Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-17 / 267. szám

113» NOVEMBER 17, FENTEK Burgonya- és kukoricabegyüjtési tervük teljesítése érdekéhen javítják az agitáció munkáját Yasmcgrercn Több mint egy nete történt, de még most is sokszor szó esik Ba- lajti Józsiik esküvőjéről. ..Milyen derék ember lett a Jó­zsiból, hogy mégemberesedett, amióta katonatiszt lett.” így em­legetik esténként a, vasmegyeri dolgozók Balajtiék esküvőjét. Bezzeg a múltban még álmodni sem lehetett arról, hogy dolgozó paraszt gyermekéből még kato­natiszt is lehet. Megvá tozott a dolgozók helyzete a felszabadulás óta. Szabó Kálmánnak két fia és Semega Ferenc, Piszár Béla is katonatisztek. A falu minden dől. gozója büszke ezekre a derék fiúiéra. Más is történt Vasmegye­ien az elmúlt öt esztendő alatt. Jóvizü fúrottkutat, új kövesutat építettek. Jövőre a vasútvonal is elkészül Iskola, sportpálya épült, két hét múlva elkészül az új kul- túrház. Ezért is ünnepeltek oly lelkesen november hetedikén a vasmegyeri dolgozók. Hiszen minden eddigi eredményüket a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak kö­szönhetik. 1F.J. BODZA8 SÁNDOR KÖZÉP- í> ARASZT BURGONYÁKÉ AD A Sí VERSEN YT INDÍT ünnep.öbe öltözve jelentek meg az ünnepélyen a vasmegyeri dol­gozó parasztok. Az előadó szavá­ból hallották, hogy a renyérga- bona beadásuk, őszi vetésük befe­jezésével még nem teljesítették teljes egészében tervüket. Még hátra van a burgonya, kukorica és a takaimánygabona begyűj­tése. Ifj. Boúzás Sándor nem is této­vázott soká. „Mindep adómat ki­fizettem, burgonyabeadási kötele­zettségemet telepítettem, de még felajánlok kétmázsa burgonyát. Egyben versenyre hívom a többi középparasztot is. Balta László, Natiz József mindjárt válaszoltak is BoUzás versenykihívására: ,,Mi is felajánlunk még két-két má­zsát.” Id. Lakatos István beadási kötelezettségén kívül 5 mázsa burgonyára kötött szállítási szer­ződést, de -ezenkívül ő is felaján­lást.tesz. Végül együtt fogadták meg a község dolgozói, hogy még ebben a hónapban maradéktalanul eleget tesznek burgonya, kukori­ca és takarmánygabona begyűj­tési tervüknek. EGY HÉTTEL A VALLALAS UTÁN sokat javult a begyűjtés Vasmc- gyeren de még mindig nem úgy megy, ahogyan kellene. Burgonya- begyűjtési tervüknek még csak az ötvenszázalékát, a kukoricá­nak pedig még harminc százalé­kát sem te'jesítették. A lemaradás okai nem abban rejlenek, hogy nem helyesek a begyűjtési tervek, ahogyan azt a községi tanács titkára is mondja, hanem abban, hogy nem kielégí­tő, a politikai és szervező munka. A .népneveinket nem látja el a pártszervezet jó agitációs érvek­kel, nem mutatják Ki személysze- rint, hogy kik a lemaradók. A másik ok az. ame’y 'éppen a gyenge politikai és szervező mun­kából ered: a kulákok aknamun­kájának- széles terepet engednek. A kulákok igyekeznek minden eszközt felhasználni a begyűjtés sikerének meghiúsítására. Nem riadnak vissza még a feketáaés- töl-, csalástól sem, ha tudják, hogy ezzel az államot károsítják meg. Garai János kulik eddig semmi­lyen beadási kötelezettségének nem tett eleget. Arra azonban volt gondja, hogy őszi vetését a tarlóhántásba vesse. Szabó Ká­roly elrejtette burgonyáját a há­zikertjében s letagadta, amikor az eiszámo'tató bizottság a burgo­nyabeadás teljesítésére szólította fel.. Ezek és a többi kulákok nem­csak a saját beadásukat szabotál­ják el, de a becsületes dolgozó parasztokat is igyekeznek megté­veszteni a rossz burgonyatermés, ről szóló mesékkel. A FELADAT Necsak a tanácsházban bonyo­lódjék le a begyűjtési munka, ha­nem párt- és tanácstagjaink jó politikai, szervező munkával se-, gítsék a begyűjtés sikerét. Lépje­nek fel bátran és határozottan az olyan ellenséges agitációval szem­ben, amely a tényleges termés- eredmény lekicsinyítésével, letaga. dásával akarja félrevezetni a dol­gozó parasztság széles tömegeit is. Magyarázzák meg a népneve­lők a dolgozó parasztoknak, hogy a burgonya- és kukoricabegyüjté- si terv teljesítése elválaszthatat­lanul összefügg a falu jólétének emelésével, a több termelőeszköz­zel, a jó ellátással. Mondják el, hogy a beszolgáltatás egyben a dolgozó parasztság állásfoglalá­sát is jelenti népi demokráciánk, békénk megvédése és ötéves ter­vünk mellett. A vasmegyeri dolgozó parasz­tok meg fogják: ezt érteni és jó hazafiakhoz méltóan teljesíteni is fogják községük burgonya- és ku- koricabegyüjtési tervét. így harcolnak a balkányi asszonyok a bekéért Jó népnevelői vannak a balkányi MNDSZ szervezetnek. Legutóbbi értekezletükön, amikor megvitatták Rákosi Mátyás elvtárs legutóbbi beszédét, kijelentették: a békéért harcolni is kell. Weisz Zsigmondné, Hajdú Julia és Juhász Erzsébet, a bal­kányi MNDSZ asszonyai eddig 170 mázsa burgonya begyűjté­sét segítették elő két nap alatt. A többi MNDSZ népnevelők a kukorica- és burgonyabegyüjtést összekapcsolták a téli tö­megoktatás szervezésével, jól folyik a. Szülők Iskolája elő­adássorozatainak szervezése, az olvasókörök, alapismereti tan­folyamok szervezése. Sikerrel halad a faluvillamosíiás Anarcs és Ajak községben egyre szaporodik a felállított villanyoszlopok szánra. A dol­gozók versenyben végzik mun­kájukat, hogy minél előbb meg­építsék a villanyhálózatot. —1 Anarcs villamosításán Mészá­ros Mihály brigádja dolgozik. A brigád elhatározta, hegy ter­vét 5 nappal a határidő előtt befejezi. Ajak villamosítását Ling Béla sztahanovista és bri­gádja végzi. A tervteljesítésbén a Ling-brigád Is előretört. Elő­reláthatólag tervüket 6 nappal a határidő előtt befejezik. Nor­májukat átlagosan 116 száza­lékra teljesítik. A nyírlugosi állami gazdaság nyírbéítekj üzemegységének villamosítása is sikeresen fo­lyik. Építését Nyitrai János sztahánovista és brigádja végzi. Normájukat eddig átlagosan 118 százalékban teljesítették. Tervüket szintén határidő előtt befejezik. „MEZÖVILL” ÜZEMVEZETŐSÉGE! A Párt nem egyszer hívta fel az üzemek, szakszervezetek figyelmét a versenyeredmények népszerűsítésére! A nyíregyházi „Mezővill üzemvezetősége mindezt bem veszi figyelembe! Jó lenne, ha az elvtirsak ismételten áttanulmányoznák eze­ket a párthatározatokat! NYÍREGYHÁZI FOTÖHAZ! A nyirbogdányi üzem 14-én reggel hét órára kért (olalómoz- donyt. A mozdony csak délben érkezett meg! Akadályozta a fűtőház a gyár napi szállítási iw vériek végrehajtását! Segítsétek a gyári szállítási komplex-brigádot, NYIRBOGDÁNYI 7. SZ. NÉPBŐL!! Helytelen magatartásotokkal vásárlási pánikot keltetek és rontjátok az állami kereskedelem hírét. Egyes árukat csak akkor adtok, ha mellé mosóport, c’pőpasztát vásárolnak. így járt Lász­ló Miklós, Tóth Lászlóné is. Legyetek méltók a szocialista kereskedelemhez! NYÍREGYHÁZI KÉPZŐMŰVÉSZETI NÉPFŐISKOLA NÖVENDÉKEI! Az iskola ablakain keresztül nem egyszer olyan hangok szű­rödnek ki, amelyekről a dolgozóknak a Swing Tónik jutnak eszükbe! Éljetek úgy, ahogy festeni akartok! Hz elmúlt héten 169 taggal nőtt a lermelöszövetkezetek és termelöszövetkeielj csoportok taglétszáma Megyénk termelőszövetkeze­tei és termelőszövetkezeti cso­portjai befejezték megyeszerte az 1951. évi tervkészítést s most készítik elő az évvégi zár­számadást. Minden termelőszö­vetkezeti csoport és önálló ter­melőszövetkezet a zárszámadást november 19. és december hó első napjai között kell, hogy el­készítse. Ennek érdekében a csoportértekezlet, illetve a köz­gyűlés munkabizottságot kell, hogy alakítson. Termelőszövetkezeteink a zárszámadást igyekezzenek fel­használni csoportjuk továbbfej­lesztésére is. Hívják meg az i nagyhalássi gépállomás dolgosói MEGŐRZIK A VANDORZASZLOl Vitái Pál 178 százalékra teljesí­tette őszi munkatér,vét az elmúlt hétig, de nem sokkal marad mögötte Gáspár János 167 százalékával és Bácskái András 139 százalékával. Ök járnak az élen, de lelkesedé­sük a többieket is magával ragadja. A gépállomás irodáján két vándoi - zászló jelzi, hogy első a megye gép­állomásai között. Az egyik .a nyári munka győzelemmel végződő har­cára emlékeztet, a másikat az elmúlt vasárnap hozták el Csaholcról. ,.Az őszi munka végzésében élenjáró gépállomásnak’’ hirdetik a vörös se­lyemre himzett éranyos betűk. NEMCSAK A GÉPÁLLOMÁS BÜSZKESÉGE EZ A VANDÓRZÁSZLÓ •hanem az egész községé, mert a körzet dolgozó parasztsága magáé­nak éizi már a gépállomást, főkép­pen a legutóbbi terméseredmények óta. Hiába, a jó gépi munkánál nincs jobb agitátor — mondja Paldi elv- társ, a gépállomás politikai neve­lője. Amikor 5 szeptemberben ideke­rült, első dolga volt a fetvilágos:tó munka megszervezése. Taggyűlésen ismertette az őszi munka feladatait és rávilágított, hogy a munka fo­lyamatosságát, lendületét csak ál­landó felvilágosító munkává! tudják biztosítani. Négyen dolgoznak egy erőgép mellett 11 órás váltással. A pihenőidőt használják fel első­sorban az agifációra, de a traktor mellett is megragadnak minden al­kalmat a felvilágosító munkára. Ké­szen á'l náluk mindig az ív, ha va­laki szántási szerződést akar kölni. Mert abban is versenyeznek. I.ippai elvtárs már több, mint 300 holdra köttetett. Nem csoda így, hogy már az őszi előirányzat 123 százalékát kötötték le eddig. MAS A GÉPPEL, MINT AZ 1GAVAL, állapította meg az ötholdas Márton Károly is. A múlt évben még a sa­ját lovával szántott. Most, amisor a szomszéd Bor Gábor földjére rá­állt a traktor, nem tudta megállni, hogy ne .méricskélje meg, milyen mélyen hasit a talajba. Aztán szólt a fiának: „Eredj csak, aztán kösd meg a szerződést.” így tett a 8 hol­das Lukács Gyula is. Riczu elvlárs 20 holdra köttetett a napokban szántás" közben. A ti- szaháton szántott traktorával, a mellette lévő kétholdon meg Nagy Ferenc noszogatta a lovacskát. Nagy Ferenc egyre sűrűbben te- kinígetett a. traktor felé, aztán oda­ment. Együtt mérték meg Riczuvr.l az eke nyomát. 25 centiméter volt. — Hát csak forduljon át az én földemre is, ha ezt befe'ezte — mondta. — Én se leszek, tán a ma­gam ellensége. Egyik nap a 76 éves Kaponyás bácsi állított be a gépállomás irodá­déba. Gyorsan rátért a dologra. Az ő 12 holdjára csak a Sztalinyecet küldjék mindenképpen. — De miért Kaponyás bácsi? — kérdezte csodálkozva Paldi elvtárs. — Hej, kedves öcsém — mondta nagy ősz bajuszát sodorgaíva az öreg. — Ott jártam most a tszcs földje mellett. Azön szánt most a Sztalinyec. Hát tudod, hogy alig tud'am eljönni onnan. 76 éves va­gyok, de még olyan szép munkát nem láttam. Háromszor is elment naponta, amíg sor került rá. Csak akkor nyugodott meg, amikor Gracka Gyula ráált a földjére a „lánctalpas csodával”. De így sürgetik a munkát má­sok is. Nincs nap, hogy nyolcan- tízeri be ne állítanának á szerzö- déstkőtők közül, hogy megsürges­sék a munkát. Szerda reggel Nagy Gábor állított be, hogy ne hozzák már szégyenbe. Elvállalta a mély­szántás gyors befejezését, segítse­nek már, hogy teljesíthesse is. Ez az állandó sürgetés újabb len­dületet ad a traktoristák munkájá­nak. Látják, hogy mennyien vár­nak rájuk. A niult heti tervüket 176 százalékra teljesítették, nem akar­ják elengedni a vándorkásziót. JAVÍTSUNK tovább A MUNKÁN, mert csak így tudjuk tovább fokoz­ni a munka lendületét. Elsősorban az ..ellenőrzés javításával segítsünk a lemaradókon. Két műszakban dol­goznak a gépek és főleg az éjjeli műszaknak kell segítenünk, ezt b- ti-nyitja Jenei Endfe esete. Öfebér- tóról került át munkatársával együtt és már az első bélen magával ra­gadta a halászi traktoristák lelkes munkája. Nagyobb eredményi- et­tek el, mint azelőtt bármikor. Azt tervezték, hogy Lehúzzák” a halá­sziákat. Aztán megtörtént a hiba. Elveszett a ventilátorszí i, nem volt világításuk. Három hétig titkolták ezt, sötétedés után nem.tudtak dol­gozni világítás nélkül, és így az utolsók közé kerültek. Nem akar­ták jelenteni a~ 40 forintos szíj el­vesztését, ugyanakkor még. 90—100 forintokat kerestek a 3—400 forin­tot elérő heti keresetek mellett. Ha az éjjeli ellenőrzés jobban meg van szervezve, ez természete-, sen nem fordul elő és legalább 150 holddal előbbre * lennének, énnél a gépnél. egyénileg gazdálkodó paraszto- kát is, hogy még lobban megis­merjék a csoportok belső éle­tét, hogy még közelebb kerül­jenek: a nagyüzemi gazdálko­dáshoz. Egyre több dolgozó pa­rasztban érik meg az elhatáro­zás, hogy a fejlettebb nagyüze­mi gazdálkodás útjára lép. Az elmúlt héten megyénk te­rületén 121 család 165 taggal lé­pett be a termelőszövetke­zeti csoportokba. Ezek a dolgozó parasztok Ösz- szesen 321 holddal léptek be a csoportba. Legtöbb új belépő volt az elmúlt héten a vásáros- naményi járás termelőszövetke­zeteiben. Összesen 42 család 45 tagjával szaporodott a járás ter­melőszövetkezeteinek és cso­portjainak taglétszáma. A ke- mecsei járásban 37 taggal, a nyíregyháziban 34 taggal nőtt a termelőszövetkezetek és cso­portok taglétszáma. Ezekben á járásokban nagyobb gondot for­dítottak a termelőszövetkezetek továbbfejlesztésére,, jobb agitá­ciós munkát végeztek s ezért tudtak ilyen eredményt elérni. Nem így van ez a baktai. má­tészalkai és a kisvárdai járás­ban. Ezekben a járásokban az elmúlt héten alig volt 2—3 új belépő. Teliesen elhanyagolták a csoportfejlesztést, az agitációs munkát. A csoporttagck hóin mennek, s nem tudatosítják "redményeiket az egyénileg dolgozó parasztok között, elzár­kóznak a tömegektől s főleg ez ”.z oka, hogy nem tud.iák cso­portjukat új belépőkkel fejlesz­teni. Az elkövetkezendő napokban minden termelőszövetkezeti tag hasson oda, hogy a zárszámadás ideje alatt jó meggyőző, kon­krét példákkal támasszák alá a nagyüzemi gazdálkodás elő­nyeit, s győzzenek meg minél több egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztot a csoportba való belépésre. Állandó éjjeli nappali szolgá­latot tart a 17/9. sz. gyógyszer- tár : Dózsa Gyürgy-u. 3. (volt Arany Sas.) Állandóan reggel 8-tól este 8-ig tart nyitva a 17/5. sz. Rákóczi-út alatti (volt II. Rákóczi és a 17/6. sz. Szé- chenyi-u. 1. sz. alatti (volt An­gyal) gyógyszertár.

Next

/
Thumbnails
Contents