Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-23 / 272. szám

fl Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata a szénbányászat fejlesztéséről ÍU Széntermelésünk az ötéves terv első évében jelentősen emelkedett és ma nagyobb, mint bármikor ko­rábban. Ennek ellenére az utóbbi hónapokban a szénbányászat ter­melése nem elégíti ki gyors ütem­ben fejlődő népgazdaságunk igé­nyeit. A széntermelés fejlődésének elmaradása népgazdaságunk általá­nos fejlődési üteme mögött veszé­lyezteti az ipar és a közlekedés zavartalan fejlődését, az életszín­vonal emelkedését. A Magyar Népköztársaság mi­nisztertanácsa és a Magyar Dolgo­zók Pártja Központi Vezetősége megállapítja, hogy népgazdaságunk rendelkezésére álló eszközökkel a szénbányászat fejlődésének viszony­lagos elmaradását fel lehet és fel is kell számolni és ezért úgy határoz, hegy 1951-ben, 1950-hez képest 20 százalékkal kell a széntermelést nö­velni. Ennek érdekében meg kell gyor­sítani a szénbányászat gépesítését, biztosítani kell a termelőmunka jobb megszervezését, meg kell javítani a bányák irányítását a vállalatok és a nehézipari minisztérium részéről, biztosítani kell a szénbányászat munkaerőszükségletét, szilárddá kel! tenni a munkafegyelmet, szigorú trkarékosságot kel! érvényesíteni a szén felhaszn V.ásának mmden terü­letén és olyan kedvezményeket kell juttatni a szénbányászatban foglal­koztatottaknak, hogy azok kifejez­zék a szénbányászoknak kijáró megbecsülést. E célok elérésére a minisztertanács és a Magyar Dol­gozók Párt la Központi Vezetősége a következő határozatokat hozza: |uj 1. A bányászok nehéz és veszé­lyes munkájának megkönnyítése és a bányászok fokozott biztonsága ér­dekében, továbbá a bányászati mun­ka, termelékenységének emelésére a) a nehézipari miniszter cs az Országos Tervhivatal elnöke bizto­sítsák a bányagépgyártás fejleszté­sének meggyorsítását.. Ennek érde­kében a bányagépgyártásnái jelen­leg fennálló késedelmet sürgősen fe1 kell számolni: a bányagépek gyártásának tervét 1951. évre az 1950-os háromszorosát' meghaladó mértékben kell megállapítani és i á kell térni a korszerű munkamód­szerek alkalmazását biztosító ú; géptípusok, mindenekelőtt résélő és fejtőgépek sorozatgyártására. b) Az Országos Tervhivatal el­nöke a nehézipari . miniszterre! együtt állapítson meg 1951 -re olyan beruházási keretet a szénbányá­szok számára, amely az 1951. évi megnövekedett szénigényekfiek megfelelő széntermelés biztosításán túlmenően a folyamatban lévő nagy bányászati beruházások (Komló, Pe­tőfi bánya, Várpalota) végrehajtá­sának meggyorsítását is lehetővé teszi. c) A nehézipari miniszter a bá­nyaüzemi munka biztonságának fo­kozása érdekében dolgozzon ki új szabályzatiét az üzemegészségügy­re, a bányamentés- ügyre és a biz­tonsági berendezésekre vonatkozó­lag tegye a bányarendészet elsőren­dű feladatává ezek fokozott ellen­őrzését. 2. A nehézipari miniszter a szén­bányászat irányításának megjaví­tása, a termeié^ emelése, a munka jobb megszervezése, a meglévő be­rendezések fokozottabb kihaszná­lása és az önköltség csökkentése érdekében a) gondoskodjék a gazdaságosság fokozása érdekében az egyes ak­nák önálló elszámolási üzemegysé­gekké való kiépítésével, a vezetők hatáskörének megfelelő kiszélesíté­sével, ap egyéni kezdeményezés és a vezetők egyéni felelősségének legmesszebbmenő érvényesítéséről. b) A műszaki vezetést vigye kö­zelebb a termeléshez. A műszaki irányításnak az eddiginél több kez­deményezés lehetőségét kell bizto­sítani és elsőrendű feladatává a munka jobb megszervezését, a mun­kamódszerek rendszeres fejlesztését kell lenni. A mérnököket és bánya­technikusokat a lehetőséghez ké­pest mentesíteni kell a jelenleg őket terhelő, túlméretezett adminisztrá­ciós munkáktól, hogy idejük döntő részét a bányákban tölthessék, c) Gondoskodjék a közvetlenül szénen dolgozók számának emelé­séről azzal, hogy a ma külszínen dolgozók egyrészét földalatti mun­kára irányítsa. Biztosítsa, hogy a vájárok mindenütt ténylegesen széntermelési illetve egyéb vájár­szakmunkákat végezzenek. d) Fordítson különös gondot az új munkamódszerek (pl. fronífejtési rendszer, szalagszálljtás, stb.) el­terjesztésére, a szovjet szénbányá­szat tapasztalatainak széleskörű fel­használására, a meglévő gépek ’eg- jobb kihasználására. Gondoskodjék az új munkamódszerek bevezetése érdekében komplexbrigádok szer­vezéséről, a legjobb műszaki és szakmunkás káderekből. 3. A szénbányászat növekvő munkaeröszükségfetének biztosítása érdekében a) az illetékes miniszterek gon­doskodjanak arról, hogy mindazok az állami vállalatoknál és intézmé­nyeknél alkalmazott dolgozók, akik a szénbányászat körében akarnak elhelyezkedni, különösen a koráb­ban bányászati területen foglalkoz­tatolt munkások erre engedélyt kap­janak és részükre az áthelyezést meggyorsítsák. b) A nehézipari miniszter bizto­sítson a szénbányászatban szak- képzettségüknek megfelelő munka­helyeket azoknak a bányamérnökök­nek és bányatechnikusoknak, akik ma más területen dolgoznak és az i’.leíél <es miniszterek nyújtsanak se­gítséget az érintetteknek a bányák­ba való áthelyezésénél. c) A nehézipari miniszter a Mun­kaerőtartalékok Hivatalának elnöké­vel vizsgálja felül a szénbányászati szakmunkásképzés rendszeréi. Gon­doskodjanak a kiképzés időtartamá­nak leszállításáról, részben szako­sított munkások kiképzésével élő­vé iásra, fejtésre és fenntartásra. d) A nehézipari miniszter és az Országos Tervhivatal elnöke dol­gozza ki i? szénbányászati műszaki és szakmunkáskáderek képzésének ötéves tervét. |TiT| A szénnel való takarékos gazdál­kodás érdekében a) az Országos Tervhivatal elnöke 5 százalékkal csökkentse a terme­lés és a közlekedés minden terén a nagyfogyasztók rendelkezésére bocsátott szénmennyiséget. Gondos- kod Tk az illetékes miniszterekkel együtt a széngazdálkodás egész te­rületén szigorú szénfogyasztási normák kidolgozásáról, azok köte­lező betartásáról és a korszerűtlen, nagyfogyasztású kazánok fokozatos átalakításáról, gazdaságos íüié- sűekre. b) A nehézipari miniszter gon­doskodjék arról, hogy a szénter­melés mennél egyenletesebb legyen egész télen át, valamint az érde­kelt miniszterekkel együtt arról, hogy a kereskedelem és egyes nagy- fogyasztók tavasszal és nyáron megfelelő szénkészleteket képezze­nek. c) Az áramtakarékosság érdeké­ben az Országos Tervhivatal elnöke az illetékes miniszterekkel együtt gondoskodjék szigorú, normák ki­dolgozásáról és kötelező előírásáról •az elcktromosáram fogyasztásban. Dolgozzanak ki olyan rendszabályo­kat, amelyek az áramszolgáltatás egyenletesebb igénybevétele útján biztosítják a csúcsterhelés csökken­tését. Minden üzemben dolgozzanak ki helyi módszereket a szén- és áramfogyasztás csökkentésére, Ijü3 Annak érdekében, hogy a bányá­szok bérében, a nekik juttatóit ked­vezményekben és egyéb területen is kifejezésre jusr-n a nehéz bányá­szati munka kiemelkedő népgazda­sági jelentőségének megbecsülése és ugyanakkor a széntermelés fo­kozására: a) azoknak a föld alatt dolgozó munkásoknak, akiknek egész hó­napban. nincs igazolatlan műszak­juk, az alábbiak szerinti teljesít­ményjutalmat kell adni: A földalatti vájárok, segédvá­járok és csapatcsillések, akiknek havi teljesítményük 110 és 130 százalék között van, a 100 száza., lékon felüli teljesítményért járó bér után 50 százalék, 130 és 160 százalék közötti teljesítménynél a 100 százalékon felüli teljesítmé­nyért járó bér után 75 százalék, enné! magasabb teljesítménynél 100 százalék feletti teljesítmé­nyért járó bér után 100 százalék jutalmat kapnak. A földalatti szállítószemélyzet jutalma: 70%—80%-os leterhe­lésnél a prémium 30%-a, 80% — 90%-os leterhelésnél a prémium 45%-a. 90%—100%-os leterhelés­nél a prémium 70%-a, 100% fe­letti leterhelésnél a prémium 100 százaléka. A földalatti gépjavító és karbantartó személyzet jutal­ma, attól függően, hogy üzemré­szének teljesítménye naponta 10 vagon alatt, 10 és 30 vagon kö­zött, vagy 30 vagon felett van — a termelési terv teljesítése ese­tén 3. 6, illetve 9 százalékos, á túlteljesítés minden százaléka pe­dig 1.1, illetve 1.2 százalék. b) Azokat a földalatt dolgozó szénbányászokat, akiknek egész éven át igazolatlan müszakmu- lasztásuk nincsen, minden évben egy összegben kifizetett hűségju­talomban kelt részesíteni. Egy igazolatlan müszakmulasztás esetén a jutalom fele fizethető ki, két .igazolatlan mulasztás ese­tén jutalom nem jár. A jutalom nagysága á föld­alatti pótlékkal növelt évi alap­keresetnek, vájároknál, segédvá­jároknál, csapatcsilíés éknél 1950. I. 1-töl számított 1—2 évi szolgá­lat után 5%-a, 2—5 évi szolgálat után 10%-a, 5—10 évi- szolgálat után 15%-a, 10 éven felüli szol­gálat után 20%-a, a vájárképesí­téssel rendelkezőle ezen felül a jutalom 10 százalékát kapják. A többieknél a földalatti pót­lékkal növelt évi alapkeresetnek 1950. I. 1-től számított 1—2 évi szolgálat után 3%-a, 2—5 évi szolgálat után 6%-a, 10 éven fe­lüli szolgálat után 15%-a. A hűségjutalmat először 1950. évre vonatkozólag 1950. decem­ber 31-én kell kifizetni. c) A földalatti munkán dolgo­zó munkásokat és műszakiakat munkaruhákkal és lábbelivel kell ellátni. Ha egy éven át igazolat­lan műszakjuk nem volt, ez az pllátás díjtalan, egy igazolatlan müszakmulasztás esetén 50 szá­zalékot, két mulasztás esetén teljés árat kell fizetni. d) A 30 százalékos földalatti pótlékot ki kell terjeszteni mind­azokra a műszaki munkaválla­lókra, akik havi munkaidejüknek legalább kétharmad részét föld­alatti munkában, illetve bánya- járásban töltötték. c) A bányavállalatok, üzemek, üzemrészek vezetői és műszaki munkavállalói jutalmat, az eddi­gi rendszertől éltéröen a kővet­kezőképpen kell megállapítani: Az üzemrészen alkalmazottak jutalma — attól függően, nogy az üzemrész teljesítménye naponta 10 vagon alatt, 10 és 30 vagon között, vagy 30 vagon felett van, a termelési terv teljesítése ese­tén havi fizetésük 3, 6, illetve 9 százaléka, a túlteljesítés minden százalékáért pedig 1.2, 1.3, illet­ve 1.4 százalék: a bányaüzemek vezető műszaki munkavállalóinál a jutalom — attól függően, hogy az üzem napi teljesitménye 30 vagon alatt, 30 és 60 vagon kö­zött, vagy 60 vagon felett van — a termelési terv teljesítése ese­tén 9, 12, illetve 15 százalék, a túlteljesítés minden százalékáért pedig 1.5, 1.8, illetve 2 százalék; a bányavállalatok igazgatóinak és vezető alkalmazottainak ju­talmát, a legnagyobb .üzemek ve­zető műszaki alkalmazottainak jutalmát a legnagyobb üzemek vezető műszaki alfcalmazottainál érvényes kulcsok alapján kell megállapítani. f) A nehézipari miniszter gon­doskodjék arról, hogy a vállala­tok vezetői az igazolatlanul mu­lasztókkal szemben szigorúan al­kalmazzák a fegyelmi szabályzat rendelkezéseit. Az igazolatlanul mulasztott munkanapokat ie kell vonni a szabadságidőből. g) A földművelésügyi miniszter tegye lehetővé, hogy a bányá­szok kisebb-nagyobb földjeiknek a kert területét meghaladó ré­szét az államnak kedvező felté­telek mellett eladhassák, vagy bérbea dhass ák. h) 1951 március 31-ig 1200 bá­nyászlakást, valamint ezer sze­mély elhelyezésére legényszállást kell építeni s ezekben a terme­lésben, a munkafegyelem terén legjobban kiváló bányászokat keli elhelyezni. 1951 végéig to­vábbi kétezer lakást és kétezer személy elhelyezésére szolgáló legényszállást kell építeni. Fokozottan támogatni kell a bá­nyászok lakásépítő szövetkezeteit és a földjüket eladó bányászüzemi dol­gozók részére a bányatelepeken való kitelepülésük érdekében házépítési hitelakciót kell szervezni. A bánya- Budapest, 1950 Rákosi Mátyás sk.. a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára. üzemi lakásokat azok számára ke'J biztosítani, akik ténylegesen a szén- bányászatban dolgoznak. i) A közlekedést és postaügyi mi­niszter nyújtson segítséget a bá­nyavállalatok igazgatóinak a bá­nyászok szállításának megszervezé­séről. 1 j) A bányászok jogosultak a rég­múlt harcos hagyományait és a bányászmunka megbecsülését kife­jezésre juttató díszegyenruha vise­lésére. Az egyenruhavise’.és szabály­zatát és a különböző munkakörök­nek (vájár, segédvájár, stb.) meg­felelő rendfokozatok feltüntetésének módját a nehézipari miniszter álla­pítsa meg. k) A Magyar Népköztársaság érdemérmének aranyíokozatát kap­ja meg az a vájár és ezüst foko­zatát kapja meg az a segédvájár és csapatcsilíés, bronzf okozat át kapja meg az a földalatti dolgozó, aki 1945 április 4-től, vagy későbbi időponttól számítva öt éven át egy helyen, vagy üzemi érdekből áthe­lyezve a szénbányászatban dolgo­zott. A Magyar Népköztársaság ér­demérmének magasabb fokozatával, illetve érdemrendjének különböző fokozataival kell kitüntetni azokat a bányászati dolgozókat, akik 1945 április 4-től, vagy későbbi időpont­tó1 számítva megszakítás nélkül, tíz évet, vagy ennek többszörösét 3 szénbányászaiban dolgoztak. 1. Minden év szeptemberének első vasárnapját az egész ország „bá­nyászok napja”-ként ünnepli' meg, a bányászat országos jelentőségének elismeréseképpen és annak emléké­re, hogy 1919-ben szeptember 6-án dördült el a cser.dőrsortűz a tata­bányai bányászokra. új A Magyar Népköztársaság mi­nisztertanácsa és a Magyar Dolgo­zók Pártja Központi Vezetőségei felhívja a szénbányászat minden dol­gozóját a termelési, termelékeny­ségi és önköltségcsökkentési tervek teljesítésére és túlteljesítésére. Já­ruljanak ehhez hozzá a szénbányá­szok öntudatos, szocialista tegyem lemmel, a munka nap 480 percének teljes kihasználásával, odaadó lelkes munkával, műszaki tudásuk állandó fejlesztésével, szervezési és mű-’ szaki újításokkal, minden egyes bá­nyásznak a munkaversenyben való részvételével, a sztahanovista mun­kamódszernek elsajátításával és to­vábbadásával. Járuljanak ehhez hozzá a szénbá­nyászati üzemek és vállalatok ve­zetői és műszaki alkalmazottai a bányákban folyó munka minél töké­letesebb megszervezésével, a ter­melés állandó növekedése feltételei­nek biztosításával, a komplexbrigá­dok szervezésével, a munkafegye­lem, a bérfegyelem és a pénzügyi' fegye'em szigorú betartásával, a takarékosság következetes érvé­nyesítésével, az egy személyi fele­lős vezetés megszilárdításával. i Legyen tudatában a szénbányá­szat minden kétkézi és értelmiségi do'gozója annak, hegy ezzel a mun­kával hozzá járul ötéves tervünk si­keréhez, épíii a szocialista Magyar- országot, erősíti a magyar népi de­mokrácia államát és gazdaságát esi a világ békeszerető népeinek hatal­mas táborát, november 22. Dobi István sk., a Magyar Népköztársaság 'j minisztertanácsának elnöke­SZJIOlMtlIÉ 1 %-------------______ Tersünk győzelme: az új befonÚL 1950 XI 23 ÜH& CTW ggaPESEatK Sg&n BSKk (5- Hat. község szállíthat CSU "" """ " ^ 5n;ir szabadon terményeket. (3.

Next

/
Thumbnails
Contents