Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-08 / 285. szám

a s* Fokozzuk a takarmánygabona-9 burgonya- és kakorieabegyüjtés ütemét A járások közötti versenyben a kisvárdai járás az első Az elmúlt héten a takarmány­gabona, kukorica, burgonya és wéna begyűjtésénél az előző heti­nél szebb eredményeket értünk el. Javulás mutatkozott az elmúlt héten a takarmány gabona beadás terén. 27 vagonnal gyűlt be össze­sen az elmúlt héten. Ez a mennyi­ség három és fél százalékkal emelte a beadott mennyiséget. Takarmánygabonából megyénk dolgozói ezideig 41 százalékban teljesítették beadási kötelezettsé­güket. Első helyen a csengeri já­rás van 69.4 százalékos teljesíté­sével, míg az utolsó helyet a nagykállói járás foglalja el 21.6 százalékkal. Kukoricából négy vagonnal gyűlt be az elmúlt héten. Ezen a téren is komoly lemaradás van megyénk területén. Még 50 szá­zalékban sem teljesítette megyénk l>cadási kötelezettségét. •A burgonyabegyűjtés, bár na­gyobb lendületet vett az elmúlt héten, mégsem lehetünk megelé­gedve az eredménnyel, mert 33 százalékot sem ér el a megyei át-' lagteljesítés. A vajai dolgozó pa­rasztok kezdeményezése folytán megyénk valamennyi községe tó­közt«. a. burgonyabegyűjtés üte­mét. Ez azonban csak a burgo- nyabegyiljtési hét első napján mu­tatkozott meg. A következő na­pokban 104 vagonról 17—20 va­gonra esett a napi begyűjtés. Eur- gonyabegyűjtésben a járások köz­ti versenyben első helyen a csen­geri járás áll 62.9 százalékos tel­jesítéssel, utolsó helyet a nagy­kállói járás foglalja el, burgonya- begyűjtési ténét még csak 22.4 százalékban teljesítette. A szénabegyűjtésnél is komoly lemaradás tapasztalható. Begyűj­tési tervünk 40 %-át sem tel­jesítettük. Községi pártszerveze­teink és tanácsaink az eddiginél fokozottabb gonddal folytassák felvilágosító munkájukat, hogy takarmánygabona-, kukorica-, burgonya- és szénabegyűjtés te­rén komoly fordulat következzék be. Meg kell értetni minden egyes dolgozó paraszttal, hogy akkor lesz igazi harcosa a békének, lia begyűjtési kötelezettségének ma. radéktalanul eleget tesz. Ipari munkásaink is túlteljesítik tervü­ket, a dolgozó parasztoknak a be­gyűjtés maradéktalan teljesítésé­vel kell hozzájárulni békénk meg­védéséhez, ötéves tervünk sikeré­hez. Le kell leplezni a Uulákokat és a felvilágosító munka fokozá­sával be kell hozni az elmaradást minden községben. Mindent egybevéve, a legjobban teljesítő járás a kisvárdai járás.* Takarmánygabonából 00 Százalék­ban, burgonyából 54.2 százalék­ban, kukoricából 60.6 százalékban, szénából 44.8 százalékban teljesí­tette a járás beadási kötelezettsé­gét. Legrosszabb a nagyh (illői já­rás, amely kenyérgabonái': ól 75.8 százalékban, takarmánygabonából 21.6 százalékban, burgony ából 11), szénából 31, kukoricából 37.7 szá­zalékban teljesítette beadási köte­lezettségét. Számos dolgozó paraAct van, aki minden téren teljesítette, sőt túlteljesítette beadási UöitelezeTI- ségét és ezzel is bebiaoinyította Pártunk, a munkásosztály iránti hűségét. Ilyen például v; cégény- dányádi Horváth Mihály kispa­raszti aki burgonyából, .kukoricá­ból és kenyérgabonából egyaránt 200 százalékban teljesítet le beadó, si kötelezettségét. Kovács György ugyancsak cégénydányá dl kispa- raszt 100 százalékban teljesítette beadási kötelezettségét., Sípos An­tal kelő dolgozó parasi.l burgo­nyabeadási kötelezettsé gét 1222 százalékban. Papp Mihály tisza- rádi dolgozó paraszt 3.00 száza­lékban, Jakab Béla pvisztadobosi dolgozó 356 százalékba«, Bajnai Zsigmond porcsalmai dolgozó pa­raszt 801 százalékban teljesítette. Állattenyésztésünk fejlesztésével a szocialista Magyarország építését segitp; elé lirtlci Ferenc földművelésügyi miniszter nyilatkozata a minisztertanács határozatáról Erdei ‘ Ferenc földművelés- ügyi miniszter az állattenyész­tés és takarmánytermelés két éves fejlesztési tervéről szóló . minisztertanácsi határozattal ■ kapcsolatban a következő nyi' laíkozatot adta: — A minisztertanács határo­zata az állattenyésztés és a takarmánytermelés két évi fej­lesztési tervéről az ötéves terv teljesítésének, mezőgazdasá­gunk fejlesztésének rendkívüli jelentőségű dokumentuma. A fejlesztési terv jelentőségével és' egyes részleteinek fontossá­gával hosszúidon keresztül kell foglalkoznunk. Azonnali feladatunk azon­ban az, hogy a végrehajtás munkájához hozzálássunk cs a határozat egyes pont'- jajnak végrehajtását már most előkészítsük. A végrehajtás munkájának legdöntőbb része a helyi ter­vek elkészítése a határozat alapján. Ennek érdekében a minisztérium már megyékre felbontotta a határozatban fog­lalt országos állattenyésztési tervet és a legközelebbi napok­ban ezt minden megyei tanács megkapja. A minisztertanácsi határozat kimondja, hogy a helyi terveket minden községben február 15-ig cl kell készíteni. Ez azt jelenti, hosv a megyei, járási, városi és községi taná­csoknak másfél hónán alatt biztosítaniuk kell. hogv den község, minden termelő­szövetkezet és állami gazda­ság saját két éves állattenyész­tési terve elkészüljön. A helyi tervek elkészítésé­nek fontosságát nem _ lehet eléggé hangsúlyozni. A jó terv elkészítésén, a helves terve­ken múlik, hogy a határozatot végrehajtsuk, a tervet teljesít­sük. sőt túlteljesítsük. A legfőbb, amit a helyi szer­veknek szem előtt kell tartani az, hogy a helyi tervek elkészítésé­be a dolgozók minél széle­sebb körét vonják he és a tervkészítésnél feltárjanak minden tartalékot, ami akár a takarmánytermelés, akár az állattenyésztés te­rén feltalálható. Különös jelentősége van a helyi takarmánybiztosítósi ter­veknek, ezenbelü! is a legelők további gondozásának és a he­lyesebb legeltetésnek. A hatá­rozat végrehajtása azt is meg­követeli, hogy a minisztérium nyújtson legmesszebbmenő se­gítséget mind a helvi tanácsok­nak. mind az állami gazdasá­goknak és termelőszövetkeze­teknek. valamint az állatte­nyésztés és az állategészségügy dolgozóinak ahhoz, hogy a terv végrehajtására jól felkészül­hessenek és a tervet necsak teliesítsék, hanem túl is telje­síthessék Ennek érdekében elsősorban az állattenyésztési és az gllategesz- ségügyi kutatókhoz és tudomá­nyos munkásokhoz az állatte­nyésztés térén elén kimagasló eredményekért kitüntetésben ré­szesült dolgozókhoz fordulunk. A földművelésügyi minisztériumba december 12-t e hívjuk össze mind. azokat az állattenyésztési kuta­tókat, tudósokat, akik eddigi munkájukkal is szolgálták az ál­lattenyésztés elörevitelét és vár­ható tólük. hogy a határozat vég­rehajtásában is élenjárnak. A ha­tározat világosan meghatározta a kutatási feladatokat. Ezen a téren meg fogjuk beszél­ni, hogy 3z élenjáró szovjet állat, tenyésztési tudomány gyakorla­tának és a micsurini biológia ku­tatásának. legfőbb követelményét, az elmélet és gyakorlat összekap­csolását. hogyan valósítsuk meg a terv végrehajtásában. A határozat megtisztelő és ki­tüntető feladatokat állít a tu­dományos kutatók elé. A minisztérium minden segítsé­get megad ahhoz, hogy e felada­toknak megtelelhesseniik és kivív, ják egész népünk tiiseteletét és megbecsülését. Az állattenyésztés terén elért kiváló munkájukért kitüntetést nyert állattenyésztő cl a', gőzök ér­tekezletét pedig decei.wber 14-én hívjuk össze. Ezen am értekezle­ten azt kell elérnünk, hogy a ki­váló tenyésztők tapasztalatai­kat közkinccsé tegyék és módszereiket, tapasztalatai­kat átadják egésa; állatte­nyésztésünk fejlődé! e javára. A helyi tervek elkészítésének el­indítása, a tudósok iéis kitünte­tettek értekezletének, megtartása csak kezdete annak a széleskörű munkának, amit az (állattenyész­tési határozat végrehajtása érde­kében meg keli valósítani. Számí­tunk arra. hogy a helyi tanácsok és a tömegszervezetei;: DßFOSZ, MNDSZ, SZÖVOSZ, 1DISZ és az orvosegészségügyi szakszervezet állategészségügyi osj.tálya teljes erővel bekapcsolódnák a inunké­ba és az állami szarvek segítsé­gével a minisztertan ácsi határo­zat végrehajtását I munkájukkal nagy mértékben elősegítik. A minisztertanáasti határozat felhívása minden dolgozó paraszt­hoz, a termelőszövetkezetek tag­jaihoz, az állami gazdaságok dol­gozóihoz, az állatten;vésztés ás az állategészségügy minden dolgozó­jához szól és rámutat arra, hogy állat­tenyésztésünk fejlesztésével az ötéves terv végrehajtását és ezen keresztül a szocialis­ta Magyarország építését se­gíti elíb Ma már mindenütt az ország­ban százezrek olvansák a minisz­tertanácsi határozd tot és eleven érdeklődésüket váltották ki a ha­tározatok nagyszab ású célkitűzé­sei. A következő lépés az, hogy ezt az érdeklődést és lelkesedést segítsük tömegmozgalommá, min­dennapi munkává fejleszteni — fejezte be nyilatkozatát Erdei Ferenc. < VASMEGYERI FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET1 ÜGYVEZETŐ! A vásárlási könyvet bélyegző és aláírás nélkül kiüríted be a nyírbogdányi üzembe, — így a fuvarkocsi üresen tért visz* sza, árut nem kaphattatok. Felületes, hanyag munkával kárt okozol a szövetkezetnek és alaptalan rémhíreknek adhatsz tápot a petróleum elmaradásá­val. A MEGYEI TANACS KERESKEDELMI OSZTÁLYA ES SAJTÓ­CSOPORTJA! december hetedikén jelentik a pártsajtónak, hogy: B. és C. jegy- . re 89.8 vagon burgonya gyűlt be a héten. Vájjon mért alusz­nak Gál és Kovács elvtársak?! Hiszen az ünnepi begyűjtés kezdetekor egyetlen nap alatt 104 vagon burgonya gyűlt be a megyében! Es a következő napok sem voltak eredmény nélkü­liek! A Tanács e két szervének illene valóságot tanulnia a be­gyűjtés jó eredményeit mu tató falvakban! A Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács megjutalmazza a burgonyabeadásban élenjáró községeket A vajaiak kezdeményezése után jó lendülettel . indultak meg községeink a burgonyabegyüjtési hét sikeréért. A Me­gyei Páitbizottság és a Megyei Tanáqs Végrehaj tóbizottsá­ga elhatározta, hogy a burgonyabegyüjtési hét legjobb eredményeit elérő községeit jutalomban részesíti. A legjobb község jutalma a„Hála“ szobor lesz. a második község egy nagy rádiót kap, a harmadik, egy néprádiót, a negyedik Sztálin szobrot, az ötödik község pedig egy nagy Sztálin mellplakettet kap jutalmul. A legjobb tíz község sorrendjében csütörtökig Milota ha­lad az élen. 165.7 százalékos eredményéveh_Második Császló 125.4 százalékkal, de közvetlen utána következik Garbolc, 125 százalékkal. Vasmegyer 123.2 százalékkal áll a negyedik helyen, ötödik Dombrád, 117,5 százalékkal. Kispalád 107, Mczőladány 105.6, Tiszaszentmárton 101.5 százalékkal követ­keznek utánuk. Vaja, a versenyt kezdeményező község, amely ezekben a napokban tört előre, 83.9 százalékkal áll a kilencedik helyen, de ezzel nincsenek még megelégedve a vajaiak. Olcsva zárja be a sort, 83.5 százalékos eredményé-, vei. A Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács külön elisme­rése most új lendületet ad ötéves tervünk sikeréért és Jt béke arcvonalának erősítéséért harcoló községeinknek. Egymás után jelentik a termelőszövetkezetek és termelocsoportok: Sztálin elv társ születésnapjára új tagokkal erősödünk Termelőszövetkezeteink és termelőcsoportjaink egymás után jelentik Pártunk Megyei Bizottságának, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára újabb tagokkal gyarapítják szövetke­zeteiket.-— 1949 szeptemberében 20 taggal alakultunk —- írják le­veliikben a szatmárcsekei ter­melőszövetkezet tagjai. A kí­vül álló dolgozó parasztok egész éven át figyelték mun­kánkat és mi be is bizonyltot' tűk már az első évben, bogy a nagyüzemi gazdálkodással sokkal nagyobb termést tudunk elérni, mint a nad­rágszíj parcellákon. A mi terméseredményünk is sokkal nagyobb volt, mint az egyénileg gazdálkodó kis-, és középparaszt oké. Most, amikor egy új gazda­sági évre lépünk át még in­kább felfigyeltek ránk az egyénileg gazdálkodók. Ami­kor az üzemtervet készítettük, mindenütt csak a csoportról beszélgettek. A zárszámadásunk még nem ért véget, de már eddig is töb­bet kapott egy tag ötezer fo- Iriutnál. Csoportunk legjobb dol­gozója 37 forintos munka­egységgel, kereken 5.800 forintot kapott, mint előle­get. De még a zárszámadás befcje' zése után újabb összeget osz­tunk szét a tagok között. Bát­ran állhatunk tehát az egyé­nileg gazdálkodók elé, van mi­vel agitálnunk. El is határoz­tuk, hegy Sztálin elvtárs szü' leíésnapjára 20 családot szer­vezünk be szövetkezetünkbe. Vass Lajosnc üzemi titkár A nyírtéti „Vas Zoltán“ tér" melőcsopcrt tagjai is csoport- értekezleten fogadták meg, hogy ezután nem kampány­szerűen fogják vinni a csoport­fejlesztéssel kapcsolatos fe’vi* lágosító munkát, hanem állan­dó szívós agitációt folytatnak az egyénileg gazdá kodó dol­gozó parasztok között. Sztálin elvtárs születésnapjára 10 csa­lád beszervezését vállalták. A csengeri termelőcsoport 15, a baktalórántházi csonort min­den egyes tagja szintén 1-1 új tag beszervezését vállalta. 11:: DECEMBER 8. PENTJCK

Next

/
Thumbnails
Contents