Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-03 / 281. szám

6 195* DECEMBER S VASÁRNAP fl gyilhoíás eszköze vajy a békés építésé Mit jelent hsí emberiségnek ur, atomenergia folliasxnálásH A tudósok már regen megálla­pították, hogy a földön található anyag elemekből és minden elem atomokból áll. Elemek például az arany, az ezüst, a vas, az ólom, a szén és sok más. Az atomok pará­nyi nagyságúak, egy milliméterben három-négymillió a.om férne el, ha hosszában egymás mellé állítanék. Sokáig az volt a tudósok nézete, hogy a végtelen kicsi atomok, vagyis az elemek nem oszthatók és nem bonthatók fel. Csak az utolsó pár évi'zedben. a fizikai tu dományok tökéletesedésével jutót lak a tudósok orra a felismerésre, hogy az atom is különböző ré­szecskékből áll. Ezek a részecskék alkotják az atom héját és az atom magját. •íz alom srerkezele Az atomokban elektronok, pro­tonok és neutronok vannak, ezek száma nvnden atomnál más és más. A hidrogén nevű gázalakú elem magjában egy proton és héjában egy elek Iron van. — Az urán­atom héjáim 92 elektron, magjá­ban 92 proton vart. A héjban lévő elek.rostok clképzelhetet'cn sebes­té isse!-keringenek az atommag kö­rül. Ez a sebesség a másodpercen­kénti húszezer kilométerig (okozód­ba ék. Amikor ezeket a tényeket megállapította a' tudomány, akkor felfedezték azt is, hogy az atomok összetétele meg is változik, így a rádiumatom évek hosszú során ái löveli ki megából az elektronokat és így lassanként rádiumólom lesz belőle, ugyanez történik meg az urán’um és a tórium esetében is. Hosszabb, vagy rövldcbb átalaku­lás során mindezek az elemek ólom­má alakulnak át. bár ez az ólom atomsúlyában különbözik a közön­séges ólomtól. Az atomsúly mér­tékegysége a hidrogén, amelynek amelyek újabb atommagokat rob­bantanak szét. Es-így ez a folya­mat tovább terjed, természetesen elképzelhetetlen gyorsasággal. Ez a láncreakció, ez az atombomba alapja. Nagyon egyszerű dolog volna az atombomba előállítása, ha csak ennyiből álina. De tudnunk kell, hogy az uránium a természetben nagyon ritkán és sok más elemmel összékévérédve fordul elő. Már pe­dig, hogy a láncreakció megindul­jon, fellé.lenül szükséges, hogy az urán teljesen tiszta legyen. ' Ez óriási nehézséget okoz és csak a legfejlettebb technikai módszerek­kel oldható meg. Az imperialista államokban az atomenergiát úgyszólván kizárólag gyilkos, tömegpusztító fegyver­ként akarják felhasználni. De az atomrOrUbolássa! felszabadult ener­giát. nemcsak pusztításra, hanem békés célokra is fel lehet használni. Az atomenergia békés felhasználá­sa elképzelhetetlen haladást jelen­tene az emberiség számára és nagyrészt feleslegessé tenné az ed­digi energiával (szénnel, olajjal,- benz'nnel sib.) működő gépeket. Az egész ipart, az összes gépeket, ha­jókat, mozdonyokat át kell majd alakítani, ha az atomenergiát, bé­kés célokra felhasználva, az embe­riség szolgálatába állítják. Ez azon­ban lehetetlen a tőkés társadalom termelési körülményei között és ezért az imperialista társadalmak­ban mindent elkövetnek, hogy az atomenergia felhasználása és az a.omkutatás eredményei titokban maradjanak. Ezért az amerikai óriásvállalatok, a monopóliumok a maguk kezébe kaparintó,ták az an­golszász országokban az atomku­tatás minden jogát, sőt Olyan tör­vényt is hozattak, hogy m'ndazok, akik engedély nélkül — az 6 ingé* délyük nélkül —. at.omkntatásrai foglalkoznak, kémkedési bűntettet köveinek el. Ezek a trösztök azt akarják, hogy a titok mindörökre az ö titkuk legyen és a titok birto­kában uralmuk alá hajtsák áz égész világot. A béke alkotásai De a titok nem titok többé. A szabadság és a béke, a világ leg- élenjáróbb országában, a szocializ­mus hazájában is megindullak az íomenérgtakutatások és, ha más úton is. de fel'edczlck az uránium megtisztításának és az atomok szétrombolásának módázérét és e!mé'.etét. A Szovjetunióban szin­tén felfedezték az aiomrombo'ás titkát. A szovjet tudósok is elő­állították az atombombát, sőt en­nél is tovább mentek, s hatalmas epésekkel haladnak az atomenergia békés felhasználása terén. Az, atomrombolás titkát megfej­tették. Nemrégen óriási robbantá­sok rázták meg a Turgáj-kapu kö­rüli hegyeket, hogy a felrobbantott í öld tömegek helyén átvezessék a világ legnagyobb csatornáját. A ovjelumó ezzel bebizonyította, hosrv atomrobbantással békés célo­kat is lebet szolgálni. Míg • az amerikai atomkutatók egyik atomlovagja, Oppénhéimér. ez az emberevő ,,tudós” csámcso­gó szájjal álmodozik arról, hogy atombombáival . órák alatt az ént- bérek nrilióit tudja e'pusztítani, ad­dig az atomenergiával a szovjet tudósok új hatalmas országrészeket .feszn-ek termővé. De az eddig meg­tett lépések az atomenergia fel- használásának csak kezdeti lépéséi, a további lépések ezután követkéz* nek. Az imperializmus országaiban az egész rendszer, az állam min­dent elkövet, hogy az atomenergia békés felhasználását megakadá­lyozza. Tud’ák, hogy az atomener­gia ipari célokra való felhasználása esetén az energia nem fog többe kerülni, rn’nt a centrá'.ék felépítése, vagy a motorok megvétele. Es sen­ALLAKDÖ MCSÜP,SZAMOK : KOSSUTH-RÁDIÓ. 6: Hanglemezek. 5.C0: Hírek 5 39* Falurádió. 6: Hang­lemezek. 6.50: liirelc. 7: Hanglemezek, '.oá: Műsorismertetés. 8: lapszemle, «.lü: Hanglemezek. 3 80: Műsorzárás. 12. Déli hari ngszó Hírek. 13 30; Han­gos Újsás 13.15: Hírek szerből. 15.55; } ÍMüsorisrrierteUs. íG* Ráüióiskols^ 17. Hírek, 38 40* Hírek németül. i9* Kan- sós újság. 1$ 40: Hírek szerbül. 22: Hí­rek Sporthírek. 21: Hírek U.10: Mű­sorzárás. PETŐFI.FÁÉIÓ. 5.20: MHK-negyfd- óva. 6,05: Termelési lapszemle 6 45: Jóicggéltj gyerekek! 7: Hanglemezek 30 Hírek. 11.30- Műsorismertetés, 15; Rádió iskola. 18 30: Hírek szerbül 2145: Hírek szlovénül. 23: Hírek szer. bül. 23.45: Hírek szlovénül. 24: Mű­sorzárás. DECEMBER 4. K O Ä SUTI! -RÁDIÓ. 6: Vasárnapi spurt eredmények. 6.05: Szovjet film­dalok. 6.23: Magyar zenekari muzsika 7: Magyar- indulók. 7.20: Magyar da­lok. Utána: naptár. 2: Hanglemezek. 8.10: Operai-észtetek. 11.30: PaUizánok élén. 12 13: A Pénzügyőr Zenekar játszik. 13: Hanglemezek! 14.10: Út­törő híradó. 14.25: • A ‘ házi együttes játszik. 15.30. Szovjet müvek. 13.55: Keringftk, polkák. 16.20; Iskolások rá­diója. 17.10: Diákélet . . . 17.40: Dalolj velünk! 18: A Néphadsereg híradója. 7 3.30: Szimfonikus indulók. 10.30: Kangezerszólók. 20 20: Tíz perc sport. 20 3'): Helyszíni közvetítés a Kistext kultúrterméből. 22.25: Magyar mu­zsika. 23.20: Tánczene. RETORT-RADIO. 5.45: Polkák 6.05: "Üzemi lapok szemléje. 6.15: A len. gyei rádió műsorából. 6.45: Jó reg­gelt. gyerekek! 7: ‘zenés percek. 7.10: Beszélő atlasz. 7.35: Zenés tarka­barka. 3.15: Heti zenés kalendárium. Szórakoztató zene. 9.10: Zenekari művek. 10.10: Cigányzene. 11: óvodá­sok műsora. 11.20: Mikó Magda éne­kel. 15: Iskolások rádiója. 15.40: Var. ga Barnabás tatai vájár. Elbeszélés. 16.10: Hidy Márta hegedül. 16 30: Bor Kálmán zenekara játszik. 17.10: A Bolsevik Párt útja. 17.30: Sizovjet mű­vészek muzsikálj ak. 18.10: A föleiké. Tők forma változásai. 18.40: Filmzene. 19.10: Szomszédnépek dalai. 19.40: Egy •falu — egy nóta. 20: Tánczene. 29.45: Falurádió. 21.30; Vidám népi .hang. szerek. 22: Szív küldi szívnek szí­vesen. 22.20: A lengyel íádió műso­rából. • DECEMBER 5. KOSSUTH-RÁDIO. 5.45: Női szem. Sittel. 6.10; Vidám ébresztő! 6.35: ze- ’ nés percek 7: Operarészletek. 7.20: Barátaink népzenéje. Utána: naptár. R: ránczene. 31.30: Fúvós kamarazene 12.13: Kórusművek. 13- Részletek a János.- vitéz c. daljátékból. 14.10: A Muzsika-együttes játszik. 15.30- Fu­volaszonáta. 15.55: Keringők szárnyán 16.2;!: Iskolások rádióia. 37.10: Cigány­zene. 17.45: Termelést híradó. 16: A Sztálini Alkotmányról. 19 30: Hang­lemez. 20.13: Becsület. Színmű. 23. Darvas-trió játszik. 23.45: Tánczene. PíCTÖFT.PÁDTÓ. 5.45: Jífagyar népi táncok 6.05: Üzemi lapok szemléje. 6.15: Énekkar. 6.30: Magyar dalok. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7: Szóra­koztató rm.iz.eik a. 7.33: Színes mu­zsika. 3: Hanglemez. 8 30: Tarka, ze­nés félóra. Ö: Könnyű zenekari mu­zsika, 9.40: Hanglemezek. 3 0.10: Szabó Zsuzsa zongorázik. 10.40: Cigányzene. 11.10: Szórakoztató zene. 15: Iskolá­sok rádiója. 15.40: Zongöra«:-extett. 16.30: Tarka muzsika. 17.15: Miről ír az Elet és Tudomány? 17.39: Tánc. zen«?. 17.45: Dolgozóknak zenéről. 18.15. Dunajc vszkij filmdalaiból. 18.49: Szrbó: A sztálini törvény, is: Tánc. zene. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20: A szénosata hőseinek. 20.45: Mi tör-, ténik a világgazdaságban? \£1.3Q: Orosz klasszikusok. 22: Tánczene. 22.35: Szív küldi szívnek szívesen. DECEMBER 6. KQSSUTH-RÁDIÓ. 6: Operettrész le.ek. 6.15: Orosz dalok. 7: Hangle­mezek. 7.25: Honvédkantáta. Utána: naptár. 8: Néger dalok. 11.30: Parti záriok élén. 12.15: A Budapesti Ál­lami Tűzoltózenekar játszik. 13: Tánc. zene. 14.10: Úttörő híradó. 14.25: Vi. rizlay Mihály gerdonkázik. 14.50: Könnyű zene. 15.30- Éneklő ifjúság. 15.55: Női szemmel. 16.20: Iskolások rádiója. 17: Építőipari félóra. 17.50: Tárczene. 18: Ifjúsági rádió. 13.30: Szovjet zongoramuzsika. 19.30: Ro­mén szórakoztató muzsika. 20.20: Tíz pere sport. 20.30: A széncsata hősei­nek 21: Rádiózenekar játszik. 22.25: Tánczene. 23 30: A Ney—-Banda-vonós­négyes játszik. j PETÖFI-RÁDIÓ. 5.45: Tánczenei6.05 Üzemi lapok szemléje. 6.15: Szórakoz­tató műsor a lengyel dolgozóknak. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7: Hang­lemez. 7.35: Mozart operáiból. 8. Bol_ gár muzsika. .9: Tánczene. 9.40: Mol­dovan Stefánia énekel. 10.10: Hang­lemezek. 10.45: Kotlári Olga énekel. 11: Gyermekráidó. 11.20: Könnyű zene 15: iskolások rádiója. 15.40: Szovjet híradó. 15.55: Hanglemezek. 16.40: Orosz népdalok. 17.20: Tíz perc zene. 17.30- A rádió esti Iskolája. 13: Szó­rakoztató délutáni muzsika. 16.49: A magyar muhkásmózgaióm hát’cös múltjából. 18.55: Tánczene. 19.23: A lengyel rádió műsorából. 20: Elbeszé­lés. 20.23: A tudomány úttörői. 20.4.5: Falurádió. 21.30: Hanglemezek. 22; A Magyar-Szovjet Társaság műsora. DECEMBER 7. KOSSUTH-RÁDIO. 6: Operettrész­letek. 6.25: Szórakoztató zene. 7: Hangszerszólók. 7.20: Népdalok. Utá­na: naptár. 8: Dalok. 11.30: Regény­részlet. 11.50: Kamarazene. 12.15: A széncsata hőséinek. 12.45: A házi együttes játszik. 14.10: Gyermek új Ság 14.45: Szomszédaink — barátaink. 13.30 Hanglemez. 35.40: Alapfokú politikai iskola. 16.20: Iskolások rádiója, 16.40: Dalok. 17.10: Az árulók marsai Íja. 17.30: Zenekari hanglemezek. 17.50: Termelési híradó. 13.05: Fel. ifjú­munkás. . . 19.30: Hangfelvétel. 20.20: Tíz perc sport. 20.30: Tánczene. 21; Népnevelők műsora. 21.30: Szovjet filmzene. 22.25: Tiszt müveiből. 23: Tánczene. 23.30: Szórakoztató zene. PETÖFI-RÁDIÓ. 5.45: Magyar ncp_ dalok. 6.05: Üzemi iapok szemléje. 6.15: Csehszlovák muzsika. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7: Verbunkosok. 7.35: Erő. egészség. 7.45: Reggeli hangverseny. 8.30: A Szovjetunió a szocializmus országa. 8.40: Tarka mu­zsika. 940: Hanglemez. 10.10: Barcs Gabriella énekel. 10.50: Tánézene 15: Iskolások rádiója. 15.40: Fiatalok zenei újságja. 16.10: Hangfelvétel. 16 50: Elbeszélés. 17.20: Könyvismer­tetés. 17.35: A Harmónia Hangver­senyzenekar játszik. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19: Elméleti ta­nácsadás. 19.15: Hovanscsina. Zene, ? dráma. 22.25: Tánczene. DECEMBER 8. KOSSUTH.RÁDIÓ. 5.45: Női szem­mel. 6.10: Indulók és dalok. 6.20: Ma­gyar és szovjet dalok. 7: Táncok nagyzenekarra. 7.15: Operettrészletek Utána: naptár. 8: Tánczene. 31.30: Partizánok élén. 12.15: Magyar és szovjet indulók. 3 3: Tarka muzsika. 14.10: Úttörő híradó. 14.25: • Kamara-. zenekra játszik. 15.30: Eszényi ívma énekel. 15.55: Zenekari müvek. 16.20: Iskolások rádiója. 17.10: Dolgozóknak zenéről. 17.40: Az állatvilág fejlődése. 13: Alapfokú politikai iskola. 19.30: Bolgár dalok. 20.30: A széncsata bő­seinek. 21: Magyar mesterművek 22,25: A Budapest Zenekar játszik. 23.20: Szép melódiák. PETŐFI RADIO. 5.45: Belettszvi!. 6.05: üzemi lapok szemléje. 6*35: Énekeljük tí&leinkat. 6.45: Jo reggelt, gyerekek! 7: Hanglemezek. 7.35: Tíz, perc tudomány, 7.45* Hanglemez. 8: Szimfonikus zene. ő: Opérettmuzáíka. 9 40: Népünk dalai. 10.10: Cseh és szlovák kórusok. 10.40: Fiatal magyar szerzők dalai. 11: Egy nap az óvodá­ban. 11.20- Hanglemez. J5: Iskolások ládiója. 15.40: A Könnyű Múzsa együt­tes játszik. 16.40: Táncéért®. 17: Szív küldi szívnek szívesen. 17.20: Opeia* részleiek. 18: Gárdisták, előre’ 13.40: Énekkar, Ift: Hanglemezek. 19 35: Egy falu — egy nóta. 20: Yapcarov bol­gár költő versei. 20.30: Aktuális kér­dések. 20.15* Falurádió. M.30: Mai könytí zene. 22: Hanglemez. 22.15: Szórakoztató zenés műsor. DECEMBER 9. KOSSUTH-RÁDIÓ. 6: Szórakoztató zene. 6 20: Zenés percek. 6.30: Hang­lemezek. 7: Operettrészletek. 7.15: A rádió népi zenekara játszik. Ulána: naptár. 8: Filmzene. H.30: Könnyű kamarazene. 12.15: Cigányzene. 13: Tarka muzsika. 14.10: Régi olüsz mu­zsika. 14.30: Rádiójáték. 15: Hangle­mezek. 15.30: Hanglemezek. 15.55: Kultúrhíradó. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20: Iskolások rá. diója. 17.10: Hangverseny. 17.50: Ter­melési híradó. 18.05: Falurádió. 19-30* Két nyitány. 20 2G: Tíz perc sport. 20.30: Politikai Kabaré. 21.30* Verses összeállítás. 22.25: Tánc éjfélig. PETÖFI-RÁDIÓ. 5.45: Vidám csár­dások. 6.05: Üzemi lapok szemléje. 6.35: A lengyel rádió műsorából. 6.45: Jó reggeli, gyerekek! 7: Balettzene. 7.35: Szimfonikus könnyű zene. 8: Orosz mesterművek. 9: Tánczene. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Gerőné Kovák Ilonka zongorázik. 10.50: Vonósnégyes játszik. 15:- A házi együttes játszik. 13 30: Az új német kultúra. 15.50: Hanglemez. 16: A zene szocialista fejlődése. 16.40: Szív kül­di szívnek szívesen. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.30: Cigányzene. 13: Tánczene. 18.40: Balettzene. 19: Tátrai Vilmos hegedül. i?„25; Erőd a kinek «fern kéli majd özén, petró­leum, benzin. Ebben az esetben, tudják nagyon jól, a fejlődés elhá- ritha.ailanuí elsöpri a kapitalista világot. Ahogy a munkásosztály forradalmi törekvése ellen a terror legsúlyosabb eszközét alkalmaz­zák, ugyanúgy alkalmazzák a ter­ror m'ndén fogását az atomenergv-, titokban tartásáért. Hatalmas tárlatok De sz alomtitok nem titok töb­bé! A szocialista társadalom tudó­sai azon fáradoznak, hogy az atomenergia ipari célokra való fe!- használását is kidolgozzák. A Szovjetunió már eddig is megelőz­te és messze túlhaladta az imperia­lista országokat, de a jövőben még rohamosabban fogja elhagyni, Egy nagy angol fizikus, Oiipkant sza­vait eszünkbe kell vésnünk: — Az az ország, amely elsőnek tudja az atomenergiái ipara szol­gálatába állítani, a többi népet olyan nagy távolságban fog'a megelőzni, amekkora az acél- korszakot választja él a kökorszak- tól. Az atomenergia fe’.hrsinákisa határtalan energiakészleteket bo­csát az emberiség reüdc'lm :;'-éré. Tudnunk ke'l azonban, nögy az eddigi hatalmas felfedezések az uralkodó osztály kezében az em­beriség nagyobb részének elnyo­mását szolgálták. Ezt akarták most is elérni az amerikai gyilko­sok és embefevök. Uralmuk alá akarják hajtani a világot, te akar­nak gyilkolni tíz- és százmillió em­bert, hogy rolhadt társadalmuk éle­tét akár csak egy nappal is meg­hosszabbítsák. Nem fog nekik sike­rülni. A békét megvédjük. hiszen élén a Szovjetunióval, 800 mil'ló ember sorakozott fel a béke le­győzhetetlen és egyre erősödő tá­borába. Az atomenergiát pedig az élen­járó szovjet tudósok segítségével és munkájával az egész emberiség jólétének és boldogulásának szol­gálatába fogjuk állítani. G. L. Volgán. Színmű. 20.35: Hanglemezek. 21.30: Hanglemez. 21.59: Sándor Judit énekel. 22.20: Esti muzsika. JPECEMBSTt 10. KOSSUTH-PADIO 7; zenés vásár, hat) re*gél. Utána: napiár. ft: Hírek. 8.30: szív kúliií szírnek szívesen. 9: Könnyű út a komoly zenéhez. to: Egy falu egy nóta. 10.03: Külügyi negyedóra. 11: Beesnie: is dicsőség. 11 23: Zenes vasárnap délelőtt. 13: Ze­nés p-)3ía. 10.10: Rajta. Rudi! spórt- operejt 14.50: Hanglemezek. 15.34: Cigányzene. 16.30: Hanglemezek, l««»: Könnyű muzsika. 17: A Tartós beké. én, népi demokráciáért c. lap is­mertetése. 17.15: Tánczene 17.40: Kin­cses Kalendárium. 19: A szép. csali hőseinek. 20.20: Bem tábornok. Rá­diójáték. 21.20: Tíansképek a vasír. nap sportjáról, 21.55: Totohírek. 22.13: Tánczene. 23.10: A Cseh Filharmóniai Zenekar látszik EETÖFI-RADIÚ, 8: Magyar népda­lok.2.30: Falurádió. 9: Unitárius val­lásos félóra. 0 30: Hanglemez. 15.15: Tarka muzsika. 10.59: Hanglemez. 11: Miska báC3i lemezesládája. 11.30: Bányászműsor. 12: Színes szovjet irtu. zsika. 13.03: Színes muzsika. 14: Ta­bánii Mihály zenekara látszik. 14.20: A szovjetunióban Járt para$ztkuide<- fén beszámolója tapasztalatairól. 15: Kérdezz — felelek! 13.20: Sebők György zongorázik. 15.45: Szórakoz­tató zene. 16: Gyermekszírház. 16 40: Szív küldi szívnek szívesen. 17: Ba. csányi János. 17.40: Tánczene. 17.30: Kangképek a vasárnap sportjáról. i*.4o: A verbunkos cigány. Rádió;,á- ték. 20.10: Simándy József énekel. 20 30: Szórakoztató zenekari muzsika. 21.30: Színes szovjet hangverseny. 22: Cigányzene. 22.45: Hanglemez. A BARATT RÁDIÓK MAGYAR ADÁSAI: Moszkva mindennap ís.tól I3]4_ig a 19 61, 25.08 és 25,50 rn-en: 17-töl 17.14-1? a 19.58, 25,08, 26,50 és 30.96 ni-en; 19-töi 19.29-ig a 25.0* 25.50. 31.48 in es rövid, a 320.9 m-es közép, és az 1088 m-es hosszúhullámon; 20.30-tól 20 39-ig a 25.50, 21.48 m-es tövid- és a 320.9 m-es középhullámén: vasárnap a 13. 17, w és 26.30 as adáson kívül 13.15.tői 14.14-ig hangverseny a magyar rádió­hallgatóknak 19.81, 25.06 és 23 60 m-en Prága mindennap 17.30-tól 17 43-ig a 31.02 és 31.41 méteren. Rádió Románia kozna pórink 5-től 6.30-ig és 18—18.30-ig 1935 méteren, vasáiriap 15.90-tól 18-ig 1935 m-en. Bukarest 11. köznapokon Csütörtök kivételével 13-tól 18.30-ig, csütörtö­kön 2010-től 20.40-ig 285 méieren. Szófia UI., mindennap 20.3*.tol 39.45 ig 39U nj.en. aiomsúlya egy. Az uránnak az alomsúlya például 238. Elemek inegrálfoirJalága A tudósok fel telték a kérdési, hogyan lehetne megváltoztatni az atomokban lévő elektronok és protonok- számát. Ennek a kérdés­nek megoldása .az elemek átalakí­tási kérdését is megoldaná. Ha ezt a kérdési minden atomnál meg le­hetne oldani, akkor, mondjuk, a vasból ezüstöt, aranyat, vagy pla­tinát lehetne előállítani. Az elemek átalakítása terén még csak a kezdet kezdetén vagyunk, de annyi már így is bizonyos, hogy nincs messze az az idő, amikor az atomokai, tehát az elemeket (éd- d:g 96 elemet ismerünk és minden valószínűség arra mutat, hogy' eze­ken kívül több elem nincs a termé­szetbeni tetszés szerinti más elem­mé tudjuk, átalakítani. Az elemek átalakításának óriási távlatai lesz­nek az emberiség további életé­ben. Ámde az imperializmus tudósai rájöttek arra, hogy a rádium, tó­rium és uránium bomlásánál hatal­mas energiakészletek szabadulnak fel áz atomokból. Számukra az volt a kézenfekvő megoldás, hogy ezt a hatalmas felszabaduló energia- készletet a pusztulás szolgálatába, a háború, a gyilkolás szolgálatába állítsák, A lönu'gstjillíosok A kísérletek során felfedezték, hogy ez a három elem rendkívül nagy sebességű e'ektronokat lövet kl’és ezek az elektronok vagy a neutronok az útjukba eső atomok­ban rombolást is végezhetnek. Kü­lönösen a 235-ös atomsúlyú i^rári- na! sikerült, elérni a rombolást. Ha znnek az elemnek ez atommagját '.ikerül egy neutronnal eltalálni, ck- <or az kétfelé oszl'k cs ftUznbcdul tárom vagy négy újabb neutron, iil);»i,!ii> mi mii mim ii ii ii

Next

/
Thumbnails
Contents