel Szakszervezeti Szövetség Köz­ponti Tanácsának elnöke megnyitó beszédében üdvözölte a nemzetközi szakszervezeti mozgalom vezetőt, majd Di Vittorio szólalt fel. Kifejez e elragadtatását attól a hősies alkotó munkától, amellyé! a lengyel nép építi úi életét. Elmon­dotta, hogy a háború e'ött Lengyel- országban az ipari termelés szín­vonala 2.5-szer alacsonyabb volt, mint Olaszországban. Az elmúlt néhány év során a lengyel ipar túl­haladta az olasz ipart. Lengyelországban ma nincs munkanélküliség, míg Olaszországban a hivatalos ada­tok szerint ma 2.120.000 munkanél­küli van. A Szakszervezeti Világ- szövetség feladata — folytatta a továbbiakban Di Vittorio •—: har­colni fogunk a munkásosztály élet- feltételeinek megjavításáért a há­ború ellen, a fegyverkezés ellen, a háborús gyújtogatok mesterkedései ellen, a nyugatnémetországi milita­ri z m u p. újjáélesztése ellen. V. V. Kuznyecov elvtárs. a Szov­jetunió Szakszervezeti Szövetsége Központi Tanácsának elnöke fel­szólalásában beszélt arról, hogy a Szakszervezeti Világszövet­ség a békeharcosok egyik fon­tos csapata. Most, am'kor a háborús veszély fo­kozódik, különösen szükséges, hogy a népek vegyék kezükbe a béke - Megőrzésének ügyét és végig ki­tartsanak mellette. Ma elsőrendű jelentősége van a béke megőrzésé­ért folytatott széleskörű mozgalom-* nak, amely eszköz a háborús, gyúj­togatok bűnös mesterkedéseinek 'le­leplezésére. A Szovjetuniói amikor a kommunizmus építésének hatal­mas tervét váltja valóra, rendíthe­tetlenül olyan politikát folytat, amely a háború elhárítását és a béke megőrzését szolgálja. Ezután Warnke, a Német Demo­kratikus Köztársaság szabad szak- szervezetei szövetségének elnöke szólalt fel. A német nép sem Kelet-, sem Nyugat-Németors7,ágban nem akar háborút és harcol a béké­ért. — mondotta. — Az amerikai im­perialisták fel akarják támasztani Nyugat-Németországban a hitleris­ta hadsereget. Nyugat-Németország 1 a kossá ga azonban ezzel a jelszóval válaszol a háborús gyújtogatok terveire: „Nél­külünk”! Warnke hangsúlyozta, hogy a len­gyel-német barátságot megszilár­dítja az Odera—Ne:se határ meg- állapitása. Lou's Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára hangsú­lyozta: Azok a támadások, amelye­ket az imperialisták intéznek a Szakszervezeti Világszövetség el­len, bizonyítják, hogy a Szakszervezeti Világszövet­ség híí maradt a nemzetközi proletariátus e'ött vállalt köte­lezettségeihez. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának rendkívüli ülésszaka fontos határozatokat fog hozni, amelyek még hatásosabban előmozdítják a békéért folytatott harcot. A gyűlés résztvevői határozatot hoztak, amelyben üdvözlik a nem­zetközi munkásmozgalom kiemelke­dő vezető t és tiltakoznak a Szak- szervezeti Világszövetség Központ­ja franciaországi működésének be­tiltása ellen. Zsoitánszki György, a Vulkán munkása tegnap még a 219 szá­zaléknál tartott, ma az éire tört, első lett, hogy ö nyerje et a „leg­jobb kongresszusi versenyző" cí­met. Tegnap még nem volt újítá­sa, ma már van. Újabb módszert alkalmazott a csiszolásnál, ami­vel jobb, gyorsabb lett munkája. Rákosi elvtársnak tett ígérete tüzelte öt, így érte el a 335 szá­zalékot és ez ad neki arra is erőt, hogy holnap még nagyobb legyen eredménye és most már a 350 százalék felé törjön. Nem titok munkamódszere sem. Már hosz- szabb idő óta tanítja rá Bodnár Sándort. Bodnár Sándor eddig a 150 százalékkal vívódott, ma már ö is felzárkózik a legjobbak mö­gé 215 százalékos eredményével. Soltész Lajos és Matusz Imre eredménye 298 százalék volt a Kongresszusi Hét második napján, Nagy Géza pedig 240 százalékra teljesítette normáját. A szereide I. dolgozói a legjob­bak akarnak lenni a kongresszusi versenyben. Utolérték a szereide II.-t, sőt a Kongresszusi Hét má­sodik napján már messze maguk mögött hagyták. Átlageredményük 201 százalék. ELŐRE, IFJÚMUNKÁSOK ’ A nyíregyházi Magasépítési Vál­lalat ifjúmunkásai előretörtek a versenyben, hogy beváltsák a Pártnak tett ígéretüket. Harcol­nak azért, hogy bebizonyítsák ha- zafiságU'kat, hogy valóban a szo­cialista munkaverseny élén jár ja­nak. Most a Vulkánban is újabb lendületet vett a DISZ ifjak mun­ka versenye. Nagy József és Enye- dd János ifjúmunkások az elsők lettek az öntödében. Eredményük 177 százalék. Szép eredményt ért még el a Cifra és Jámbor pár, Cifra Mi­hály és Tóth Pál, akik 161 száza­lékra teljesítették normájukat. Az üzem átlagteljesítménye teg­nap még 137 százalék volt, ma pedig túljutottak a 140 százalé­kon is. De amíg a Kongresszusi Hét előtt százalékukkal együtt emelkedett a selejt is, most ezen a téren változás állott be. Kemé­nyen harcolnak az öntödei seiejt ellen és napról napra csökken az. Tegnap még 6.3 volt selejtjük, ma már csak 6.1. Megértették, hogy nem végezhetnek jó munkát ak­kor, ha selejtjük nő, ha munkájuk egy része kárbavész. Ezért csök­kentik a seiejtet, azért töreksze­nek arra, hogy munkájuk minél tökéletesebb legyen. SZTAHANOVISTÁK EREDMÉNYE Tegnap még arról adtunk hírt, hogy Zajácz elvtárs, a munkaér- demrendes sztahánovista kőműves és Kocka János sztahánovista 150 százalékra teljesítették normáju­kat. Tegnap -még a régi módszer­rel dolgoztak — most pedig Mak- szimenkó elvtárs módszerével fa­laznak. Befejezték régi munkáju­kat, ahol nem volt lehetőség arra, hogy az élenjáró gyorsfalazási módszert alkalmazzák, de most bebizonyították, hogy ők is tudnak jobban, dolgozni, bebizonyították, hogy nagyszerű eredmények eléré­sére képesek. Kocka, Zajác és B’á- fcián elvtársak dolgoztak együtt g'yoivaialazási módszerrel a Tej­üzem építkezésénél és 452 százalékot értek el. Tovább fokozta eredményét Fe­renci Mihály elvtárs is, a sztahá­novista ács. Hétfői eredménye 303 százalék volt, ma pedig újabb 4 százalékkal emelte azt. A nyírmadai telepen B. Oláh András sztahánovista 210 száza­lékra teljesítette normáját, Sár­kány Béla vasbetonszerelő cso­portja pedig 158 százaléknál tart. A festők között legjobb Szabolcsi Sándor, aki 162 százalékos ered­ményével jár az élen. Az ifjúmunkások versenyében a mai napig a Liptai ifjúmunkás brigád tartja az elsőséget. TOVÁBB IS ELSŐ AZ ALKALOIDA A Kongresszusi Zászlóért folyó versenyben még mindig az Alka­loida tartja az első helyet. Bár a Vulkán dolgozói előretörlek, szép eredménjUik van, de még nem ér­ték utói az Alkaloidát, ahol kon­gresszusi felajánlásukat 138 -szá­zalékra teljesítették az üzem dol­gozói. Vigyázniuk kell az Alka­loida munkásainak az elsőségre. A Vulkánban egyre magasabbak az eredmények, csökken a selejt és napról napra emelik az üzem át- 1 agtelj esítmény ét. Keményen küzdenek az öntök, még jobban dolgoznak a szereidé­ben és a csiszolók, eredménye is egyre nagyobb. Nem elég az Al­kaloidának sem a régi eredménye, még nagyobb és magasabb száza­lékra kell törekednie Reszegi elv- társnak, a Gerő- és Révai-brigád tagjainak. KI LESZ A LEGJOBB A TATAROZÓ VÁLLALATNÁL? A Tatarozó Vállalatnál már az elmúlt héten megkapták a ván­dorzászlót a kongresszusi verseny legjobbjai. A „legjobb munkate- iep” zászlaját a nyíregyházi telep dolgozói érdemelték ki. Itt volt a legmagasabb a munka termelé­kenysége, a legjobb az anyagszer­vezés és a zászló átvétele után újabb eredmények elérésére tettek ígéretet. A legjobb brigád a kisvárdai te­lepről került ki. Varga Ferenc kő­műves brigádja kapta meg a zász­lót, ígéretet tettek arra, hogy tel­jesítményüket 130 százalékra eme­lik. de magasan túlszárnyalták ezt. A második és harmadik bér­héten 159 százalék volt teljesít­ményük, az utána következő két héten pedig 199 százalékot értek él. Ekkor ismerkedtek meg Mak- szimenkő elvtárs módszerével és •legközelebbi eredményük pedig 233 százalék volt. ígéretet tettek arra, hogy most már a 250 százalék el­éréséért fognak dolgozni. Fokozza tovább eredményét Varga Ferenc brigádja, de vi­gyázniuk kell Úri Mihályéknak is, mert máskülönben kicsúszik a zászló a kezükből. Uj, nagyszerűbb eredmények születnek ezen a héten. A munká­sok a legjobbat adják, hogy el­nyerjék a Párt zászlaját, hogy megmutassák, mennyire ünnep számukra a Pártkongresszus. A kongresszusi verseny falusi frontjáról Tegnap volt az ünnepi Ivongresz- szusi Hét második napja- A kongresz- szusi versenymozgalom munkaslke- rei falva'nkban is szaporodnak. No a terménybegyüjtésben kiemelkedő dolgozó parasztok száma, szép eredményeket érnek el nap mint nap az állami- gazdaságok, termelőszö- veíkezetek, gépállomások do’gozói­A BALKÁNVI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN az északi. gyümölcstermelő brigád tagjai azt vállalták a Pártkongresz- szus tiszteletére, hogy a metszési normát nyolc fa megmetszése he­lyett tiz fával teljesítik. Vái’alásuk szerint 1900 gyümölcsfa metszését 238 munkanap helyeit 198 nap alatt végezték el. Vállalásukat százszá­zalékosan teljesítették. a nagykallói gépállomás rövidesen befejezi az erőgépek ki­javítását. Kilencven százaléknál tartanak. A csépiőgépjavíiási mun­kák áilása 71 százalékos. Az ekék 65 százalékát réndbehözták már, a tárcsák 90, a vetőgépek ' 96 száza­lékát javították ki eddig. A javí­tási munka átlaga a nagykállói gép­állomáson 82.6 százalékos. A [kon­gresszusi Hét végére 100 százalé­kos eredményt akarnak elérni, A SÓSTÓHEGYI „VÖRÖS CSILLAG” termelőszövetkezet dolgozó paraszt­jai február 16-ra befejezték gyü­mölcsösükben a meíszési és iörzs- ápolás: munkákat, a faalj-ásássai is elkészültek, a trágyát kíhordták a földekre. Gazdasági udvarukat rendbehozták, körülkerítették. Két új doliőnypajtát Is építettek. Vá - laliák azt is, hogy összesen száz órát fognak foglalkozni a munke- egységszámolással: tanulja meg azt minden egyes szövetkezeti tag a Pártkongresszus idejére. Eddig nyolcvan órát tanultak együtt. Eze­ken a tanulókörökön minden egyes szövetkezeti tag résztvett. . A SZÉLSÖBOKORI „SZABADSÁG” termelőcsoportban a dolgozó parasz­tok kongresszusi vállalásukként rendbehozták, kijavították istállóju­kat, megjavítottak közös munká­val egy lakóháfzat. A BARABÁSI „KOSSUTH” terme!öcsöpört dolgozó parasztjai a kongresszusi készülődés idején mindent elkészítettek a tavaszi munkákra. Kijavították mezőgazdasági gépei­ket, megtisztították a vetőmagot. A csoport tagjai tanulják a munka­egységszámolást. Azok a tagok, akik a múlt rendszer bűne! miatt nem tanultak meg írni. olvasni, tan­folyamra járnak, a Párikongresz- szus Észleletére megtanulnak írni, olvasni! Vállalása szerint a csoport vezetősége megszer­vezte a brigádokat, munkacsa­patokat, A Pártkongresszus tiszteletére máris megalakult a termelőcsoport kuliúrgárdája. A nagy ünnepre szén műsorral készülődnek. Jakab János csoporitag vállalta, hogy a gazda­ságnak szükséges vesszőkosarakat megköti a kongresszusi készülődés idején. Ö is, az egész termeiőcso- port teljesítette vállalását. A BEREGSURANYI „DÓZSA” termelőcsoport dolgozó parasztjai is büszkén jelenthetik, hogy a Párt- kongresszus tiszteletére alaposan felkészültek már a tavaszi szántás- vetésre. Minden mezőgazdasági gé­püket, szerszámukat kijavították, a tavasziak vetőmagját elkészítették a vetéshez, a vetőburgonyát iecsi- rázták, kiválogatták. A NAGYDOBOSI GÉPÁLLOMÁS igencsak eimaradi a lalaimunka­* _________________ S^ilfiiCS-SZIÍllil ül f Mtosi elirtárs beszállít mond _Aj ulhuuluü utHimmii mi I szombaton délután a budapesti !

Next

/
Thumbnails
Contents