Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-15 / 265. szám
r 'mt november is, szbroa 3 118 termelőszövetkezet és 78 község felezte be Szabolcs-Szatmarban a mélyszántást Az őszi mélyszántás versenytáblája Járásaink és községeink őszi mélyszántási eredményei az elmúlt napokban ismét sokat javultak. Dolgozó parasztságunk fokozottabb lendülettel használja ki a jó időjárást s igyekszik a mélyszántás elvégzésével jól megalapozni tavaszi kapás- és ipari növényeink ágyát. Bár országos viszonylatban is az első megyék között' állunk az őszi mélyszántás! versenyben, eredményünket leront ja az, hogy szántóterületünknek csak 10 százalékát végezzük gépi erővel. A jövő évi termés emelésének pedig egyik legfontosabb előfeltétele a géppel végzett jóminőségü mélyszántás. Dolgozó parasztjaink az eddiginél fokozottabban vegyék igénybe gépállomásaink traktorait, hogy az igával való sekély szántás helyett, minél nagyobb területét szántsanak traktoraink. Szántás előtt minden dolgozó paraszt szállítsa ki összes trágyáját a földre, mert ezáltal is elősegítjük jövő évi magasabb termésátlagunkat. Minőségi munkával, a gépek jobb kihasználásával végezzék dolgozó parasztjaink a mélyszántást is! Eddig 118 termelőszövetkezet és 76’község fejezte be a mélyszántást. JÁRÁSAINK VERSENYEREDMÉNYEI AZ ŐSZI MÉLYSZÁNTÁSBAN tszcs egyéni 1. kisvárdai 122% 1. nyírbátori 91 % 2. baktalórántházai 120 „ 2. kisvárdai 89 „ 3. mátészalkai 105 „ 3. fehérgyarmati 86 „ 4. fehérgyarmati 100 „ 4. kemecsd 86 „ 5. nyíregyházi 100 „ 5. vásárosnaményi 85 „ 6. Nyíregyháza város 98 „ 6. csengeri 84 „ 7. nyírbátori 98 „ 7. Nyíregyháza város 82 „ 8. vásárosnaményi 97 „ 8. mátészalkai 79 „ 9. csengeri 96 „ 9. nyíregyházai 75 „ 10. kemecsei 92 10. baktalórántházai 72 „ 11. tiszalöki 82 „ 11. tiszalöki 71 „ 12. nagykállói 76 „ 12. nagykállói 64 „ Megyei átlag 98.5% Megyei átlag 81 % a tiszaiak! „Kossuth ‘ termelőszövetkezeti csoport felfeilesztési verseny! indított Szabolcs-Szaímárban Egy évvel ezelőtt Sztálin elvtárs 70. születésnapján alakult 14 fővel a tiszalöki „Kossuth” termelőszövetkezeti csoport. Ma már 74 fővel dolgozik. Most, hogy Sztálin elvtárs 71. születésnapja közeledik, a. csoport tagjai fennállások egyéves évfordulójára új verseny, vállalást tettek. Verseny felhívásukban vállalják, hogy jó népnevelő munkával, fáradságot nein ismerve, nx elért eredményeik ismertetésével, az életszínvonaluk emelkedését konkrét eredményekkel alátámasztva fognak több egyéni dolgozó parasztot megnyerni a csoport számára. A termelőcsoport vezetősége vállalja, hogy még szorosabbra fűzi a kapcsolatot az egyénileg gazdálkodó parasztokkal és ennek érdekében meghívják az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat csoportgyüléseikre. Így azok a gyakorlatban is megismerik a csoport belső életét, saját szemükkel gyó'ződ- nek meg gazdasági fejlődésiikrő'. A tszcs üzemi pártszervezete a népnevelömunka irányítását, az agitációs munka megszervezését vállalja, s mindenben irányt mutat a csoport tagjai részére. Az elmúlt napokban lelkeshangú értekezleten vállalta a csoport valamennyi tagja, hogy Sztálin elvtárs 71. születésnapjára a felfejlesztést 50 százalékkal, vagyis 25család beszervezésével emelik. Tudjuk, hogy az új Ingok beszervezésével csoportunk még erősebb lesz, s ezen keresztül erősebb lesz maga az ország, a béketábor. Megyénk valamennyi termelőszövetkezete csatlakozzon ehhez a versenymozgalomhoz, indítsanak széleskörű agitációs munkát új tagok beszervezésére. HAJDÚ MIKLÓS üzemi párttitbár. KISS MIHÁLY t«zca ehlök. A dolgozó parasztok a békét védik A kulákok a béke ellenségei DEFOSZ taggyűléseink elé Megyénk dolgozó parasztsága egyre fokozottabb lendülettel és lelkesedéssel tesz eleget burgonya, és kukoricabeadási kötelezettségének. Ezzel is bebizonyítja a bé- kétábor, Pártunk iránti hűségét. Azt, hogy hü szövetségese a mun- kásosztáJynak, s azzal együtt vállvetve harcol a béke megvédése érdekében. Az elmúlt napokban példát mutatott a burgonyabe- adás terén idős Halloskó József dombrádi dolgozó paraszt, aki beadási kötelezettségét százszáza- lékban teljesítette. Ezen felül még újabb 580 kiló burgonyát ajánlott fel, amikor olvasta az amerikai és angol imperia listák aljas tettét: hogy nem engedték a békéért vívott harc legjobb élharcosait Sheffieldbe, a békekongresz- szusra. — Tudom, hogy minden kilő beadott burgonya hazánkat, békénket erősíti, s míg az imperialisták háborús terveket szőnek a mi gyermekeink legyilkolására, addig mi dolgozó parasztok hazafias kötelességünk: a burgonya és ku- korioabeadás teljesítésével válaszolunk az aljas imperialisták terveire. Forneszter Sándor a községi tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is pélaadó munkát végez a burgonyabegyüjtés terén. Személyes példamutatása mellett jó fel. világosító munkával igyekszik meggyőzni a beadással késlekedő dolgozó parasztokat, ugyanakkor kemény kézzel 1 csínyt a szabotáló kulákokra. Van olyan kulák, aki a beszolgáltatás elöl mintegy 30 mázsa burgonyát rejtett el, a dolgozók azonban leleplezték. De nemcsak Dombiadon találkozunk ilyen esettel, amikor a kulákok elrejtik a beadás elöl burgonya- feieslegeiket, megtaláljuk megyénk bármelyik községében is. liken Varga Petemé 22 mázsa, Varga Károly 17 mázsa, Baráth Kálmán pedig 13 mázsa burgonyát rejtett el az elszámoltató bizottság elöl. Az elszámoltatás jután éjjel csempészték vissza udvarukra az elrejtett burgonyát. Vaja községben Harsány! nevű kulák nagymennyiségű burgonyát rothasztott el, a hatósági közegeknek azt válaszolta: kell a sertéseknek és más állatoknak is valami. A burgonyabeadást saabotáló kulákot leleplezték a dolgozók, s szigorú eljárást indítottak ellenük Ezek a példák is bizonyítják, hogy a kulákok a béke ellenségei. Dolgozó parasztságunk minden egyes községben kísérje figyelemmel a kulákok mesterkedéseit, s szigo- l rúan, kemény kézzel sújtsanak le a rémhíreket terjesztő s a burgonya- és kukoricabeadást szabotáló kulákokra. A kis- és középparasztok felé pártszervezeteink tépnevelöi végezzenek fokozottabb felvilágosító munkát. Magyarázzák meg a dolgozó parasztoknak, hogy burgonyabeadásuk teljesítésével a béke- tábort, egész dolgozó népünket, s saját maguk boldogulását is elősegítik. A kereskedelmi minisztérium rendelkezésed szerint takarmánygabona helyett burgonyában Is teljesíthetik a dolHálás szívvel fordultunk mindnyájan november 7-én a bennünket felszabadító hatalmas Szovjetunió felé, ahonnan szabadi águnkat, megszépült életünket nyertük. Boldogan ünnepeltük a világ szabad népeivel együtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját, amelynek győzelme már annyi millió embernek hozta el a szabadságot Ez fáj az imperialistáknak, akik gyűlölködve figyelik a mi eredményeinket, erősödésünket és a többi szabad baráti nép fejlődését a Szovjetunió o'dalán. Mi záhonyi ifjúmunkások büszkén látjuk nap-nap után, az új üzemek, épületek sorát• amint a Párt, Rákosi elvtárs szavára egymás után emelkednek munkánk nyomán. Ezeket akarják lerombolni a bitangok egy újabb háborúval. Felháborodva hallottuk most újabb gozó parasztok a beadási kötelezettségüket. 33 kiló árpa, zab, 100 kiló burgonyának felel meg. Mondják e, népnevelőink, hogy a burgonyára szállítási szerződést kötött dolgozók korpaprémiUltijaikat még e hét folyamán megkapják. Párt- és tanácstagjaink mint ahogyan azt Székely, Berkesz, Pa- szab, Nyírbogát és Dögé községekben is teszik, végezzenek példaadó munkát a burgonyabegyüjtés terén is. Kövessenek el mindent, hogy Szabolcs-Szatmár minden községe eleget tegyen burgonya- és kukoricabeadási kötelezettségének. gazágukat, azt, hogy a világkongresz. szus Sheffieldi megrendezését megakadályozták, így a Békevilágkongresszus helyét Varsóba kellett áthelyezni. Ebbő1 is látjuk, hogy mennyire rettegnek ezek a háborúra spekuláló gyilkosok a béke hangjától. Mi ifjak a békét akarjuk, békében akarjuk folytatni Rákosi elvtárs vezetésével építőmunkánkat, melynek eredményeire olyan büszkén tekinthetünk. Ígérjük, hogy az imperialisták újabb békeelleni merényletére mi. munkánk, termelésünk további emelésével felelünk, ha pedig ránk törnének a gazemberek, izmos karunk, fegyvereink erejével törjük össze őket. Poor Ödön Záhonyi MÁV segédmunkás Megyénk területén november tizediké és húszadika között minden községben gyűlést tartanak a DÉFOSZ alapszervezetek. Ezeken a taggyűléseken részletesen megtárgyalják a Magyar Békekongresszus határozatait s ismertetik annak jelentőségét. Foglalkoznak még ezenkívül az őszi mélyszántás minőségi elvégzésével, valamint a burgonya, kukorica és takarmánygabona begyűjtésének kérdésével is. Azokban a községekben, ahol még nem indultak meg a Szabad Föld Téli Esték, ott annak megszervezésével is foglalkoznak. A taggyűléseken átszervezik a vezetőséget és kibővítik azt. Mint egyik legfontosabb tömegszervezetünk a DÉFOSZ a legtöbb helyen tevékenyen kivette részét az őszi mezőgazdasági munkák elvégzéséből, vagy személyes példamutatással, vagy agitációs munkán keresztül. Most, mint legfontosabb feladat a kukorica, burgonya és a takarmánygabona begyűjtése áll a DÉFOSZ tagság előtt is. A DÉErdőgazdaságaink eddigi munkájára a helytelen bérezés, a rossz munkaszervezés nyomta rá bélyegét. A legtöbb gazdaságban vagy üzemegységben sem pártszervezet, sem pedig üzemi bizottság nem volt, s bizony a munka is szervezetlenül folyt. Az erdőgazdaságok dolgozóinak keresete alig érte el naponta a 16—18 forintot. November hatodika döntő változást hozott az erdőgazdaságok eddigi munkájában is. Egvmás- után választották meg üzemi bizottságukat az egyes erdőgazdaságok és üzemegységek dolgozói. November hatodikétól pedig telj esi tménvbérben dolgoznak. A teljesítménybérezés bevezetése óta minden üzemegységben nőtt a termelékenység, s a dolgozók lelkesen végzik munkájukat, mert a keresetük is jóvá! magasabb lett. A nyírbátori erdőgazdaságok máriapócsi üzemegységében átszervezték a munkát, s brigádokat és munkacsapatokat alakítottak. A brigádok és munkaFOSZ tagok ezeken a taggyűléseken tegyenek nemes vállalást a burgonyabegyüjtés sikere érdekében, járjanak elől jó példával a többi dolgozó parasztok között s jó agitációs érvekkel, politikai meggyőző munkával hassanak oda, hogy minden községünkben százszázalékban tegyenek eleget dolgozó parasztjaink a burgonya- és kukoricabeadási kötelezettségüknek. Magyarázzák meg a többi dolgozó parasztoknak, hogy államunk, a munkásosztály mindig támogatta és támogatni fogja dolgozó parasztságunkat, vetőmagot, gépeket ad dolgozó parasztságunk munkájának megkönnyítésére. Minden dolgozó parasztnak hazafias kötelessége, hogy a burgonyabeadás teljesítésével is kifejezze a munkásosztály. Pártunk és a béketábor iránti hűségét és szere- tetét. Tegyék a DÉFOSZ alap- szervezeti taggyűléseket olyan taggyűlésekké, amelyek fontos állomásai lesznek burgonya- és kukoricabeadásunk maradéktalan. teljesítésének. csapatok versenyt indítottak egymás között. A gyümölcsfacsemeték kiszedésében Kusnyák Veronka munkacsapata 9-én 160 százalékban teljesítette normáját. 208 darab csemete helyett 330 darabot szedtek ki. Pallagi László munkacsapata ugyanezen a napon 223 százalékot ért el csemereszedésben. Keresetük az eddigi 14—16 forint helyett több mint 20 forint volt aznap. A mátészalkai erdő- gazdaság kömö-ői üzemegységének dolgozói 5 kataszteri hold fásításnál 1459 forintot takarítottak meg 2 nap alatt. Ezt úgy érték el, hogy most közvetlen szántás után ültették felfrissített talajba a facsemetéket, így könnyebben ment az ültetés, s ezen kívül a munkacsapatok jobban megszervezték munkájukat, nem kellett egymásra várni az ültetésnél Ebben az üzemegységben is, valamint a mátészalkaiban a teljesítménybérezés bevezetése óta 30 százalékkal nőtt a termelékenység. Ma van „Berlin eleste“ díszbemutatója Nyíregyházán Nyíregyháza dolgozói egyre fokozódó érdeklődéssel várják a Szovjetunió szocialista-realista filmművészetének legnagyobb alkotását, a „Berlin elestét“. Ez az előadás igen nagy eseménye lesz Nyíregyháza kultúrális életének. A Mozgóképüzemi Vállalat Megyei Kirendeltsége megtette az előkészületeket a ma este 6 órakor kezdődő díszelőadás megrendezéséhez. A díszelőadásra az üzemek dolgozói meghívót kapnak. A díszelőadás műsorát a MÁV zenekara nyitja meg. Ezután szavalat következik. Az ünnepi beszédet Lajtai Endre elvtárs, a Megyei Pártbizottság ágit. prop. titkára tartja. A beszéd után a Városi Dolgozók Énekkara a Sztálin-kantátát énekli. Ezután következik a „Berlin eleste“ bemutatója. A nagy érdeklődésre való tekintettel a „Berlin eleste“ film bemutatása idején két jegypénztár látja el jeggyel a dolgozókat. Délelőtt a Szikra könykiadóban, délután pedig a Béke mozi pénztára. Minden nap négy előadás lesz : Fél három, fél öt, fél hét és fél kilenc órai kezdettel. Az iskolák tanulói, délelőtt szorgalmi időben nézhetik meg a filmet. KIÁLLUNK A BEK EÉR T! Nő a termelékenység, magasabb a keresetük az erdőgazdaságok dolgozóinak amióta teljesítménybérben dolgoznak